NFL Draft 2016

30 feliratkozó

több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 216
Minden egy helyen:
 docs.google.com/spreadsheets/d/1MhmzWDgIqCIoYL0K1c8MG43W1djmSw5trl5-oJfe24Q/edit#gid=0

Szerkesztette: Klaci79
több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 541 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
elveszettem hsz, igy csak röviden
OJ Howard szerintetek is az utóbbi 10év legjobb TE rospectje?
braxa88
Ha azt írod, hogy az utóbbi 10 év legnagyobb upside-dal bíró TE prospectje, az akár még helytálló is lehet.
Már HS-ből kijövet is korszakos tehetségként harangozták be, csak épp az Alabama offense-e finoman szólva sem olyan, amelyik passzjátékban agyonhasználja a tight endet (meg hát tavaly a Cooper-centrikus pass offense, idén Henry...), nem adódott igazából lehetősége elkapóként bizonyítani és ezáltal a statisztikái is elég visszafogottak voltak (a 2013-as és 2014-es szezonban összesen alig volt több yardja, mint most a nagydöntőben), így meg értelemszerűen eléggé radar alatt maradt. Ami miatt viszont elit prospect lehet, hogy egyrészt valódi physical freak, másrészt nem az a fajta tight end, aki csak elkapásoknál használható és mondjuk in-line pozícióban abszolút nem is lehet rá számítani, hanem igazi univerzális TE, blokkolásban talán nincs is nála jobb játékos a posztján egyetemi szinten. A tight endek többségénél ugye épp ezekkel szokott gond lenni, nála viszont pont az lesz a legnagyobb kérdés, hogy elkapóként a natural talent milyen szinten van nála, ezt meg leginkább csak game tape alapján lehet belőni, és ezért lesz baj, hogy az alulhasználtsága miatt nagyon korlátozott az a minta, ami a scoutok rendelkezésére áll.
Ha jelentkezik a draftra, engem egyáltalán nem lepne meg, ha ő lenne az elsőként kiválasztott tight end, ha pedig a pre-draft kampánya jól sikerül, a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő mért adatokat produkál, akkor szerintem az első kör vége is szóba jöhet.
vassadi
Tetszik az íràs a csàvóról, elvihetnénk 1/32! 😉
steelwolf
Majd mi, nekünk kell TE 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 860 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!

DiamondsHead44 2 696 — Rams fan
ki a legnagyobb bust jelölt idén?
ano92
ha irányítót vagy WR-t húzunk az első körben, akkor ő.

STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 8 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 444 — Panthers fan
A Clemson mindkét kezdő DE-je, Lawson és Dodd is jön a draftra

Perception is reality.
több mint 8 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 30 769 — LIGHTS OUT!
ki a legnagyobb bust jelölt idén?
ano92
Akit Marioana visz 😮

több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ki a legnagyobb bust jelölt idén?
ano92
Connor Cookot sokan köpködik

több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
ki a legnagyobb bust jelölt idén?
ano92
Akit a Cleveland húz 1/2-re

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 306 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
ki a legnagyobb bust jelölt idén?

több mint 8 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 564
elveszettem hsz, igy csak röviden
OJ Howard szerintetek is az utóbbi 10év legjobb TE rospectje?
braxa88
Ha azt írod, hogy az utóbbi 10 év legnagyobb upside-dal bíró TE prospectje, az akár még helytálló is lehet.
Már HS-ből kijövet is korszakos tehetségként harangozták be, csak épp az Alabama offense-e finoman szólva sem olyan, amelyik passzjátékban agyonhasználja a tight endet (meg hát tavaly a Cooper-centrikus pass offense, idén Henry...), nem adódott igazából lehetősége elkapóként bizonyítani és ezáltal a statisztikái is elég visszafogottak voltak (a 2013-as és 2014-es szezonban összesen alig volt több yardja, mint most a nagydöntőben), így meg értelemszerűen eléggé radar alatt maradt. Ami miatt viszont elit prospect lehet, hogy egyrészt valódi physical freak, másrészt nem az a fajta tight end, aki csak elkapásoknál használható és mondjuk in-line pozícióban abszolút nem is lehet rá számítani, hanem igazi univerzális TE, blokkolásban talán nincs is nála jobb játékos a posztján egyetemi szinten. A tight endek többségénél ugye épp ezekkel szokott gond lenni, nála viszont pont az lesz a legnagyobb kérdés, hogy elkapóként a natural talent milyen szinten van nála, ezt meg leginkább csak game tape alapján lehet belőni, és ezért lesz baj, hogy az alulhasználtsága miatt nagyon korlátozott az a minta, ami a scoutok rendelkezésére áll.
Ha jelentkezik a draftra, engem egyáltalán nem lepne meg, ha ő lenne az elsőként kiválasztott tight end, ha pedig a pre-draft kampánya jól sikerül, a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő mért adatokat produkál, akkor szerintem az első kör vége is szóba jöhet.
több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Lol.
Delaware redshirt junior P Eric Enderson will forgo his final season of eligibility and enter the 2016 NFL Draft.
This season Enderson averaged just 41.1 yards per punt, after averaging 44.9 in 2014 and 45 in 2013. He dropped 24 kicks inside the 20 yard line this season with just six touchbacks. We don't know what else to say.
empty taxi
A Xavier Lee-díj méltó esélyese
baggio
A wikipédia elég szűkszavú a sztorival kapcsolatban, én meg csak 2-3 éve követem az egyetemi focit. Nincs egy cikketek erről?
Off: lehet én vagyok balf@sz, de nem találom a keresést az oldalon
Giowa
Xavier Lee egy elég tehetségtelen QB volt, akit Drew Weatherfordnak (?) sikerült kiszorítani a FSU kezdő pozíciójából, és ő ezt elégnek érezte, hogy akkor majd az NFL-ben karriert csinál tight endként, ahelyett, hogy kihasználná az utolsó év lehetőségét college-ban (akár transzfer, akár az ingyenes tanulás részt kihasználva).

több mint 8 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 540 — Apu ökölbeszorított keze
Mi ez a Wenz hype?

Szerkesztette: Janek

több mint 8 éve
Giowa Jacksonville Jaguars Boise State Broncos 534 — Pocsék ST-nk van ma is. ¯\_(ツ)_/¯
Lol.
Delaware redshirt junior P Eric Enderson will forgo his final season of eligibility and enter the 2016 NFL Draft.
This season Enderson averaged just 41.1 yards per punt, after averaging 44.9 in 2014 and 45 in 2013. He dropped 24 kicks inside the 20 yard line this season with just six touchbacks. We don't know what else to say.
empty taxi
A Xavier Lee-díj méltó esélyese
baggio
A wikipédia elég szűkszavú a sztorival kapcsolatban, én meg csak 2-3 éve követem az egyetemi focit. Nincs egy cikketek erről?
Off: lehet én vagyok balf@sz, de nem találom a keresést az oldalon

több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
elveszettem hsz, igy csak röviden
OJ Howard szerintetek is az utóbbi 10év legjobb TE rospectje?
több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 813 — No es importante
Lol.
Delaware redshirt junior P Eric Enderson will forgo his final season of eligibility and enter the 2016 NFL Draft.
This season Enderson averaged just 41.1 yards per punt, after averaging 44.9 in 2014 and 45 in 2013. He dropped 24 kicks inside the 20 yard line this season with just six touchbacks. We don't know what else to say.
empty taxi
A Xavier Lee-díj méltó esélyese

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
Lol.
Delaware redshirt junior P Eric Enderson will forgo his final season of eligibility and enter the 2016 NFL Draft.
This season Enderson averaged just 41.1 yards per punt, after averaging 44.9 in 2014 and 45 in 2013. He dropped 24 kicks inside the 20 yard line this season with just six touchbacks. We don't know what else to say.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
Jordan Leggett (Clemson TE) is marad végzős idényére.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 813 — No es importante
Chad Kelly (QB, Ole Miss) marad végzős évére

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 055 — WHO DAT!!!!
Jaylon Smith a sérülése ellenére hivatalosan is jelentkezett a draftra

több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
Nebraska redshirt junior Vincent Valentine announced he will enter the 2016 NFL Draft.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Azt hiszem megvan a következő közönségkedvenc CB, pusztán név alapján
 www.gogriffons.com/roster.aspx?rp_id=1440&path=football

És persze, hogy a testvére játszott a Jacksonville-ben!
Höri
Még őt is veri?

 www.fightingillini.com/roster.aspx?rp_id=2187&path=football
peterbadbone
Ő "régi ismerős" már. Anno Höri írt neki twitteren, és a srác vissza is válaszolt!
iktriad
hű, de felröhögtem Fejedelmen
több mint 8 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 813 — No es importante
Stacy Coley (WR, Miami) viszont marad

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 541 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
Alex Collins RB, Arkansas, megy a draftra

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Ja, nagy haverok vagyunk.

Ha nem jön be az NFL gig, fórumfocira beszervezzük

több mint 8 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 615 — Sin City Raiders fan
Erről lemaratam úgy látszik...

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 819 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner