Kerékpár

23 feliratkozó

több mint 4 éve
dawyd728 3 690
Érdekes lesz a Tour, ha a Sky harmadik emberrel is behúzza egymás után, akkor oda lehetne adni az angol orvosoknak egy örökös sárga pólót
flzoli
Ha nagyon akarnák szerintem Pouls is mehetne dobogóért.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 832 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Érdekes lesz a Tour, ha a Sky harmadik emberrel is behúzza egymás után, akkor oda lehetne adni az angol orvosoknak egy örökös sárga pólót

több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Bernal odacsapott a tt-n. Vartam hogy jot megy, de nem ennyire. Holnap kiderul mennyire uritette ki a tankot ma, mert ha nem akkor reszkessetek betorok.
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Félreértesz. 😊 Nem a.realitás miatt mondtam, hanem az analógia miatt.

Wiggo odavágott a TT-n igen, ezt írtam is, hogy talán CF még egy TT erőnlétben jóval le volt maradva - azért írom ezt, mert tisztán emlékszem a közvetítésre, ahol osztott képernyőn mutatták egyszerre. Gyakorlatilag olyan volt, mintha 2x ugyanaz lenne más sisakkal: tökéletes harmónia, ugyanaz a pedálfordulat, mozgás. Csak Wiggo ezt végig tudta tartani.

Azonban Wiggo sose tudott hegyre menni, ha ekkor Froome és a többiek el kezdték volna szaggatni az istrángot, nem vagyok benne biztos, hogy nem vertek volna oda 3 percet neki lazán, mivel BW rogyott, mint a hokedliláb.

Ezért is volt szerintem CF ideges, különben valszeg könnyebben tudomásul vette volna a dolgát, hogy vissza kell menni.
kishaszi
A problema naluk 2011 Vuelta volt. A "takony" Froome tette a dolgat es tamogatta a vezert. De a vegen Wiggo megrogyott es akkor kuldtek el Froome-ot hogy probalja megnyerni. Attol tartott ugyanez lesz a TDF-on es nem bizott Wiggins-ben hogy bevallja, ha ugy erezne hogy nem fog menni csak mikor keso lesz. Tette a dolgat, elfogadta a szerepet a csapatban, ami szerintem nagyon helyes, de nem volt bizodalma Wiggins-ben hogy azert mert o a nr1, azert tudja nezni a legjobbat a csapatnak.
A csapat szempontjabol egyszeru dontes volt, de be is bizonyosodott az is a 2 verseny alatt hogy Froome-ra lehet epiteni, sot ora kell nem pedig Wiggins-re.

Nairo-ra lehet mondani hogy nem a szivem csucske, de egy jo kerekes. Kellene a csapatomba, ha valaszthatnek a nagyagyuk kozul? Soha. Valverde? Barmikor. Landa? Johet.

Amugy en nem szeretem mikor csapattagokat probalunk versenyeztettni igy, a segito bemehet vorosbe adott napon mert a holnap egy masik problema. Thomas-Froome vagy a Movistar trio (duo ) tavaly nem volt alarendelve egymasnak es vedve volt mindegyik es a forma dontott es osztotta le a szerepeket. A tizeves baratsag/csapattars sokkal jobb munkat vegzett mint a masik 3, mert ott mindenki csak kaparni probalta a gesztenyet maganak es egy cm nem dolgozott a duo, termeszetesen Valverde-n kivul, akirol viszont meg maga se hitte el hogy o legitim vezere a csapatnak a tavalyi TDF-en.
több mint 4 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Félreértesz. 😊 Nem a.realitás miatt mondtam, hanem az analógia miatt.

Wiggo odavágott a TT-n igen, ezt írtam is, hogy talán CF még egy TT erőnlétben jóval le volt maradva - azért írom ezt, mert tisztán emlékszem a közvetítésre, ahol osztott képernyőn mutatták egyszerre. Gyakorlatilag olyan volt, mintha 2x ugyanaz lenne más sisakkal: tökéletes harmónia, ugyanaz a pedálfordulat, mozgás. Csak Wiggo ezt végig tudta tartani.

Azonban Wiggo sose tudott hegyre menni, ha ekkor Froome és a többiek el kezdték volna szaggatni az istrángot, nem vagyok benne biztos, hogy nem vertek volna oda 3 percet neki lazán, mivel BW rogyott, mint a hokedliláb.

Ezért is volt szerintem CF ideges, különben valszeg könnyebben tudomásul vette volna a dolgát, hogy vissza kell menni.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Már Frúmi irányába? Mondom, én nagyon kedvelem - zseni, az persze megint megítélés kérdése, amit "művelt" Wiggins.szel. Nyilván aki nem kedvelti Wiggot az azt mondja, hogy egyértelmű Tour győzelemben akadályozták meg - még annak ellenére is, hogy azért TT-ben akkor még CF messze nem volt a zenitjén. Aki meg Wiggo párti volt - vagy simán semleges, az meg neki adott igazat, meg a csapatnak, hogy az 1. BW, és CF-nek az volt a dolga, hogy felhozza, amikor rogyott.
kishaszi
En a LA kerdesre irtam, Froome valaszol rajuk. Ma Andy azt mondja hogy Di Luca csalt es ove a Giro. Az Uci felmentette Di Luca-t es igy eleg durvan hangzik, alig varom a valaszt. Persze mindenki gondol amire csak akar.

Amugy en a masodik taborba tartozom Wiggins-Froome kapcsan. A problema ott volt hogy nem volt oszinte kapcsolatuk es nem biztak egymasban. A Froome-Thomas kettosnel nem volt ilyen gond, 10 ev egyutt tekeres, baratsag.
no
Azért én megnéztem volna, amikor F nr1 lett és ledurrantotta volna GT. 😀
kishaszi
Azert vagy nr1 mert te vagy a legjobb bizonyitottan. Froome sokkal jobb Thomas-nal, de nem annyival hogy a Thomas-nak hajszalnyival kedvezobb kiiras ( o jott ki a verseny eleji hiszteriabol egy karc nelkul, elonnyel + Nibali ami varhato is volt), de legfokkeppen Froome negyedik GT-je volt egyhuzamban es a Giro-n az ismert okok miatt nem takareklangon nyert.
Ezert is, de amugy is vedettkent erkeztek tavaly is es iden is igy lett volna. A tour de svajc es Dauphine dontott volna ki indul neki a versenynek 1szamukent, de valoszinusethitoen a hegyek eldontottek volna ugyis ki az erosebb. Froome biztos hendikeppel indult volna 2 fantasztikus eredmeny utan a 2 versenyen, de annyi. Ha Thomas jobb lett volna jobb lehetett volna.
Wiggins-nel Froome nem volt jobb/erosebb hogy egy "rookie-ban" bizzanak meg. Persze van a hires visszajovok erted a hegyen, de a tt-n nagyon kikapott meg. Kb olyan mint tavaly Froome-Bernal. Voltak pillanatok amikor Bernal is erosebb volt nala, de Froome-ra tettem volna a voksom kivel probalom elerni a 3. helyet.

En komalom Thomast, de eselyt sokat kapott de mindig .....valami nala.

Sajnalom hogy elesett Froome es Thomas is, egy sima Froome gyozelem mellett nalam Bernal elorebb vegzett volna Thomas-nal a bold-omban, ami most is megtortenhet de a dinamika teljesen mas lesz igy a sky-nal.

Persze ez a baratsag nyalasan hangzik, de a kialakult hierarchia vedese az altalanos es nem akar segiteni a fonok az erosebb nr2-nek, hanem altala elert segitseggel akar jobb lenni. Tavalyi Movistar taktika a TDF-en papiron mukodhetett volna, de halalra volt itelve. A Vuelta-n Valverde akar nyerhetett volna, de Nairo nemhogy nem segitett hanem meg rontott is Sandor helyzeten.
több mint 4 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Már Frúmi irányába? Mondom, én nagyon kedvelem - zseni, az persze megint megítélés kérdése, amit "művelt" Wiggins.szel. Nyilván aki nem kedvelti Wiggot az azt mondja, hogy egyértelmű Tour győzelemben akadályozták meg - még annak ellenére is, hogy azért TT-ben akkor még CF messze nem volt a zenitjén. Aki meg Wiggo párti volt - vagy simán semleges, az meg neki adott igazat, meg a csapatnak, hogy az 1. BW, és CF-nek az volt a dolga, hogy felhozza, amikor rogyott.
kishaszi
En a LA kerdesre irtam, Froome valaszol rajuk. Ma Andy azt mondja hogy Di Luca csalt es ove a Giro. Az Uci felmentette Di Luca-t es igy eleg durvan hangzik, alig varom a valaszt. Persze mindenki gondol amire csak akar.

Amugy en a masodik taborba tartozom Wiggins-Froome kapcsan. A problema ott volt hogy nem volt oszinte kapcsolatuk es nem biztak egymasban. A Froome-Thomas kettosnel nem volt ilyen gond, 10 ev egyutt tekeres, baratsag.
no
Azért én megnéztem volna, amikor F nr1 lett és ledurrantotta volna GT. 😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 4 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Nagyot röhögnék, ha a Sky Pouls vagy Bernallal behúzná. Tényleg a kis kolumbiaival mi a helyzet?
dawyd728
Fuglsang ( movistar hivja, Carapaz-Mas-al utos kis trio lenne ) megette reggelire a Dauphine-n, ahogy az Astana vonat is hibatlanul dolgozott. A TDF persze mas kavehaz.
Bernal-rol most ki fog derulni, de o jo csontot tort szoval en remenykedem. Benne tobb van es a tt is jobb neki, (Thomas-tol kapott 6 mp-t). Egyelore a fo eselyesek kozott, de a kerdojelre a formajarol itt valaszt fogunk kapni.

Aru csendben ott van, de Dumoulin jo csapatot hozna nagyon, de egyelore kis mutet-trening elnapolva, o meg egy oriasi hianyzo lenne vagy nagy eselyes.
no
jézusom, itt az esély az EF1 előtt, Van Garderennek nem lesz ellenfele ezen a Touron
shawnka
Én kedvelem TJ-t, de a sok évvel ezelőtti TC óta semmit nem mutatott, pedig nagy reményeket fűztem hozzá.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Dumoulin-ek nem parasztvakitoban voltak, kiesett.

Wilco jobban jart volna ha Tom arnyekaban mehetett volna, nem tudom neki hogy all a felepulese.
De jo esely van igy, hogy elengedik Matthews-t a zoldert es kesobb is donthetnek Wilco jo GC helye vagy a zold elerhetobb.

Bernal jol nez ki, kell meg egy kis elesseg, de arra van meg ido a TDF rajtjaig.

Aru meg a vegen tenyleg jelen lesz, olyan szepen jon fel csendesen. Bar remelem nem eroltetik tul a csapatnal.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 832 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Elég viccesek az odds-ok is egyébként:

Geraint Thomas 9/4
Egan Bernal 7/2
Jakob Fuglsang 5
Tom Dumoulin 8
Adam Yates 10
Richie Porte 12
Nairo Quintana 14
Thibaut Pinot 16
Mikel Landa 18
Steven Kruijswijk 20

több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Amugy Froome kiesese mindent felforgatott. Szerintem gyozott volna, lehetoleg kis eroraforditassal es ment volna a Vuelta-ra is ha osszejon. A forma jol nezett ki es az eredeti csapat bomba eros szoval a tobbieknek gatya felkotos lett volna. Termeszetesen az angol orvosok is mentek volna es ok is megnyernek a TDF nekik szolo kiirasat, de nem az indulok hianya miatt.

Az indulok kozul a "Carapaz-ok" dorzsolik a kezuket. Nincs egyertelmu eselyes, csak sok nagyon jo, de mindenki hibaval.
Movistar: brutal eros a csapat, de Landa giro lab, Nairo ( pfff ); Porte: eros, de nem tul szerencses bar eppen kijohet most neki, de a forma nem tul meggyozo, de lehet igy van belove; Kruijswijk: jo csapat, de a vezetokben nem bizok es a formaja sem lenyugozo, de lehet igy van belove; Pinot: erosebb forma, de a csapat hatareset es neki maganak is bizonyitani kell a 3 hetes versenyek is mennek. Szimpatikusan versenyez, van egy komoly evtizedes fogadasom francia gyoztesrol, bar ha veszitenem kell akkor omiatta; Fuglsang jo forma, eros csapat, de mosolyogtato hogy o vag neki mint az egyik legnagyobb kihivo; Bora: jeghideg szamitassal behuzzak a zold trikot ( | megneznek egy Valverde-Wout van Aert-Matthews harcot erte | ), tapsvihar; Nibali: Giro a labban, oriasi hiba ott; Dumolin: vegul pihent hogy kihagyta a Giro-t de a serules miatt nem nez ki jol a szenaja ( persze lehet parasztvakitas is ) es eros csapata van, tudja hogy kell nyerni; Bardet: nyerhet, de pfff.; Uran: belohetetlen a formaja nekem, de lenne segitsege.
Thomas: nem tudni a formajat, mire kiderulne kiesik es hozza azt ami eddig jellemezte, eros nagyon de rajar a rud ( lasd Porte ), de neki mar osszejott es ez a lelki gat fel kellene szakadjon, eros-seasoned csapat segiti, az eses kovetkezmenyeit nem lehet megmondani de okesnak tunik.

D Martin, Mas, Yates, Bernal...meg paran, es igazsag szerint a fent emlitettek kozul is tobbeket inkabb ide kellene venni akik inkabb a "Carapazok", de ahhoz kellene 2-3 igazi fo eselyes.
Szerencsere Dumoulin-Porte-Thomas miatt nem lesz olyan mint a tavalyi Vuelta. Azert remelem a nyiltabb esely a gyozelemre a vergozos versenyzest hozza ki a fiukbol, nem pedig az lesz meg fokozotabban jellemzo hogy "ma sem vesztettem el a versenyt es majd el faradnak a tobbiek"
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Nagyot röhögnék, ha a Sky Pouls vagy Bernallal behúzná. Tényleg a kis kolumbiaival mi a helyzet?
dawyd728
Fuglsang ( movistar hivja, Carapaz-Mas-al utos kis trio lenne ) megette reggelire a Dauphine-n, ahogy az Astana vonat is hibatlanul dolgozott. A TDF persze mas kavehaz.
Bernal-rol most ki fog derulni, de o jo csontot tort szoval en remenykedem. Benne tobb van es a tt is jobb neki, (Thomas-tol kapott 6 mp-t). Egyelore a fo eselyesek kozott, de a kerdojelre a formajarol itt valaszt fogunk kapni.

Aru csendben ott van, de Dumoulin jo csapatot hozna nagyon, de egyelore kis mutet-trening elnapolva, o meg egy oriasi hianyzo lenne vagy nagy eselyes.
no
jézusom, itt az esély az EF1 előtt, Van Garderennek nem lesz ellenfele ezen a Touron
shawnka
Az EF1 sorsa Uran teljesitmenyen fog mulni. Ha bomba a formaja akkor minden ala lesz rendelve. Tejay fogja hozni a katonak nem szokatlan, de felulmulhatatlan teljesitmenyet: meghal a haboruban. Woods nekem jobban nezett ki a kieseseig ( ezert vartam a Giro-n a Gavia-t, azutan hanyan doltek volna ki? A szakasz nehezebb lett nelkule topografiailag, de az idojarasi korulmenyek miatt osszesegeben nehezebb, sokkal )
Ha raugrananak a szakaszokra akkor vinnem Hugh-t is, de nem fognak es Uran-ra teszik a penzuket.
több mint 4 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 111 — Tyrone Creek
Nagyot röhögnék, ha a Sky Pouls vagy Bernallal behúzná. Tényleg a kis kolumbiaival mi a helyzet?
dawyd728
Fuglsang ( movistar hivja, Carapaz-Mas-al utos kis trio lenne ) megette reggelire a Dauphine-n, ahogy az Astana vonat is hibatlanul dolgozott. A TDF persze mas kavehaz.
Bernal-rol most ki fog derulni, de o jo csontot tort szoval en remenykedem. Benne tobb van es a tt is jobb neki, (Thomas-tol kapott 6 mp-t). Egyelore a fo eselyesek kozott, de a kerdojelre a formajarol itt valaszt fogunk kapni.

Aru csendben ott van, de Dumoulin jo csapatot hozna nagyon, de egyelore kis mutet-trening elnapolva, o meg egy oriasi hianyzo lenne vagy nagy eselyes.
no
jézusom, itt az esély az EF1 előtt, Van Garderennek nem lesz ellenfele ezen a Touron
több mint 4 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 864 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Az az év vicce lenne, ha az angol orvosok megint ,találnának' egy TDF győztest!
Wiggo-FrooM-GT trió után!
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Nagyot röhögnék, ha a Sky Pouls vagy Bernallal behúzná. Tényleg a kis kolumbiaival mi a helyzet?
dawyd728
Fuglsang ( movistar hivja, Carapaz-Mas-al utos kis trio lenne ) megette reggelire a Dauphine-n, ahogy az Astana vonat is hibatlanul dolgozott. A TDF persze mas kavehaz.
Bernal-rol most ki fog derulni, de o jo csontot tort szoval en remenykedem. Benne tobb van es a tt is jobb neki, (Thomas-tol kapott 6 mp-t). Egyelore a fo eselyesek kozott, de a kerdojelre a formajarol itt valaszt fogunk kapni.

Aru csendben ott van, de Dumoulin jo csapatot hozna nagyon, de egyelore kis mutet-trening elnapolva, o meg egy oriasi hianyzo lenne vagy nagy eselyes.
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Már Frúmi irányába? Mondom, én nagyon kedvelem - zseni, az persze megint megítélés kérdése, amit "művelt" Wiggins.szel. Nyilván aki nem kedvelti Wiggot az azt mondja, hogy egyértelmű Tour győzelemben akadályozták meg - még annak ellenére is, hogy azért TT-ben akkor még CF messze nem volt a zenitjén. Aki meg Wiggo párti volt - vagy simán semleges, az meg neki adott igazat, meg a csapatnak, hogy az 1. BW, és CF-nek az volt a dolga, hogy felhozza, amikor rogyott.
kishaszi
En a LA kerdesre irtam, Froome valaszol rajuk. Ma Andy azt mondja hogy Di Luca csalt es ove a Giro. Az Uci felmentette Di Luca-t es igy eleg durvan hangzik, alig varom a valaszt. Persze mindenki gondol amire csak akar.

Amugy en a masodik taborba tartozom Wiggins-Froome kapcsan. A problema ott volt hogy nem volt oszinte kapcsolatuk es nem biztak egymasban. A Froome-Thomas kettosnel nem volt ilyen gond, 10 ev egyutt tekeres, baratsag.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 660
Nagyot röhögnék, ha a Sky Pouls vagy Bernallal behúzná. Tényleg a kis kolumbiaival mi a helyzet?
dawyd728
Összetettben 13. a svájci körön, de sztem a TDF-en max második segítő lesz, nem tudom, hogy meddig bírja, mert azért sokat kihagyott
több mint 4 éve
dawyd728 3 690
Nagyot röhögnék, ha a Sky Pouls vagy Bernallal behúzná. Tényleg a kis kolumbiaival mi a helyzet?
több mint 4 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Már Frúmi irányába? Mondom, én nagyon kedvelem - zseni, az persze megint megítélés kérdése, amit "művelt" Wiggins.szel. Nyilván aki nem kedvelti Wiggot az azt mondja, hogy egyértelmű Tour győzelemben akadályozták meg - még annak ellenére is, hogy azért TT-ben akkor még CF messze nem volt a zenitjén. Aki meg Wiggo párti volt - vagy simán semleges, az meg neki adott igazat, meg a csapatnak, hogy az 1. BW, és CF-nek az volt a dolga, hogy felhozza, amikor rogyott.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Cobo eltiltva, johet a valasz ra tole. Utana az Uci eldonti kie lesz, ha marad az itelet.

Kishaszi: Andy Schleck--Di Luca-Contador foldon rugdosasa es o termeszetesen olyan tiszta volt, hogy a ruhajat nem kell mosni soha mert az Aura-jatol megtisztul. 😊 Ra sem mernek kerdezni mit gondol LArmstrong-ekrol, | mert meg elmondana |
no
Andy Shegg kb. azonnal ezt tolta, Froome tovűbb bírta.
Nála inkább az a bántó, hogy Shrek egy középszerű bringás és úgy osztotta "a észtet". Froome legalább korszakos tehetség.
kishaszi
Nalam meg mindig oriasi a kulonbseg. Froome ( es a legtobben ) valaszol egy kikerulhetetlen kerdesre, Andy azt mondja o nyerte a Giro-t 2007-ben csak elcsaltak tole. Persze elfogult vagyok 😊
több mint 4 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
Cobo eltiltva, johet a valasz ra tole. Utana az Uci eldonti kie lesz, ha marad az itelet.

Kishaszi: Andy Schleck--Di Luca-Contador foldon rugdosasa es o termeszetesen olyan tiszta volt, hogy a ruhajat nem kell mosni soha mert az Aura-jatol megtisztul. 😊 Ra sem mernek kerdezni mit gondol LArmstrong-ekrol, | mert meg elmondana |
no
Andy Shegg kb. azonnal ezt tolta, Froome tovűbb bírta.
Nála inkább az a bántó, hogy Shrek egy középszerű bringás és úgy osztotta "a észtet". Froome legalább korszakos tehetség.

Szerkesztette: kishaszi

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Cobo eltiltva, johet a valasz ra tole. Utana az Uci eldonti kie lesz, ha marad az itelet.

Kishaszi: Andy Schleck--Di Luca-Contador foldon rugdosasa es o termeszetesen olyan tiszta volt, hogy a ruhajat nem kell mosni soha mert az Aura-jatol megtisztul. 😊 Ra sem mernek kerdezni mit gondol LArmstrong-ekrol, | mert meg elmondana |
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
G Thomas alakul ez 😕
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 6 604
Figyelembe veszem, persze,hogy azt mondja tiszta, senki nem fog coming outolni aktívan,de utána se,ha nem kapják el. 😊
Ezzel az erővel a vérdopping az szinténa szabályos, mert nem idegen cuccot toltak. 😉
Nem, nem őt bántják, hanem mindenkit (Jan, Pantani, Beloki, Heras...)
Még egyszer: mondja azt, hogy tiszta, rendben. Ez a normális. De azt ne, hogy mi már nem olyanok vagyunk, mint a régiek, mert ez visszatetsző. //Az már mellékvágány, hogy Lemond még gusztustalanabbul tolja,Big Mig szóba se kerül, akármi van.//

Mint a pandúr és a rablók esete. A vegyipar világbiznisz, a Wada meg csak kullog. Majd lehet 20 év múlva tudják mit toltak most, de lehet sose fog kiderülni. (Ami feltehetőleg nem egy valami, hanem sok féle cucc szisztematikus adagolása, lásd a Ferrari jegyzetek.)

Vagy szegény Purito 3 hétig verte a mezőnyt, aztán megrogyott, mint a WTC tornyok. Contadornak meg ölébe hullott a Vuelta. Ez már túl volt ugye a vészkorszakon, nem oly rég volt, de ugye senki nem hiszi, hogy csak úgy hirtelen nem tudott felmenni a hegyre. 😊
kishaszi
Nagyon hasonloan latjuk az egeszet. Egyeduli kulonbsegnek en azt erzem hogy ez a "mi mar nem olyanok vagyunk" egy ellenreakcio/ valasz es nem degradaloan van a kerekesekben a regiek ellen.

Az EPO az szabalyos, egy termeszetes folyamat. Felmesz a hegyekbe es kesz. A dopping resze az hogy ezt a reg megdolgozott veredet visszarakod magadba. Az EPO-t doppingnak akkor tudod nevezni ha elkapod veratomlesztes soran vagy ha olyan hulye az ember hogy nem hegyi szakaszra adja be maganak ahol a termeszetesseggel meg birja magyarazni az ember. Ha tul magas volt sem mondtak ki, hogy doppingoltal hanem egeszsegre artalmasnak hivva kivettek a versenybol egyeb kovetkezmenyek nelkul.

A durvabb az volt hogy utana nem a hegyi-trening alatt sajat zsiron megtermelt veruket hasznaltak, hanem egy legritkitott szobaban ujsagot olvasva erte el ugyanazt az eredmenyt.

Ma ugye szemelyre szabottan latjak a sajat reagalasat a testnek es ezert minimalisan tudnak csak belenyulni. Persze ma mar amikor a zokni optimalis felhuzottsaganal kiszamoljak a sporolast, addig 2-5%-i csalas is "esszerunek" tunhet jatszani a verukkel.
no
A vérrel ugyanaz a baj, mint általában a nagytudású orvosi fejleményeinkkel: kb. a negyedét se ismerjük az összetevőknek. Felteszem, hogy ezek a spéci kémikusok már jóval többet tudnak, mint ami egy combosabb vérvételből kiderül. Erre is utaltam, hogy a róka előrébb jár mindig. Még ez is valszeg messze van, de arra elég, hogy a vadászok csak kullogjanak. Itt 1-2%+ is dönthetaa, és akkor nem is annyira látványos, mint az EPO. Jól is néz ki papíron is, hogy nincs agyament érték. Már amit ki tudnak mutatni. 😊
kishaszi
Tessek, beszeltunk rola es jon is a valasz. Ki tudjak mutatni a mikrodozist mostantol.

A vuelta igazgatoja nyilatkozott, hogy ha Cobo-tol elveszik a masodiknak kellene megkapnia, kozben szo esik Amstrongrol ( mint korszak ). Mintha a Pestisrol beszelne, bar tovabbra is biztos vagyok, hogy nem a kerekeseket tamadja hanem ugy egeszeben az erat. De kitargyaltuk, csak ha mar idevago hirek jottek. 😊
no
Najó, de ott vagyubk még mindig, amit ki tudnak. 😀 A THG-s világ-, olimpiai bajnokok meg a sportáguk megbecsült legendái, LA-ék meg pestisesek. 😕
kishaszi
Patkany-Mokus. A sajtojuk viszont....