Politika

44 feliratkozó

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 776 — Lucas Scott
2014-ben fingunk nem volt, hogy jön egy teljesen új téma, a migráció, és agyontematizálja a következő éveket. Visszanézel bármilyen politikai prognózist, elemzést, okoskodást, az ezt figyelmen kívül hagyja (nem is tehetett akkor mást), így teljesen téves konklúziókra jut 2018 (22,26, stb.) tekintetében.
Sobri Jóska
akkor rosszakat olvastál vagy azok a prognózisok teljesen figyelmen kívül hagyták a tényeket és a várható hatásokat.
2013-tól kezdődően több helyen is lehetett olvasni, hogy a szokásos afgán menedékkérők mellett nagyon komolyan megérkezhetnek a szírek is. és lám mi történt. csak éppen senki nem foglalkozott vele és senki sem hitte el, hogy tényleg megtörténhet ilyen mértékben. pedig voltam 2014-ben is nemzetközi konferencián, ahol mikor a svéd menekültügyi szakterület vezetője azt mondta, hogy stagnálásra számít, akkor felállt egy olasz kutató, aki afgánokkal foglalkozik, hogy márpedig ez téves, mert egyre kevesebb indokuk van az afgánok Afganisztánban, Iránban és Pakisztánban maradni tehát nőni fog a számuk. ugyanitt szintén elhangzott, hogy új szereplőként a szírek is megjelennek majd. én lezártam ezt annyival, hogy legalább lesz munkám biztosan.
csebi
Egyről beszélünk.
Mind rosszat olvastunk. 😊
Bár a tendenciák már jelezték, a POLITIKAI elemzők, megfejtők nem kalkuláltak a migrációval, mint belpolitikai tényezővel 18-ra.
Csak Orbán reagált rá, gyorsan, politikai kommunikáció szempontjából elég hatékonyan.
Sobri Jóska
utóbbi mondatod nagyon igaz, és ez mutatja a zsenijét, hogy ebben felmérte a lehetőséget, és ki is aknázta.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress

ozibozi New York Giants 15 210
(amúgy én a gazdasági haszonélvezők közé tartozom, nem kicsit, nagyon)
ozibozi
És itt az a kérdés, hogy vajon akik a rendszer élvezői azok akkor is a Fideszre szavaznának ha valami gebasz beütne vagy nem? Vagy az egész döntésük csak gazdasági alapokon nyugszik?
NB2
aki már jóllakott, vagy az aki csak az út elején(közepén) jár, az vlsz másként moralizál 😊 de reccsenés előtt/után a süllyedő hajót a haszonélvezők tuti előbb fogják elhagyni, mint a szemellenzős birkák, az tuti. A világ nem változik.
nem volt oly 'régen', de A Kádár rendszert is azok árulták el először, akik már régen megszedték magukat, vagy csak pozícióban/karrierben voltak-és maradni is akartak- de nem hittek az eszmében. Ez a derék 'fajta'/ típus az most is ott van, mert teljesen életkor és rendszerfüggetlen. Ezért is kell/kellett ezeket folyamatosan terrorizálni, hogy eszükbe se jusson... de eljön az idő, mert mindig el szokott, csak a dátum kérdéses ma még.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
(amúgy én a gazdasági haszonélvezők közé tartozom, nem kicsit, nagyon)
ozibozi
És itt az a kérdés, hogy vajon akik a rendszer élvezői azok akkor is a Fideszre szavaznának ha valami gebasz beütne vagy nem? Vagy az egész döntésük csak gazdasági alapokon nyugszik?
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 210
Szerintem pedig ezek az égvilágon nem csinált(n)ak jót az országnak, max maguknak, amit pedig dilettantizmusból folyamatosan elqrnak azt megoldják még több pénzzel állami forrásból, vagy erőszakkal'. Qrva szerencsés periódusban kerültek hatalomra, mert az egész világon, de Európa ezen részén egyszerűen 2010-12 óta gazdasági konjunktúra van, + ingyé van/lett a hitel is, maradt mozgástér.
Az az osztály akinek ez az egész valóban jó gazdaságilag, az kb 1 milkó ember, a másik 1,5 milkó pedig kajálja ezt a keresztény-család-haza-migráns-faszságot... A többi ember meg nem számít, nincs rájuk szükség | fletó amúgy is elintézte 😊 |
Ahogy megroppan a gazdaság összeomlik ez a kártyavár, elfújja egy szellő is, és kévés lesz a keresztyén maszlag... oszt' lesz majd jó napot, kérdés csak a mikor.
(amúgy én a gazdasági haszonélvezők közé tartozom, nem kicsit, nagyon)
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.
Sobri Jóska
rendben van, de akkor (szerinted) mi a rendszer veleje? A gátlástalan közpénzlopás, eszetlen és majdnem teljesen eredménytelen sportköltekezés, a csontig hatoló korrupció, a kereszténydemokráciával magyarázott félnéci ájtatoskodás, vagy egyéb?
bergerdani
Szerintem a veleje gyakorlatilag a maffia-szervezettség, alá-fölé rendeltség, letisztázott hierarchiák és a “politikus (Orbán) irányítsa a tőkést”-metodika.
Amiket te írsz, ezek a felszín, csak jobban kibontva, cizellálva.
Szerintem az elmúlt 8 év az alapok kiépítéséről és a gazdaság (vazallusok) kontrolljáról szólt, sakkhasonlattal szólva a megnyitás lépései voltak, a következő 12-20 pedig szólhat az érdemi dolgokról, nemzeti kormányzásról, valós népjóléti intézkedésekről, “történelemcsinálásról”.
Orbán(ék) már nincs(enek) kiszolgáltatva IMF-nek, EU-nak, multiknak, magyar maffiózóknak, Csányinak, Simicskának, tőkéseknek, oligarcháknak, senkinek, már ő fújja a passzátszelet.
Reményeim szerint, mint egy türannisz, és nem pedig egy felturbózott Kádár vagy Sztálin.
És azt gondolom, hogy egy szarkupacot, ami gazdaságilag és erkölcsileg is egy óriási szarkupac (ez volt Magyarország kb. 2010-ben), csak kemény kézzel, kötöttségektől mentesen, koncepciózusan, pláne konstans szembeszélben csak erővel, mondhatni diktatórikusan lehet rendbe tenni.
De jelenleg prognózis ütközik prognózisnak, hogy melyikünknek lesz igaza, az majd 10-20 év múlva derülhet csak ki.
Sobri Jóska
Józsi, logikus amit írsz, főleg annak fényében, hogy ebben az országban hagyománya van a felvilágosult abszolutizmusnak, azonban a koncepcióban az a bibi, hogy mellékhatásként a társadalom elenyésző rétege lép vele előre. Mármint érted: II. József anno kiépített egy professzionális köziget, oktatási rendszert, amiatt, mert a régi feudális fos miatt erőhátrányban volt a nyugati uralkodókkal szemben (ergo nem a mi két szép szemünkért csinálta), viszont óhatatlanul előre lépett vele a magyar társadalom is. Jelenleg viszont Orbánék koncepciózus hatalomgyakorlása - tényleg az - alapvetően kevesebb előnnyel jár a társadalom számára. Az egy más kérdés, hogy ezt a magyar társadalom mennyiben ismeri fel, illetve, hogy ő saját magával szemben megfogalmazza-e, hogy valós igény számára az oktatás, eü, tb javulása. Magyarul: Orbánnak más szereplőkkel szemben kellett elvégezni az abszolutista munkát - Simicska, multik, eu -, hogy szuverén és erőteljes pozícióba kerüljön, értelemszerűen más eszközökkel.

1 dologban nincs igazad: Az eu nagyon is megnyomorítja Orbán dolgait 1 fronton: társadalompolitika. Amíg nyitva vannak a határok, addig Orbán nem fantomokkal kell, hogy versenyezzen, hanem a nyugati államok szocrendszereivel, amikkel szemben rendre alul fog maradni, hiába nemzünk/szülünk több gyereket.
Amadeus
2 okból is tévedsz:

1, Ha objektíven alul is maradna bármivel szemben is, akkoris kommunikatíve nem fog. És a 21.században aki a kommunikációt uralja, az uralja a valóságot is. (Lásd Trump.)

2, 2014-ben fingunk nem volt, hogy jön egy teljesen új téma, a migráció, és agyontematizálja a következő éveket. Visszanézel bármilyen politikai prognózist, elemzést, okoskodást, az ezt figyelmen kívül hagyja (nem is tehetett akkor mást), így teljesen téves konklúziókra jut 2018 (22,26, stb.) tekintetében.
Simán jöhet bármilyen hasonlóan előre tervezhetetlen téma idén, jövőre, 3 év múlva, amire Orbánék (és ez a zsenialitásuk) ráugranak, és a maguk javára fordítják.
Mivel nem elvek vagy eszmék mentén politizálnak kommunikálnak, így bízhatnak az improvizatív képességeikben, hogy akármi jön, abból jól jönnek majd ki.
És tuti, hogy valami jönni fog.

Ha majd fél/egy évszázad múlva megírják a 21.század első felének történelmét, tuti lesznek olyan "szakkifejezések", hogy kalkulált improvizitás meg a káosz profitábilis kezelése, és hasonlók.

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Leegyszerűsítve:
Ez nem ajándék. Ez az EU-nak is az érdeke, mivel mi is a részei vagyunk, pörgetni kell a gazdaságot, ösztönözni a fogyasztást, aminek a profitja mégiscsak alapvetően az EU-s multiknál csapódik le, szóval ez egy olyan gazdasági helyzet, amiből Orbán hatékony politikát tud csinálni, tudván, hogy a “pénzcsap” ebben a felállásban nem elzárható, az EU-nak adnia “kell”.
Sobri Jóska
Ha a pénzcsap nem elzárható, akkor szerintem vegyél ingatlant, mert az ingatlanárak csak felfelé mehetnek...
Igor
Ez 10-20 éves meglátás, nem 3000 éves. 😉
Rövid távon a pénzcsap nem elzárható.
De ha feltesszük (a móka kedvéért), hogy elzáródik, na az betonozná be ezt a rendszert és a permanens szabadságharcot durván.

Az ingatlanárak valóban csak felfelé mehetnek.
1, 1990 óta (még ha volt is szakaszos visszaesés) a tendencia egyértelműen emelkedő. És amíg nem érjük el a pozsonyi/bécsi/prágai m2 árakat, emelkedni is fog.
2, Jelenleg a budapesti ingatlanok akármilyen drágának is tűnhetnek még mindig áron aluliak.
3, Hacsak nem lesz államosítás (vagy olyan bérlakásprogram, ami agyonvágja a lakáskiadást), még mindig a legjobb/legbiztonságosabb befektetés az ingatlan.

több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 860
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.
Sobri Jóska
rendben van, de akkor (szerinted) mi a rendszer veleje? A gátlástalan közpénzlopás, eszetlen és majdnem teljesen eredménytelen sportköltekezés, a csontig hatoló korrupció, a kereszténydemokráciával magyarázott félnéci ájtatoskodás, vagy egyéb?
bergerdani
Szerintem a veleje gyakorlatilag a maffia-szervezettség, alá-fölé rendeltség, letisztázott hierarchiák és a “politikus (Orbán) irányítsa a tőkést”-metodika.
Amiket te írsz, ezek a felszín, csak jobban kibontva, cizellálva.
Szerintem az elmúlt 8 év az alapok kiépítéséről és a gazdaság (vazallusok) kontrolljáról szólt, sakkhasonlattal szólva a megnyitás lépései voltak, a következő 12-20 pedig szólhat az érdemi dolgokról, nemzeti kormányzásról, valós népjóléti intézkedésekről, “történelemcsinálásról”.
Orbán(ék) már nincs(enek) kiszolgáltatva IMF-nek, EU-nak, multiknak, magyar maffiózóknak, Csányinak, Simicskának, tőkéseknek, oligarcháknak, senkinek, már ő fújja a passzátszelet.
Reményeim szerint, mint egy türannisz, és nem pedig egy felturbózott Kádár vagy Sztálin.
És azt gondolom, hogy egy szarkupacot, ami gazdaságilag és erkölcsileg is egy óriási szarkupac (ez volt Magyarország kb. 2010-ben), csak kemény kézzel, kötöttségektől mentesen, koncepciózusan, pláne konstans szembeszélben csak erővel, mondhatni diktatórikusan lehet rendbe tenni.
De jelenleg prognózis ütközik prognózisnak, hogy melyikünknek lesz igaza, az majd 10-20 év múlva derülhet csak ki.
Sobri Jóska
Józsi, logikus amit írsz, főleg annak fényében, hogy ebben az országban hagyománya van a felvilágosult abszolutizmusnak, azonban a koncepcióban az a bibi, hogy mellékhatásként a társadalom elenyésző rétege lép vele előre. Mármint érted: II. József anno kiépített egy professzionális köziget, oktatási rendszert, amiatt, mert a régi feudális fos miatt erőhátrányban volt a nyugati uralkodókkal szemben (ergo nem a mi két szép szemünkért csinálta), viszont óhatatlanul előre lépett vele a magyar társadalom is. Jelenleg viszont Orbánék koncepciózus hatalomgyakorlása - tényleg az - alapvetően kevesebb előnnyel jár a társadalom számára. Az egy más kérdés, hogy ezt a magyar társadalom mennyiben ismeri fel, illetve, hogy ő saját magával szemben megfogalmazza-e, hogy valós igény számára az oktatás, eü, tb javulása. Magyarul: Orbánnak más szereplőkkel szemben kellett elvégezni az abszolutista munkát - Simicska, multik, eu -, hogy szuverén és erőteljes pozícióba kerüljön, értelemszerűen más eszközökkel.

1 dologban nincs igazad: Az eu nagyon is megnyomorítja Orbán dolgait 1 fronton: társadalompolitika. Amíg nyitva vannak a határok, addig Orbán nem fantomokkal kell, hogy versenyezzen, hanem a nyugati államok szocrendszereivel, amikkel szemben rendre alul fog maradni, hiába nemzünk/szülünk több gyereket.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Leegyszerűsítve:
Ez nem ajándék. Ez az EU-nak is az érdeke, mivel mi is a részei vagyunk, pörgetni kell a gazdaságot, ösztönözni a fogyasztást, aminek a profitja mégiscsak alapvetően az EU-s multiknál csapódik le, szóval ez egy olyan gazdasági helyzet, amiből Orbán hatékony politikát tud csinálni, tudván, hogy a “pénzcsap” ebben a felállásban nem elzárható, az EU-nak adnia “kell”.
Sobri Jóska
Ha a pénzcsap nem elzárható, akkor szerintem vegyél ingatlant, mert az ingatlanárak csak felfelé mehetnek...

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
Orbán(ék) már nincs(enek) kiszolgáltatva, EU-nak, multiknak,
Sobri Jóska
Ebben a topicban szódával elmegy (bár ugyanúgy abszurd és demagóg, de hát végülis politika a topiccím...), csak a gond az, hogy a gazdaság nem bemondásra működik...

2009 óta szignifikánsan többet kapunk az EU-tól, évi 4-5 milliárd EUR-t, míg addig csak 1.5-et kaptunk... még szerencse, hogy Orbánék nem szorulnak rá az EU-ra!!
 ec.europa.eu/hungary/about-us/eu-and-your-money_hu
Igor
Leegyszerűsítve:
Ez nem ajándék. Ez az EU-nak is az érdeke, mivel mi is a részei vagyunk, pörgetni kell a gazdaságot, ösztönözni a fogyasztást, aminek a profitja mégiscsak alapvetően az EU-s multiknál csapódik le, szóval ez egy olyan gazdasági helyzet, amiből Orbán hatékony politikát tud csinálni, tudván, hogy a “pénzcsap” ebben a felállásban nem elzárható, az EU-nak adnia “kell”.
Ez pont az a szintje a politikának, ahol a német tőkés uralja a német politikust, és ami persze nem örök, de a mi életünkben ezzel bizony el lehet érni Magyarország felzárkózását.
Úgy is mondhatnám, hogy hekkeljük a rendszert, ami globálisan lehet köcsögség, de nekünk magyaroknak lokálisan jó lesz.
Ez az én prognózisom, aztán majd 10-20 év és kiderül helyes prognózis e.

több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Orbán(ék) már nincs(enek) kiszolgáltatva, EU-nak, multiknak,
Sobri Jóska
Ebben a topicban szódával elmegy (bár ugyanúgy abszurd és demagóg, de hát végülis politika a topiccím...), csak a gond az, hogy a gazdaság nem bemondásra működik...

2009 óta szignifikánsan többet kapunk az EU-tól, évi 4-5 milliárd EUR-t, míg addig csak 1.5-et kaptunk... még szerencse, hogy Orbánék nem szorulnak rá az EU-ra!!
 ec.europa.eu/hungary/about-us/eu-and-your-money_hu

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 818
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.
Sobri Jóska
rendben van, de akkor (szerinted) mi a rendszer veleje? A gátlástalan közpénzlopás, eszetlen és majdnem teljesen eredménytelen sportköltekezés, a csontig hatoló korrupció, a kereszténydemokráciával magyarázott félnéci ájtatoskodás, vagy egyéb?
bergerdani
Szerintem a veleje gyakorlatilag a maffia-szervezettség, alá-fölé rendeltség, letisztázott hierarchiák és a “politikus (Orbán) irányítsa a tőkést”-metodika.
Amiket te írsz, ezek a felszín, csak jobban kibontva, cizellálva.
Szerintem az elmúlt 8 év az alapok kiépítéséről és a gazdaság (vazallusok) kontrolljáról szólt, sakkhasonlattal szólva a megnyitás lépései voltak, a következő 12-20 pedig szólhat az érdemi dolgokról, nemzeti kormányzásról, valós népjóléti intézkedésekről, “történelemcsinálásról”.
Orbán(ék) már nincs(enek) kiszolgáltatva IMF-nek, EU-nak, multiknak, magyar maffiózóknak, Csányinak, Simicskának, tőkéseknek, oligarcháknak, senkinek, már ő fújja a passzátszelet.
Reményeim szerint, mint egy türannisz, és nem pedig egy felturbózott Kádár vagy Sztálin.
És azt gondolom, hogy egy szarkupacot, ami gazdaságilag és erkölcsileg is egy óriási szarkupac (ez volt Magyarország kb. 2010-ben), csak kemény kézzel, kötöttségektől mentesen, koncepciózusan, pláne konstans szembeszélben csak erővel, mondhatni diktatórikusan lehet rendbe tenni.
De jelenleg prognózis ütközik prognózisnak, hogy melyikünknek lesz igaza, az majd 10-20 év múlva derülhet csak ki.
Sobri Jóska
Erőteljesen fogalmazol, de néha így is kell a hatàs kedvéért.
Én értem amit írsz.

Van megoldás* - (nyugati) multinál/multinak kell dolgozni 😛 #jesuissorosberenc

*tudom, ez a somogyi zsákfaluban élőnek, vagy egy 55 éves rokkantnyugdíjasnak nem feltétlen megoldás....

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
 www.youtube.com/watch?v=P-ROTVeT1a8
nem mindenkinek jut ilyen utolsó nap a munkahelyén
gamerkr
Szánalmas.
Évek óta fikázzák Orbánt és a Fideszt, és amikor Orbánék megveszik a melóhelyüket, akkor ezt a nyűglődést adják elő, ahelyett, hogy továbblépnének?
Engem is küldtek el tévétől még a kereskedelmi televíziózás hajnalán, mert akit elküldtem a dilettáns kurva anyjába, az lett a góré, de egy másodpercig nem gondoltam, hogy ez ne lenne így helyénvaló, hisz ha fordítva történik, én se vele dolgoztam volna.
Eljöttem, csináltam mást.

Szikszai megkérdezte, csináljuk-e tovább, páran felmondtunk.
bergerdani
Dani baszki. Ha az igazságérzeted nagyobb és fontosabb az egzisztenciádnál, akkor őszinte tanácsként, és barátilag tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ideje volna felnőni.
Sobri Jóska
Azért azt szerintem pontosan látod te is, hogy a két válaszoddal mennyire ellent mondtál önmagadnak... 😊 ő is elmegy, csinál mást
r.baggio
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.
Sobri Jóska
Mit jelent, hogy felnőni Sobri?
Belátni azt, ha ma Magyarországon el akarsz érni valamit vagy nagyobb mennyiségű pénzre akarsz szert tenni nulla erőfeszítéssel és szakmaiatlansággal, akkor be kell lépni a Fideszbe, mint anno az MSZMP-be?
Hogy visszajött a feudalizmus és bólogatni kell, mert lassan le leszünk béklyózva?

(Egyébként dolgoztam kínaiaknak és gyönyörű szépen látszódott, hogy milyen az ottani rendszer és milyen volt a kommunizmus illetve mivé lesz/lett az itteni helyzet. Nem kívánom senkinek azt amit ott tapasztaltam és átéltem. Tipikus példája volt annak, hogyan nyomorítják meg az embert, veszik el az egyén szabadságát és kényszerítik szervilizmusra.)

Tételezzük fel, hogy a Fidesz programja jó, viszont a végigviteléhez az kell, hogy mindenki szó nélkül mögé álljon egy víziónak amit senki se ismer, ami nem tényekre alapul? Ahol az arcai ennek olyan emberek mint Kósa, Németh Szilárd, Matolcsy, Habony, Rogán, stb. ?

Ahol a vezető kedve szerint emel fel és buktat meg embereket, lehetetlenné teszi nem NER szimpatizánsoknak, hogy a saját és a további generációk életét szebbé és jobbá tehessék?

Mivel másabb Magyarország helyzete mint a környező vagy nyugat európai országoké, hogy illiberalizmust kell építeni?

Tudod, sok dolog amit csinálnak, alapjában véve nem rossz, nem lenne rossz.
De ahogy ezt véghezviszik és kommunikálják, az borzasztó, elkeserítő és gyomorforgató.

Tipikusan az a módszer ahogy a földesúr dönti el, hogy mi legyen vagy ahol az apa úgy intézi el a családi dolgokat, hogy kuss, én ezt mondtam és így lesz.

Egyébként meg ne gondolja senki, hogy ezek sajnálják azt, hogy sok magyar külföldre megy.
Egyrészt kevesebb azoknak az aránya akik a politika miatt hagyják el az országot mint azoké akik a pénz miatt mennek ki. Azok meg a lóvét vagy egy részét hazaküldik vagy ha nem is, többnyire valószínű, hogy nyugdíjas éveiket itt fogják tölteni, egy másik ország nyugdíjából.
Nekik jó ha minél több renitens elem tűnik el az országból, mert akkor könnyebb lesz a többit irányítani.

A másik része meg a határontúliak szavazata. A jövőben nem lepődnék meg, ha jobban belevonnák őket is a politikai játszmákba, hisz már most előrejelezték, hogy nagymértékben fognak rájuk építeni.

De igazából nem is folytatom. Múltkor írtam, hogy majd bővebben kifejtem a problémámat, de minden egyes alkalommal elmegy tőle a kedvem, hisz elég csak a múltunkra és a többi illiberalista, kommunista országra mutatni mint példára. Ha az embereknek nem tűnik fel vagy nem látják, hogy mi ezzel az egésszel a probléma és mi a különbség a nyugati kultúrához, demokráciához képest, akkor felesleges is magyarázni.

több mint 5 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 402 — Colts fan
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.
Sobri Jóska
rendben van, de akkor (szerinted) mi a rendszer veleje? A gátlástalan közpénzlopás, eszetlen és majdnem teljesen eredménytelen sportköltekezés, a csontig hatoló korrupció, a kereszténydemokráciával magyarázott félnéci ájtatoskodás, vagy egyéb?
bergerdani
Ezeket a rövid megfogalmazásokat kerestem én is, de örülök, hogy megvártalak vele.
több mint 5 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 873
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.
Sobri Jóska
rendben van, de akkor (szerinted) mi a rendszer veleje? A gátlástalan közpénzlopás, eszetlen és majdnem teljesen eredménytelen sportköltekezés, a csontig hatoló korrupció, a kereszténydemokráciával magyarázott félnéci ájtatoskodás, vagy egyéb?

Mindig jövőre
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
 www.youtube.com/watch?v=P-ROTVeT1a8
nem mindenkinek jut ilyen utolsó nap a munkahelyén
gamerkr
Szánalmas.
Évek óta fikázzák Orbánt és a Fideszt, és amikor Orbánék megveszik a melóhelyüket, akkor ezt a nyűglődést adják elő, ahelyett, hogy továbblépnének?
Engem is küldtek el tévétől még a kereskedelmi televíziózás hajnalán, mert akit elküldtem a dilettáns kurva anyjába, az lett a góré, de egy másodpercig nem gondoltam, hogy ez ne lenne így helyénvaló, hisz ha fordítva történik, én se vele dolgoztam volna.
Eljöttem, csináltam mást.

Szikszai megkérdezte, csináljuk-e tovább, páran felmondtunk.
bergerdani
Dani baszki. Ha az igazságérzeted nagyobb és fontosabb az egzisztenciádnál, akkor őszinte tanácsként, és barátilag tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ideje volna felnőni.
Sobri Jóska
Azért azt szerintem pontosan látod te is, hogy a két válaszoddal mennyire ellent mondtál önmagadnak... 😊 ő is elmegy, csinál mást
r.baggio
Hát nem.
Engem elküldtek, mint írtam, Dani eljött magától, mert bedől a felszínnek, látszatnak, migránsoknak, sorosozásnak, a rendszer díszleteinek, és úgy véli ez a rendszer veleje, nem pedig csak a külsőségei.
Ő is írta, javíthatatlan idealista.
Én meg azt, fel kéne nőni.
Vagyis ugyanazt látjuk, csak más választ adunk rá.

több mint 5 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 873
Dani baszki. Ha az igazságérzeted nagyobb és fontosabb az egzisztenciádnál, akkor őszinte tanácsként, és barátilag tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ideje volna felnőni.
Sobri Jóska
hívj javíthatatlan idealistának, de én nem akarok minden nap epét hányni azért, mert leírtam, hogy jönnek a migránsok, Soros megölte volna az anyját stb. Épp elég lesz a felmondási időm alatt (22-ig muszáj még maradnom) kényszerűségből kiszolgálnom ezt a kurva rendszert.

Akármit csinálok ezután, az csak értékesebb lehet ennél. Valószínűleg amúgy sem médiában.

Mindig jövőre
több mint 5 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 761 — No es importante
 www.youtube.com/watch?v=P-ROTVeT1a8
nem mindenkinek jut ilyen utolsó nap a munkahelyén
gamerkr
Szánalmas.
Évek óta fikázzák Orbánt és a Fideszt, és amikor Orbánék megveszik a melóhelyüket, akkor ezt a nyűglődést adják elő, ahelyett, hogy továbblépnének?
Engem is küldtek el tévétől még a kereskedelmi televíziózás hajnalán, mert akit elküldtem a dilettáns kurva anyjába, az lett a góré, de egy másodpercig nem gondoltam, hogy ez ne lenne így helyénvaló, hisz ha fordítva történik, én se vele dolgoztam volna.
Eljöttem, csináltam mást.

Szikszai megkérdezte, csináljuk-e tovább, páran felmondtunk.
bergerdani
Dani baszki. Ha az igazságérzeted nagyobb és fontosabb az egzisztenciádnál, akkor őszinte tanácsként, és barátilag tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ideje volna felnőni.
Sobri Jóska
Azért azt szerintem pontosan látod te is, hogy a két válaszoddal mennyire ellent mondtál önmagadnak... 😊 ő is elmegy, csinál mást

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 860
 www.youtube.com/watch?v=P-ROTVeT1a8
nem mindenkinek jut ilyen utolsó nap a munkahelyén
gamerkr
Szánalmas.
Évek óta fikázzák Orbánt és a Fideszt, és amikor Orbánék megveszik a melóhelyüket, akkor ezt a nyűglődést adják elő, ahelyett, hogy továbblépnének?
Engem is küldtek el tévétől még a kereskedelmi televíziózás hajnalán, mert akit elküldtem a dilettáns kurva anyjába, az lett a góré, de egy másodpercig nem gondoltam, hogy ez ne lenne így helyénvaló, hisz ha fordítva történik, én se vele dolgoztam volna.
Eljöttem, csináltam mást.

Szikszai megkérdezte, csináljuk-e tovább, páran felmondtunk.
bergerdani
Dani baszki. Ha az igazságérzeted nagyobb és fontosabb az egzisztenciádnál, akkor őszinte tanácsként, és barátilag tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ideje volna felnőni.
Sobri Jóska
Azért a “pénzért mindent” eddig igazán csak a pornófilmekben mutatott jól.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
 www.youtube.com/watch?v=P-ROTVeT1a8
nem mindenkinek jut ilyen utolsó nap a munkahelyén
gamerkr
Szánalmas.
Évek óta fikázzák Orbánt és a Fideszt, és amikor Orbánék megveszik a melóhelyüket, akkor ezt a nyűglődést adják elő, ahelyett, hogy továbblépnének?
Engem is küldtek el tévétől még a kereskedelmi televíziózás hajnalán, mert akit elküldtem a dilettáns kurva anyjába, az lett a góré, de egy másodpercig nem gondoltam, hogy ez ne lenne így helyénvaló, hisz ha fordítva történik, én se vele dolgoztam volna.
Eljöttem, csináltam mást.

Szikszai megkérdezte, csináljuk-e tovább, páran felmondtunk.
bergerdani
Dani baszki. Ha az igazságérzeted nagyobb és fontosabb az egzisztenciádnál, akkor őszinte tanácsként, és barátilag tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ideje volna felnőni.

több mint 5 éve
gamerkr Green Bay Packers 10 212 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club

nem mindenkinek jut ilyen utolsó nap a munkahelyén

több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 860
én is az lettem egyébként.

Szikszai megkérdezte, csináljuk-e tovább, páran felmondtunk.
bergerdani
nem írtál vissza Twitteren!

btw respect!

criminal lawyer or criminal lawyer?