Múltidézés a Trash Talk-ban

Írta: Fucu — 2014. december 11., 16:56

A Sport TV amerikai sportokkal foglalkozó beszélgetős műsorának mai adása a 20-as, 30-as, 40-es, és 50-es évek Amerikájába és Kanadájába kalauzol el minket, a szakértők pedig gengszternek öltöznek. A műsor ehhez igazodva kivételesen fekete-fehér képi világgal jelentkezik majd.

A Trash Talk ugrik egyet térben és időben, egészen Észak-Amerikába az előző évszázad első felébe.

Ekkortájt alapították a három nagy major league-et (1917-ben lett NHL az NHA-ból; 1920-ban alakult az APFC, az NFL elődje, míg az NBA-é, a BAA 1946-ban).

Nem ment minden olyan könnyen, az első éveket ellen- és párhuzamos ligák, összeolvadások, bővülések fémjelezték, míg végül kialakult a többé-kevésbé végleges forma. Az időszak természetesen jelentős mérföldköveket, hősöket, legendákat és felejthetetlen történeteket szült. Ezekről lesz szó csütörtök este, ám most túllépnek a három liga határain, és más sportok (ökölvívás, atlétika) nagyjairól és pionírjairól is beszélnek. Faji szegregáció, gazdasági világválság, világháborúk, szesztilalom, egyre csak fejlődő technika – többek között ezek a tényezők határozták meg az Egyesült Államok és Kanada történelmének ezt a 40 évét.

A műsorvezető, Szaniszló Csaba és a szakértői csapat, Bencsics Márk, Kangyal Balázs és Tőrös Balázs a korszak hangulatának felidézése-képpen gengszternek öltözik, a műsor pedig a fekete-fehérben jelentkezik ma 21.15-kor a Sport 1-en.