Régi bútordarabok

Írta: Höri — 2015. augusztus 27., 18:31

Amíg meccsek nélkül telnek a napok, van idő körbejárni a nem létező klubhűség fogalmát.

Régi bútordarabok

Néhány nappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy írni kéne egy cikket, amikor olvastam, hogy a Vikings megvált a legrégebben náluk lévő tagjától, Cullen Loefflertől. Néhány órával később jött a sokkal nagyobb horderejű hír, hogy Reggie Wayne aláírt New Englandbe. Belegondolva, hogy ebben a holtszezonban még további jónéhány klubikontól kellett elköszönni ligaszerte, nem árt számba venni, hogy kik is számítanak jelenleg a legrégebbi bútordaraboknak (és ezáltal automatikusan szurkolói kedvencnek?) franchise-ról franchise-ra.

 

Valószínűleg sokan kapásból rávágják a választ, hogy ki szolgálja legrégebb óta jelenlegi klubját az NFL-ben: igen, Tom Brady az. Igaz, hogy korban és a ligában töltött években is vannak nála nagyobb dinoszauruszok, de senki sincs, aki 2000-nél korábban került volna a klubjához. Jól érzékelteti Brady és a Patriots kapcsolatának hosszúságát, hogy a két másik dobogós a csapaton belül az a Stephen Gostkowski, akit 2006-ban draftoltak, míg Rob Ninkovichot 2009-ben íratták alá pár rosszul sikerült kirándulás után.

Az AFC East többi csapatának ezen 15 éve az üldözésről szólt, és sokan vannak, akik a nagyját át is élték. A Jets-nek van egy magja, amely komoly hullámvasutazáson vesz részt, kezdve a 2006-os első körös párosukkal, Nick Mangolddal és D´Brickashaw Fergusonnal. Eric Mangini akkor telibetalálta, hogy miként lehet letenni egy erős támadófal alapjait, azóta se nyúltak a két úriemberhez. Egy évvel később a védelembe hozott két hasonló figurát, David Harris kirobbanthatatlan, Darrelle Revis pedig hajlamos ugyan elkóborolni, de épp most jött vissza. Calvin Pace 2008-ban szerződött a klubhoz és ugyan évek óta kikiabálják a szurkolók, elnyűhetetlen.

Buffalóban 2006 a kulcsdátum, ekkor draftolták Kyle Williams-t, aki valószínűleg már nem tudja követni, hogy azóta 7 vagy 8 védelmi sémaváltáson esett túl, de a Pro Bowl-kaliberű teljesítménye állandó. Fred Jackson nem volt ekkora tehetség, rögösebb útja is volt 2003-as diplomázása után mire egy dakotai aréna csapat és az NFL Europe után aláírt a Bills-be, de minden elmond róla, hogy még most, 34 évesen is aktív tagja lesz a rotációnak a futók között.

A leggyakrabban Miamiben szeretik megnyomni a reset gombot és ez a kereten is látszódik. Az újrakezdés a special teamereket érinti legkevésbé, John Denney long snapper így már 10, Brandon Fields punter 8 évet tud a háta mögött delfinként. A többiek közül Cameron Wake-et 2009-ben csábították el Kanadából, tehát ő sem az a tipikus franchise player draftolás eredményeként lett húzónév.

 

Akit meg lehetett volna említeni még Brady előtt, az Sebastian Janikowski, elvégre őt első körben húzta a Raiders 2000-ben, szóval hivatalosan ő az éllovas, még akkor is, ha kicker. Sőt, csapattársa, Charles Woodson akkor már harmadik idényére készült, de a hosszúra nyúló green bay-i kitérő miatt ő nem teljes értékű tagja a listának, hiába unikum, hogy még pályán van. A konstans sikertelenség mellett a SpecTeam általában jól dolgozott, Jon Condo is már 9 éve szolgálja Oaklandet és Shane Lechler is itt volt 12 évig mielőtt Houstonba nem szerződött volna. Említést érdemel még Marcel Reece, elvégre ő itt nőte ki magát pro bowl szintre 2008 óta és eleve undrafted fullbackként az odds-ok ellene szóltak.

Maradva nyugaton, a Chargers régi kontigensét sem nagy was ist das felmondani fejből. Antonio Gates és Mike Scifres 2003, Philip Rivers 2004, Eric Weddle 2007 óta látogatja a lepukkadt stadiont és ugyan hírbe jön néha, hogy elmennének, valahogy mindig kibékítik őket. Aki ennyi éve itt van, annak minden évben sikerült hozni a formáját nagyjából, nem véletlen, hogy a Chargers ritkán produkál 50% alatti szezonokat.

Fontos ugyanakkor, hogy milyen posztra sikerül megtalálni a tökéletes elemeket. A Chiefs példája jól mutatja, hogy hiába van egy Derrick Johnson (2005), Dustin Colquitt (2005), Tamba Hali (2006), Jamaal Charles (2008) fémjelezte erős vonal lassan egy évtizede, azért csapatot nem mindig sikerült építeni köréjük.

Az AFC West nagy újrakezdője a Broncos, az előző 10 évben négyszer is azt mondták, hogy új éra indul, ennek következtében náluk 2008-as a legrégebbi érkező, Ryan Clady. A következő évben még a fiatalabb Colquitt, Britton jött puntolni és David Bruton csere safety-nek, ők aligha mondhatók szurkolói kedvencnek.

 

Ha tavaly ilyenkor került volna sor hasonló leltárra, akkor a Steelers lett volna az első csapat, amely szóba kerül, hiszen igazi őskövületek alkották a keretet. Azóta visszavonult Polamalu, Ike Taylor és Keisel sincs már meg, viszont sokat látott versenyzőnek számít Ben Roethlisberger (2004), Heath Miller (2005), Greg Warren LS (2005), Matt Spaeth (2007), Lawrence Timmons (2007), William Gay (2007 - kis kitérővel) és természetesen James Harrison, aki sokat kínlódott, hogy beférjen a ligába, de 2004 óta meghatározó alaknak számít, és a nyugdíjból is visszajött. Mellékesen Dick LeBeau is idén csomagolt össze. A veterán erő mindenesetre itt fokozottan jelen van.

A riválisoknál azért szerényebb a létszám. Clevelandben még nem találtak meg nyerő kombinációt, így csak Joe Thomas (07) és Alex Mack (09) maradt az előző évtizedből, míg Baltimore-ban a Super Bowl menetelés után volt egy komolyabb átalakítás. Terrell Suggs (2003) és Sam Koch (2006) mellé már Joe Flacco is felfér a dobogóra, akiről anno már az NFL.hu mock draftjaiban is megemlékeztünk. Cincinnatiben Andrew Whitworth elnyűhetetlen 2006 óta, kortársa Domata Peko egyre kevésbé, míg Leon Hall egy évvel fiatalabbként élhette át a Marvin Lewis-éra nagy részét.

 

A déli csoport a legkevésbé versenyképes jelenleg, de vannak páran, akik az egykor süllyedésnek induló hajókat se hagyták el. Kiemelkedik Jacksonville-ben Josh Scobee (2004) és Marcedes Lewis (2006), akik még tudják, hogy milyen érzés playoff-meccset játszani a jaguáros dresszben. Tennessee-ben hasonlóról csak Michael Griffin tudna mesélni, aki 2007-ben volt 1. körös választott, Brett Kern és Jason McCourty már a leépülés első évében, 2009-ben csatlakoztak a csapathoz.

A Texans eleve hendikeppel indul ebben a felsorolásban expanziós franchise-ként, hiszen a selejtből csapatot építeni nem megy könnyen, így a legnagyobb bútordaraboknak Duane Brown (08), Brian Cushing (09) és Arian Foster (09) számítanak most, hogy Andre Johnson már elment.

A Colts-ban az 1/1-es év után indult be a nagytakarítás, a Manning-éra húzónevei közül alig maradt valaki, mára pedig a két specialista - Adam Vinatieri (2006), Pat McAfee (2009) - mellett csak Robert Mathis maradt hírmondónak, ő 2003 óta hajkurássza az ellenfelek irányítóit, ha egészsége engedi.

Az NFC-ből a Cowboys Tony Romo - Jason Witten párosa állt össze legrégebben, még egy 2003-as edzőtáborban. Két évre rá LP Ladouceur long snapper állt be a sorba, 2007-ben pedig Doug Free, aki egy időben a legjobban fizetett right tackle is volt.

A Giants öltözőben ha szóba kerül a két nemrég nyert Super Bowl, akkor Eli Manning mellett csak Zak DeOssie tud insider történeteket mondani. Az irányító 2004-ben, a long snapper 2007-ben állt profinak.

Philadelphiában állandó téma a szurkolók között, hogy Chip Kelly fittyet hány arra, hogy ki mekkora közönségkedvenc volt Andy Reid idején. Nos, Brent Celeket azért nem mozdították el 2007 óta, és Jon Dorenbos is már 2006-ban adogatta a long snappeket, de utánuk nem egy sajált draftolt jön, hanem Jason Peters, aki hatalmas csere volt 2009-ben.

Alighanem a Redskins az a gárda, amelynél a leginkább esélytelen kitalálni, hogy a ki a fő bútordarab. Kedric Golston 9 évet húzott le csereemberként, stábok jönnek és mennek, de őt mindig beállítják pár snapre a védőfalba. DeAngelo Hallt 2008-ban tudták elcsábítani Oaklandből, nem véletlen lett kapitány.

 

Biztos mindenki emlékszik az NFC West 2010-es mélypontjára, amikor alig tudott valaki meccset nyerni. Nem véletlen volt az, előtte sem mentek jól a dolgok a játékospolitikában. A Seahawks speciel túl volt egy 2005-ös Super Bowlon, de a köztes időszakban Brandon Mebane-t (2007) és Jon Ryant (2008) sikerült megszerezni azok közül, akikre Pete Carrollék is igényt tartanak a mai napig. A Cardinals-nál is végbe ment egy generációváltás a SB-vereség után, a maiak közül Larry Fitzgerald 2004, Calais Campbell 2008 óta számít húzóembernek, míg az augusztusban visszahívtott Lyle Sendlein 2007 óta alkot átlagon aluli center munkát, de jobbat nem tudnak találni.

A nagy visszavonulási hullám után a 49ers most úgy néz ki, hogy Vernon Davis (2006) és Joe Staley (2007) személyében két első körös alappillér maradt meg a Nolan-korszakból, Ahmad Brooks-ot pedig épp ma került az igazságszolgáltatás célkeresztjébe, így a dobogó alsó fokára új személy kerülhet a lojalitási versenyben. A legnagyobb viszontagságokat a Rams éli át, Chris Long erről 2007 óta tudna mesélni, de James Laurinaitis-nek se sok sikerélmény jutott 2009 óta. A többiek már ennek az évtizednek a találmányai.

 

Szinte példátlan az, amit a Saints 2006-ban össze tudott hozni. Drew Brees leigazolása mellett draftolták abban az évben Marques Colstont a 252. helyen, Jahri Evans-t és Zach Striefet pedig a támadófalba, így elég olcsón összerakták a Super Bowl-győztes offense komoly elemeit, akiket a mai napig őrizgetnek.

A másik Mercedes-gyári csapat, a Falcons két részletben íratta alá jelenlegi négy legősibb játékosát. Roddy White és Jonathan Babineaux még 2005-ben csatlakozott a klubhoz, három évvel később pedig már Matt Ryan és Kroy Biermann egy új érát volt hivatott beindítani.

Carolinában Thomas Davis (05), Ryan Kalil (07) és Jonathan Stewart (08) képviseli az állandóságot, de amilyen jól mennek az első körös pickek, évek múlva lehet, hogy az itteni névsor lesz a leghosszabb. A legrövidebb pedig a Tampa Bay-é. Összesen egy ember érkezett az előző évtizedben a csapathoz, Demar Dotson 2009-es udfa-ként csinált karriert, de az idei edzőtáborban pont lesérült.

Nem meglepő, hogy Green Bay-ben több nevet is fel lehet hozni, mint veterán sajtfejű, elvégre ők 95%-ban a draftról építik a csapatot. Aaron Rodgers-t 2005-ben draftolták, Mason Crosby-t 2007-ben, és ekkor került a csapathoz John Kuhn is immár egy pittsburghi gyűrűvel az ujján. Josh Sitton és Brett Goode 2008 óta lakik Wisconsinban.

Minnesotában is hozzá tudott nőni jónéhány játékos a szurkolókhoz. Adrian Peterson 2007-ben jött franchise playerként, de Brian Robison is vele van kezdettől fogva, Chad Greenway pedig még náluk is korábban lett viking. A szintén kritikus center posztra John Sullivan 2008-ban érkezett.

Detroitban a hírhedt 0-16 után indult új időszámítás 2009-ben, ekkor draftolták a későbbi alapemberek közül Matt Staffordot, DeAndre Levy-t és Brandon Pettigrew-t is, a korábbi sötét időszakból pedig már csak Calvin Johnson (2007) és Don Muhlbach (2004) maradtak.

A Bears keretéből nemrég került ki Garza, Tillman és Briggs, így már csak Robbie Gould van jelen a Super Bowlt játszó csapatból, ő 2005 óta a klub tulajdona. Mintha tegnap lett volna, hogy idecserélték Jay Cutlert, de valójában az egy 2009-es sztori, a quarterbacknél csak a rúgó Robbie Gould és Matt Forté (2008) mondhatja magát régebben kerettagnak.

 

A lista végére érve, lehet tippelni, hogy jövő ilyenkor hány név marad a kalapban. Lehet, hogy van, akit már az idei 53-as keretszűkítés is érzékenyen fog érinteni, de szerencsére minden évben beleérnek páran az öreg csont kategóriába, és talán sokan közülük ugyanabban a mezben fognak visszavonulni, ahol elkezdték.


Hozzászólások

több mint 8 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 51 — LIGHTS OUT!
látogatja a lepukkadt stadiont
heeeeeee

több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 27 — Sic semper tyrannis!
Janikowski a legnagyobb király! 😊
több mint 8 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 7 — Egyéb témák lakó
A másik Mercedes-gyári csapat
Felsírtam, így majdnem éjfélkor 😀

több mint 8 éve
Long 2008-ban volt 1/2.

több mint 8 éve
Gyulus 3 — Count Zero
Pats - Mayo és Slater a 2008-as drafton érkezett és Wendell is kb. azóta ólálkodik a csapat körül, max ps-ben volt.