Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 6 éve
Törölt felhasználó
3-7. Akkor végleg kiszálltunk a po-ból. Lehet elpuntolni a szezont. Ez a csapat bizony teljes átépítésre szorul. Kezdve az edzői stábbal. Három játékos érinthetetlen: Von. Wolfe és Chris Harris. Mindenki más nélkül megvan a csapat. Van persze még pár tehetséges játékosunk, akinek itt a helye, de ez egy leamortizált csapat. Nem kellett volna ennek mindenáron így történnie, de egy a feladatra teljesen alkalmatlan nímand kapta meg a csapatot. Ez lett belőle. Kérdés, Elway felismeri-e időben a tévedését.
Zalán
Azért én a védelem 90%-át, meg úgy a roster 70%-át megtartanám.
Nem a védelmen múlt tegnap sem. Egy TD csúnyán be lett nézve, igaz, de a többi pont vállalható, főleg úgy, hogy az O# szerencsétlenkedését figyeled kintről, hosszú percekig. Ez mentálisan felemészt még egy profit is, 20-30-40 perc után. 13 ponton tartani a Cincy-t, ha nincs az elején az INT teljesen oké, főleg úgy, hogy volt 2.5 sack, kellő nyomás Dalton-on, aki csak 154 yardot passzolt és az egész Bengals 49 (!!!) yardot futott... minden elemben, kivéve TO (mondjuk elég lényeges) felülmúltuk a vendégeket, ennek ellenére csúnya pofont kaptunk otthon. Ez nem a játékosok felelőssége. Letojom, hogy 1 év után nem lehet rookie HC-t meneszteni, de nagyon nagy baj van Elway fejében, ha nem látja mi a gond.
Az a baj, hogy mindenki ködösít, pedig tisztán látni hogy a staff alkalmatlan a feladata ellátására. Még egy fosweilerrel vagy egy macskával is a PO-ért kellene küzdeni, ilyen kerettel.
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
Oszi egyébként nem mozgott rosszul a zsebben, tudtunk haladni vele, csak a freezelt 60 yardos FG, az RZ INT meg a végén a fumble. De az elmúlt 6 hétben ez volt a legjobb legkevésbé rossz QB teljesítmény. Mondjuk otthon és egy nem épp jó formában lévő ellenfél ellen.

Lynchből amit eddig láttunk - 2 éles meccs, 2 preseason - ennyire rossz. Kérdés mikor jutunk el oda, hogy nem az számít, hogy most ki milyen. 3-7nél fután hangozna a "right now Fosweiler gives us the best chance to win", és a 3 vak közül Lynch az akiből még lehet félszemű. Semmi jelét nem mutatta eddig ennek, de OZról és a macskáról szerintem már bebizonyosodott hogy nem megoldás egyik se.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.
megyerikrisz
Bailey csinált hasonlót, csak ő PO-ban. Mármint nem magától elejtette a labdát, hanem jó 100 yardot visszahordott, hogy az 1 yardoson állítsák meg.

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 827 — Bengalista
Hát ez szánalom volt, mindkét oldalon. Ettől függetlenül, reálisan nézve min két tédényi különbséggel kellett volna nyernetek. Jól elrontottátok a draftpozíciónkat. Lynch egyébként tényleg ennyire rossz, hogy esélyt sem kap? Magasan húztátok, a stáb állítólag nagyon rajta volt, edzés alapján mehetne a kukába?
Nálatok btw annyival biztatóbb a helyzet, higy egy korrekt game manager qb-val egész sokáig mehetnétek, mert a többi alapanyag nem rossz, nagyon nagy kár lenne egy teljes rebuildért.

És ha már rekordok, mi is felállítottunk egyet tegnap. Az agyhalott Kirkpatrické lett a liga történetének leghosszabb INT returnje, amiből nem lett TD. Van dicsőség.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 40 532 — The Mathematician
ahogy Black is írta, nem akarok full rebuildet látni
max egy soft retool

de a legnagyobb gond h újonc edzőt 1 év után nem lehet elküldeni pedig dolgozik rajta keményen

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 714 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Na ki mire számít Lynch-től? 😀 Azt hiszem innentől ez az idény egyetlen kérdése. Kérdés, most szurkoljak annak, hogy váljon be, és esetleg mentse meg VJ állását, vagy bukjon ő is és jöjjön az újratervezés?
roberto23
Semmire. Egy hitehagyott csapatba beszállni úgy, hogy nem kiharcoltad a helyed, hanem kifogytak előled a fogalmatlanok, hanem nincs más... Sok jóra ne számíts. De persze jöjjön Lynch. Legyen miért szurkolni.
Zalán
Pedig egyébként pont az kéne motiválja a játékosokat, hogy bebizonyitsak jövőre is helyük van a csapatban. Lynch-re ez hatvanyozottan igaz.

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #RossChastain
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 650 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Na ki mire számít Lynch-től? 😀 Azt hiszem innentől ez az idény egyetlen kérdése. Kérdés, most szurkoljak annak, hogy váljon be, és esetleg mentse meg VJ állását, vagy bukjon ő is és jöjjön az újratervezés?
roberto23
Semmire. Egy hitehagyott csapatba beszállni úgy, hogy nem kiharcoltad a helyed, hanem kifogytak előled a fogalmatlanok, hanem nincs más... Sok jóra ne számíts. De persze jöjjön Lynch. Legyen miért szurkolni.

Szerkesztette: Zalán

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 650 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
3-7. Akkor végleg kiszálltunk a po-ból. Lehet elpuntolni a szezont. Ez a csapat bizony teljes átépítésre szorul. Kezdve az edzői stábbal. Három játékos érinthetetlen: Von. Wolfe és Chris Harris. Mindenki más nélkül megvan a csapat. Van persze még pár tehetséges játékosunk, akinek itt a helye, de ez egy leamortizált csapat. Nem kellett volna ennek mindenáron így történnie, de egy a feladatra teljesen alkalmatlan nímand kapta meg a csapatot. Ez lett belőle. Kérdés, Elway felismeri-e időben a tévedését.

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos Colorado Buffaloes 3 714 — “We will remind UEFA who Real Madrid is.”
Na ki mire számít Lynch-től? 😀 Azt hiszem innentől ez az idény egyetlen kérdése. Kérdés, most szurkoljak annak, hogy váljon be, és esetleg mentse meg VJ állását, vagy bukjon ő is és jöjjön az újratervezés?

#DenverBroncos #RealMadrid #GenoaCFC #ColoradoBuffaloes #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #BerlinThunder

#DanielRicciardo #RafaelNadal #BradBinder #DT88 #BigBenz #PS2 #ViniJr #RossChastain
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Csak a száraz tények:

- 90 óta nem kaptunk ki 6x egymás után
- a Bengals utoljára 1975-ben nyert Denverben
- 1992 óta több TO-ja van a Broncosnak mint TD-je
- a 23 TO asszem most rekord a szezonban

Azt mondtam megyek aludni 23-kor, maradtam. 5kor kelek melóba. Megérte? Mazohista.
Szerintem ezt a csapat, VJ-vel és az OC-al, na meg Brokival, nem érdemli meg...
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
Két újabb szép rekord megdöntve:
- 1975 óta nem nyert nálunk a Bengals
- 1992 óta nem kaptunk ki 6-szor egymás után

Csak így tovább VJ, evés közben jön meg az étvágy...
StormST
Csak nehogy jöjjenek megint trollkodni, mint '13ban, amikor rekordokat döntöttünk...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
nyerhető meccs volt.
Nem kisebbítve a Bengals érdemeit, megint kaptunk pár elkerülhető pontot, ahelyett h szeretünk volna párat.
Ezt legalább nem az első negyedben vesztettük el, de ezt leszámítva same issues.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 10 803 — SB 50 Champion @ Grund
Két újabb szép rekord megdöntve:
- 1975 óta nem nyert nálunk a Bengals
- 1992 óta nem kaptunk ki 6-szor egymás után

Csak így tovább VJ, evés közben jön meg az étvágy...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
Vonster Denver Broncos 904
 www.denverbroncos.com/assets/images/imported/DEN/photos/centerpiece/homepage/2017/11-November/171119_inactives_list.jpg
xrace77
Legalább nem lesz Mckenzie fumble ismét a meccsen 😀
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 650 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Furcsa, mikor nem azért szurkolsz a Chiefs aktuális ellenfelének, hogy zárkózz a csoport éllovasára, hanem azért, hogy az ellen szerezze meg a győzelmét, hogy a drafton mögéd kerüljön, ha eljön az idő. 😜

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 650 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Heuerman? WTF?
StormST
"Vasárnap délután már régen semmi sem történik /
Csak néha érzek egy régi illatot"

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 10 803 — SB 50 Champion @ Grund
Heuerman? WTF?



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
xrace77 Denver Broncos 4 460
 www.denverbroncos.com/assets/images/imported/DEN/photos/centerpiece/homepage/2017/11-November/171119_inactives_list.jpg
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
Derby kibaszva, helyére érkezett Austin Traylor a PS-ből. 😀
xrace77
waived / injured. Ha senki se claimeli, akkor marad nálunk IR-en.
Nem mintha számítana, van 4-5 TEünk, aki ugyanazt tudja, ami amúgy is bármikor pótolható
Black_Adder
Ennek fényében ismét egy csodás döntésnek tűnik innen nézve VJ-től Butt IR száműzetése.
Zalán
Azt a döntést akkor hozta, akkor még még egészséges volt Derby. És nem egy 2013-mas Julius Thomas ment IR-re. 4 TE-re meg pont nem volt szükség. Jó lenne egy upgrade, de Buttól biztos nem idén várták ezt.

Amúgy nem tudom mennyire komoly sérülése van Derby-nek, mert nem olvastam semmi olyat hogy sérüléssel bajlódna. Valami aprósággal ki lehetett volna várni azt az 1-2 hetet. Nem akarok konteót gyártani, de nem vagyok 100% biztos benne, hogy csak a sérülés miatt lett waivelve.

De szerintem a legkisebb problémánk, hogy ki a 3. TE, Butt, Derby vagy Austin...
Ha ma este nyernénk, ne tévesszen meg senkit. Két edzőjét vesztett cssapatból az egyiknek nyernie kell. De egy tapottat sem leszünk előrébb. Sőt.
Zalán
A nyilatkozatok alapján még kapaszkodunk a szezonba. Elway azt mondta nem változtak a célok, szóval nyerni kell, és az azt követőre is úgy kell neki menni, hogy nyerni kell. Esélytelen, de nem reménytelen megmenteni a szezont. A legvalószínűbb forgatókönyv szerintem egy 7-9, szar draftpozícióval, de losing seasonnel. Ennél én a jobb és rosszabb mérlegnek is jobban örülnék, de jelenleg elfogadom, sőt örülök neki, hogy nem puntolják el a szezont, hanem küzdenek. Amíg ez a kommunikáció én is bizakodok, hogy aztán hétről-hétre csalódjak. De hé, ha most átmegyünk tankolásba, utána nem terheli VJ-t felelősség a többi vereségért. Ha meg nyerünk végre egyet, ki tudja, hátha tényleg elindulunk felfelé. az mondjuk VJ pozícióját is megerősítené, de én kétlem, hogy máris 9 meccs után gyenge lenne. ennél én a főnix-szerű feltámadást is valószínűbbnek gondolom. szóval inkább nyerjünk mint ne...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 650 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Derby kibaszva, helyére érkezett Austin Traylor a PS-ből. 😀
xrace77
waived / injured. Ha senki se claimeli, akkor marad nálunk IR-en.
Nem mintha számítana, van 4-5 TEünk, aki ugyanazt tudja, ami amúgy is bármikor pótolható
Black_Adder
Ennek fényében ismét egy csodás döntésnek tűnik innen nézve VJ-től Butt IR száműzetése.
Ha ma este nyernénk, ne tévesszen meg senkit. Két edzőjét vesztett cssapatból az egyiknek nyernie kell. De egy tapottat sem leszünk előrébb. Sőt.

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
xrace77 Denver Broncos 4 460
Ma esti QB helyzet: Osweiler kezd, Lynch a csere, Siemian inaktív.
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 877 — we almost always almost win
Derby kibaszva, helyére érkezett Austin Traylor a PS-ből. 😀
xrace77
waived / injured. Ha senki se claimeli, akkor marad nálunk IR-en.
Nem mintha számítana, van 4-5 TEünk, aki ugyanazt tudja, ami amúgy is bármikor pótolható

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na, Tyrod Taylornak örülnék nálatok 😊

több mint 6 éve
xrace77 Denver Broncos 4 460
Derby kibaszva, helyére érkezett Austin Traylor a PS-ből. 😀

Szerkesztette: xrace77
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
A Tyrod Taylor történetet amúgy nem vágom. Meggyőződésem, hogy azért válik be olyan kevés későbbi körös QB, mert nem kap elég időt, esélyt. És azért az esélyért is marha keményen meg kell dolgoznia, és ha meg is dolgozik érte, akkor is ott van folyton a damoklész kardja a feje fölött, hogy van pár rossz meccse és máris nem ő a kezdő. Taylornak viszont adtak bőven időt, pedig eleinte igencsak so-so volt amit csinált. Idén meg, amikor már szerintem kifejezetten hasznos lett, akkor idény közben, miközben a csapat még a mostani vereségekkel együtt is jobban áll, mint bárki várta volna, akkor egyszer csak kiteszik a kezdőből, mintha ő lenne a fő bűnös. Ha tönkre akarják vágni egy fiatal QB önbizalmát, akkor azt pontosan így kell csinálni. És mit nyert vele a Bills? Nincs a csere padon senki, egy Kizer vagy Lynch féle se, akire azt lehetne mondani, hogy oké, Taylor kuka, adjunk esélyt a másik fiatalnak. Ahhoz meg túl sokat nyernek, hogy elvigyenek egy top prospectet a jövő drafton anélkül, hogy vadul kiköltekeznének. Úgyhogy abszolút nem értem ezt a történetet.

Mindenesetre, ha nem kell nekik, szerintem Taylor egyáltalán nem lenne hülyeség. Teljesen jó safety blanket lehetne a jövőre húzott QB mellé. Pont abban a két dologban jó, amiben mindhárom mostani QB nagyon gyenge: nem zuhan meg, ha nem kap 3+ másodpercig bizonságos pocketet a mozgékonysága miatt. És emellé - bár nem csinál sokat, de -
keveset is hibázik.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)