GM Javaslatok

9 feliratkozó

több mint 5 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Cuthatárok emelése a cap növekedéssel párhuzamosan
Nagyobb összegű szerződéseknél eleve nagyobb lesz a cut büntetés is, így nem tartom feltétlenül szükségesnek a cuthatárok emelését abból a célból, hogy a GM-ek ne szálljanak el nagyon a fizetésekkel. Szóval én ezt úgy bocsátanám szavazásra, hogy a cut határok változatlanul hagyása is opció lenne, meg mondjuk olyan alternatívák, hogy 5-5, illetve 10-10 százalékponttal emelkednének a határok.

Vetminek arányosítása a cap/IRL cap arányában
Évek óta téma, és most már tényleg nagyon itt az ideje, hogy realizálódjon is. Azt gondolom, csak az emelés mértéke lehet a kérdés. Szerintem célszerű lenne megnézni, hogy a legutóbbi vetmin emeléskor érvényben lévő cap limit hány százaléka a mostani határ, és ennek alapján emelni a vetmineket. Nem azt mondom, hogy rögtön emeljünk is pont ugyanakkora százalékkal, de valamilyen mértékű emelés most már elkerülhetetlen.

Draft pickek fizetésének átnézése (3-4. kör közötti jelentős ugrás)
A vetminek emelése egyúttal ezt a problémát is kiküszöbölné.

ERFA státusz bevezetése
Nem emlékszem, hogy ez részletezésre került volna, úgyhogy aki felvetette, az kifejthetné, hogyan képzelte el. 😊

7. körös draft pickek cseréjének bevezetése szigorúan draft előtt
Szerintem senkinek sem lenne ellene kifogása. Sőt a "szigorúan draft előtt" részt el is hagyhatjuk, szerintem nyugodtan engedélyezhető ezeknek a pickeknek a cseréje is ugyanúgy, mint bármilyen más draftjogé.

Változó összegű szerződések szélsőséges eloszlásának csökkentése
Ezt én is szorgalmaznám, az alsó és a felső határt is szigorúbbra kellene venni az adott évi minimális/maximális fizetések esetében.

Szerződésajánlatok értékelése éves elosztás alapján NPV/akármilyen módszerrel
Ha valaki dolgoz ki valamilyen módszert, akkor nyilván van miről beszélni/szavazni, addig nem igazán.

Több éves vetmin szerződések megszüntetése, vet.min max. 1 évre járjon
Reálisabb lenne, nyilván. Egyébként a jelenlegi szabályok szerint többéves vetmin szerződést csak a kicker, punter és long snapper poszton játszók, illetve az 1-3. szezonjukban lévő játékosok kaphatnak. Nyilván akkor utóbbiaknál is be lenne vezetve a két- és hároméves szerződésekhez szükséges minimális átlagfizetés, viszont a special teamereknél, de legalábbis a long snappereknél én továbbra sem ragaszkodnék ehhez. A legtöbben úgyis csak vetminért tartanak LS-t, és nem igazán látom értelmét, hogy minden évben hosszabbítani kelljen vele vagy újat kelljen halászni az FA-piacról azért, mert legfeljebb egy évre adható neki vetmines szerződés.

Átstruktúrálási korlát (évi 1 darab) emelése
Én amondó vagyok, maradjon az évi egy. Ha emeljük, az csak egy újabb kiskapu a túlfizetések, az átgondolatlan cap management következményeinek enyhítésére. De természetesen szavazhatunk róla.

Rosenhaus-bizottság létszámának emelése (minimum +2 fővel)
Ebben szerintem teljes az egyetértés. Várom az új jelentkezőket.
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 733 — 49ers GM
Plusz legelőször névsorolvasás kellene

több mint 5 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Egy hsz-be megpróbáltam összeszedni az összes idei javaslatot, amiről majd következő szezon előtt dönteni kellene:

1. Cuthatárok emelése a cap növekedéssel párhuzamosan
2. Vetminek arányosítása a cap/IRL cap arányában
3. Draft pickek fizetésének átnézése (3-4. kör közötti jelentős ugrás)
4. ERFA státusz bevezetése
5. 7. körös draft pickek cseréjének bevezetése szigorúan draft előtt
6. Változó összegű szerződések szélsőséges eloszlásának csökkentése
7. Szerződésajánlatok értékelése éves elosztás alapján NPV/akármilyen módszerrel
8. Több éves vetmin szerződések megszüntetése, vet.min max. 1 évre járjon
9. Átstruktúrálási korlát (évi 1 darab) emelése
10. Rosenhaus-bizottság létszámának emelése (minimum +2 fővel)
somoskovig
Ezeket nem kellene elkezdeni megvitatni lassan? + nem tudom van-e más egyéb dolog.
Beki
Elkezdtem összeírni a gondolataimat a felvetett javaslatokkal kapcsolatban még hónapokkal ezelőtt, aztán úgy is maradt, de igyekszem a napokban időt szakítani rá és mihamarabb a végére jutni.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Egy hsz-be megpróbáltam összeszedni az összes idei javaslatot, amiről majd következő szezon előtt dönteni kellene:

1. Cuthatárok emelése a cap növekedéssel párhuzamosan
2. Vetminek arányosítása a cap/IRL cap arányában
3. Draft pickek fizetésének átnézése (3-4. kör közötti jelentős ugrás)
4. ERFA státusz bevezetése
5. 7. körös draft pickek cseréjének bevezetése szigorúan draft előtt
6. Változó összegű szerződések szélsőséges eloszlásának csökkentése
7. Szerződésajánlatok értékelése éves elosztás alapján NPV/akármilyen módszerrel
8. Több éves vetmin szerződések megszüntetése, vet.min max. 1 évre járjon
9. Átstruktúrálási korlát (évi 1 darab) emelése
10. Rosenhaus-bizottság létszámának emelése (minimum +2 fővel)
somoskovig
Ezeket nem kellene elkezdeni megvitatni lassan? + nem tudom van-e más egyéb dolog.
több mint 5 éve
hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 646
Amúgy ha ilyen sok szabály van rá (kb ötöde ha átment elsőre a módosításoknak) nem tudna valaki egy kalkulátort csinalni ehhez is? Köszi 😊

több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 680 — Keep pounding
Nem is kell mindig farnehéz legyen egyébként, simán más konstrukció is lehetetlenné teheti.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Az átstrukturálást valahogy módosítani kéne, mivel a korábbi szerződésekből néhány év lejártával olyanok maradnak, amik alapból nem felelnek meg a rövidebb követelményeknek, így kb. a szerződések 90%-át lehetetlen átstrukturálni.
gabokocka
Szerintem ez belefér / ez a legkisebb gond.. aki ekkora backloaded contractot tolt, az vállalja a dolgot (vagy cutolja az illetőt)
(Magával az átstrukturálás átstrukturálásával 😊 vagy törlésével egyet tudok érteni amúgy..)
Igor
Igen, de mondjuk ezeket megörökölni és a tehetetlenség nyugalmával figyelgetni még pár szezonig parádés érzés 😀 (nem szeretnék nyavalyogni semmiképpen, csak annyi, hogy azért nem mindig az issza a levet, aki összeturmixolta a rohadt gyümölcsöt).
kristóf17
Megértem, de ez semmivel sem másabb, mint egy rossz trade, igazolás, draft pick, akármilyen roster move az előző tulajdonos által. Nincs mit tenni, ezekkel együtt kell élni.
több mint 5 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 401 — Colts fan
Az átstrukturálást valahogy módosítani kéne, mivel a korábbi szerződésekből néhány év lejártával olyanok maradnak, amik alapból nem felelnek meg a rövidebb követelményeknek, így kb. a szerződések 90%-át lehetetlen átstrukturálni.
gabokocka
Szerintem ez belefér / ez a legkisebb gond.. aki ekkora backloaded contractot tolt, az vállalja a dolgot (vagy cutolja az illetőt)
(Magával az átstrukturálás átstrukturálásával 😊 vagy törlésével egyet tudok érteni amúgy..)
Igor
Igen, de mondjuk ezeket megörökölni és a tehetetlenség nyugalmával figyelgetni még pár szezonig parádés érzés 😀 (nem szeretnék nyavalyogni semmiképpen, csak annyi, hogy azért nem mindig az issza a levet, aki összeturmixolta a rohadt gyümölcsöt).
több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Az átstrukturálást valahogy módosítani kéne, mivel a korábbi szerződésekből néhány év lejártával olyanok maradnak, amik alapból nem felelnek meg a rövidebb követelményeknek, így kb. a szerződések 90%-át lehetetlen átstrukturálni.
gabokocka
Szerintem ez belefér / ez a legkisebb gond.. aki ekkora backloaded contractot tolt, az vállalja a dolgot (vagy cutolja az illetőt)
(Magával az átstrukturálás átstrukturálásával 😊 vagy törlésével egyet tudok érteni amúgy..)

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 680 — Keep pounding
Az átstrukturálást valahogy módosítani kéne, mivel a korábbi szerződésekből néhány év lejártával olyanok maradnak, amik alapból nem felelnek meg a rövidebb követelményeknek, így kb. a szerződések 90%-át lehetetlen átstrukturálni.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Szerintem egyébként a módosítási javaslatokat célszerű lenne még a két szezon közötti időszakban kidolgozni/megszavazni, hogy ne januárban-februárban kelljen majd ezzel pepecselni.
több mint 5 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Nekem tetszik.

Más: vagy a szerződések előre strukturálását, vagy a cap carryovert érdemes lenne megszüntetni, mert igazából ha valaki nem lusta, akkor az előbbit használva nullára tudja költeni az adott évi cap-et, így a carryovernek nem sok értelme marad (és ugye eleve sávosan kevesebb az átvihető cap, míg az előre strukturált pénz ugye 100%-ban javítja a következő évi cap-et).
somoskovig
Valamennyire jogos, de szerintem olyan szempontból jó úgy, ahogy most van, hogy ez legalább valamilyen szinten kompenzálja azt, hogy nálunk nem vihető tovább a teljes megmaradt cap space. Ez a változtatás megint csak azoknak a csapatoknak kedvezne, akik szorult cap helyzetben is dobál(hat)ják a nagy pénzeket | lásd 40 milliót La'el Collinsoknak 😛 | , mert megtehetik, mivel itt nem húzzák fel olyan mértékben az árakat a cap space-ben dúskáló csapatok, mint IRL. A cappel rosszul állók is éppen annyira versenyképesek az ajánlataikkal, mint azok, akik tele vannak pénzzel, csak épp nem költik el, aztán így nem is jut egyről a kettőre a csapatuk, közben pedig a cap space nagy (vagy legalábbis egy jelentős) része kárba veszik. Szerintem nem ezt kellene még inkább elősegíteni.
több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Nekem tetszik.

Más: vagy a szerződések előre strukturálását, vagy a cap carryovert érdemes lenne megszüntetni, mert igazából ha valaki nem lusta, akkor az előbbit használva nullára tudja költeni az adott évi cap-et, így a carryovernek nem sok értelme marad (és ugye eleve sávosan kevesebb az átvihető cap, míg az előre strukturált pénz ugye 100%-ban javítja a következő évi cap-et).
somoskovig
Mondjuk ha ezt nem írod be, szerintem legalább a fele aki most írja be, észre se vette volna 😉

Szerintem a cap carryover reálisabb, úgyhogy akkor inkább az előbbit amúgy

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 733 — 49ers GM
Nekem tetszik.

Más: vagy a szerződések előre strukturálását, vagy a cap carryovert érdemes lenne megszüntetni, mert igazából ha valaki nem lusta, akkor az előbbit használva nullára tudja költeni az adott évi cap-et, így a carryovernek nem sok értelme marad (és ugye eleve sávosan kevesebb az átvihető cap, míg az előre strukturált pénz ugye 100%-ban javítja a következő évi cap-et).

több mint 5 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
Volna egy nem túl nagy horderejű, igazából adminisztrációs jellegű módosítási javaslatom, ami szerintem mindenkinek megkönnyítené a dolgát. Mégpedig az, hogy a roster fájlnál a mostani, klasszikus DT, DE, LB kategóriákról átállhatnánk a defensive interior, edge, off-ball linebacker beosztásra. Így kiküszöbölhetők lennének az olyanok, mint például hogy X játékost DE vagy LB posztra írjam be a 3-4-es védelmemben, miközben prototípus 4-3 end, vagy Y-t átírom adott posztra csak azért, hogy rendben legyek a posztminimumokkal, és hasonlók, nem beszélve az olyan esetekről, amikor valaki egy GM szezonon belül háromszor vált védelmi sémát és jön vele természetesen a teljes átrendeződés, mert igazából nincs konkrét elképzelése, hogy milyen rendszert futtatna, hanem majd amelyikhez a végén a personnel jobban illik. DI, EDGE, LB beosztásnál az esetek döntő többségében már egyértelműen eldönthető, hogy adott játékos melyik kategóriába sorolható be kizárólagosan. Nyilván a posztminimumok az új kategóriákhoz lennének igazítva, illetve a franchise/transition tag összegeket is ezeknek megfelelően kellene kiszámolni, de így legalább valamivel reálisabb értékeket is kapnánk.

Igazából a Madden szempontjából lenne némi hátulütője ennek a változtatásnak, olyan tekintetben, hogy ott ugyebár DT, DE és LB van, így aki a rostert csinálja, annak az lenne az ideális, ha ilyen posztokon látja a játékosokat. Tudom, hogy ez vele szemben kicsit kiszúrás, és a posztminimumokkal való variálás bekavarhat a Maddenes résznél, de nem a simen van a hangsúly, a játék érdemi részében pedig szerintem előrelépést jelentene ez a módosítás. Lásd például, a Madden miatt most 4 DE-t és 3 DT-t minimum rosteren kell tartania mindenkinek, miközben ha teszem azt adott egy 3-4-es base defense-zel operáló csapat, annak elegendő lenne akár hat védőfalember is, hisz a mai futballban a playek nagy részében kvázi DT-ként lenne a pályán legalább az egyik kezdő DE, így felesleges mondjuk egy harmadik 0-tech-et rosteren tartani. A GM viszont a Madden miatt rá van kényszerítve, hogy hét védőfalembert tartson az 53-as keretben, miközben simán felhasználhatná az egyik roster spotot más posztra is. De ugyanígy feleslegesen sok lehet például egy 4-3-as védelemben a most megkövetelt hat linebacker, ha valakinek mondjuk van olyan safety-je, aki bevethető sub-package LB-ként, vagy az alapvetően EDGE-nek besorolt játékosok között akad olyan, aki használható akár off-ball linebackerként is. Egyébként ha az új posztminimumok miatt valahol úgy jönne ki, hogy adott poszton a Maddennek kevés a játékos, az kiküszöbölhető azzal, hogy a játékban nem 53, hanem 55 játékost lehet rosteren tartani, így a plusz két helyre berakhatók random játékosok, akik megoldják a posztminimumot, a depth chartra pedig nem lesznek felvéve, így pályára nem kerülnek.

A posztok átírására a következő GM szezonig bőven lenne idő, és amúgy sem nagy meló, hisz csak a front seven játékosok érintettek.
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 733 — 49ers GM
Egy hsz-be megpróbáltam összeszedni az összes idei javaslatot, amiről majd következő szezon előtt dönteni kellene:

1. Cuthatárok emelése a cap növekedéssel párhuzamosan
2. Vetminek arányosítása a cap/IRL cap arányában
3. Draft pickek fizetésének átnézése (3-4. kör közötti jelentős ugrás)
4. ERFA státusz bevezetése
5. 7. körös draft pickek cseréjének bevezetése szigorúan draft előtt
6. Változó összegű szerződések szélsőséges eloszlásának csökkentése
7. Szerződésajánlatok értékelése éves elosztás alapján NPV/akármilyen módszerrel
8. Több éves vetmin szerződések megszüntetése, vet.min max. 1 évre járjon
9. Átstruktúrálási korlát (évi 1 darab) emelése
10. Rosenhaus-bizottság létszámának emelése (minimum +2 fővel)

több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 680 — Keep pounding
Javaslom, ezeket a 603/656 ezres, 3 éves (ez a fő gond) vetmin szerződéseket vegyük ki... vetmint mindenhol 1 évre. Több szempontból is idegesítőek/nem túl reálisak..

Majd jövőre részletesebb ötletet is Írok..
Igor
Akkor emeljük a capet is reálisra
braxa88
Nem azzal van a gond, az ERFA státuszt kellene bevezetni sztem.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
Javaslom, ezeket a 603/656 ezres, 3 éves (ez a fő gond) vetmin szerződéseket vegyük ki... vetmint mindenhol 1 évre. Több szempontból is idegesítőek/nem túl reálisak..

Majd jövőre részletesebb ötletet is Írok..
Igor
Akkor emeljük a capet is reálisra
több mint 5 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Javaslom, ezeket a 603/656 ezres, 3 éves (ez a fő gond) vetmin szerződéseket vegyük ki... vetmint mindenhol 1 évre. Több szempontból is idegesítőek/nem túl reálisak..

Majd jövőre részletesebb ötletet is Írok..

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 5 éve
Farky Indianapolis Colts 8 290 — ℧
3. licitkör
.....
- ha megelőzik a 2. kör után vezető GM-et, akkor az értesítést kap erről és új ajánlatot tehet, ha ez megtörtént, eredményhirdetés következik.GM-szabálykönyv
Ezt át kéne fogalmazni, h ne legyen belőle félreértés, mert nem egyből lesz hirdetés, hanem a 48 óra letelte után.

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 5 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 153 — Eagles fan
Szeretném indítványozni, hogy az ástruktúrálásoknál vegyük ki az évi max. 1-es korlátot... Vagy legalább előrefelé lehessen többet is.

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 6 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 153 — Eagles fan
Én ezt úgy oldanám meg, hogy az adott évben szerződött játékosok első éves szerződését garantáltá tenném, az egyes szerződések összehasonlításánál pedig szintén a garantált tartalommal számolnék (ami ugye az első éves fizu 100%-a a fentiek értelmében, a hátralévő évekre pedig a cut esetén számolt cap hit).
Ez esetben licitkor nem csak az évek számát/éves átlagot küldenék a GM-ek, hanem a szerződést évi lebontásban.

Szerkesztette: pgabtb

Eagles GM, GM game champion 2015 (Vikings)
Ex-Rataxes
több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 733 — 49ers GM
Bár hasraütés, de mondjuk a két szerződés értéke az én számaimmal:
19,8 millió vs 17,1 millió. Ez azért jelentős különbség szerintem.
somoskovig
Hát míg az elsőt valsz kitölti ha nem romlik le, a második az egy 3 éves szerződés, kis bónusszal a 4. évben (cut penalty). Szóval bár jelentős az eltérés, nem mutatja, hogy egy jó átlagú 5 éves áll egy gyengébb átlagú 3 évessel szemben.
Rajna
A megkeresett összeg (fizetés + cut) 3 év után:
1.: 18.000.000$ + 3.600.000$ cut bünti: 21.600.000$
2. 14.000.000$ + 4.800.000$ cut bünti: 18.800.000$

Pont ugyanakkora a különbség, mint az én számaimmal a két szerződés értéke (%-ban még kisebb, mert magasabb összegekről beszélünk).
somoskovig
Nem ez a problema.. inkabb az, hogy fix 50% 4. evre, fix 20% az 5. evre.. attol fuggetlen mennyi a fizu.
Ne dolgozzunk csak even alapulo fix szamokkal.
Igor
Minél nagyobb az érték, annál kisebb a %?
somoskovig
"Én ilyesmire gondoltam, de szeretném még minimum azt belevenni, hogy mennyi az eltérés évről/évre (abszolút összeg / százalékban mért átlagos szórás mondjuk), és ennek inklúziójával akkor egy kondíciós logikát csinálni."
Igor
Legyen bölcsész-barát. 😊
somoskovig
Somosbölcsészt vállalom, Soldibölcsészt nehéz lesz... 😊
Igor
'nyád, közgazdász vagyok, csak nem gazd.mat vagy pénzügy spec. 😊

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 170
Nagyon támogatom én is Somos ötletét, hogy a változó összegű szerződések éves eltéréseit szorosabbra húzzuk (pl "5-évesnél évi max: az éves átlag 175 %-a - helyett 140%", stb), mert kezdtek elszabadulni a bátor seggnehéz szerződések. Ez azzal is járt, hogy nagyobb, bátrabb összegeket ajánlottak a GM-ek FA-n, ami meg ugye ahhoz, hogy a tag értékek is kezdenek elszabadulni. Ez is hozzájárul a lufi növekedéséhez, amiről már írtam anno.

Bonyolult rendszerek nélkül is lehet amúgy a GM-eket arra sarkallni, hogy orr nehéz, vagy évenként azonos értékű, vagy hasonló szerződéseket adjanak...pl.egyszerűen "jutalmazással".
Pl, ha egy 7m/5éves szerződést (ami 35 millás) azonosan oszt elvalaki, akkor 10%-al kevesebbért is aláír a playa. Az -3,5m. Nem hatalmas összeg, de pont megéri elgondolkozni rajta. Ha orr nehéz a szerződés, akkor 15%-al kevesebbért ír alá pl.
Ez amúgy is életszerű, nagyon sok játékos aláír kevesebbért is, ha korábban megkapja a garantáltat, vagy kb azonos pénzt már az elején is. Nem sokkal kevesebbért, de az ilyen 5-15%-ok simán benne vannak IRL is.
Ezt is ki lehet dolgozni és egy totál egyszerű ötlet.
Minden playa aláír annyiért, amennyiért...hosszabbításkor, FA-n, és, ha a GM hajlik arra, hogy a játékosnak kedvező contractja legyen, akkor a playa engedményt ad.
Nyilván ez így kifordított, de csak elviekben, a lényege életszerű.
Chargers LT
Szerintem az orr nehéz szerződéseknél még inkább lehetne támogatni az ilyet adó GM-et. Ugyanis ha valaki beír (csak az egyszerűség kedvéért) egy 5 éves 25 milliós szerződés első két évére mondjuk 16 milliót, az mindjárt olyan, mintha garantálná ezt az összeget. Ez úgy néz ki, hogy 8-8-3-3-3, ami szerintem bármelyik játékosnak sokkal jobban tetszene, mint akár egy 5-5-5-5-5-ös felállás. Ebben az esetben a 2. év végére már a jelentős részét megkapná a játékos, így nyilván erősen ezt javasolná az ügynöke is.