Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Én simán beleirnám, hogy 1-2 hónap csúszás után hozzájárul hogy zárat cserelhess és a cuccaidat kirakja.
Aztán ezzel kezdjen valamit.
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 932
Adódik a kérdés, hogy mit lehet tenni? Minek kell benne lennie egy szerződésben a biztonságos kiadáshoz? (Ami jogszerű is, és nem kiskapu) Ezt fejtsétek már ki nekem kérlek, mert ha úgy alakul az élet, igen biztos anyagi bevételnek tűnik számomra egy ingatlan megvétele, majd kiadása bérlőknek. De ehhez úgy érzem nem árt ám tudni a korlátozó tényezőket is, amik bejönnek, ha kifogsz egy büdös nagy szarházit. (vagy többet)
kristóf17
nem a tartalma a lényeg. beleírhatsz bármit, ha a bérlő megszegi, csak bíróságon tudod kikényszeríteni a távozását, ami nem gyors megoldás. lényeg, hogy közjegyzőnél kösd meg a szerződést, hogy közvetlenül végrehajtható legyen. ha ez megvan, akkor számít a tartalom. ha ez nincs meg, akkor a Sobri féle módszerek jöhetnek szóba, ami lehet, hogy beválik gond nélkül, de az is lehet, hogy közben indul ellened egy büntetőeljárás, ami elég ciki tud lenni, ha el kell kéredzkedni a főnöködtől rendszeresen, mert épp kihallgatásra kell menned, vagy tárgyalásra vádlottként.
deyell
Minden egyes alkalommal közjegyzői okiratba, amikor új lakó költözik be az általam birtokolt ingatlanba? Illetve nagyságrendileg mennyi az a nem olcsó? Ingatlan értékétől függően változhat?
Több kérdésem nincs, mert nem dolgozni vagytok itt, hanem fórumozni, kikapcsolódni végső soron, csak érdekel eléggé. 😊
kristóf17
15-30 ezer forint szerződésenként.
Messze nem drága, pláne a bérletből származó bevételhez képest.
Sobri Jóska
mondod egy olyan országban, ahol 10 ezert forintért erzsébet-utalványban lehet választást venni. Fillérbaszás van itthon Józsi.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 421
15-30 ezer forint szerződésenként.
Messze nem drága, pláne a bérletből származó bevételhez képest.
Sobri Jóska
ez tuti? én ennek a többszörösét hallottam, azt sem mostanában.
deyell
Tuti.
Sobri Jóska
egyébként ha már itt tartunk, akkor nem is kell a bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglalni, elég csak a bérlő kiköltözési nyilatkozatát. ami biztosan olcsóbb, mint ha egy több oldalas bérleti szerződést vinnénk a közjegyzőhöz.

choose life
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
15-30 ezer forint szerződésenként.
Messze nem drága, pláne a bérletből származó bevételhez képest.
Sobri Jóska
ez tuti? én ennek a többszörösét hallottam, azt sem mostanában.
deyell
Tuti.

több mint 5 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 421
15-30 ezer forint szerződésenként.
Messze nem drága, pláne a bérletből származó bevételhez képest.
Sobri Jóska
ez tuti? én ennek a többszörösét hallottam, azt sem mostanában.

choose life
több mint 5 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 421
aztán persze a bérbeadó kurva sokat ér a záloggal megszerzett régi tv-vel, 1000 éves laptoppal. Irreaálisan unbalanced a viszonyrendszer a bérlő-főbérlő-tulajdonos viszonyrendszerben.
Amadeus
ettől függetlenül én megpróbálnám pl ezt. sőt még akár a zárat is lecseréltetném, mert az esetlegesen kiérkező rendőr nem biztos, hogy tudja a jogszabályt pontosan, és elintézheti annyival, hogy ez csak bérleti jogvita, amibe nem szól bele (volt már hasonlóra példa). közműszolgáltatások lekapcsoltatása szintén szóba jöhet, amennyiben átírásra nem került sor, de ebbe nem biztos, hogy belemennek a szolgáltatók.

egyébként fogalmazzunk úgy, hogy a birtokos - birtokban nem lévő tulajdonos közötti viszonyrendszer kiegyenlítetlen. és akkor abban benne van az egyéb jogcímen / jogcím nélküli ingó- és ingatlanbirtoklás is.

Minden egyes alkalommal közjegyzői okiratba, amikor új lakó költözik be az általam birtokolt ingatlanba? Illetve nagyságrendileg mennyi az a nem olcsó? Ingatlan értékétől függően változhat?
Több kérdésem nincs, mert nem dolgozni vagytok itt, hanem fórumozni, kikapcsolódni végső soron, csak érdekel eléggé. 😊
kristóf17
nem voltam mostanában közjegyzőnél, nem is Bp-n vagy környékén élek, nem tudom az ottani árfolyamot, ezt talán egy másik fórumozó megmondja neked. és igen, minden egyes alkalommal kell, amikor szerződést kötsz.

choose life
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Adódik a kérdés, hogy mit lehet tenni? Minek kell benne lennie egy szerződésben a biztonságos kiadáshoz? (Ami jogszerű is, és nem kiskapu) Ezt fejtsétek már ki nekem kérlek, mert ha úgy alakul az élet, igen biztos anyagi bevételnek tűnik számomra egy ingatlan megvétele, majd kiadása bérlőknek. De ehhez úgy érzem nem árt ám tudni a korlátozó tényezőket is, amik bejönnek, ha kifogsz egy büdös nagy szarházit. (vagy többet)
kristóf17
nem a tartalma a lényeg. beleírhatsz bármit, ha a bérlő megszegi, csak bíróságon tudod kikényszeríteni a távozását, ami nem gyors megoldás. lényeg, hogy közjegyzőnél kösd meg a szerződést, hogy közvetlenül végrehajtható legyen. ha ez megvan, akkor számít a tartalom. ha ez nincs meg, akkor a Sobri féle módszerek jöhetnek szóba, ami lehet, hogy beválik gond nélkül, de az is lehet, hogy közben indul ellened egy büntetőeljárás, ami elég ciki tud lenni, ha el kell kéredzkedni a főnöködtől rendszeresen, mert épp kihallgatásra kell menned, vagy tárgyalásra vádlottként.
deyell
Minden egyes alkalommal közjegyzői okiratba, amikor új lakó költözik be az általam birtokolt ingatlanba? Illetve nagyságrendileg mennyi az a nem olcsó? Ingatlan értékétől függően változhat?
Több kérdésem nincs, mert nem dolgozni vagytok itt, hanem fórumozni, kikapcsolódni végső soron, csak érdekel eléggé. 😊
kristóf17
15-30 ezer forint szerződésenként.
Messze nem drága, pláne a bérletből származó bevételhez képest.

több mint 5 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 409 — Colts fan

Anno egyik haveroméknál is volt idióta szomszéd, szépen megvártuk még becsenget, majd ajtót nyitottunk úgy, hogy az albérlő kezében nundzsaku, az enyémben baseballütő, egy harmadik haverében meg macséta és hármunk közül én vagyok a legalacsonyabb a magam 188 centijével.
Helyzet megoldódott.
empty taxi
ha tudtam volna, hogy ilyen veszélyes arc vagy, sosem regelek ide.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 932
Miért? Vagyontárgy elszallitashoz, áram gáz kikapcsolashoz van jogom?
Amúgy az eléggé hihetetlen hogy ha bekoltozott onnantól övé a lakás kb, nincs mit tenni.. Még ha nem fizet is! Már megyek is bérelni egy Budai villát basszus ☺️minek vegyek 200 millaert ha 2 havi kaucioert az enyém lehet bármi amit kiadnak
yooker
nem állította senki, hogy nincs mit tenni. arról volt szó, hogy jogszerű, gyors és hatékony megoldás nincs, a bérleti szerződés közjegyzői okiratba foglalását leszámítva (ami meg nem olcsó). nagy értékű ingatlan bérlése esetén értelemszerű, hogy ez nem lehet tétel. a bérbeadónak zálogjoga van a bérleményben lévő vagyontárgyakon az elmaradt bérleti díj erejéig.

Csak pár nem jogszerűtlen példa:
Sobri Jóska
mindegyik példád jogszerűtlen. mindegyikben szerepel az, hogy lecseréled a zárat, amit továbbra sem értesz, hogy magánlaksértésnek minősül.

221. § (1) Aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével bemegy, illetve ott bent marad, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki mást megakadályoz abban, hogy lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen, ha az (1) bekezdésben meghatározott módon követi el, az (1) bekezdés szerint büntetendő.

"más lakásába" = nem a tied a lakás, hiába vagy te a tulajdonos, hanem azé, aki abban életvitelszerűen lakik, azt birtokolja. tehát a bérbeadó szemszögéből bizony más lakása, ahol a bérlő lakik a Btk. szerint. az hogy te felmondod a bérleti szerződést, vagy a bérlő mondja fel, az polgári jogi aktus, a büntetőjoghoz nincs köze. ahhoz ennek van köze:

A bírói gyakorlat kezdettől fogva egységes és következetes abban, hogy ha a lakás használója jogszerűen költözött a lakásba és ott is lakik, akkor megilleti a lakás használatához való jog, még akkor is, ha a bent ­tartózkodásának jogcíme időközben megszűnt, így igényt tarthat az ún. házijog büntetőjogi védelmére akár a lakás tulajdonosával szemben is. Az ő engedélye nélkül a hasonló módon ott lakón kívül más személy csak tűzoltás vagy más hasonló súlyú és szükségességű segítségnyújtás jogcímén mehet be a lakásba; a bemenetel minden más esetben jogellenes, függetlenül attól, hogy van-e a behatolónak valamilyen jogcíme erre vagy nincs.

 kuria-birosag.hu/hu/elvhat/7332002-szamu-bunteto-elvi-hatarozat

azt megkérdezném amúgy, ha te lecseréled a zárat, majd ezután a bérlő is lecserélteti a zárat, vagy csak berúgja az ajtót, és bemegy, akkor mit csinálsz? az hogy időközben másokat beköltöztetsz nem játszik, mert rájuk hívja a rendőrséget szintén magánlaksértés miatt, akik onnantól vagy távoznak önként, vagy rendőri segédlettel. azt próbáld megérteni, hogy egy rafkós élősködő gecivel, aki az élősködésre vonatkozó jogaival tisztában van, jogszerűen nem tudsz mit kezdeni rövid időn belül, és jogszerűtlenül sem olyan könnyű a dolog, a fentebb említettek miatt. a legjobb amit véleményem szerint tehetsz akkor, ha nincs közjegyzői okiratba foglalt szerződés az az, hogy a vagyontárgyait elszállíttatod raktárba, illetve az áramot, gázt lekapcsoltatod. de egyes lumpen elemeket nem biztos, hogy ez elrettentene.

ozibozi New York Giants 15 351
Vannak erre szakosodott vállalkozások, akik elmagyarázzák pont mit csinálhatsz a 2 havi kaucióval, és mennyit kell még hozzátenned, hogy nyugodtan távozhass. 😉
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 318 — Expect the Best !

Szerkesztette: yooker
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Amikor folyamatosan nyomja a csengőt, akkor berántod a lakásba majd birtokodat megvéded. Utána még a zsarukat is kihívhatod, de felesleges, mert innentől már nem te rettegsz hanem ő fog.
ozibozi
Hát igen, ez van amikor valaki beront a lakásba, ahol tartózkodsz, te meg ijedtedben nem is tudod mit tettél. De biztos nem te rántotad be, miért tettél volna ilyet, teljesen életszerűtlen, hiszen te vagy az áldozat, a megtámadott fél, aki önvédelmi helyzetbe kényszerült? Még jó, hogy nem lett bajod.

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 351
Amikor folyamatosan nyomja a csengőt, akkor berántod a lakásba majd birtokodat megvéded. Utána még a zsarukat is kihívhatod, de felesleges, mert innentől már nem te rettegsz hanem ő fog.
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
Anno egyik haveroméknál is volt idióta szomszéd, szépen megvártuk még becsenget, majd ajtót nyitottunk úgy, hogy az albérlő kezében nundzsaku, az enyémben baseballütő, egy harmadik haverében meg macséta és hármunk közül én vagyok a legalacsonyabb a magam 188 centijével.
Helyzet megoldódott.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
Sztem ez egyszerűbb ennél, az ilyen ember az állat szintjén létezik, ösztönből cselekszik. Mivel a territoriális kérdésben jc-ék gyengeséget mutattak, gyakorlatilag el is estek a harcban abban a pillanatban sajnos.
peach
Az biztos, hogy én tuti egy picit megdádáztam volna, hogy tudja merre hány méter.
NB2
Nem kell, sőt ha lehetőség van inkább kerülni kell a tetlegességet. Pláne ebben a szituban mikor nő a másik fél. Meg amúgy is. A verbális és metakommunikációs agresszió is épp elég elrettentő tud lenni, sőt még hasznosabb is adott esetben, mert a másik fél nem tudja mi lesz a következménye annak ha átlépeti veled azt a bizonyos határt. De azt zsigerből érzi, hogy megtudni biztos nem akarja. Nyílván ez szitu függő, pl egy ketrecharcossal szemben bele sem mész ilyesmibe hanem szépen arrébb sétálsz. De ehhez ilyen habitus kell, megerőszakolni nem tudja magát az ember.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 21 895 — nabege2@yahoo.com
Sztem ez egyszerűbb ennél, az ilyen ember az állat szintjén létezik, ösztönből cselekszik. Mivel a territoriális kérdésben jc-ék gyengeséget mutattak, gyakorlatilag el is estek a harcban abban a pillanatban sajnos.
peach
Az biztos, hogy én tuti egy picit megdádáztam volna, hogy tudja merre hány méter.
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
Sajnálom, ki így fogja fel, ki úgy.

De ti nem vagytok törékeny nők, otthon egyedül két gyerekkel, nem rátok mutogatnak az utcán, nem téged állítanak meg szintén az utcán, hogy "találkozunk még!". A gyerekek ráadásul még nagyon kicsik (3 év és 11 hó), nincs segítség, nincs rokon a közelben, senki. Én este érek haza, messze vagyok, akkor is ha bármi van, 45 perc legjobb esetben.
Ez mellett a feszültség, a nyugtalanság, az idegesség ráhatással van nem csak házasságra, hanem a családra is. Ezt egy férj, egy apa nem hagyhatja.
Harcoljak? Minden nap? Hogy? Hogy tudok legális eszközökkel harcolni egy idegbeteggel, egy elmebeteggel, aki szemmel láthatóan orvosi segítségre szorul? Aki hajnalban a kaputelefonon csenget fel, aki letépi a névjegyzéket a postaládádról, aki 23 órakor partvissal veri a saját plafonját, hogy felhallatsszon hozzánk. Aki folyamatosan figyel, követ, kamerázik, fényképez és rád hívja a rendőrséget? Aki nem rest üvölteni az ajtód előtt, anyázni, folyamatosan csengetni míg ki nem jössz, vagy dörömbölni és rugdosni az ajtót? Aki semmitől nem riad vissza, aki bármit hazudik bárhol, akár eskü alatt is, csak elérje a célját?
Nincs egy nyugodt napunk azóta.
Én felnőtt ember vagyok, tudom kezelni, de a 3 éves kislányom nem mer elmenni wc-re, mert a bejárati ajtó előtt kell elhaladnia.
Vigyem bíróságra? Mit érek vele? 6 év pereskedés, költségek, nemár...

Én elmentem tegnapelőtt is a "szembesítésre", békülni akartam, erre a második mondata az volt, hogy ő nem akar és utána jött az üvöltés..

Hitgyüli ide vagy oda, tudom jól sokan hogy vélekednek rólunk, de nem érdekel. Egyszerűen most a legjobb megoldás ez, nem élhet a családom rettegésben. Bár kinek mi a rettegés..
#JC6
Pontosan.
A te helyzetedben, körülményeidet, lehetőségeidet figyelembe véve ez a helyes döntés.
Sobri Jóska
Egyetértek, sztem nem kell magyarázkodnod. Sőt örüljetek neki, hogy tudtok lépni és nem olyanok a körülmények, hogy muszáj maradnotok.
Amiről én beszéltem, hogy mi "lett volna ha" az első cirkusznál lebaszod a telefont vagy azzal együtt mész ki, hogy na mi a k*rva anyád van...??!!

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Sajnálom, ki így fogja fel, ki úgy.

De ti nem vagytok törékeny nők, otthon egyedül két gyerekkel, nem rátok mutogatnak az utcán, nem téged állítanak meg szintén az utcán, hogy "találkozunk még!". A gyerekek ráadásul még nagyon kicsik (3 év és 11 hó), nincs segítség, nincs rokon a közelben, senki. Én este érek haza, messze vagyok, akkor is ha bármi van, 45 perc legjobb esetben.
Ez mellett a feszültség, a nyugtalanság, az idegesség ráhatással van nem csak házasságra, hanem a családra is. Ezt egy férj, egy apa nem hagyhatja.
Harcoljak? Minden nap? Hogy? Hogy tudok legális eszközökkel harcolni egy idegbeteggel, egy elmebeteggel, aki szemmel láthatóan orvosi segítségre szorul? Aki hajnalban a kaputelefonon csenget fel, aki letépi a névjegyzéket a postaládádról, aki 23 órakor partvissal veri a saját plafonját, hogy felhallatsszon hozzánk. Aki folyamatosan figyel, követ, kamerázik, fényképez és rád hívja a rendőrséget? Aki nem rest üvölteni az ajtód előtt, anyázni, folyamatosan csengetni míg ki nem jössz, vagy dörömbölni és rugdosni az ajtót? Aki semmitől nem riad vissza, aki bármit hazudik bárhol, akár eskü alatt is, csak elérje a célját?
Nincs egy nyugodt napunk azóta.
Én felnőtt ember vagyok, tudom kezelni, de a 3 éves kislányom nem mer elmenni wc-re, mert a bejárati ajtó előtt kell elhaladnia.
Vigyem bíróságra? Mit érek vele? 6 év pereskedés, költségek, nemár...

Én elmentem tegnapelőtt is a "szembesítésre", békülni akartam, erre a második mondata az volt, hogy ő nem akar és utána jött az üvöltés..

Hitgyüli ide vagy oda, tudom jól sokan hogy vélekednek rólunk, de nem érdekel. Egyszerűen most a legjobb megoldás ez, nem élhet a családom rettegésben. Bár kinek mi a rettegés..
#JC6
Pontosan.
A te helyzetedben, körülményeidet, lehetőségeidet figyelembe véve ez a helyes döntés.

több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Sajnálom, ki így fogja fel, ki úgy.

De ti nem vagytok törékeny nők, otthon egyedül két gyerekkel, nem rátok mutogatnak az utcán, nem téged állítanak meg szintén az utcán, hogy "találkozunk még!". A gyerekek ráadásul még nagyon kicsik (3 év és 11 hó), nincs segítség, nincs rokon a közelben, senki. Én este érek haza, messze vagyok, akkor is ha bármi van, 45 perc legjobb esetben.
Ez mellett a feszültség, a nyugtalanság, az idegesség ráhatással van nem csak házasságra, hanem a családra is. Ezt egy férj, egy apa nem hagyhatja.
Harcoljak? Minden nap? Hogy? Hogy tudok legális eszközökkel harcolni egy idegbeteggel, egy elmebeteggel, aki szemmel láthatóan orvosi segítségre szorul? Aki hajnalban a kaputelefonon csenget fel, aki letépi a névjegyzéket a postaládádról, aki 23 órakor partvissal veri a saját plafonját, hogy felhallatsszon hozzánk. Aki folyamatosan figyel, követ, kamerázik, fényképez és rád hívja a rendőrséget? Aki nem rest üvölteni az ajtód előtt, anyázni, folyamatosan csengetni míg ki nem jössz, vagy dörömbölni és rugdosni az ajtót? Aki semmitől nem riad vissza, aki bármit hazudik bárhol, akár eskü alatt is, csak elérje a célját?
Nincs egy nyugodt napunk azóta.
Én felnőtt ember vagyok, tudom kezelni, de a 3 éves kislányom nem mer elmenni wc-re, mert a bejárati ajtó előtt kell elhaladnia.
Vigyem bíróságra? Mit érek vele? 6 év pereskedés, költségek, nemár...

Én elmentem tegnapelőtt is a "szembesítésre", békülni akartam, erre a második mondata az volt, hogy ő nem akar és utána jött az üvöltés..

Hitgyüli ide vagy oda, tudom jól sokan hogy vélekednek rólunk, de nem érdekel. Egyszerűen most a legjobb megoldás ez, nem élhet a családom rettegésben. Bár kinek mi a rettegés..
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
Sztem ez egyszerűbb ennél, az ilyen ember az állat szintjén létezik, ösztönből cselekszik. Mivel a territoriális kérdésben jc-ék gyengeséget mutattak, gyakorlatilag el is estek a harcban abban a pillanatban sajnos.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
A konkrét helyzetben farizeus fórumtársunknak ezt is mérlegre kell helyeznie. Pláne ha egy valódi bolond ellen megy. Nézd meg mi a győztes stratégia chicken gameben, és a konkrét szitunak már látod is a végét. Ezért előrelátó dolog már most a kárenyhítésre és a csörte utáni helyzetre készülni, mert ha komolyan harc lészen, annak eléggé egyesélyes a kimenetele.
Ezért gondolom az én meglátásaimat hasznosabbaknak, mint a te papírszagú, a valósághoz kevéssé konvergáló citátumaidat, törvényhelyeidet, állásfoglalásaidat. Már bocs.
Sobri Jóska
+1 amíg le nem zárul a per, addig sem laknak ott + utána nem valószínű hogy ismét igénybe vennének főbérlőként és vissza akarnának költözni 😊
JSanyo
Nem, valszeg költözünk, 1 hónapon belül, ezen megy most otthon a dilemma, hogy az ovikezdés előtt jó lenne ugyan lezongorázni, de az mindjárt itt van, 2 hét..
Viszont mivel gyülisek vagyunk, és a főbérlő is, ezért valszeg megint gyerekes gyüliseknek lesz kiadva, szóval..
#JC6
sajnálom, hogy idejutottatok 😕 eddig jó vicc volt olvasni, de innentől már bőven nem tréfa ...
csebi
Sok más kimenetel azért nem igazán volt a történetben.
Sobri Jóska
pedig éppen te adhattál volna pár ötletet a példáiddal.
csebi
Csak nem az ő oldalán, gyerekekkel, töketlenül, hitgyülisként.
Sobri Jóska
épp az utóbbi szempont miatt lehet könnyebben meg tudják lépni, mert segítenek neki találni újat. ettől függetlenül elég szomorú, hogy egy hisztérika elég ahhoz, hogy kidobhassanak. szerencsés vagyok, hogy bő 10 éve saját tulajdonú ingatlanban lakhatok.
csebi
Valami hasznuk a szektáknak is kell legyen...

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 967 — Lucas Scott

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.