Cleveland Browns

39 feliratkozó

több mint 5 éve
hden Philadelphia Eagles 339
 www.facebook.com/NFL/videos/524747648000730/

van még hely a Mayfield vonaton?
több mint 5 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Szokásos agymenés következik, nem kell komolyan venni:

Szóval 3 éve a bengals szándékosan tette naggyá hue-t, hogy "rácsapjunk", ezzel bejuttatva a trójai falót az egyesületbe. A bomlasztásuk sikeres volt, a Browns-t két év alatt a kanadai egyetemi liga szintjére süllyesztette, mivel beédesgette magát a tulajdonosok kegyeibe és voltaképp teljhatalma lett. Sashi-t kirúgatta, aki már majdnem értett a focihoz, viszont Dorsey-t már nem tudta megfúrni a csóka nagypályás, egy kis holmi jött-ment krampusz nem ér fel hozzá. Most, hogy már nem tudta tovább süllyeszteni a hajót és takargatni, hogy a király meztelen, logikus volt, hogy mennie kellett. Majdnem 2,5 évet dolgozott nálunk, úgy, hogy a bengalsnak kémkedett közben, akik ezzel csökkentették a csoportban a PO esélyes csapatok számát egyel, bár sokat nem értek vele, mert a po így se jött össze nekik. Most, a korábbi háttéralkunak megfelelően és az idegen hatalmak miatt muszáj volt vissza venniük a csapatba a kis krampuszt, aki épp most is dalol mint a kismadár az itt megtudtakról.

Ez a konteóm hue-ról, és ha valaha be kellene sorolnom, nem az emlősök közé tenném, hanem a gerinctelenek vezér fajának. Az írás nyomokban túlzásokat tartalmaz, kéretik nem komolyan venni, aki elolvasta köszönöm, de sajna nem tudom visszaadni az életéből elvett időt. 😀

Szerkesztette: Csiriba
több mint 5 éve
nhm Cincinnati Bengals 1 242
lehet ő is olyan aki jó edző csak HC-nak alkalmatlan ...
Janek
lehet, sajnos én nem hiszek benne... duma az qrva nagy, meg a haverkodás, barátság, azt ennyi... 😕
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 540 — Apu ökölbeszorított keze
lehet ő is olyan aki jó edző csak HC-nak alkalmatlan ...

több mint 5 éve
nhm Cincinnati Bengals 1 242
Hue visszament a bengalsba. elmentem hányni...
P@trik
Lehet, hogy ő ilyen kiegyenlítő focis arcnak számít. Minden csapatot lehúz a picsába (már amelyik annyira hülye, hogy alkalmazza). Bocs.
Fast Willie
olyan lehet, mint Harrison, nem? (nem hagyhattam ki...😊 bocs.
nhm
Eskü ezt nem értem. Harrison a mi kölykünk, máshol csak bomlasztott aktív pályafutása idején. Passzív pályafutása idején már minket is bomlaszt(ott).
Fast Willie
csak annyi, h ő is megjelent nálunk, pedig ugye ős steeler, aztán mégiscsak... talán csak CLE-ben nem játszott a csoporton belül... 😊

annyi még, h az edzői kar sztem extrém pörög körbe körbe, bárki megjelenhet bárhol...(jó az extra klasszisok nyilván már nem annyira)
ebből a körből, ha benn vagy, max csak akkor esel ki, ha te is úgy akarod... 😕

mondom ezt úgy, h Jackson számomra egy nulla, én utálom legjobban, h "visszajött"... 😕

Szerkesztette: nhm
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 655
Hue visszament a bengalsba. elmentem hányni...
P@trik
Lehet, hogy ő ilyen kiegyenlítő focis arcnak számít. Minden csapatot lehúz a picsába (már amelyik annyira hülye, hogy alkalmazza). Bocs.
Fast Willie
olyan lehet, mint Harrison, nem? (nem hagyhattam ki...😊 bocs.
nhm
Eskü ezt nem értem. Harrison a mi kölykünk, máshol csak bomlasztott aktív pályafutása idején. Passzív pályafutása idején már minket is bomlaszt(ott).
több mint 5 éve
nhm Cincinnati Bengals 1 242
Hue visszament a bengalsba. elmentem hányni...
P@trik
Lehet, hogy ő ilyen kiegyenlítő focis arcnak számít. Minden csapatot lehúz a picsába (már amelyik annyira hülye, hogy alkalmazza). Bocs.
Fast Willie
olyan lehet, mint Harrison, nem? (nem hagyhattam ki...😊 bocs.
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 655
Hue visszament a bengalsba. elmentem hányni...
P@trik
Lehet, hogy ő ilyen kiegyenlítő focis arcnak számít. Minden csapatot lehúz a picsába (már amelyik annyira hülye, hogy alkalmazza). Bocs.
több mint 5 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 609 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Hue visszament a bengalsba. elmentem hányni...
több mint 5 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Mi lehetett volna ebből a szezonból, ha nem basszuk el a felét Hue-val...

Persze most minden a mi oldalunkon volt, visszafújt fumbli, két 1 yardos kivédekezés, de ilyen is kell egyszer végre.

Az OL-al nem tudom mi történt, de olyan lyukakat nyitottak Chubbnak, hogy csak néztem. #24-nek meg olyan sebessége van, hogy ilyet talán legutóbb Jerome Harrisontól láttam Browns-mezben, aki viszont laza 20 fonttal könnyebb volt. Nem kell sok ebbe az offense-be, hogy top10 legyen, ha Baker így folytatja akkor meg tulképp tök mind1 kik az elkapók 😊

Komolyan srácok a most következő a HC (és OC) keresésen múlik kvázi a köv 10 év. Ha sikerül olyat találni, aki kihozza Bakerből a maximumot, akkor senki sem ment meg minket a sorozatos PO szezonoktól 😀
Joey Tribbiani
Vihetitek Haribot,ha van eszetek. Nagyon flegma lenne es utana szarrá vetnének minket.
LeviPoki
részemről rendben van, kár hogy nem én döntök 😀
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
Ilyen dominanciát mind o, mind d, mind st oldalon ritkán látni, simázás volt ez kéremszépen!



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
LeviPoki Baltimore Ravens 2 799
Mi lehetett volna ebből a szezonból, ha nem basszuk el a felét Hue-val...

Persze most minden a mi oldalunkon volt, visszafújt fumbli, két 1 yardos kivédekezés, de ilyen is kell egyszer végre.

Az OL-al nem tudom mi történt, de olyan lyukakat nyitottak Chubbnak, hogy csak néztem. #24-nek meg olyan sebessége van, hogy ilyet talán legutóbb Jerome Harrisontól láttam Browns-mezben, aki viszont laza 20 fonttal könnyebb volt. Nem kell sok ebbe az offense-be, hogy top10 legyen, ha Baker így folytatja akkor meg tulképp tök mind1 kik az elkapók 😊

Komolyan srácok a most következő a HC (és OC) keresésen múlik kvázi a köv 10 év. Ha sikerül olyat találni, aki kihozza Bakerből a maximumot, akkor senki sem ment meg minket a sorozatos PO szezonoktól 😀
Joey Tribbiani
Vihetitek Haribot,ha van eszetek. Nagyon flegma lenne es utana szarrá vetnének minket.
több mint 5 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 921

több mint 5 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Nagyon remélem ezután már nem minden csapat csak a kötelező győzelemért játszik ellenünk. Baker, Chubb elszabadult, ne fogjuk őket vissza!

De rég láttam már egy ilyen jóleső győzelmet, a sors ma visszaadta amit a szezon során eddig elvett tőlünk.
Csendben azért megjegyzem, hogy szinte mindenki buta lépésnek tartotta Carlos Hyde elcserélést, de két ilyen helyettessel, tényleg felesleges volt a csóka.

Szerkesztette: Csiriba
több mint 5 éve
Bad 31 Cleveland Browns 972 — Medvedisznóember
Ilyen összeszedett játékot már rég láthattunk a csapattól, öröm volt nézni a játékot mindkét oldalon, Chubb meg egy állat 😀


http://therealbad31.deviantart.com/
több mint 5 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Istenem milyen régóta vártunk egy ilyen meccsre, üdv néktek elvtársaim, az élet visszaadja apránként amit elszenvedtünk a hue,pettine,chud,shurmur,mangini-pokolban.
Ment minden, támadók hasítottak, a védők aprítottak, mind2 oldal brillírozott.
Egyszerűen csak köszönöm!!!
P@trik

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 540 — Apu ökölbeszorított keze
Alakul ez ,Hue sincs már itt,lesz itt PO hamarosan.

több mint 5 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Mi lehetett volna ebből a szezonból, ha nem basszuk el a felét Hue-val...

Persze most minden a mi oldalunkon volt, visszafújt fumbli, két 1 yardos kivédekezés, de ilyen is kell egyszer végre.

Az OL-al nem tudom mi történt, de olyan lyukakat nyitottak Chubbnak, hogy csak néztem. #24-nek meg olyan sebessége van, hogy ilyet talán legutóbb Jerome Harrisontól láttam Browns-mezben, aki viszont laza 20 fonttal könnyebb volt. Nem kell sok ebbe az offense-be, hogy top10 legyen, ha Baker így folytatja akkor meg tulképp tök mind1 kik az elkapók 😊

Komolyan srácok a most következő a HC (és OC) keresésen múlik kvázi a köv 10 év. Ha sikerül olyat találni, aki kihozza Bakerből a maximumot, akkor senki sem ment meg minket a sorozatos PO szezonoktól 😀

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 5 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 609 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Istenem milyen régóta vártunk egy ilyen meccsre, üdv néktek elvtársaim, az élet visszaadja apránként amit elszenvedtünk a hue-pokolban.
Ment minden, támadók hasítottak, a védők aprítottak, mind2 oldal brillírozott.
Egyszerűen csak köszönöm!!!
több mint 5 éve
Kenji Atlanta Falcons 639
Remélem így fogjátok nyomni továbbra is. Még Johnny Football draftolása idején kezdtem el szorítani a dolog érdekében. Azt hiszem mostmár jobbak a feltételek hozzá. 😊
több mint 5 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 779 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Nem is tudom mit mondjak. Nem is tudom, hogy láttam-e már ilyet.
Rengeteg embert lehetne kiemelni, Chubb és Mayfield OROY versenyét, azt, hogy igenis végre tényleg run heavy offense van, az újfent elit védelmet, TJ Carrie nagy napját stb.

Meccs előtt kiegyeztem volna egy Chiefs elleni tisztes helytállással, de ez így, le a kalappal.

Tetszik ez a Williams-Kitchens páros 😀

Jövőhéten BYE, alig várom a Bengalst 😊

több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
A Sheriff Mayfieldről
https://a3.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2018%2F1106%2Fr459964_1296x729_16-9.jpg
Going into Detail: Peyton Manning's takeaways on Baker Mayfield's film
Peyton Manning was once a No. 1 pick thrown into the fire with the Colts. He broke down Baker Mayfield, who is in a similar situation with the Browns.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 154 — settenke1976@gmail.com
Máshol ez alap, itt ennek is örülni kell...

 www.cleveland.com/browns/2018/11/the-haslams-have-put-john-dorsey-in-charge-of-the-browns-coaching-search-source-says.html

Csak ne McCarthy legyen, ugye Drip 😊
Joey Tribbiani
Majd jön Bruce Arians 😀
több mint 5 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 959 — Believelander
Máshol ez alap, itt ennek is örülni kell...

 www.cleveland.com/browns/2018/11/the-haslams-have-put-john-dorsey-in-charge-of-the-browns-coaching-search-source-says.html

Csak ne McCarthy legyen, ugye Drip 😊

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 5 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 815 — No es importante
Kár hue-ért, fisher és fox után újabb aranyköpés-gyárat vesztett a liga

 twitter.com/KeithBritton86/status/1060212721298358272


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal