Nebraska Huskers

3 feliratkozó

több mint 6 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Régen írtam már ide (meg nem tudom olvassa-e valaki vagy csak magamnak írogatok 😀 ), de a mai spring game apropóján érdemes átnézni, hogy mi a helyzet a csapat körül.

Tommy Armstrong profinak áll (legalább is szeretne..), így a kezdő QB pozícióért ketten vannak versenyben. Egyikük az a Tanner Lee, aki a Tulane-től transzferelt korábban, és két évig kezdő volt, összesen 19 meccsen. Ez idő alatt a számai nem voltak túl bíztatóak, de akik látták játszani (én nem), azok láttak benne fantáziát. A másik aspiráns a redshirt-freshman Pat O'Brien, egykori 4*-os srác Californiából. Csapat közeli források szerint Lee-nek áll a zászló, főleg a kezdő tapasztalata miatt. Ezt érdekes lesz figyelni.

Tavaly az offense motorja a futójáték volt, viszont a tavalyi leading rusher Terell Newby távozott, így Devine Ozigbo léphet előre a depth-en. Ő 2016-ban is megmutatta, hogy mire képes (412 yd 5 TD), egy igazi erőfutó, neki kell átvenni a feature back szerepet. Mivel a két QB-kandidáns inkább zseb QB Armstronggal ellentétben, ezért várhatóan idén a passzjáték felé fog tendálni Riley offense-e. Kíváncsian várom, hogy az elkapók közül ki fog tudni előlépni, ugyanis csak Stanley Morgan Jr. és De'Mornay Pierson-El maradtak tavalyról, nekik pedig nem volt sok közük a tavalyi O#-hez (na jó, Morgan nem volt rossz azért a 453 yard-jával). Idén ugye 3db 4*-os WR-t is szereztünk, K. Johnson Jr., McQuitty és Lindsey közül valakinek már idén elő kellene lépni, különben itt nagyon vékonyan leszünk.

A védelemben Diaco érkezése nagy dolgokat vetít elő, kiváló DC-ről van szó, ráadásul a tavalyi borzalmas D#-nél csak jobb lehet az idei, főleg a passz ellen. Diaco 3-4-et használ, itt tehát egy váltás következik, ami rendesen felkavarhatja majd a kezdők névsorát, sok változás lesz mire a kezdő 11 kialakul. A secondary volt a legelkeserítőbb tavaly, innen fájó lesz Gerry kiesése, de a többiek +1 év rutinnal térnek vissza, ez mindenképpen pozitívum.

2018-ra van már 5 committ-unk, eddig egész ígéretes a dolog:

Bookie Radley-Hiles: 4 csillagos CB, a class 37. legjobb játékosa, 7. legjobbja a posztján. 5-10, 175lb, Floridából érkezik, ahonnan eddig nem tudtunk top prospecteket leakasztani, remélem ez egy tendencia kezdete. Állítólag CB-ként is számolunk Radley-Hiles-szal annak ellenére, hogy sokat játszott korábban safetyt is. Ő is játszott Calabasas-ban, ahogy az idei committ-ok közül Gebbia és Johnson Jr. is. Nagy hal, nagyon örülök a megszerzésének, tegnap jelentette be a committ-ot.
Wll Farniok: Az ország hetedik legjobb centere, a nálunk játszó redshirt freshman Matt Farniok öccse. 6-3, 255lb, a bátyja miatt sokszor lehetett látni a kampuszon, szinte borítékolható volt, hogy hozzánk jön jövőre annak ellenére, hogy a Virginia Tech, az Iowa, az Iowa State, a Virginia és a Minnesota is hívta.
Camreon Jurgens: 4*-os Athlete, valószínűleg TE lesz belőle tiszteletet parancsoló (6-4, 245) méretei miatt. Nebraskai srác, az állam legjobb játékosa, nála más nem is jöhetett szóba Huskers-en kívül, pedig többek között a UCLA is ösztöndíjat ajánlott neki. TE-ek terén nem álltunk túl jól az utóbbi években, legalább is ilyen tehetség megközelítőleg sem játszott ezen a poszton mostanában.
Eric Fuller: 5-10, 150lb méretekkel bíró villámléptű 4*-os elkapó, szintén egy top100-as tehetség (a scout pl. a 71-ik helyen hozza). Los Angeles-i srác, vagyis folytatjuk a Californiai előretörésünket, kiváló játékosokat tudunk Lincolnba csábítani az utóbbi években a nyugati partról, Fuller erre a legújabb példa. Egy ilyen tehetségért a fél ország sorban állt persze, úgy mint az Oklahoma, a hometown USC és UCLA, a BYU, a Michigan és a Louisville, csak hogy a nagyobbakat említsem. Jár tehát a pacsi Keith Williamsnek amiért meg tudta győzni, hogy hozzánk jöjjön.
Masry Mapieu: A védelem eddigi egyetlen commitja, 6-4, 270lb-os méretekkel rendelkező DT. 3 csillagos tehetség, még akár NT is lehet belőle Diaco rendszerében ha eltölt egy kis időt a konditeremben, de állítólag most is nagy erő lakozik már benne. A két Iowa-i csapat mellett itt is a UCLA volt még képben.

Ma pedig spring game, ahova már 70.000-nél is több jegyet adtak el, és várhatóan telt ház lesz 😊 Kíváncsian várom.
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
A tegnap híre (DIaco kinevezése mellett persze), hogy Tyjon Lindsey committolt a csapathoz. Elkapókkal elég jól állunk, ő a harmadik 4 csillagos recruit a poszton idén. Ő a múlt héten decommittolt az Ohio State-ről, akkor már várható volt, hogy minket választ, hiszen mi voltunk a másik csapat a Colombus-iak mellett, akik közül döntött anno. Egy igazi playmaker a srác, gyors, robbanékony, sok elkapás utáni yarddal. Pont Ő kellett Johnson Jr és McQuitty mellé, I'm happy.
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Közen Mark Banker DC-t szélnek eresztették. Nem bánom, mert komolyabb csapatok ellen ez a védelem 0 volt.
Koviakos
remek utódot sikerült találni

 twitter.com/Coach_Riley/status/820315267947495424
baggio
Na ennek baromira örülök 👍
több mint 7 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
Közen Mark Banker DC-t szélnek eresztették. Nem bánom, mert komolyabb csapatok ellen ez a védelem 0 volt.
Koviakos
remek utódot sikerült találni

 twitter.com/Coach_Riley/status/820315267947495424


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Közen Mark Banker DC-t szélnek eresztették. Nem bánom, mert komolyabb csapatok ellen ez a védelem 0 volt.
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Lett egy kis időm, gondoltam összeszedem az eddig Lincolnba committolt játékosok közül a legígéretesebbeket:
Avery Roberts: 4 csillagos ILB, az ország 107., posztjának 4. legjobb játékosa. 6.05", 218, egy igazi atléta aki jól olvassa a játékot, futás ellen nagyon hatékony, de pass coverage-ben a sebessége ellenére is gyenge, valamint némi izmot magára kel még szednie, de remek alapanyag. Trent Bray, a LB-edzőnk toborozta, az Indiana, a Pittsburgh és a Penn Sate is vitte volna.
Tristan Gebbia: Pro-style QB, a 6. legjobb iránytó a classban, 6.3", 180, mondhatni ideális méretei vannak. Jól mozog a zsebben, gyorsan engedi el a labdát, és pontosan passzol. Távoli passzai igen jó százalékban estek be, és emellett a zsebből kimozogva is meg tudja hosszabbítani a játékot, esetleg megfutni a first downt. Danny Langsdorf toborozta, nem kis dolog az ő megszerzése, Riley nagyon jól fogja tudni használni, és a campekben is el volt ájulva tőle.
Keyshawn Johnson Jr.: Az egykori USC- és NFL-sztár Keyshawn Johnson fia, szintén elkapó, aki Gebbia-val egy középsuliba járt Calabasas-ban. 6.1", 195 lb, nagyon okos játékosnak tartják, aki kiválóan futja a route-okat, jó keze van és ezek mellé folyamatosan fejlődik, keményen dolgozó, tanulékony srác. Atletikusságban a méreteihez képest azonban nem kiemelkedő, nem olyan robbanékony, mint hasonló méretű kortársai, bár ebben is képes volt fejlődni az utóbbi időben. Gebbiaval ütős páros lesznek 1-2 év múlva Huskers mezben is.
Jaevon Mcquitty: 4 csillagos WR, a 34. legjobb a posztján. 6.2", 185, tipikus possession receiver, kiváló kezekkel. Hihetetlenül megbízható játékosnak tartják, aki szinte sosem droppol, aki forgalomban is elkapja és megtartja a labdát. Emellé azonban limitált atletikus képességek társulnak, emiatt nem tudja a többiek számára megnyitni a pályát. Columbia, MO az otthona, amely városban található a Missouri Tigers kampusza, így elég nagy szó az ő committolása, főleg, hogy a Tigers is hívta, emellett az Iowa és az Indiana volt versenyben érte.
Matt Sichterman: 6.5", 265 lb, vagyis egy elég vékonydongájú Guard, aki posztjának 15. legjobbja. Kiváló egyensúlyérzékkel rendelkezik, aki futásblokkolásban is ügyes, de rengeteg időt kell még a konditeremben töltenie, mire használható játékost faragunk belőle, hiszen passzblokkoláskor egy nagyobb DT simán betolja a zsebbe egyelőre. Ám nem véletlen lett 4 csillagos recruit (rivalsnál csak 3), hiszen okos srác, jó a lábmunkája, és látszik, hogy fér még rá izom bőven. Első évében nem valószínű, hogy pályára kerül, de később kiváló játékos válhat belőle.
Deionte Watts: 4-star DT, 6.3", 302 lb, egy igazi hústorony a védelem közepére. Igazi Run stuffer, képes elnyomni a blokkolót erőből, emellé biztos szerelő, ha találkozik a labdással. Jól tömi a lyukakat, pass rushban folyamatosan fejlődik, de ott még nem igazán tényező. A lábmunkáján kell még fejleszteni, valamint nem igazán tud magával mit kezdeni, ha elkerül a közeléből a labda (pl. screen passzoknál). John Parella DL-edző toborozta, valószínűleg nagy segítség lesz futás ellen évekig.

Szerkesztette: Koviakos
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Music City Bowl december 30-án a Tennessee ellen
baggio
Na ez tetszik, kíváncsi leszek. A Tennessee baromira túlhypeolt csapat volt, de talán őket mondanám első blikkre esélyesebbnek most. Érdekes lesz.
több mint 7 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
Music City Bowl december 30-án a Tennessee ellen


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
OMG, szerencse, hogy dolgoztam az éjjel, ez valami borzalom lehetett. Ekkora kiütésre nem tudom mióta nem volt példa. Azt hiszem nem nézem vissza 😕
Koviakos
Holtversenyben a második legnagyobb különbségű eredmény két top 10-es csapat meccsén az AP poll történetében.

Mindamellett, hogy reálisan nyilván nincs ekkora különbség a két csapat között, azért azt látni lehetett már eddig is, hogy igencsak túl van (volt) értékelve a Huskers. A szezon első felében a gyenge menetrenddel nem volt nagy művészet összehozni a hibátlan mérleget, és nyilván ahogy ezzel párhuzamosan a többieknél becsúszott egy-egy vagy akár több vereség is, úgy "muszájból" egyre magasabbra kellett rangsorolni a csapatot, de amikor már úgymond ellenfél is volt a pályán (most és az előző fordulóban), jöttek is a bajok.

És az újabb vereséggel ugyebár el is fogyott az előny a csoporton belül a Wisconsinnal szemben, az egymás elleni eredmény a Badgersnek kedvez, és ugyan az alapszakasz hátralévő részében illene háromból hármat hozni a Minnesota, Maryland, Iowa trió ellen, de a borzokra papíron még ennél is könnyebb három meccs vár.
vassadi
Egyértelmű volt hogy ez a csapat nem top10-es az országban. Veretlenek voltunk, de a meccseink nagy része egyáltalán nem jött simán, még ha az eredmény mást is mutatott (pl Wyoming a szezon elején). Azt lehett tudni, hogy a horseshoe-ba nem nyerni megyünk, de ez azért durva volt. Mindegy, inkábbb nem nézem meg, úgy gyorsabb a felejtés, ez a szezon még így is hatalmas előrelépés tavalyhoz képest, még ha a konfdöntő idén nem is lesz meg (ez múlt hét végén kb bizonyossá vált) 😊
több mint 7 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 543
OMG, szerencse, hogy dolgoztam az éjjel, ez valami borzalom lehetett. Ekkora kiütésre nem tudom mióta nem volt példa. Azt hiszem nem nézem vissza 😕
Koviakos
Holtversenyben a második legnagyobb különbségű eredmény két top 10-es csapat meccsén az AP poll történetében.

Mindamellett, hogy reálisan nyilván nincs ekkora különbség a két csapat között, azért azt látni lehetett már eddig is, hogy igencsak túl van (volt) értékelve a Huskers. A szezon első felében a gyenge menetrenddel nem volt nagy művészet összehozni a hibátlan mérleget, és nyilván ahogy ezzel párhuzamosan a többieknél becsúszott egy-egy vagy akár több vereség is, úgy "muszájból" egyre magasabbra kellett rangsorolni a csapatot, de amikor már úgymond ellenfél is volt a pályán (most és az előző fordulóban), jöttek is a bajok.

És az újabb vereséggel ugyebár el is fogyott az előny a csoporton belül a Wisconsinnal szemben, az egymás elleni eredmény a Badgersnek kedvez, és ugyan az alapszakasz hátralévő részében illene háromból hármat hozni a Minnesota, Maryland, Iowa trió ellen, de a borzokra papíron még ennél is könnyebb három meccs vár.
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
OMG, szerencse, hogy dolgoztam az éjjel, ez valami borzalom lehetett. Ekkora kiütésre nem tudom mióta nem volt példa. Azt hiszem nem nézem vissza 😕
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Őszintén megvallva sima meccset vártam, és gratulálok az Illinois-nak, nem hogy partiban voltak a meccsen, de vezettek is a harmadik negyed végén. Utána Newby vezetésével a futójáték bedarálta őket, és a vége nagyobb különbség lett, mint amit a meccs mutatott.

A védelem a második félidőre felszívta magát, úgy tűnik ez náluk egész éves trend lesz: első félidőben lődörgés, utána viszont nagyot ütnek. Ha tudnánk négy negyedre stabilizálni a D#-t, akkor határ a csillagos ég.

Az offense-ben a helyzet változatlan: erőből, középső futásokkal felőröljük a védelmet, és a végén behúzzuk a meccset. Eddig ez Ozigbo szakterülete volt, most azonban Newby is jól szállt be, úgy tűnik erre a meccsre Riley a 2 jó HB közül a gyorsabbat választotta. Armstrong pedig megmutatja, hogy egy-egy meccstől eltekintve miért nem tartozik az elithez, és miért nem fog soha. Rossz döntéshozatal, rosszul elengedett labdák (hátsó lábról dobál állandóan). Pedig a fizikai képességei meglennének hozzá, és persze nem is játszik vészesen rosszul, de közel sem olyan jó, mint a legtöbbek szerint.

Összességében nincs ok azért a panaszra, a meccs meg van, most egy hét pihenés, utána pedig a Michigan State-verő Indiana jön Lincolnba.
több mint 7 éve
Koviakos Green Bay Packers Nebraska Cornhuskers 95
Na, megvolt az első igazi erőfelmérő idén, az egyik legfordulatosabb meccsel, amit mostanában láttam. Offense oldalon a második félidőre megtaláltuk a kacsák védelmének gyenge pontját: Bár sebességben bárkivel felveszik a versenyt, fizikálisan föléjük nőttünk, és Ozigbo erőfutásaival kifárasztottuk és felőröltük őket. Ez volt a kulcs, egymás után vezettük a drive-okat, amiben belső futáson kívül csak pár option játék volt és mindet TD-re váltottuk. Armstrong pedig nem játszott ilyen éretten nem is tudom mióta, Riley nagyon rendbe rakta fejben a második féidőre. Nem voltak buta, rossz helyre erőltetett passzok,mintha kicserélték volna. Hatalmas ütéseket kapott, de visszatért és győzelemre vezette a csapatot, szóval emelem kalapomat előtte

A védelemben a passzt nagyon jól megfogtuk, nem engedtünk nagy játékokat, a futás elleni védekezés viszont katasztrófa, Freeman nélkül is 300+ yardot szereztek, ami brutális, egész egyszerűen sebességből verték meg a védelmet, ezen változtatni kell.
Egyébként ha az Oregon minden TD-je után az extra egypontosra megy és nem a kétpontosokat hagyják ki, akkor 35-35 és hosszabbítás 😀

Összességében minden happy, kiemelt csapatot sikerült legyőzni, szóval jöhet a Big Ten-daráló, elsőként az igen gyengén muzsikáló Northwestern, illene elkapni őket egy hét múlva.
több mint 8 éve
davekid 349 — Go Big Red
RIP #1

FOLLOW @davekid12
https://twitter.com/#!/davekid12
több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
Foster Farms Bowl a UCLA ellen december 26-án


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
davekid 349 — Go Big Red
Illinois ellen visszatér Gangwish és Pierson-El, viszont a védelemből Banderas kiesett... jo meccs lesz Go Big Red

FOLLOW @davekid12
https://twitter.com/#!/davekid12
több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
360 fok



---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
 twitter.com/Huskers/status/639063840290803712


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante


Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
Holiday Bowl: USC vs Nebraska


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Good choice.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
Micsoda?!

Nebraska hires Oregon State head coach Mike Riley


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Bielema lenne a főjelölt:  www.sbnation.com/college-football/2014/12/3/7327825/bret-bielema-nebraska-arkansas


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
játékosreakciók:
 www.sbnation.com/college-football/2014/11/30/7309807/nebraska-players-are-not-pleased-with-bo-pelinis-firing
utódtippek:
 www.cbssports.com/collegefootball/eye-on-college-football/24851654/possible-coaching-candidates-for-nebraska


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 759 — No es importante
Pelinit kirúgták.vassadi
must follow, ilyenkor meg pláne 😊
 twitter.com/FauxPelini

@FauxPelini
THAT'S IT I QUIT


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal