OFF topik

29 feliratkozó

több mint 5 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 450 — Steelers fan
de csak mert facepalm topic nincs

egy ismerősöm osztott meg egy posztot a fácsén, egy csajszi írta, hogy ellopták bp14-ből a bringáját, feljelentés, alvázszám, satöbbi.
a történet lényege:
- tíz éve szeretettel szerelgetett kerékpár, ami
- egy bringázás után tűnt el, aminek
- nem fog a hátsó fékje.

a két kérdés:
1, ha szerelgeti a kerékpárt, akkor hogy a toszba nem működik a hátsó fék? az az egyik legfontosabb (=top3) szerkezet a kerékpáron, legalábbis amennyire az emlékeim meg a józan paraszti ész sugallják
2, az ember amúgy tudatosan ennyire hülye, hogy önként és dalolva osztja meg, hogy egy közlekedésre teljesen alkalmatlan járművel közlekedik? (egyébként a rendőrségnek is elmondta, hogy a kerékpár ismertetőjele, hogy nem működik a hátsó fék? és hogyhogy nem marasztalták ott egy kis kérdezősködésre?)
slowmotion
Elölről kezdte a szerelést és még nem ért oda. Sima ügy 😀
Matthew99
Vagy csak megy előre, megállathatatlanul. Majd ha a hegy aljához él, akkor megáll fék nélkül is.

Nekem egyszer letört az autóról a tükör, mentem a szerelőhöz, és megállított a rendőr, számonkérve a tükörhiányt.
Mondtam neki egyetlen mosoly nélkül, hogy csak előrefele megyek, nem érdekel a múlt, sose nézek vissza. Így a visszapillantó tükör indokolatlan.
Végülis nem büntetett meg (szerelőhöz mentem éppen, erre a KRESZ lehetőséget ad egy tükörrel is, vagy legalábbis erre jutottunk), de eleinte úgy érezhette, hogy egyikünk egy alternatív valóságban él. És végülis igaza is volt.
Sobri Jóska
Szerintem inkább azóta is gondolkozik, hogy téged honnan szalajtottak. 😊
Erről az jut esezmbe, mikor a Veszélyes kölykökben George Dzundza az egyik tanár, aki javítja a dolgozatokat, és az egyik dolinál ír valaki valami ordas marhaságot, erre mondja, hogy "ez akkora hülyeség, hogy már megér egy pontot". 😀 😀 😀 vagy valahogy így volt.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 5 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
Örök kedvenc a témában 😊
 www.vidio.com/watch/130011-pimp-my-ride-5x05-jason-s-1994-toyota-t100

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 470 — Cowboys fan
de csak mert facepalm topic nincs

egy ismerősöm osztott meg egy posztot a fácsén, egy csajszi írta, hogy ellopták bp14-ből a bringáját, feljelentés, alvázszám, satöbbi.
a történet lényege:
- tíz éve szeretettel szerelgetett kerékpár, ami
- egy bringázás után tűnt el, aminek
- nem fog a hátsó fékje.

a két kérdés:
1, ha szerelgeti a kerékpárt, akkor hogy a toszba nem működik a hátsó fék? az az egyik legfontosabb (=top3) szerkezet a kerékpáron, legalábbis amennyire az emlékeim meg a józan paraszti ész sugallják
2, az ember amúgy tudatosan ennyire hülye, hogy önként és dalolva osztja meg, hogy egy közlekedésre teljesen alkalmatlan járművel közlekedik? (egyébként a rendőrségnek is elmondta, hogy a kerékpár ismertetőjele, hogy nem működik a hátsó fék? és hogyhogy nem marasztalták ott egy kis kérdezősködésre?)
slowmotion
Elölről kezdte a szerelést és még nem ért oda. Sima ügy 😀
Matthew99
Vagy csak megy előre, megállathatatlanul. Majd ha a hegy aljához él, akkor megáll fék nélkül is.

Nekem egyszer letört az autóról a tükör, mentem a szerelőhöz, és megállított a rendőr, számonkérve a tükörhiányt.
Mondtam neki egyetlen mosoly nélkül, hogy csak előrefele megyek, nem érdekel a múlt, sose nézek vissza. Így a visszapillantó tükör indokolatlan.
Végülis nem büntetett meg (szerelőhöz mentem éppen, erre a KRESZ lehetőséget ad egy tükörrel is, vagy legalábbis erre jutottunk), de eleinte úgy érezhette, hogy egyikünk egy alternatív valóságban él. És végülis igaza is volt.
Sobri Jóska
jaja. mintahogy mehetsz hatvan alatt is az autópályán, meg úgy is közlekedhetsz, ha nem világít mindhárom féklámpa. megvan rájuk a kitétel, hogy milyen körümények között.
de ha mondjuk nem működik az autón a féked, akkor azonnal meg kell szakítanod az utat, és el kell szállíttatnod az autót. csak kézifékkel nincs kocsikázás.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
de csak mert facepalm topic nincs

egy ismerősöm osztott meg egy posztot a fácsén, egy csajszi írta, hogy ellopták bp14-ből a bringáját, feljelentés, alvázszám, satöbbi.
a történet lényege:
- tíz éve szeretettel szerelgetett kerékpár, ami
- egy bringázás után tűnt el, aminek
- nem fog a hátsó fékje.

a két kérdés:
1, ha szerelgeti a kerékpárt, akkor hogy a toszba nem működik a hátsó fék? az az egyik legfontosabb (=top3) szerkezet a kerékpáron, legalábbis amennyire az emlékeim meg a józan paraszti ész sugallják
2, az ember amúgy tudatosan ennyire hülye, hogy önként és dalolva osztja meg, hogy egy közlekedésre teljesen alkalmatlan járművel közlekedik? (egyébként a rendőrségnek is elmondta, hogy a kerékpár ismertetőjele, hogy nem működik a hátsó fék? és hogyhogy nem marasztalták ott egy kis kérdezősködésre?)
slowmotion
Elölről kezdte a szerelést és még nem ért oda. Sima ügy 😀
Matthew99
Vagy csak megy előre, megállathatatlanul. Majd ha a hegy aljához él, akkor megáll fék nélkül is.

Nekem egyszer letört az autóról a tükör, mentem a szerelőhöz, és megállított a rendőr, számonkérve a tükörhiányt.
Mondtam neki egyetlen mosoly nélkül, hogy csak előrefele megyek, nem érdekel a múlt, sose nézek vissza. Így a visszapillantó tükör indokolatlan.
Végülis nem büntetett meg (szerelőhöz mentem éppen, erre a KRESZ lehetőséget ad egy tükörrel is, vagy legalábbis erre jutottunk), de eleinte úgy érezhette, hogy egyikünk egy alternatív valóságban él. És végülis igaza is volt.

több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 290 — Invisible man
de csak mert facepalm topic nincs

egy ismerősöm osztott meg egy posztot a fácsén, egy csajszi írta, hogy ellopták bp14-ből a bringáját, feljelentés, alvázszám, satöbbi.
a történet lényege:
- tíz éve szeretettel szerelgetett kerékpár, ami
- egy bringázás után tűnt el, aminek
- nem fog a hátsó fékje.

a két kérdés:
1, ha szerelgeti a kerékpárt, akkor hogy a toszba nem működik a hátsó fék? az az egyik legfontosabb (=top3) szerkezet a kerékpáron, legalábbis amennyire az emlékeim meg a józan paraszti ész sugallják
2, az ember amúgy tudatosan ennyire hülye, hogy önként és dalolva osztja meg, hogy egy közlekedésre teljesen alkalmatlan járművel közlekedik? (egyébként a rendőrségnek is elmondta, hogy a kerékpár ismertetőjele, hogy nem működik a hátsó fék? és hogyhogy nem marasztalták ott egy kis kérdezősködésre?)
slowmotion
Elölről kezdte a szerelést és még nem ért oda. Sima ügy 😀

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.

Ok. Köszi. Igazából eddig eljutottunk, használja is a bilit is meg a wc-t is de csak akkor ha valaki kiviszi vagy szól h menjünk pisilni. A gond azzal van, hogy csak nagyon ritkán szól ha kell neki, ha elfelejtjük kivinni bepisil. Ami csak azért baj, merr hála a csodálatos magyar eü. és oktatási rendszernek akaratunkon kívűl muszáj szeptembertől oviba mennünk...
peach
hát akkor még van három hét az átállásra.
tényleg nem szép dolog, d ha legvégső esetben hagyjátok kicsit a pisis ruhában, akkor előbb-utóbb ráun.
(egyébként pedig még akkor sem fog kilógni a többi gyerek közül, ha egyszer-egyszer bepisil. a szülők simán rámondják a gyerekre, hogy szobatiszta, ha ez kell az óvodához. legfeljebb majd azt mondják, hogy az óvoda miatt pisil be, mert szorong.)
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 232 — a new hope (again)
Ok. Köszi. Igazából eddig eljutottunk, használja is a bilit is meg a wc-t is de csak akkor ha valaki kiviszi vagy szól h menjünk pisilni. A gond azzal van, hogy csak nagyon ritkán szól ha kell neki, ha elfelejtjük kivinni bepisil. Ami csak azért baj, merr hála a csodálatos magyar eü. és oktatási rendszernek akaratunkon kívűl muszáj szeptembertől oviba mennünk...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 470 — Cowboys fan
jól nézett ki, de cserébe ráülni nehéz volt, leszállni meg egyenesen lehetetlen)
slowmotion
azt hittem a gyereknek vettétek 😊
gordon
neki hát. fiú volt, autós volt, mi más kellene fiúnak?
csak tényleg annyira széles volt a karosszéria, hogy attól nem tudta végezni a dolgát (ugye a csípőízületben az a vicces, hogy ha a lábadat kifordítod, akkor a farpofáid összeszorulnak), előre meg a motorháztető miatt nem tudta letenni a virgácsokat.
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 470 — Cowboys fan
Szobatisztaságra szoktatásban valakinek hasznos tanács, tipp? (gyerek, nem kutya)
peach
v2
van az úgy, hogy a gyerek megunja, ha pisis a pelenka, és inkább elkezd magától szólni, ha pisilni kell. minden gyerek más.

és legyen betárazva gyorsreagálású felmosóvödör. de tényleg.
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 521 — JAFL Tampa GM
jól nézett ki, de cserébe ráülni nehéz volt, leszállni meg egyenesen lehetetlen)
slowmotion
azt hittem a gyereknek vettétek 😊
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 470 — Cowboys fan
Szobatisztaságra szoktatásban valakinek hasznos tanács, tipp? (gyerek, nem kutya)
peach
Ha nem lesz ilyen brutális meleg, engedd ki egy gatyában/bugyiban az udvarra, ha kell, hadd hugyozza össze magát. Utána zuhany, átöltöztetés, közben elmondod, hogy legközelebb szólni kell. 4-5 nap és rááll a sztorira. Ha nincs udvar, meg lehet oldani a lakásban is, csak ahhoz több domestos kell.
Szokol
és előtte csavard fel a szőnyeget, mert a padlót fel lehet mosni, de a szőnyeg lassabban szárad

amúgy jön magától a dolog, csak legyen bilike vagy ülőkeszűkítő. és ha bilit veszel, akkor először gondold végig, hogy rá tud-e ülni a gyerek, és le is tud-e magától szállni 😊 (nem vicc, asszony vett a kölöknek egy fancy autós bilit, de aki tervezte, annak valószínűleg még nem volt gyereke - jól nézett ki, de cserébe ráülni nehéz volt, leszállni meg egyenesen lehetetlen)
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 6 855 — Steelers fan
Szobatisztaságra szoktatásban valakinek hasznos tanács, tipp? (gyerek, nem kutya)
peach
Ha nem lesz ilyen brutális meleg, engedd ki egy gatyában/bugyiban az udvarra, ha kell, hadd hugyozza össze magát. Utána zuhany, átöltöztetés, közben elmondod, hogy legközelebb szólni kell. 4-5 nap és rááll a sztorira. Ha nincs udvar, meg lehet oldani a lakásban is, csak ahhoz több domestos kell.
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 232 — a new hope (again)
Szobatisztaságra szoktatásban valakinek hasznos tanács, tipp? (gyerek, nem kutya)

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
dawyd728 3 651
Engem külön-külön érdekelnek ezek, de így egyben sok. Oké, szerintem a nyári olimpia is sok 16 napon belül, de arra 4 évre előre tervez az ember, úgy szabadít fel időt magának, h láthassa. Erre egyszerűen nincs belső késztetésem, h 2-3 óránál többet szánjak rá naponta. Így viszont mindenből kevesebbet látok, mint szeretném. Nekem nem begyere. Mondjuk valószínű nem én vagyok a célközönség.
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
Úszó EB
Kerékpár EB
Evező EB
mi a közös bennük?
| Glasgowban van egy időben mindegyik 😊 Nem nagyon hiszem, hogy ezt valakinek sikerült így összehozni 😊 |
NB2
Olvass utána, mert nem véletlen. Még a torna, a golf és a triatlon EB is most van Glasgowban és az atlétika EB is most lesz, csak azt még korábban odaadták Berlinnek, de az időpont már egybeesik. Ez ugyanis az úgy nevezett multisport EB, ami most van először teszt jelleggel, és egy amolyan mini európai olimpiát akarnak létrehozni belőle, amely 4 évente lesz megrendezve.
Jughead
Ezt nem tudtam, köszi!
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 4 079
Úszó EB
Kerékpár EB
Evező EB
mi a közös bennük?
| Glasgowban van egy időben mindegyik 😊 Nem nagyon hiszem, hogy ezt valakinek sikerült így összehozni 😊 |
NB2
Olvass utána, mert nem véletlen. Még a torna, a golf és a triatlon EB is most van Glasgowban és az atlétika EB is most lesz, csak azt még korábban odaadták Berlinnek, de az időpont már egybeesik. Ez ugyanis az úgy nevezett multisport EB, ami most van először teszt jelleggel, és egy amolyan mini európai olimpiát akarnak létrehozni belőle, amely 4 évente lesz megrendezve.

Szerkesztette: Jughead
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
Úszó EB
Kerékpár EB
Evező EB
mi a közös bennük?
| Glasgowban van egy időben mindegyik 😊 Nem nagyon hiszem, hogy ezt valakinek sikerült így összehozni 😊 |
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 311 — Expect the Best !
valaki tud-e ara normális magyarázatot hogy vajon miért a legveszélyesebb hulladékoktól(festék,akkumulátor,oldószer,permetezőszer,stb) a legnehezebb megszabadulni legálisan?
a rendes éves lomtalanításkor egyetlen nap pár órában adnak meg egy címet ahová beállnak és fogadják ezeket! nálunk éppen most hétfőn déltől hatig lehetett vinni! nyáron és hétköznap! tehát nagy eséllyel ugye vagy szabin van az ember vagy dolgozik ! ezeket kb mindig és mindenhol meg kellene tudni oldani a hulladékgyűjtő udvarokban ( és nem 1 darabban egész Budapesten kb)mert így fogják az emberek és simán kidobják a kukába

Szerkesztette: yooker
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Gondolom most nagy az öröm az Animal Cannibals háza táján. 😊
 www.youtube.com/watch?v=olupGxvGd9s
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 290 — Invisible man
 brightside.me/creativity-design/18-ads-whose-creators-knew-exactly-how-to-attract-attention-438160/?utm_source=fb_brightside&utm_medium=fb_organic&utm_campaign=fb_gr_5mincrafts

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 860
 444.hu/2018/07/27/orban-gaspar-nagyban-tartottam-a-torvenyt-hogy-csak-hazassag-utan-lesz-szex-kozben-versenyeztunk-hogy-ki-tud-tobb-lannyal-kavarni

Hmm, őszintén sajnálom a srácot.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 154 — Eagles fan
CSOK-kal, Fundával, hitelekkel kapcsolatban képben van itt valaki?
#JC6
Nagyjából.

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
CSOK-kal, Fundával, hitelekkel kapcsolatban képben van itt valaki?
több mint 5 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 144
OFF: sokan vagyunk itt akik szeretik az amerikai focit. Regen nagy slager volt, meg ismertebb is mint most, de meg mindig megy ez az NFL t szimulalo MMORPG jatek.

Ha erre a linkre ramentek es regisztraltok, akkor:

 goallineblitz.com/game/signup.pl?ref=587238

egy jo kis mmorpg amerikai foci jatekot talaltok. Es ott tudtok krealni amerikai foci jatekosokat. Barmilyet, a sulytol kezdve, a magassagon at minden attributomot magatok kivalasztva egyedive teve eme jatekost. Aki aztan egy csapathoz szerzodve bizonyithat... Most kezdodik keddtol a szezon erdemes meg idoben csatlakozni.

Szerkesztette: gabor25