Cleveland Browns

39 feliratkozó

több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 216
TT egy szarógalambnak tűnt csak keresi a big playt aztán 3and out...
Baker olvasta a védelmet talált üres elkapókat nem is egyet bejátszotta a pálya minden szegletét.
Janek
Azért ha megfigyeled TT-nél sokkal nagyobb volt a nyomás és a hiba az OL-ben.
Nem megkérdezhető, hogy ki a jobb QB, de ennek ennyire nem szabadott volna látszani. Hiába mondta a Jets HC, hogy készültek belőle, rohadt nagy kamu volt. Szerintem abszolút nem foglalkoztak Mayfield játékával. Persze rövid héten az lett volna a meglepő, ha fel tudnak erre is készülni.
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
Baker amint beállt olyan aurát hozott magával, hogy még innen szegedről felvételről nézve is éreztem. Megőrűlt a csapat, megőrűltek a szurkolók és beindult a buli. Ez a srác erre született, hogy vezesse a csapatát. Tebow jutott róla eszembe, de bakert rohadtul komál9m mióta láttam egy-két egyetemi meccsét. Hajrá hajrá. Amúgy hue elég fasza meccset rakott össze miután qb-ja os volt, ezt is illik megemlíteni a sok szídás mellett.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
nhm Cincinnati Bengals 1 242
Gratulálok a győzelemhez srácok, baromira megérdemeltétek már, sajnálatos hogy ezt pont mi ellenünk kellett összehoznotok, de szerintem nem mi leszünk az egyetlenek akik idén fejet fognak hajtani a Brownsnak. 😀 Mayfield pedig úgy játszott ahogy vártam, én nálam anno a drafton ő volt a No. 1 QB akit szeretnék a Jetshez. Egyszerűen egy győztes típus a srác, baromi jó mentalitással, már most az egyik kedvenc játékosom a ligában. Szóval nagyon ajánlom, hogy jövő héten ő kezdjen! 😀 Remélhetőleg azért a közel jövőben látunk majd jó Sam vs Baker meccseket, akár a PO-ban! 😀
Apex
Hát őőőő...
Speaking after Thursday's win over the Jets, Browns coach Hue Jackson said he would have to "watch the tape" before naming his Week 4 starter.
empty taxi
ezt csak azért mondja (remélhetőleg), mert személyesen akarja elmondani a két QBnak a hírt. Ha nem, akkor lehet venni a fejét.
katonadani
mert enélkül olyan hatalmas lenne a bizalmi tőkéje? 😀
ZERO_L
az a baj, h Jackson magától nem cserélte volna Taylort... az az ember egy loser. persze saját meglátásom szerint...
több mint 5 éve
hden Philadelphia Eagles 339
Bravo, bravo! Jó kis meccs volt ez!
Mayfieldet meghagyom nektek, dicsérjétek ti (jól tolta amúgy), de hagy jegyezzem meg, ebben a védelemben van potenciál! Néha kicsit dadog még, de időnként kimondottan penge. Bocs ha nyilvánvaló dolgot mondok, első Browns meccsem volt idén. Gratula még egyszer!
Szabolcs_76
Ez szerintem nem nyílvánvaló a Brownsnál. De idén nagyon jó a defense: tavaly 13 labdaszerzésük volt, idén már 11.
több mint 5 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765
Bravo, bravo! Jó kis meccs volt ez!
Mayfieldet meghagyom nektek, dicsérjétek ti (jól tolta amúgy), de hagy jegyezzem meg, ebben a védelemben van potenciál! Néha kicsit dadog még, de időnként kimondottan penge. Bocs ha nyilvánvaló dolgot mondok, első Browns meccsem volt idén. Gratula még egyszer!
több mint 5 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 779 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Srácok most hogy végre nyertetek kell valami jó ómen, valami vidám dolog! Nos a csöcsök már foglaltak... DE!!!!

 giphy.com/gifs/best-post-7v7lc0skV3do4

Tradíciót teremtek! A Browns győzelmek után jöjjenek a seggek!!! 😀 Na meg hogy Drip a Browns topikot se tudja pörgetni melóba 😀 Drip dolgozzá 😊
Tomcsik
szabin vagyok ma, úgyhogy nincs gáz 😀

több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
Gratulálok a győzelemhez srácok, baromira megérdemeltétek már, sajnálatos hogy ezt pont mi ellenünk kellett összehoznotok, de szerintem nem mi leszünk az egyetlenek akik idén fejet fognak hajtani a Brownsnak. 😀 Mayfield pedig úgy játszott ahogy vártam, én nálam anno a drafton ő volt a No. 1 QB akit szeretnék a Jetshez. Egyszerűen egy győztes típus a srác, baromi jó mentalitással, már most az egyik kedvenc játékosom a ligában. Szóval nagyon ajánlom, hogy jövő héten ő kezdjen! 😀 Remélhetőleg azért a közel jövőben látunk majd jó Sam vs Baker meccseket, akár a PO-ban! 😀
Apex
Hát őőőő...
Speaking after Thursday's win over the Jets, Browns coach Hue Jackson said he would have to "watch the tape" before naming his Week 4 starter.
empty taxi
ezt csak azért mondja (remélhetőleg), mert személyesen akarja elmondani a két QBnak a hírt. Ha nem, akkor lehet venni a fejét.
katonadani
mert enélkül olyan hatalmas lenne a bizalmi tőkéje? 😀



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 798 — SuperLOL
Azert az 1-1-1 allas sem mindennapi.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 860 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Most akkor Tylor meg se várta a félidőt és visszavonult?
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 540 — Apu ökölbeszorított keze
TT egy szarógalambnak tűnt csak keresi a big playt aztán 3and out...
Baker olvasta a védelmet talált üres elkapókat nem is egyet bejátszotta a pálya minden szegletét.

több mint 5 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 2 649 — Illegális gyakorló
Gratula srácok! Outsiderként is nagyon drukkoltam, hogy minél előbb összejöjjön végre 😊
Csak az összefoglalót láttam, de az alapján bíztatónak tűnt az offense Mayfield-del.
Szóval hajrá!

több mint 5 éve
katonadani Philadelphia Eagles 453
Gratulálok a győzelemhez srácok, baromira megérdemeltétek már, sajnálatos hogy ezt pont mi ellenünk kellett összehoznotok, de szerintem nem mi leszünk az egyetlenek akik idén fejet fognak hajtani a Brownsnak. 😀 Mayfield pedig úgy játszott ahogy vártam, én nálam anno a drafton ő volt a No. 1 QB akit szeretnék a Jetshez. Egyszerűen egy győztes típus a srác, baromi jó mentalitással, már most az egyik kedvenc játékosom a ligában. Szóval nagyon ajánlom, hogy jövő héten ő kezdjen! 😀 Remélhetőleg azért a közel jövőben látunk majd jó Sam vs Baker meccseket, akár a PO-ban! 😀
Apex
Hát őőőő...
Speaking after Thursday's win over the Jets, Browns coach Hue Jackson said he would have to "watch the tape" before naming his Week 4 starter.
empty taxi
ezt csak azért mondja (remélhetőleg), mert személyesen akarja elmondani a két QBnak a hírt. Ha nem, akkor lehet venni a fejét.
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 921
Srácok most hogy végre nyertetek kell valami jó ómen, valami vidám dolog! Nos a csöcsök már foglaltak... DE!!!!



Tradíciót teremtek! A Browns győzelmek után jöjjenek a seggek!!! 😀 Na meg hogy Drip a Browns topikot se tudja pörgetni melóba 😀 Drip dolgozzá 😊

Szerkesztette: Tomcsik

több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 670 — tracker ember
Gratulálok a győzelemhez srácok, baromira megérdemeltétek már, sajnálatos hogy ezt pont mi ellenünk kellett összehoznotok, de szerintem nem mi leszünk az egyetlenek akik idén fejet fognak hajtani a Brownsnak. 😀 Mayfield pedig úgy játszott ahogy vártam, én nálam anno a drafton ő volt a No. 1 QB akit szeretnék a Jetshez. Egyszerűen egy győztes típus a srác, baromi jó mentalitással, már most az egyik kedvenc játékosom a ligában. Szóval nagyon ajánlom, hogy jövő héten ő kezdjen! 😀 Remélhetőleg azért a közel jövőben látunk majd jó Sam vs Baker meccseket, akár a PO-ban! 😀
Apex
Hát őőőő...
Speaking after Thursday's win over the Jets, Browns coach Hue Jackson said he would have to "watch the tape" before naming his Week 4 starter.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Apex New York Jets 2 935
Gratulálok a győzelemhez srácok, baromira megérdemeltétek már, sajnálatos hogy ezt pont mi ellenünk kellett összehoznotok, de szerintem nem mi leszünk az egyetlenek akik idén fejet fognak hajtani a Brownsnak. 😀 Mayfield pedig úgy játszott ahogy vártam, én nálam anno a drafton ő volt a No. 1 QB akit szeretnék a Jetshez. Egyszerűen egy győztes típus a srác, baromi jó mentalitással, már most az egyik kedvenc játékosom a ligában. Szóval nagyon ajánlom, hogy jövő héten ő kezdjen! 😀 Remélhetőleg azért a közel jövőben látunk majd jó Sam vs Baker meccseket, akár a PO-ban! 😀

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 5 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
hááát, sztem Mayfield egyáltalán nem ready... de végülis mindegy, győzelem, az győzelem, Grat!

(én sajnálom Taylort, mert az első két meccs, simán lehetett volna 2w, nem rajta múlt igazán!)
nhm
itt a Jets ellen Callowaynak csak TT gyenge dobása miatt nem lett 60+ yardos TD-je, ezek azok a dolgok, melyek nem férnek bele egy profi irányítónál... én is bírom Taylort, de abszolút nem kezdő szint, ergo teljesen felesleges őt játszatni, mikor ott van mellette az 1/1


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
karmïgran Philadelphia Eagles 1 099 — Crafted with Pride in Philadelphia
gratulálok a szurkolóknak (nem trollkodás)
több mint 5 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 779 — Undertaker of the Cleveland graveyard
eszméletlen jó volt a közönséget hallani, ahogy nyomják a Baker chantet és látni ahogy talpon vannak, mevetnek, szurkolnak. Főleg a végén volt egy jó kép két ölelkező Browns drukkerről. Ugyanúgy a csapaton is érződött mindez, Joe Thomas is szívből örült.

Mostmár a Texansé a leghosszabb vereségi széria 8-al.

több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
Igazabol az a szomoru, hogy az NFL-ben ma biztosan lesz kezdo QB allasod, akkor is, ha sok "ertekelhetot" nem csinalsz, de legalabb nem is veszited el a meccset egymagad.

Azon mosolyogtam, amikor TT-t leigazolasa utan megkerdeztek es o kategorikusan cafolta, hogy "bridge" QB lenne. 😀 Fuggetlenul attol mi lesz a rookieval, ez a kulonbseg a karrier backup es egy playmaker/potenciallal biro QB kozott. Felhuzza a tarsait.
több mint 5 éve
Bad 31 Cleveland Browns 972 — Medvedisznóember
hááát, sztem Mayfield egyáltalán nem ready... de végülis mindegy, győzelem, az győzelem, Grat!

(én sajnálom Taylort, mert az első két meccs, simán lehetett volna 2w, nem rajta múlt igazán!)
nhm
Mayfield jól játszott, élete első nfl mérkőzése volt, pár kisebb hibát leszámítva én nem tudok rá rosszat mondani, úgy írod ezt, hogy a győzelem az győzelem, mintha a csapat ölébe hullott volna, és valami oltári szerencsével valahogy bekocáztuk. Mayfield 0-14-ről megfordította, és olyan volt mikor beállt mintha beoltotta volna a csapattársait is, én azt láttam a támadókban, hogy sokkal jobban felpörögtek, idén kb először volt élvezet nézni az offense-t, ezektől függetlenül nem akarok még messzemenő következtetéseket levonni, és akkor sem fogok a kardomba dőlni, hogyha Taylor fog megint kezdeni. Az meg, hogy nem Tayloron múlt az első két meccs, lehet így van ha a hibákat vesszük, mert abból sok nem szokott neki lenni, de igazából sok értékelhető dolgot sem csinált, a védelem tartotta mindkétszer életben a csapatot, ha a támadókon múlt volna még minimálisan se lett volna szoros, és ebben oroszlán része volt Taylornak is.


http://therealbad31.deviantart.com/
több mint 5 éve
GreenTron Green Bay Packers 17
Gratula a győzelemhez, nagyon rátok fért már. 😊
Mayfield nagyon jól nézett ki a pályán lesz itt még win. 😊
több mint 5 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 609 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
WIN !!!! ez a lényeg!!
Skacok összese lehet hasonlítani a két félidőt, egész más volt a csapat dinamikája.(Mayfield)
Nem szabad elszállni most a lényeg, hogy induljon meg felfelé a csapat, védelem van, és megvan a potenciál a támadókba is csak kikell hozni belőlük.

Összese lehet hasonlítani Taylort és Mayfieldet.
Taylor nem hajlandó dobni, vagy ha dob akkor rávan izgulva hogy 50 yardot akar, nem kell pedig.
Mayfield pont abba volt zseniális hogy ő megdobta azt a 10-15 yardos passzokat, amit elkapott Landry, Njoku, Callaway és haladtunk és ez kell hogy menjen a szekér.

Szerkesztette: P@trik
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
(én sajnálom Taylort, mert az első két meccs, simán lehetett volna 2w, nem rajta múlt igazán!)
nhm
Pont ez az, az első két meccset megnyerhették volna annak ellenére, hogy Taylor irányított, most pedig azért nyertek, ahogy Mayfield játszott. Ettől még nem lesz elit QB, de látszik az eget rengető különbség a potenciált tekintve a kettő között.
gabokocka
Mert az egyiktol tudod es tudtad, hogy mit varhatsz, menedzselest, minimalis hibaval, labdabiztonsaggal. A masiktol viszont nem tudod, mit varhatsz, de a jatekan eleg hamar erezheto volt, hogy tobb rejlik benne, mint szimpla menedzseles.

Teszem hozza, azert tovabbra sem gondolom lefutottnak ezt a vesenyt, marmint azt, hogy ha Taylor felepul, akkor biztosan marad Mayfield a kezdo. Nem veletlenul nem akartak bedobni a mely vizbe.
Stez
Persze, egyértelmű, meg ha kezdő lesz, biztos lesznek borzalmas meccsek, de ez a tanulási folyamat része.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
(én sajnálom Taylort, mert az első két meccs, simán lehetett volna 2w, nem rajta múlt igazán!)
nhm
Pont ez az, az első két meccset megnyerhették volna annak ellenére, hogy Taylor irányított, most pedig azért nyertek, ahogy Mayfield játszott. Ettől még nem lesz elit QB, de látszik az eget rengető különbség a potenciált tekintve a kettő között.
gabokocka
Mert az egyiktol tudod es tudtad, hogy mit varhatsz, menedzselest, minimalis hibaval, labdabiztonsaggal. A masiktol viszont nem tudod, mit varhatsz, de a jatekan eleg hamar erezheto volt, hogy tobb rejlik benne, mint szimpla menedzseles.

Teszem hozza, azert tovabbra sem gondolom lefutottnak ezt a vesenyt, marmint azt, hogy ha Taylor felepul, akkor biztosan marad Mayfield a kezdo. Nem veletlenul nem akartak bedobni a mely vizbe.

több mint 5 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 321 — Invisible man
 www.instagram.com/p/Bn-TJyCgZeN/?utm_source=ig_embed_loading
Matthew99
Ez a para. Akkora nyomás és médiafelhajtás lesz a rookie-n, mintha SB-t nyert volna, de ez csak egy fél meccs. Itt kell nagyon vigyázni.
PEEtör
Mayfieldbol kinezem, hogy tudja kezelni, profinak es szinpatikusnak tunik a csavo.
winston
Pontosan. Én is pont ezt látom. Duzzad az önbizalomtól, várja a kihívásokat. Viszont megvan benne a lazaság is, hogy a médiát és a felhajtást kezelje. Szerintem a Jets fanokon kívül mindenki örül ennek az eredménynek, főleg hogy ez Bakerrel sikerült.

"Kinyitották már a Budlightokat? Dilly-dilly?" 😀😀

Szerkesztette: Matthew99


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.