Snooker és egyéb sportok

3 feliratkozó

több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 622 — Cowboys fan
hát, nem sikerült legyőzni a lieblingeket, pedig nagyon közel volt hozzá a csapat 😕
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 622 — Cowboys fan
ligarögbi

oszi barátainknál már az elődöntőket játsszák. nagy meglepetésre a Bunnies másik vágányra terelte a Pantherst, akik később vitatható körülmények között győztek a Parramatta ellen, úgyhogy az alapszakasz első és második helyezettje egymás ellen játszik az elődöntőben.
ez annyiban jó, hogy a Halálcsillag (Melbourne) és a 'we-can-get-away-with-murder' csapat Panthers közül az egyik kiesik.

persze csak akkor van ennek bármi jelentősége, ha végre sikerül átlépni az árnyékukat, és végre nem az elődöntő jelenti a végállomást, mint az elmúlt kilenc évből hétszer.

a 2014-es bajnokcsapatból csak négyen maradtak (közülük az egyik szinte a teljes szezont kiülte ACL-szakadás miatt), szezon végén többen is távoznak, többek között még az edző is - aki egyébként a liga történetének legeredményesebb edzője, lényegében az NRL Belichick-je.

de ehhez először a szezon végére nagyon összeállt Manly-n kellene túllépni, akiket a State of Origin legjobbjának választott Tom Trbojevic visz a hátán - úgy szerezte majdnem a legtöbb try-t a szezonban, hogy kihagyta a szezon elejét sérülés miatt, és a közepét a State of Origin miatt. fázok a mérkőzéstől...
slowmotion
megvan a döntő. most már csak borítani kellene a papírformát 😊

gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 709 — Keep pounding
Az A csoport vmi brutális volt, nem tudom azt hogy hoztak össze...

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
2-0-ról sikerült kikapniuk a lányoknak
így azért összességében blama a szereplésünk
NB2
Sikerült továbbjutni végül, a 16 között a szerbekkel játsszunk Belgrádban, biztos remek tapasztalat és nagy élmény lesz.
Illetve feltehetően egy méretes zakó 😊
gabokocka
ma reggel olvastam én is, hogy a több 3-2-es zakóval sikerült továbbmennünk 😊
edzenek egy jót a szerbekkel, aztán jönnek haza
mondjuk biztos így majd el lehet adni, hogy továbbjutottunk
NB2
Igazából mindegy, ebben ennyi volt, h 16 közé megyünk.. a beloruszokat foghattuk volna (de a szlovákok is...), és ez a három csapat közel egy szint... az első két csapat teljesen más kávéház, és ha harmadikok vagyunk a csoportban, az oroszok ellen se lenne sokkal több esélyünk. (vicces az az ág is, RUS-ITA lesz már a negyeddöntőben)

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 709 — Keep pounding
2-0-ról sikerült kikapniuk a lányoknak
így azért összességében blama a szereplésünk
NB2
Sikerült továbbjutni végül, a 16 között a szerbekkel játsszunk Belgrádban, biztos remek tapasztalat és nagy élmény lesz.
Illetve feltehetően egy méretes zakó 😊
gabokocka
ma reggel olvastam én is, hogy a több 3-2-es zakóval sikerült továbbmennünk 😊
edzenek egy jót a szerbekkel, aztán jönnek haza
mondjuk biztos így majd el lehet adni, hogy továbbjutottunk
NB2
Nem tudom mit kell eladni azon hogy továbbjutottunk ha továbbjutottunk...
Nekünk 5 pontunk lett, a szlovákoknak 4, a svájciaknak 2

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — SHAMEFUR DISPRAY!
 444.hu/2021/08/25/a-vilag-bridzseloi-eppen-valami-olyan-csodalatos-dolgot-tesznek-ami-meg-nem-nagyon-fordult-elo-a-sporttortenetben
empty taxi
Érdekes sztori, sajnos elég gyakori a csalás ebben a sportban/játékban, a természetéből adódóan...

 en.wikipedia.org/wiki/Cheating_in_bridge

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 21 885 — nabege2@yahoo.com
2-0-ról sikerült kikapniuk a lányoknak
így azért összességében blama a szereplésünk
NB2
Sikerült továbbjutni végül, a 16 között a szerbekkel játsszunk Belgrádban, biztos remek tapasztalat és nagy élmény lesz.
Illetve feltehetően egy méretes zakó 😊
gabokocka
ma reggel olvastam én is, hogy a több 3-2-es zakóval sikerült továbbmennünk 😊
edzenek egy jót a szerbekkel, aztán jönnek haza
mondjuk biztos így majd el lehet adni, hogy továbbjutottunk
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 709 — Keep pounding
2-0-ról sikerült kikapniuk a lányoknak
így azért összességében blama a szereplésünk
NB2
Sikerült továbbjutni végül, a 16 között a szerbekkel játsszunk Belgrádban, biztos remek tapasztalat és nagy élmény lesz.
Illetve feltehetően egy méretes zakó 😊

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 669 — tracker ember
 444.hu/2021/08/25/a-vilag-bridzseloi-eppen-valami-olyan-csodalatos-dolgot-tesznek-ami-meg-nem-nagyon-fordult-elo-a-sporttortenetben

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 21 885 — nabege2@yahoo.com
2-0-ról sikerült kikapniuk a lányoknak
így azért összességében blama a szereplésünk
több mint 2 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 594 — Bla, bla, bla
 www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/triatlon-lehmann-csongor-megnyerte-az-u23-as-vb-t-2845711

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 21 885 — nabege2@yahoo.com
kikaptunk a leggyengébb csapattól.
17-10-ről bukjuk a 3. szettet amivel 2-1 lehetett volna
aztán 24-23-nál szettgyőzelemnél nyitunk, elforogjuk -facepalm-
meg ezen kívül kismillió technikai hiba
petey
gyülőlködjünkben kidühöngtem magam 😊
több mint 2 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 17 807 — Csodabogár
kikaptunk a leggyengébb csapattól.
17-10-ről bukjuk a 3. szettet amivel 2-1 lehetett volna
aztán 24-23-nál szettgyőzelemnél nyitunk, elforogjuk -facepalm-
meg ezen kívül kismillió technikai hiba

több mint 2 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 17 807 — Csodabogár
női röpi eb-t senki nem nézi btw?

több mint 2 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 594 — Bla, bla, bla
 index.hu/sport/2021/05/14/noi-roplabda-europa-bajnoki-selejtezo-e-csoport-magyarorszag-izrael-negyedik-fordulo/

😎👍
warr_b
elég izgalmas most a lányok meccse a franciák ellen.
deyell
Női röplabda mindig izgalmas, végülis rengeteg jó segg mozog a pályán
slowmotion
 www.nemzetisport.hu/roplabda/roplabda-igy-kell-berugni-az-eb-ajtajat-legyoztuk-a-szlovakokat-2845509
...és még az EBn is jól rajtoltunk! szlovák verés meg mindíg jó!!!

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 622 — Cowboys fan
oszirulez

Alastair Clarkson és a klubvezetés is belátta, hogy megfáradt a kapcsolat, így a 2022-es szezon után elválnak útjaik.
ez idő alatt utolsó előtti helyezésből sikerült csinálni négy bajnoki címet és két második helyet 18 év alatt, közte a 2013-15 közötti triplázással. sajnos az aranygeneráció kiöregedett, a fiatal pedig még nem érett be, úgyhogy az elmúlt pár év a szenvedésről szólt, nagyon kevés pozitív meglepetés mellett.

de valamit nagyon jól csinálhatott, mert 2013 óta vagy ő, vagy az alóla előléptetett vezetőedzők csapatai hódították el a bajnoki címet, és jó esély van arra, hogy ez a hagyomány idén se szakadjon meg.

hát, kösz mindent, Skipper!
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 622 — Cowboys fan
 index.hu/sport/2021/05/14/noi-roplabda-europa-bajnoki-selejtezo-e-csoport-magyarorszag-izrael-negyedik-fordulo/

😎👍
warr_b
elég izgalmas most a lányok meccse a franciák ellen.
deyell
Női röplabda mindig izgalmas, végülis rengeteg jó segg mozog a pályán
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 739 — Слава Україні! Героям слава!

Olivér közben bejutott a legjobb 4-be, és ma játszik a döntőért, hihetetlen. 😊

Ha adamon kívül esetleg valakit érdekel. 😊

 cuescore.com/tournament/World+Pool+Championship+2021/8887825

Szerkesztette: Zsellér van de Vrij

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 10 411
 index.hu/sport/2021/05/14/noi-roplabda-europa-bajnoki-selejtezo-e-csoport-magyarorszag-izrael-negyedik-fordulo/

😎👍
warr_b
elég izgalmas most a lányok meccse a franciák ellen.

choose life
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 20 609 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 index.hu/sport/2021/05/14/noi-roplabda-europa-bajnoki-selejtezo-e-csoport-magyarorszag-izrael-negyedik-fordulo/

😎👍

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 622 — Cowboys fan
emlékeztek még Jarryd Hayne-re, aki az ausztrál rögbiliga egyik legjobb játékosaként úgy döntött, hogy kipróbálja az amerikai futballt? na azóta visszatért az NRL-be, de már nem ment neki annyira, most meg lecsukták 5+ évre némi erőszakért.
sic transit gloria mundi...
több mint 2 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 7 594 — Bla, bla, bla
Remek döntő volt, minden pillanatát élveztem...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 387 — Így remélem megfelelek nektek.....
Csak meg van 😊 Nyomás utána a többieknek bár valóban nehéz lesz még az 5. is.

Az utóbbi időben jó ha a 3 nagy tornát van módom követni. Azt se mindig. Most a legfontosabb meccseket sikerült.
több mint 2 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 12 656
Elcseszi 17-13-ról Selby?
Tactful Cactus
Ez most ilyen Falcons pillanat lenne, vagy mennyire gyakori ez?
Kampman
Nem olyan gyakori, Selbynél volt egy fájdalmas elődöntő O'Sullivan ellen tavaly, akkor 16-14-ről bukta el.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!