Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Mike Sullivan Bucs OC is érkezik interjúra.empty taxi
Mind Sullivan, mind McCoy 4-3 védelem mellől érkezik, okos döntés. Egy vezetőedzőnek a TELJES rostert át kell látnia.

Bear: A Bucs O egyszerű dolog miatt nem győzött meg. Az egyik játékhéten belenéztem a meccsükbe, szünetben Bazzával megszakértettük, hogy mennyire jók, és felültünk a bandwagonra. Abban a szent pillanatban összeomlottak. Halálkomoly, már a 2. félidőt is simán bukták, utána vagy hármat zsinórban.

Miután az összes, kamerák előtt tevékenykedő edző, játékos egész évben arról beszélt, hogy a Bears mennyire egysíkú, és nem fejlődnek sehova, és nem jutnak sehova, most azt mondják, hogyan lehet kirúgni valakit 10 győzelem után. Mike Ditka arra a felvetésre, hogy soha nem tudott maga mellé segédedzőt vlasztani azt válaszolta, hogy "nem lehet tudni, ki milyen edző lesz, honnan lehetne ezt tudni?". Tehát ez egyfajta pénzfeldobásként működik, aláíratsz egy szerződést valakivel, aztán vagy jó lesz, vagy nem.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
Bear Chicago Bears 1 660 — MackóFelső; Jay Cutler fan
Mike Sullivan Bucs OC is érkezik interjúra.empty taxi
Nagyobb fantáziát látok McCoyban...valahogy ez a Bucs O. nem győzött meg...

BUÉK Mindenkinek! Remélem, h idén több örömünk lesz az év végén...


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 11 éve
picidzé Chicago Bears 532
Az év, és a második söröm végéhez érkezvén elkapott némi nosztagikus hangulat. 2006-ban már megvolt a lakásom, volt benne két szutyok fotel, meg egy 35 centis tévé. Erre tellett. Áthívtam a haverokat egy kedd este sörözni, és megnézni a Bears-Cardinals hétfő esti rangadót. Én a meccset néztem, ők valami bukkake pornót. Hiányozni fog Lovie Smith. Azért az ember nem nagyon szereti, ha a kedvenc játékához hozzápiszkálnak. Még akkor is, ha kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk. füligjimmy
Nemrég írtam, hogy a Bears-Cards MNF-et élőben néztem egy matracon (arra tellett), és az akkori barátnőm keltett fel, hogy ne aludjak már, elkezdődött a meccs. Ma már a közös kislányunkkal nézem a meccseket. Nekem is hiányozni fog Lovie, de főleg a Nagy Kopasz. De hát ilyen a popszakma.
picidzé
Dik mán, mit találtam még aktív blogger koromból:
 librarian.blog.hu/2008/11/04/en_mar_tavaly_megmondtam

Ursus arctos budapestiensis
több mint 11 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Mike Sullivan Bucs OC is érkezik interjúra.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Delete Chicago Bears 1 573 — :^)
Mackó?

Boldog új évet mindenkinek. Kezdjük ezzel a kis szösszenettel. Nagyon élvezem, hogy van miről olvasgatni a bowl meccsek szünteében, holnap meg nincs meló 😀

 espn.go.com/chicago/nfl/story/_/id/8796541/devin-hester-chicago-bears-ponders-retirement-lovie-smith-fired

aki nem akarja, vagy nem tudja végigolvasni, Hester saját bevallása szerint két éve morfondírozik a visszavonulásán. Köszönjük szépen. füligjimmy
Nem lenne hülyeség, a mezeket tudnák adni elfele, csak itt játszott, micsoda legenda, HoF, táráttá táráttá. És nem is járatja le magát tovább.


több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Mackó?

Boldog új évet mindenkinek. Kezdjük ezzel a kis szösszenettel. Nagyon élvezem, hogy van miről olvasgatni a bowl meccsek szünteében, holnap meg nincs meló 😀

 espn.go.com/chicago/nfl/story/_/id/8796541/devin-hester-chicago-bears-ponders-retirement-lovie-smith-fired

aki nem akarja, vagy nem tudja végigolvasni, Hester saját bevallása szerint két éve morfondírozik a visszavonulásán. Köszönjük szépen.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
Medve81 Chicago Bears Baylor Bears 163
B.Ú.É.K. Mackófalva összes lakójának!
több mint 11 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 8 472 — Bears & Illinois fan
NaBúék Mackóóóóó!

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Na jó, de mi a véleményed a Wudu koordinátorunk második félévi teljesítményével, így év vége felé?csi77
Maradjunk annyiban, hogy a protektet a sérülések ellenére is összerakta, ami azért nagy szó. De csak jobb lehet.

Beszéljünk inkább a védelemről, mert az csak rosszabb lehet. Ne szépítsük, visszaesés lesz. De ez lenne Lovie keze alatt is! Ez egy kivételes szezon volt. Olyan teljesítmény, ami bekerül a históriás könyvekbe. De! Lovie Smith sémája úgy kezdődik, hogy végy 6 playmakert. Itt a legnehezebb safety-t játszani. Ligaelit front4 kell, mert soha nem volt tisztességes zone blitz sémánk. Cserébe persze nálunk van az egyik legjobb, ha nem a legjobb LB coverage. A secondary tud press mant játszani. A DL nem felejt el sackelni. Tillmann ugyanúgy kiüti a labdát, ha esélye van rá. Jennings jövőre szerződésért játszik. Ha MRI segíteni akar, hoz egy igazi 2-down NT-t, mint anno Dvoracek volt. De akárki legyen az új DC, elő kell vennie a zone blitzeket, ha jót akar. füligjimmy
Én rád gondoltam..... 😊csi77
Botrányos voltam. Botrányos.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 8 472 — Bears & Illinois fan
Na jó, de mi a véleményed a Wudu koordinátorunk második félévi teljesítményével, így év vége felé?csi77
Maradjunk annyiban, hogy a protektet a sérülések ellenére is összerakta, ami azért nagy szó. De csak jobb lehet.

Beszéljünk inkább a védelemről, mert az csak rosszabb lehet. Ne szépítsük, visszaesés lesz. De ez lenne Lovie keze alatt is! Ez egy kivételes szezon volt. Olyan teljesítmény, ami bekerül a históriás könyvekbe. De! Lovie Smith sémája úgy kezdődik, hogy végy 6 playmakert. Itt a legnehezebb safety-t játszani. Ligaelit front4 kell, mert soha nem volt tisztességes zone blitz sémánk. Cserébe persze nálunk van az egyik legjobb, ha nem a legjobb LB coverage. A secondary tud press mant játszani. A DL nem felejt el sackelni. Tillmann ugyanúgy kiüti a labdát, ha esélye van rá. Jennings jövőre szerződésért játszik. Ha MRI segíteni akar, hoz egy igazi 2-down NT-t, mint anno Dvoracek volt. De akárki legyen az új DC, elő kell vennie a zone blitzeket, ha jót akar. füligjimmy
Én rád gondoltam..... 😊

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Na jó, de mi a véleményed a Wudu koordinátorunk második félévi teljesítményével, így év vége felé?csi77
Maradjunk annyiban, hogy a protektet a sérülések ellenére is összerakta, ami azért nagy szó. De csak jobb lehet.

Beszéljünk inkább a védelemről, mert az csak rosszabb lehet. Ne szépítsük, visszaesés lesz. De ez lenne Lovie keze alatt is! Ez egy kivételes szezon volt. Olyan teljesítmény, ami bekerül a históriás könyvekbe. De! Lovie Smith sémája úgy kezdődik, hogy végy 6 playmakert. Itt a legnehezebb safety-t játszani. Ligaelit front4 kell, mert soha nem volt tisztességes zone blitz sémánk. Cserébe persze nálunk van az egyik legjobb, ha nem a legjobb LB coverage. A secondary tud press mant játszani. A DL nem felejt el sackelni. Tillmann ugyanúgy kiüti a labdát, ha esélye van rá. Jennings jövőre szerződésért játszik. Ha MRI segíteni akar, hoz egy igazi 2-down NT-t, mint anno Dvoracek volt. De akárki legyen az új DC, elő kell vennie a zone blitzeket, ha jót akar.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 8 472 — Bears & Illinois fan
Az év, és a második söröm végéhez érkezvén elkapott némi nosztagikus hangulat. 2006-ban már megvolt a lakásom, volt benne két szutyok fotel, meg egy 35 centis tévé. Erre tellett. Áthívtam a haverokat egy kedd este sörözni, és megnézni a Bears-Cardinals hétfő esti rangadót. Én a meccset néztem, ők valami bukkake pornót. Hiányozni fog Lovie Smith. Azért az ember nem nagyon szereti, ha a kedvenc játékához hozzápiszkálnak. Még akkor is, ha kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk. füligjimmy
Na jó, de mi a véleményed a Wudu koordinátorunk második félévi teljesítményével, így év vége felé?

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
proki Chicago Bears North Carolina Tar Heels 443 — PP fan
HC kérdéshez pedig: ez a franchise mindig is a védelméről volt híres, én egy védelemhez értő kollega kinevezését várom. Zimmer az álom, de ő úgysem jön, Fewell nem tudom fel tudna-e nőni a feladathoz.
több mint 11 éve
picidzé Chicago Bears 532
Az év, és a második söröm végéhez érkezvén elkapott némi nosztagikus hangulat. 2006-ban már megvolt a lakásom, volt benne két szutyok fotel, meg egy 35 centis tévé. Erre tellett. Áthívtam a haverokat egy kedd este sörözni, és megnézni a Bears-Cardinals hétfő esti rangadót. Én a meccset néztem, ők valami bukkake pornót. Hiányozni fog Lovie Smith. Azért az ember nem nagyon szereti, ha a kedvenc játékához hozzápiszkálnak. Még akkor is, ha kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk. füligjimmy
Nemrég írtam, hogy a Bears-Cards MNF-et élőben néztem egy matracon (arra tellett), és az akkori barátnőm keltett fel, hogy ne aludjak már, elkezdődött a meccs. Ma már a közös kislányunkkal nézem a meccseket. Nekem is hiányozni fog Lovie, de főleg a Nagy Kopasz. De hát ilyen a popszakma.

Ursus arctos budapestiensis
több mint 11 éve
proki Chicago Bears North Carolina Tar Heels 443 — PP fan
Az év, és a második söröm végéhez érkezvén elkapott némi nosztagikus hangulat. 2006-ban már megvolt a lakásom, volt benne két szutyok fotel, meg egy 35 centis tévé. Erre tellett. Áthívtam a haverokat egy kedd este sörözni, és megnézni a Bears-Cardinals hétfő esti rangadót. Én a meccset néztem, ők valami bukkake pornót. Hiányozni fog Lovie Smith. Azért az ember nem nagyon szereti, ha a kedvenc játékához hozzápiszkálnak. Még akkor is, ha kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk. füligjimmy
Hiányozni fog, de 9 év alatt 3 PO összesen az kevés ennél a csapatnál. Emberként szimpatikus, de edzőként sztem megbukott már, de mondjuk nem idén... Az ember mindig jobbat vár, reméljük, hogy tényleg egy jobb korszak köszönt ránk. Fontos döntések következnek most, Emery nagyon feladta magának a leckét.
több mint 11 éve
Bear Chicago Bears 1 660 — MackóFelső; Jay Cutler fan
Az év, és a második söröm végéhez érkezvén elkapott némi nosztagikus hangulat. 2006-ban már megvolt a lakásom, volt benne két szutyok fotel, meg egy 35 centis tévé. Erre tellett. Áthívtam a haverokat egy kedd este sörözni, és megnézni a Bears-Cardinals hétfő esti rangadót. Én a meccset néztem, ők valami bukkake pornót. Hiányozni fog Lovie Smith. Azért az ember nem nagyon szereti, ha a kedvenc játékához hozzápiszkálnak. Még akkor is, ha kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk. füligjimmy
Nekem nagyon fura lesz...hiányozni fog azért...azt pedig ne felejtsük el, hogy évről-évre volt reményünk, hogy bejutunk...sosem voltunk a liga alján...azért úgy nem rossz nekimenni egy szezonnak, hogy mindig van esélyed bejutni a PO-ba (az más kérdés, hogy nem mentünk be olyan sokszor)
Én azért hálás vagyok Neki, hogy kihúzta a csapatot a mocsokból...drukkolok, hogy kapjon állást már idén valahol...


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 11 éve
Bear Chicago Bears 1 660 — MackóFelső; Jay Cutler fan
Az lehet, de ott nem Whizé a felelősség, h nincs fal, itt viszont Lovié? Ne már...
Volt egy nagyon jó éve és 3 igazán szar utána...Lovie - az első szezonját leszámítva - 7 win alá sosem adta...
Whiz nagyon jó edző, mindig is kedveltem, de semmivel nem tartom jobb HC-nek, mint Loviet...bár ez csak az én véleményem...OC-nek szívesen látnám...
Mellesleg nekünk is csak egy "nem-idegbeteg" irányító kellett volna 2006-ban, semmi más... 😊Bear
Kezdjük a végén. A 2006-os döntő a legrosszabb coaching volt, amit életemben láttam. De mindegy. A BEars HC poszt, és a Cards HC poszt, mintha bársonyszéket hasonlítanál egy sámlihoz. Wizi (állítólag) nem vehette fel a stábjába Haley-t. Most Haley-ről kinek mi a véleménye, más történet. Nem alakíthatta ki a saját stábját se!!!! Michael vick csereirányítója érkezett Warner pótlására!!! Szerinted mekkora beleszólása volt a roster kialakításába? Ellenben Lovie Smith 2005-ben kapott egy rakás szabadügynököt, 2006 után beleszólást a rosterbe, le is mentünk a béka segge alá. Aztán eladtuk a traktort, hogy leigazolhassunk a kedvenc koordinátorának egy irányítót, aztán a legjobb védőt, aki az elmúlt évtizedben kijött a piacra. Össze tudod hasonlítani a két posztot? Nem tisztem védeni Whisenhunt teljesítményét, de szerintem túlzás, hogy nagyobbat bukott, mint Lovie Smith. füligjimmy
Az egyik, hogy fogalmunk sincs, h kinek milyen beleszólása van/volt a dolgokba...erősen találgatunk...
A másik, hogy Graves hozta össze azt az anyagot is, amiből SB-be mentek...utána elfelejtett volna mindent?
Néztem néhány Cards meccset, és valóban siralmas dolgokat folytattak néha...sokkal homályabb volt időnként, mint ami itt folyt...azt pedig, hogy éveken át nem volt rendes QB a Cardsnál Graves nyakába is varrhatjuk, de hogy igazán kinek mennyi szerepe volt ebben, arról semmi fogalmunk nincs.
Mást mondok: ha vki ilyen töketlen, hogy 3 évig hagyja magát szopatni Hoyerekkel, arra meg mi szükségünk van? Láma az is, nem kicsit...


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Az év, és a második söröm végéhez érkezvén elkapott némi nosztagikus hangulat. 2006-ban már megvolt a lakásom, volt benne két szutyok fotel, meg egy 35 centis tévé. Erre tellett. Áthívtam a haverokat egy kedd este sörözni, és megnézni a Bears-Cardinals hétfő esti rangadót. Én a meccset néztem, ők valami bukkake pornót. Hiányozni fog Lovie Smith. Azért az ember nem nagyon szereti, ha a kedvenc játékához hozzápiszkálnak. Még akkor is, ha kicsit kicsi, kicsit savanyú, de a miénk.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Marinelli még nincs kirúgva, Toub se. Nem olyan hülye MRI, hogy megegye a 3-4 hype-ot. De tele vagyunk playmakerekkel!!! És tele vagyunk fiatalokkal!!

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 414 — Bowl Winner
10-6 után HC-t cserélni... szép. Sok sikert a továbbiakban azért. Engem meglepett a döntés.

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 11 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 021
Azt írtuk már, hogy D oldalon jó lenne ezt a sémát tovább vinni. Ez egy veterán keret, a meghatározó arcok már nem mai csirkék: Pep, Briggs, Urlacher, Tillman. 3-4re alkalmatlan, mindenképp 4-3as edzőt kell választani. Én feltétlenül örülnék, ha Marinellit megtartaná az új HC. Ez a defense jövőre is képes lehet egy TOP 10 körüli összteljesítményre. Kérdés, hogy pl. Urlacherrel mi lesz így. Erősen felejthető szezonja volt az Öregnek és hát ugye a sérülések. 35 lesz...
több mint 11 éve
picidzé Chicago Bears 532
Arról még nem beszéltünk, hogy Lovie-val nem csak Tice megy a kukába (velószínűleg), hanem lehet, hogy a D séma is. Nem tudom, mennyire miért volt felelős Lovie és miért Marinéni, Lovie szerette erősen kézben tartani a védelmet.
Nektek mi a véleményetek, mi lesz a D-vel? Ha ott is váltás lesz, akkor ott is sok játékos helló.

Ursus arctos budapestiensis
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Falcons special teams coach Keith Armstrong set for head coaching interviews with Kansas City & Chicago, a source tells @FOXSports.com

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Az lehet, de ott nem Whizé a felelősség, h nincs fal, itt viszont Lovié? Ne már...
Volt egy nagyon jó éve és 3 igazán szar utána...Lovie - az első szezonját leszámítva - 7 win alá sosem adta...
Whiz nagyon jó edző, mindig is kedveltem, de semmivel nem tartom jobb HC-nek, mint Loviet...bár ez csak az én véleményem...OC-nek szívesen látnám...
Mellesleg nekünk is csak egy "nem-idegbeteg" irányító kellett volna 2006-ban, semmi más... 😊Bear
Kezdjük a végén. A 2006-os döntő a legrosszabb coaching volt, amit életemben láttam. De mindegy. A BEars HC poszt, és a Cards HC poszt, mintha bársonyszéket hasonlítanál egy sámlihoz. Wizi (állítólag) nem vehette fel a stábjába Haley-t. Most Haley-ről kinek mi a véleménye, más történet. Nem alakíthatta ki a saját stábját se!!!! Michael vick csereirányítója érkezett Warner pótlására!!! Szerinted mekkora beleszólása volt a roster kialakításába? Ellenben Lovie Smith 2005-ben kapott egy rakás szabadügynököt, 2006 után beleszólást a rosterbe, le is mentünk a béka segge alá. Aztán eladtuk a traktort, hogy leigazolhassunk a kedvenc koordinátorának egy irányítót, aztán a legjobb védőt, aki az elmúlt évtizedben kijött a piacra. Össze tudod hasonlítani a két posztot? Nem tisztem védeni Whisenhunt teljesítményét, de szerintem túlzás, hogy nagyobbat bukott, mint Lovie Smith.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 11 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Does Jay Cutler take a shot at Mike Tice? "I think we've got a lot of good pieces offensively, personnel wise. Once we get a good coordinator and play-caller, we'll make it work."

Na végre kibökheti mindenki ami eddig bántotta.Delete
Namost kapja be a ******. De tövig. Turnert elküldte az anyjába. Martzot elküldte az anyjába. De szó szerint. Most legalább nyilvánosan Tice-ra nem szólt egy rossz szót se eddig. De például kitehette volna a belét a pályára ő is egy párszor. Miközben az elmúlt 3 évben szinte nem volt olyan újonc kezdő irányító, aki ne produkált volna különb számokat. Én hiszek abban, hogy tisztességes fallal, edzővel 4000+ yardos irányító lehet. De azért ezután a szezon után magába is nézhetne egy picit, nemcsak nyilatkozatok szintjén. Mert a szezon második fele két meccset leszámítva nagy kalap túró volt tőle. füligjimmy
na ezt is megértem 😊