NFL visszaszámlálás - 3-4.

A tavalyi bronzmeccs résztvevői

NFL visszaszámlálás - 3-4.

3. San Francisco 49ers

3 ok a bizakodásra
- Tavaly is voltak célpontjai Kaepernicknek, de az idei felhozatal még azt is túlszárnyalja. Michael Crabtree, Anquan Boldin elkapó páros és Vernon Davis tight end adottak voltak eddig is. Érkezett Stevie Johnson, aki a Billsben első számú célpont volt, a veterán Brandon Lloyd, aki egyelőre megragadt az 53-ban, valamint Quinton Patton és az idén draftolt Bruce Ellington is bevethető. Ilyen célpontokkal illene jól gazdálkodni.

- Alex Boone visszatért a csapathoz, persze nem Harbaugh két szép szeméért, hanem egy magasabb összegű szerződésért. Már csak az a kérdés, hogy mennyi időt vesz igénybe, hogy újra felvegye a ritmust, mert a hiánya igen csak meglátszódott az előszezon meccseken. Az sem fog ártani a támadófalnak, ha Anthony Davis visszatér vállsérüléséből.

- Frank Gore mögött továbbra is megfelelő mélység van. A Marcus Lattimore projekt bedőlni látszik ezért is érkezett Carlos Hyde az idei draft második körében. Az újonc futó az előszezonban bizonyította, hogy ha Gorenak pihenőre van szüksége van hova fordulnia Harbaugh mesternek

3 ok a búslakodásra
- Gondban lehet a linebacker sor. NaVorro Bowman horror sérülése javulgat és PUP listán kezdi a szezon, ami azt jelenti, hogy a hatodik játékhétig, biztosan nem játszik. Addig Michael Wilhoitenak kell helytállnia Patrick Willis párjaként. A probléma az, hogy nem volt egyértelmű Wilhoite kezdő helye, mivel az újonc Chris Borland nagy szorongatta az edzőtábor és az előszezon alatt. A másik nagy hiányzó Aldon Smith lesz, aki kilenc mérkőzéses eltiltást kapott a ligától pályán kívüli balhéi miatt. Tehát a szezon több mint a felében a Dan Skuta – Corey Lemonier párosnak kellene nyomást gyakorolnia az ellenfél irányítóira.

- Nem csak a libackereknél, de a védekező falban is lehetnek gondok sérülés és eltiltás miatt. Glenn Dorsey augusztus elején szenvedett bicepsz szakadást, de van rá esély, hogy az idei szezonban még játsszon. A minap történt, hogy Ray McDonald egy terhes nőt ütött meg és mivel az új szabályzat szerint lesz elbírálva, így borítékolható a minimum hat mérkőzéses eltiltás.

- A támadók nagyon gyengén teljesítettek az előszezon mérkőzések során. Ez betudható annak, hogy a támadófal nem a legerősebb felállásban lépett pályára vagy, hogy Harbaugh nem teregette ki a lapjait, azonban szembetűnő volt, hogy nincsenek összhangban a játékosok a pályán.

A szerkesztők tippjei:

Empty taxi Höri MarioAna Vassadi Habi Shawnka
3. 3. 4. 5. 5. 3.


4. New England Patriots

3 ok a bizakodásra:
- A liga legmélyebb cornerback felhozatala jött össze Foxboróban, ami még sokat érhet olyan széles elkapó felhozatallal bíró potenciális playoff-csapatok ellen mint a Broncos vagy a Colts. Darrelle Revis még Talibhoz képest is előrelépés, Brandon Browner a bajnoktól jön, a régiek közül pedig Dennard, Arrington és Ryan is bevethető, Malcolm Butler pedig a franchise legújabb találmánya.

- Az előző év fő csapásvonala az volt a Patriots szereplését illetően, hogy kinek fogja Brady dobálni a labdát. A fiatalok felszedtek egy év rutint (igaz Boycera nem tartottak igényt), megjött a vágyott szélső elkapó Brandon LaFell személyében, és Tim Wright is le tud venni némi terhet Gronkowski válláról.

- Tom Brady a csapat irányítója és Bill Belichick az edző. Minek tovább ragozni?

3 ok a búslakodásra:
- Épül a jövő, ami alapvetően pozitív dolog, viszont a csapat idei esélyeinek ez nem feltétlen kedvez. A draft első két körében is olyan játékost választottak, akik nem feltétlen tesznek majd hozzá sokat a csapat idei játékához, és Logan Mankins-t is beáldozták a hosszabb távú szintentartás céljából.

- A védelemben elég rövid a kispad a kiemelt CB posztot leszámítva. Jelenleg összesen 4 linebacker áll rendelkezésre, Jones és Ninkovich mögött nincs bizonyított DE és a fal közepén is ment a variálás az utolsó percig.

- Mankins nélkül a támadófalnak nehéz tartani a tavaly látott magas szintet, főleg futásblokolásban. Vollmernek, Cannonnak és Connolly-nak is hosszasan keresték a posztját, Josh Kline-nak és Jordan Devey-nak pedig elő kell lépnie.

A szerkesztők tippjei:

Empty taxi Höri MarioAna Vassadi Habi Shawnka
4. 5. 2. 4. 5. 5.


Herczeg Ádám (Höri) és Kiss Ferenc (Fucu)


Hozzászólások

több mint 9 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 20 — !SuPeR6BoWL!
Nem csak a libackereknél.... ez egy új poszt 😀

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 9 éve
wmitty Indianapolis Colts 12 — Colts fan
Innentől a becenevük: Libások!

Otthonom MisColts
több mint 9 éve
A gyenge csoport miatt a rájátszás nem kérdés. A passz elleni védekezéssel talán nem lesz annyi gond, mint korábban. De ha Bradyt összetörik - amire a nem éppen acélos fal miatt sajnos megvan az esély -, akkor lőttek az idénynek, még akkor is, ha Garoppolo nem tűnik rossz húzásnak.
több mint 9 éve
Illetve ha a D-line tud nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára. Tavaly nem csillogott ezen a téren annyira a pats de ez lehet a sok sérülés miatt volt .
több mint 9 éve
kd13 New England Patriots 1 — kisdef@citromail.hu
A gyenge csoport miatt a rájátszás nem kérdés. A passz elleni védekezéssel talán nem lesz annyi gond, mint korábban. De ha Bradyt összetörik - amire a nem éppen acélos fal miatt sajnos megvan az esély -, akkor lőttek az idénynek, még akkor is, ha Garoppolo nem tűnik rossz húzásnak.Tizenkettes
Mankins hiányát esetleg a futójáték fogja megsínyleni, de a PP semmiképpen sem, tavaly rengeteg sacket kaptunk róla.

Az AFC Eastről mindig elhangzik, hogy mennyire gyenge. Azért a tények sok esetben nem támasztották alá ezt a vélekedést:
 www.patspulpit.com/2014/8/20/6051623/afcbeast

Úgy látom Habi nem tudott a két csapat között dönteni. 😊