Buffalo Bills

33 feliratkozó

több mint 6 éve
Buffalo Bill Buffalo Bills 473 — karsaijanos@gmail.com
Dübörög a topik. Azzal kezdtem, hogy nem vagyok szakértő, csak úgy, mellékesen. Az elírásért elnézést, labdarúgásban sem vagyok szakértő. A lényegi kérdésemre, felvetésemre, nem kaptam választ. De sebaj.
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Nem igazán arról írok, amire válaszolsz, így erre érdemben nem reagálnék.
Helmut Zimmer
Ez egy hamis állítás. Még be is idéztem azt a szövegedet, amire válaszoltam.
Az egy más(ik) kérdés, hogy a teljes szövegedben több téma is volt, és azok közül én nem mindegyikre reagáltam, hanem csak azokra, amelyek engem érdekeltek. (Ugyebár, ez már csak így szokott lenni jobb helyeken is.) No de azt mondani, hogy nem a te írásodra válaszolok, az "érdekes".
ötös műhold
Csak ismételni tudom magam, továbbra sem tudok érdemben reagálni.
Ez nem olvasásértés kérdése, tehát egyáltalán nem sértőnek szántam.
Wyatt értette, ez a lényeg.
több mint 6 éve
ötös műhold New England Patriots 305
Nem igazán arról írok, amire válaszolsz, így erre érdemben nem reagálnék.
Helmut Zimmer
Ez egy hamis állítás. Még be is idéztem azt a szövegedet, amire válaszoltam.
Az egy más(ik) kérdés, hogy a teljes szövegedben több téma is volt, és azok közül én nem mindegyikre reagáltam, hanem csak azokra, amelyek engem érdekeltek. (Ugyebár, ez már csak így szokott lenni jobb helyeken is.) No de azt mondani, hogy nem a te írásodra válaszolok, az "érdekes".
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Az a baj, hogy a Patriots abban a helyzetben van, mint a BMW volt a Bangle korszakban. Nélküle legfeljebb unalmasabbak az autóik, de attól még elképesztőek.
A Patriots jelenleg Brady nélkül is funkcionáló hadsereg,...
Helmut Zimmer
1. Ez (ha így van), miért "baj"? Ez legfeljebb csak az összes többi csapatnak baj, de nekünk jó.
2. De (sajnos), ez nagy valószínűséggel nincs így. A Patriots ugyan tényleg "jól szervezett", de most a sikerességének a záloga Brady. Ez egyszerűen azt jelenti, hogyha Brady nincs, - hanem mondjuk a mostani helyzetet nézve, Hoyer lenne helyette - akkor onnantól (mondjuk) fele annyi meccset nyerne a csapat. Mert most ennek a csapatnak bizony Brady a "lelke". És szó se róla, ő most ezért tesz is, az elmúlt évek néhány kilátástalan, fejlehajtós. üres tekintetű kispados pillanatával szemben (voltak ilyenek, ha nem is sok) a mostani Bradyben van tűz, és keménység.
Persze empirikusan ezt (hogy tényleg így van-e) nem lehet tudni, és ne is tudjuk meg még jó sokáig. De elméletileg, most az látszik, hogy Brady nélkül, egy mondjuk közepes irányítóval ez a csapat legfeljebb egy NFL-felső harmados csapat lenne (ami amúgy szép dolog, és nagy szó), de nem az NFL legjobb csapata. Mert ugye, abban nem sok vita van, hogy akár a jelent, akár az elmúlt néhány-, akár a "dinasztia" éveit nézzük, ez az NFL legjobb csapata?

Ezért annál te jobb vagy, sokkal jobb. 😀

Járt nálam egy QM diplomamunka (old Coll küldte az elemzési részek bírálatára)
Teljesítményprogramozás tárgyban készült a munka. És a 2-3 éves egyetemi program-ciklust gyönyörűen összevetette a BB - TB korszak másfél évtizedével.
Zseniális munka, végigviszi az egyén és a csapat, mint rendszer fejlődési potenciáját.
Remek Mann-Whitney tesztek vannak benne, illetve varianciaanalízisek.

Sajnos a matematikai elemzéseket nem adhatom közre, de majd gondolatébresztőt írok belőle.
Az a baj, hogy a Patriots abban a helyzetben van, mint a BMW volt a Bangle korszakban. Nélküle legfeljebb unalmasabbak az autóik, de attól még elképesztőek.
A Patriots jelenleg Brady nélkül is funkcionáló hadsereg, a Bills pedig egy jól szervezett partizán egység.

Szóval hagyjuk a babonát 😀

Nem tartom magam szakértőnek, pusztán az észrevételeimet írnám le. A Bills jelenlegi játéka engem kísértetiesen emlékeztet a '80-as évek olasz foci válogatottjának a játékára. A catenaggiora gondolok, a védekezésen alapuló antifocira.Kérdés, hogy az amerikai fociban meddig lehet ezzel eljutni? (Az olaszok VB-t nyertek.)
Másrészt üdítő volt, hogy a fut-fut-passzol helyett néha mást is megpróbáltak. A Patsnak mi vagyunk a mumusai, tavaly is sikerült egyszer megfogni őket, hátha idén is sikerül.. Azért a két vereséget bekalkulálom, a Delfineket nem lenne szabad nyerni hagyni.. Ha a Coltsot is megvernénk, akkor biztosan p.o. helyen zárnánk. Aztán majd meglátjuk...
Buffalo Bill
Catenaccio
Ezt a mumus részt fejtsd ki nekem légy szíves, mert kicsit megleptél vele 😊

A tavalyi győzelem ugye a sérült harmadik számú irányító játéka mellett jött össze, gyakorlatilag Gronk nélkül.
Ezen kívül volt egy szezonzáró, 12–3-as mérlegünknél, biztos első kiemelésnél elért győzelem (ott mondjuk amíg Brady a pályán volt, addig is gyengébbek voltunk, rendben), meg egy valóban szép, 0–21-ról megfordított 2011-es meccs (a visszavágón mókás, mert 21–0-ról kaptatok ki aztán 49–21-re). És egy 2003-as Lawyer Milloy-game (0–31, amire jött egy 31–0 a végén), szóval én annyira nem látom ezt a mumus szerepet, Bradynek 26–3 a mérlege.

Viszont így visszanézve lehet, nem lenne baj:
2003: SB-win
2011: SB
2014: SB-win
2016: SB-win
Szóval, ha ezen múlik, felőlem akár egy vereség is becsúszhat a szezonban tőletek, legalább garantált a Super Bowl 😀
Wyatt
több mint 6 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 20 352 — TODDHERREMANS79

Tyrod irányít, mit nem értesz ezen?? ...

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306

Muffalo_Bafia Buffalo Bills Notre Dame Fighting Irish 919
Colts-ot meg kell ütni, Phins-t kétszer is, a pecc az meg pecc. Az úgy 9-7. Bravúrosan lehetne ez 10-6 is, de nem lesz, haha. rip

"Jalen Ramsey egy vilagi csicska."
több mint 6 éve
Buffalo Bill Buffalo Bills 473 — karsaijanos@gmail.com
Nem tartom magam szakértőnek, pusztán az észrevételeimet írnám le. A Bills jelenlegi játéka engem kísértetiesen emlékeztet a '80-as évek olasz foci válogatottjának a játékára. A catenaggiora gondolok, a védekezésen alapuló antifocira.Kérdés, hogy az amerikai fociban meddig lehet ezzel eljutni? (Az olaszok VB-t nyertek.)
Másrészt üdítő volt, hogy a fut-fut-passzol helyett néha mást is megpróbáltak. A Patsnak mi vagyunk a mumusai, tavaly is sikerült egyszer megfogni őket, hátha idén is sikerül.. Azért a két vereséget bekalkulálom, a Delfineket nem lenne szabad nyerni hagyni.. Ha a Coltsot is megvernénk, akkor biztosan p.o. helyen zárnánk. Aztán majd meglátjuk...
több mint 6 éve
Hungarian Bill Buffalo Bills 1 480
A win az win, de azért Dennisonnak kijárna már végre egy fogpiszkáló a seggébe.

Ne legyenek illúzióink, ezzel a playhívással a jövő héten a Patriots feltörli velünk a műfüvet. De az még odébb van, most gratuláció a fiúknak! 😊
több mint 6 éve
Buffalo Bill Buffalo Bills 473 — karsaijanos@gmail.com
Megtört az átok! Ha szép nem is, de eredményes volt!!!! Hajrá Bills!
több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 560 — Jedi Master
Remélem Taylort hagyják ma varázsolni valamit...meg kell verni a KC-t! 😊

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
Hungarian Bill Buffalo Bills 1 480
Egyszer csak megszűnik a rossz sorozatunk, ami a TV-s meccseket illeti. A Chiefs sincs eget rengető formában, persze az Arrowhead egyértelmű mellettük szól. De most már el kell kezdeni ismét a győzelmeket szerezni!

LET'S GO BUFFALO!
több mint 6 éve
Buffalo Bill Buffalo Bills 473 — karsaijanos@gmail.com
Megint benne leszünk a tévében. Megint széttépik a szánkat.
több mint 6 éve
Buffalo Bill Buffalo Bills 473 — karsaijanos@gmail.com
Csak szólok, hogy a Chiefs nagyon csúnyán bele fog szaladni a késünkbe! Ja, nem....😉
Ati78
Szerintem Kansasben ugyan ezt mondják. Leterítik a sánta bölényt.
több mint 6 éve
Ati78 Buffalo Bills California Golden Bears 37
Csak szólok, hogy a Chiefs nagyon csúnyán bele fog szaladni a késünkbe! Ja, nem....😉
több mint 6 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 560 — Jedi Master
Egy a lényeg, Tyroddal verni kell a gödörben lévő Kansast 😊

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 306 — Így remélem megfelelek nektek.....
Fő a határozottság: TT kezd 😛
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Én nem akarok a draftról beszélni, arról akarok beszélni, hogy a draft nem old meg semmit.
Arról akarok beszélni, hogy ugyanaz a problémánk, mint a Brownsnak. (Úgy fair, hogy a Billsbe is belerúgok). Totálisan kúrvára súlytalan ember irányítja a franchiset, ez pedig Kim Pegula. Gyenge iskola, 0 valós vezetői tapasztat. Férje "mindenben támogatja". Nem self-made. Fog ez az ember jó döntéseket hozni? Egyáltalán hozott ő már a Billsnél jó döntést?

A Browns annyival van előrébb, hogy Jim Haslam az idén várhatóan végleg visszavonul (remélem a Jóisten még sokáig megtartja) Jimmynek nem lesz ideje a Brownsra.... Nade nálunk hogy lesz ez????

Nem fogom feltalálni a spanyol viaszt, rengeteg nálam jóval nagyobb tudású szakértő van ezen a fórumon, akinek a véleményét tisztelem, és sokat adok rájuk. Ettől függetlenül engedjetek meg pár meglátást egy laikus szemén keresztül arról, hogy a főedzőnk mennyire rossz Black Jack-játékos:

- McCoach 19-re lapot húzott, nem jött be. Ez önmagában nem baj, nemcsak az NFL, de valamennyi sportág történetében volt még Peterman bemutatkozásánál is rosszabb. Ott van szegény Mile Svilar, a Benfica 18 éves kapusa, aki a Pálya ördögei című rajzfilmsorozat jellegzetes képsoraira emlékeztető módon ment be labdával együtt a kapuba az első BL-meccsén a Manchester United ellen. Peterman előtt még ott a jövő, minden bizonnyal nem az utolsó NFL-meccsét játszotta, ez csak rajta múlik, mennyire hagyott nyomot benne az, hogy odadobták a farkasok közé. Ráadásul a legjobb elkapója az egyetlen hosszabb passzába belesérült. A fal se könnyítette meg a dolgát, ettől függetlenül nem mentegetem, fognak neki segíteni talpra állni.

- McCoach úgy húzott 19-re lapot, hogy Petermant gyakorlatilag minden edzésen látja. Ez már a nagyobb baj, mert még egy védekező beállítottságú főedzőnek is tudnia kellene - ha máshonnan nem, a beosztottjai, koordinátorok, pozíciós edzők véleménye alapján - hogy mikor áll készen beugrani a profik közé az egyik újonc játékosa. Emlékezzünk a Jets elleni meccsre, Benjit arra hivatkozva nem öltöztették be, hogy a meccs előtt két nappal érkezett csak a csapathoz, még szoknia kell a légkört. Egy fiatal, de mégse elsőéves játékost állítottunk a partvonalra, holott alighanem lettek volna olyan route-ok (Dennison playbookjában meg pláne) számára, amelyet mindenféle gyakorlás nélkül megfutott volna azon a meccsen is. Elgondolkodtató a következetesség hiánya, de ezt tudjuk be egyfajta tanulási ciklusnak, rookie mistake-nek.

- McCoach úgy húzott 19-re lapot, hogy szezon elején sikerült a játékosokat megnyernie magának. Érdemes megnézni egy-egy meccs utáni beszédét, mindenkin látszott, hogy egyszerűen isszák a szavait. Aki bármilyen csapatsportot űz, vagy űzött, tudja, hogy egy kulcspozícióban játszó játékosnak a megkérdőjelezhető lecserélése minden, ismétlem minden esetben kivált némi szkepticizmust az öltözőn belül. Ez egy olyan mentális lavinát indíthat el az öltözőn belül - még ha TT a Chiefs ellen ismét kezd is -, hogy az nemhogy egy esetleges idei playoff-álmokra, hanem ennek a rezsimnek a jövőjére is kihatással lehet.

- Ahogy Helm is írta, McCoach úgy húzott 19-re lapot, hogy Peterman kezdetésével próbálta a defense meccsek óta tartó blamáját elmaszkírozni. Egyszerűen ez a csapat - még ha Peterman is lenne az új Brady - nem erre lett kalibrálva, hogy pontzuhatagos meccseken nyerjen. Feltűnően sok a hiba, a védőfalunkat szó szerint arrébb teszik, a secondaryben rengeteg az elváltás. Utóbbi a szezon elején az egyik üde színfoltja volt a csapatnak. Talán ezt az egységet egyszerűbb lesz még ebben a szezonban rendbe szedni, kérdés, hogy nem lesz-e már késő?!

És végezetül; hogyan tovább? Nos, a csoportelsőséget szerintem hagyjuk, arra szerintem csak akkor van esély, ha a Pats még nem jött el Mexikóvárosból, Trump gyorsan felhúzza a falat a mexikói határra, és az Államokba általános beutazási tilalmat rendel el. A Wild Card-pozícióra még mindig van esély, köszönhetően annak, hogy az AFC pozitív szóval élve kiegyenlített, negatív szóval élve pedig ritka szar idén. De ehhez egy olyan mértékű turnaround kell, ami a csapat jelenlegi - főleg mentális - állapotát látva csodaszámba menne. Persze előttünk, Bills-szurkolók előtt már nagyon sokszor elhúzták a mézesmadzagot, hogy aztán már decemberben max annyinak örüljünk csak, hogy látunk igazi, hamisítatlan hózáporos Bills-meccset. De most még csak november közepe van, úgyhogy marad a reménykedés, hogy aztán nemsokára beszélgessünk a draftról.
Hungarian Bill
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Én csak azt nem értem, miért rombolja Tyrod önbizalmát teljesen feleslegesen, így is elég hányattatott sorsa volt, leülteti tavaly, aztán év elején jönnek az eredmények, 2 gyengébb meccs, és kirakja a csapatból rögtön. Hát elmehet a jó kurva anyjába. Ezzel most kibaszott egyszerre mindkettő QBjával, fasza lehet a hangulat az öltözőben
eaglesmcnabb
Tyrod megdicsőült, most nála van az erkölcsi fölény. Érdekes lesz látni, hogy miként használja...

Sokkal érdekesebb a kérdés, hogy ez a rezsim hány évig lesz velünk, és hogy vonul be a történelembe?

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Shady látnok

 twitter.com/TheHerdNow/status/932632928475115520
dogbite
Vagy együtt tipszmikszel Petermannel 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
Shady látnok

 twitter.com/TheHerdNow/status/932632928475115520

Szerkesztette: r.baggio

Tactics win battles. Strategy wins wars.