Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
JimmyG 74 garantáltja engem is meglepett. Még a Luck, Wilson félék is inkább 2 év körüli kiszállóval kaptak új contractot. (A kiszállót úgy értem, hogy 2 évig csak eret vágva lehet belőle kiszállni, a harmadiktól viszont már megoldható). Pedig ők éveket lejátszottak a csapatban mire megkapták. Ehhez képest Jimmyé első látásra 3 éves kiszállónak látszik, ami elég izmos. De nem tudom a részletes számokat, lehet, hogy tévedek és az övé is 2 év kiszállós, és van egyéb formában garantált is benne.

A végösszegen viszont egyáltalán nem csodálkozom. Az új CBA óta nincs nagy jelentősége a végösszegnek. A legőrültebb összeg is 2-3 éven belül elinflálódik a fenébe. Ha a QB beválik, 2 éven belül "olcsón" fog játszani, és visszahozza azt a pluszt, amit most kapott. Ha meg nem, akkor úgyis el lesz küldve, és nem a végösszeg számít, hanem a garantált (kiszállási költség).

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
No, hát Gerappa beárazta idénre a qb piacot. Cousins diszkont áron 30 alatt nem megkapható. Továbbra is a kiskézfejű “új Tebowt” akarom, azaz Mayfieldet a draftról és 2019-től új hácét.
Zalán
Ha belegondolok, hogy 2 éve mekkora sírás ment Brock 4 év/72 misis szerződése miatt... 😛

Mielőtt jönne a Pats-fan-flame, nem hasonlítom össze a két játékost, csupán nem gondolom, hogy jó irányba halad a liga ezekkel a szerződésekkel...
StormST
Azt is vegyétek figyelemben -olvasván az átlag hszket a többség nem teszi-, hogy jelentős inflációt okoz az évi tizeniksz millás sapkanövekedés.

Egy példával illusztrálva: ha a posztján a legjobb játékos 2 évvel ezelőtt kap 5 évre 100 millát, akkor az két évvel később cirka 115(120)-at érne. Ergo, ha két évvel később a posztján 5. legjobb játékos ül le tárgyalni, akkor nem a két évvel ezelőtti 100 M lesz a viszonyszám, hanem ugyanaz a szerződés inflációval megtoldva. Esetünkben win-win szitu, ha az ötödik legjobb játékos 105M-ért ír alá, ugyanakkor az átlag szurkoló a fejét veri a falba, hogy miért kap többet az ötödik legjobb, mint a legjobb. Spoiler: nem kap, csak az infláció ennyit számít.

| és akkor abban nem is mentem bele, hogy egy jó ügynök, ezt még felfelé is tudja tolni |
Általános Doktor
De hol kapott 1-2-3-4 éve 5 év 100 milliót olyan QB, akinek összesen 7 meccse volt kezdőként 4 szezon alatt és nem passzolt még 2500 yardot összesen? Ez messze nem (csak) az inflációról szól már, inkább a szűk piacról és jelen esetben valszeg arról is, hogy a 49ersnek nagyon sok cap space-e van jelenleg, amivel Garoppolo és az ügynöke is teljesen tisztában van...

Garoppolo jó QB lesz valszeg, de nekem ez a szerződés semmivel se jobb, mint a régebben elszálltan osztogatott rookie QB szerződések (lásd Bradford, Jamarcus Russell, stb.), ennyi pénzért már illene többet letenni az asztalra szerintem...
StormST
Tény, hogy brutális pénzeket szórnak el a ligában lassan minden posztra, irányítókra pedig hatványozottan. Nekem már a 18-20 milláknál is kerekedett a szemem, de ilyen 25-30 millák már embertelenek. Viszont ha évente nő 10 misit a cap, akkor azért sajnos az sem meglepő, hogy ennyire elszállnak a fizetések. Jimmynek én sem szívesen adnék 27.5 millás éves szerződét, még 20 körülit is csak szívfájdalommal, de én spúr vagyok, szal ez mindegy is talán.

Ettől függetlenül Jimmy megér most minden pénzt, és talán öt év múlva nála is azt fogjuk látni, hogy ez az ár kifejezetten olcsó egy elit irányítóért.
Wyatt
Simán megérhet majd később ennyit, de ezt most habisztire kapta, ahhoz meg ez nagyon sok szerintem, főleg a 74 misi garantálttal...

Az meg egy másik kérdés nálam, hogy mennyire jó ötlet egy játékosra elkölteni a teljes cap 1/6-át, de ez persze legyen a GM dolga...
StormST
Mondjuk ettől még még ezt minden elitirányítóval bíró csapatnak el kell szenvednie. Cserébe van egy elit irányítójuk 😊

Az kevésbé működik, hogy mindenhol elit a csapat, azért valamelyest korlátoznak a feltételek
Wyatt
Ha van, vagy csak egy adag dead money, ezt mindig az idő mutatja meg... 😊
StormST
Erre a témára a Frisco-topicban van reakcióm, azt felesleges áthozni ide, itt csak a pénzügyi dolgokra kívántam reflektálni 😊

több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 10 814 — SB 50 Champion @ Grund

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!

Általános Doktor Denver Broncos 1 951 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér

Nem is a konkrét szerződésre gondolok, hanem úgy általában szoktam a fejemet fogni, amikor olyat olvasok, hogy pl majd Kirk 20-23 körül bárhova aláírna.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'

Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
már csak az irányítókat
nevezd meg és helyben vagyunk
Zalán
Siemian, Osweiler, Lynch
Black_Adder
Egy ilyen védelemmel, mint itt, ezekkel együtt is bőven meglenne az 5 győzelem az év végére.

De nagyon szomorú lesz Bleki, amikor JMD beválik HC-ként 😕
Wyatt
De az jó, ha ti is őt akarjátok HC-nak, mi is azt akarjuk, hogy ő legyen nálatok, ritka, de példás két csapat szurkolótábora között ekkora egyetértés 😛

Szomorú biztos nem leszek, derű, undor vagy harag fog jellemezni. Undor biztosan a kérdés igazából csak az hogy mellette harag vagy derű.

Ti választhattok Majré és Bánat között, bár ez inkább sorrend mint választás 😛

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Általános Doktor Denver Broncos 1 951 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
No, hát Gerappa beárazta idénre a qb piacot. Cousins diszkont áron 30 alatt nem megkapható. Továbbra is a kiskézfejű “új Tebowt” akarom, azaz Mayfieldet a draftról és 2019-től új hácét.
Zalán
Ha belegondolok, hogy 2 éve mekkora sírás ment Brock 4 év/72 misis szerződése miatt... 😛

Mielőtt jönne a Pats-fan-flame, nem hasonlítom össze a két játékost, csupán nem gondolom, hogy jó irányba halad a liga ezekkel a szerződésekkel...
StormST
Azt is vegyétek figyelemben -olvasván az átlag hszket a többség nem teszi-, hogy jelentős inflációt okoz az évi tizeniksz millás sapkanövekedés.

Egy példával illusztrálva: ha a posztján a legjobb játékos 2 évvel ezelőtt kap 5 évre 100 millát, akkor az két évvel később cirka 115(120)-at érne. Ergo, ha két évvel később a posztján 5. legjobb játékos ül le tárgyalni, akkor nem a két évvel ezelőtti 100 M lesz a viszonyszám, hanem ugyanaz a szerződés inflációval megtoldva. Esetünkben win-win szitu, ha az ötödik legjobb játékos 105M-ért ír alá, ugyanakkor az átlag szurkoló a fejét veri a falba, hogy miért kap többet az ötödik legjobb, mint a legjobb. Spoiler: nem kap, csak az infláció ennyit számít.

| és akkor abban nem is mentem bele, hogy egy jó ügynök, ezt még felfelé is tudja tolni |

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 10 814 — SB 50 Champion @ Grund
No, hát Gerappa beárazta idénre a qb piacot. Cousins diszkont áron 30 alatt nem megkapható. Továbbra is a kiskézfejű “új Tebowt” akarom, azaz Mayfieldet a draftról és 2019-től új hácét.
Zalán
Ha belegondolok, hogy 2 éve mekkora sírás ment Brock 4 év/72 misis szerződése miatt... 😛

Mielőtt jönne a Pats-fan-flame, nem hasonlítom össze a két játékost, csupán nem gondolom, hogy jó irányba halad a liga ezekkel a szerződésekkel...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 656 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
No, hát Gerappa beárazta idénre a qb piacot. Cousins diszkont áron 30 alatt nem megkapható. Továbbra is a kiskézfejű “új Tebowt” akarom, azaz Mayfieldet a draftról és 2019-től új hácét.

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
már csak az irányítókat
nevezd meg és helyben vagyunk
Zalán
Siemian, Osweiler, Lynch
Black_Adder
Egy ilyen védelemmel, mint itt, ezekkel együtt is bőven meglenne az 5 győzelem az év végére.

De nagyon szomorú lesz Bleki, amikor JMD beválik HC-ként 😕

több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Esküszöm most értettem meg a Tebow rajongók lelkiállapotát.

De ez most ... bármit inkább elfogadok - beleértve akár 20 év Browns szintű szenvedést is -, mint, hogy azt kelljen éreznem, hogy azt a csapatot, amit szeretek, azt egy pondró irányítja. Irsay személyiségét sem egyszerű elviselni, de ő mégiscsak egy owner, ő a biznisz része, kívül van a szurkolói fogalom körömön. Meg, hát ő inkább bolond, mint gennyedék, az mégis más. De egy ilyen ember HC-ként? Pagano is felb*szta bennem néha az ideget amikor a vége felé az oldalvonalnál mutogatták, de az teljesen más volt. MJD-től elhánynám magam ahányszor mutatnák Colts mezben.

Azt hiszem most lettem igazi denveri 😊 Már a JMD utálatom is teljesen csapat-konform. 😀
peterk2005
Üdv testvér. Az Úr legyen veled.
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
már csak az irányítókat
nevezd meg és helyben vagyunk
Zalán
Siemian, Osweiler, Lynch
Black_Adder
Ortont kihagytad a buliból
Zalán
ő túl jó nekik.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 656 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
Most miért? Kurva jó edzések lennének minden héten, még úszni is megtanulnának a játékosok Hue-tól és JMD videóitól jól fel is tudnának készülni minden meccsre...
StormST
Dzsiemdí meg közben az ellenfél edzéseit videózza. 💪

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 10 814 — SB 50 Champion @ Grund
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
Most miért? Kurva jó edzések lennének minden héten, még úszni is megtanulnának a játékosok Hue-tól és JMD videóitól jól fel is tudnának készülni minden meccsre...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 656 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
már csak az irányítókat
nevezd meg és helyben vagyunk
Zalán
Siemian, Osweiler, Lynch
Black_Adder
Ortont kihagytad a buliból

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 656 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
És azt se feledjük el itt az ördögűzés közben, hogy két évvel ezelőtt ezen a napon volt egy mérkőzés Kaliforniában.

Ezzel a kommentátorral még nem hallottam.
😜
De hol vagyunk már attól?

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
már csak az irányítókat
nevezd meg és helyben vagyunk
Zalán
Siemian, Osweiler, Lynch

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 3 656 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀
flzoli
már csak az irányítókat
nevezd meg és helyben vagyunk

Szerkesztette: Zalán

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 829 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Egy JMD (HC), Vance Joseh (DC) és Hue Jackson (OC) tandemet elnéznék azért a jó öreg Bostonban 2019-ben 😀

több mint 6 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 930
JMD bebizonyította, hogy sokat komolyodott, mióta nálunk volt HC, igazi gerinces, szavatartó ember lett...

Pondró...
StormST
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛
Black_Adder
Nyilván, hiszen így ők nem utólag tudták meg, hogy milyen "ember", nem úgy, mint mi... 😛
StormST
Mondjuk akár előre is tudhatták volna, ha a mi hibánkból tanulnak, dehát ez van.
Szar dolog most neki állni edzőt keresni a maradékból, de továbbra is tartom, hogy még mindig jobb, mintha szerződést adtak volna JMD-nek és egy-két év rombolást kellett volna végigszenvedniük.
Black_Adder
a legjobb az egészben, hogy végül csak beül a Pats HC székébe, és azt a csapatot fogja szétcseszi. Alig várom.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
StormST Denver Broncos 10 814 — SB 50 Champion @ Grund
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛
Black_Adder
Az a durva, hogy ha túllépek azon, hogy 1 évünk elúszott, akkor hosszú távon bennem is ez fogalmazódott meg. Ha belegondolok, hogy alá is írhatott volna hozzánk, miközben ugyanez az ember marad, én meg évekig naívan abban a tévképzetben élek, hogy megváltozott, akkor a hátam borsódzik.

Esküszöm most értettem meg a Tebow rajongók lelkiállapotát. Bár Manning esetében én is voltam már hasonló lelkiállapotban 2011-ben. Akkor is szívesebben elfogadtam volna még 5 év superbowl nélküliséget Manning-el, mint 5 évet, Superbowl-al, Manning nélkül. De az azért más volt, mert tudtam, hogy valószínűleg Manningnek is az a jó, ha keres magának egy másik, contender csapatot. És így is lett szerencsére.

De ez most ... bármit inkább elfogadok - beleértve akár 20 év Browns szintű szenvedést is -, mint, hogy azt kelljen éreznem, hogy azt a csapatot, amit szeretek, azt egy pondró irányítja. Irsay személyiségét sem egyszerű elviselni, de ő mégiscsak egy owner, ő a biznisz része, kívül van a szurkolói fogalom körömön. Meg, hát ő inkább bolond, mint gennyedék, az mégis más. De egy ilyen ember HC-ként? Pagano is felb*szta bennem néha az ideget amikor a vége felé az oldalvonalnál mutogatták, de az teljesen más volt. MJD-től elhánynám magam ahányszor mutatnák Colts mezben.

Azt hiszem most lettem igazi denveri 😊 Már a JMD utálatom is teljesen csapat-konform. 😀
peterk2005
Attól, hogy JMD-re Colts mez kerüljön, már akkor hányingerem volt, amikor először felmerült ez a lehetőség. Ez legalább kölcsönös érzés . 😊
Burkus
Nekem azóta, mióta nálunk volt, akkor van hányingerem, ha meglátom JMD-t, ez hova számít? 😛

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 6 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 822 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...