Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 5 éve
Sfefe77 Chicago Bears 22
A védelem részéről tökéletes mérkőzést játszottunk tegnap, Nagy TD hívása egyszerűen fantasztikus, de Trubisky... ahogy kezdett az tetszett, szépen mozgott a zsebben, hozta a yardokat. Aztàn egy teljesen tiszta célpontot úgy dobott át... Kész. Rendkívül szélsőséges a teljesítménye. Ellenben én még emlékszem a 2007-es menetelésünkre. Akkor egy elit védelem vitt minket be az SB-ba, az irànyítónkat pedig Rex Grossmannak hívták... Tőle azért Trubi jobbnak tűnik.
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
szerintem ez a Chicago a tavalyi Jags-hez hasonló pályát képes lesz bejárni a PO-ban vagy még jobbat egy konzisztens Trubiskyval, illetvei tt a coaching is jobb, szóval szerintem bárkit meglephettek.
12th member
Én nem látom ezt, a mai meccset vegyük külön, a Rams offense betlizett, McVay feladta a futást hamar, úgy zusammen nem ment nekik semmi, hideg is volt, idegenben is voltak. Mégegyszer nem tudnak így játszani, s a védelmünktől ez egy gyakorlatilag hibátlan teljesítmény volt. Ez a csapat 10-ből 3-szor nyer itthon a Saints és a Rams ellen, ha szar az idő tán többször, de idegenben hát nem tudom. Tudjuk hol a helyünk, nagyjából ott ahol most vagyunk.
kőkemény ez a védelem. meg hogy kb 4 all-prot fog adni. Mack, Hicks, Fuller, Jackson.
braxa88
Mindegyik a posztja legjobbjai közt van. De szerintem itt a fontos láncszem a belső ILB duó, akik végzik a piszkos melót nagy hatékonysággal. S Floyd az elmúlt meccseken ha sackekben nem is, de minden másban igen magas szinten focizik.
több mint 5 éve
12th member Seattle Seahawks 1 050
A realitás az, hogy ez a csapat most megnyeri a csoportot és egy szoros meccsen nyeri itthon a WC meccset legyen az a Vikings vagy a Hawks. A Siants és a Rams idegenben nagy falat, elég megnézni, hogy idegenben hogy teljesít a csapat, meg itthon. Viszont ha netán egyszerre összeállna a védelem, meg a támadósor is, s az ellenfél sem játszik elit szinten, akkor jelenleg ott tartunk, hogy bárki ellen bárhol. Az más kérdés, hogy összeáll-e, nem valószínű, bár talán a Bucs és a Lions elleni hazai egy közeli példa volt. Mindegyik meccs 25 perc alatt eldőlt.
tüsi91
szerintem ez a Chicago a tavalyi Jags-hez hasonló pályát képes lesz bejárni a PO-ban vagy még jobbat egy konzisztens Trubiskyval, illetvei tt a coaching is jobb, szóval szerintem bárkit meglephettek.
több mint 5 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
kőkemény ez a védelem. meg hogy kb 4 all-prot fog adni. Mack, Hicks, Fuller, Jackson.
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
A realitás az, hogy ez a csapat most megnyeri a csoportot és egy szoros meccsen nyeri itthon a WC meccset legyen az a Vikings vagy a Hawks. A Siants és a Rams idegenben nagy falat, elég megnézni, hogy idegenben hogy teljesít a csapat, meg itthon. Viszont ha netán egyszerre összeállna a védelem, meg a támadósor is, s az ellenfél sem játszik elit szinten, akkor jelenleg ott tartunk, hogy bárki ellen bárhol. Az más kérdés, hogy összeáll-e, nem valószínű, bár talán a Bucs és a Lions elleni hazai egy közeli példa volt. Mindegyik meccs 25 perc alatt eldőlt.

Szerkesztette: tüsi91
több mint 5 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 051 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Szerintem a közvélemény már hetek óta megegyezik abban, hogy igen ez a liga legjobb védelme és van annyira jó, hogy egyáltalán nem túlzó a SB-ig menni vele. A Denver is elment.
Viszont nem lehet valóban top csapatok ellen 4 meccsen keresztül mindig az extraklasszist várni a védőktől. Vagyis lehet, de nem biztos, hogy mindig jönni fog.
Csak épp a konf döntőben teszem azt a Saints ellen hoznak egy jó teljesítményt, akkor Breesben benne van, hogy a fala nagyjából megvédi és 20-28 pontot a táblára rak.
Akkor Trubisky egy szintén nem kutya védelem ellen képes lesz-e meccset nyerni.
dave remekül mondta, ez a csapat bőven van olyan jó, hogy egy fiatalkori Cutlerrer nagyjából első számú SB esélyessé is előléphetne.

Liverpool Fc fan
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
Egész évben azt halottuk hogy jó a Chicago meg minden DE... Aztán a Vikes ellen jött az úgymond statement meccs és még mindig jött a DE...Azt hiszem ez a tegnapi egy igazi statement meccs volt ahol megmutattuk hogy ez egy igenis PO mi több SB contender csapat. Ez a Rams nem csinált idén 23 pontnál kevesebbet, mi több mindössze 2x maradt 30 pont alatt. Mi tegnap nem engedtünk nekik egy TD-t sem... A D szuper klasszis teljesítménye mellett az O falat mindenképp ki kell emelni. Gyönyörűen tartották a Donald-Suh párost. Azt hiszem meccs vége felé kiírták hogy Donaldnak tán 3 QB pressure volt. Emelett idén a legjobb teljesítményt nyújtották futás blokkolásban is. Howard több esélyt is kapott és idén először meg is lett a 100 yardja. Külön kiemelném a rookie Danielst aki hétről-hétre egyre jobb és tegnap hibátlanul játszott. Persze volt hogy duplázták meg triplázták Donaldot, de egy az egyben is megállta a helyét. Amúgy Nagy szerintem jó meccset hívott a játékok ott voltak, de Trubisky teljesen ki volt esve a ritmusból, totàl üres elkapókat dobott túl méterekkel. Az igazán aggasztó hogy nagyon fasza pass prot van előtte, szép tiszta zsebben rengeteg ideje van és így enged el ilyen dobásokat. Az is bántó hogy mennyire first read QB. Talán egy meccset láttam eddig ahol szépen pásztázta a célpontjait. Ha az első readet elveszik akkor bajban van. Nekem a trükkös TD kifejezetten tetszett, jó látni hogy a Nagy milyen kreatív. Szóval szetintem ez egy jó meccs volt Nagytól, inkább Trubisky volt a kerékkötő. Reméljük hogy a Packers ellen azért jobb formában lesz. Ha azt a meccset nem nyerjük meg akkor egy esetleges PO esetén is hiányérzetem lenne...

több mint 5 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 957 — pizsama@gmail.com
Gratula a győzelemhez! Nem semmi D-tek van. Kár hogy az Offense-tek nem túl acélos. Fangio jól megtalálta McVay ellenszerét, teljesen levettétek a Rams O-t a pályáról.
több mint 5 éve
davemayer Chicago Bears 14 291 — "Grammar maci"
Trubiskyt rossz meccsbe bele tudjuk kényszeríteni jövőhéten, de hogy a védelmet mivel fogjuk feltörni az erős kérdőjel.
Ha kikapunk ha nyerünk nem sok esély van a PO-unkra, de a rájátszásra igazán odaadnám ebbe a csapatba AR-t.
Nem gondolnám, hogy egy ilyen kooperáció gyűrű nélkül maradhatna bárhogy.
alatriste
Ha a 10 évvel ezelőtti Cutlert berakod lehet akkor sem

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 5 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 051 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Trubiskyt rossz meccsbe bele tudjuk kényszeríteni jövőhéten, de hogy a védelmet mivel fogjuk feltörni az erős kérdőjel.
Ha kikapunk ha nyerünk nem sok esély van a PO-unkra, de a rájátszásra igazán odaadnám ebbe a csapatba AR-t.
Nem gondolnám, hogy egy ilyen kooperáció gyűrű nélkül maradhatna bárhogy.

Liverpool Fc fan
több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 319 — Invisible man

Na jó ez a győzelem többet is megér:
 i.imgur.com/BKpDgzS.gif

Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
Sfefe77 Chicago Bears 22
Srácok! Azért ne vegyük már “sírásnak” ha valaki egy vereség után kritikát fogalmaz meg az eredménnyel összefüggésben. Egy ideje követem már a Bears játékát, így tudom, hogy mekkora előrelépés minden szegmensében az idei szezon. De... Az elmúlt heti mérkőzés egy elég összetett meccs volt és igen óriási dolog, hogy a végén visszajöttünk, végre edzőnk is van, de a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az első félidőben simán nullán kellett volna tartanunk őket... de ugye a hiba bennünk volt... A mai meccs ellenben megjósolhatatlan, de én valahogy érzek erőt a csapatban...

Szerkesztette: Sfefe77
több mint 5 éve
ricsiii83 Chicago Bears 1 322
Ehhez a hangzavar ketléshez csak annyit, hogy a Bears official fb oldala szerdán osztott meg egy hasonló videót ahol Marty (vissza a jövőbe) nyomja felfele a hangerőt és a chicagoiak annál hangosabban ordibálnak majd Goff csápol, hogy nem hall és WIN BABY

több mint 5 éve
DaddyBear Chicago Bears 888
Szerintem nyerni fogunk. Nagy előnyünkre fog válni a hazai pálya. Ehhez csak hangos szurkolók fognak kelleni. Amikor a Rams idegenbe van és megfelelő a hangzavar amit a szurkolók keltenek, akkor bizony Goff gyorsan összezavarható, ha nem hallja, hogy McVay mester mire hívja át a játékot. Igaz a Soldier field nem fedett,de ha elég hangosak lesznek a szurkolók, már pedig azok lesznek,akkor ezt könnyen az előnyünkre fordíthatjuk.
Süsü
Ezen jót nevettem 😊
dogbite
Miért is nevettél jót rajta?
Süsü
Nem is tudom, csak egy pillanatra eszembe jutott, hogy tavaly majd minden IDEGENBELI meccsét megnyerte (jobb volt az idegenbeli mérlegünk, mint a hazai). Aztán pl. az elmúlt két évben nyertünk a Seahawks otthonában, ami amúgy nem annyira csendes és barátságos. Mindkétszer. Vagy idén a Saints otthonában, dome-ban, szintén nem túl halk és segítőkész közönség előtt dolgozott le 3 TD hátrányt kb. másfél negyed alatt.
Nagyjából emiatt.

Ettől még abszolút igaz, hogy Goff-ot is zavarba lehet hozni (ahogy minden QB-t), de ehhez a hangzavarnak van a legkisebb köze.
dogbite
Én inkább a D-ben bízok semmint a hangzavarban ... 😊
Tomcsik

Azért nem egyszer észrevehető az idegenbeli meccseken,hogy kapkod,ha nem hallja,hogy mi a szitu. Hamarosan meglátjuk nálunk milyen a közönség...zavarba ejtő vagy sem. 😊

Én mind a kettőben bízok Tomcsik! 😊
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
Szerintem nyerni fogunk. Nagy előnyünkre fog válni a hazai pálya. Ehhez csak hangos szurkolók fognak kelleni. Amikor a Rams idegenbe van és megfelelő a hangzavar amit a szurkolók keltenek, akkor bizony Goff gyorsan összezavarható, ha nem hallja, hogy McVay mester mire hívja át a játékot. Igaz a Soldier field nem fedett,de ha elég hangosak lesznek a szurkolók, már pedig azok lesznek,akkor ezt könnyen az előnyünkre fordíthatjuk.
Süsü
Ezen jót nevettem 😊
dogbite
Miért is nevettél jót rajta?
Süsü
Nem is tudom, csak egy pillanatra eszembe jutott, hogy tavaly majd minden IDEGENBELI meccsét megnyerte (jobb volt az idegenbeli mérlegünk, mint a hazai). Aztán pl. az elmúlt két évben nyertünk a Seahawks otthonában, ami amúgy nem annyira csendes és barátságos. Mindkétszer. Vagy idén a Saints otthonában, dome-ban, szintén nem túl halk és segítőkész közönség előtt dolgozott le 3 TD hátrányt kb. másfél negyed alatt.
Nagyjából emiatt.

Ettől még abszolút igaz, hogy Goff-ot is zavarba lehet hozni (ahogy minden QB-t), de ehhez a hangzavarnak van a legkisebb köze.
dogbite
Én inkább a D-ben bízok semmint a hangzavarban ... 😊

több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?

Szerkesztette: dogbite

Tactics win battles. Strategy wins wars.

Na majd csak figyelj. Össze lesz zavarodva mint vasorrú bába az elektromos viharban 😊

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
Szerintem nyerni fogunk. Nagy előnyünkre fog válni a hazai pálya. Ehhez csak hangos szurkolók fognak kelleni. Amikor a Rams idegenbe van és megfelelő a hangzavar amit a szurkolók keltenek, akkor bizony Goff gyorsan összezavarható, ha nem hallja, hogy McVay mester mire hívja át a játékot. Igaz a Soldier field nem fedett,de ha elég hangosak lesznek a szurkolók, már pedig azok lesznek,akkor ezt könnyen az előnyünkre fordíthatjuk.
Süsü
Ezen jót nevettem 😊

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 5 éve
ricsiii83 Chicago Bears 1 322
3 tényező amin múlik a W. Trubisky pontossága, a Rams futó játékának gyilkolása, és a védelem pályán töltött ideje.. szerintem ez egy Chiefs Raiders vagy Rams Saints meccs lehet.. Amelyik védelem kevesebb pontot nyel be.. mert pontviharos meccs lesz

több mint 5 éve
DaddyBear Chicago Bears 888
Szerintem nyerni fogunk. Nagy előnyünkre fog válni a hazai pálya. Ehhez csak hangos szurkolók fognak kelleni. Amikor a Rams idegenbe van és megfelelő a hangzavar amit a szurkolók keltenek, akkor bizony Goff gyorsan összezavarható, ha nem hallja, hogy McVay mester mire hívja át a játékot. Igaz a Soldier field nem fedett,de ha elég hangosak lesznek a szurkolók, már pedig azok lesznek,akkor ezt könnyen az előnyünkre fordíthatjuk.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Hej a fene egye meg.........Szomorú vagyok !
Nem tudom kinek szurkoljak Macikat és Turboment szeretem nagyon ! De hát Pizsama pajtás meg ugyebár a mi kutyánk kölke a csoportban szóval !!!!! (Meg még a szomszédban is lakik )
Szóval győzzön a Jobbik csapat !
több mint 5 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 957 — pizsama@gmail.com
Nagyon várom ezt a Rams ellenit. Szerintem egy nagyon kiélezett meccsen legyűrjük a kosokat...
Tomcsik
Én is várom. És tartok is a Bears-től. A Rams-nek egy csomó meccsen szerencséje is volt (pl. Packers elleni), szóval simán állhatnának ők is 'csak' 8-4-gyel. És igen, végre egy igazi erőfelmérő a Rams-nek is. A Saints offense ellen elvéreztek, a Chiefs secondary-jét megverték, de kérdés mire mennek a Bears védelme ellen. Győzzön a jobbik csapat!
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 919
A hírek szerint Trubisky egyre jobban van, és elvileg a mai edzésen sok fog múlni abból a szempontból, hogy eldöntsék végül kezdjen-e a Rams ellen vasárnap. Őszintén mondom én örülnék neki, ha ő kezdene, mert az sokkal több mindent elárulna a Rams védelemről, ami ugye több sebből vérzik. A Giants ellenitek és a Rams Lions ellenije alapján szoros, küzdős meccsre számítok.
Pizsama
A Giants elleni meccset egyáltalán nem tartom mérvadónak semmilyen szempontból. A védelem a végén egyre többet volt fent a pályán és nem volt egy lélegzetvételnyi ideje sem pihenni. Amikor volt idejük fújni a srácoknak egyet...mert az O többet volt fent a pályán, az meg is látszott,mert lényegesen jobb is volt utána a védelem.
Trubiskynek kezdenie kell az elmondottak alapján. Remélem jó meccs kerekedik ki ebből a párosításból. Go Bears!
Süsü
Én úgy értettem, hogyha csere irányítóval 10 pontos hátrányból képesek voltatok visszajönni, azért az nagy fegyvertény. A Rams ellen meg úgyse lesz fenn sokat a védelmetek, mert a Rams nem nyújta el nagyon a támadásait. Ha halad, akkor halad. Ha nem, akkor punt.
A másik meccsen meg a Rams ugye elég gyengén muzsikált a Lions ellen, ergo a sokkal jobb Bears ellen a Lions elleni játék kevés lesz. Emiatt mondom azt, hogy szoros meccset várok.
Pizsama
Ráadásul sok ember nyomatja hogy ezt a szar Giantset így meg úgy verni kellett volna. Az óriások messze nem annyira rosszak, mint azt a mérlegük mutatja. Barkley és OBJ személyében 2 szupersztár van a támadó egységben. Az összes meccsüket 1TD vagy annál kisebb különbséggel vesztették el. Egy kis szerencsével és kevesebb edzői balfaszkodással PO-ért küzdene ez a Giants. Emelett idegenben játszottunk csere irányítóval. A meccset egy pick6-el kezdtük... Úgy mentettünk döntetlenre a meccset hogy Daniels dobott 2 intet, az egyik pick6 a másik ha 10 centivel magasabban dobja, ahogy kelett volna az egy sima Cohen TD...Emelett 4!!! fumblit is sikerült összehozni, az egyiket a saját end zoneban... Ezek után még sokat fikázták a D-t hogy szarul játszottak. A 27 pontból 7 a pick6 volt meg 3 a fumbli miatt... Ergo a D 17 pontot kapott...Ok az OBJ TD-t rondán benéztük, meg Barkleyn volt pár miss tackle ez tény. Úgy érzem hogy a Rams ellen nagyon felkészülünk. Ez egy igazi erő felmérő lesz, egy amolyan igazi statement meccs. Szerintem ha nagyon muszály lett volna Trubisky kezdhetett volna múlt héten is. Nagy nagyon helyesen nem rizikózta meg, ha nem volt 100%-os akkor ne erőltessük...Nagyon várom ezt a Rams ellenit. Szerintem egy nagyon kiélezett meccsen legyűrjük a kosokat...