Cleveland Browns

39 feliratkozó

több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 931
Én valahol a szituációt igen. Janika eljutott oda, hogy orvos kell neki, mert immáron köz- és önveszélyes hülyeségei vannak. Azelőtt kène még segíteni rajta, mielőtt beüt valami. (Meg ne adj isten magával ránt még egy embert)
Btw egy szenvedélybeteg embernél - mert az - elsütni a "nem tudom sajnálni" és a "magának köszönheti" sódert finoman szólva faeke egyszerűségű prosztó dolog.
Sajnálni pedig sajnàlom, egy tehetséges srác volt, aki nem tudta kezelni a sikerét és tehetségét, az ezekkel járó terhelést, a tetejèben pedig élből a karriertemetőbe került, mert nem törtènt volna meg ugyanez pl. New Englandben, vagy bàrhol másutt, ahol profi franchise működik, profi szakemberekkel és nem egy clevelandi szintű bolhacirkusz, ahol nem JM az első ember az elmúlt években, aki elkallódott. Csak nála lóg ki igazán a lóláb.
Amadeus91
Jó lenne ha egyszer példákat is hoznál, nem csak (szokás szerint) beböfögnéd a hülyeségeidet. Az egy dolog, h. a szakmai munka olyan amilyen Clevelandben - amatőr -, de Johnnyból mindenhol ez lett volna. Ennek semmi köze a franchisehoz. Aaron Hernandez neve mond valamit? Ha már a New Englandet hoztad fel.
Joey Tribbiani
Hernandez, lol. A szervezett bűnözés külön történet, de amilyen kurva okos (Dr. habil. Joey Tribbiani, lol..) vagy, nyilván nem kell elmagyarázni neked. Ellenben Quinn, T-Rich, Janika, Gilbert, Gordon, Mingo, mindegyik karrierjét sikerült platzra tenni, ezek közül hármat a pályán kívül sem sikerült kezelni. Nálatok évek óta nem megy az, hogy a balhés és/vagy tehetséges játékosokat felépítsétek, akihez hozzányúltok abból bust lesz, tisztelet a kivételnek, és igen, ki kéne nézni a fejedből olykor - csak a világosság végett is -, hogy lásd, hogy pl. DGB Tennesseeben miêrt nem balhézott nagyüzemben? Aldon Smith Oaklandben miért nem? Talib előbb New Englandben, később Denverben? Marshall Chicagoban és NY-ban? Búrkifli Cincyben? Gregory Dallasban? Apropó Dallas, az a franchise, ahol még az anyját majdnem megverő Dezből is sikerült embert nevelni. Elmondom neked; profi franchise működik ezeken a helyeken (bár a Titans megkérdőjelezhető a hc hire után). Profi személyzettel, akik végzik a dolgukat, odafigyelnek a saját jàtékosaikra, és nem az van ami itt történt, hogy baszkikám megjelent Janika részegen az edzésen, és a csapat eltusolta egy agyrázkódással a külvilág felé ezt, hogy közben járni nem bírt a gyerek. Ezzel el is volt intézve. (nfl.com) Ezt el tudod képzelni egy BB-nél? Baltimoreban, ahol a saját csapattársai közösítették ki Ricet? Oaklandben, ahol azért kibasznak a rosterről, ha visszapofázol? Ne gyere a "bárhol máshol is" szöveggel.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Blevi 8 238 — Lions & Cowboys fan
Hát ha a faterja ilyet nyilatkozott marha nagy gondok vannak, de részemről nem sajnálom a srácot.
Beki
Ugyanezt érzem én is, nem tudom sajnálni.
tenorx
Én valahol a szituációt igen. Janika eljutott oda, hogy orvos kell neki, mert immáron köz- és önveszélyes hülyeségei vannak. Azelőtt kène még segíteni rajta, mielőtt beüt valami. (Meg ne adj isten magával ránt még egy embert)
Btw egy szenvedélybeteg embernél - mert az - elsütni a "nem tudom sajnálni" és a "magának köszönheti" sódert finoman szólva faeke egyszerűségű prosztó dolog.
Sajnálni pedig sajnàlom, egy tehetséges srác volt, aki nem tudta kezelni a sikerét és tehetségét, az ezekkel járó terhelést, a tetejèben pedig élből a karriertemetőbe került, mert nem törtènt volna meg ugyanez pl. New Englandben, vagy bàrhol másutt, ahol profi franchise működik, profi szakemberekkel és nem egy clevelandi szintű bolhacirkusz, ahol nem JM az első ember az elmúlt években, aki elkallódott. Csak nála lóg ki igazán a lóláb.
Amadeus91
Jamarcus Russel üdvözletét küldi a bolhacirkuszból.
több mint 8 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Én valahol a szituációt igen. Janika eljutott oda, hogy orvos kell neki, mert immáron köz- és önveszélyes hülyeségei vannak. Azelőtt kène még segíteni rajta, mielőtt beüt valami. (Meg ne adj isten magával ránt még egy embert)
Btw egy szenvedélybeteg embernél - mert az - elsütni a "nem tudom sajnálni" és a "magának köszönheti" sódert finoman szólva faeke egyszerűségű prosztó dolog.
Sajnálni pedig sajnàlom, egy tehetséges srác volt, aki nem tudta kezelni a sikerét és tehetségét, az ezekkel járó terhelést, a tetejèben pedig élből a karriertemetőbe került, mert nem törtènt volna meg ugyanez pl. New Englandben, vagy bàrhol másutt, ahol profi franchise működik, profi szakemberekkel és nem egy clevelandi szintű bolhacirkusz, ahol nem JM az első ember az elmúlt években, aki elkallódott. Csak nála lóg ki igazán a lóláb.
Amadeus91
Jó lenne ha egyszer példákat is hoznál, nem csak (szokás szerint) beböfögnéd a hülyeségeidet. Az egy dolog, h. a szakmai munka olyan amilyen Clevelandben - amatőr -, de Johnnyból mindenhol ez lett volna. Ennek semmi köze a franchisehoz. Aaron Hernandez neve mond valamit? Ha már a New Englandet hoztad fel.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 931
Hát ha a faterja ilyet nyilatkozott marha nagy gondok vannak, de részemről nem sajnálom a srácot.
Beki
Ugyanezt érzem én is, nem tudom sajnálni.
tenorx
Én valahol a szituációt igen. Janika eljutott oda, hogy orvos kell neki, mert immáron köz- és önveszélyes hülyeségei vannak. Azelőtt kène még segíteni rajta, mielőtt beüt valami. (Meg ne adj isten magával ránt még egy embert)
Btw egy szenvedélybeteg embernél - mert az - elsütni a "nem tudom sajnálni" és a "magának köszönheti" sódert finoman szólva faeke egyszerűségű prosztó dolog.
Sajnálni pedig sajnàlom, egy tehetséges srác volt, aki nem tudta kezelni a sikerét és tehetségét, az ezekkel járó terhelést, a tetejèben pedig élből a karriertemetőbe került, mert nem törtènt volna meg ugyanez pl. New Englandben, vagy bàrhol másutt, ahol profi franchise működik, profi szakemberekkel és nem egy clevelandi szintű bolhacirkusz, ahol nem JM az első ember az elmúlt években, aki elkallódott. Csak nála lóg ki igazán a lóláb.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 263 — Wrath of Khan
Hát ha a faterja ilyet nyilatkozott marha nagy gondok vannak, de részemről nem sajnálom a srácot.
Beki
Ugyanezt érzem én is, nem tudom sajnálni.
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Hát ha a faterja ilyet nyilatkozott marha nagy gondok vannak, de részemről nem sajnálom a srácot.
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
........😕 Minden hülyeségével együtt ez végtelenül szomorú
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Dzsoni faterja nyilatkozott.

"I truly believe if they can't get him help, he won't live to see his 24th birthday."

több mint 8 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 779 — Undertaker of the Cleveland graveyard
 twitter.com/AdamSchefter/status/695623551076794369

több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Dzsoni tovább nő.

Most állítólag megfenyegette a csaját, hogy kinyírja őt is, és magát is, ha előbbi nem kussol be.
Nem indítottak nyomozást az ügyben, de akkor is, ez a srác igazi példakép! <3

több mint 8 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Igazság szerint az érdekel jobban, hogy FA-ról fogunk-e egy-két jó arcot szerződtetni. Mert elég sokat dobna a csapaton ha jönne két értelmes FA srác meg két értelmes draftolt akik mind a négyen egyből kezdő kaliberek lehetnek. Nem pedig ilyen Bowe féle igazolásokkal borzolnánk a kedélyeket.
több mint 8 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Ezért nem vághatjuk ki már jövő kedden:

The Browns can't waive or trade Manziel until the league year begins March 9 because they've already exercised the option of moving their salary cap space from this year into next year. Therefore, they don't have the option of waiving him when the waiver period opens Feb. 8, a day after the Super Bowl.
Tehát kvázi nincs salary cap az idei évre. $4,333,487 dead money lesz utána jövőre.
Joey Tribbiani
Hát ha csak a felét megkaphatnám isten bizony nem balhéznák soha többet az asszonnyal, és sörből is csak alkoholmenteset innék. (bár ez utóbbit még leírni is nehéz volt, de mint tudjuk van az a pénz 😀)

Szerkesztette: Csiriba
több mint 8 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Ezért nem vághatjuk ki már jövő kedden:

The Browns can't waive or trade Manziel until the league year begins March 9 because they've already exercised the option of moving their salary cap space from this year into next year. Therefore, they don't have the option of waiving him when the waiver period opens Feb. 8, a day after the Super Bowl.
Tehát kvázi nincs salary cap az idei évre. $4,333,487 dead money lesz utána jövőre.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 8 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
"We've been clear about expectations for our players on and off the field. Johnny's continual involvement in incidents that run counter to those expectations undermines the hard work of his teammates and the reputation of our organization. His status with our team will be addressed when permitted by league rules. We will have no further comment at this time."Statement from Cleveland Browns EVP of Football Operations Sashi Brown on Johnny Manziel
Bye, Billy. Március 9-ig sajnos várni kell a cuttal.

Szerkesztette: Joey Tribbiani

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 8 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 248 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Pedig mennyi reményt fűztem ebbe a faszba...
zsutu
"that's what she said!"

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 8 éve
zsutu Cleveland Browns 782
Pedig mennyi reményt fűztem ebbe a faszba...
több mint 8 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Imádom Dzsonit, megint balhézott asszonnyal, rendőröket hívtak rá.
Stez
2 nappal azután, h. Haslam lenyilatkozta, h. szerint még nincs veszve a dolog, megjavítható a kapcsolat 😊 Cutoljuk már ezt a bohócot, lassan hírértéke sincs ezeknek.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 8 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Végre valami új hír a csapat tájáról, ja nem...
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 103 — capitaine du château de Vienne 1487
Imádom Dzsonit, megint balhézott asszonnyal, rendőröket hívtak rá.
Stez
Ja le is cserélik a spichologist-ját taxidermist-re

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Imádom Dzsonit, megint balhézott asszonnyal, rendőröket hívtak rá.

több mint 8 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 779 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Gronkowski helyett megy Barnidge a Pro Bowlra

több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 931
Pryorra kíváncsi leszek, anno dolgozott Hueval, viszont WR ként nem durrant nagyot idén.
Filip eagle lett közbe.
P@trik
Semmit nem csinált Hueval.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 609 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Pryorra kíváncsi leszek, anno dolgozott Hueval, viszont WR ként nem durrant nagyot idén.
Filip eagle lett közbe.
több mint 8 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Azt olvastam nfl.com szalagcímben, hogy Hortonnak még a korábbi szerződéséből is utal fizetést a Browns. Ez azért elég pikáns helyzet, hogy kvázi 2x kap fizetést ugyanazon posztért.
undisputedly
Igy van, harom eves szerzodest irt ala 2013-ban.

Tanulsag: Jo munkahely ez a Browns, ha szerencsed van dupla fizetest is kaphatsz !

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014