Autó- és motorsportok

18 feliratkozó

több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 535
nem igazán értem mire ez az utálkozás.
flzoli
Nem utálkozunk. Csak vitatjuk hogy biztos olyan jó döntés-e az ő visszatérése.

Milyen karaktere van Kubicának?
Mikey
legnagyobb erénye, hogy majdnem meghalt.
Amadeus
Minden elismerésem Kubicának hogy összeszedte magát | (tapasztalatból tudom mennyire nehéz, mennyi szenvedéssel jár) | de igen.
több mint 5 éve
dawyd728 3 690
Ha nem 3-4 motorgyártó lenne jelen hanem 7-8 egyből érdekesebb lenne az egész. És persze mindenki olyan gumit használ amit akar, nem 1 cégtől feltétlen.

Ez nem egy olyan bonyolult képlet azért, amit ha nagyon akarnának ne ugorhatnának meg.
flzoli
Honda bukdácsolása mutatja mennyire nehéz új gyártóként a hibrid korszakban. Ezért nem is erőlteti más. A gyárak ma már csak olyan sorozatokban szeretnek versenyezni, ahol el tudják adni, h ők mennyire újítók. Ilyen a hibrid, a full elektromos hajtás, a hidrogén hajtás, korábban a dízel vagy a turbó kontra szívós korszak. Márpedig az első három mind rohadt költséges és rengeteget számít ki merre képzeli el a jövőt. Míg régen az volt a kérdés, h v10 vagy v12, turbó vagy szívó, addig mára millió irányba szétágaznak a gyártók. Ha pedig egy gyár számára marketing szempontból egy hibrid széria, mint az f1 nem elég szexi, akkor nem is fog ide jönni. Tetejében akinek szexi lenne, azok számára is, mint pl. a Honda, óriási magasan van a beszállási küszöb. Rengeteg pénzt kell belerakni a nulláról. Plusz a kereskedelmi jogdíjak elosztásánál is elsőbbséget élveznek a tradicionális csapatok valamint az elmúlt 5 év legjobb csapatai. Ferrari pl pofára kap annyit, h hiába nem voltak már 10 éve világbajnokok, de még mindig többet tesznek zsebre évről-évre, mint a Mercedes. Amíg nem hoznak létre egy esély kiegyenlítő rendszert addig erősebb kutya **szik alapon a Mercedes és Ferrari tökéletesen elvan a jelenlegi rendszerrel. Erre jön még rá, h általános irány az autó&motorsportok nézettségének esése. Nem az f1, hanem az összes ezzel a problémával szembesül. Az F1 köszöni szépen jól el van még így is, ellenben a Nascarral, ami pl 2005 óta felére csökkent nézettséggel karistolgat.
Amúgy nem véletlen, h az olyan nagy gyártók, mint Toyota vagy a Volkswagen csoport egyáltalán nem erőltetik az f1-et. Egyébként 7-8 pontens gyártó max a hősidőkben volt. A két nagyon kívül nem is igen látom ki más jöhetne szóba? Ford? GM? Hyundai? PSA? Geely csoport? Esetleg még a BMW.
Viszont akkorát nem akar senki se szopni, mint a Honda. A japánok is azért csinálják tovább, mert még mindig jobb, ha most a Red Bull partnereként talán-talán futamgyőzelemig elérnek a következő években, mint 4 év égés után dollár milliárdok elégetése után még a loser stigma is rajtuk maradjon egy esetleges kiszállással. Ez a többieknek nem kell. Amúgy is a Red Bullhoz hasonló független konstruktőr sem szaladgál az f1-ben, ahova csak motorgyártóként, de betudnának társulni. Amíg pl ezekben nem történik változás, addig nem is lesz több gyártó.


A gumik terén én még emlékszem a Michelin-Bridgestone gumiháborúra, ahol komplett csapatokat tett partvonalon kívülre egyik másik gyártó szar terméke.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 830 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ha nem 3-4 motorgyártó lenne jelen hanem 7-8 egyből érdekesebb lenne az egész. És persze mindenki olyan gumit használ amit akar, nem 1 cégtől feltétlen.

Ez nem egy olyan bonyolult képlet azért, amit ha nagyon akarnának ne ugorhatnának meg.

több mint 5 éve
dawyd728 3 690
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért.
Mr.Breaker
Édes istenem...
Mikey
egész wtf, hogy hová süllyed a F1.
Amadeus
Mert enélkül amúgy kurva magas színvonalon szárnyalt, ugye?
csi77
Az F1 2007 és 2010 között volt a csúcson. Pilóta fronton is az a szakasz volt a legjobb. A legjobb korszak után minden gyengébb. Ha valaki megnézi az elmúlt 70 évet, a legutóbbi 7 szezon inkább tartozik a nagyátlaghoz, mintsem a legaljához.
Az idei szezonnal se lenne sok gond, ha Ferrari nem esett volna össze őszre vagy Vettel nem hibázott volna annyit. Red Bull pl a szezon végére nagyon feljött. Ott kérdés mi lesz jövőre.
Ami nagy gond, h a 3. és 4. csapat között óriási a különbség. Viszont cserében onnan lefelé soha nem látott szorosságú.
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 932
Milyen karaktere van Kubicának?
Mikey
legnagyobb erénye, hogy majdnem meghalt.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 8 474 — Bears & Illinois fan
Milyen karaktere van Kubicának?
Mikey
Hát, emlékeim szerint van olyan, mint a kisch kötschögnek, meg a másik zsúrpubinak.... Tehetsége kevesebb talán....
csi77
Bőven top pilóta (TOP5 körül) volt a maga idejében, nem igazán értem mire ez az utálkozás.

Persze jöhetsz azzal, hogy régen mennyivel jobb volt minden, amikor mindenki motorolajjal öblítette le az éjszakai szerelés fáradalmait a mostani szimulátor szamurájokkal szemben, de ez van, erre tart a világ.
flzoli
Nem értem, én nem utálkoztam, sőt! Tehetségben viszont kissé kevesebbnek érzem, mint az említett párost.....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 830 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Milyen karaktere van Kubicának?
Mikey
Hát, emlékeim szerint van olyan, mint a kisch kötschögnek, meg a másik zsúrpubinak.... Tehetsége kevesebb talán....
csi77
Bőven top pilóta (TOP5 körül) volt a maga idejében, nem igazán értem mire ez az utálkozás.

Persze jöhetsz azzal, hogy régen mennyivel jobb volt minden, amikor mindenki motorolajjal öblítette le az éjszakai szerelés fáradalmait a mostani szimulátor szamurájokkal szemben, de ez van, erre tart a világ.

több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 8 474 — Bears & Illinois fan
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért.
Mr.Breaker
Édes istenem...
Mikey
egész wtf, hogy hová süllyed a F1.
Amadeus
Mert enélkül amúgy kurva magas színvonalon szárnyalt, ugye?

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 8 474 — Bears & Illinois fan
Milyen karaktere van Kubicának?
Mikey
Hát, emlékeim szerint van olyan, mint a kisch kötschögnek, meg a másik zsúrpubinak.... Tehetsége kevesebb talán....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 535
Milyen karaktere van Kubicának?
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 830 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért.
Mr.Breaker
Édes istenem...
Mikey
egész wtf, hogy hová süllyed a F1.
Amadeus
Nem értem mi a bajotok vele. Addig jó, amíg a valamilyen karakterrel rendelkező "öregek" még az F1 közelében vannak. 100x inkább Kubica, mint egy hisztis hülyegyerek Verstappen

több mint 5 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 845 — Deion Sanders for president!
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért.
Mr.Breaker
Édes istenem...
Mikey
egész wtf, hogy hová süllyed a F1.
Amadeus
Schumi idejében volt a holtpont,ez most szimplán nevetséges

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 932
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért.
Mr.Breaker
Édes istenem...
Mikey
egész wtf, hogy hová süllyed a F1.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 535
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért.
Mr.Breaker
Édes istenem...
több mint 5 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 821
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért. Még 100%-os állapotban is embert próbáló feladat lenne 8 év után visszatérni az F1be,nem még így. Kíváncsi leszek mennyire lesz rozsdás és mennyire fogja tudni megközelíteni sérülése előtti tempóját. Egy biztos nagyon jól és tudatosan építette fel a visszatérését, nem egyből bedobta magát a mélyvízbe. Szinte már 2 éve csak erre készül. Sajnos valószínűleg pont azt a 2-3 extra tizedet veszítette el a sérülésésvel ami egészségesen még megvolt benne és ami tényleg kiemelte a korosztálya legjobbjaihoz.

Így belegondolva az a korosztály hihetetlen erős volt,az F1 valaha volt egyik legjobbja. Hamilton,Vettel,Rosberg,Kubica 4 olyan pilóta akik mind világbajnok matéria. Hamilton és Vettel pedig korszakos tehetségek.
Mr.Breaker
Nagyszerű hír ez, szimpatikusabb mint a többi aki már világbajnok.
Aztán remélhetőleg senki nem fog kinyírni!
♉gaben♉
Remélem a Williams is javulni fog!

több mint 5 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 845 — Deion Sanders for president!
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért. Még 100%-os állapotban is embert próbáló feladat lenne 8 év után visszatérni az F1be,nem még így. Kíváncsi leszek mennyire lesz rozsdás és mennyire fogja tudni megközelíteni sérülése előtti tempóját. Egy biztos nagyon jól és tudatosan építette fel a visszatérését, nem egyből bedobta magát a mélyvízbe. Szinte már 2 éve csak erre készül. Sajnos valószínűleg pont azt a 2-3 extra tizedet veszítette el a sérülésésvel ami egészségesen még megvolt benne és ami tényleg kiemelte a korosztálya legjobbjaihoz.

Így belegondolva az a korosztály hihetetlen erős volt,az F1 valaha volt egyik legjobbja. Hamilton,Vettel,Rosberg,Kubica 4 olyan pilóta akik mind világbajnok matéria. Hamilton és Vettel pedig korszakos tehetségek.
Mr.Breaker
Nagyszerű hír ez, szimpatikusabb mint a többi aki már világbajnok.
Aztán remélhetőleg senki nem fog kinyírni!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
Mr.Breaker 1 870
Akkor Kubica hivatalosan is visszatért. Még 100%-os állapotban is embert próbáló feladat lenne 8 év után visszatérni az F1be,nem még így. Kíváncsi leszek mennyire lesz rozsdás és mennyire fogja tudni megközelíteni sérülése előtti tempóját. Egy biztos nagyon jól és tudatosan építette fel a visszatérését, nem egyből bedobta magát a mélyvízbe. Szinte már 2 éve csak erre készül. Sajnos valószínűleg pont azt a 2-3 extra tizedet veszítette el a sérülésésvel ami egészségesen még megvolt benne és ami tényleg kiemelte a korosztálya legjobbjaihoz.

Így belegondolva az a korosztály hihetetlen erős volt,az F1 valaha volt egyik legjobbja. Hamilton,Vettel,Rosberg,Kubica 4 olyan pilóta akik mind világbajnok matéria. Hamilton és Vettel pedig korszakos tehetségek.
több mint 5 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 845 — Deion Sanders for president!
Feltette az i-re a pontot hogy Logano lett a bajnok. 😣

A háromból egyik sorozatban sem az lett a bajnok, aki megérdemelte volna az egész szezon alapján, bár Moffitt NCWTS bajnoki címének örülök. Playoffs sucks!!!
Mikey
úgy baromság a chase ahogy van, viszont így legalább tudják az utolsó verseny nézettségét garantálni

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 7 845 — Deion Sanders for president!
Feltette az i-re a pontot hogy Logano lett a bajnok. 😣

A háromból egyik sorozatban sem az lett a bajnok, aki megérdemelte volna az egész szezon alapján, bár Moffitt NCWTS bajnoki címének örülök. Playoffs sucks!!!
Mikey
epét tudnék hányni ettől. Logano bajnoki címe még annál is rosszabb, mintha a Saints nyerné a Super Bowlt.
shawnka
ha a pályafutását nézzük már kijárt neki

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 644 — Cowboys fan
Feltette az i-re a pontot hogy Logano lett a bajnok. 😣

A háromból egyik sorozatban sem az lett a bajnok, aki megérdemelte volna az egész szezon alapján, bár Moffitt NCWTS bajnoki címének örülök. Playoffs sucks!!!
Mikey
i think i just threw up in my mouth
több mint 5 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 111 — Tyrone Creek
Feltette az i-re a pontot hogy Logano lett a bajnok. 😣

A háromból egyik sorozatban sem az lett a bajnok, aki megérdemelte volna az egész szezon alapján, bár Moffitt NCWTS bajnoki címének örülök. Playoffs sucks!!!
Mikey
epét tudnék hányni ettől. Logano bajnoki címe még annál is rosszabb, mintha a Saints nyerné a Super Bowlt.
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 535
Feltette az i-re a pontot hogy Logano lett a bajnok. 😣

A háromból egyik sorozatban sem az lett a bajnok, aki megérdemelte volna az egész szezon alapján, bár Moffitt NCWTS bajnoki címének örülök. Playoffs sucks!!!
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 535
Szinte hihetetlen, hogy Larson mennyire jól tudja ezt a külső, fal melletti ívet autózni. Évek után is változatlanul ámulatba ejt.
több mint 5 éve
Coolearie San Francisco 49ers 5 343 — . . .
Mindig esős futam kell.

több mint 5 éve
Cowboykarcsi90 Dallas Cowboys 3 066 — …the quickest draw, the toughest motherfucker in these lands
Stoner egyébként pont arra panaszkodott egy pár hónapja, hogy egyszerűen nem is hallgatnak a meglátásaira. Több mint valószínű, hogy ezért is hagyta őket ott. Mondjuk igaza is van, ha tényleg ez volt a helyzet, csak akkor meg a Ducatit nem értem. Ha valak, hát ők ismerhették annyira az ausztrált, hogy nem fog kussolni, és ledegradódni egy üres PR-os arcá.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!