FCS, Division II-III, NAIA

7 feliratkozó

11 órája
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A múlt heti Northern Iowa - South Dakota State rangadó összefoglalója:
5 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Tarleton State első FCS győzelme múlt héten egy hajszálon múlt. Most sima győzelmet aratott az újonc program Texans. Az első osztályú New Mexico State otthonában. A hét támadójának megválasztott Cameron Burston vezérletével 43-17-re mosták le az Aggiest, Burston 2 TD passzt osztott ki (köztük egy 86 yardos bombát Gabe Douglasnek és még kettőt szerzett a földön, ebből az egyik egy 70 yardos sprint volt. A védelem háromszor szerzett picket, ebből 2-t Donovan Banks halászott le.

Deion Sanders bemutatkozása vezetőedzőként remekül sikerüölt a jackson State kispadján. Csapata 53-0-ra verte a NAIA-ból érkező Edward Waters-t. Még egykori csapattársa, Troy Aikman is kint volt a meccsen, további 12000 néző mellett. Coach Prime öröme nem volt felhőtlen ennek ellenére, mert egy férdi kirámolta a cuccait a meccs alatt az öltözőből.

Szerencsére később előkerültek Sanders értéktárgyai.

Új korszak kezdődött a James Madisonnál és a rekordbajon North Dakota Statenél. A Dukesnál a QB Cole Johnson 52-0-ás sikerre vezette csapatát a Morehead State ellen, igaz ez elsősorban a futójátéknak volt köszönhető, Johnson mindössze 10 sikeres passzal, 147 yarddal és 1 TD-vel zárta a találkozót. A North Dakota Statenél az Iowa State transfer Zeb Noland még nála is visszafogottabb napot zárt (8 jó passz ,74 yard), de így is simán, 25-7-re verte a Bison a Youngstown Statet, A Bison 39 győzelemnél jár, és ha legyőzik a Southern Illinoist szombaton, akkor beérik a Washington Div I-es sorozatát 1908-14 között. A csúcsot az Oklahoma tartja 47-el a Div I-ben, ezt 1953-57 között érte el a Sooners.

A csapatoknak még van hova fejlődni támadásban, A 21 FCS-ból senki se érte még el a 300 passzolt yardot és csak 7 cspata jutott 200 yard fölé. Bailey Zappe hol vagy?

Ja és van friss Top 25 is!
STATS PERFORM FCS TOP 25 (FEB. 22)

1. North Dakota State (2-0, 1-0 MVFC), 1,000 pont (40 1. helyezés)
Legutóbbi helyezés: 1. Múlt heti eredménye: 25-7-es győzelem a Youngstown State ellen

2. James Madison (1-0, 0-0 CAA), 952
Legutóbbi helyezés: 2. Múlt heti eredménye: 52-0-ás győzelem a Morehead State ellen

3. South Dakota State (1-0 Missouri Valley), 918
Legutóbbi helyezés: 5. Múlt heti eredménye: 24-20-as győzelem a Northern Iowa ellen

4. Weber State (0-0 Big Sky), 882
Legutóbbi helyezés: 4. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

5. Northern Iowa (0-1 Missouri Valley), 785
Legutóbbi helyezés: 3. Múlt heti eredménye: 20-24-es vereség a South Dakota Statetől

6. Villanova (0-0 CAA), 782
Legutóbbi helyezés: 8. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

7. Illinois State (0-0 Missouri Valley), 730
Legutóbbi helyezés: 9. Múlt heti eredménye: elhalasztották a Missouri State elleni meccsüket


8. Kennesaw State (0-0 Big South), 686
Legutóbbi helyezés: 10. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

9. Nicholls (1-0, 0-0 Southland), 665
Legutóbbi helyezés: 14. Múlt heti eredménye: 87-3-as siker a Lincoln (Mo.) ellen

10. Furman (1-0 Southern), 658
Legutóbbi helyezés: 15. Múlt heti eredménye: 35-7-es siker a Western Carolina ellen

11. Wofford (1-0 Southern), 565
Legutóbbi helyezés: 16. Múlt heti eredménye: 31-14-es siker a Mercer ellen

12. Eastern Washington (0-0 Big Sky), 502
Legutóbbi helyezés: 18. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

13. Albany (0-0 CAA), 475
Legutóbbi helyezés: 17. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

14. North Dakota (1-0 Missouri Valley), 401
Legutóbbi helyezés: nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: 44-21-es siker a Southern Illinois ellen

15. New Hampshire (0-0 CAA), 392
Legutóbbi helyezés: 20. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

16. Jacksonville State (3-1, 0-0 Ohio Valley), 347
Legutóbbi helyezés: Nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: elhalasztották a Tennessee State elleni találkozót

17. Sam Houston (0-0 Southland), 326
Legutóbbi helyezés: 22. Múlt heti eredménye: elhalasztották a UIW elleni találkozót

18. Southeastern Louisiana (0-0 Southland), 322
Legutóbbi helyezés: 21. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

19. McNeese (1-0, 0-0 Southland), 220
Legutóbbi helyezés: Nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

20. Monmouth (0-0 Big South), 212
Legutóbbi helyezés: 23. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára

21. Southeast Missouri (0-1, 0-0 Ohio Valley), 161
Legutóbbi helyezés: 25. Múlt heti eredménye: elhalasztották az Eastern Illinois elleni találkozót

22. Tarleton (1-1 Independent), 159
Legutóbbi helyezés: Nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: 43-17-s győzelem a New Mexico State otthonában

23. Tennessee Tech (1-0 Ohio Valley), 132
Legutóbbi helyezés: Nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: 27-21-es győzelem az Austin Peay ellen

24. Elon (1-0, 0-0 CAA), 129
Legutóbbi helyezés: Nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: 26-23-s győzelem a Davidson ellen

25. Delaware (0-0 CAA), 126
Legutóbbi helyezés: Nem rangsorolt. Múlt heti eredménye: nem lépett pályára


5 meccs amire érdemes lesz figyelni a héten:
Szombat:
Chattanooga - Wofford
North Dakota - South Dakota State
Idaho - Eastern Washington
Sam Houston - Southeastern Louisiana

Vasárnap
Jacksonville State - Tennessee Tech
7 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nem kellett csalatkozni a hét rangadójában. A győztes TD 19 másodperccel a vége előtt született a Missouri Valley "ki lesz a North Dakota State legnagyobb kihívója idén a konferenciából" Bowlján a South Dakota State és a Northern Iowa között. A Jackrabbits szerzett vezetést Cole Frahm mezőnygóljának köszönhetően. A Panthers QB.ja, Will McElvain 7 yardos TD futásával válaszolt erre. A vendég SDSU azonban megnyomta a 2. negyedet és előbb Mark Gronowski Jaxon Janke-nek osztott ki egy TD passzt, majd maga futott be az end zoneba. A UNI a 2. félidőben lassan ,de biztosan jött fel 17-3-as hátrányból, előbb 2 Matthew Cook mezőnygóllal 13-17-re, majd a Minnesotából transferelt Benny Sapp III összeszedett egy fumblet a 4. negyed közepén, amit McElvain és Tysen Kershaw egy 17 yardos TD-vel TD-re váltott. Az SDSU azonban nyugodt maradt és egy 75 yardos drive végén Mark Gronowski 1 yardos TD-t osztott ki a csapat talán legjobb játékosának, a RB Pierre Strong Jr-nak.

A Jackrabbits a 24-20-as sikerrel eredményesen vette a 2. legnagyobb akadályt a menetrendjében.

A nap másik meccsén a Nicholls 87-3-ra(!) verte a Div II-es Lincoln-t.

Az ESPN írása arról, az alapszakasz 8 hetében héten mire lesz leginkább érdemes figyelni majd.
https://a1.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2020%2F0111%2Fr651091_1296x729_16-9.jpg
The ultimate FCS spring football preview: The Bison return, Deion Sanders arrives and more
College football is back! Just a month after Alabama claimed the FBS national title, the FCS arrives with an abbreviated spring season. Here's a week-by-week breakdown of what to watch.
8 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
8 meccset halasztottak el a programból, 6-ot az időjárás és a Texasban tomboló áldatlan állapotok miatt.
Lamar-Northwestern St
Sam Houston-UIW
Illinois St-Missouri St
SE Missouri-Murray St
Tennessee State-Jacksonville St
UT Martin-Eastern Illinois
És "csak" 2-t halasztottak a COVID miatt.
Western Illinois-South Dakota
VMI-Chattanooga

12 meccset rendeznek így meg ezen a hétvégén.

Szerkesztette: iktriad
8 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Höri kommentárjával itt a múlt heti McNeese - Tarleton State meccs!


Ma éjjel meg jön a Northern Iowa - South Dakota State rangadó!
13 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az FCS tavaszi idénynyitója hatalmas meccset hozott. A másodosztályban bemutatkozó Tarleton State első meccse a McNeese ellen. A Cowboys ugyan 10-0-ra is vezetett, hála ey sikeres FG-nek és a texasi csapat irányítója Cody Orgeron (igen az LSU HC, Ed fia) TD passzának Josh Matthewshoz. Ekkor azonban a Texans beindult, megszerezték első FG-jüket, majd 1. TD-jüket is a másodosztályban. Utóbbit így.

A 10-10-es szünet után sem álltak le a hazaiak, előbb Steven Duncan osztott ki egy 13 yardos TD passzt Tariq Bitsonnak, majd a freshman RB Braelon Bridges jutott be 27 yardról a Cowboys end zonejába. A 24-0-ás rohamot egy Cody Orgeron 5 yardos TD futással szakította meg a McNeese a 4. negyed elején, de a következő hazai driveból Braelon Bridges újra TD-t futott 31-17-re alakítva az állást. Úgy tűnt ezzel meg is nyerte a Texans a meccset, de Cody Orgeron másként gondolta. Előbb 2:46-al a vége előtt 31 yardos TD passzt adott Pierce Masonnak, majd egy sikeres onside kick után Trevor Begue kapta el Orgeron passzát az end zoneban 35 másodperccel a vége előtt, egalizálva az eredményt.
Az első OT-ben előbb a McNeese rugója, Jacob Abel talált be 21-ről, majd Adrian Guzman is megtette ugyanezt 37-ről a hazaiaknak. A 2. OT-ben előbb Guzman 45(!) yardról, aki ezzel akár hős is lehetett volna. De megint jött Cody Orgeron és 19 yardos TD futásával megnyerte a meccset a McNeesenek, így Frank Wilson, az első afro-amerikai vezetőedzője a programnak 40-37-es győzelemmel debütált a Cowboys élén. A Texans sem szomorkodhat, igazán emlékezetesre sikerült bemutatkozásuk a másodosztályban. 2019-ben még Div II-esként legyőzték a a McNeesevel azonos divizióban játszó Stephen F. Austint, és most is közel jártak egy szép skalphoz.

Jövő héten 18 találkozót terveznek megtartani, kezdésnek egy hatalmas Northern Iowa - South Dakota State Missouri Valley rangadóval.

Szerkesztette: iktriad
14 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ezt is megéltük - Höri FCS beharangozót készített.
14 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kickoff elé - Itt az FCS Spring Preseason All-American csapat.
Offense
QB Daniel Smith (6-0, 205, Sr.) Villanova
RB Josh Davis (5-9, 195, Jr.) Weber State
RB* Pierre Strong Jr. (5-11, 210, Jr.) South Dakota State
WR Dai'Jean Dixon (6-4, 200, Sr.) Nicholls
WR Christian Watson (6-4, 200, Jr.) North Dakota State
WR Isaiah Weston (6-4, 210, Jr.) Northern Iowa
TE Trae Barry (6-7, 245, Sr.) Jacksonville State
OL P.J. Burkhalter (6-3, 330, Sr.) Nicholls
OL Liam Fornadel (6-4, 308, Sr.) James Madison
OL Drew Himmelman (6-10, 315, Sr.) Illinois State
OL Cordell Volson (6-7, 310, Sr.) North Dakota State
OL Ty Whitworth (6-4, 300, Sr.) Weber State



Defense
DL Jared Brinkman (6-2, 290, Sr.) Northern Iowa
DL Mike Greene (6-3, 285, Sr.) James Madison
DL Malik Hamm (6-3, 260, Jr.) Lafayette
DL Trace Mascorro (6-1, 270, Sr.) Sam Houston
LB Bryson Armstrong (5-11, 212, Sr.) Kennesaw State
LB Willie Eubanks III (6-2, 215, Sr.) The Citadel
LB Forrest Rhyne (6-1, 225, Sr.) Villanova
DB Omar Brown (6-1, 200, So.) Northern Iowa
DB Evan Horn (6-0, 206, Sr.) New Hampshire
DB Kordell Jackson (5-9, 185, Sr.) Austin Peay
DB Ferlando Jordan (6-0, 180, Jr.) Southeastern Louisiana



Special Teams
PK Luis Aguilar (6-3, 200, Sr.) Northern Arizona
P Matt McRobert (6-2, 195, Sr.) Sam Houston
KR Aaron Dykes (5-11, 195, So.) Richmond
PR Montrell Washington (5-10, 170, Sr.) Samford
AP Javon Williams Jr. (6-2, 245, So.) Southern Illinois

*Note: North Carolina A&T's Jah-Maine Martin was the original selection when the revised All-America Team was released prior to the Aggies opting out of playing this spring.
28 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jó hetet zártak az edzésen az FCS játékosai, élen Dillon Radunz-al. Lehet tényleg 2 North Dakota State-s visznek az első körben?


Az Illinois State S Christian Uphoff lett a National csapat legjobban edző S-je a WR és QB szavazatok alapján, az American csapatban pedig a Gramblins State OL-je, David Moore Jr lett a legjobb edzésmunkát végző támadófalember a DL-ek szavazatai alapján.

A 8 +1 Mobileban edző FCS játékos listája:
North Dakota State offensive tackle Dillon Radunz,
Northern Iowa offensive tackle Spencer Brown
Northern Iowa defensive end Elerson Smith
Illinois State safety Christian Uphoff
South Dakota State wide receiver Cade Johnson
North Carolina Central cornerback Bryan Mills
Central Arkansas cornerback Robert Rochell
Gramblins State guard/center David Moore
A + 1 pedig az LSU linebackere, Jabril Cox, aki 3 évig volt az FCS egyik legjobb védője a North Dakota Staten, mielőtt áttranszferelt volna az LSU-ba.

Sokan mondják, hogy valószínűleg MINDENKI draftolva lesz a Senior Bowlról, mivel nincs se combine, se Pro Day, így a Seniorbowl-on résztvevőket tudják a legjobban feltérképezni az edzők/scoutok. Ha így lesz, ez 8+1 FCS draftoltat jelentene minimum (Trey Lance, a valószínűleg legkorábban draftolt idei FCS prospect az a bizonyos plusz egy). Tavaly összesen 7 FCS-est draftoltak, és olyan játékosok lettek UDFA-k, mint pl. James Robinson.
28 napja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mikor kezdődik a bajnokság?
Tudom, ezt SB izét még meg kell várni 7-én, de 14-én már indul?
Sobri Jóska
Pont 2 hét múlva Tarleton State - McNeese találkozóval indul a tavaszi szezon, aztán a következő héten már kapásból egy Northern Iowa - South Dakota State MVFC rangadóval indul a heti forduló, ráadásul az a találkozó péntekről szombatra virradóra lesz megtartva.
1 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 23 594 — #NoStress
Mikor kezdődik a bajnokság?
Tudom, ezt SB izét még meg kell várni 7-én, de 14-én már indul?

1 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Egykori FCS játékosok a Superbowl kereteken.

KANSAS CITY CHIEFS

Active Roster

Antonio Hamilton, CB, South Carolina State
Daniel Kilgore, C, Appalachian State
Tanoh Kpassagnon, DE, Villanova
Khalen Saunders, DT, Western Illinois

Reserve/Injured
Alex Brown, DB, South Carolina State

Practice Squad
Bryan Witzmann, OG, South Dakota State

---

TAMPA BAY BUCCANEERS

Active Roster

Cameron Brate, TE, Harvard
Cam Gill, OLB, Wagner
Joe Haeg, OT, North Dakota State
Nick Leverett, OG, North Carolina Central (Rice transfer)
Ryan Smith, CB, North Carolina Central
Aaron Stinnie, OG, James Madison
Justin Watson, WR, Penn
Josh Wells, OT, James Madison

Practice Squad

Quinton Bell, OLB, Prairie View A&M
Travis Jonsen, WR, Montana State
Josh Pearson, WR, Jacksonville State

Reserve/Opt-Out

Brad Seaton, OL, Villanova
1 hónapja
r.baggio Jacksonville Jaguars Louisiana Ragin' Cajuns 52 283 — 4-en távolra vitték a kutyát
ez már csak a retro college fanoknak jelent valamit, de újra itt a WAC futball!
szerintem ezzel egyre valószínűbb, hogy a New Mexico State is visszamegy az FCS-be, illetve 2024-től a Texas Rio Grande Valley is elindítja futballprogramját
https://a3.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2020%2F0921%2Fr749005_1296x729_16-9.jpg
WAC expansion could bring football back to FCS
The Western Athletic Conference has announced that it will add four schools from the Southland Conference and one from the Big Sky to bring its membership to 13.


Szerkesztette: r.baggio


"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
1 hónapja
r.baggio Jacksonville Jaguars Louisiana Ragin' Cajuns 52 283 — 4-en távolra vitték a kutyát
Az egész tavasz egy hosszú iktriad special lesz 😊

The FCS division, which moved football to the spring, announces national title game will be Sunday, May 16 in Frisco, Texas

Február végén kezdődnek a meccsek


"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
2 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Bailey Zappe, a szeptemberben a houstoni baptisták élén remekelő QB a Western Kentuckyban játssza majd le a senior évét.
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Grambling State OL-je, David Moore a 3. Seniorbowl meghívott az FCS-ből. Ő már a 3. támadófalember, aki januárban képviselheti a másodosztályt Mobileban!

4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az eheti összefoglalók helyett itt van Elon rúgója, Skyler Davis mutatványa. 52 yardos volt az FG,
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
És igen, ez az év sem marad FCS győzelem nélkül FBS csapat ellen. 66 sikertelen próbálkozás után a Jackonville State 19-10-re felülmúlta a Florida Internationalt.

A Gamecocks 4 Alen Karajic mezőnygóljának és 2014 óta(vs West Alabama 99 yard) a leghosszabb TD drivenak köszönheti a sikert. A 98 yardos drive végén a 163 futott yardig jutó Josh Samuel köszönt be a Panthersnek ezzel a TD-vel.

A JSU 2 100+ yardos futóval zárta a találkozót, Uriah West is 116 egységig jutott. A Gamecocks 66 meccses FCS nyeretlenségi szériát zárt le ezzel, utoljára 2019. szeptember 14.-én nyert a The Citadel a Georgia Tech ellen.
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
7. heti összefoglaló

Na ezt nem láttam jönni. Mármint azt, hogy az az Eastern Kentucky, amely FCS vs FBS szinten is írcpiritó vereségeket szenvedett el a Marshalltól és a West Viriginától álljon a legközelebb a másodvonal nyeretlenségi szériájának megszakításához az első osztály ellen idén. Pedig a Colonels 29 másodpercre volt attól, hogy megtréfálja a Troyt. Parker McKinney és Keyion Dixon 2 TD-t hozott össze együtt, az első egy 90 yardos játék volt, amivel egyenlített a találkozó elején az EKU, a második pedig pont 29 másodperccel a találkozó vége előtt született, amivel egy ponttal újra visszavették az előnyt a vendégek. A Colonels Alonzo Booth futott TD-je révén még vezett a 2. negyedben is 17-14-re. A Trojans elhúzott ugyan a 2. félidőben 28-17-re, azonban az EKU 3 pontszerző driveot vezetett a 4.-ben naélkül, hogy kapott volna újabbakat. Sajnos a 2. McKinney-Dixon TD-nél a 2 pontos nem sikerült és a házigazdáknak a 29 másodperc elég volt ahhoz, hogy Evan Legassey 47 yardról sikeresen próbálkozhasson és 31-29-re megnyerje a hazaiaknak a meccset. Az idei mérleg így tovább romlott, már 0-25 az FBS javára.

Bár az első félidőben még úgy tűnt meglesz Bobby Petrino 1. sikere a Missouri State vezetőedzőjeként, mert az általa vezetett Bears 24 pontot szerzett a medvék csatájában, a Central Arkasas hála a védelmének végül továbbra is nyeretlenül álljon a Missouri State 3 találkozó után. A UCA védelme 6 labdát (köztük egy pick-sixet Deandre Lamont révén) és 7 sacket szerzett, . Ráadásul náluk Breylon Smith 2 TD passzt adott és nem hibázott bele a meccsbe, és ha neki nem sikerült, akkor Hayden Ray-re lehetett számítani mezőnygólokban. A 6. találkozójánál(mérleg 3-3) járó Central Arkansas 16 pontot szerzett a 3. negyedben és 33-24-re megnyerte a találkozót.

A nap másik FCS vs FCs meccsén a Jacksonville State és a North Alabama csapott össze. Zerrick Cooper tovább folytatta az NFL scoutok figyelmének magára irányítását, mert a Gamecocks 24 pontjából 3 TD-vel (2 futott, 1 passzolt) vette ki a részét. A hazai Lions most sokkal szorosabb mérközést játszott, mint a Liberty ellen, de a 17 szerzett pont végól csak erre volt elég többre nem.

A nap utolsó találkozóján a Stephen F. Austin 31-12-re győzte le a Div II-es Angelo State-t. Itt ki kell emelni Xavier Gipsont, aki előbb egy 90 yardos TD-t szerzett Trae Self passzából, majd volt egy 37 yardos punt returnje is.

Jövő heti menetrend:
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Radunz után újabb FCS (és Missouri Valley Conference) OT kapott meghívást a Seniorbowlra a Northern Iowa OT Spencer Brown személyében.


A COVID-19 az FCS-s se kíméli a 6 szombaton pályára lépő csapatból 2-nek koronavírusos a vezetőedzője. Stephen F. Austin-nál Colby Carthel, míg a Jacksonville State’s John Grass küzd a vírussal. Utóbbinál az assistant head coach és offensive coordinator Jimmy Ogle éll majd az oldalvonalnál a North Alabama ellen.

Ha lesz tavasszal FCS, akkor az alábbi 7 suli nem vesz részt majd rajta.
Big Sky: Sacramento State
Big South: Campbell
Ohio Valley: Eastern Kentucky
Southland: Abilene Christian, Central Arkansas, Houston Baptist, Stephen F. Austin
(tegnap a Sacramento State jelentette be, hogy ők inkább köszönik, de kimaradnának a dologból.)

Szerkesztette: iktriad
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kései pótlás múlt szombatról.

A katona csapatok meccsén a The Citadel és főleg annak védelme nagyon jól tartotta magát az Army ellen. A Bulldogs 150 futott yardon tartotta a West Pointiakat, ez 200-al kevesebb az átlagnál. 2 interceptiont szerzett a védelem, egyet a 16 szerelésig jutó Sean-Thomas Faulkner, egyet Jay Smith ami előkészítette Darique Hampton 4 yardos TD futását. A 14-9-es vereség azért nagyon fájó, mert a vendégek 2 mezőnygólt is kihagytak, amivel nyerhettek volna. Így is ez volt a 2. legszorosabb FCS vereség idén FBS csapattól.

A nap másik FBS-FCS találkozóján a Central Arkansas 50- 27-re kapott ki az Arkansas Statetől. A Bears mindhárom TD-jét Lujuan Winningham kapta el. Kettő a 2 TD meleltt 2 pickig jutó Breylin Smith, 1-et a RB Marshun Douglas osztott ki neki.

Jelenleg 0-24 az idei FCS vs FBS mérleg és 66-nál jár a számláló tavaly szeptember14.-e óta, amikor a Citadel megverte a Georgia Techet. Az elmúlt 158 meccsen 3-155 az arány az NCAA két legfelsőbb osztályának csapatai között lejátszott meccseken a W-L arány.

A nap 3. meccsén a Jacksonville State- Mercer találkozón a Gamecocks 34-28-ra nyert, A hazaiak irányítója, Zerrick Cooper 2 TD-t futott.

A most szombati program:
4 hónapja
aranytöküJimmy San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 108
Trey Lance is ott lesz a jövő évi drafton elérhető QB-k között.

iktriad
Jöhet a 9ersbe.
aranytöküJimmy
Nem hiszem, hogy Top 10 (Top 5?)-ös picketek lesz, ami ehhez valószínűleg kelleni fog majd. 😉
iktriad
Ha így folytatódik akkor top 10-15 akkor egy feltraddel már elérhető közelségben lenne de valóban nem ez a realitás.
A Gatorsból Trasket eltudod képzelni Shannahan rendszerébe? Egy bevállalós irányítónak tűnik akivel sokat léphetne elő a Kyle.
aranytöküJimmy
Jimmy G ki van fizetve. Superbowlba jutós év után akármilyen rossz lenne, nem fogják elküldeni.
iktriad
Akármikor elküldhető de úgy gondoltam hoznák Trasket 1 évig tanulmányozza a rendszert és utána övé a terep
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Trey Lance is ott lesz a jövő évi drafton elérhető QB-k között.

iktriad
Jöhet a 9ersbe.
aranytöküJimmy
Nem hiszem, hogy Top 10 (Top 5?)-ös picketek lesz, ami ehhez valószínűleg kelleni fog majd. 😉
iktriad
Ha így folytatódik akkor top 10-15 akkor egy feltraddel már elérhető közelségben lenne de valóban nem ez a realitás.
A Gatorsból Trasket eltudod képzelni Shannahan rendszerébe? Egy bevállalós irányítónak tűnik akivel sokat léphetne elő a Kyle.
aranytöküJimmy
Jimmy G ki van fizetve. Superbowlba jutós év után akármilyen rossz lenne, nem fogják elküldeni.
4 hónapja
aranytöküJimmy San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 108
Trey Lance is ott lesz a jövő évi drafton elérhető QB-k között.

iktriad
Jöhet a 9ersbe.
aranytöküJimmy
Nem hiszem, hogy Top 10 (Top 5?)-ös picketek lesz, ami ehhez valószínűleg kelleni fog majd. 😉
iktriad
Ha így folytatódik akkor top 10-15 akkor egy feltraddel már elérhető közelségben lenne de valóban nem ez a realitás.
A Gatorsból Trasket eltudod képzelni Shannahan rendszerébe? Egy bevállalós irányítónak tűnik akivel sokat léphetne elő a Kyle.
4 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 63 843 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Trey Lance is ott lesz a jövő évi drafton elérhető QB-k között.

iktriad
Jöhet a 9ersbe.
aranytöküJimmy
Nem hiszem, hogy Top 10 (Top 5?)-ös picketek lesz, ami ehhez valószínűleg kelleni fog majd. 😉