Filmek

40 feliratkozó

több mint 5 éve
bogjosi New England Patriots 1 155
Indexen ez szerepel negatívumként:
| "" A film ugyanis minden másodpercében arra épít, hogy a szuperhősrajongók az elmúlt 10 évben megnézték az összes Marvel-opuszt, a fanatikusabbjai pedig az új darabok előtt ledarálták a régieket is. A Végtelen háborúban nem is vacakolnak azzal a készítők, hogy elmagyarázzák, ki az a morcos, körszakállas fazon, akit mindenki Kapitánynak szólít, miért örül neki annyira a kecskéket őrző, félkarú fazon, vagy hogy az a szárnyakkal repkedő fekete srác tulajdonképpen miben is különbözik a másik fekete legénytől, aki történetesen egy bádogember jelmezben szambázik az égen.
A 2008-as Vasembert az anyukám és az apukám is simán megnézhette a tévében. Teljes filmélményt kaptak, jól megírt karakterekkel, és olyan sztorival, aminek van tisztességesen felépített eleje, közepe vége. Most viszont csak kapkodja a fejét az egyszeri néző, hogy ki kit püföl, vagy épp kinek szól be a nagy CGI-parasztvakítás közepette.""
|

Most komolyan, ez olyan, mintha nem találna egyéb negatívumot, ezért ilyen totál bullshitet tol be 😀
A film 10 éven keresztül volt építve...

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 322 — Invisible man
index és a filmkritika ...
puzsér is olyan dolgokon lovagol amin nem biztos hogy kéne
pl az Annihilation nála azért szar eleve (nem csak azért mert hogy nők és akkor feminista) mert meg sem említik hogy ez a Stalker remake (más kérdés hogy ugye a könyv esetleg az, de ez meg könyv adaptáció)
meg az is a baja hogy az nem szakrális hanem tudományos és innentől kés-fos-szar
sixx még rosszabb
Negritis
Tök jó, hogy azt el se tudják képzelni, hogy az ember csak úgy bemegy egy ilyen mozira és szórakozik. Nem azt figyeli, hogy jók-e a szövegek vagy szar-e a CGI hanem simán csak kikapcsolja az agyát és néz ki a fejéből.


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 885 — The Mathematician
index és a filmkritika ...
puzsér is olyan dolgokon lovagol amin nem biztos hogy kéne
pl az Annihilation nála azért szar eleve (nem csak azért mert hogy nők és akkor feminista) mert meg sem említik hogy ez a Stalker remake (más kérdés hogy ugye a könyv esetleg az, de ez meg könyv adaptáció)
meg az is a baja hogy az nem szakrális hanem tudományos és innentől kés-fos-szar
sixx még rosszabb

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 322 — Invisible man
nem nagyon tudom, hogy az Infinity War után van e még értelme filmeket csinálni

believe the hype
shawnka
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
braxa88
Elképesztően szar vagy jó?
#JC6
Undorítóan mocskosul JÓ.
2,5 óra tömény izgalom. Szuperhősös filmek abszolút csúcsa.
braxa88
Pedig Sixx szerint szar. Már ha az ő véleménye még számít valakinek is bármit. Én csak röhögök rajta és várom ezt is meg a Deadpoolt is.


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
nem nagyon tudom, hogy az Infinity War után van e még értelme filmeket csinálni

believe the hype
shawnka
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
braxa88
Elképesztően szar vagy jó?
#JC6
Undorítóan mocskosul JÓ.
2,5 óra tömény izgalom. Szuperhősös filmek abszolút csúcsa.
több mint 5 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 067
Most komolyan ennyire jó? Megfogadtam, hogy több szuperhős filmet már nem nézek, de így lehet hogy ezt bevállalom.

több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
nem nagyon tudom, hogy az Infinity War után van e még értelme filmeket csinálni

believe the hype
shawnka
Pfff, amatőr film 😊



És nem, nem a Deadpool 2-ben lévő pacákra gondoltam... 😛

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 111 — Tyrone Creek
nem nagyon tudom, hogy az Infinity War után van e még értelme filmeket csinálni

believe the hype
több mint 5 éve
bogjosi New England Patriots 1 155
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
braxa88
Elképesztően szar vagy jó?
#JC6
Qrvajó! Én végig képernyőre tapadva néztem..
bogec7
már le lehet tölteni?
Löfli
A mozivászonra tapadva.... : )

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 5 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 249 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
braxa88
Elképesztően szar vagy jó?
#JC6
Qrvajó! Én végig képernyőre tapadva néztem..
bogec7
már le lehet tölteni?


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 5 éve
bogjosi New England Patriots 1 155
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
braxa88
Elképesztően szar vagy jó?
#JC6
Qrvajó! Én végig képernyőre tapadva néztem..

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
braxa88
Elképesztően szar vagy jó?
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 885 — The Mathematician
Lajkó
nehéz film, nekem terszett
de vígjátéknak túl sokszor komoly
drámának túl abszurd
korrajznak/karikatúrának meg túl fantasy

ettől még jó élmény volt, de inkább otthoni nézést javaslok

az operatőri munka sztem nagyon jó lett

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
Infinity warra nincsenek szavak, jelzők. Elképesztő.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Hang nélkül: nem rossz, tetszett a hangulata, bár sejtettem mi fog történni...
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 541 — Apu ökölbeszorított keze
talán kevésbé ismert viszont egészen jó kis film ha valaki szereti a westernt:

The Salvation:

klasszikus bosszú western ami nem a csavarosságával fog hatni de összességében jól van összerakva!
jó a hangulat , jók a színészek (Mikkelsen és Dean Morgan nagyon ül) meg van teremtve a hangulat
és nagyon ott van a fényképezés / látvány , zene
és + extrának a nagyon kemény csávó Eric Cantona 😊
yooker
Múltkor szemeztem vele, ezek szerint érdemes.
kishaszi
az

több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
get out - tökre tetszett, hogy három műfaj kereteit is bejárta, méghozzá okosan, izgalmasan. A vége kicsit B kategóriás lett, illetve illett volna minden szálat elvarrni, de összességében ajánlott film.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
talán kevésbé ismert viszont egészen jó kis film ha valaki szereti a westernt:

The Salvation:

klasszikus bosszú western ami nem a csavarosságával fog hatni de összességében jól van összerakva!
jó a hangulat , jók a színészek (Mikkelsen és Dean Morgan nagyon ül) meg van teremtve a hangulat
és nagyon ott van a fényképezés / látvány , zene
és + extrának a nagyon kemény csávó Eric Cantona 😊
yooker
Múltkor szemeztem vele, ezek szerint érdemes.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 860 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
talán kevésbé ismert viszont egészen jó kis film ha valaki szereti a westernt:

The Salvation:

klasszikus bosszú western ami nem a csavarosságával fog hatni de összességében jól van összerakva!
jó a hangulat , jók a színészek (Mikkelsen és Dean Morgan nagyon ül) meg van teremtve a hangulat
és nagyon ott van a fényképezés / látvány , zene
és + extrának a nagyon kemény csávó Eric Cantona 😊
yooker
A csodálatos, egyedülálló, fantasztikus Eva Green-t kihagytad!
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 318 — Expect the Best !
talán kevésbé ismert viszont egészen jó kis film ha valaki szereti a westernt:

The Salvation:

klasszikus bosszú western ami nem a csavarosságával fog hatni de összességében jól van összerakva!
jó a hangulat , jók a színészek (Mikkelsen és Dean Morgan nagyon ül) meg van teremtve a hangulat
és nagyon ott van a fényképezés / látvány , zene
és + extrának a nagyon kemény csávó Eric Cantona 😊

Szerkesztette: yooker
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 885 — The Mathematician
nah megvolt a Corvin moziéjszaka, megint jó volt
de ennyire sokan sztem az elmúlt pár évben nem volt

a Lajkóra sajnos nem fértünk be, szal jött a B-terv
a Pacific Rim - Uprising egész jó volt, persze a 3D inkább árt mint használ szokás szerint

a 2. sávban se a Bosszúvágy-ra se a Hentes, kurvára nem sikerült bemenni
szal megint megnéztük a GotG vol2-t ami még mindig epic

a 3. film a Train to Busan volt, sajnos 7 perccel hamarabb indították így az első 1-3 percről lemaradtam sajnos
a film kurvajó, mind mint zombi film, mind mint dráma és van nem kevés faszányos zúzás

a 4. film az 3 Billboards volt
erős film, nyílván nem mondok vele újat
viszont így h láttam hiába tartom a legerősebb filmnek, a PC időszakban kb esélytelen volt h megnyerje az oscart
a színész oscar viszont teljesen jogos

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 885 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Tök jó film lett ez a Viszkis.
több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
RIP R. Lee Ermey
 www.youtube.com/watch?v=3j3_iPskjxk
Gergőbácsi
Kevés színészt tud egyetlen szerep, egyetlen monológ ennyire definiálni.. és ha Kubrick áradozott róla, hogy mennyire jó színész, akkor azért az is jelez valamit..
RIP.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Padrinaggio Baltimore Ravens 202
RIP R. Lee Ermey
 www.youtube.com/watch?v=3j3_iPskjxk
Gergőbácsi
Személyes kedvenc a film első része. RIP.