Aranykommentek

több mint 4 éve
Druid Tennessee Titans 602
Hali, "kis" kihagyás után visszatértem.

Elemezgessünk egy kicsit a Ravens meccset (by all22review of MCM).
A Titans 7 turnovert harcolt ki, ha beleszámítjuk a levédekezett 4. kísérleteket.
Ez volt a meccs kulcsa. 300 yardot szereztünk a Ravens 530-ával szemben. Ez a legnagyobb különbség egy nyertes csapattól a rájátszás történetében. A Ravens 92 támadó playt játszott, mi pont 53-at.
Mi a 10 támadó driveból 3-at (nem számítva a térdeléseket) a Baltimore térfelén kezdtük, nekik a LEGJOBB kezdő pozíció a saját 26 yardosuk volt.

Egyértelmű volt a gameplan: a Ravens O-t és LJ-t meg kellett akadályozni a nagy játékokban, amiben az alapszakaszban vezették a ligát. Ezért csak az 5-10 yard hosszú playeket engedni.
Akárcsak egész évben, ez a volt most is a lényege a Dean Pees féle "hajlik, de nem törik" védekezésnek.

ELSŐNEK LÁSSUK A TURNOVEREKET:
Első: Ez megadta az alaphangot a meccsnek, s ki mástól jöhetett volna, mint Byard-tól. Az ő 17 INT-je 2017 óta, messze a legtöbb a ligában (13 a második helyezett).
De meg kell említeni Jeffery Simmonst, aki lehetővé tette ezt a playt. Az első körösünk megverte a dupla blokkot, és eléggé megzavarta LJ-t, hogy a passza magas legyen. (utána még blokkolni is ment, nem is lassan 😀 )

Második:
Ez egy negyedik kísérletes megállítás. A Ravens 8ból8 negyedik és 1-et abszolvált az alapszakaszban. Itt ebből nem ettek. Jackson látja, hogy kívül nincs helye, ezért bevág középre. Daquan Jones jól tartja meg a dupla blokkot, aztán érkezik David Long, átrobban a lyukon, és átkarolja a QB lábát, hogy ne tudjon előreugrani...

Harmadik:
Újabb 4&1-. Itt a Ravens egy előrefelé QB sneak-et tervez, de nézzétek csak meg a védőfalunkat. MINDENKI visszanyomja az emberét! Jacksonnak ezáltal nincs helye előredőlni, ezért jobb oldalt próbálkozik. Woodyard ezt lezárja, LJ visszavált középre, ahol Landry érkezik. TÖKÉLETES csapatmunka !

Ezután újabb TD-t szerztünk, így itt már 21-6 lett.
Negyedik:
Bár casey elsőre elhibázza a szerelést, másodszorra már megvan strip-sack. Lett is belőle egy rövid pályás drive.
Bár Jurellt Mark Ingram után a Pro Bowler Ronnie Staley is blokkolni akarja, ő átküzdi magát, s befejezi a playt. Ehhez két másik játékosnak is köze van, hogy a QB-nél még ott van a labda:
Rashaan Evans: a középső LB először Blitz-et mutat, de aztán visszalépve olvassa Lamart, s lezárja a TE utvonalát.
Simmons: hatalmas "bruszt" volt a labdáért a kupacban, de Simmons szó szerint kicsavarta azt az ellenfél kezéből, így megszereztük. ( ha jól emlékszem Sounds of the Game videóban látszik legjobban). Ez 1&10 volt, szóval egy sack szép lett volna, de attól még 2&11-re jönnek, ha ezt Simmons nem teszi meg.

Öt:
A következő egy Vaccaro INT. Ezáltal a Ravens driveok így néztek ki:
1: Interception
2: Turnover on downs
3: Punt
4: Field goal
5: Field goal
6: Turnover on downs
7: Fumble
8:Interception
Kissé menő defense stat, nem ? 😀
Szóval Vaccaro nagyon jól megértette a felelősségeit ebben a playben. A Ravens "quad"-ban áll (4 WR egy oldalon) és nincs futó. Alapban Vaccaro a curl-flat útvonalat játssza, s mivel csak egy WR-van az oldalán , tudva, hogy van hátsó segítsége, agresszívan belép a passz vonalába. Tökéletes play olvasás, de még jobb elkapás. A kezeit teljesen kinyújtva megszerzi a labdát félúton a WR felé. Tetszik.

Hat:
Az utolsó két turnover már 4. kísérletes produkció, mikor a Ravens már "all-in" módban van. Az első "szimplán" egy tökéletes helyezkedés a csere safety, Dane Cruikshank-től. A másodéves játékos 26 védő snapet volt pályán, ami a legtöbb eddig a karrierjében. Itt már 7 ! DB-vel védekezünk, teljes "prevent" védelem.
Cruikshank emberezik a TE Mark Andrews-on, méghozzá tankönyvbe illő módon.
A LOS-nál rárakja a kezét, az irányváltásnál sem távolodik el, és tökéletes techniokával üti le a belső kezével a labdát.

Hét:
A végén már 4@11-re Jacksont DaQuan Jones rohanja le, megverve a blokkot, s ezáltal kierőszakolva egy pontatlan passzt.


Számomra ez a hét play volt a meghatározó. Tökéletes csapatmunka, mindenki kivette a részét ebből a győzelemből.

Folyt. köv.

Szerkesztette: Druid
több mint 4 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 931 — we almost always almost win
Ha már győzelemmel mentünk bye weekre és mérsékelten ugyan de van kedvem a csapattal foglalkozni, megpróbálok valamiféle trendfüggvényt illeszteni az idei hullámvasútra. Nem könnyű, mert nem volt még olyan meccsünk, hogy jól játszottunk, de az ellenfél még jobban és így a várakozásoknak megfelelően kikapjunk. Olyan volt, hogy kiütöttek, megöltek és a vérünkkel festették újra a vonalakat a pályán, vagy hogy walkoff fieldgoallal kaptunk ki vagy hogy nyertünk. Ezért aztán 2 hete még a lockoutért szurkoltam most meg várhatóan részben pozitív kisregényt írok a fejemben kavargó gondolatokból.
De a Bears, Jags, Colts elleni mutatványt negyedszerre se lenne könnyebb feldolgozni 2 és fél év szopás után viszont a kicsi győzelmek is jól esnek, most az a ritka szerencsés szitu, hogy egy ilyennek 2 hétig örülhetünk. Szóval megpróbálkozok egy mérsékelten optimista írással.

Csapat teljesítmény vs WL%
3-6tal állunk, ha minden labda felén pattant volna állhatnánk 6-3-mal és vezethetnénk a divíziót. Persze akkor is gyengébb csapat lennénk, mint a KC vagy a Raiders. Szezon közben is 3 részre osztottam a meccseket most is kitartok emellett

Szeptember: Kilátástalan játék, szar defense
Azok közé tartoztam, akik már a szezonkezdetet is inkább szkeptikusan várták, viszonylag alacsonyan voltak az elvárásaim, de azokat is sikerült az elején alulmúlni. Az első 3 meccsen kritikán aluli volt. Az első 3 meccs minősíthetetlen volt, abszolút esélytelenek voltunk a Raiders és a Packers ellen, ami persze 2 jó csapat idén, nem is a vereség a baj, hanem a különbség a mutatott játékban. A Bears ellen Trubiskyből sikerült hőst csinálni. Trubisky aki miatt Jay don't care Cutler sírják vissza. Viszonyításképp én Paxton Lynchnél jutottam el ide. Valószínűleg az egyetlen párosítás volt az elmúlt 3 és következő 300 évben, amikor nálunk lehetett volna a jobb QB

Október: Földbeálló offense, folyamatosan javuló defense
A Matt Moore elleni 6-30-at elegánsan elfelejtem a javuló defense címszó alatt, jött a melegfront azt hitte a csapat újra szeptember van. Szerencsére nem estünk vissza tartósan az első 3 héten mutatott játékhoz.
Történt néhány személyi változás, jött Alexander Johnson, Purcell, Bausby, majd a lesérült Bausby helyére az új Harris. A sérült Chubb helyére Reed és míg az offense Flaccoval peakelt a Jags ellen, addig a D# meccsről meccsre jobb lett a 4. héttől kezdve. így utólag kérdezem, hogy mi a faszt keresett Yiadom a keretben egyáltalán, ha ennyivel jobb CBk voltak nála, mint keresett jewell a kezdőben Johnson helyett, mit keresett Gotsis a kezdőben Purcell helyett? Mi a faszomnak volt 5 PS meccs, meg 1 hónap training camp, ha nem sikerült kiszúrni hogy minőségi különbség van a csere játékosok javára a kezdőkkel szemben? Alexanders Johnson okbóer hónap védője lett de a szeptemberi 0-4-es csapatba Fangio mester belátása szerint nem fért be.
Ezek után egy kicsit azért lehet bizakodni, hogy Lock nem azért nem játszik, mert szar, hanem mert dilettánsok alakítják ki a kezdőt

Kilátások
A védelem továbbra se képes konzisztens nyomás alá helyezni az ellenfél irányítóit, de mind mutatott játékban, mind statisztikailag visszatért az elitbe. Ami meglepő, hogy nem a védelem 2 legnagyobb sztárja Von Miller és CHJ húzza, hanem Alexander Johnson, Simmons, Purcell, Davontae Harris és Kareem Jackson. Nem rossz a 2 future ROF se, de Millertől elmaradnak a sackek, Chris Harrist meg egyszer-egyszer csúnyán megveri Tyreek Hill vagy OBJ. Rajtuk az ellenfél figyelme, de ez korábban is így volt, nem magyarázat a gyengébb teljesítményre, de a gyengébbet a saját maguk által felrakott léchez kell mérni. Ha beindulna a pass rush, könnyebb dolga lenne Chris Harrisnek is az All Pro elkapók ellen 1v1-ben, ezt láttuk is amikor épp nem csak 3 men rush volt és sikerült feltörni az ellenfél OL-t.
Egyébként nem tudom mi a faszért nem tesszük Callahant (szenzációs FA fogás) IR-re, egész évben nem edz, nem játszik, lehet egy újabb csiszolatlan gyémánt elől foglalja a helyet.

Viszont míg egyik szemem sír, hogy a 2 kedvenc játékosom nem All Pro szinten játszik, a másik nevet, mert Kareem Jacksont leszámítva csupa fiatal játékos hátán válik egyre dominánsabbá a védelem. Na Von Miller nélkül eggyel nehezebb lenne a front7ben AJ vagy Purcell dolga és CHJ nélkül eggyel nehezebb lenne Davontae Harris és Simmons dolga, de Von Miller is Doom mellett CHJ pedig Bailey mellett kezdte meg a pályafutását, nincs ezzel semmi baj.
Imádom amikor néhány bunch of nonames előáll, legyen az egy Rod Smith, McCaffrey, Sharpe, Terrell Davis támadó oldalon vagy egy Chris Harris, Trevathan, Marshall, Malik Jackson, Darian Stewart a védelemben.

Támadó oldalon eggyel sötétebb a kép.
Cleveland ellen volt több explosive offensive play. Kulcsszituációban hívtunk egy wild-catet és megnyertük vele a meccset. Ha -5 yard futás és kikapunk, akkor is jó hívásnak gondoltam volna, szerencse hogy sikerült, így talán sikerül elengedni az ultrakonzervatizmust egy réges-rég elpuntolt szezonban.
Nem azért mert nem szoktam hülyeséget írni, de valami oka csak volt, hogy az első hetekben úgy gondoltam van némi fejlődés, de pár héttel később nehéz megmondani, hogy mire is gondolhattam. Sutton, Lindsay és Risner a keeper, Janovich és McGovern maradhat, Fantnek adjunk még időt a többi mehet amerre lát.
Sutton felnőtt idén ahhoz a trailerhez, amit tavaly mutatott Sanders árnyékában, Demaryius Thomaséhoz hasonlítható a játéka idén amíg Sanders volt, addig is ő volt az 1. számú célpont. Hamilton viszont teljesen eltűnt. Freemannek, Lindsaynek, Fantnek több targetje és elkapása van mint neki.

Freeman abszolút másodhegedűs lett Lindsay mögött. Mivel Lindsay is gyakrabban fut a két OT között nem szükségszerű a snappek elfelezése, simán alkalmas lenne feature backnek. A méretei miatt úgy gondolom nem baj, hogy kicsit tehermentesítjük és erre jó Freeman, de ezt inkább azért gondolom így, mert méretei alapján Lindsaynek nem kéne hogy be merjen menni középen a darálóba. Persze így lesz hosszabb a pályafutása és egy ilyen szezonban hülyeség lenne leamortizálni, de ha 50-60%os snapcounttal tervezünk vele egész pályafutására Freeman akkor is elengedős lenne, ha most járna le a szerződése, mert a puhításra bármelyik fumblebiztos rookei contractú futó elég. Ez nem thunder and lightning, hanem mint a KC-ban látott Jamaal Charles meg az éppen aktuális másik.

Risner szimplán nagyon jó. Mivel a fal egésze továbbra se üti meg az elvárt színvonalat lehet átvariálnám az egészet, és fontosabb posztra tenném Risnert. Bár szélen lehet ő se lenne jó, McGovern meg nem rossz center, csak Paradishoz képest rosszabb. Most hadd ne mondjam hogy ha James helyett inkább marad Paradis, akkor 3 helyen lenne meg az OL. Dehát Paradist elengedtük a sérülése miatt, aki idén minden meccsen kezdett, James meg 2-n, mindkettőn le is sérült... Még egy remek FA igazolás.

McGovern nem rossz, Jano meg még jó is, csak annyit nem tud hozzátenni. Most hosszabbítottunk vele, örülök neki, de nem lenne akkora veszteség, hogy emiatt ne álljunk át egy fullback néküli támadó sémára, ha olyan rendszerből tudunk végre egy jó OCt hozni.
Fantet nem azért írtam mert jó lenne, nem az, sőt az eddigiek alapján azt is írhatnám róla, hogy rossz. Rengeteg hibával játszik, ellenben nagyon veszélyes játékos tud lenni labdával a kezében. Azt is hozzátehetjük, hogy Flacco nagyon hanyag pontatlan labdákat szórt mindenfele, amik simán elkaphatók lettek volna, de a TD vagy az extra 10-20 yardok ott maradtak bennük, de azért amikor egy elkapót tarkón kap a labda és onnan lesz INT, az gáz... Könnyű passzokat hívnék rá, labdával a kezében gyorsuljon fel. Vissza kéne kukázni Gase 2013-mas playbookját, abban jobban menne neki szvsz...

A 25 milliós kérdés persze továbbra is a QB.
Emlékszem volt olyan pont a szezonban, amikor azt mondtam, Flacco szignifikáns előrelépés Keenumhoz képest, biztos nem véletlenül írtam, de mára valahogy nem ez a kép él bennem. Akármi miatt is gondoltam azt, hogy van fejlődés az első hetekben offense oldalon, az már réges-rég szertefoszlott Keenumnak is, Sieminanek is voltak jó meccsei. Flacconak is. Úgy kb 2. De lehet inkább csak 1. És mivel mielőtt még bármit bizonyított volna Elway átstrukturálta a szerződését week 1 előtt, ezért most 9 milliót bukunk vele, amíg IRen szurkol a csapatnak. Jó kérdés hogyan tovább, nem kizárt, hogy a következő 2 évben olyan szintre jut a csapat, ahol kijönne a Flacco>Keenum közti különbség, de jelenleg ugyanarra a 16-24 pontra voltunk képesek mindkettejükkel, amire egyébként Siemiannel is...
Lock az utolsó 2 meccsen fog csak kezdeni. Nem baj, hogy nem idegenben kell először próbálkoznia, a 2 meccs viszont kevés lesz ahhoz, hogy elköteleződjünk mellette, ellenben Allen további 5 meccsen akár bizonyíthatna is, csak nyilván nem fog, szóval a kérdés Flacco 20+ millióért vagy jön egy újabb kiégett veterán, aki hozza majd a jó esetben 24, realitás szerint 16 rosszabb esetben ennél is kevesebb pontot. Hogy egy Allen - Lock párossal vágjunk neki a következő szezonnak azt esélytelennek látom, mostanra több félnivalója van Elwaynek is.

Azt hiszem a védelemben történt személyi változások hatása után nem jelenthetjük ki, hogy ha bármi lenne Allenben vagy Lockban már játszottak volna, de az hogy egy korábbi 6. körös journeyman majd franchise QB lesz, az olyan tündérmese, mint Siemian lett volna. Egyébként ő legalább olcsóbban tudott hasonlót mint Keenum vagy Flacco, szóval ilyen téren akár előrelépés is lehet Allen, de bízni inkább a 2. körös QBban lehetne, kár hogy minden paraméter alapján szegény ember Paxton Lynche vagy Brock Osweilere.

Számok
Aki fellélegzett, az korán tette, idéntől se szeretem kevésbé a számokat, csak időm nem volt bújni őket, meg a meccsek után kedvem focival foglalkozni. de most bye weeken nem volt ami elvette volna a kedvem.

A szubjektív értékelésen alapuló PFF szerint a 7. legjobb csapat vagyunk. 21. offense és 3. defense teljesítménnyel. A Green Bay ellenit látták csapatszinten gyengébb meccsnek, a többit elfogadhatónak. Jags, Bolts, Titans, Browns ellen egészen jónak.

A legjobb támadónk Sutton és Sanders. Lindsay és Freeman jó értékelést kap, Flacco, Risner és Bolles (jól írtam) nem rosszat. Ez egy kicsit be is árazza a PFF értékelését két különböző OL play elemző egybehangzóan playekkel alátámasztva mutatja be hogy milyen gyenge Bolles, emellett van 120 holdingja meccsenként, de a pff kitalálta, hogy idén jó lesz, szóval ehhez a predikcióhoz tartják magukat. McGovernt tavaly se szerették, akkor tényszerűen lehetett bizonyítani, hogy futás blokkolásban nagyon jó. Idén nem tudom, ennyire most nem mélyültem bele, de maradok szkeptikus a kifejezetten pocsék grade-jei kapcsán...

Védő oldalon 2 játékosunkat értékelik ELIT szinten, Alexander Johnsont és Justin Simmonst. Valóban ők a csapat legjobbjai, a ligához mérni én nem tudom őket.
Kareem Jackson, Shelby Harris, Purcell és Von Miller Malik Reed és CHJ kapnak még nagyon jó értékelést. Jackson és Purcell az én szemtesztemen is ilyen jól teljesítettek, Shelby Harris kevésbé feltűnő idén, mint tavaly és tavalyelőtt, Wofletól pl több nagy play volt, igaz több hiba is. Von Miller és CHJ esetében alátámasztják a számok, hogy csak magukhoz képest maradnak el, szóval legalább nem csak én látom így (ez igaz az "elmaradásra" is és arra is, hogy továbbra is "jók".
Ahol nem értünk egyet az Bradley Chubb, aki amíg játszott az egyetlen jó védőnk volt, 4-5 TFL fontos helyzetekben, de a PFF draft előtt megírta, hogy szerintük szar lesz, úgyhogy a tavalyi 12 sackes szezonjában is szar volt szerintük és természetesen idén is. A másik Davontae Harris. Majd meglátjuk mi lesz belőle. Nem akarom hogy az legyen csak a jó grade-eket fogadom el a rosszabbakat nem és D.Harris egyelőre én se azt mondom, h shutdown corner, csak hogy az lehet belőle.

Az algoritmus által számolt metrikákon alapuló Football Outsiders efficiency-je alapján csapat szinten 22-ek vagyunk.
10+ éve bogarászom saját szórakoztatásra a különböző statisztikákat, és rendre ez bizonyul a legstabilabbnak, amióta nincs ingyenesen hozzáférhető EPA. A DVOA alapú predikció megjósolta a 2013-15 közti 3 bő esztendőt és a 16-19 közti 3 szűket is, csak nehezen emészthető hogy hogyan jönnek ki a számok.

Elég nagy különbség a PFFhez képest de ha azt nézzük, hogy az offensünk 23., a D# itt is 3. akkor majdnem ugyanott vagyunk. Ja igen, van egy 31. ST rankünk is az FOnál, ami a PFFnél 17. volt. Ez önmagában mondjuk még nem magyarázat az overall helyezés közti különbségen, de inkább külön az offense és külön a defense érdekel.

Az 23. offenset egy 27. passing O és egy 12. running O ad ki. Most akkor egy perc néma csönddel adózok a Redskins, Giants, Bills, Dolphins és Jets drukkereknek, akiknek a miénknél is nagyobb szart kell nézniük hétről-hétre passzjáték címszó alatt. ... És akkor térjünk is át olyanra, amin van mit értékelni. Lindsay a 11. legjobbnak futó Defense Adjusted Above Avarage metrikában. Mondtam hogy nehezen emészthető. Ami könnyebben emészthető az a success rate. Mindössze 49%, amivel a 17. Ennek az alapja, hogy 1st downra 4 yardos futás a siekres, 2nd downra az ha megfelezi a 1sthöz kellő yardokat, 3rd downra meg a 1st down. Freeman a 32. 43%kal.
A Success Rate persze inkább egy csapat szintű statisztika. Egy nem túl kreatív play calling mellett nehezebb a fal és a futók dolga, de alapvetően a problémák gyökere, hogy a futások több mint fele sikertelen, pedig névsor alapján ez akár működhetne is.
Emlékezetből: 1st downra rendre 0-2 yardot hozunk a tavalyi 2-4hez képest. A 3rd down%unk borzalmas, akár passzolunk, akár futunk.
Egy algoritmus se feltétlen tökéletes, de vannak edzők, akiknél a csapatteljesítményre ugyanez az algoritmus jobbat hoz ki, mint az egyéni teljesítmények, és vannak ahol az egyéni teljesítmények magasabbak mint a csapat összesen. Előbbi csapatok edzői általában sikeresek és univerzálisan jó edzőnek tartják őket, utóbbiak többnyire sikertelenek és legfeljebb bőrszínük miatt maradnak a ligában. A mi offenseünk jelenleg az utóbbi fajta, és mielőtt ránéztem volna a számokra se voltam maradéktalanul elégedett Scangarello mesterrel...

Viszont az OL 6. run blocking terén, amit egyelőre nem tudok hova rakni.
Pass protection terén egyébként hátulról a 4-ek. Egy perc néma csönd a Miami, Tennessee és Jets fanokért, akik hétről-hétre a miénknél rosszabb pass protectionre vannak ítélve...
Vissza a Broncos futáshoz. A line yards megbontása, Left End 4,96 (7th), Left Tackle 5,46 (5th), Middle/Guard 4,87 (9th), RT 5,02 (6th) RE 3,04 (23rd)
A right end futások sikertelenségére egyszerű a magyarázat. Otuside tackle futások többsége Lindsayé. Lindsay balkezes. A jobb csuklója ráadásul el is volt törve tavaly. jobb oldalon nem tudja magát stiff armmal védeni. Szerintem amikor harmadikra Lindsay RE futott abból még sosem lett 1st down. Nem szoktam érteni, hogy miért próbálkozunk vele. De ez annyira kilóg hátra, hogy szerintem akkor is jobban járnánk, ha az ellenfél védelme tudná, hogy oda sosem fogunk futni...
A többi nem tudom hogyan jön ki, én nem éreztem ennyire jónak, de ha a védelem 3mal több playt csinál és 6-3mal állunk lehet a futásunkat is jobbnak érezném...

A 3. defense egy 10. pass D# és egy 8. run D# komponensből tevődik ki. Egyébként NE -34.4, SF -30.5, DEN, LAR, PIT -8.8.
Szóval elég nagy szakadék az első 2 és a többiek között. Mi inkább best of the rest vagyunk. Éppen. Leszünk majd rosszabbak is, jobbak nem valószínű. Sajnos nem követtem hétről-hétre, de mélyebbről jön fel a D#, szóval a számok dimenzióiban is látszik a fejlődés, ha valakinek ez számít rajtam kívül.

Futás ellen stuffed yardokban vagyunk gyengébbek (19th), ez azt jelenti, hogy nem érünk oda a futóhoz a LoS mögött, Powerben (1-5 yard) 9-ikek, nagyobb playek eliminálásában 6-7...
Pass rushban 20. Nincs rajta nagyon mit magyarázni. A séma nem alakít könnyű sackeket, egyértelmű passz szituációkban gyakrabb hogy mindenki coveragebe lép, mint a 5+ men rush. Nem a passzt, hanem az elkapást próbáljuk megakadályozni és ilyenkor hiányoznak az egyéni nagy playek, amiket azért lehetne várni egy future HOF pass rushertől.
Ezek a 3 men rushok amúgy nagyon nem tetszenek, és annyira nem is működnek. Sajnos ez Fangio filozófiája. Son of Bum magát a passzt próbálta és rábízta az elkapókat CHJre és Talibra 1v1ben 0 coverageben. Az összkép Ugyanúgy működhet mint Wade papáé, de utóbbi kétség kívül sokkal látványosabb, ezért nekem jobban tetszik, de így 3 és fél évvel a Super Bowl után már kevésbé válogatok.

Verdict
Jobbak vagyunk mint 3-6, rosszabbak mint 6-3. Szar lesz a mérleg, akár az is lehet, hogy a tavalyinál is rosszabb, de az irány jobb. Azt gondolom, hogy a szoros vereségek, megkérdőjelezhető csapatösszeállítás ellenére is Fangio jó HC lehet, látszik valami edzői elképzelés a játék mögött, ami az előző 2 évben nagyon hiányzott. Feldobtunk pár dolgot a falra megnéztük hogy tapad-e, most úgy érzem valami elképzeléshez keressük a megfelelő embereket. Nem sikerült elsőre megtalálni őket, de az egész defense fokozatosan összeállni látszik, míg tavaly ragadtak a dolgok amíg tudtak, aztán leestek a földre és akkor darabjaira hullott az egész csapat. A KC ellen azt hittem Fangio is erre a sorsra jut de így utólag "csak" az offense lett teljes csőd.

Megvannak azok a fiatalok, akik 5 év múlva is itt lehetnek. Fangio elvesztett sok szoros meccset, és nagyon lassan kezdett összeállni a védelme, de elkezdett összeállni és a győzelmek és vereségek között sokszor a szerencse a legfontosabb. 2015ben egy jó adag szerencsénk is volt, idén egy nagyobb adag pechünk. És nem csak a végjátszmákban, azért hogy a 4 legnagyobb FA igazolásból 2 egyfolytában sérült legyen, egy meg 8 hét után IRre kerüljön az már-már chargersi mélység... Nem hiszek abban, hogy majd jövőre egészséges lesz James, Callahan és Flacco és megmutatják, de van egy salary cap, aminek elég nagy részét költjük IRen lévő játékosokra. És ehhez képest vagyunk nem is olyan rosszak.

Szóval van egy fiatal mag, de ha nem találunk időben QB-t, úgy járunk vele mint az NFZvel, hiába vannak ha 20 pontot nem tud szerezni az offense, elmúlnak a legjobb évek és megint csak a kilátástalanság. És egyelőre se offense, se QB. És míg Fangio kapcsán egyre bizakodóbb vagyok, addig Scangarello offense-ére ez nem igaz.
Egyébként nem minden esetben a playcall rossz, van hogy a kivitelezés, van hogy Flacco akkora TDt hagy bent, mint az ólajtó, hogy ott van Fant egy lépés előnyben, de Flacco alul dobja őt, Fant meg tarkóval lepasszolja a védőnek, az első hetek drop rate-jét meg se merem nézni, de olyan is van hogy 3&5 11 védő a boxban, csak az A és B gapekre figyelve, éééés, húzunk egy váratlan és Lindsay up to middle for no gain. ... Punt. ... Opponent game winning drive.
Ha év végéig nem sikerül ezt összerakni, én nem ragaszkodom sem Scangarellohoz sem a WCOhoz. Suttonnak, Lindsaynek és Risnernek mindegy, Jano és McGovern nem akkora veszteség, hogy emiatt szűkítsük a nem túl széles választékot. De legjobban akkor járnánk, ha Scangarellonak mégis sikerülne év végére összeraknia ezt a kártyavárat és állandósítani a Browns elleni elfogadható szintet. Nem akkora deadend, mint Musgrave, aki nem volt hajlandó Keenumra hangolni a gameplant, de a fantázia egyelőre Scangarelloból is hiányzik.

Igazából a Flacco sérülés blessing in disguise, innen már egy jó QBval se érnénk el semmit, így ha Lockot nem is nézzük meg csak 2 meccsen, de legalább Scangarello rákényszerül a változtatásra, kénytelen lesz valami kreativitást vinni a játékba, a gyenge OL mögött egy mobilis QB-val meg talán könnyebb is. Ha nem is passzol úgy mint Flacco (na nem mintha az idén jól passzolt volna), legalább több play múlhat a QBn és nem hal el annyi, mielőtt kiforrhatna a play, kevesebb sack és throw out, talán még több holding.
Nincs konkrét dolog, amibe megkapaszkodnék, hogy azt mondhassam jobb lesz, de azért nem reménytelen. Ha másért nem, akkor azért, mert ha a védelem 55 percig ki tudja húzni az offense-t, akkor nem kerülünk akkora hátrányba, hogy feladjuk a futást. Ha már nem a leginnovatívabb a playbook, legalább nem kell a felét kapásból kidobni a 2. félidőre.

A védelmünk viszont két ellenkező oldalról megközelítve egyaránt 3. a ligában. Nem a konkrét helyezés a lényeg. Az FO számai általában nem illékonyak, a PFF szakértői egység szinten jónak látják, én egyre jobbnak látom, engedett pontok és engedett yardok terén is van tartása, Szubjektív play-by-plyay elemzés és algoritmus által számszerűsített sorrend alapján is jó, mindez úgy, hogy meg vannak azok a pontok ahol még mindig lehet feljődni. Számszakilag Woods-szal se volt rossz a védelmünk, de egyszer Robyra passzoltak 158.3-mas ratinggel, aztán szoptunk 200 yardot földön. Valahogy akárhányszor betömtünk egy lyukat, jött egy újabb aztán szép lassan kifogytunk a foltokból.
Most inkább egy félkész védelmet érzek, amiben ami a helyére került, az ott is marad. csak még nincs minden a helyén. Simmon-Jackson S páros nagyon jó, de deth nincs, a CB sorba azért kéne még Bausby vagy Callahan (már ha ő létezik egyáltalán), Alexanders Johnson mellé egy másik hasonló ILB és a DLbe nagyon gyorsan meg kéne találni Wolfe utódját, mert ő szerintem már a Stewart - Marshall útra lépett. Tud még villanni, de egyre több sérülés lassítja tartok tőle, hogy jövőre ugyanúgy elfogy majd, mint Marshall és Stewart.
És persze miért ne játszhatná akár vasárnaptól tudása legjobbját Von Miller és CHJ. Ezeken a posztokon a good starter és elit player közti különbség könnyen győzelemre fordítható.

Nem azt mondom, hogy jövőre jók leszünk. Ennyi erővel idén is lehettünk volna jók, haa 2010es nukláris sivatagra 1 év alatt PO csapatot építettünk, idén is küzdhetnénk érte. De nem is olyan reménytelen a helyzet, mint a bamba fasszal volt. Nem hiszem hogy ő akár egy jó csapattal sikeres lett volna. Sőt, azt hiszem 2017ben egy jó csapattal kezdtük a szezont és az, hogy Marshallnak, Stewartnak, Demaryius Thomasnak idejekorán véget ért a karrierje érdemi része elsősorban az ő hibája.
Fangio most legalábbis a mérleg ellenére nem tűnik kóklernek. VJben nem láttam miért lenne jobb a 2. évére, Fangioban nem látom miért ne lenne jobb. Más kérdés, hogy sikerül-e QBt és OCt találni mellé vagy hogy hány negatív szezon után ég ki

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
A világért sem szeretnék én semmi túlzót állítani a védelemről, már csak azért is, mert tényleg volt két edzőmeccsünk az idényben, én nem jövök korszakos teljesítményt emlegetni, viszont mivel az elmúlt években sokszor volt (sokszor jogosan) ekézve, ezért azért emlékezzünk meg, mennyire egyben van az egység január vége óta. Az egy dolog, hogy egy darab, centik híján fumble 4. és 1-es Josh Allen-TD-t engedett összesen, a konferenciadöntő óta egy darab (46 yardos) Bills-mezőnygólt kapott csupán a csapat az első félidőkben.

PONTOK

Ha nincs a Jets elleni két szerencsétlenkedés (O+ST), akkor a pontokat tekintve még brutálisabb adat lenne. De ez így is rendkívül szép, és persze így is első helyet ér.

PASSZ ELLENI VÉDEKEZÉS

MECCSENKÉNTI PASSZYARD

181.8 yarddal átlagosan a második legkevesebbet engedi az egység.

PASSZ-SZÁZALÉK

Alig több mint minden második kísérletből volt eddig elkapás ellenünk, az 52 százalékos mutató az első a ligában.

PASSZONKÉNTI YARDÁTLAG

Ahhoz képest, hogy a nagy előnyök miatt átlagosan a 9. legtöbb passzkísérlet van ellenünk meccsenként, ezekből átlagosan csupán 5.5 yardot haladnak az ellenfelek, ami a harmadik legjobb.

TOUCHDOWNOK

A ligában egyedül a Patriots védelme nem engedett touchdownt, így természetesen itt is első, a második legkevesebb a három.

INTERCEPTIONÖK

Az előzőhöz hasonlóan kiugró adat és első hely, a második helyen lévő csapatoknak öttel kevesebb interceptionjük van.

ELSŐ KÍSÉRLETEK


Csupán a 49ers engedett kevesebb first downt (egy meccsel kevesebb játszott a San Francisco de átlagban így is jobb picit), az itteni második helyet viszont a passzonkénti kísérletekből engedett first down százalékában már első a csapat.

NAGY JÁTÉKOK


Itt már nem annyira kiemelkedő a helyzet, de a 10 darab, legalább 20 yardos játék az ötödik legkevesebb (a Frisco átlaga itt is jobb),az egy darab 40 yard feletti pedig csak negyedik.

SACKEK

Idén eddig a pass rushra sem lehet panasz, a Panthersszel közösen a legjobb 18 sack, ha ezt a teljesítményt sikerülne az egész idényre kivetíteni, akkor 72 zsákolás jönne össze.

IRÁNYÍTÓMUTATÓ

Ezek alapján már aligha meglepő, hogy a Patriots védelme bír a legjobb engedett irányítómutatóval, az a 41-es mutató kifejezetten brutális, még a Bills 64.3-as mutatója is kiemelkedően jó, tavaly a Bills 72.9-cel volt első.

FUTÁS ELLENI VÉDEKEZÉS

MECCSENKÉNTI FUTÁSOK

A sok korai nagy előny miatt az ellenfelek általában passzra voltak kényszerítve, így nem meglepő, hogy ellenünk futottak átlagosan legkevesebbszer

FUTÁSONKÉNTI YARDÁTLAG

A Bills elleni meccs alaposan lerontotta ezt a részleget, de azért a 3.5-ös átlag még így sem para, a ligában ez az ötödik legjobb most.

MECCSENKÉNTI FUTOTT YARDOK

A kevés kísérletből nem is futnak túl sokat, a 61.2-es átlag a második legjobb mutató négy fordulót követően.

FUTOTT TOUCHDOWNOK

A már említett Allen-futás az egyetlen, ami összejött, csak a 49ers nem engedett talajon hatpontost, így itt a második helyen állunk

ELSŐ KÍSÉRLETEK


Ahogyan a passzoknál, itt is egy első és egy második helyünk van, itt darabra van a legkevesebb, százalékosan viszont a Bears egysége jobban teljesít.


Természetesen ezek az adatok azért ennyire kiemelkedők most, mert játszottunk a Dolphinsszal és a teljesen elfogyó Jetscel is, így nyilván mindenhol lesz romlás, de ezek akkor is olyan szép számok, hogy muszáj voltam megemlékezni róluk 😊

ELLENFÉLLESŐ

Ha meg már eljutottam idáig, legyen itt egy indokolatlanul hosszú szövegtenger.

A hétvégén a támadósornak lényegesen könnyebb meccse jön, mint legutóbb (Gordon ide vagy oda, persze én örülnék, ha játszana, de jelen állás szerint inkább ezen a meccsen épüljenek a sérültek, mint a Bills ellenin). A Redskins ellen meccsenként 31.5 futást hívnak (3. legtöbb), ebből 590 yardot haladtak (4.), meccsenként 147.5 yardot (4.) ami 4.7-es átlag (ez viszont csak a 11. legtöbb). Csupán három TD-t engedtek ugyanakkor, aminél csak 11 jobb csapat van. A 29 engedett first down a holt versenyben 9. legtöbb, és bár a minta kicsi, de az 5, legalább 20 yardos futás engedése ötös holtversenyben szintén a legtöbb, úgyhogy azért van esély nagy futójátékokra.

Mivel aránylag jól lehet futni a Rézbőrűek ellen, a meccsenként ellenük behívott 32.8 passzjáték a 9. legkevesebb, az engedett 1007 yard viszont már csak a 19. legjobb mutató, és a meccsenkénti 251.8 is csak a 18. helyen áll. Ebből látható már azért, hogy a 7.9-es passzkísérletenkénti yardátlag nem kiemelkedő (22.). Érdekesség, hogy míg inkább a földön erőltetik ellenük a játékot, a TD-ket inkább passzolják ellenük, az engedett 10-nél csak a Dolphins (12) áll rosszabbul. Viszont figyelni kell, mert a múlt héten Daniel Jones egymás követő két passzát is leszedték, ezzel már 4 interceptionnel áll a védelem, ami holtversenyben az ötödik jelenleg. Az 53 engedett passzolt first downnál csak 9 rosszabb csapat van, a passzkísérletekből pedig 40.5 százalékban lett első kísérlet, ez a liga negyedik legrosszabbja már. Engedett nagy játékokban a középmezőnyben van a csapat, az első heti két DeSean Jackson-touchdownt leszámítva pedig csak egy legalább 40 yardos passzt engedett, ami már nem rossz. Az engedett irányítómutató eddig 112.4, de Daniel Jonesnak már csak 78-as jött össze, szóval azért itt is van javulás.

A másik oldal sem tűnik rossznak, a Redskins általában nagy hátrányban van, így keveset fut (a 17 kísérlet a 32. helyre jó), azt sem jól (a 2.9-es átlag a 31.), így a meccsenkénti yardátlag is karcsú (49.8-cal a 31.). Az egy TD-nél csak a Dolphins, Jets, Jaguars hármas áll rosszabbul, de a 14 yardos leghosszabb játék már csak a 31. helyre elég. A 8 futott first down dettó, ahogyan a futások 11.8 százalékából összehozott first down arány is. Fumble-t viszont aligha szerzünk, ebben a Redskins jó (csak egy volt), mi meg nem (csak egy volt). A nagy hátrány miatt sokszor kell passzolni, a 38 kísérlet a 7. legtöbb, a 986 yard viszont már csak középmezőny, ahogyan a meccsenkénti 246.5 yard is (16.). A kísérletenként összehozott 7.1 yardnál csak 11 rosszabb van a ligában, a hét TD ugyanannyi, mint nálunk, viszont a hét interception holtversenyben a legrosszabb mutató, így okkal reménykedhetünk itt labdaszerzésben újra. A passzkísérletek 34.9 százalékából lett first down, ez a 14. legjobb, túl sok nagy játék itt sem jött össze, a 11 legalább 20 yardos haladásnál csak 8 rosszabb van, viszont a fal ennyi passzkísérlet ellenére sem vészes, a kilenc engedett sack a 17. A 83.1-es QB-rating a 25. helyezett, egyelőre nem látom, hogy ez ellenünk javulna majd.

Szerkesztette: Wyatt