Maka a Sport TV-ben

21 feliratkozó

több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 1 267
Maka! Azon gondolkodtam el, h az általam követett főbb amerikai major sportokban(NFL, NBA) kialakult az már jó ideje h a nyugati főcsoport nagyobb erejű csapatokat képvisel mint a keleti csapatok. Pl. a keleti főcsoportban 2010 óta egyértelmű h ahol James keletről az a csapat jut a Döntőbe. Míg a többi csapat ki lehet mondani h nyugaton a Playoff közelébe nem ért volna, mert annyira erős és sűrű volt nyugat. Pár éve megvan ez az NFL-ben is, hogy azt látni h nyugaton több erős csapat van mint keleten. Van erre vmi elképzelésed hogy ez miért alakulhatott ki? Bárki véleményét szívesen meghallgatom, nem csak Makának szólt a kérdés, de róla tudom hogy mindkét sportban erősen jártas.
KeyG
Hát igen, hiszen idén két keleti játszotta a döntőt
Tavaly is egy keleti nyerte meg
2015-ben dettó
2016-ban a Broncos mondjuk legyen nyugati meg 2014-ben a Seahawks, de 2013-ban megint keleti, 2012-ben megint keleti, és mondjuk 2000-ig visszamenve nem is nagyon van megint nyugati, a Ramsnek adjuk meg.

Szóval igen, óriási a nyugati fölény 😀
Wyatt
Nem a bowl vagy gyűrű győzelmekre utaltam. Sztem egyértelmű volt. 😀
KeyG
De akkor mire?
Nyugaton volt egy jó három éve a 49ersnek, meg néhány a Seahawksnak és a Broncosnak. Most meg másfél a Ramsnek és a Chiefsnek, ami leginkább a csoportja nevében nyugati.

Kis túlzással az összes többi csapat keleten van, szal NFL-ben a kelet vs. nyugat felvetés minimum megmosolyogtató, erre próbáltam utalni.

Amúgy én az NFC vs AFC-től sem vagyok hasra esve, de ebben meg belejátszik az, hogy az AFC-t 15 éven keresztül három irányító uralta, a többi csapat elvétve tudott beleszólni a versenybe, ez pedig azzal is jár, hogy egyes csapatok időnként mintha már el sem akarnák hinni, hogy meg lehet verni ezeket a gárdákat. Az NFC-ben sokkal nagyobb a fluktuáció, ott bármikor előfordulhat az, hogy az egyik csapat a fejére áll, egy másik a semmiből mindent összehoz, aztán utána ugyanúgy fejre áll a következő idényben
Wyatt
Arra h az NFC.ben vagy NBA.ben Nyugaton nehezebb Playoffba kerülni.
KeyG
Jó, az úgy nem vicces, hogy miután már elmagyaráztam a poént, még utána is magyarázni kell.
Wyatt
Mit? Az NFC-ben is vannak olyan korszakos QB-k mint 15 évig az AFC-ben, (Brees, Rodgers) és még sem tudnak olyan dominanciát kialakítani mint az általad gondolt( Brady, Manning, Roethlisberger) 3-as. Az elmúlt 15 évben, 5 csapat jutott az AFC-ből a döntőbe, az NFC-ből 11. Tehát sűrűbb és keményebb onnan bejutni. Csak gondolj bele tavalyi év, Titans és Bills. Ha ők nyugaton vannak bejutnak Playoffba? Nem. Mégpedig azért mert az AFC csapatai között nagyobb az olló mint a nyugati csapatok között.
KeyG
Minden szavaddal egyetértenék, hogyha megmagyaráznád, hogy az NFC mitől nyugati konferencia? Az AFC meg mitől keleti?
Fast Willie
Tény ezt valóban hülyén fogalmaztam meg. 😀

Boston Celtics & Real Madrid
több mint 1 éve
Wyatt New England Patriots 21 961 — Three-time EL-champ^^
Ne már, ez már kurvára kellemetlen nekem, és biztosan mást is zavar
Nem Kelet–Nyugat van itt, hanem Amerikai–Nemzeti főcsoport, a csapatok túlnyomó része keleti parti, és a többiből is sokkal több az inkább keleti, mint sem. De egy kurva poént ötféleképpen elmagyarázni... Bánom, hogy belekezdtem

több mint 1 éve
Fast Willie Pittsburgh Steelers 3 486

De abban is van összefüggés, h amíg a Pats , ócskaszar csoportban van, addig egy Saints-nek 2 olyan csapattal is meg kell birkóznia akik 3 éven belül bowlban voltak. És mint tudjuk, a Pats nem is pörög az elején, annyira mint decembertől.

Boston Celtics & Real Madrid
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 1 267
Maka! Azon gondolkodtam el, h az általam követett főbb amerikai major sportokban(NFL, NBA) kialakult az már jó ideje h a nyugati főcsoport nagyobb erejű csapatokat képvisel mint a keleti csapatok. Pl. a keleti főcsoportban 2010 óta egyértelmű h ahol James keletről az a csapat jut a Döntőbe. Míg a többi csapat ki lehet mondani h nyugaton a Playoff közelébe nem ért volna, mert annyira erős és sűrű volt nyugat. Pár éve megvan ez az NFL-ben is, hogy azt látni h nyugaton több erős csapat van mint keleten. Van erre vmi elképzelésed hogy ez miért alakulhatott ki? Bárki véleményét szívesen meghallgatom, nem csak Makának szólt a kérdés, de róla tudom hogy mindkét sportban erősen jártas.
KeyG
Hát igen, hiszen idén két keleti játszotta a döntőt
Tavaly is egy keleti nyerte meg
2015-ben dettó
2016-ban a Broncos mondjuk legyen nyugati meg 2014-ben a Seahawks, de 2013-ban megint keleti, 2012-ben megint keleti, és mondjuk 2000-ig visszamenve nem is nagyon van megint nyugati, a Ramsnek adjuk meg.

Szóval igen, óriási a nyugati fölény 😀
Wyatt
Nem a bowl vagy gyűrű győzelmekre utaltam. Sztem egyértelmű volt. 😀

Boston Celtics & Real Madrid
több mint 1 éve
Wyatt New England Patriots 21 961 — Three-time EL-champ^^
Maka! Azon gondolkodtam el, h az általam követett főbb amerikai major sportokban(NFL, NBA) kialakult az már jó ideje h a nyugati főcsoport nagyobb erejű csapatokat képvisel mint a keleti csapatok. Pl. a keleti főcsoportban 2010 óta egyértelmű h ahol James keletről az a csapat jut a Döntőbe. Míg a többi csapat ki lehet mondani h nyugaton a Playoff közelébe nem ért volna, mert annyira erős és sűrű volt nyugat. Pár éve megvan ez az NFL-ben is, hogy azt látni h nyugaton több erős csapat van mint keleten. Van erre vmi elképzelésed hogy ez miért alakulhatott ki? Bárki véleményét szívesen meghallgatom, nem csak Makának szólt a kérdés, de róla tudom hogy mindkét sportban erősen jártas.
KeyG
Hát igen, hiszen idén két keleti játszotta a döntőt
Tavaly is egy keleti nyerte meg
2015-ben dettó
2016-ban a Broncos mondjuk legyen nyugati meg 2014-ben a Seahawks, de 2013-ban megint keleti, 2012-ben megint keleti, és mondjuk 2000-ig visszamenve nem is nagyon van megint nyugati, a Ramsnek adjuk meg.

Szóval igen, óriási a nyugati fölény 😀

több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 9 256 — nabege2@yahoo.com
Így alakult 😊 NFL-ben meg az AFC volt tök sokáig baromi erős!
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 1 267
Maka! Azon gondolkodtam el, h az általam követett főbb amerikai major sportokban(NFL, NBA) kialakult az már jó ideje h a nyugati főcsoport nagyobb erejű csapatokat képvisel mint a keleti csapatok. Pl. a keleti főcsoportban 2010 óta egyértelmű h ahol James keletről az a csapat jut a Döntőbe. Míg a többi csapat ki lehet mondani h nyugaton a Playoff közelébe nem ért volna, mert annyira erős és sűrű volt nyugat. Pár éve megvan ez az NFL-ben is, hogy azt látni h nyugaton több erős csapat van mint keleten. Van erre vmi elképzelésed hogy ez miért alakulhatott ki? Bárki véleményét szívesen meghallgatom, nem csak Makának szólt a kérdés, de róla tudom hogy mindkét sportban erősen jártas.

Boston Celtics & Real Madrid
több mint 1 éve
yooker New York Giants 5 684 — Expect the Best !
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
Remélem a Saintsen vagy a Ramsen leszel.
Matthew99
TNF meg az SNF az enyém.
Maka
Giants-Frisco MNF ! wow !
remélem Gyula és Ricsi lesz !egy ilyen veretős derbi mellé nagyon passzolnának!!
több mint 1 éve
Maka Jacksonville Jaguars 2 489
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
Remélem a Saintsen vagy a Ramsen leszel.
Matthew99
TNF meg az SNF az enyém.

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom
Youtube csatornám: https://bit.ly/2u3QqBk
több mint 1 éve
Matthew99 New Orleans Saints 5 638 — Invisible man
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
pats??????? 😀
NB2
Titans ellen?!?
Hülye vagy?
Sobri Jóska
Hát ilyen nincs 😀
Wyatt
Hát ez tűrhetetlen 😀

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Wyatt New England Patriots 21 961 — Three-time EL-champ^^
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
pats??????? 😀
NB2
Titans ellen?!?
Hülye vagy?
Sobri Jóska
Hát ilyen nincs 😀

több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 54 430 — Game of Thrones Survivor Fantasy + GM Game 2018 Winner
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
pats??????? 😀
NB2
Titans ellen?!?
Hülye vagy?
Sobri Jóska
Vrabel Bowl! 😊
több mint 1 éve
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 16 254 — Aki NER az nyer!
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
pats??????? 😀
NB2
Titans ellen?!?
Hülye vagy?

több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 9 256 — nabege2@yahoo.com
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
pats??????? 😀
több mint 1 éve
Matthew99 New Orleans Saints 5 638 — Invisible man
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers
Maka
Remélem a Saintsen vagy a Ramsen leszel.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Maka Jacksonville Jaguars 2 489
Week 10:
TNF-Panthers-at-Steelers,
11/10-19:00-Saints-at-Bengals, 22:25-Seahawks-at-Rams, SNF-Cowboys-at-Eagles,
MNF-Giants-at-49ers

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom
Youtube csatornám: https://bit.ly/2u3QqBk
több mint 1 éve
yooker New York Giants 5 684 — Expect the Best !
Jók voltatok hajnalban, Hörivel!
Fattyu
legerősebb páros nálam..
és most a hétvégi meccsek is nagyon ülnek! | persze kivételesen...😊 |
több mint 1 éve
Maka Jacksonville Jaguars 2 489
Jók voltatok hajnalban, Hörivel!
Fattyu
Köszi! Kellett hozzá a jó meccs is, most egymásután zsinórban kifogtam jó pár kiütést, esküszöm élmény volt beülni egy olyan meccsre, ahol "csak" 10 pont difi volt. 😊

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom
Youtube csatornám: https://bit.ly/2u3QqBk
több mint 1 éve
Matthew99 New Orleans Saints 5 638 — Invisible man
9. hét?
steelwolf
 twitter.com/galuskahulud/status/1055002767545262080?s=20
Matthew99
Bakker most nézem csak h hétfő esti "rangadó": Titans-Cowboys. Hát hol a pezsgődurrogás, az örömujjongás, a fanfárok???

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 217
Jók voltatok hajnalban, Hörivel!