Könyvek, színház

19 feliratkozó

több mint 2 éve
Törölt felhasználó
Pierce Brown - Vörös lázadás sorozat

Eredetileg trilógiának készült, ehhez képest most íródik a hatodik - elvileg lezáró rész. 😊
Űrbe oltott görög dráma és Hunger Games keverékeként indul, később a Hunger Games helyett már inkább Game of Thrones jegyeket mutat, de az biztos, hogy az első három rész az egyik legjobb disztópia sorozat, amit olvastam. Szerencsére volt/van még az íróban annyi, hogy a "szabadságharc győzelme" után azt is megmutatja, hogy az elkövetkezendő évek sem feltétlenül jelentenek könnyed időszakokat.

Nyilván vannak benne apróbb hibák, néha túlságosan kiszámítható, de engem jól lekötött az elmúlt másfél, két hónapban. Magyar kiadásban az ötödik kötet két részben jelent meg, így egyelőre hat könyvnél járunk itthon, de mindegyik pörgős, akár 2-3 nap alatt kivégezhetőek. Ajánlom!
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 745 — Слава Україні! Героям слава!
 moly.hu/konyvek/daniel-jonah-goldhagen-hitler-buzgo-hoherai

Ez valami elképesztően brutális volt. És emellett rettenetesen élveztem. Nem vagyok 100-as, tudom, de az ilyeneket nagyon bírom. Annak ellenére is, hogy megosztó egy könyv és igen kényes témát, témákat boncolgat. De pont emiatt akartam elolvasni.

Rengeteget megtudtam pl.: a rendőrzászlóaljakról, az abba beszervezett emberek hátteréről, és a halálmenetekről is, valamint a német antiszemitizmus társadalmi beágyazódottságáról.

Tervben van az átlagemberek, meg a Snyder könyv beszerzése is  moly.hu/konyvek/timothy-snyder-fekete-fold
Vrij6
Ilyen ajánlások jöhetnek még.
#JC6
 moly.hu/konyvek/gitta-sereny-a-sotetseg-fele

Ma ezt szerzem be antikváriumból, és rettenet kíváncsi vagyok rá.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 2 éve
- JC6 Denver Broncos 6 313
 moly.hu/konyvek/daniel-jonah-goldhagen-hitler-buzgo-hoherai

Ez valami elképesztően brutális volt. És emellett rettenetesen élveztem. Nem vagyok 100-as, tudom, de az ilyeneket nagyon bírom. Annak ellenére is, hogy megosztó egy könyv és igen kényes témát, témákat boncolgat. De pont emiatt akartam elolvasni.

Rengeteget megtudtam pl.: a rendőrzászlóaljakról, az abba beszervezett emberek hátteréről, és a halálmenetekről is, valamint a német antiszemitizmus társadalmi beágyazódottságáról.

Tervben van az átlagemberek, meg a Snyder könyv beszerzése is  moly.hu/konyvek/timothy-snyder-fekete-fold
Vrij6
Ilyen ajánlások jöhetnek még.
több mint 2 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 313 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr

Lord Russell: A horogkereszt rémtettei is hasonló, csak kurva nyomasztó.
Sobri Jóska
ez is az volt, de emellett rengeteg tudást is adott, ami meg érdekel, úgyhogy majd lehet bepróbálom. 😉

szerk: le is vateráztam 800-ért.
Vrij6
Ncore tékából lejött mindkettő 😊

Szerkesztette: Zsellér van de Vrij

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress

gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Spiro Feleségversenyét olvasta valaki?
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Nagyjából 20 éve olvastam a High Fidelity-t,
Gyurma Pappa
ez az, ami Pop, csajok, satöbbi néven jött át magyar fordításba?
slowmotion
Igen.

több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 644 — Cowboys fan
Nagyjából 20 éve olvastam a High Fidelity-t,
Gyurma Pappa
ez az, ami Pop, csajok, satöbbi néven jött át magyar fordításba?
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 616 — Egyéb témák lakó
Nagyjából 20 éve olvastam a High Fidelity-t, leginkább azért, mert tudtam, hogy a főszereplő top5-ös listákat ír mindenről, és 19 évesen én is ezt csináltam. Aztán most újraolvastam, és rájöttem, hogy 19 évesen a felét nem értettem. Túl voltam már néhány szakításon akkor, és nagyon sokat agyaltam rajtuk, és nagyon átéltem a főszereplő szenvedését az elmúlt csajokon. Aztán eltelt 20 év, 13 éve élek vagyok együtt a feleségemmel, egyszer szakítottunk még a járás alatt, minket is egy tragédia hozott össze (majdnem meghalt autóbalesetben), és a feleségem jó sokáig többet keresett mint én, mire megtaláltam magam és a mostani életem. Nekem is meg volt a magam "Charlie"-ja azóta (a nő, aki nem tartott elégnek magához, de közben élvezte, hogy én "felnézek" rá), de a többi lánnyal való szakítással már 19 évesen is tudtam azonosulni. Sosem fogom megtudni, hogy mennyiben hatott rá valahol mélyen tudat alatt, bár inkább a nem hiszemre hajlok.

Hornby többi könyvét is elolvasom (pontosabban az About a Boyt újraolvasom, a Betoncsókot meg magyarul olvasom újra, angolul olvastam).

Régen írtam, olvasónaplót, a többi könyvről is röviden.

John Scalzi: Egyesülés trilógia
Schalzi az a sci-fi író, aki úgy tud komoly témákról irni, hogy nem ír komoly témákról. A könyvei (univerzumai) mindig valahol azon a szupervékony vonalon mozognak, ami elválasztja a tiszta ponyva sci-fit, a high sci-fitől.
A Vének háborúja a könyvek nagyon sok témát járnak körbe, komoly etikai kérdéseket is, de már a felütés is sokat foglalkozik az öregedéssel meg az öreget társadalmi helyzetével, mindezt egy kolonizációs, imperialista világban. Az Egyesülés pedig egy "természeti" katasztrófa köré építi a történetet, és hogy hogyan omlik össze közben egy hiperkapitalista társadalom. Nehéz nem látni a párhuzamokat, de közben szórakoztató a könyv. Scalzi jó karakterépítő, és ezt itt is bemutatja.

J. D. Vance: Hillbilly Elegy
Spoileres leszek, de mivel egy létező személyről van szó, 5 perc wikipedia elmondja az életetét, így nem satírozom ki, mert nem ez a lényeg. Azzal kezdeném, hogy a FILMET NE NÉZZE MEG SENKI. Ugyanis én is azt hittem, hogy ez egy fikciós könyv, de nem ez J.D. önéletrajza. És az egyik legjobb és legérdekesebb önéletrajz, amit egy 30 éves ember írhatott. J.D. imádja a gyökereit, és amikor olvassa az ember a könyvet, élvezet nézni, ahogy egy mélypatrióta, keresztény fiatalember hogyan néz szembe azzal, hogy az anyja drogfüggő (ami egyébként a könyv 60%-ig ki sincs mondva), és hogyan tudja minden egyes fejezetet úgy megírni, hogy az adott korának megfelelő nézőpontból írja meg a történetet, az adott megfigyelési és ismereti szintjének megfelelően. És ahogy olvassuk a könyvet, a hollywoodi beidegződés azt mondatja velünk, hogy a végére jön a Nagy Liberális Átfordulás, és elvesz J.D. egy india-amerikai nőt, ami hoppá, meg is történik, csak hogy ez a lány Brett Kavanaugh gyakornonak volt, és J.D. a repik ohio-i egyik jelöltje szeretne lenni 2022-ben a képviselőházért/szenátusért, most nem tudom. A könyv lényege pont ez, hogy a világ nem fekete és fehér, szóval ajánlom mind a harcos jobb és baloldalnak is hogy olvassa el, nagyon szép betekintés az amerikai alsó-középosztály életbe.

több mint 3 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 567 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
11-12 évesen az egyik versenyen a Ragyogást kaptam az érem mellé.
Én tudtam hogy nem nekem való, de biztos ez volt a legolcsóbb az antikváriumban éppen 😊
bcsarli
Nyolcadikos koromban egyszer megnyertem egy francia versenyt (hahaha), ami mellé járt egy 10.000 HUF-os könyvutalvány egy adott boltba. Rettenetesen örültem, már elköltöttem fejben vagy ötször, mire odaértünk a bolthoz, és kiderült, hogy egy tankönyv bolt... Hát köszi szépen 😀

Aztán mondjuk happy end lett, mert jött a mentőötlet, hogy mivel eléggé térképbuzi vagyok, megvettem szerintem a létező legdrágább töriatlaszt belőle. 😀
több mint 3 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 8 313 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Olyan sok nézhetetlen szart csináltak, hogy valóban felüdülés az a pár jobban sikerült is.
ozibozi
Megnéztem, mondjuk úgy egy tévéfilmnek elmegy, semmi extra, de nem is gagyi. 6/10 mondjuk, ami ugye semmit se jelent.
Sobri Jóska
Ragyogást se szereted?
Löfli
Ezer éve láttam, de nem igazán. Nem kedvelem a nyomasztó filmeket.
Sobri Jóska
és a könyv hogy tetszett? (én csak a filmet láttam, de én eléggé bírtam, főleg Nicholsont)
Löfli
Detto.
Ezeket még gimisként -nem ma volt- olvastam, amikor naponta daráltam a könyveket, és nem igazán ragadott magával. Nem kedvelem az öncélú horrort, thrillert, pláne ha nyomasztó. És mind az. 😊
Elolvastam, de nem került a King top10-embe.
Abból a korszakból a Holtsáv maradt meg, illetve a Tűzgyújtó.
Sobri Jóska
11-12 évesen az egyik versenyen a Ragyogást kaptam az érem mellé.
Én tudtam hogy nem nekem való, de biztos ez volt a legolcsóbb az antikváriumban éppen 😊

több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Olyan sok nézhetetlen szart csináltak, hogy valóban felüdülés az a pár jobban sikerült is.
ozibozi
Megnéztem, mondjuk úgy egy tévéfilmnek elmegy, semmi extra, de nem is gagyi. 6/10 mondjuk, ami ugye semmit se jelent.
Sobri Jóska
Ragyogást se szereted?
Löfli
Ezer éve láttam, de nem igazán. Nem kedvelem a nyomasztó filmeket.
Sobri Jóska
és a könyv hogy tetszett? (én csak a filmet láttam, de én eléggé bírtam, főleg Nicholsont)
Löfli
Detto.
Ezeket még gimisként -nem ma volt- olvastam, amikor naponta daráltam a könyveket, és nem igazán ragadott magával. Nem kedvelem az öncélú horrort, thrillert, pláne ha nyomasztó. És mind az. 😊
Elolvastam, de nem került a King top10-embe.
Abból a korszakból a Holtsáv maradt meg, illetve a Tűzgyújtó.

több mint 3 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 249 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Olyan sok nézhetetlen szart csináltak, hogy valóban felüdülés az a pár jobban sikerült is.
ozibozi
Megnéztem, mondjuk úgy egy tévéfilmnek elmegy, semmi extra, de nem is gagyi. 6/10 mondjuk, ami ugye semmit se jelent.
Sobri Jóska
Ragyogást se szereted?
Löfli
Ezer éve láttam, de nem igazán. Nem kedvelem a nyomasztó filmeket.
Sobri Jóska
és a könyv hogy tetszett? (én csak a filmet láttam, de én eléggé bírtam, főleg Nicholsont)

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!

ozibozi New York Giants 15 351

Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Az eminens is a jobban sikerültek közé tartozik.
ozibozi
Megmondom őszintén erről az életemben nem hallottam.
Ez is egy novellából készült, amit olvastam is, mert meg van a könyv, de nem hagyott mély nyomott, nem is emlékszem rá.
Rákerestem, fent van HboGo-n is, meg is nézem, bár van egy olyan érzésem, hogy mivel ez egy 23 éves film, ha valóban jó lenne, nem csak "jobban sikerült" már hallottam volna róla.
Pláne, hogy Magneto/Gandalf a főszereplő.

több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 15 351
Az eminens is a jobban sikerültek közé tartozik.
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Jól mondod. A King-regényekből készült filmek kb mind szarok, ellenben a Halálsoron, meg a Remény rabjai zseniálisak. Szerintem még a 2007-es A köd is fasza, legalábbis anno nekem eléggé adta.
warr_b
Ezt írtam én is. 😊
A Halálsoron az kisregény, a Remény rabjai meg egy pároldalas novella.
A köd szintén novella, bár azt a filmet nem láttam.
Sok elbaszott King filmadaptáció van, de annyira félrevinni, mint az általam nem is igen kedvelt Setét toronynál, brr...... talán csak az Álomcsapdánál sikerült, aminél nem is ismertem rá a könyvre a filmben.
Viszont közben beugrott, hogy a Tortúra Kathy Bates és James Caan miatt még a nézhető, és egynek elmegy kategória, az egy olyan feldolgozás, ahol előbb láttam a filmet, és az önmagában nem volt rossz. Persze aztán a könyvet olvasva már markáns a különbség.

több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 20 621 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Az outsiderből meg elég minőségi HBO-s sorozat készült, de a fordulat ( | El Coco | ) ott is kikészített, alapvetően a természetfeletti blődségekkel van problémám. Viszont az intézetnek akkor adok még egy esélyt, hátha
r.baggio
A sorozat az teljesen elrontja.
King amiben zseniális, azok a belső monológok, motivációk, nézőpontok, gondolatmenetek, na ezekből semmit se tud egy film/sorozat visszaadni, csak a sztori vázát sematikusan.
Ahogy a 22-es csapdája vagy Vonneguttól a Bajnokok reggelije se egy sztorialapú könyv, a megfilmesítéseik emiatt összehasonlíthatatlanul mások, semmi közük az eredeti könyvhöz.
Nem véletlen, hogy jó King film csak pároldalas novellájából, és egy kisregényéből tudott készülni, mert egy 5-600 oldalas letehetetlen regényt egyszerűen nem lehet filmre/sorozatra átültetni, nem lehetséges visszaadni azt az atmoszférát, amit a szereplők vívódásai, gondolatai, félelmei, rettegései teremtenek, és a karakterábrázolások mélységét is lehetetlen visszaadni. (Főleg ha a Kívülállók legfontosabb karakterét, egy 55 körüli okos, szikár, pikírt, végtelenül alapos, de magánakvaló vénkisasszonyt egy az egyben kihagynak, és egy 30as átlagos fekete nő kerül a helyére. Így kimondottan kurva nehéz, minden szereplővel más lesz az interakciója, a viszonyulások, és a sztori kimenetele. A könyvben irreleváns az, amit te fordulatnak írsz, egyszerűen nem arról szól, az csak egy esemény az emberi sorsok, történések masszájában.)
És ezért "hülyeség" minden King filmben a "természetfeletti", mert ez könyvben nem így materializálódik, ott egy jól dekódolható szimbólumrendszer, egy emberi gyarlóság vagy hülyeség vagy kattanás a "gonosz" mindenféle spirituális faszság nélkül, de ezt filmben nehéz lenne kibontani, megjeleníteni, értelmezni, pláne egy b-kategóriás horrorfilmben amiknek készítéséhez King alapötleteit felhasználják.
És ahol ténylegesen megjelenik kézzelfogható ufószörnytermészetfeletti, ott ez teljes összhangban történik az emberek belső énjeivel, a sztori dinamikájával, vagy simán nincs jelentősége, nem ez a mű fókusza.
Ezért tartok minden King regényadaptációt elbaszottnak, kb. mintha a Harcosok klubjából olyan film készült volna, ami két ember sportszervezői és társadalomkritikus boxmeccseiről szólt volna mindössze, társadalomkritika, tudathasadás és minden ilyen bonyolítás nélkül, vagy ahogy elbaszott a Bajnokok reggelije meg a 22-es csapdája, és még rengeteg könyvadaptáció, ahol az eredeti mű nem csak egy történetleírás.
Sobri Jóska
Jól mondod. A King-regényekből készült filmek kb mind szarok, ellenben a Halálsoron, meg a Remény rabjai zseniálisak. Szerintem még a 2007-es A köd is fasza, legalábbis anno nekem eléggé adta.

Na mondjuk kb ezért tartom elképzelhetetlennek azt is, hogy Asimov Alapítványából bármi nézhetőt kihozzanak... nem mindent lehet megfilmesíteni.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 745 — Слава Україні! Героям слава!
Az outsiderből meg elég minőségi HBO-s sorozat készült, de a fordulat ( | El Coco | ) ott is kikészített, alapvetően a természetfeletti blődségekkel van problémám. Viszont az intézetnek akkor adok még egy esélyt, hátha
r.baggio
A sorozat az teljesen elrontja.
King amiben zseniális, azok a belső monológok, motivációk, nézőpontok, gondolatmenetek, na ezekből semmit se tud egy film/sorozat visszaadni, csak a sztori vázát sematikusan.
Ahogy a 22-es csapdája vagy Vonneguttól a Bajnokok reggelije se egy sztorialapú könyv, a megfilmesítéseik emiatt összehasonlíthatatlanul mások, semmi közük az eredeti könyvhöz.
Nem véletlen, hogy jó King film csak pároldalas novellájából, és egy kisregényéből tudott készülni, mert egy 5-600 oldalas letehetetlen regényt egyszerűen nem lehet filmre/sorozatra átültetni, nem lehetséges visszaadni azt az atmoszférát, amit a szereplők vívódásai, gondolatai, félelmei, rettegései teremtenek, és a karakterábrázolások mélységét is lehetetlen visszaadni. (Főleg ha a Kívülállók legfontosabb karakterét, egy 55 körüli okos, szikár, pikírt, végtelenül alapos, de magánakvaló vénkisasszonyt egy az egyben kihagynak, és egy 30as átlagos fekete nő kerül a helyére. Így kimondottan kurva nehéz, minden szereplővel más lesz az interakciója, a viszonyulások, és a sztori kimenetele. A könyvben irreleváns az, amit te fordulatnak írsz, egyszerűen nem arról szól, az csak egy esemény az emberi sorsok, történések masszájában.)
És ezért "hülyeség" minden King filmben a "természetfeletti", mert ez könyvben nem így materializálódik, ott egy jól dekódolható szimbólumrendszer, egy emberi gyarlóság vagy hülyeség vagy kattanás a "gonosz" mindenféle spirituális faszság nélkül, de ezt filmben nehéz lenne kibontani, megjeleníteni, értelmezni, pláne egy b-kategóriás horrorfilmben amiknek készítéséhez King alapötleteit felhasználják.
És ahol ténylegesen megjelenik kézzelfogható ufószörnytermészetfeletti, ott ez teljes összhangban történik az emberek belső énjeivel, a sztori dinamikájával, vagy simán nincs jelentősége, nem ez a mű fókusza.
Ezért tartok minden King regényadaptációt elbaszottnak, kb. mintha a Harcosok klubjából olyan film készült volna, ami két ember sportszervezői és társadalomkritikus boxmeccseiről szólt volna mindössze, társadalomkritika, tudathasadás és minden ilyen bonyolítás nélkül, vagy ahogy elbaszott a Bajnokok reggelije meg a 22-es csapdája, és még rengeteg könyvadaptáció, ahol az eredeti mű nem csak egy történetleírás.
Sobri Jóska
Holly Gibney a sorozat melypontja nalam ilyen szempontbol
A konyvben meg zsenialis a karaktere. Bar mar a Mr.Mercedes trilogiaban is az, megiscsak ott lep szinre. 😊