Cincinnati Bengals

29 feliratkozó

több mint 1 éve
Miknar Cincinnati Bengals 497
MEGVAN!!

Bevallom Awuzie kiesése után én temettem a szezont, pontosan ezektől a csapatoktól félve hogy normális CB nélkül szét leszünk szedve

Szerencsére a csapat máshogy gondolta😊

Az a durva, hogy ez a csapat kezd jobb lenni, mint a tavalyi SB menetelős. Van FAL, a védelem már az 1. Félidőben is extra meccsek óta nem csak a másodikban, mindez a legjobb CBnk nélkül, és Burrow… róla csak áradozni lehet mennyivel jobb lett tavalyhoz képest is. Halkan jegyzem meg, hogy ez a Burrow aki hetek óta ihletett formában játszik nincs benne a legtöbb “szakértő” top 5 irányítójában, ellenben a 3(?) intet dobó Tuára MVP-t kiáltanak.

Lelkük rajta, mi tudjuk hogy nem hogy top5, de inkább top3 irányítónk van 😊

Burrow - Mahomes 3-0

Ez sem néz ki rosszul még akkor sem hogy ha tudjuk hogy ez nem fenntartható örökké

Az elkapó triónk pedig így Chase-el kiegészülve top1.

Vajon a Chiefs CB megjegyzi a nevüket…?

Jönnek a barnàk egy piszok rossz meccsről, hagyományosan itt bízzuk el magunkat és szaladunk bele valami pofonba

Most nagyon kéne hogy ne így legyen, hogy ne a bravúr győzelmeken múljon a PO.
több mint 1 éve
ikuvihar Cincinnati Bengals 377 — greenmedia10@gmail.com
Az első félidő végén szerintem konzervatívabb hívás kellett volna, és a 4. helyett zsebre tenni a 3 pontot. Ezen kívül a két hosszú elkapás, talán mindkettőt Valdes-Scantling csinálta meg fájt, de ennyi. Szerintem az AFC legjobb csapatát győztük le. Innen már csak a Bengals ronthatja el a rájátszást. Valamelyik WC helynek meg kell lennie, de persze, ha így játszik a csapat, akkor még a csoportgyőzelem sem reménytelen. Az utolsó három meccsen összességében egy erőtől és önbizalomtól duzzadó Bengals játszott, akik bárkit képesek megverni. A jövő héten a Browns ellen sem szabad leereszteni!
munoz
Ez a leeresztés még nagy kérdés. Tavaly kétszer, idén egyszer fordult elő, amikor két kiemelkedő meccs után, mintha elbízta volna magát a társaság és jöttek a zakók.
De ez a mostani állapot inkább a SB menetelésre hasonlít. Jó edzői munkák, összeszedett játékosok és a háttérből fellépő cserejátékosok jó teljesítményével.
több mint 1 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 199
Az első félidő végén szerintem konzervatívabb hívás kellett volna, és a 4. helyett zsebre tenni a 3 pontot. Ezen kívül a két hosszú elkapás, talán mindkettőt Valdes-Scantling csinálta meg fájt, de ennyi. Szerintem az AFC legjobb csapatát győztük le. Innen már csak a Bengals ronthatja el a rájátszást. Valamelyik WC helynek meg kell lennie, de persze, ha így játszik a csapat, akkor még a csoportgyőzelem sem reménytelen. Az utolsó három meccsen összességében egy erőtől és önbizalomtól duzzadó Bengals játszott, akik bárkit képesek megverni. A jövő héten a Browns ellen sem szabad leereszteni!
több mint 1 éve
ikuvihar Cincinnati Bengals 377 — greenmedia10@gmail.com
Ami a legfeltűnőbb javulás: Perine 5-ös átlaggal futott és Burrow-t egyszer sackelték, amit gyakorlatilag önként vállalt be. Ha nem a kétperces előtt van, akkor kidobhatta volna oldalra a labdát.
több mint 1 éve
ikuvihar Cincinnati Bengals 377 — greenmedia10@gmail.com
A WC helyre hajtó csapatok mind kikaptak rajtunk kívül. Az előttünk lévők közül is a Titans és a Chiefs. Ez egyre jobban alakul. 2 fordulóval ezelőtt nem gondoltam volna.
több mint 1 éve
SirPub Cincinnati Bengals 1 242
Tökös, okos csapat. Először éreztem azt, hogy Taylor edző.

Kijavítom egy szurkolótársam véleményét.

SUPERBOWL ESÉLYESEK VAGYTOK!
KeyG
Respect!

Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 7 983
Tökös, okos csapat. Először éreztem azt, hogy Taylor edző.

Kijavítom egy szurkolótársam véleményét.

SUPERBOWL ESÉLYESEK VAGYTOK!

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 1 524
Atyaég hogyan nyert a Ravens, no de sebaj, ha így játszanak oda vissza veri őket a Vasas
több mint 1 éve
laoce Cincinnati Bengals 711 — laoce68@freemail.hu
Azért a csoportban így is mindhárom csapatnak kinéz a W

Lou Anarumo for president
több mint 1 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 827 — Bengalista
Most ébredtem. LJ mennyire sérült.
laoce
Valami térd problémája van, félidőig vártak, akkor lett csak véglegesen out.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 1 éve
laoce Cincinnati Bengals 711 — laoce68@freemail.hu
Most ébredtem. LJ mennyire sérült.

Lou Anarumo for president
több mint 1 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 827 — Bengalista
LJ pedig megsérült a Denverrel szenvedő Ravensben
Szipeter
Nem szeretem az ilyen híreket. Jöjjön LJ, jöjjön Watson, úgy van értéke a győzelemnek.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 1 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 1 524
LJ pedig megsérült a Denverrel szenvedő Ravensben
több mint 1 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 1 524
Watson nagyon rozsda barna😂, ellenünk lehet visszatér Brissett
több mint 1 éve
ikuvihar Cincinnati Bengals 377 — greenmedia10@gmail.com
Fantasy már Mixont 0 ponttal hozza, és lekerült róla a "Q". ☹️. Perine újra megmutathatja.
Szipeter
Viszont Chase játszik.
Én bírom Perine-ban.
több mint 1 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 1 524
Fantasy már Mixont 0 ponttal hozza, és lekerült róla a "Q". ☹️. Perine újra megmutathatja.
több mint 1 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 827 — Bengalista
Meccs napon is lehet kijönni a protokollból?
laoce
Igen, ezért is nem OUT a game státusza

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 1 éve
laoce Cincinnati Bengals 711 — laoce68@freemail.hu
Meccs napon is lehet kijönni a protokollból?

Lou Anarumo for president
több mint 1 éve
meme Cincinnati Bengals 2 085
Én kifejezetten optimistán állok a KC elleni meccshez. Ha a Bengals veszít, a PO akkor is meglehet. A KC-n viszont van nyomás, hogy megmutassák, hogy a Cincy nem a mumusuk, képesek nyerni, nem mellesleg kell is nekik, ha szeretnék a #1 kiemelést. Közben viszont ők egy bealvós meccsről jönnek, ahonnan újra fel kellene pörögniük, a Bengals ellenben lendületben van. Kiélezett meccset várok, és ha mégis elmegy, akkor sem leszek szomorú.
munoz
De nem megy el!!!! Win módba kapcsoltunk!

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 1 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 199
Én kifejezetten optimistán állok a KC elleni meccshez. Ha a Bengals veszít, a PO akkor is meglehet. A KC-n viszont van nyomás, hogy megmutassák, hogy a Cincy nem a mumusuk, képesek nyerni, nem mellesleg kell is nekik, ha szeretnék a #1 kiemelést. Közben viszont ők egy bealvós meccsről jönnek, ahonnan újra fel kellene pörögniük, a Bengals ellenben lendületben van. Kiélezett meccset várok, és ha mégis elmegy, akkor sem leszek szomorú.
több mint 1 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 827 — Bengalista
"They have 88 -- Higbee. No, it's not. Higbee was with the Rams," Reid said to reporters. "What's his name? Higgins. It is Higgins. Higbee and Higgins. They are going to have him back. He's a very talented receiver. More of a finesse type of guy. Not the best blocker. I'm going to lock him down. Straight up." - Justin Reid Chiefs safety.

Nem okos. Mindezt úgy, hogy valójában Hurstre gondolt. Na mindegy, ahogy néztem a reakciókat twitteren, Chase és Boyd se vette jó néven. 😀
megyerikrisz
Tavaly Harboughnak nagyon bejött a sajtótájékoztatón Joe fikázása. Reméljük idén a Chiefs szembesül hogy nem cica....Tigris
laoce
Szerintem az nem Haribo volt hanem Martindale 🙂

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 1 éve
laoce Cincinnati Bengals 711 — laoce68@freemail.hu
"They have 88 -- Higbee. No, it's not. Higbee was with the Rams," Reid said to reporters. "What's his name? Higgins. It is Higgins. Higbee and Higgins. They are going to have him back. He's a very talented receiver. More of a finesse type of guy. Not the best blocker. I'm going to lock him down. Straight up." - Justin Reid Chiefs safety.

Nem okos. Mindezt úgy, hogy valójában Hurstre gondolt. Na mindegy, ahogy néztem a reakciókat twitteren, Chase és Boyd se vette jó néven. 😀
megyerikrisz
Tavaly Harboughnak nagyon bejött a sajtótájékoztatón Joe fikázása. Reméljük idén a Chiefs szembesül hogy nem cica....Tigris

Lou Anarumo for president
több mint 1 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 827 — Bengalista
"They have 88 -- Higbee. No, it's not. Higbee was with the Rams," Reid said to reporters. "What's his name? Higgins. It is Higgins. Higbee and Higgins. They are going to have him back. He's a very talented receiver. More of a finesse type of guy. Not the best blocker. I'm going to lock him down. Straight up." - Justin Reid Chiefs safety.

Nem okos. Mindezt úgy, hogy valójában Hurstre gondolt. Na mindegy, ahogy néztem a reakciókat twitteren, Chase és Boyd se vette jó néven. 😀

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 1 éve
Miknar Cincinnati Bengals 497
Chase visszatért.
A Chiefs jön, vitán felül az AFC (NFL?) legjobb csapata jelenleg.
Tét nincs, a csapat jó, jó lenne újabb meglepetést okozni.

Who Dey!
több mint 1 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 1 524
De persze az is lehet, hogy túl sok ilyet nézek:

 youtu.be/LhDL7YOBGk4