NBA

33 feliratkozó

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 775 — Lucas Scott
amúgy Butler saga történéseihez mit szóltok? mi a véleményetek?
sztem amúgy csak rontja továbbra is az értékét. beismeri, hogy a teste nem elég jó az nba schedule szerinti játéka, egy maga eldönti, hogy mikor játszik mikor nem, plusz idegenben a szurkolókkal együtt tekeri a törölközőt. ezek után még kevesebbet fognak ajánlani érte a T-Wolvesnak, és így már biztosan nem fogjuk cserélni. sőt ha nem Thibs lesz az edző, akkor még játszatni sem fogjuk sztem (én tuti megtenném, üljön a padon végig), és ha nem cseréljük akkor olyan 50 millát bukik is kb ezzel, ami számára irtó fontos lenne.
csebi
Amennyire jól nézett ki a Minny pár éve, akkora kupleráj az a csapat most. El fogják cseszni a Butler tradet is, és valami levitézlett kosarast húznak be érte majd.
A Rockets ajánlatánál tuti nem kapnak majd jobbat, látható a Bostonnál, hogy hogyan lehet csapatot építeni sok első körös pickel.

Butler ha kiüli a szezont is megkapja a maxot valahol, szóval neki kb. mindegy.
flzoli
megkapja a maxot, de ahogy fentebb írtam azzal fog bukni kb 50 millát ha jól emlékszem.
a Rockets ajánlata 4 első körös volt valóban. de ebből sztem az első 3 de minimum 2 top 25-30 között lesz. abból meg nem lehet csapatot építeni. Boston építkezése azért nem túl jellemző és nem hozható párhuzamba. egy cseréből élnek meg még mindig és az a Brooklyn volt: abből jőtt az 1/3 (Brown) meg következő évben 1/1, amiből lett Tatum, vmennyire Irving is, és még talán egy 2019-es első kör.
Smart saját jog volt, Youngot simán elengedték egyből, jelenleg G ligában van. Rozier saját pick volt, Doc Rivers cseréből jött 1/28 Huntert waivelték, Yabusele nem tényező jelenleg.

Ha az látszana, hogy abból a 4 első körből vmeik 1/1 és a másik 1/3 lenne, akkor persze csinálni kellene, de őszintén szólva 4 db 25 körüli pick nem sokat ér, sőt bizonyos szempontból rosszabb, mint egy 2. kör eleje a rookie szerződések miatt. Hatalmas a risk itt húzni, nagyon nehéz jó játékosokat találni, és mi híresen rossz scoutok vagyunk ráadásul. Nem véletlen, hogy mindenképpen szeretnénk egy olyan játékost is, aki bizonyított a ligában.

amúgy sztem Jimmy Soressness Butler sztem nem fogja fel, hogy most már ezzel a magatartással tényleg komolyan árt a saját értékének főleg csere szempontból.
csebi
Az a 4 pick úgy 4, h a következő 4 év Houston 1st pickjei, ami inkább 2+2, mert magában foglal 2x pick csere opciót, csak h kijöjjön a minden második évben legyen vmilyen első köre a csapatoknak, vagy minden második év pickjei, ahol az utolsó 7 év múlva menne át? Mert én utóbbit csinálnám. 3-4 év múlva ki tudja hol lesz a Rockets.
dawyd728
a mag nagyjából (Paul, Harden, Capela) együtt lesz még 4 év múlva plusz még Tucker is 2021ig. leghamarabb Paulnak jár le a szerződése 2022-ben, tehát az első 2db 1st round biztosan 25-30 közöttinek kell lennie. az, hogy 2023-ban (amikor még elvileg Harden és Capela is bőven rosteren lesz) és 2025-ben hol lesz az a 2 pick az tényleg kérdés, és épp ezért jóval nagyobb lutri a csere a Minnynek mint a Houstonnak. jelenleg reálisan nézve 2025-ös választás mehetne top 10-be kb legjobb esetben is. lehet, hogy lesüllyednek top5-be, de azt kivárni, míg egy ilyen cserével azt mondanám, hogy papíron GSW fölé tudnának nőni egyértelműen idén. rövid távon biztosan magasan nyerne a Houston, és vszeg hosszú távon is.
csebi
azért én nem építenék arra hogy 4 év van még a Paul-Harden duóban top szinten
Negritis
azért az bizton állítható sztem, hogy a 2019-es pick 25-30 lesz. a 2021-es pedig playoffos pick, kb 20 körül minimum. és akkor innen indul az igazi lutri, hogy 2023-ban és 2025-ben hol lesznek a választások. ezekre nem lehet alapozni egy ilyen cserét, hogy majd 2023-ban és 2025-ben agyonnyerjük összességében. KAT szerződése sem szól 2025-ig ... és vhogy köre kellene építeni mégis a csapatot, plusz egy olyan edzőt, aki végre olyan támadás és védekezés felfogással rendelkezik, hogy az erősségeit kellene kihasználni. viszont egy ilyen cserével bevallanánk, hogy 2023/2025 utánra készülünk. nekem amúgy az idei évtől annyi kérésem van már: Tyus Jones-t vhogy írassuk alá hosszú távon, Butler-Gibson-Teague hármast úgy cseréljük el, hogy legyen tényleges azonnali is használható ellenérték is ne csak draft pickek, Okogie-nak minél több játékpercet. Ha közben Dienget is vhogy el tudjuk passzolni az csak plussz lenne!

most is KAT egy teljesen jó első félidő után kb alig kapott labdát a 2.ban miközben Rose-nak több FGA-ja van meccsenként mint neki kevesebb játékidő alatt.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 516 — The Mathematician
amúgy Butler saga történéseihez mit szóltok? mi a véleményetek?
sztem amúgy csak rontja továbbra is az értékét. beismeri, hogy a teste nem elég jó az nba schedule szerinti játéka, egy maga eldönti, hogy mikor játszik mikor nem, plusz idegenben a szurkolókkal együtt tekeri a törölközőt. ezek után még kevesebbet fognak ajánlani érte a T-Wolvesnak, és így már biztosan nem fogjuk cserélni. sőt ha nem Thibs lesz az edző, akkor még játszatni sem fogjuk sztem (én tuti megtenném, üljön a padon végig), és ha nem cseréljük akkor olyan 50 millát bukik is kb ezzel, ami számára irtó fontos lenne.
csebi
Amennyire jól nézett ki a Minny pár éve, akkora kupleráj az a csapat most. El fogják cseszni a Butler tradet is, és valami levitézlett kosarast húznak be érte majd.
A Rockets ajánlatánál tuti nem kapnak majd jobbat, látható a Bostonnál, hogy hogyan lehet csapatot építeni sok első körös pickel.

Butler ha kiüli a szezont is megkapja a maxot valahol, szóval neki kb. mindegy.
flzoli
megkapja a maxot, de ahogy fentebb írtam azzal fog bukni kb 50 millát ha jól emlékszem.
a Rockets ajánlata 4 első körös volt valóban. de ebből sztem az első 3 de minimum 2 top 25-30 között lesz. abból meg nem lehet csapatot építeni. Boston építkezése azért nem túl jellemző és nem hozható párhuzamba. egy cseréből élnek meg még mindig és az a Brooklyn volt: abből jőtt az 1/3 (Brown) meg következő évben 1/1, amiből lett Tatum, vmennyire Irving is, és még talán egy 2019-es első kör.
Smart saját jog volt, Youngot simán elengedték egyből, jelenleg G ligában van. Rozier saját pick volt, Doc Rivers cseréből jött 1/28 Huntert waivelték, Yabusele nem tényező jelenleg.

Ha az látszana, hogy abból a 4 első körből vmeik 1/1 és a másik 1/3 lenne, akkor persze csinálni kellene, de őszintén szólva 4 db 25 körüli pick nem sokat ér, sőt bizonyos szempontból rosszabb, mint egy 2. kör eleje a rookie szerződések miatt. Hatalmas a risk itt húzni, nagyon nehéz jó játékosokat találni, és mi híresen rossz scoutok vagyunk ráadásul. Nem véletlen, hogy mindenképpen szeretnénk egy olyan játékost is, aki bizonyított a ligában.

amúgy sztem Jimmy Soressness Butler sztem nem fogja fel, hogy most már ezzel a magatartással tényleg komolyan árt a saját értékének főleg csere szempontból.
csebi
Az a 4 pick úgy 4, h a következő 4 év Houston 1st pickjei, ami inkább 2+2, mert magában foglal 2x pick csere opciót, csak h kijöjjön a minden második évben legyen vmilyen első köre a csapatoknak, vagy minden második év pickjei, ahol az utolsó 7 év múlva menne át? Mert én utóbbit csinálnám. 3-4 év múlva ki tudja hol lesz a Rockets.
dawyd728
a mag nagyjából (Paul, Harden, Capela) együtt lesz még 4 év múlva plusz még Tucker is 2021ig. leghamarabb Paulnak jár le a szerződése 2022-ben, tehát az első 2db 1st round biztosan 25-30 közöttinek kell lennie. az, hogy 2023-ban (amikor még elvileg Harden és Capela is bőven rosteren lesz) és 2025-ben hol lesz az a 2 pick az tényleg kérdés, és épp ezért jóval nagyobb lutri a csere a Minnynek mint a Houstonnak. jelenleg reálisan nézve 2025-ös választás mehetne top 10-be kb legjobb esetben is. lehet, hogy lesüllyednek top5-be, de azt kivárni, míg egy ilyen cserével azt mondanám, hogy papíron GSW fölé tudnának nőni egyértelműen idén. rövid távon biztosan magasan nyerne a Houston, és vszeg hosszú távon is.
csebi
azért én nem építenék arra hogy 4 év van még a Paul-Harden duóban top szinten

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

dawyd728 3 651

mit árt vele?
Jabari, Lavine és Wiggins szerződései mellett Butlernek simán jár a max
Negritis
mostani csere értékének árt, saját magának meg kb 40-50 millát ha nem cseréljük el. azt hiszem ezt leírtam már többször is. persze valaki adni fog neki maxot év végén ezt nem is vitatom, és elhet GMként én is megadnám pár csapat esetén, de az biztos, hogy normális csereértéket nem adnék most rivális GMként. ha meg nem kapunk normális értéket érte, akkor én sem cserélném már. az az idő eljárt már. legfeljebb TDL után kiüli az egész szezont, és legalább jobb lesz a draft helyünk.
mondjuk Jabari, Lavine és Wigginsnél még lehet fejlődési potenciál. Butler már elérte a maxot innen már neki a lassú/gyors visszaesés fog jönni.
csebi
nyilván a szuper maxot bukhatja ha nem cserélik
de az hogy a csereértéke csökken az nem neki szar hanem a minny-nek annak meg örül
és nem tudom mennyire a gettó suttyó csak a pénz élteti hogy a +1 év ennyit számítson
+ugye ha nem szupermaxot ír alá akkora kövi CBA tárgyalásoknál jár le a szerződése
Negritis
sztem neki is szar, mert ha csak szar értéket adnak érte, akkor továbbra sem várható, hogy elcserélik, ez így kontraproduktív kivéve ha Thibst kivágják és az új GM szarért-húgyért is elcseréli.

Több helyen olvastam, hogy mindenképpen supermaxot szeretne ezért is volt olyan a listája, amilyen ahol erre lett volna cap hely.
Következő CBA 2024-ben jár le (nem hiszem, hogy közös kilépés lesz, ha igen akkor 2023) akkor már Butler majdnem 35 éves lesz (vagy 34 ha 2023). nem hiszem, hogy olyan rohadt nagy szerződést fog kapni ekkor. jól felmérte, hogy most van lehetősége még megrázni a dollárfát (ugye neki még nincs 100 millás szerződése sem 5 évre), ezért mindenképpen rá akar menni a supermaxra.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 516 — The Mathematician
mit árt vele?
Jabari, Lavine és Wiggins szerződései mellett Butlernek simán jár a max
Negritis
mostani csere értékének árt, saját magának meg kb 40-50 millát ha nem cseréljük el. azt hiszem ezt leírtam már többször is. persze valaki adni fog neki maxot év végén ezt nem is vitatom, és elhet GMként én is megadnám pár csapat esetén, de az biztos, hogy normális csereértéket nem adnék most rivális GMként. ha meg nem kapunk normális értéket érte, akkor én sem cserélném már. az az idő eljárt már. legfeljebb TDL után kiüli az egész szezont, és legalább jobb lesz a draft helyünk.
mondjuk Jabari, Lavine és Wigginsnél még lehet fejlődési potenciál. Butler már elérte a maxot innen már neki a lassú/gyors visszaesés fog jönni.
csebi
nyilván a szuper maxot bukhatja ha nem cserélik
de az hogy a csereértéke csökken az nem neki szar hanem a minny-nek annak meg örül
és nem tudom mennyire a gettó suttyó csak a pénz élteti hogy a +1 év ennyit számítson
+ugye ha nem szupermaxot ír alá akkora kövi CBA tárgyalásoknál jár le a szerződése

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 775 — Lucas Scott
mit árt vele?
Jabari, Lavine és Wiggins szerződései mellett Butlernek simán jár a max
Negritis
mostani csere értékének árt, saját magának meg kb 40-50 millát ha nem cseréljük el. azt hiszem ezt leírtam már többször is. persze valaki adni fog neki maxot év végén ezt nem is vitatom, és elhet GMként én is megadnám pár csapat esetén, de az biztos, hogy normális csereértéket nem adnék most rivális GMként. ha meg nem kapunk normális értéket érte, akkor én sem cserélném már. az az idő eljárt már. legfeljebb TDL után kiüli az egész szezont, és legalább jobb lesz a draft helyünk.
mondjuk Jabari, Lavine és Wigginsnél még lehet fejlődési potenciál. Butler már elérte a maxot innen már neki a lassú/gyors visszaesés fog jönni.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 516 — The Mathematician
mit árt vele?
Jabari, Lavine és Wiggins szerződései mellett Butlernek simán jár a max

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 775 — Lucas Scott
amúgy Butler saga történéseihez mit szóltok? mi a véleményetek?
sztem amúgy csak rontja továbbra is az értékét. beismeri, hogy a teste nem elég jó az nba schedule szerinti játéka, egy maga eldönti, hogy mikor játszik mikor nem, plusz idegenben a szurkolókkal együtt tekeri a törölközőt. ezek után még kevesebbet fognak ajánlani érte a T-Wolvesnak, és így már biztosan nem fogjuk cserélni. sőt ha nem Thibs lesz az edző, akkor még játszatni sem fogjuk sztem (én tuti megtenném, üljön a padon végig), és ha nem cseréljük akkor olyan 50 millát bukik is kb ezzel, ami számára irtó fontos lenne.
csebi
Amennyire jól nézett ki a Minny pár éve, akkora kupleráj az a csapat most. El fogják cseszni a Butler tradet is, és valami levitézlett kosarast húznak be érte majd.
A Rockets ajánlatánál tuti nem kapnak majd jobbat, látható a Bostonnál, hogy hogyan lehet csapatot építeni sok első körös pickel.

Butler ha kiüli a szezont is megkapja a maxot valahol, szóval neki kb. mindegy.
flzoli
megkapja a maxot, de ahogy fentebb írtam azzal fog bukni kb 50 millát ha jól emlékszem.
a Rockets ajánlata 4 első körös volt valóban. de ebből sztem az első 3 de minimum 2 top 25-30 között lesz. abból meg nem lehet csapatot építeni. Boston építkezése azért nem túl jellemző és nem hozható párhuzamba. egy cseréből élnek meg még mindig és az a Brooklyn volt: abből jőtt az 1/3 (Brown) meg következő évben 1/1, amiből lett Tatum, vmennyire Irving is, és még talán egy 2019-es első kör.
Smart saját jog volt, Youngot simán elengedték egyből, jelenleg G ligában van. Rozier saját pick volt, Doc Rivers cseréből jött 1/28 Huntert waivelték, Yabusele nem tényező jelenleg.

Ha az látszana, hogy abból a 4 első körből vmeik 1/1 és a másik 1/3 lenne, akkor persze csinálni kellene, de őszintén szólva 4 db 25 körüli pick nem sokat ér, sőt bizonyos szempontból rosszabb, mint egy 2. kör eleje a rookie szerződések miatt. Hatalmas a risk itt húzni, nagyon nehéz jó játékosokat találni, és mi híresen rossz scoutok vagyunk ráadásul. Nem véletlen, hogy mindenképpen szeretnénk egy olyan játékost is, aki bizonyított a ligában.

amúgy sztem Jimmy Soressness Butler sztem nem fogja fel, hogy most már ezzel a magatartással tényleg komolyan árt a saját értékének főleg csere szempontból.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 756 — farkas.l.zoltan@gmail.com
amúgy Butler saga történéseihez mit szóltok? mi a véleményetek?
sztem amúgy csak rontja továbbra is az értékét. beismeri, hogy a teste nem elég jó az nba schedule szerinti játéka, egy maga eldönti, hogy mikor játszik mikor nem, plusz idegenben a szurkolókkal együtt tekeri a törölközőt. ezek után még kevesebbet fognak ajánlani érte a T-Wolvesnak, és így már biztosan nem fogjuk cserélni. sőt ha nem Thibs lesz az edző, akkor még játszatni sem fogjuk sztem (én tuti megtenném, üljön a padon végig), és ha nem cseréljük akkor olyan 50 millát bukik is kb ezzel, ami számára irtó fontos lenne.
csebi
Amennyire jól nézett ki a Minny pár éve, akkora kupleráj az a csapat most. El fogják cseszni a Butler tradet is, és valami levitézlett kosarast húznak be érte majd.
A Rockets ajánlatánál tuti nem kapnak majd jobbat, látható a Bostonnál, hogy hogyan lehet csapatot építeni sok első körös pickel.

Butler ha kiüli a szezont is megkapja a maxot valahol, szóval neki kb. mindegy.

több mint 5 éve
dawyd728 3 651
amúgy Butler saga történéseihez mit szóltok? mi a véleményetek?
sztem amúgy csak rontja továbbra is az értékét. beismeri, hogy a teste nem elég jó az nba schedule szerinti játéka, egy maga eldönti, hogy mikor játszik mikor nem, plusz idegenben a szurkolókkal együtt tekeri a törölközőt. ezek után még kevesebbet fognak ajánlani érte a T-Wolvesnak, és így már biztosan nem fogjuk cserélni. sőt ha nem Thibs lesz az edző, akkor még játszatni sem fogjuk sztem (én tuti megtenném, üljön a padon végig), és ha nem cseréljük akkor olyan 50 millát bukik is kb ezzel, ami számára irtó fontos lenne.
csebi
Azt a videót én is láttam. Egy időben gondolkodtam rajta lehet be kéne szállni nekünk is, de ezt látva és tanulva Iguodala fiaskóból és az FO híresen rossz cseréiből, amiket csoportriválisok ellen sikerült megejteni én kerülném messziről Butlert.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 775 — Lucas Scott
amúgy Butler saga történéseihez mit szóltok? mi a véleményetek?
sztem amúgy csak rontja továbbra is az értékét. beismeri, hogy a teste nem elég jó az nba schedule szerinti játéka, egy maga eldönti, hogy mikor játszik mikor nem, plusz idegenben a szurkolókkal együtt tekeri a törölközőt. ezek után még kevesebbet fognak ajánlani érte a T-Wolvesnak, és így már biztosan nem fogjuk cserélni. sőt ha nem Thibs lesz az edző, akkor még játszatni sem fogjuk sztem (én tuti megtenném, üljön a padon végig), és ha nem cseréljük akkor olyan 50 millát bukik is kb ezzel, ami számára irtó fontos lenne.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
Ki fúrja Waltont? Kb az egész sajtó azzal van tele, hogy LeBron és Walton között milyen jó a kapcsolat.

Chandler meg jött veteránnak, aki segíti a fiatalokat, és ha Zubacnak továbbra sem fog menni, akkor be is ugorhat. Ez minden más csapatnál tökéletes húzás, nem értem itt miért ne lenne az.
Jughead
a fizetési keret nem elhanyagolható része
One area of discontent among some Lakers veterans is Walton's repeated shuffling of lineups. Nevertheless, James rationalized Walton's approach to the roster in the wake of the victory over Dallas on Wednesday.
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 079
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
Ki fúrja Waltont? Kb az egész sajtó azzal van tele, hogy LeBron és Walton között milyen jó a kapcsolat.

Chandler meg jött veteránnak, aki segíti a fiatalokat, és ha Zubacnak továbbra sem fog menni, akkor be is ugorhat. Ez minden más csapatnál tökéletes húzás, nem értem itt miért ne lenne az.
Jughead
Oké. Akkor Magic miért kergült meg? Biztos nem szedte be a gyógyszereit és azért pörkölt oda Waltonnak.
Amúgy örülök neki, h tegnap este végre játszott. Ha ezt folytatják tovább és Chandler max mentorkodni jön McGee és Zubac mellé, akkor no brainer a Lakers részéről. Csak ugye eddigi meccsek nekem azt mutatták, h nem bíznak a horvátban, mínusz tegnap. Ami tök érdekes, mert ugye az van a nyilvánosság felé közölve, h első év ezen szakaszában nem az eredmény fontos, hanem a fiatalok fejlesztése. Persze mondhatjuk azt, h Walton megőrült és saját elhatározásból nem játszatja, de erre nem tennék sokat.
dawyd728
Zubacba szerintem sokat látsz, én nem lepődnék meg, ha kikopna a ligából előbb-utóbb.

Az, hogy Magic mikor pörkölt oda Waltonnak előttem rejtély, ugyanis ilyenről szó sem volt. Mindösszesen arról szóltak a hírek, hogy Waltont megerősítette a helyén, de azért jelezte, hogy a végjátékokat menedzselje jobban. Az én főnököm is elővesz egyébként, ha nem tetszik neki a valami, de én sose látom emögé James-t, meg, hogy biztos fúr engem.

Megjegyzem, hogy Magic szerintem sosem volt normális, szóval neki nem kell megkergülnie, de őt Pelinka kordában tartja.
több mint 5 éve
dawyd728 3 651
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
Ki fúrja Waltont? Kb az egész sajtó azzal van tele, hogy LeBron és Walton között milyen jó a kapcsolat.

Chandler meg jött veteránnak, aki segíti a fiatalokat, és ha Zubacnak továbbra sem fog menni, akkor be is ugorhat. Ez minden más csapatnál tökéletes húzás, nem értem itt miért ne lenne az.
Jughead
Oké. Akkor Magic miért kergült meg? Biztos nem szedte be a gyógyszereit és azért pörkölt oda Waltonnak.
Amúgy örülök neki, h tegnap este végre játszott. Ha ezt folytatják tovább és Chandler max mentorkodni jön McGee és Zubac mellé, akkor no brainer a Lakers részéről. Csak ugye eddigi meccsek nekem azt mutatták, h nem bíznak a horvátban, mínusz tegnap. Ami tök érdekes, mert ugye az van a nyilvánosság felé közölve, h első év ezen szakaszában nem az eredmény fontos, hanem a fiatalok fejlesztése. Persze mondhatjuk azt, h Walton megőrült és saját elhatározásból nem játszatja, de erre nem tennék sokat.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 516 — The Mathematician
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
Ki fúrja Waltont? Kb az egész sajtó azzal van tele, hogy LeBron és Walton között milyen jó a kapcsolat.

Chandler meg jött veteránnak, aki segíti a fiatalokat, és ha Zubacnak továbbra sem fog menni, akkor be is ugorhat. Ez minden más csapatnál tökéletes húzás, nem értem itt miért ne lenne az.
Jughead
Magic már emlegeti hogy nem tetszik neki a kezdés
engem az zavar h Rondo túl sok percet kap

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 079
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
Ki fúrja Waltont? Kb az egész sajtó azzal van tele, hogy LeBron és Walton között milyen jó a kapcsolat.

Chandler meg jött veteránnak, aki segíti a fiatalokat, és ha Zubacnak továbbra sem fog menni, akkor be is ugorhat. Ez minden más csapatnál tökéletes húzás, nem értem itt miért ne lenne az.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 756 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
A 4 éve alatt 1 gyűrűt se fog nyerni James. Ebben biztos vagyok.
KeyG
Ismered azt a mondást, hogy
"The trouble with the world is that the stupid are cocksure and the intelligent are full of doubt."

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy 3-4 évvel előre biztosan kijelenteni dolgokat.... Főleg, hogy ha egy olyan szörnyszülöttről van szó mint James. Elég ha bevergődnek a PO-ba, és onnantól már másik liga kezdődik.

Egy Chandler kaliberű ember bárhová elfér a padra, amiben ő jó, azt 40 évesen is meg tudja csinálni 10-20 percekre akár a PO-ban is.

több mint 5 éve
KeyG Baltimore Ravens 7 933
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:
dawyd728
A 4 éve alatt 1 gyűrűt se fog nyerni James. Ebben biztos vagyok.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 5 éve
dawyd728 3 651
Chandler -> Lakers

Kezdődik.. Így lesz elásva egy szépreményű fiatal center(Zubac), h aztán 1-2 év múlva lehessen mutogatni a kivénhedt veteránokra, akik nem segítik Jamest eléggé a bajnoki címhez. Ugyan Chandlerrel nem lesznek előrébb, de legalább "újonc" hibákat nem fog elkövetni Zubac. BTW Walton is már fúrva van.
Mi lenne, ha James nem lenne extrán türelmes. :rolleyes:

Szerkesztette: dawyd728
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 544 — Vikings fan
Vajon mikor robbantják a Wizards-t? A Celtics elleni 3-4 és 2017 január-május közötti időszak volt a peak. Ott még azt is elhittem, h a Cavs kihívója is lehetnek.
Nem tudom egy edzőcsere dobna-e annyit rajtuk, h érdemes legyen ezzel a maggal tovább próbálkozni.
dawyd728
Jövőre érkezik Durant.
KeyG
 www.reddit.com/r/nba/comments/9r7l8y/kd_dunks_calls_the_wizards_weak_and_subs_himself/

Valószínű. 😀
Ezt a kommentjét félretéve, minek menne egy lefelé szálló csapatba? Wizards hármasa jövőre 94 milliót visz el. Wall egymaga 38-at. Amit rohadtul nem ér btw. Mondjuk a másik két jómadár is necces, de velük még úgy, ahogy együtt lehet élni. Plusz egyiküket fel is kéne adni, h a sapka alá beférjenek. Másrészt nincs épkézláb magasemberük. Se koherens viziója az FO-nak. Egyedül a homecoming, ami mellettük szól.
dawyd728
Durent urat és az ő legendás versenyszellemét ismerve elmegy jövő Bostonba 😀

Cserébe a sutyerák GSW meg mondjuk behúzza AD-t Green-ért cserébe.
flzoli
Bostonba nem kell, ezt hidd el egy 11. éve szurkoló Celtics Fannak. 😀
KeyG
A liga TOP3 scorerre bárhová elfér egyébként. Bár az is igaz, hogy Davis-nak gondolom jobban örülnének a bostoni írek 😊
flzoli
Elférne, ez tény. De nem tudom elképzelni a kelta identitásba.
KeyG
Kurvaknak nem kell identitás , csak aki fizeti!