Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 6 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
Kire számítok ma? Vagy legalábbis én hova húznék játékost.

Safetyt ezek szerint az elmúlt két évben húztunk 4-et (Amos, Bush, Houston-Carson és immáron Hall). Kell nekünk még egy hátsó körös? Szerintem most már hagyjuk, ha feltétlenül ráböknek valakire, akkor Tedric Thompsont FS-re lehet érdemes figyelni a Colorado egyetemről, akinek két CB csapattársát (Witherspoon és Awuzie) már kiválasztották. Hosszú kezek, jó labdaérzék.

Hall átképzése után azt mondhatjuk, hogy Ryan Pace még nem húzott cornerbacket regnálása alatt. Egy név, akire érdemes lehet figyelni az Howard Wilson (Houston). Térde volt már elszakadva. 6'1 magas, de vékony, nem fizikális játékos, futás ellen szerintem egy kalapszar, de legalább megvan benne a szándék, hogy szereljen, ha már nem is tud. Viszont jó atléta, hosszú végtagok, jó labdaérzék, ami főleg Ryan Pacenél sokat dob. 2017-et a konditeremben kellene eltöltenie, de talán lehet belőle egy kezdő corner idővel. Rengeteg cornert kivittek már, s a bennmardók közül tán ő a legjobb fizikai paraméterekkel rendelkező prospect, szóval 4. körben sanszosan kiviszik. Itt van egy meccs tőle 2016-ról:
 www.youtube.com/watch?v=zP2fwOWr4Ic

Pozitív és negatív tulajdonságok is benne vannak.

DL:
Tavalyhoz képest elment Washington, jött Jenkins + az anno körbeudvarolt Robertson-Harris átkerült a védőfalba. De Unrein sokat volt fenn a pályán. Ez egy 3-13-as csapatnál is tolerálhatatlan. Bennt van még Brantley, de neki ugye rendőrségi ügye van, szóval ő kilőve, pedig szerintem elélveznék, ha jönne. Rajta kívül sok olyan prospect van, aki rotációba odaférhet. Carlos Watkins pl. a Clemsonból, vagy a privát workouton is résztvevő Ryan Glasgow a Michiganről. Egyértelműen ide húznék az egyik 4. körös választási jogunkkal.

OT:
Szintén van egy-két olyan név, akit lehet fejleszteni. Az én kedvenceim Will Holden, Adam Bisnowathy és Roderick Johnson.

Én a 4. körös dupla picket és az 5. kört DL, OT, CB hármasra lőném, 6. kört pedig WR/OLB, de persze egy futó mindig benne van a pakliban.

Ha Trubisky bejön, akkor ez a draft A+, ha a többiek pályára sem lépnek akkor is. Ha nem jön be, akkor ZS-.

S igen én naívan bízok abban, hogy Bullard sokat lép előre, hogy Hall jó játékos lesz, hogy Kevin White azzá lesz, akivé született (elég buzis?). Jó is lenne.

Szerkesztette: tüsi91
több mint 6 éve
ricsiii83 Chicago Bears 1 322
Vicces hogy szinte minegyik csapat topikjában ünnepi hangulat van hogy milyen jókat húztak... Mi meg vakarjuk a fejünket ...
Tomcsik
Ez csak annyit tesz, hogy a szezon végén SBt nyerünk. Secret favorite
Truby beáll Snek néha. Ez a TE gyerek beállhat CBnek fasza lesz... valszek a két 4 körös pick meg 5. 6. S CBCB WR bár én 6.ba kivinném azt az aguayonál is nagyobra tartott kickrrt .

több mint 6 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
Vicces hogy szinte minegyik csapat topikjában ünnepi hangulat van hogy milyen jókat húztak... Mi meg vakarjuk a fejünket ...

több mint 6 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
Érdekes sztori és rábaszás volt ez esti az én szemszögemből. Ahhoz képest, hogy a Cards 9 helyet lépett fel kvázi elég sokat is adott, főleg annak tükrében, hogy egyértelmű volt, hogy mi szeretnénk lemozogni. Pont ez alatt a 9 hely alatt ment ki 3 safety, aki passzolhatott volna hozzánk. Shaheen párját ritkító fizikai és atletikus adottságokkal rendelkezik, a kosaras múlt pedig nálam inkább előny, mint hátrány. Luxus - nem luxus azt is tudtuk, hogy kell TE. Tényleg all in van idén a drafton, mert ez is hatalmas fasz tudja pick.

Amit ma viszont véglegesen megtudtunk, hogy poszt független BPA van, s hogy a secondary tényleg le van szarva a drafton. Ahhoz képest, hogy mennyit beszéltek arról, hogy kellenek a labdaszerzések, meg az impact játékosok a secondarybe, jött 3 középkategóriás játékos Amukamara, Cooper és Demps személyében. Portert leszámítva persze el sem ment senki, ő érte meg nem hullajtunk könnyeket.

Fullerről amióta ledraftoltuk ment a mantra, hogy most átteszik safetybe. Amit biztosan tudunk, hogy Hallt áttették. Amit Hallról tudunk, hogy sokat volt sérült, s cornerként inkább az embert kagylózta, minthogy visszaforduljon. Amit tudunk, hogy Amos és Jones-Quartey nem kezdő játékosok, amit valószínűleg tudunk, hogy Bush sem. Amit szintén tudunk, hogy LeBlancot roppant mód kedvelik, s tulajdonképpen láttunk tőle nagyon klassz dolgokat, sok hiba mellett persze. Amit tudunk, hogy Callahant szintén kedvelik, cserébe ő sokat sérült. Amit megint tudunk, hogy Bankset is nagyon szeretik.

Van 4 pick mélyíteni a keretet és talán olyan játékosra akadni, aki néha hozzá is tesz, nem csak többen vagyunk vele. Legalább Pacenek a scouting úgy tűnik az erőssége. Dehogy 1 posztot nem sikerült megoldani a free agency alatt az egészen dühítő.
több mint 6 éve
pahynor21 Chicago Bears 197
Amúgy aludva rá egyet, needre jött Shaheen, fizikálisan illik is Pace választásaiba, Miller ki tudja mennyit lesz megint sérült, Sims-et inkább blokkolni hoztuk szerintem. Amit olvastam róla, az az, hogy ő viszont inkább elkapó tight end, szóval kiegészítik majd egymást. Tulajdonképpen a választással nincs gondom, csak a 2. kör közepén,én inkább safetyt hoztam volna, benn volt még például Melifonwu, őt húztam volna...
több mint 6 éve
pahynor21 Chicago Bears 197
Mintha olvastam volna olyant, hogy Fullert próbálják majd meg safetyben.., hát...
több mint 6 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
Tudom, hogy ez nem volt leírva eddig, de Miller jövőre nem lesz már itt. (Vagy valaki meglepődne, ha még idén kirúgnánk ala Slauson? Én nem). Simsnek ehhez az ég világon semmi köze. Ő profilból blokkolni jött, csak messze jobb keze és atletikus képessége van, mint Paulsennek, Spaethnek vagy Kellen Davisnek példának okáért. Azt meg el kell fogadni, hogy ez a rezsim magas picket nem rak a secondarybe.
tüsi91
Oké, amit mondasz, de akkor a free agency-n kellett volna jobban szorgoskodni. Jött egy sérülékeny Amukamara, és egy kiöregedő félben lévő Demps... CB pont az a poszt, ahol sosem tudsz elég játékossal rendelkezni. Valaki mondja meg ki lesz a FS?
proki
Deiondré Hall a jelenlegi tippem. Lényegében collegeban is inkább FS volt, mint CB.
több mint 6 éve
proki Chicago Bears North Carolina Tar Heels 443 — PP fan

Nálam ez a draft az ülj le egyes kategória, és ezen már nem tudnak javítani...
több mint 6 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
Sztem simán kihúzták a safetyket, akiket mi szerettünk volna vagy csak szokás szerint leszarja Pace a secondaryt a drafton.

TE is kellett, nyilván nem ebben a sorrendben csinálta volna az ember. Shaheen ettől függetlenül nagyon fasza lehet, mert ehhez a mérethez elképesztő sebesség társul. Martellus 265-270 fonttal tolta, Shaheen kb ugyanez. Ez is egyértelműen a jövő pickje, de ki a franc fog FS-t játszani?
tüsi91
Szinte minden S bennt volt mikor letradeltünk. A Cards pont Budda Bakerért jött fel. 3. vagy 4. körben nem lett volna rossz pick. Mondjuk sokan a kis Gronknak tartják a srácot. A batár méretei ellenére atletikus, és rengeteg TD-t szerzett, tehát jó kis red zone target. Ugye tavaly végig szenvedtünk az end zone közelében. És itt most megint elővenném az off seasont. Ok kihúztunk egy 2. osztályban játszó TE-t a 2.körben akiben bár hatalmas potenciál van azért a legtöbb mockban 4. körös gradje volt. De most tekintsünk el ettől, mert lehet jó playa lesz. De Dion Simset azért sikerült túlfizetni... És a QB és a TE pozit erősítettük FA-n majd ezekre a posztokra húzunk érzésem szerint erős reachel miközben a secondary tátong a lyukaktól és az idei draft volt minden idők legmélyebb secondary classa...

több mint 6 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
Sztem simán kihúzták a safetyket, akiket mi szerettünk volna vagy csak szokás szerint leszarja Pace a secondaryt a drafton.

TE is kellett, nyilván nem ebben a sorrendben csinálta volna az ember. Shaheen ettől függetlenül nagyon fasza lehet, mert ehhez a mérethez elképesztő sebesség társul. Martellus 265-270 fonttal tolta, Shaheen kb ugyanez. Ez is egyértelműen a jövő pickje, de ki a franc fog FS-t játszani?

Szerkesztette: tüsi91
több mint 6 éve
ricsiii83 Chicago Bears 1 322
Adam Shaheen TE. Ez is egy WTF pick... 4. körben rábólintottam volna. De ez kissé korai volt érte...Eddig nagyon nem tetszik ez a draft...
Tomcsik
tele van a D# kezdő hiányos posztokkal..... erre 2. körben TE.... jóóó, ha két év múlva nem lesz a "baby gronk"ból Gronk 2.0 akkor basszák meg magukat

több mint 6 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
Adam Shaheen TE. Ez is egy WTF pick... 4. körben rábólintottam volna. De ez kissé korai volt érte...Eddig nagyon nem tetszik ez a draft...

több mint 6 éve
pahynor21 Chicago Bears 197
Azért ez jó kis cserének tűnik...
több mint 6 éve
LanceVance Houston Texans Clemson Tigers 1 188
 dailysnark.com/heres-video-compilation-bears-fans-losing-minds-bears-taking-trubisky-2/

több mint 6 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
@SeifertESPN: Wow. Per @mortreport, even @ChicagoBears coach John Fox didn’t know about plan to draft QB Mitchell Trubisky until a couple hours before.

Kemény ha igaz.
Bazzani
Fox egy két lábon járó hulla, ennyit se érdemel. Vannak olyan nagy formátumú gondolkodók, akik ezt jövendölték. Nevüket szerénységem tiltja megemlíteni.

Ez a mindenki fel akart cserélni elénk..... jaj már. Robert "Young Griff, a Harmadik, ERDZSÉTRÍ" Griffin előtt/után ki ment fel a 2. helyre? Pace le lett szopatva, mert egy túlfizetett nímand, akit egy tévékommentátor, az amerikai Kovács Sanyi is le tudott szopatni, és ugyanazt a karriert futja majd be, mint minden Bears alkalmazott. A kirúgása után lesz egy kibaszott senki ebben a szakmában.
füligjimmy
Tavaly az Eagles?
Tito05
Abszolút jogos, a 2013-as csoportgyőztes lépett fel 6 helyet, amikor Wentz konszenzusos 2. QB volt a drafton. Kiegyezünk döntetlenben?

Az, hogy a Goff/Wentz draft hogy fog kinézni x év málva, ismét más kérdés. Mi egyelőre ott tartunk, hogy szorítsa ki Sanchezt. És nincs elkapó és secondary. És tudjátok, hogy mi a legnagyobb problémám? Hpogy jövőre ugyanilyen jó helyzetben lesz a franchise, hogy jobb irányító prospectet húzzon, és nem tehetjük majd meg.

Szerkesztette: füligjimmy

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 6 éve
Tito05 Chicago Bears Alabama Crimson Tide 614 — Bears fan, Giants szimpatizáns
@SeifertESPN: Wow. Per @mortreport, even @ChicagoBears coach John Fox didn’t know about plan to draft QB Mitchell Trubisky until a couple hours before.

Kemény ha igaz.
Bazzani
Fox egy két lábon járó hulla, ennyit se érdemel. Vannak olyan nagy formátumú gondolkodók, akik ezt jövendölték. Nevüket szerénységem tiltja megemlíteni.

Ez a mindenki fel akart cserélni elénk..... jaj már. Robert "Young Griff, a Harmadik, ERDZSÉTRÍ" Griffin előtt/után ki ment fel a 2. helyre? Pace le lett szopatva, mert egy túlfizetett nímand, akit egy tévékommentátor, az amerikai Kovács Sanyi is le tudott szopatni, és ugyanazt a karriert futja majd be, mint minden Bears alkalmazott. A kirúgása után lesz egy kibaszott senki ebben a szakmában.
füligjimmy
Tavaly az Eagles?
több mint 6 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
@SeifertESPN: Wow. Per @mortreport, even @ChicagoBears coach John Fox didn’t know about plan to draft QB Mitchell Trubisky until a couple hours before.

Kemény ha igaz.
Bazzani
Fox egy két lábon járó hulla, ennyit se érdemel. Vannak olyan nagy formátumú gondolkodók, akik ezt jövendölték. Nevüket szerénységem tiltja megemlíteni.

Ez a mindenki fel akart cserélni elénk..... jaj már. Robert "Young Griff, a Harmadik, ERDZSÉTRÍ" Griffin előtt/után ki ment fel a 2. helyre? Pace le lett szopatva, mert egy túlfizetett nímand, akit egy tévékommentátor, az amerikai Kovács Sanyi is le tudott szopatni, és ugyanazt a karriert futja majd be, mint minden Bears alkalmazott. A kirúgása után lesz egy kibaszott senki ebben a szakmában.

Szerkesztette: füligjimmy

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 6 éve
DaddyBear Chicago Bears 888
Én a mai naptól azt várom és akkor lennék elégedett ha Pace kiokoskodna egy 3. kört úgy hogy az alábbi playák közül ki tud húzni valakit a 2. körben ( Kevin King, Budda Baker, Obi Melifonwu, Malik McDowell) Ha sikerül szerezni egy 3. kört ott egy WR vagy TE jó lenne, esetleg Sidney Jones...

Gary Barnidge-t kivágta a Browns. Szedjük fel és egy probléma megoldva!
több mint 6 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
Én a mai naptól azt várom és akkor lennék elégedett ha Pace kiokoskodna egy 3. kört úgy hogy az alábbi playák közül ki tud húzni valakit a 2. körben ( Kevin King, Budda Baker, Obi Melifonwu, Malik McDowell) Ha sikerül szerezni egy 3. kört ott egy WR vagy TE jó lenne, esetleg Sidney Jones...

több mint 6 éve
Tito05 Chicago Bears Alabama Crimson Tide 614 — Bears fan, Giants szimpatizáns
 bearswire.usatoday.com/2017/04/28/report-bears-werent-the-only-team-to-offer-a-trade-to-49ers-for-no-2-pick/

ha tényleg őt akartuk, akkor a pletykák szerint lépni kellett... Truby-val megbarátkoztam, tegnap még húztam a számat, de ma már úgy vagyok vele, h végre 1 tökös lépés Pacetől. Mióta Pace itt van, minden évben úgy vágtunk neki a draftnak ha lecsúszik egy jó qb prospect, akkor kihúzzuk... Pace szerette Mariotát, s tavaly is ha Goff/Wentz duóból egyik elérhető, itt kezdte volna szezont (Cutler ide vagy oda)... Idén nem bízta a véletlenre, meg volt az esély élt vele. Az ár se volt olyan borzasztó. Ha nem válik be, 2-3-4 év múlva lehet ismét próbálkozni. Én még Glennon szerződését se tartanám olyan rossznak. Március eleje volt, Cutlerrel már nem számoltak az egyértelmű. A draft még nagyon távoli volt. Egyáltalán nem volt biztos, h Truby 1/3ra vagy 1/2re elérhető lesz. Én is olvastam olyan mock draftokat még 1 hete is, ahol Truby-t 1/1től egészen 1. kör végéig prognosztizálták. Kellett 1 B-terv, s Glennon-nak gyakorlatilag adtunk egy 1 éves szeződést + 2 év opciós, ennyi... Engem ami jobban zavar, h Jeffery-vel meg Wagnerrel smucigoskodtunk... De ami a legfelfoghatatlanabb, h lehet h Fox-ra bíztuk ezt a csapatot (az előző 2 szezon tükrében), s h Trubyból potens QB-t faragjon.
több mint 6 éve
Toto21 Chicago Bears 5 087
Azt gondolom az első körről már minden el lett mondva. Így tekintsünk kicsit előre.
A mai estétől azt várom, hogy legalább 2 pick-et szerzünk majd.

Akik a listámon vannak a draft hátralevő részében:
- a tegnapi húzás után offense-be fog érkezni még erősítés.
Davenport lehet itt érdekes akivel lenne munka, de szerintem év felétől már átvehetné Massie helyét, mint RT

-WR, hozzuk el a csapattársát Switzer-t, így legalább valakivel meg lenne a chemistry
- TE Jake Butt vagy George Kittle, mert a TE állomány nagyon siralmas

- védelembe fog jönni a második körös pick majd várhatóan. Ahol Safety-t kéne húzni, mert hátsó körökben inkább találunk majd jobb CB-et. A már említett Williams vagy Baker tetszetős lenne, ha ők kimennek, akkor viszont BPA.

Akiket nem szeretnék:

- CB Awuzie valamiért nem győz meg annyira , akkor már inkább Tabor vagy Tankersley
- CB Moreau/ Jones nem kell nekünk még egy sérülékeny játékos
- RB,QB, C, OG ezek a posztok megvannak és remélem nem akarjuk Long-ot kiküldeni újra szélre

Fox, akkor lesz jövőre itt, ha idén PO-ba jutunk ( ez szerintem nem fog megtörténni sajnos)! Így viszont még inkább fejvakarós a QB választás, mert így nehezebb lesz új HC-t találni. Általában nem szeretik, ha nem ők választhatják meg a saját irányítójukat.
több mint 6 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 039 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
A Trub pick mint már többen irtátok önmagában nem gáz. Az adott kérték sem. A Trub pick ez után az offseason után gáz. Amikor egy amúgy is döcögő támadósor nem tartja meg az egyik, vagy legjobb fegyverét, azért mert sokat kér, ellenben odaadja azt egy olyan iránytónak, akit le fog váltani egy 1/2-es befektetés, akkor lehet a tenyeret az arcokba temetni. Gabbert akár kezdhet is, és akár jöhet Trub x meccs után. Ez a támadósor Howardon fog múlni és a belső támadófalon. Egyedül ők akik bizonyították már, hogy minőséget képviselnek. Howard esetében ráadásul komolyan ott lebeg a sophomore slump esélye is, ami sokszor utoléri az újoncként berobbanó játékosokat. Bárki is lesz a QB, a fal szélei instabilak, nincsenek célpontok és hiába állt rendelkezésre a pénz nem tudtak semmin se javítani. Ja de, a csere QB, bárki is lesz az minőségi lesz.
Kívánom, hogy Trub váljon be, de előtte takarítsák ki innen ezt a rezsimet...

Liverpool Fc fan
több mint 6 éve
davemayer Chicago Bears 14 259 — "Grammar maci"
@SeifertESPN: Wow. Per @mortreport, even @ChicagoBears coach John Fox didn’t know about plan to draft QB Mitchell Trubisky until a couple hours before.

Kemény ha igaz.
Bazzani
Leszünk mi még bottom csapat, hejj-hejj!

BEARS BABY!

Sir Alex immortal