2015 Hall of Fame-portrék: Mick Tinglehoff

Írta: Höri — 2015. július 23., 13:47

Augusztus kilencedikén megindul az idény a legendák beiktatásával, Cantonban. A résztvevők bemutatását egy igazi underdog történettel kezdjük.

2015 Hall of Fame-portrék: Mick Tinglehoff

Mick Tinglehoff

Született: 1940. május 22. (Lexington, Nebraska)

Egyetem: Nebraska

NFL csapat: Minnesota Vikings (1962-1978)

A nebraska-i Lexington egyik farmján nőtt fel, középiskolában pedig egy olyan falban kezdett játszani, ahol Monte Kiffin volt az oldalán. Egyetlen helyre hívták csak az NCAA-be játszani, a Cornhuskers-hez.

Végzős egyetemistaként mindössze 210 fontot nyomott a 6´1“-es magassága mellé - a mai NFL-ben jónéhány cornerback ennél daliásabb méretekkel játszik. Ebben az évben, 1961-ben lett csak kezdő center és ugyan elhívták a Senior Bowlra és az all-American Bowlra is, a drafton nem választották ki. Csak úgy mint az egyetem előtt, ekkor is csak egy csapat érdeklődését keltette fel - a Minnesota Vikings-ét, akik egy évvel korábban alakultak meg.

Már újoncként bekerült a Vikings kezdőcsapatába, ahonnan 17 évig nem lehetett kirobbantani. Eredetileg linebackerként próbált szerencsét, mielőtt betették a fal közepére az újonc edzőtáborban. 240 meccset játszott egymás után, ami a visszavonulása idején a második leghosszabb sorozat volt, csapattársa, Jim Marshall mögött (270). Úgy nyomta végig a 14 meccses alapszakaszokat, hogy olykor kiugrott vállal, törött ujjal és beszakadt vádlival is pályán maradt.

A szűk elitbe az 1964-es idénytől kezdve tartozott. Az évtized második felében a liga talán legjobb centere volt, zsinórban hat Pro Bowlra választották be és az all-Pro jelöléseknél is csak egyszer maradt ki, 1967-ben. Cserébe ´69-ben az év támadófalembere díjat odaítélték neki. Négy különböző Vikings futó lett Pro Bowler a háta mögött.

A Minnesota Vikings fénykorát élte Tinglehoff karrierje idején, 11 olyan játékos van, aki a Vikings mind a négy Super Bowlján (1969, 1973, 1964, 1976) részt vett, ő az egyik. Fájdalom, hogy mindet elbukták. 17 szezonja alatt 10-szer ők nyerték meg a csoportjukat. Ez azért is nagy szó, mert olyan védelmek voltak az ellenfeleknél, amelynek élén szintén HoF linebackerek dolgoztak, úgy mint Dick Butkus, Ray Nitschke vagy Joe Schmidt.

Tinglehoff utolsó idényében döntötte meg Fran Tarkenton a klubcsúcsot passzolt yardokban, 3468-cal. Az örökmozgó quaterback az NFL örökranglistájának élén is állt karrierje végén. Tarkenton évek óta kampányol Tinglehoff beválasztása mellett, az avató beszédet is ő fogja mondani. A center sokoldalúságát mutatja, hogy George Foreman eközben sorra gyátotta az 1000 futott yardos éveket.

Hat játékos mezét vonultatta eddig vissza a Vikings, köztük Tinglehoff 53-as számával. Természetesen a klub Ring of Honor klubjának is tagja, 2001 óta. Több mint 30 éve vár rá, hogy bekerüljön az NFL Hírességek Csarnokába, és 2015-ben a senior részleget immár ténylegesen ő képviseli. Korosztályának két másik ikonikus centere, Jim Otto és Jim Langer kevesebb egyéni díjjal is már bent vannak jó ideje.

Stílszerűen, az avatóünnepség után egy Vikings meccset játszanak majd Mick Tinglehoff jelenlétében, a Steelers ellen.