Aranykommentek

Mai kisfilmünk címe:

Egy sima egy fordított - már ha RW áthívásaira akarok utalni, de amúgy simán lehetne a The Eminem Darious Williams Show is.

Kezdjük az elején, presnap áthívás gyorstalpaló - avagy pontosan hogyan és miért hív át egy QB playt a snap előtt: (Ezt most nyílván nem a 10+ éves törzstagoknak szól, hanem inkább a felszínesebb olvasók számára.)

Első körben összeszámolja az embereket a boxban (a 2 OT közötti terület, a LoS-tól egészen 6-8 yardra a LoS mögöttig). Ha max 5-6 ember áll vele szemben, (azaz mondjuk egyetlen árva LB van a védőfal mögött), egyből válthat passzról futásra, garantált a 4-5 yard előrehaladás.
Passzjáték esetén, megnézi hogy zónázik-e a védelem, vagy emberezik, ehhez általában a CB-t figyeli először meg. Egyrészt a helyezkedését (pl ha a corner beleáll a WR arcába abból +90% biztossággal látni lehet hogy emberezés lesz, zónázásnál sokszor hátrébb állnak fel, a LoStól 5-6 yardra, bár ez több mindentől is függ), másrészt a nonverbális jeleket figyelik (emberezésnél a CB szeme a WR-en van, zónázásnál sokkal inkább hesselik a QB-t).

Alapvető fontosságú a védekezés megértéséhez a 2 safety helyzete a pályán, ezt viszont a safety-k manapság tűzzel vassal maszkolják az össze-vissza császkálással, és az utolsó pillanatban vagy akár csak a snap után veszik fel a végső pozíciójukat a pályán.

Aztán gyorsan számot kell vetni támadó vs. védőfalemberek arányáról, azaz látnia kell, hogy honnan milyen nyomás várható, és milyen gyorsan, ez alapvető fontosságú, mert így válhat egy long pass-play már a snap pillanatában halottá. Itt a DB illetve LB blitzet keresi, (erre is jók pl a presnap motion-ok, ahogy majd lejjebb erre ki is térek.)
Ha megtalálja a DB blitzet, akkor egyből lesz egy hot route-ja, ami a snap után megmentheti. A hot route-ot az az elkapó/TE futja, aki megindul előre és észreveszi hogy az embere elment blitzelni. Ekkor egy előre megbeszélt gyors útvonallal futja üresre magát, hogy lehetőleg azonnal tudja fogadni a szorult helyzetbe került QB passzát.

A QB védőfallal nem igazán foglalkozik, ott a blokkok elosztása általában a center dolga.

Ha mindezzel kész, akkor jöhet is a snap, és amire a labda mögé áll, máris leszűkítette fejben 2 (max 3) célpontra a játékot.
Emberezésnél azt nézi ki verte meg az őrzőjét, zónázásnál meg legtöbbször van egy védő, akit különböző levels játékokkal próbálnak szétszedni (azaz több szinten érkezik elkapó a zónájába, sokszor a zónahatárokon, emberünknek pedig dönteni kell kit fedez le - és már megy a passz az üresen hagyott társnak).

Ez még így leírva is sok, (pedig ez csak az olvasóbarát zanzásított verzió volt 😀) hát még úgy, hogy minderre egy QB-nak max 5-10mp-e van a snap előtt.


Lássuk hát, hogy a Rams ellen hogy szerepelt (le) Russell a hívásaival.

A mérkőzést 2 részre bontanám:
-Volt az első drive (amit minden esetben előre felépít és többször lezongoráz a csapat meccs előtt), ez csodálatos volt: kreatív hívásokkal, jól kitalált útvonalakkal, a Rams csak nyomozta a labdát, mint a kés a vajon mentünk át rajtuk.
-És hát volt a második rész, a meccs összes többi része. Itt aztán volt minden ami szem-szájnak ingere, elbaszott snapek, 2016-ot idéző OL munkák, milliónyi nyomás, ütemüket vesztett játékok, fantáziátlan útvonalak és folyamatosan kitakart elkapók.

Az Egy sima-egy fordított jegyében lássunk egy csodálatos playt, az első driveból, ahol Russell remekelt.

1.)

Hagyományos Cover 2-t látunk, emberezéssel, valamint egy LB-t a boxban aki a RB-re/QB-ra figyel - RW ellen nem ritka hogy spy LB-t használnak az ellenfelek.

RW felküldi a futót a pálya szélére, hogy megbizonyosodjon a dolgában, és egyből furcsaságokat tapasztal.

Ugye zónázásnál nagyjából nem kéne semminek történnie, emberezésnél megy a futóval az embere, de amikor nagyobb mozgolódás van az mindig gyanús - csapdázás/blitzszag van a levegőben. Itt épp nyílvánvalóvá válik, hogy DB blitz érkezik fentről (piros karika), és RW egyből át is hívja a játékot, és leszól valamit Lockettnek (fekete kis négyzet).
Zseniális tervet talált ki. Hogy mi az?

Lockett-nek behívta a tuti playt.
Lent Metcalf elviszi mélyre Ramseyt, valamint valamennyire elzárja a másik CB-t is, Lockett meg testcsellel fut egy slantet befelé, és RW már tudja, hogy ott bent középen nem lesz ember, mert fent a blitz miatt 3v3 van, és senki nem fog lefelé kiváltani, a FS meg mélyen hátul áll.

A sors iróniája, hogy mégsem ő kapja a labdát, hanem Olsen, akin elváltja magát a SS, és nem követi le, inkább megduplázza a curl-t futó Swaint, így még nagyobb játék lesz belőle.

Nézzük meg még egy képen micsoda hívás volt ez:

Olsen millió yardos üresben, Lockett is a terv szerint középen, valamint fent a RB futja a hot routját (mert ugye az ő őrzője ment el blitzelni), az ő megjátszása is sima first downt ér.
MESTERMUNKA.

Kár hogy ez volt az egyik utolsó ilyen.

2.)
Jöhet az első INT, de ahhoz hogy megértsük miért történt az ami, 3 play-el előrébb kell ugranunk.

Klasszik futójátékhoz állunk fel, szemben egy base 4-3, szóval telis-tele van tömve emberrel a box. RW nem lájkolja ezt, úgyhogy áthív, kiszól Lockettnek, aki egy berobban lefelé, és a terv itt is igazán zseniális.

Metcalf takarít megint, és viszi befelé mélyre Ramseyt, alul pedig üres lesz a fél pálya - Lockett pont oda igyekszik. Középen megy vele a LB, illetve adott esetben a safety is kiérhetne rá (kék nyilak), de itt jön a duplacsavar:

Egy Flea flicker játék, a védelem meg ráugrik mint tyúk a takonyra, és az összes ember aki kiérhetne Lockett-re megy és tömi a boxot ezerrel. Ennek az eredménye egy félpályás előrehaladás, Lockett-et senki sem éri utol.


De itt már gyülekeztek a viharfelhők, és a botrányos OL munka mellett nem lehet elmenni.

Fent B.Shell elb@szta a blokkolást, így a passrusher üresen érkezhet RW-re, középen Dallas tömeghátrányban a DT-vel szemben, lent meg D.Brownt csak a Jóisten védte meg egy bedobott holdingtól... Összegzek: 2 másodperc alatt omlott össze a zseb, és 3 ember fogta azonnal satuba RW-t - mindezt úgy, hogy 7 ember blokkolt bazdki...

3.)
És akkor jöjjön az INT, ami első nézésre szörnyű RW tévedés volt, de ha mélyebbre ásunk, azért vannak ennek az INT-nek rétegei...
Közvetlenül a Goff TO után járunk, 3 play-el a fentebb vázolt csodajáték után.

A boxban egy 4-3, hátrébb sima cover 4. És RW behívja kvázi ugyanazt a játékot ami az imént működött. Ugye beszéltem az elején arról, hogy ilyenkor 1 zónába küldenek több embert a védőnek pedig választania kell kit követ le. Ebben az esetben a 2 TE volt az opció, Dissly Go útvonalon viszi Darious Williamst az endzoneba, Olsen pedig ugyanazt a területet támadja kint a szélen, fogni meg ugye csak egyiket lehet.

Hogy mi romlott el?

Megint az a kurva rohadt OL munka. Shell Ifedi legszebb napjait idézte vasárnap, és ezt a playt is tönkrebaszta, RW-nak pedig fel kell lépnie a nyomás elől, és ettől ütemvesztett lett az egész játék. (az alsó képen jól látszik, hogy megint volt egy be nem dobott holding rajta, na mindegy is.)

Az alsó képen pirossal karikáztam a zóna dilemmát, és szerintem elég obvious döntés volt hogy bedobta a sarokba Olsennek, ott és akkor ez volt a helyes döntés, csak utólag vagyunk okosak, hogy mégse ez volt...

Többen írták hogy futhatott volna tovább, de jól látjuk hogy van rajta fedezet (zöld nyilak) és max a 20 yardosig mehet előre. Ebben a helyzetben a first down megfutása meg az easy TD közül én se az előbbit választottam volna. Még egyszer nézzétek meg a piros karikákat, és jelentkezzen aki nem dobja be Olsennek.

Csak hát jött D.Williams aki éppen vasárnap tartotta a karrier napját.

Az ütemvesztésnek pedig lett 2 végzetes következménye, (amit mondom a dobás pillanatában még nem lehetett tisztán látni):
1.) Le kellett lassulnia a játéknak. Dissly az utolsó 5 yardot kvázi kocogásban tette meg, hogy ne érjen túl hamar a pálya szélére, ettől meg egyből lett ideje Williamsnek nézelődni.
2.) A másik safety közben ki tudott váltani Disslyre, így Williams nyugodtan fordulhatott a sarokra, és húzhatta le az (amúgy tűpontos) Olsen kezébe tartó labdát.


Nem mondom, hogy RW nem hibázott, vagy nem hozhatott volna jobb döntést... de nálam nagyon billeg a léc a rámondom hogy elbaszta valamint a kiváló védőmunka között. Egyikre se lehet ráfogni hogy egyértelműen ez, vagy az.
És igen, az előképen sokkal nagyobb marhaságnak tűnt.

4.)
A második INT.
A hagyományokhoz híven itt is RW áthívással kezdünk. Nagyon fontos hogy 3&9 van, azaz kell csinálni a pályán egy kevésbé zsúfolt helyet, ahová mehet egy könnyű passz a 1st downért.
Ez lehetne a bal oldalt lent is, de mivel Metcalfot az egész meccsen levette Ramsey, ezért Wilson inkább fent csinál teret egy motionnal.

Látszólag még mindig sokan állnak fent, de szabad szemmel is jól látni hogy jönni fog a blitz, szóval Olsen fent 1v1 lesz a védőjével, (aki nem pont D.Williams?), a pálya széle felé meg ott a tér.


Sokat gondolkoztam rajta hogy mi volt itt a hiba.

Jól látszik hogy Olsen volt a No.1 olvasás, valamint az is, hogy a többiek (zöld karikák) le voltak radírozva a pályáról.
Szóval igazából nem volt opció, feltettünk mindent a fenti útvonal sikerére. Én személy szerint egy sokkal "négyzetesebb" Out útvonallal vagy Curl-el próbálkoztam volna, ebbe a laza ívben kifelé futásos route-ba (aminek a nevét se tudom hirtelen) egyszerűen bele volt kódolva a bevágás, és az INT.

Ami jött is, bár Williamsnek ehhez is klasszis megmozdulás kellett, mert a labda azért itt is elég jól helyezett volt. De elérte.

RW itt biztosan hibázott, de azon töprengtem amúgy, hogy, ha még érezte is hogy INT worthy a passz, mit tudott volna tenni? Egy incomplete mivel lett volna jobb? Rúgunk utána egy 60 yardos field goalt? Nyilván nem.
Mindezzel együtt ezt az INT-et sokkal neccesebbnek érzem mint az elsőt.

5.)
D.Williams Magic chapter #3
Ehhez meg nem tudom mit tudnék hozzátenni.

A meccs vége, 1 perc van vissza, kell a TD. Úgyhogy nem cifrázzuk, mindenki Fly útvonalon, a Rams meg egy Cover 1-et hív ellenünk, hátul mélyen a FS, mindenki más megy az emberével.

Fent Lockett azonnal megveri sebességből Williams-t és 3 yardos előnnyel érkezik az endzoneba. Wilson odadobja a lasztit, egy 30x30 lyukba, be a sarokba, ahogy szokta.

És akkor ez történik megint:

És akkor itt megint feltenném a kérdést az olvasóknak, hogy mi van, ha D.Williams 1 yarddal előrébb tart és behúzza ezt is? Hol húzódik a határ az elhibázott QB passz, és a zseniális védőmunka között?

Nálam ez is az utóbbi volt, de biztos lesz aki letudja azzal hogy sikertelen lett a passz - illetve ha ezt is behúzták volna, akkor meg azzal jött volna hogy 3 INT, 3 INT!...
Na mindegy.

Van még képem, mutatom:

És miközben ezeket a képeket nézem, eszembe jut, hogy ilyen megmozdulások helyett nekünk Flowers-ek meg Dunbar-ok jutottak és sírok.
Megint.

Most nézem, valahogy úgy alakult, hogy az áthívások az általam felhozott esetekben majdnem mind pozitívan sültek el - na ez most nem azért van, mert RW szerencsenmosdatást végzek éppen, hanem mert azokat a playeket szemeztem ki, amik sorsdöntőnek bizonyultak a végén, szóval ez magától alakult így.
Természetesen voltak rossz olvasások rossz hívások is, de így is elég terjedelmes lett a poszt.
És kurva késő is van.

Az INT-ekkel kapcsolatban szívesen meghallgatnám a többiek véleményét is, mert mint RW egyházfő, elfogult vagyok, tudom.
De azért emellett kurvára próbálok objektív maradni, higgyétek el.

Szerkesztette: akdestroyer

Draftunkról kicsit bővebben #tldr

Visszatekintve, látva az egész draft lefolyását, megint csak elmondhatjuk, hogy bár variáltunk, tanakodtunk mit fog csinálni a Front Office, de tulajdonképpen semmi meglepő nem volt. Belichick húzott egy tipikus rá jellemző draftot. Nem érdekelte a közvélemény QB fetisizmusa, a szurkolók WR mániája vagy mit mondanak az adott draft classról. Ő megkereste azokat a prospecteket, akikre vágyott és pontosan azokat szerezte meg, nem BPA-zot sőt inkább agresszíven (ez azért meglepő) kifejezetten a célpontjait húzta be, 3 feltrade és a draft első kickerének a kihúzása is ezt mutatja. Jennings-en kívül egyik választásra sem lehet azt mondani, hogy kicsit sarkítva „nincs ló jó a szamár is” esete forgott volna fent.

Egyszerű volt a stratégia, javítani az FA piacon meggyengült védelmet és erősíteni a TE pozíciót (+ szerezni egy kickert, de hát ezt mindenki tudta). Csak, hogy még belichickesebb legyen a draft első két napján kiválasztott egyénekre szinte mindegyikre elmondható, hogy sokoldalú, nem csak egyféleképpen tudják segíteni a csapat játékát.


Round 2, Pick 5 (37 overall): Kyle Dugger, DB - Lenoir-Rhyne


Első sorban azt kell leszögezni, hogy egyáltalán nem volt reach. Aki például Tavon Wilson féle pickkel hasonlítja össze, annak nem nagyon kell komolyan venni a véleményét. Ott volt a top5 safety között a draft előtti rangsorokban és ha Simmons-t nem vesszük ide, akkor teljesen rendben van, hogy McKinney után másodiknak megy ki. Delpit-nél komoly red flag volt a legutóbbi idénye, Winfield-nél a sérülések, Chinn-nél meg sokkal atletikusabb Dugger, ráadásul az összes posztvetélytársánál sokkal nagyobb benne a potenciál. Én arra lettem volna igazán kíváncsi, ha bent van még az Alabama safety-je, vajon akkor is az nb3-ból draftolunk-e, de vélhetően a potenciál és az atletikusság abban a helyzetben is Dugger felé billentette volna a mérleg nyelvét.

Ez a srác egy igazi SPARQ monster, fizikálisan már most kész van az NFL-re, egyértelműen Chung helyére lett draftolva, de atletikusságának köszönhetően a strong safety,free safety és linebacker posztokat is bejátszhatja a jövőben, akár még a slot CB-t is esetenként. Középiskolásként nem kapott ösztöndíjat semelyik komolyabb egyetemtől csak a Lenoir-Rhyne, Berry College, Reinhardt hármastól. Kezdetben CB-t játszott, majd átmozgatták safetybe és bekerült a speciális egységbe is, ahol volt pár igen szép visszahordása is. Volt, hogy 7 perc alatt kettőt is visszahordott 6 pontra. Utolsó évében megkapta az egész liga legjobb védőjének járó díját, majd meghívták a Senior Bowlra és az edzéseket megmutatta, hogy a top egyetemek végzőseivel is felveszi a versenyt. Állítólag ekkor nyűgözött le nálunk mindenkit. A Combine-on meg természetesen szinte minden mérésben elit számokat hozott. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mégis csak egy harmadosztályú játékosért miért nem reach a második kör eleje. Hát pontosan azért mert amikor azt állítják róla, hogy kivételes felépítése, atletikussága van, az nem csak egy szokásos felszopás, első körös fizikai tulajdonságai vannak:




A legfontosabb vele kapcsolatban, hogy fel kell készíteni fejben az NFL sebességére. Egy tipikus boom or bust játékos, aki minden olyan tudásnak birtokában áll amit nem lehet tanítani, viszont komoly lemaradásban az NFL sebesség feldolgozásában. Nagyon sok lépcső fok van a Div II-ből az NFL-be és bár nagyon kiemelkedően játszott a harmadosztályban, azért az első évét vélhetően többnyire csak ST-ben és a videószobában fogja tölteni. Pár snap lecsúszhat neki a védelemben is, de azért komoly meglepetés lenne ha be tudná verekedni magát a kezdőbe a szezon végére. Emlékezzünk vissza a draft után rögtön elküldött Obi Melifonwu hasonlóan atletikus szörny volt kikerülve az egyetemről. Egyesek a következő Kam Chancellornak várták, de óriási bust lett. Ez nagyon is elképzelhető Dugger esetében is, akinek a sikeressége mostantól leginkább csak attól fog függeni mennyi extra órát tölt videózással. A hozzáállása adott, hisz nagyon mélyről kapaszkodott fel posztja egyik kiemelkedő prospect státuszába és ha ez a bizonyítási vágy még mindig benne lesz, akkor itt az edzői stábtól meg fogja kapni a kellő segítséget, hogy a lehető legmagasabbra jusson. Ilyen szempontból a legjobb helyre került.

Nagyon sok dolga lesz vele az edzői stábnak, de elmondásuk szerint (nyilván ilyenkor mi mást mondanának) három nevet írtak fel a második körre Duggert, Uchet és egy harmadik más csapat által draftolt játékost. Ha elkerülik a sérülések és a srác nem elégszik meg az NFL-be való bekerüléssel, akkor nem csak Chung méltó utódját szereztük meg, hanem ligaszinten is egy kiemelkedő játékost.


Round 2, Pick 28 (60 overall): Josh Uche, LB - Michigan

Szintén egy olyan játékosról beszélünk, aki az elmondások alapján elsőként írtunk fel a második kört megelőzően a cetlinkre, mint „must have” prospect. Mint szinte minden idei választásunknál nála is elmondható, hogy egy atletikus játékosról van szó, akit nagyon sok helyen és szerepkörben be lehet vetni a védelemben.
Érdemes rákeresni a highlightokra vagy megnézni a lenti videót, a srác iszonyat erős, guardokat képes egy az egyben betolni. Széles a passrush repertoárja, nem csak a testi erejét, atletikusságát használja ki. Jadrick Wills az Alabama tackelje , aki 1/10-en ment ki a drafton, Uche-t nevezte meg mint az a passrusher, aki ellen a legnehezebb volt védekeznie a tavalyi szezonban. Már a Michigan-en is sok pozícióban és szerepkörben használták. Szélről, középről támadta az irányítót és passz elleni védekezésben is hátraküldték zónázni, emberezni. A PFF mérése alapján a draftra jelentkezők közül az utóbbi két évben neki volt a legmagasabb a „pass-rush win rate”-je 27,1%-kal (máshol 22%-ot írnak). Egy a lényeg, ő volt az utóbbi két év legjobbja ebben tekintetben.

Lehet a boxscore statokat nem termelte zsákszámra, de ennek ellenére nyomás generálása például sokkal hatékonyabb volt mint Zack Baun-nak, akit a draft egyik nagy fogásának tartanak:



Benne is rengeteg potenciál rejlik, de ezt ki is kell tudni aknázni, amire az ő esetében is beletelhet 1 évbe. Rendszeresen az utolsó két évében kezdett az egyetemen, végzős évében vált egyértelmű kezdő játékossá. Sokat kell még tanulnia, mert még csak az alapjait tudja a szerepkörének, ezeket ki kell bővíteni és mellette még az NFL szintjéhez is hozzá kell szoknia.

Első évében egyértelműen a passrush feladatokra koncentrálódhatnak a snapjei a védelemben, de az év végére akár már meghatározóbb szerepet is betölthet passzvédekezés szempontjából is. Bár nem tudom Winovich hol hány snapet töltött a védelemben tavaly, de szerintem bőven meg tudnak majd férni egymás mellett a pályán és nem egymás elől veszik el snapszámokat. Uche legnagyobb hiányossága, hogy alulméretezett, de ezt hosszú karjaival ellensúlyozni tudja, plusz a tapasztalatlanságából adódóan a játékolvasásban, főleg futások ellen kell fejlődnie és a szerelésein is van mit javítani. Érdekes lesz figyelni milyen szerepben képzelik majd el a jövőben, abszolút lehet belőle egy every-down OLB, aki terror alatt tartja az ellenfél támadófalát.
Nekem a személyes kedvenc pickem a draftról, nagyon sokat látok ebben a srácban, mert tényleg minden jellemzője patriots pozitív és én többre tartom mint „csak” egy KVN/Collins pótlék.

Egy kis illusztráció, milyen sok helyen tudjuk alkalmazni a védelemben Uche-t:



Round 3, Pick 23 (87 overall): Anfernee Jennings, DE - Alabama

Furcsa volt, hogy két védőválasztással kezdtük a draftot, de hogy a harmadik játékos is a védelembe fog érkezni azt nagyon nehezen lehetett megjósolni. Pedig van értelme, mert Uche-Jennings párossal reálisan pótolhatónak tűnik az FA piacon elveszített KVN-Collins duó. Ha nem is egy az egyben és nem az első évükben, de második évre ez a páros komoly dominanciát jelenthet a LOS-on, mind a futás elleni védekezésben mind a passrushban. Főleg ha a többi front7 játékossal kiegészítjük őket (Winovich, Wise?)

Jennings a többiekhez képest nem annyira sokoldalú, főleg inkább a DE poszton lesz használva, de jó futás ellen és passrushban is eredményes. Utolsó évében vezette a csapatában a sack és TFL mutatókat, nem véletlenül lett All-SEC first team tag. Uchéval szemben sokkal tapasztaltabb, mind a négy évében legalább 10 meccsen pályára lépett, az utóbbi két éve kimondottan produktívra sikeredett. Minden jellemző rá, ami egy Nick Saban által edzett játékosra igaz. Jól olvassa a játékot, jó a technikája, blokkokról jól tud lejönni, ha nem ér oda az irányítóhoz, olvassa a szemét és képes leütni a labdát. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a szezon előtt szerződtettünk egy analitikust az Alabama futball csapatától és a Combine-on már megmondta Jennings-nek, hogy belőle Patriots játékos lesz.

Amit nem fog tudni ellensúlyozni a profik között az az atletikusság hiánya. Ő nem az a fajta all-round játékos, aki a pályán vertikálisan is tud majd játszani, nincs sok értelme zónázni visszaküldeni, esetleg az underneath route-okra visszaléphet. A LOS-on fogja a játékidejének jelentős részét tölteni, vele kapcsolatban leginkább a konzisztencia lesz a kérdés és az, hogy esetleg Flowers-hez hasonlóan a fal közepéről is tud-e majd hatékony lenni. Meg kell említeni, hogy volt egy igen komoly térdsérülése 2018 legeslegelején, ami után nem csak a további futball karrierje került veszélybe, hanem akár a lábát is amputálhatták volna. Ezután lehúzott még a korábban említett két igen jó szezont az Alabama-n, így talán elmondhatjuk, hogy ebből a horror sérülésből sikerült felépülnie.


(Edzéseken Stidhammel jöhet a round 2 😊 )

Round 3, Pick 27 (91 overall): Devin Asiasi, TE - UCLA

Megérkezett a várva várt TE pick és leginkább csak az a meglepetés, hogy a draftokon évekig figyelmen kívül hagyott posztra, egy mindenki által gyengének titulált classból, most két kifejezettem magas picket áldoztunk, felcserével. Ezek számomra azt mutatják, hogy nagyon magasra tartjuk ezeket a játékosokat, vagy nagyon kétségbe voltunk esve, merem remélni az előbbiről van szó.

Asiasi, a többi draftolhoz hasonlóan inkább projekt mint kész játékos. Potenciálját tekintve klasszikus tight end-ként lehet majd rá számítani, de ehhez mindkét szerepkörben rengeteget kell még fejlődnie. Felépítése és atletikussága ideálisnak mondható viszont csak egy egyetemi évet tud felmutatni, ahol rendszeresen játszott és bevonták a passzjátékba. Mentségére szóljon a végzős éve azért elég produktívra sikeredett. Csakhogy mindenkinek világos legyen ebben az egy évében Asiasi több labdát kapott el, több yardot szerzett mint Kittle az utolsó két évében összesen.
Az alapok adottak számára, mindent tud kezdetlegesen amit egy all-round tight endtől elvárhatna az ember, de semmiben nem kiemelkedő. Mind a blokkolási technikában, mind az elkapásban fejlődnie kell(például az úgynevezett „catch radius”-án növelni), a testi fölényét is meg kell tanulnia jobban kihasználnia. Testi adottságai miatt képes lehet YAC-eket termelni, de NFL szinten a védők már kevésbé fognak lepattanni róla. Nagy hiányossága, hogy kevésbé hatékony mikor a védővel a nyakán kell elkapnia a labdát viszont ha szabadra játssza magát akkor nagyon kevésszer droppol.

 twitter.com/ezlazar/status/1235698694294470657

Mivel nincs túl magasan a rosterünkön a TE mérce, akár kezdő is lehet a szezon korai szakaszában, egy kicsit többet használva mint tavalyi elődeit. Második évére lenne elvárás a részemről, hogy ha még nem is all-round státuszban, de valamelyik szerepkörben már egyértelmű kezdőjátékosként lehessen rá számítani.

Round 3, Pick 37 (101 overall): Dalton Keene, TE - Virginia Tech

És akkor jött a draftunk egyetlen komolyabb meglepetése, hogy Keene személyében újabb TE-ért cserélünk fel. A duplázás igazából borítékolható volt, inkább a személye volt váratlan, hisz ilyenkor még a sokkal többre értékelt Trautman elérhető volt.

Keene Duggerhez hasonlóan kimagasló a SPARQ mutatókkal rendelkezik, szóval ebből (és hogy nem top10 pick lett) kikövetkeztethető, hogy ő is még elég nyers játékos, akiben hatalmas a fejlődési lehetőség. Asiasival ellentétben neki két vállalható évet tudott le az egyetemen, de összességében a produktivitásuk megegyezik. Mindenhol azt olvasni vele kapcsolatban, hogy a Virginia Tech-nél alulhasználták a srácot, alig futtattak vele különböző route-okat és blokkolni sem tanították meg rendesen.

Ezért is lehetett sokaknál inkább negyedik-ötödik körös tehetség. Róla is elmondható, hogy a fizikai adottságai megvannak az NFL-hez, de mind az elkapásban mind a blokkolásban fejlődnie kell főleg az előbbiben kell bizonyítania, mennyire lehet majd bevetni a komolyabb passzjátékokban. Blokkolási technikáján neki is sokat kell dolgoznia, de legalább megvan a mentalitása, hogy el akarja pusztítani a blokkolandó védőjét. Javára szóljon, hogy hihetetlen sokoldalú prospectről van szó, mert H-backnek, fullbacknek is lehet használni a klasszikus TE szerepek mellett, de egyesek még slot és külső elkapóként is látnak benne fantáziát. Nem véletlen, hogy ha bárhol utána olvasunk a „svájci bicska” kifejezés azonnal előkerül vele kapcsolatban.

Megjósolni sem lehet, hogy az edzői stáb hogyan képzeli el a használatát a jövőben. Az újoncok közül vele kapcsolatban vagyok a legszkeptikusabb. Ha csak egy Devlin vagy blokkoló TE pótlék lesz, akkor egyértelműen bustként lesz majd kezelve ez a választás. Maximum akkor fogja megérni ezt a két negyedik körös befektetést, ha egy Hernandez lightot kapunk belőle, amit én kevésbé látok bele. Mivel elég sok mindenben kell fejlődnie, hogy megugorja az NFL szintet, viszont a sokoldalúsága miatt sok snapet kaphat a pályán, lesz lehetősége bizonyítani ez biztos.


Round 5, Pick 14 (159 overall): Justin Rohrwasser, K - Marshall

Az ötödik körben jött is a mindenki által várt kicker, a meglepő inkább az volt, hogy eddig csúsztak és mi választhattunk legelőször ebből a classból. Ezeket egyébként jobban szeretem mert így legalább elmondhatjuk, hogy az első hat választásunkból öt olyan, akiket mindenáron a csapatunkban akartunk tudni.

A The Athletic draft szakija Dane Brugler konkrétan nem helyezte el a draft top10 legjobb kickere közé. Rotoworld-ön meg leírtak egy ilyen jellemzést a választásról: „Not sure why a right-wing tattooed kicker was selected at No. 159.” szóval érdemes szelektálni kinek a véleményére ad az ember.
Az újonc rúgók értékelésénél valami komolyan félremehetett az NFL Front Office-ok és a draft szakírók között, mert a mindenki által egekig magasztalt és szinte konszenzusos legjobb rugót, Blankenship-et például senki nem draftolta. Három csapat is jobban bízott másban, a többiek közül meg még csak egy szaros hetedik köröset sem áldozott rá senki, pedig egy jó kicker aranyat tud érni még mindig. Pár év múlva kiderül kiknek volt igazuk.

Rohrwasser-nél természetesen mindenki leragadt a szélső jobbos tetkóin, ami lehet egy fiatalkori hülyesége, de lehet csuklyában alszik el minden este. Én feltételezem, hogy utána jártak a srácnak, ha már a tape-ek, interjúk(?) alapján ő volt a boardunkon a numero uno kicker. Az nem kérdés, ha mégis valahogy beigazolódnak ezek a szélsőjobbos dolgai, akkor ki kell vágni azonnal.

Szóval ettől eltekintve mit láttak a srác? Junior évében még csak 71%-ban értékesítette a mezőnyrúgásait, viszont végzős évére ezt az értéket feltornázta 86%-ra, meg is kapta a Conference USA legjobb ST játékosának járó címet. Mindenki kiemeli a felépítését és az erős lábát, kickoffokat is elég precízen rúgja. Fontos megemlíteni, hogy rossz időjárási körülmények között is játszott, ez nálunk kifejezetten hasznos, lehet ez emelte a többi rugó fölé...

...jah és nem utolsó sorban a srác elég magabiztos a mérkőzés vége felé:

 twitter.com/ezlazar/status/1254123831523971076



Round 6, Pick 3 (182 overall): Michael Onwenu, OL - Michigan

Ahogy megvoltak az egyértelmű needekre a húzásunk és ki lett pipálva a kicker is, a draft érdemi része lezárult, neki lehetett fogni a nagyon-nagyon projekt és camp bodyk kiválasztásának. Legalább is ezt szeretném feltételezni, mert ha a három támadófalember egyfajta needre jött, akkor komoly gondunk lesz az Ofallal. Itt azért meg kell említeni, hogy olyan stealeket behúzhattunk volna mint, Markus Bailey LB, Juan Jennings WR, Geno Stone S, KJ Hill WR (személyes kedvencem). Persze látjuk, hogy Belichick nem teljesen a szakértők boardjai alapján rangsorol, de hogy a 6. körben sem próbálkozik olyanokkal akik bőven megérnék a kockázatot az furcsa, de a need bármit felülírhat.

Először a Michigan kezdő jobb guardjára esett a választásunk. Érdemes Onwenuról felvételeket nézni, szép nagyra lett felhizlalva. Az a fajta falember akit könnyebb átugorni mint megkerülni, a horizontális Trent Brown. Azt lehet tőle várni amit egy majdnem 350 font súlyú falembertől: erőből nagyon kevesen fognak átmenni rajta. Végzős évében 496 passzblokkolásra engedett 3 QB hitet és az egész egyetemi pályafutása alatt 1198 passzblokkolásra csak két sacket engedett. Viszont sebességből nagyon könnyen verhető, mert ahogy az várható ilyen testtömeggel nem éppen a gyors reagálás az erőssége. Lábon egyértelműen lassú, ha kézzel vagy olvasásból nem tudja időben lereagálni a védőjátékost akkor őt azonnal meg is verték. Erőből sok védőjátékost meg tud majd blokkolni a második szinten screeneknél, futójátékoknál, az igazi kérdés el tud-e időben jutni blokkolandó védőjátékosig, mert nem éppen gazellamozgással közlekedik a pályán. NFL szinten a játék még jobban felgyorsul, ami szintén nem az ő játékstílusának kedvez.

Számomra egyértelmű camp bodynak tűnik, aztán meglátjuk, egy erős alapozással talán foghat egy rosterspotot, de ez nagyban függ Thuney esetleges elcserélésétől illetve a tavaly draftolt dán srác mit alkot.

Round 6, Pick 16 (195 overall): Justin Herron, OL - Wake Forest

Ismét egy OL pick és még van hátra még egy. A draft előtt azt mondtam, a tavalyi támadófalemberek beválásának az is lehet egy mérőfoka, hogy idén hol és mennyit költünk ezekre a posztokra és bár 3 picket is ellőttünk erre még mindig az a sejtésem, hogy nem a tavalyiak helyére draftoltunk.

Herronra azt mondják inkább guradban lehet szerepe az NFL-ben, de egyetem LT-t játszott 2017-ben konkrétan sacket sem engedett. 2018 első játékhetén ACL szakadást szenvedett., ki is hagyta az évet. Passzblokkolásban jó viszont futásnál már vannak komoly gondjai. Nem atletikus, nincs benne sok potenciál, szerintem szintén camp body

Onwenuval megkűzdhetnek ki szerzi meg a backup backupja posztot a rosteren.

Round 6, Pick 25 (204 overall): Cassh Maluia, LB - Wyoming

Maluia-t sokan inkább csak speciális egységben tudják elképzelni. Megvan a sebessége, hogy oldalvonaltól oldalvonalig játsszon, atletikussága miatt inkább a klasszikus linebackerként jöhet számításba, aki visszalép és zónázik, nem a LOS-on küldik el passrushra. Ebben viszont nem volt kiemelkedő abban a három évben mikor kezdőként lépett pályára az egyetemen. Játék olvasásban még nagyon sokat kell fejlődnie, így leginkább ST-ben foghat roster spotot, ha egyáltalán sikerül neki.

Egyszer még ittas vezetésért is elkapták, szóval nem ő a legélesebb kés a fiókban...


Round 7, Pick 16 (230 overall): Dustin Woodard, OL - Memphis

Woodard lehet a B terv, ha Andrewsnak az egészsége nem szuperál. A PFF szerint ő a draft legjobb futásblokkoló centere, elit értékelést kapott ezen a területen ráadásul tavaly az összes center közül második legmagasabbra értékelték. 2018-ban még guardként játszott, végzős évében került be center posztra. Sokoldalú, így ha Andrews visszatérne a régi formájában nem elképzelhető, hogy a majdani megüresedő Thuney helyére vagy backupnak is bejelentkezhet. Semmivel sem rosszabb prospect mint anno volt Andrews és ha belőle egy igen jó kis centert faragtunk, akkor esetleg Woodardból is sikerülhet.

Egyetemen nem volt komoly sérülése, de még kihagyása is alig. 52(!) egymáskövető meccsen kezdett, ami iskola rekord támadófalemberek között. Ha ez nem lenne elég meggyőző, a lehetséges snapek 92,4%-t pályán töltötte. Atletikus, de kicsit alulméretezett. Ha egy frissen draftolt támadófalemberre kéne rámutatni a három közül, ki fogja meg biztosan az 55-ös rosterhelyet, akkor én tuti Woodard-ra voksolnék.

 twitter.com/ezlazar/status/1255209255336099841



Összességében elmondható, hogy szinte csak projekt játékosokat húztunk, kevés olyat találunk köztük, aki már az első pár héten komoly segítséget tudna majd nyújtani a csapatnak. Számomra külön tetszett, hogy nem húztunk irányítót, a két felcserés TE húzást még szoknom kell. Én lehet megkockáztattam volna például Keene csúszást és negyedik körben BPA-zok kétszer ha már nincs bent, de ez részemről megint csak szőrszálhasogatás. Értékelés szempontjából egy B osztályzatnál jobbat azért semmiképpen sem lehet adni a draftot követően. Viszont simán benne van, hogy három év múlva ez egy A+os értékelésre javul, tele meghatározó játékosokkal, és ez nem a szokásos „bárkiből bármi lehet” draft utáni reménykedés. A sima „in Bill we trust” mantránál azért nagyobb realitása van ennek. Ezekben az újoncokban már most kézzel fogható a potenciál (egy kis képzavarral élve), igazából csak a fejlődésük mértéke a kérdés. A legtöbb hátrányosságuk a tapasztalatlanság, ez az amit a mi edzői stábunk, ezzel a kultúrával maximálisan ellensúlyozni tudják. Ráadásul többjüknek kvázi túl sok konkurenciájuk nem is lesz a kezdő snapekért. Nekem az utóbbi évek egyik legjobban tetsző draftja, egy választás sincs, amivel ilyen fejvakarósan nem értenék egyet.

De hát persze sokan le fogják húzni ezt a draftot is mert nem jött se irányító se elkapó, így kvázi csak projektekben, boom or bust-okban lehet reménykedni, kevés első napos, azonnal bevethető tehetséggel, amire „nagyon nagy szüksége lett volna ennek a sok éve nem látott gyenge rosternek”....

Miért lehet korszakos támadósor Tampa Bayben Tom Brady irányításával?



MIÉRT ÉPPEN A TAMPA BAY? ELIT ELKAPÓK, MINŐSÉGI TIGHT ENDEK, JÓL TELJESÍTŐ FAL

Ami a Tampa Bay melletti érvként elsőre kiugrik a képernyőről: a célpontok minősége. Elég csak rögvest az első két elkapóra gondolni, hiszen Mike Evans idén még csupán a 27. életévét tölti be, de már hat esztendeje ligaelit teljesítményt nyújt, minden idényében 1000 yard fölé jutott. Az óriási méretű (196 centi, 105 kiló) elkapó tavaly a sérülések ellenére is összeszorgoskodott 13 meccsen 1157 yardot.

Mellette ott van a liga egyik legjobb belső (slot) elkapója, Chris Godwin, aki harmadik évére alaposan kinőtte magát: 14 meccsen 1333 yardig jutott, átlagban csak az év támadójának megválasztott Michael Thomas tudta őt felülmúlni.

Szintén fontos megjegyezni, hogy két remek képességű tight end is tudja segíteni, hiszen O. J. Howard nem véletlenül volt 1. körös kiválasztott, és Cameron Brate is képes hozzátenni a magáét – Brady érkezésével pedig könnyedén szintet léphet legalább az egyikük.

A támadófal sem szerepelt annyira rosszul, mint azt Jameis Winston pocsék mutatói (30 interception, 47 sack) alapján feltételezhetnénk, a PFF értékelései szerint passzblokkolásban top 10-es volt az egység, de a futások segítésében is jó a 13. helyre a 32 csapatból – összességében pedig a 7. legjobb egységnek választották meg (a center Ryan Jensen és a guard Ali Marpet játékát kiemelve), megelőzve többek között a 10. helyre befutó Patriots szekcióját. Ebben a rendszerben Winston 5109 yarddal minden idők 8. legjobb teljesítményét hozta, míg a 33 TD-passz a második legjobb mutató volt 2019-ben.

Ám a Pro Football Focus nem a New England-inél lényegesen jobb elkapó- vagy tight end-szekciót, vagy a radar alatt szépen csendben kifejezetten korrektül megbúvó támadófalat emeli ki, hanem két edzőt, akikkel korszakos támadósor jöhet létre Tampa Bayben!



A SEGÉDEDZŐ, AKI KORSZAKOS TÁMADÓSOROKKAL HÁROMSZOR IS BAJNOK LETT – TOM MOORE

A Manchester Unitedet is birtokló Malcolm Glazer klubtulajdonos csapata 2019-ben a két évvel korábban visszavonult Bruce Arianst nevezte ki a gárda vezetőedzőjévé (róla majd később), aki korábbi segítőjét, Tom Moore-t is meggyőzte a folytatásról.

A ligát mélyebben nem követők számára nem feltétlenül ismerős név, hiszen sohasem volt egyik NFL-együttes vezetőedzője sem, szerepe viszont megkérdőjelezhetetlen néhány korszakos támadósornál.

Az NFL történetében két csapat akad mindössze, melynek volt 4000 yardos irányítója, 1500 yardos futója és 1500 yardos elkapója egyazon idényben. Az 1995-ös Detroit Lions és az 1999-es Indianapolis Colts. Közös pontjuk, hogy mindkettőt Tom Moore támadókoordinátor munkássága mellett hozták össze!

Előbbit ráadásul Scott Mitchell irányításával produkálta a Detroit, ő a 11 éves karrierje során csupán ekkor tudta átlépni a 3500 yardot, de a 2000 is csak 1996-ban (2917) és 1997-ben (3484) jött neki össze, nem mondható tehát a bajnokság kiemelkedő figurájának... Persze erre nem is volt szükség, hiszen a Hírességek Csarnokába beválasztott Barry Sandersre épült a rendszer, Herman Moore 1686 elkapott yarddal zárt, de Brett Perriman is hozzátett még 1488-at.

Utóbbit már a jóval ismertebb Peyton Manninggel közösen hozták össze, a szintén „halhatatlan” irányító az 1998-as újoncidényében még többször találta meg az ellenfél valamely játékosát (28 interception), mint ahány TD-passzt adott (26), ezt követően viszont a történelem egyik legjobb passzmestereként funkcionált a visszavonulásáig. 1999-ben 4135 yarddal zárt (26 TD-passzára már csak 15 interception jutott), mellette Edgerrin James a talajon 1553 yardot (és 13 TD-t) tett a közösbe, a levegőben pedig a Marvin Harrison 1663-ig (és 12 TD-ig) jutott. Mindhárom klasszis bejutott a Hírességek Csarnokába.



Az NFL-ben töltött több mint 40 éve alatt Moore kulcsszereplője volt az úgynevezett 11 personnel elterjedésében – ezekben az elnevezésekben az első szám a futók, a második a tight endek mennyiségét jelöli, ezekből látható, hogy az öt, elkapásra jogosult játékosból (az öt támadófalember és az irányító adja ki a kezdő 11-et) mennyi az elkapó (WR). Ennél a példánál maradva a 11 personnel azt jelöli, hogy egy futó és egy tight end áll fel, így három elkapó egészíti ki a sort. A példát folytatva a 21 personnelben két futó és egy tight end van, a 12-ben éppen fordítva, etc.

„Ezt a támadósort arra tervezték, hogy minden egyes évben 5000 összyard felett termeljen. Minden évben számítunk egy 4000 yardos irányítóra, egy 1000 yardos futóra és két 1000 yardos elkapóra” – idézi Moore-t a PFF cikke.

Az 1995-ös Lions (6113 yard) és az 1999-es Colts (5726) is bőven túlszárnyalta ezeket a várakozásokat. Moore három Super Bowlt nyert segédedzőként, a Steelersszel az 1978-as és 1979-es idényben, a Coltscal pedig 2006-os kiírásban.

Az 1978-as Steelers a passzkísérletenkénti yardok átlagában (7.9) és a TD-százalékban (7.6%) is vezette a ligát, miközben csak a 13. legtöbb passzkísérlettel dolgozott, és 4996 yardig jutott el. Egy évvel később a pittsburghi csapat top 5-ben zárt a passzkísérletenkénti yardátlagban (7.9, 2.), a pontos átadásonkénti átlagban (14.4, 5.) és a TD-százalékban (5.5%, 3.), a hetedik legtöbb passzkísérlet (472) mellett pedig 6258 yardig jutott az offenzíva!

A PFF-éra első évében Moore rendszerében a Colts 6070 yardot termelt, a gárda passzjátékra vonatkozó osztályzata 93.3-as volt, amivel uralta a ligát. Peyton Manning volt az egyetlen, aki az irányítók közül 86.5-es PFF-passzértékelés felett zárt (ő mondjuk jócskán, hiszen 92.1-et kapott), nyomás alatt a 2., anélkül a negyedik legjobb mutató volt az övé, és még a távoli passzoknál is bekerült az első hatba. Az övé volt a legtöbb úgynevezett big-time throw, amelyet az oldal úgy jellemez, hogy olyan passz, amely térben és időben kitűnően helyezett, és amely általában nagy távolságba vagy az elkapási tartományt figyelembe véve szűk helyre érkezik. Ebből neki 41 volt ebben az idényben, a TD-passzok (31) és az első kísérletet eredményező passzok (246) mennyiségében is első lett ebben az évben.

Ami még kiemelten fontos statisztika egy csapat esetében, az úgynevezett EPA-mutató. Az expected points figyelembe veszi a kísérletek és a megteendő yardok számát is (alapvetően négyből kell megoldani 10 yardot, hogy haladni lehessen tovább) a szimpla haladás mellett (egy 3. és 10-re megtett nyolcyardos játék a saját térfélen – rúgó- és pontszerzési távon kívül – például lényegesen kevesebbet ér, mint egy 3 yardos játék 3. és 2-re, amivel tovább tud haladni a gárda). Számításába beleszámítanak még a labdavesztések is. Az egyik játékról a másikra haladva a két várható érték differenciája az EPA, ami nagyon pontosan megmutatja, hogy az egyes játékok milyen hatással vannak egy esetleges pontszámbeli változásra. Az ESPN a leírásában példákkal is illusztrálja a helyzetet, egy 60 yardos passzjáték, amely az ellenfél egyyardosáig juttatja a csapatot 3. és 10-nél 5.7 EPA-értékű (hétpontos maximummal számol egy játékot), mivel a következő játéknál közvetlenül a célterület elől jöhet a csapat.

A passzonkénti EPA-átlagban a 2007-es Patriots a PFF-éra legjobb együttese, itt minden passzjáték 0.410 hozzáadott pontot jelent. A 2006-os Colts is uralta abban az évben a ligát, a 0.329 EPA/passzjáték a történelem ötödik legjobbja. Hovatovább, Tom Moore 2009-es Coltsa a 17. legjobb, a 2015-ös Cardinalsa pedig a 18. legjobb ezen a területen, és 13 idényéből öt is benne van a legjobb 35-ben.

A LEGJOBB PASSZJÁTÉKOK EPA ALAPJÁN
1. Patriots 2007 0.410
2. Broncos 2013 0.365
3. Packers 2011 0.364
4. Chiefs 2018 0.340
5. Colts 2006 0.329
6. Packers 2014 0.319
7. Saints 2011 0.309
8. Chargers 2009 0.295
9. Falcons 2016 0.283
10. Ravens 2019 0.280
11. Patriots 2011 0.267
12. Cowboys 2014 0.265
13. Vikings 2009 0.254
14. Chargers 2013 0.249
15. Seahawks 2015 0.246
16. Patriots 2010 0.244
17. Colts 2009 0.243
18. Cardinals 2015 0.239
19. Bengals 2015 0.237
Patriots 2016 0.237
A PFF statisztikái – félkövérrel Tom Moore csapatai


MENTALITÁS A PRODUKCIÓ ELŐTT – BÍZZ AZ ÖSZTÖNEIDBEN, TANULJ A HIBÁIDBÓL!

Az Arians, Moore kettős a Coltsnál dolgozott először együtt (1998 és 2000 között előbbi az irányítók edzője volt, utóbbi a támadókoordinátor), majd 2013 és 2017 között az Arizona Cardinalsnál töltötték be a vezetőedző, valamint a segédedzői, majd támadó tanácsadói posztot, így immár a harmadik gárdánál dolgoznak együtt.

A duó a frissen draftolt Manninget nem az óvatosságra tanította, hanem arra biztatta a Tennessee Egyetemről érkező klasszist, hogy bízzon az ösztöneiben, tanuljon a hibáiból és hogy könyörtelen maradjon, miközben az ellenfél védelmét támadja. S miközben, mint fentebb említettük, Manning újoncrekordot állított fel az interceptionök számában (28), a TD-k (26) és a passzolt yardok számában (3739) is új csúcstartó lett. A kettős olyan szisztémát dolgozott ki a fiatal irányítóval, amely segítette őt, hogy a játék kiindulásánál az ellenfél védelmének felállását figyelembe véve áthívhassa a játékokat, ha megfelelőbb lehetőséget lát a támadásra. Ebben az idényben még 3–13-mal zárt a Colts, de ezt követően csak 2001-ben maradt le Manning a csapataival (a Colts után a Broncoshoz került) a rájátszásról. Csupán ebben a két idényben lépte át a 20 interceptionös határt (1998-ban 28, 2001-en 23 volt).

Ahogy Manning tapasztaltabbá vált, az interception-mutatója 4.9 százalékról 2.7-re csökkent, a Broncosnál töltött négy éve alatt pedig 2.4-re. Moore és Arians segítségével az egykor a ligát interceptionökben vezető játékosból korszakos klasszis vált, megtanították, hogy bízzon az ösztöneiben, kockáztasson, ám ne legyen felelőtlen, az eredmények pedig önmagukért beszéltek.



ARIANS RENDSZERÉNEK FEJLŐDÉSE – BIG BENT MANNING ÉS BRADY SZINTJÉRE EMELTE

Manning első három évének gondozása után Arians a következő három idényt a Browns támadókoordinátoraként töltötte. A clevelandiek 1999 óta egyetlen playoffmeccset játszottak, 2003 januárjában Kelly Holcomb (aki az alapszakaszban egy szezonban sem lépte át az 1800 yardot sem...) 429 yardot és 3 TD-t passzolt, kísérletenként 9.9 yardot haladt a csapat, és az eladott labdája ellenére 107.6-os irányítómutatóval zárt a Steelers ellen. Manning korábbi cseréje pontos passzonként 16.5 yardot hozott együttesének, az pedig 33 pontig jutott – jól élt Arians „kockázat nélkül nincs siker” filozófiájával.

2004-ben Pittsburghbe került, ahol eleinte az elkapók edzője volt, majd 2007-től öt éven át a gárda támadókoordinátoraként ténykedett. A 2004-es draftról megszerzett Ben Roethlisberger épp 2007-ben kapott először meghívást a Pro Bowlra, a 2007 és 2011 közötti időszakban pedig Tom Brady és Peyton Manning szintjéhez hasonló számokat tudott felmutatni.



A Steelers támadósora az öt idényből négyszer is átlépte az 5000 yardos határt, két szezonban is akadt két, legalább 1000 yardos elkapó a csapatban, valamint négyszer is volt 1000 yardos futó. Az öt év során Big Ben ideális alany volt Arians kockáztató támadóstílusába, magas átlagot hozott a célba vett játékosok átlagos távolságában, a kísérletenkénti yardátlagban, a nagy játékok mutatójában kifejezetten jól szerepelt, ugyanakkor viszonylag középszerű volt a labdaeladásokkal veszélyeztető játékokban.





ÚTNAK INDÍTOTTA LUCKOT, FELTÁMASZTOTTA A TETSZHALOTT PALMERT

Miután Pittsburghből távozott, Arians támadókoordinátorként visszatért a Coltshoz, ahol épp a 2012-es draft 1/1-esét, Andrew Luckot pallérozhatta – a 2–14-es idény után a csapat rögvest 11–5-re javult (soha egy 1/1-es irányító nem kezdett ilyen jól), és bejutott a rájátszásba. Arians idény közben előlépett ideiglenes vezetőedzővé, miután Chuck Paganónál leukémiát diagnosztizáltak, s irányításával 9–3-at hozott össze az együttes, ezzel pedig őt az Év edzőjének választották meg, majd lecsapott rá az Arizona Cardinals.

A megelőző idényben 15.6 pontos átlaggal utolsó előtti helyen végző támadósorba megszerezte a már mindenhol leírt Carson Palmert, aki rögvest egyéni csúcsot jelentő 4274 yarddal (és 22 interceptionnel...) 10–6-os mérlegre vezette a csapatot, aztán egy évvel később már a playoff is összejött 11–5-tel, de Palmer kidőlése után a rájátszásban lebőgött a támadósor. Arians azért újra megkapta az Év edzője díjat, mivel kezdő irányítója csupán hat meccsen tudott játszani – súlyos sérüléséig 8–1-gyel álltak. A 2015-ös szezonban 13–3-as mutatóval második kiemeltként konferenciadöntőig jutott a gárda (Palmer 4671 yardot és 35 TD-t passzolt, 104.6-os irányítómutatóval, és az MVP-cím esélyesei között volt a neve!), ám ezt már visszaesés követte (egy 7–8–1-es és egy 8–8-as évad képében).

Palmernek jelentősen javult gyakorlatilag minden főbb mutatója új csapatában, igaz, az is látszik, hogy az Arians által biztosított nagy szabadság itt is növelte a kockázatos passzok arányát. Míg a legtöbb edzőt ez zavarja, ő inkább bátorította játékosait ezzel együtt is, próbálva megérteni irányítója döntéshozatali folyamatát, hogy lehetőséget kapjon arra, hogy meghatározzák, miért volt hajlandó felvállalni a kockázatot.





MINDENT VAGY SEMMIT – 2019

Az Arians, Moore páros a 2017-es idény végén egyszerre távozott, de a visszavonulás csak egy évig tartott a főedzőnél, 2019-ben a Buccaneers csábítására felhagyott szakkommentátori állásával és Jameis Winstonnal nekivágott az új kiírásnak.

A 2015-ös játékosbörze 1/1-esénél is láthattuk az ariansos jegyeket: jócskán felülmúlta korábbi yardmennyiségét (előtte 4090 volt az egyéni csúcsa), valamint TD-rekordját is (28 volt előtte), de a túlságosan szabadjára engedett Winston 30 interceptionnel sokkolta a szurkolókat (ebből ráadásul még 7 TD-t is szerzett az ellenfél védelme!), a csapat pedig 7–9-cel végzett.

Érdekesség, hogy Winston ugyanúgy 40 labdaeladást veszélyeztető játékkal zárta az évet, ahogyan Luck 2012-ben és Palmer 2013-ban – ez a mennyiség a PFF-éra rekordja, és mindegyik Arians rendszerének első esztendejében jött...

A Buccaneersnél az első idényben 6366 támadóyard jött össze, Godwin (1333) és Evans (1157) is átlépte az 1000-es határt, Ronald Jones és Peyton Barber pedig közösen 1194 yardot futott.



A KECSKE ÉVE – 2020

Az amerikaiak szeretik a szójátékokat, így például a minden idők legjobbja kifejezést (greatest of all time) GOAT-nak rövidíteni, ami történetesen kecskét jelent. A felsorolt korábbi irányítókhoz képest Brady olyan rendszerben teljesített eddig, amely a rövid passzokra és az abból nyert nagy játékokra alapozott (nem mintha a „lövöldözés” teljesen ismeretlen lenne számára, lásd később), viszont hozzájuk képest különösen kevés labdaeladás áll a neve mellett. Viszonyításképpen: nála 14 interception a negatív csúcs, 2010 óta hétszer is egy számjegyű eladott labda volt a neve mellett, 2016-ban 28/2-es új rekordarányt állított fel, de a 2010-es 36/4-es mutatója is történelmi viszonylatokban mérve kiváló.

Érdekes lesz látni, hogy nála is ennyire megugrik-e majd a kockázatos játékok száma, noha esetében a jelentős növekedés is NFL-átlag alatti labdaeladást jelentene, miközben a pozitív végletnél bőven benne lehet egy újabb 5000 yard feletti (egyéni csúcs: 5235 – 2011-ből) teljesítmény, igaz, az 50 TD-passzos saját rekordjától azért alighanem bőven elmarad majd – a legutóbbi két idényben összesen jutott 53-ig, és a 2007-es remeklésen túl a 40-et sem érte el egyszer sem.

A PFF kiemeli, hogy amikor Peyton Manning 2012-ben aláírt Denverben, akkor Tom Moore volt az, aki felvette a kapcsolatot John Fox főedzővel, és javasolta a stábjának, hogy teljes mértékben segítsék Manninget azzal, hogy olyan rendszert futtatnak, amiben a lehető legjobban kijönnek az erősségei, és hogy az irányító képben van azzal, mi szükséges a győzelemhez, ezért támogassák őt az egyedi felkészülésében.



S ha Moore képes volt arra, hogy a Broncos stábjának tanácsokat adjon arra, miként szabják a támadósort Manningre, akkor bizonyára azt is megérti, hogy ahhoz, hogy Bradyvel ütőképes legyen a támadósor, az szükséges, hogy a volt Patriots-irányító erősségeihez alakítsák a rendszert.

A 43. születésnapja felé rendületlenül közelítő klasszissal kapcsolatban már korábban is felvetődött, hogy képes lehet-e olyan szőnyegbombázásra, mint a fentebb említett úriemberek, hiszen az előző idényben csupán 8 yard volt célpontjai átlagos távolsága a kiindulási ponthoz képest, ami egyrészt a 21. helyre volt csak jó, másrészt jócskán elmarad Winston 10.9-es átlagától, és míg utóbbi passzainak 15.8 százaléka tett meg legalább 20 yardot a levegőben, addig Bradynél ez a szám csupán 10.1%, amivel mindössze a 27. helyen állt.

Kiemelik ugyanakkor, hogy ez leginkább a második pontunkban már említett célpontok hiányában keresendő, hiszen amíg Josh Gordon és Antonio Brown személyében két igazi mélységi veszedelem is volt, addig kifejezetten jól teljesített ezen a területen, a 152.1-es irányítómutató a legalább 20 yardos passzok esetén a liga legjobb mutatójának számított az első három hét során.

Arról nem is beszélve, hogy amikor legutóbb ilyen minőségi elkapója volt (Godwin 90.7-es PFF-értéke kifejezetten kiemelendő, de Evans 85.7-es mutatója is parádés), akkor 93.7-es PFF-passzmutatót hozott össze, ami azóta is az egyik legjobb QB-teljesítmény. A Randy Moss és Wes Welker fémjelezte 2007-es évadban a tiszta zsebből, nyomás nélkül mutatott 127.3-as irányítómutatója a liga legjobbját jelentette, ám nyomás alatt is a harmadik legjobb volt (89.1), a mélységi passzoknál pedig 100.6-tal a nyolcadik legjobb.

Karrierje végső szakaszához érve Brady olyan csapatot választott, amely már Winston alatt is bizonyította, hogy képes ligaelit szinten teljesíteni (a 28.6 pont a 3. legjobb mutató volt az NFL-ben) még a rengeteg eladott labda ellenére is. Most pedig rajta a sor, hogy ezt az egységet még egy szinttel feljebb emelje.

Hiába jön már a 21. idénye, és lesz 43 éves augusztusban, az elmúlt két évtizedben sokszor bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül célszerű Tom Brady ellen fogadni.