OFF topik

29 feliratkozó

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
csak mert komédia rovat nincs.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt első fokon húsz év fegyházra ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 1997. január elsején kirabolt egy békéscsabai raktáráruházat és lőfegyverrel megölte a raktárvezetőt, írja az MTI.

A fekete maszkban lévő Zs. R. J. a kora reggeli órákban pisztoly szegezett a raktárvezetőre, és azt mondta, nem akarja bántani, csak a pénz kell neki. A sértett felkapott a polcról egy pezsgősüveget, azzal hadonászva rákiáltott a vádlottra, hogy menjen el, és felé lépett. Zs. R. J. ekkor a férfi mellkasába, majd hasába lőtt.

A sérült raktárvezető próbált elmenekülni, de a vádlott még kétszer rálőtt, és egyszer a hátán el is találta. Miután a sértett meghalt, a tettes magához vette a raktáráruházban lévő készpénzt és elmenekült, ám közben elveszítette a símaszkot.

A nyomozás sokáig nem vezetett eredményre, pedig a vádlottat még 1997-ben kihallgatták. Végül 2016-ban sikerült DNS-mintát találni a símaszkon – köszönhetően a vizsgálati módszerek korszerűsödésének –, és ez alapján állították elő Zs. R. J.-t, aki ezután "túlnyomórészt beismerő vallomást tett".

A vádlott a kiszabott büntetés enyhítéséért, védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésért, illetve enyhítéséért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
szóval a védencednél pisztoly van (effektív hatótávolság: 0-15 méter), vele szemben egy pezsgősüveg (e.h.: 0,8-1,5 méter). védenced kétszer belelő, majd a súlyosan sérült személyt még kétszer meglövi - egyszer hátba, vagyis biztosan nem jelentett a számára fenyegetést.
és akkor te, mint védőügyvéd (szándékosan nem nagybetűvel írtam) felmentésért fellebbezel.

értem én, hogy valamiből meg kell élni, de azért a pofátlanságnak is van határa.
slowmotion
A pezsgősüveggel hadonászva kirepülhetett volna a dugó, akár 64 km/h sebességgel, tehát az ilyen rövid távon lőfegyverrel ér fel, vagyis a védekezés arányos.
Azt sehol nem írják, hogy hátba lőtte, ezt te költötted hozzá. Csak az olvasható, hogy a vádlott rálőtt, és a hátán találta el. Lehet visszapattanó lövedék, vagy valami fura támadómozdulat közben történő pörgés miatti bekapott golyó.
Szóval ha már kifizették a jogdoktort, egy próbát megért.
Sobri Jóska
attól az apró dologtól eltekintve, hogy elég életszerűtlen úgy védekezni egy pezsgősüveggel, hogy a szájával a támadó felé fordítod, és van időd letépni a védőfóliát és kitekerni a dugófogó zárat, aztán megtámadni azt, akinél lőfegyver van - nos, ettől eltekintve valóban logikusnak tűnik a felvetésed.
az meg a másik, hogy biztos számtalan jogos védelmi helyzet adódik, de a mellkas-, has- és hátlövés közül szerintem maximum kettő megállít egy embert, a harmadiknál már biztosan nem áll fenn a jogos védelmi helyzet.
azért hajrá.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
csak mert komédia rovat nincs.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt első fokon húsz év fegyházra ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 1997. január elsején kirabolt egy békéscsabai raktáráruházat és lőfegyverrel megölte a raktárvezetőt, írja az MTI.

A fekete maszkban lévő Zs. R. J. a kora reggeli órákban pisztoly szegezett a raktárvezetőre, és azt mondta, nem akarja bántani, csak a pénz kell neki. A sértett felkapott a polcról egy pezsgősüveget, azzal hadonászva rákiáltott a vádlottra, hogy menjen el, és felé lépett. Zs. R. J. ekkor a férfi mellkasába, majd hasába lőtt.

A sérült raktárvezető próbált elmenekülni, de a vádlott még kétszer rálőtt, és egyszer a hátán el is találta. Miután a sértett meghalt, a tettes magához vette a raktáráruházban lévő készpénzt és elmenekült, ám közben elveszítette a símaszkot.

A nyomozás sokáig nem vezetett eredményre, pedig a vádlottat még 1997-ben kihallgatták. Végül 2016-ban sikerült DNS-mintát találni a símaszkon – köszönhetően a vizsgálati módszerek korszerűsödésének –, és ez alapján állították elő Zs. R. J.-t, aki ezután "túlnyomórészt beismerő vallomást tett".

A vádlott a kiszabott büntetés enyhítéséért, védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésért, illetve enyhítéséért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
szóval a védencednél pisztoly van (effektív hatótávolság: 0-15 méter), vele szemben egy pezsgősüveg (e.h.: 0,8-1,5 méter). védenced kétszer belelő, majd a súlyosan sérült személyt még kétszer meglövi - egyszer hátba, vagyis biztosan nem jelentett a számára fenyegetést.
és akkor te, mint védőügyvéd (szándékosan nem nagybetűvel írtam) felmentésért fellebbezel.

értem én, hogy valamiből meg kell élni, de azért a pofátlanságnak is van határa.
slowmotion
A pezsgősüveggel hadonászva kirepülhetett volna a dugó, akár 64 km/h sebességgel, tehát az ilyen rövid távon lőfegyverrel ér fel, vagyis a védekezés arányos.
Azt sehol nem írják, hogy hátba lőtte, ezt te költötted hozzá. Csak az olvasható, hogy a vádlott rálőtt, és a hátán találta el. Lehet visszapattanó lövedék, vagy valami fura támadómozdulat közben történő pörgés miatti bekapott golyó.
Szóval ha már kifizették a jogdoktort, egy próbát megért.

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
csak mert komédia rovat nincs.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt első fokon húsz év fegyházra ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 1997. január elsején kirabolt egy békéscsabai raktáráruházat és lőfegyverrel megölte a raktárvezetőt, írja az MTI.

A fekete maszkban lévő Zs. R. J. a kora reggeli órákban pisztoly szegezett a raktárvezetőre, és azt mondta, nem akarja bántani, csak a pénz kell neki. A sértett felkapott a polcról egy pezsgősüveget, azzal hadonászva rákiáltott a vádlottra, hogy menjen el, és felé lépett. Zs. R. J. ekkor a férfi mellkasába, majd hasába lőtt.

A sérült raktárvezető próbált elmenekülni, de a vádlott még kétszer rálőtt, és egyszer a hátán el is találta. Miután a sértett meghalt, a tettes magához vette a raktáráruházban lévő készpénzt és elmenekült, ám közben elveszítette a símaszkot.

A nyomozás sokáig nem vezetett eredményre, pedig a vádlottat még 1997-ben kihallgatták. Végül 2016-ban sikerült DNS-mintát találni a símaszkon – köszönhetően a vizsgálati módszerek korszerűsödésének –, és ez alapján állították elő Zs. R. J.-t, aki ezután "túlnyomórészt beismerő vallomást tett".

A vádlott a kiszabott büntetés enyhítéséért, védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésért, illetve enyhítéséért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
szóval a védencednél pisztoly van (effektív hatótávolság: 0-15 méter), vele szemben egy pezsgősüveg (e.h.: 0,8-1,5 méter). védenced kétszer belelő, majd a súlyosan sérült személyt még kétszer meglövi - egyszer hátba, vagyis biztosan nem jelentett a számára fenyegetést.
és akkor te, mint védőügyvéd (szándékosan nem nagybetűvel írtam) felmentésért fellebbezel.

értem én, hogy valamiből meg kell élni, de azért a pofátlanságnak is van határa.
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
Sziasztok!Valaki meg tudna szponzorálni egy ncore meghívóval esetleg?Szeretném a Sport tv-s meccseket letölteni.
JoeyPorter
szia,
sajna nem fog működni, mert most éppen megint olyan a szabályozás, hogy nincs meghívóm.
sorry van.
több mint 5 éve
Coolearie San Francisco 49ers 5 341 — . . .
Sziasztok barátaim és Nadal17!
Tudtok valami jó lakástervező programoz nekem mondani? Az se baj ha le kell tölteni csak jó legyen.

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
Sziasztok!Valaki meg tudna szponzorálni egy ncore meghívóval esetleg?Szeretném a Sport tv-s meccseket letölteni.
JoeyPorter
ha írsz pm-et, este megnézem nemcéges környezetből, hogy van-e meghívóm
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 210
Sziasztok!Valaki meg tudna szponzorálni egy ncore meghívóval esetleg?Szeretném a Sport tv-s meccseket letölteni.
JoeyPorter
Ha ma holnap asztali gép elé kerülök szívesen küldök egyet, csak tölts vissza mert én kapok érte ha nem . 😉
több mint 5 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 626
Sziasztok!Valaki meg tudna szponzorálni egy ncore meghívóval esetleg?Szeretném a Sport tv-s meccseket letölteni.

több mint 5 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 303 — Do Your Job
Hali

Hova tűnt a fórum foci topic? 😊
Írtam volna a fórummal kapcsolatos problémákkal részhez is, de azt sem látom :d
Wyatt
Jaja, mobilról néha "eltűnik" ☹️




2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Hali

Hova tűnt a fórum foci topic? 😊
Írtam volna a fórummal kapcsolatos problémákkal részhez is, de azt sem látom :d

több mint 5 éve
Cowboykarcsi90 Dallas Cowboys 3 052 — …the quickest draw, the toughest motherfucker in these lands
Nagyon köszönöm az érdemi segítséget nyújtóknak, egy picit a többieknek is 😊 Közben sikerült kideríteni hogy a leendő ünnepelt is PS-t szeretne.
Rataxes
Látszik, hogy okos gyerek.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
"'Zujs, haver?
a pléjsztéjsön nyomoooor!
'Zujs?

| Na, tizennyolcnak nézek ki? | "
slowmotion
19. klasszikust csak pontosan.
winston
régen láttam (mondjuk most két hete betegszabin ez volt a legértelmesebb műsor, de az 1-2. széria fordulója ezt pont nem tartalmazta 😊
de most megyek, hamut szórok a fejemre, és újra megtanulom a szöveget 😮
több mint 5 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
"'Zujs, haver?
a pléjsztéjsön nyomoooor!
'Zujs?

| Na, tizennyolcnak nézek ki? | "
slowmotion
19. klasszikust csak pontosan.
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 232 — a new hope (again)
Viszont az Xboxnak kényelmesebb a kontrollere 😀
eaglesmcnabb
Ja, plána, hogy véletlen állandóan kikapcsoltam azzal kurva nagy gombbal a közepén.

Ps!



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 351 — TODDHERREMANS79
Viszont az Xboxnak kényelmesebb a kontrollere 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 466 — Cowboys fan
"'Zujs, haver?
a pléjsztéjsön nyomoooor!
'Zujs?

| Na, tizennyolcnak nézek ki? | "
több mint 5 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 153 — Eagles fan
Nagyon köszönöm az érdemi segítséget nyújtóknak, egy picit a többieknek is 😊 Közben sikerült kideríteni hogy a leendő ünnepelt is PS-t szeretne.

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 5 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Nem nekem lesz, egy 13 évesnek 😀 Lehet Őt kéne valami trükkös módon kikérdezni, de így 2 héttel születésnap előtt elég gyanús lenne.
Rataxes
PS

ez nem lehet kérdés.
shawnka
egyetértek. sok olyan játék van, ami arra jelenik csak meg, nem mellesleg - szerintem - ezek a legjobbak között vannak.
több mint 5 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 104 — Tyrone Creek
Nem nekem lesz, egy 13 évesnek 😀 Lehet Őt kéne valami trükkös módon kikérdezni, de így 2 héttel születésnap előtt elég gyanús lenne.
Rataxes
PS

ez nem lehet kérdés.
több mint 5 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 556 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Nem nekem lesz, egy 13 évesnek 😀 Lehet Őt kéne valami trükkös módon kikérdezni, de így 2 héttel születésnap előtt elég gyanús lenne.
Rataxes
Velem ezt a párom az igazán régi és gagyi módszerrel játszotta meg. Be kellett ugrani valamiért a mediaba, és "véletlenül" pont a konzolos rész felé sétáltunk. Kifigyelte, hogy hol időzök többet, és miről mit mondok. Bár ez egy hónappal a születésnap előtt volt.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 545 — Vikings fan
Nem nekem lesz, egy 13 évesnek 😀 Lehet Őt kéne valami trükkös módon kikérdezni, de így 2 héttel születésnap előtt elég gyanús lenne.
Rataxes
Igazából neki valószínűleg mindegy.
Ismerőseim mind PS-re álltak at mert jobbak már az exclusive tartalmak és jobb is a rendszer mint a One amivel sok gond volt.
De tényleg egy 13 éves szemében ( kivétel ha van olyan játék amire rá van kattanva) mindegy.
Szolgáltatások kb ugyanazok.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 307 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nekünk kb4 éve xbox360 van a gyereknek, játékra néha youtubera teljesen jó.

Xbox aktuális változata teljesen alkalmas lehet. PSt igazából nem próbáltunk.

Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 153 — Eagles fan
Nem nekem lesz, egy 13 évesnek 😀 Lehet Őt kéne valami trükkös módon kikérdezni, de így 2 héttel születésnap előtt elég gyanús lenne.

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 733 — 49ers GM
Playstation vagy Xbox?
Rataxes
Rögtön ezután felkészül az android v ios, pepsi v coca, német v japán, meki v bk 😀

Válaszd azt aminek jobban bejonnek az exkluzív címei, és szolgáltatásai. Vagy amelyikre elég a keret.

| amúgy PC masterrace | 😋
Hanni
Tessék, ez majd segít. 😊


több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Playstation vagy Xbox?
Rataxes
Nintendo 64. Best