Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
Episode III

Wide receivers

Demaryius Thomas
A rangidős Bronco. 9 évét kezdi a csapattal, az egyetlen játékos, akit nem Elway hozott. 5 éven keresztül volt legalább 90 elkapása és 1000 yardja, tavaly azonban mindkét sorozat megszakadt és egyre gyakrabban vannak koncentrációs hibái, amik érthetetlen droppokban nyílvánulnak meg. Ennek ellenére továbbra is ő az egyértelmű első számú elkapó, aki felé bármilyen helyzetből lehet dobni a labdát. Jelen ütemben a mostantól számított 3. évében érné utol és előzné le a csapat korábbi legendáját Rod Smitht házon belül mind elkapásokban mind yardokban és ha nem találjuk meg az elmúlt évekhez képest kicsit többet az end zone-ban, akkor TD-kben is. Viszont csak 2 év van vissza a szerződéséből és épp most tettünk próbát beszerezni a következő generációt elkapók terén. Mindeközben ő a 30 rosszabbik oldalára került és egyre több gondot okoz neki, hogy egészséges maradjon. Idén 8,5 millió jövőre 14 millió szabadítható fel elküldésével. Bár Elway nagyon fogadkozott, hogy marad Thomas is Sanders is hogy könnyebb dolga legyen Keenumnak, ez 2019-re nem biztos hogy érvényben marad. Én úgy érzem Thomas napjai meg vannak számlálva, ami persze az újoncokon is múlik. Latimerek nem fogják megkönnyíteni a döntést, de Thomasok, Deckerek igen...

Emmanuel Sanders
Bár Thomasnak szakadt meg két nagy sorozata tavaly, valójában Sanders szezonja volt csalódáskeltőbb. 47 elkapás, 555 yard és 2 TD nincs igazán összhangban azzal a hozzáállással amit a pályán látni tőle. Egyrészt 4 meccset kihagyott, másrészt több meccsen amin játszott látszott rajta, hogy nincs minden rendben és végül ritkán volt QB aki meg tudta volna őt játszani. Ide roster helye szerződés struktúrából adódóan biztos, mióta lehívtuk az opcióját. Nem sok értelme lenne kivágni és kisebb optimizmus azt várni, hogy egészséges lesz, és a 2014-16 közti formát látjuk tőle, mint potens futójátékot várni vagy akár Keenum minnesotai tündöklésének megismétlését. Ugyanakkor a 2019-es számai közül már jóval kisebb a garantált tartalom, mint a roster bonus, egy sikres WR fiatalításnak ő is ugyanúgy áldozatul eshet, mint Thomas. Ami azt illeti, én jobban meglepődnék ha mindketten maradnának, mintha mindketten mennének. Nem árt barátkozni a gondolattal, akármilyen furcsa is lesz a nélkülük az offense...

Jordan Taylor
Ideáig volt könnyű a sorrend. Aztán a 3rd WR az ahol a mindenkori OC-nak is el szokott fogyni a tudománya. Fowler és Latimer tavasszal távoztak, így Jordan az akinek a 3. legtöbb elkapása van orange&blue-ban. Sunshine nagy talány számomra, fantasztikus elkapásokat látni tőle valahányszor kamera közelében van, akár edzés, akár PS, akár meccs, még se kapja meg a bizalmat az edzőktől. Úgy tűnik ő a következő Virgil Green. Ha tippelnem kell, akkor idén se lesz sokkal többet pályán és ha visszahordásban komoly kihívót kap a roster helye is veszélyben lehet. Kicsit úgy érzem eltékozoltuk a tehetségét, de sajnos nem látom miért változna ez a jövőben...

Iaiah McKenzie
Go away! Egy szurkoló gyakran elfogult és elragadtatja magát, túl hamar ítélkezik és nem vesz figyelembe minden körülményt, de McKenzie hozzáadott értéke negatív. Nem kicsit. Valahányszor pályán volt, ha 10-en lettünk volna (nélküle), akkor jobban jártunk volna. Sajnos Harris nem verte eléggé össze, lehet jobban járunk ha Talibbal szólalkozik össze, de nem volt akkora szerencsénk. btw októberben játsszunka a Rams ellen, gyűjtsünk neki egy aranynyakláncra...

Carlos Henderson
Az eddig tragikusan festő tavalyi draft egyik szerzeménye, akitől még remélhetjük, hogy potens játékos érkezett személyében. Én szkeptikus vagyok mindenkivel, aki rögtön IR-en vagy NFIn kezdi pályafutását. Csak mondom, hogy 15 legnagyobb szerzeménye Heuerman. 16 legnagyobb szerzeménye pedig szintén Heuerman, aki visszajött a sérülésből és az offense kulcsfigurája lesz. Hát igen, róla majd bővebben legközelebb. A másik bajom Hendersonnal, hogy megsértette a liga anti-drog policy-ját, úgyhogy kinéz neki egy 4 meccses eltiltás, tehát kezdheti akár úgy hogy az első 20 meccsét kihagyja. Szerintem az ő pozícióját se erősíti, hogy jött megint 2 WR...

Cortland Sutton
A következő Bay-Bay. Magas atletikus elkapó a számokon kívülre, meg Julius Thomas híján az end zone-ba. Könnyen lehet hogy ki kell várnia míg megörökli a pozíciót Thomastól. Ami a jó hír, hogy úgy tűnik máris alakul a kémia közte és Keenum között, persze ilyenkor mindenkiről és mindenről csak jót nyilatkozik mindenki, de ha ezdésken érzik majd egymást szezon közben is azt biztos át tudjuk majd konvertálni a meccsre. oh wait. Sokat dicsérik a catch radiusát, ami viszont probléma lehet, hogy el tud-e szakadni a védőtől. Ez nem feltétlen hátrány ha nem, csak akkor a QB-nak bíznia kell benne annyira, hogy akkor is odadobja ha rajta vannak. Majd meglátjuk, egyelőre találgatás az is, hogy esetleg nehezebben szakad majd el a védőtől meg az is, circus catcheket csinál majd mint mondjuk anno Lloyd. A rookie minicampből érkező hype mennyisége mindenesetre biztató.

DaeSean Hamilton
A Senior Bowl edzésein szerelmesedtünk bele, márpedig ha valaki ért az edzésekhez az a Broncos edzői gárda. Valahol ott motoszkál a fejemben, hogy ha ekkora istencsászár a gyerek, akkor miért várunk a 4. körig vele, ott nem igazán érezte senki se reachnek vagy scoutpicknek. Slot elkapóként akár több sót is megehet rookieként mint az előtte draftolt Sutton, hosszú távon pedig Sanders cipójébe kell belenőnie. Elég nagy a bizalom felé, ha már edzések előtt megkezdtük a hypeolását és a minicampek alatt se lassítottunk | (utoljára Montee Ballnak volt ekkora lendülete, ő akkor tűnt el a főcímekből, amikor TCn teljes felszerelésben kellett volna ugyanazt nyújtani, bár az se segített neki, hogy nem egyszer részegen jelent meg edzésen) | . Precízen futja a route-ot és nem ijed meg a Broncos secondarytől, ami azért még Talib és Ward nélkül se mondahtó rookie friendlynek. Bár inkább Freemantől várják, hogy kitűnjön a rookiek közül liga szinten Broncos mezben, ha a hype fele igaz, ami Hamiltont övezi, akkor neki is jó esélyei vannak. Rá is férne mondjuk a csapatra egy kis siker WR poszton, 90 óta 33 elkapót draftoltunk, közülük egynek volt rookieként legalább 20 elkapása. | Eddie Royal | Persze ettől függetlenül még DT és Decker 2 fénypont egy egyébként nagyon sötét érában és én nagyon is elégedett lennék ha a 2 újonc hozzájuk hasonló denveri pályafutást hoz össze. Tavalyról McKenzie és Henderson eggyel kevésbé voltak sikeresek első évükben...

Kenny Bell
camp body

Jordan Leslie
camp body

Tim Patrick
camp body

John Diarse
camp body

Jimmy Williams
camp body

River Cracraft
camp body, de legalább jó a neve

Összességében
2 nagy név, akik úgy tűnik túl vannak karrierjük zenitjén. 2 reményteljes újonc - persze minden újonc mindig nagyon reményteljes - 2 másodéves, akik közül az egyik még egy snappet se játszott, de így is felülmúlta a másikat és egy örökígéret Jordan Taylor, aki a szempróbát nagyon meggyőzően veszi valahányszor lehetőséget kap mégse fog soha 20 labdánál több menni felé egy szezonban... Vannak ilyenek...
Rövid távon azt mondom, hogy marad DT is a nagy caphitje ellenére, és Sanders is, és az aktuális év elsősorban róluk szól majd, és árgus szemekkel lehet figyelni ki emelkedik ki 3rd WR-nek és úgy általában mennyi snappet tudnak elvenni a fiatalok a 2 nagy öregtől, akik egy kicsit több pihenővel lehet jobbak tudnának lenni, amikor épp a pályán vannak. Mivel az RB és TE állomány szerintem jelentősen gyengébb a WR sornál, mind bizonyított veteránok, mind hypeolt újoncok terén innen kéne valakinek megszilárdítania a helyét az offenseben, hogy végre ne az legyen, hogy DT, Sanders, aztán 20 játékos 0-10 elkapással. Ezzel a kerettel 11 personnelt érdemes játszani, papíron is jobbnak kell lennie a 3rd WR-nek, mint a 2nd RB-nek, vagy 2nd TE-nek és ennyi névből már csak a nagy számok törvénye alapján valakinek nem kéne hogy fogyatékos legyen.
Hosszabb távon vigyázó szemeit most épp Suttonra és Hamiltonra vesse mindenki. Eseteleg Hendersonra. Ha a következő évtized meghatározó elkapója nem közülük kerül ki az nem mutat majd szépen a bizonyítványban...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
Jöjjön a folytatás.

Bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy idén Keenumon és VJn múlik a legtöbb dolog, csak ne hagyjuk ki a többieket se pre TC posztelemzésből. Érdekességek minden poszthoz vannak, a running backeknél például az, hogy csak találgatni lehet és a találgatás az, amihez nem kell semmi szakértelem.

Running Backs

Az RB számomra egy különösen túl hypeolt poszt. Sok ember számomra érthetetlenül hamar fel tud ülni a bandwagonra, hogy ő a draft stealje, instant impact, etc, etc... Persze, mert sok ember olyan időkben nézte a focit, amikor sok múlott a futókon és nehezükre esik processzálni a poszt inflálódását. Egy RB várható karrier időtartama és a peak éveinek száma jóval alacsonyabb, mint mondjuk egy irányítóé, de valszeg az összes posztot (minusz kickerek, punterek, mert őket nem lenne fair ide venni, | mégha Lanning vitatkozhatna is azzal mennyire sérülésveszélyes vagy sem pl Antonio Brown útjába állni visszahordáskor | ) szóval az összátlag alatt gondolom a futókat. Már csak ezért se nagyon éri meg túl sokat költeni rájuk akár pénzben, akár draftcetliben. Emellett a szerepük is egyre csökkenőben van, köszönhetően annak, hogy a legtöbb szabálymódosítás a passzjáték előretörését segíti. Persze láthattuk, ahogy Adrian Peterson 1 emberként a hátán viszi az egész csapatot a rájátszásba, de ez az egyre ritkább kivétel. A passz játék és annak megállítása ma a legfontosabb. A QB-k persze régóta a csapatok legértékesebb játékosai, mostanában viszont az edge rusher-ök előretörésével az RT-k szerepe is egyre fontosabb - amire például Denverben nem igazán sikerült eddig megoldást találni - és az RBknél is egyre fontosabb szempont, hogy jól tudjon blokkolni és megbízható check down célpont legyen. Ehhez képest 2 évente elherdálunk egy értékes picket a posztra, aztán jön a nagy várakozás, mert Booker micsoda fogás volt a 4. körben, most Freemantől várják, hogy rookie of the yearért versengjen - előbb legyen egyáltalán kezdő - de még az udfa Bibbshez is mi remények fűződtek, hogy aztán PSben nevelkedjen game changer helyett...

Devonte Booker
Kezdjük vele a sort, mert CJ távozásával jelenleg ő a de facto 1. számú futó, akit a többieknek le kell győzni szeptemberig, ha a kezdővel akarnak pályára lépni. Booker, mint a legtöbb running back óriási hypepal érkezett a csapathoz, és mint mostanában a legtöbb running back felénk ő is elég visszafogott teljesítménnyel próbálja utólérnoi a várakozásokat. Újonc évében Anderson sérülése miatt feature back lett és bár nem varrnám az ő nyakába a viszonylagos kudarcot, de a futójáték visszaesése simán mondható egyik tényezőnek ami a különbséget jelentette a nem PO és a PO között. Egyrészt Anderson - annak ellenére, hogy udfa futó és kivételesen minden hype nélkül érkezett ide - szignifikánsan jobb volt Bookernél, másrészt Booker nem igazán bírta a tervezettnél nagyobb workloadot. Második évére aztán kevesebb mint feleannyi snappet kapott, de 3,5-ös futásonkénti átlaga csak 3,8-ig ment fel, ami továbbra is nagyon kevés. Emellett nem látványosan rossz ugyan blokkolásban, Hillmanhez képest pl megkérdőjelezhetetlen előrelépés volt, de azért erősségei között sem mondanám. Moreno anno jelentősen meg tudta könnyíteni az RTk életét, Booker azért nem. 38 labdából 30-at elkapott, amire azt mondom rendben van, ezekből átlag közel 10 yardot hozott. Ez a kettő együtt így papíron kicsit meg is lepett, mert bár kicsi a minta, de ebben konkrétan szép csöndben jobb volt mint Anderson az elmúlt 2 évben. Csak a highlight elkapások hiányoztak, hogy ez könnyen feltűnjön.
Mindent egybe véve, egy make or break év jön Bookernek. 4 éves szerződése 3. éve, amit eddig mutatott az nem csak hogy pótolható, hanem még upgrade-elhető is más játékossal. Tekintettel arra, hogy mennyire szeretünk rookie contractú játékosokat használni zongoracipelőknek, valami igzaán nagyot kéne domborítania, amire Anderson távozásával megkapja a lehetőséget. Élni is vele, viszont eggyel nehezebb lesz...

Royce Freeman
Már így is túl sokat írtam le, hogy mennyire nem vagyok híve a 2. napos RB pickeknek, és ha az éles meccsek előtti hypeot elutasítom, a játékosok leírásával is várhatnék addig. Ha senki nem várna tőle semmit, talán én se festeném ennyire az ördögöt a falra. A túl sok egyetemi "touchot" viszont mindentől elvonatkoztatva tudom kritizálni. Mindenkinél van egy számláló, ami minden ütéssel csökken egyet vagy épp többet. Az hogy kinek mennyiről indul, azt nem lehet előre tudni, azt hogy kinek mennyit csökkent már, az azért követhető, és ő rosszabbul áll e téren mint a legtöbb játékosbörzére érkező futó. Nem nagyon hiszek abban, hogy Booker meghosszabbítaná 4 éves licencét, de Freemantől se várok ennél hosszabb denveri pályafutást. A kérdés inkább az, hogy ebben a 4 évben mennyire tud a csapat hasznára lenni. Anderson kontakt utáni yardjaira és úgy általában a mágikus 4-es fölötti Y/C-jére nagy szükség van. Most könnyebb az újtól remélni, hogy képes lesz erre, mint attól akinek az elmúlt 2 évben ez nem sikerült...

De'Angelo Henderson
Tavaly PS-ben nagyot ment, noha nem akkorát mint Sloter, viszont cserébe ahhoz elég nagyot, hogy rostert fogjon 😛. Aztán persze a várakozásoknak megfelelően 4. RBként semmi lehetőséget nem kapott, és az a helyzet, hogy idén se kell nagyon felülni annak a bandwagonjára, aki a 4. RB posztért küzd, viszont Henderon elől távozik Charles | - akitől az egész Broncos country elnézést kérhet, hogy elpazarolt 1 évet értékes karrierjéből, ami egy talán HOF határon táncoló játékosnál különösen drága - | és Anderson. Kapott maga elé egy Freemant, de akkor is default 3. helyről várja a versenyt, ami ha minden jól meg továbbra is <20 futást jelent, de egy RB poszton azért ritkán szokott minden jól menni... Én személy szerint szívesen látnám őt change of pace RB-ként. Nem tudom miért, de nála úgy érzem meg van benne az a szikra, ami Andersont ahhoz vezette hogy évekig az offense egyik meghatározó tagja legyen Bibbset meg ahhoz, hogy egy sérülés után teljesen elfelejtsük.

Phillip Lindsay
Az egyik UDFAnk, aki felé nagyobb reményeket táplálnak a beat writerek. Egyelőre ezt is megalapozatlan érzem, de ha valakinek ez jelent valamit, akkor Kiszla szerint ő a következő Tebow, mert ő majd szívből fog játszani, mert a CU-ról jött. Az álláspontot egy kicsit gyengíti, hogy volt már itt más játékos is a CUról, aztán lehet a szívét is a pályára vitte csak úgy se mindig volt ez elég. Meg aztán a történelem során Mátyás király zsoldos hadserege fel tudta venni a harcot a kor kihívásaival míg egy generációval később a magyar nemesek kezében a csupaszív hazáért és nem pénzért harcoló magyar katonák Tomori vezetésével mondhatni kisebb sikerrel vették az akadályt 1526 körül... Egyébként nem akarok nagy Rams vs Buffs flamet indítani itt, de a CSU-s Bibbs mivel lenne kevésbé "hazaszerető" mint Lindsay a CU-ról? Vagy Ben Garland az Air Forceról, aki ráadásul katonai szolgálat után jött vissza a csapathoz? És akkor itt még hozzáteszem, hogy a Broncos által akárhonnan draftolt vagy udfaként igazolt játékosokat még Filip aka MileHighCity sem tartotta "zsoldos"-nak, pedig kicsiny hazánkban nem sok ember volt elkötelezettebb nála a denveri csapatok mellett. Persze az ő "szűrője" nem official, Kiszla meg azt hiszi magáról, hogy ő az.
De akkor maradjunk csak RB vonalon Lindsay és Bibbs után, a csapat egyik legnagyobb ikonja a csapatért egyik legtöbbet tett játékosa, Floyd Little aka Mr. Franchise Syracuse Universityról jött. Na most a földrajz nem tartozik kifejezetten az erősségeim közé, de a google azt mondja, hogy New York állam szívében van a csapat pedig az ACC-ben játszik annak is az Atlantic divíziójában... Nos az Atlanti óceán szerintem viszonylag kis mértékben befolyásolja Colorado állam éghajlatát... Kicsit hosszúra sikerült ez a témán kívüli kirándulás, arról van szó, hogy OTAkon és minicampeken, ahol jellemzően mindenki future HOF, ha valakiről azt emelik ki, hogy helyi csávó, az nem biztos, hogy a legjobb jel...
Ami ellenben jobb jel, és valóban segíthet neki ebben a hidegkapitalista foci világban, hogy az ST-ben is igyekszik hasznossá tenni magát, ami valójában az egyetlen kitűnési lehetősége egy 4. számú RB-nek, és ami egy 4. számú RB-nél tán még többet is jelent, mint képességei RBként. A kedves amerikai kollégák fizetőssé tették a Denver Postot, én meg kimerítettem már az ingyenes posztok számát | (ami úgy tűnik nem is havonta van, mert szerintem júniusban még nem olvastam tőlük cikket) | , a content meg messze nem az a minőség, amiért egy fillért is fizetnék, szóval azt nem tudom, hogy hogyan muzsikál | és most emiatt eggyel jobban fáj, hogy anno megnyitottam Kiszla teljesen semmit mondó click bait faszságát Lindsayról, oké ez nem Lindsay hibája hanem Kiszláé, de utólag eggyel jobban érdekelne, hogy "New for Broncos tailback Phillip Lindsay: Returning punts" Iktriad kedvenc beat writere tollából mint "Kiszla: Here’s why the Broncos really need CU star and undrafted rookie Phillip Lindsay to make the team", Black_Adder egyik nemkedvenc beatwritere tollából | , de a lényeg, hogy punt visszahordással is próbálkozik. PR poszton szerintem viszonylag könnyen lehet rostert csinálni. Még az se kell hozzá, hogy el tudd kapni a labdát, már azzal is nyersz, ha nem viszed vissza önsafety-re... Egyébként egyetemen nem hordott vissza puntot, ami nem az ő esélyeit növeli, de kickoffot igen, és ha az imént túloztam is egy kicsit, ha képes fair catch signál mutatására és a labda elkapására, amit KRként is megtanulhatott, akkor nem kéne hogy gondot okozzon neki McKenzie kiszorítása, főleg, hogy a 4. RB posztért kisebb a verseny, mint a 5-6. WRért...

David Williams
FWIW a hivatalos oldalon fellelhető információk alapján a legmagasabb és legnehezebb RB a rosteren. Ez igazából tán még csökkenti az esélyeit, mert méretek alapján a Booker-Freeman vonalon kell bizonyítania, míg Henderson és Linday egy némiképp különböző szerepkört vállalva juthat rosterre függetlenül attól a 2 futótól akiktől a yardok 90%-át várhatjuk. De persze a méretek nem feltétlen mondják el, hogy ki mennyire mozgékony vagy kemény és hát egyik másik RB se rendelkezik valójában sokkal nagyobb tapasztalattal. Oké Booker 253 attemp. Nos, nem elbagatelizálni akarom, mert ennek köszönheti, hogy róla írtam először, de ez nem egy leküzdhetetlen akadály, és ott az élő példa, CJ Anderson, aki UDFA futóként simán jobb volt, mint 2. napos draftolt ellenfelei, Hillman vagy Booker. Persze 1 udfa futó még nem igazolja tézisemet, hogy fölösleges a 2. napos RB, de érzésre azt mondanám, hogy jobbak az esélyi futó poszton karriert csinálni, mint ugyanezzel a státusszal QB, LT vagy EDGE posztokon... | igen, tudom hogy udfa QBknk van |

Fullback

Nos, míg az RBk szerepe érezhetően csökkenőben van a ligában, az FB mint poszt egyes csapatoknál kvázi el is tűnt. Nálunk jelenleg Kubiak hagyatékaként létezik, kérdés meddig marad ez így...

Andy Janovich
A Kubiak távozását követő első évet egész jól átvészelte, még 2 évre rookie szerződése van, rosszul nem játszik, nem sok érv lenne amellett, hogy elküldjük. Kivéve ha nem akarjuk használni és más posztra akarunk kigazdálkodni egy extra helyet. Tavaly nem igazán éreztük volna meg a hiányát - mondjuk 5 győzelemnél senki hiányát nem éreztük volna meg - idén kérdés, hogy mit terveznek neki a playbookban. Mert ha vannak jó "fullbackes" koncepciók, akkor meg van hozzá a megfelelő FB. Ha csak muszájból rajzoják oda, akkor, hát akkor is rosteren ragadhat, csak - a szurkolók érzelmét leszámítva - nem sok különbség lesz aközött mintha nem lenne. Az STben mondjuk alapember, de nem olyan kiemelkedő játékos mint mondjuk Bruton vagy Webster voltak.

Összességében
Kicsit olyan a poszt, mint tavaly a quarterback poszt. Nincs veterán. Booker a maga 2 évével, és ~250 carriejével (QBkat nem számítva az egész csapatban nincs összesen 300 futási kísérlet) a rangidős és 26 évével a korelnök. Itt talán kevésbé kell a veterán az öltözőbe vagy pályára, egyébként meg Charlesnál jobb veteránt amúgy se találnánk aztán őt is milyen jól használtuk a szezon során...
Szóval a fiatalság nem feltétlen probléma, de egyetlen olyan játékos van, akiről van minta a profik között és az alapján nem alkalmas arra, hogy vigye a snappek nagy részét, talán a snappek fele is sok neki, a többiekből meg nem láttunk semmit. A korábbi években nem volt ilyen, volt egy Anderson, egy Moreno egy McGahee akire rá lehetett bízni a futójátékot legfeljebb lesérültek és megszívtuk. Most már szezonkezdet előtt úgy állunk, hogy akármilyen nehéz is elképzelni gyengülést a korábbi évekhez képest támadó oldalon, jelenleg RB poszton minden olyan álmodozás, ami előrelépést vagy szinten maradást remél, inkább optimista megközelítésű, mint tényekre, számokra, látottakra alapozott prognózis...
Szerintem ez lesz a csapat leggyengébb pontja nem csak offenseben, hanem a D# csapategységeket is idevéve. (jó kérdés, hogy ha az OL posztokat külön-külön nézném hogy lenne, de szerintem egyben fogom vizsgálni őket) Mivel sok a zsákbamacska, ezért van reális esély, hogy rámcáfolnak, hisz vannak - máshol - rookie futók akik beválnak, akik sokat lendítenek a csapaton, de én inkább kellemesen lepődök majd meg ha így lesz, minthogy előre felüljek a hypevonatra hogy aztán pofára essek. Így se sikerült elkerülni hogy tavaly a Giants ellen arccal beleálljak a földbe... Szóval, amíg csak "találgatni tudok", inkább alacsonyra teszem a lécet.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 859 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Akartam 2 hete egy posztelemző soroaztot, de aztán elment a kedvem ... sok mindentől. Most befejeztem ami félkész volt, talán nem olyan összeszedett, mint amilyennek szeretnéml, hogy nem egyszerre írtam, de ha már ennyit írtam, inkább bedobom, hátha megragad valahol vagy másban (is) ébreszt gondolatot. Ilyenkor úgyse sok dolog történik talán elfér ez is...

QB

Case Keenum
A legfontosabb poszton a legnagyobb kérdőjel. Az idei szezon 2 dolgon áll vagy bukik, Vance Josephen és Case Keenumon. Előbbinek úgy kéne valamit felmutatnia, hogy eddig amihez hozzányúlt az elromlott, utóbbinál legalább egy reménytkeltő évbe lehet kapaszkodni. A Broncos edzői gyökerek visszanyúlnak a régi Houstoni csapathoz, hogy ezért került-e képbe Keenum azt nem tudom, de persze akkor és ott már udfa rookieként mindenkinek egyértelmű volt, hogy egy future HOF prospekt érkezett hozzájuk, a 0-8-as QB mutató senkit ne tévesszen meg Vance Joseph-fel már akkor sok szenzációs edzést csináltak együtt végig...
Ennél a pontnál ketté bontanám a karrierjét. Mike Zimmer (és Pat Shurmur) előtt és után. | És Warning, száraz statisztika jön, nem gamplay. Azért ezt választottam, mert egyelőre fogalmam sincs, hogy milyen rendszert fog Musgrave implementálni és mert nincs időm kedvem elvégezni a kutató munkát Keenummal, hogy milyen offense-ekben játszott. |

Pre Zimmer
24 meccsen kezdett. Ez pontosan ugyanannyi, mint amennyi Siemian neve mellett áll. Persze a macskának annyival könnyebb dolga volt, hogy mindezt 1 csapatban tehette, bár 2 OC mellett, Keenumnak 4 évet kellett dolgoznia ugyanennyi lehetőségért.
1.) Mennyire tud haladni a pályán vele az offense.
5,86 net yards / attemp. Viszonyításképp Siemian 5,87, tavaly 5,41. Siemiant jóval többször sackkelték, bár ez nem varrható egy az egyben a fal nyakába. Azt mondom - bár ez könnyen vitaindító lehet - hogy ez még akár elég is lehetne. A liga hátsó felébe tartozó szám, de inkább a középmezőny vége, mint a vert mezőny. Nem reménytelen.
2.) De mi lesz mindezzel adjustálva, ha azt is nézzük, hogy hányszor fejezi be TD-vel hányszor INTtel.
A kedvenc olyan statisztikám, ami nem veszi figyelembe magát a playt, csak az eredményt az adjusted net yards per attemp. Keenum 2017 előtt a 24 meccsén ugyanennyi TD-t adott, és kb ugyanennyi INT-et. 24-20 a differential. | Nem, nem ratio. Ez különbség nem arány | . Nos, a formula jobban bünteti az INTet, mint a TD-t ezért nem meglepő módon azt a billegó 5,86-ot leviszi 5,35-re. Nem túl jó, de igazán tragikus se. Masszív futójtáték kell, hogy kompenzálja, vagy jól kell beosztani, hogy mikor INT, mikor TD. Tebownak a számai alapján meccset se nagyon kellett volna nyernie, mégis volt egy 6-os győzelmi szériája, amikben nagyon jól gazdálkodott a momentummal.
Az állatorvosi vadló, számomra kicsit meglepő módon hasonlóan gazdálkodott a TD-kkel és INTekkel. Kicsit több TD-t szerzett kcisit több INT-et, 30-24, adjustálva továbbra is fej-fej mellett vannak egymással, 5,34. Persze nem a macska tavalyi szezonjára kell gondolni, a tavalyelőtti húzza fel neki, amikor még nem volt itt a sztárezdőnk. 6,22 NY/A és 6,04-es ANY/A, az a fölött a mágikus 6-os fölött van, ami nekem kicsit olyan, mint futóknál, hogy eléri-e a 4 Y/C (yard per carrie)-t. A tavalyi 4,38 pont annyira tragikus szám, mint amilyenre emlékszünk a pályán láttotak alapján.
3.) Magic faktor
Újabb stat, amiben nagyon egyformák. Keenum 2 4th quarter comeback és 3 game winning drive, míg Siemian 3 4QC és 2GWD. De itt is meg kell jegyezni, hogy a macska mindet 2016-ban jegyezte...

Ergo, van egy QB, aki 2012-2016-ig kb az, mintha átlagoljuk Siemian 2 évét. Nem jó, de nem is kétségbeejtő. Ha jól jön ki a lépés, egy 2015-ös NFZ mellé akár elég is lehet. A mostani csapat mellé igazából egy drágább Siemian, aki ha elveszti az önbizalmát, nem is átlag Siemian lesz hanem 2017-es Siemian...

Post Zimmer
És akkor jött 2017. a PostZimmer Keenum. Ez ugyan kisebb minta, mert csak 14 meccs, de lássuk mi történt a fenti statok mentén:
1.) Hogy halad a pályán
6,78 net yards per attemp. Ezzel a jó, de nem kiemelkedő kategória 10. a ligában Wentz, Carr, Wilson előtt. Egy ilyen szám azt sugallja, hogy képes a passz játék a hátán vinni a csapatot, akár gyengébb futójátékot is elviselve. A 4,4-es sack % utalhat arra, hogy a fal jobb munkát végzett előtte, ami segíti őt ebben a statisztikai mutatóban, de akkor elővehetnénk sorba a WR-eket is, az ellenfél védelmeket, és akkor inkább feladom.
2.) TD-INT
Talán itt a leglátványosabb a javulás. 22TD, 7INT. 1-1-ről 1,5-0,5-re változott. Ez bőven meglátszik a TD-kkel INTekkel adjustált statjain, a 7,03 ANY/A az egy second tier QB statja.
3.) Magic
1 4QC a neve mellett és 3 GWD. Plussz 1 a rájátszásban. Ha azt nézem, hogy mellé 11-3-mas a W-L mutatója, hát lehet nem fogja Elway rekordjait döntögetni ezen a téren, de nem is fogja úgy elchokerkedni a meccseket, mint egy Chargers kicker...

Precizitás
Váltsunk kicsit a nyers számok világából a kis mértékben megemésztett számokéba.
Egy passz lehet sikeres, annak ellenére, hogy szakszóval élve szarpassz. Ott a sima TD, de rövidet dobsz, a WR-nek vissza kell fordulnia érte, így utóléri a safety. Statisztikailag egy gyönyörű 40-50 yardos passz mondjuk, valójában viszont egy kihagyott TD. És persze a WR is droppolhat egy sima TD-t, ami statisztikailag egy incomplete passz. Most a PFF-et még nem veszem elő, mert így is túl nyúlt azon a terjedelmen az írás, mint szerettem volna, volt viszont szezon után egy nagyon érdekes stat a precizitásról. Azaz arról, hogy csak a WR környékére dobja-e a QB vagy pontosan oda, ahova kell
 ftw.usatoday.com/2018/03/nfl-most-accurate-quarterbacks-pro-football-focus-pff-stats-tom-brady-kirk-cousins
Nézzük a top5-öt
Tom Brady 24,2%
Philip Rivers 22,6%
Jimmy Garoppolo 22,5%
Drew Brees 22,3%
Carson Wentz 22,1%
A top5-ben tehát 3 future HOF, köztük az aktuális MVP, és Wentz aki sérüléséig az MVP címért volt harcban. Garoppolóról majd a 9ers fanok értekeznek, hogy mire számítsanak fél szezon alapján, aztán majd az idő eldönti, hogy bug volt-e a rendszerben vagy tökéletesen illeszkedik a neve Rivers és Brees közé. A másik név nem túl meglepő.
De nézzük a bottom 5-öt.
27. Mitchell Trubisky 13,4%
28. Case Keenum 12,6%
29. Kirk Cousins 12,3%
30. Derek Carr 10,4%
31. Deshaun Watson 10,3%
Az FA piac 2 legnagyobb igazolása Keenum és Cousins a bottom 5ben! Egyrészt mivel Cousins lett volna a másik opció, és nála még Keenum is jobb hagyhatnánk is, másrészről viszont ez egy olyan stat, ami azt sugallja, hogy Keenum (is) nagyon ki van szolgáltatva a supporting cast minőségének. Nos szó se róla, most jól belehúztunk a drafton a WR posztba, de Latimer óta egy 2. napos újonc nem jelent automatikus Deckert...
Trubisky egy veri őket. Ugyanakkor Watsont szemre valahogy elfogadnám a csapatba, hiába az utolsó a listán. Carrnak down éve volt, de azért ha most ő jött volna évi 18 millióért, akkor mégis bizakodóbb lennék. Nem tudom mi van emögött, az biztos hogy optimistább lennék, hogy a top5ben olvasnám Keenum nevét...

és akkor az 18 milliós kérdés: Kit vettünk. Egy átlag Siemiant vagy egy 2nd tierbe tartozó QB-t. Nagyon nem mindegy. Bizakodásra adhat okot, hogy nem ő az egyetlen QB, aki Fisher távozásával szintet lépett.
Viszont kicsit talán beszédes, hogy a Vikes FO fejében mintha meg sem fordult volna, Keenum megtartása. Láttam sok játékost, aki egy jól működő denveri gépezet fontos láncszemének tűnt, Elway mégsem tett nagy erőfeszítéseket marasztalására és aztán kiderült, hogy más gépezetben már megközelíteni se tudja azt, amit itt mutatott és pár éven belül kikopott a ligából. Malik Jackson az ellenpélda meg talán Trevathan, de főleg Jacksonnál én azt éreztem, hogy választani kellett Wolfe és közte és Wolfe rugalmlasabb volt a tárgyalásokkor (március előtt piaci ár alatt aláírt)
Na most ha feltételezem, hogy a Vikes FO is érti a dolgát, akkor alighanem azért fizettek egy 10-essel többet Cousinsért, mert úgy gondolják, hogy Keenumot inkább a rendszer tette naggyá, minthogy ő tette volna naggyá a rendszert. Még mielőtt élesben látnám nálunk, sajnos inkább hinnem kell a Vikes FO ítélőképességében, mint reménykedni a denveri QB suttógókban.

Paxton Lynch
Nos, még mindig nagyon kicsi a minta, de a kicsi minta alapján azokban a kategóriákban amik mentén Keenumot és Siemian összehasonlítottam (meg amiben úgy általában az ismeretlen QB-kat szoktam) a rossz és a borzalmas kategóriákba esik. De kicsi a minta, hagyjuk. Sokkal beszédesebb, hogy miért ilyen kicsi a minta. Mert Siemian simán lejátszotta őt edzésen. Meg Osweiler. És ezt azon a néhány meccsen a pályán is láttuk, pedig pályán Siemiantől és OZtól se azt láttuk, amiről VJ beszélt az edzések kapcsán. Első körös irányító ha pályára kerül ne bokán fossa magát. Tebow semmivel se volt tehetségesebb nála, sőt, Tebow se passzolt nála jobban, sőt. Ő valahogy mégis NFL játékosnak tűnt a pályán. Most lehet vitatkozni, hogy TE-nek, HB-nek, FB-nek vagy QBnak. Lynch... áh hagyjuk.
normális ezdővel normlis sémában lehet belőle valami, de szerintem neki az újrakezdéshez, ahhoz hogy visszanyerhesse az önbizalmát már teljes környezetváltozás kell, más csapatban kisebb elvárásokkal lehet kiderül mekkora tehetség, nálunk nem fog.

Chad Kelly
Felszerelés és contact nélkül hihetetlen jól tolta a rookiek közt, már-már Montee Balli magasságokban... Ha azt veszem, hogy felépült a sérüléséből, és eddig nem derült ki off field balhé róla, akkor akár több is lehet a jelenértéke, mint a beruházási 7/uccsó. Ritkán válnak be azok a játékosok akik első évüket IR-en vagy NFI-n töltik, mivel itt gyakorlatilag semmi érték nem forog kockán, oké, hogy bepróbáltuk, de amikor előjön belőle a Sloter a 3rd team ellen inkább arra gondoljunk először, hogy ki van előtte a sorban.
Ha beelőzné Lynchet, akkor akár még bizakodnék is. Mert ahhoz, hogy egy 1. köröst, akiről naponta elmondod, hogy nem tettünk még le róla, tremendous talent, meg minden, azt nem teszel gameday inaktívnak, ha nem egyértelműen rosszabb, mint a másik kettő. Lásd tavaly. Ha Chad Kellyben találtunk egy Siemiant, akit nem kell kezdetni, hogy elmenjen az önbizalma, akkor akár jól is járhatunk... Itt megjegyzem, hogy ha Lynch 3rd QB lesz, akkor lehet többet árt, mint használ. Mivel Keenum mögött nincs senki rajta kívül aki dobott már labdát a profik közt, ezért megtartjuk, de ez egy lose-lose szituáció. Ha megőrzi a 2. helyét, akkor 2 évig még kapja a könnyű pénzt, aztán az ügynökén múlik, hogy pénztáros vagy quarterback lesez a továbbiakban...

Nick Stevens
camp arm. Draft után hoztuk, nem QB helyére, sor WRnek sok labdát kell dobni, de én azt hittem megoldjuk 3ból. Ha tényleg olyan jó Lynch is Kelly is, akkor hadd dobáljanak annyit amennyit lehet...

Összességében
Keenum. Vagy jó lesz vagy szar.
Ha szar lesz, akkor vele bukik VJ és vagy még egy év szenvedés vagy viszonylag magas DM-et kell benyelni, hogy jöhessen más. És még azt is megkockáztatom, hogy nem csak 2-en buknak. Elway sérthetetlenségi mítoszán is minimum karcolást ejteni, hogy hagyta Rosent (és Allent), és sokadik próbálkozásra se talált QB-t.
Ha jó lesz, akár a PO is meglehet. És ez egyben egy csapda is, mert ez már nem a 15ös védelem, de az elvárás biztos vagyok benne, hogy a jó Keenumra lesz szabva. Egy jó Keenum megmentheti VJ-t, de Joseph idén nem bújhat senki és semmi mögé. Eredmény kell, nem finom reggeli.

Szerintem Keenem nem lesz olyan jó, mint Minnesotában volt és a csapat nem lesz olyan körülötte, mint 15ben volt, abba a Siemianklón Keenum is elég lehetett volna. Viszont ha annyira nem is jön össze neki, még mindig lehet "elég jó". Egyfelől azt mondom, hogy minden Keenumon múlik, de talán a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy annyira lesz jó, hogy nem rajta fog múlni. Nem viszi hátán a POba a csapatot, de nem is szabotálja a meccseket 2-3 jól időzített turnoverrel...
Black_Adder
Nagyon szép írás, főoldalra vele!!
több mint 5 éve
sickmyduck Denver Broncos 83
Van olyan stat, hogy atlagban hany masodpercig tartogatta a labdat (esetleg felbontva hosszu passz/rovid passzra) a QB? Szerintem ez fontos kiegeszitõ adat a sack %-hoz es sokat elmond arrol, hogy tenylegesen mennyire volt segitve a QB passzjateka a fal altal.
sickmyduck
Valahol van, de szerintem fizetős stat.

Ami biztos, hogy Siemian bűne az az, hogy el kezd hátrafelé menekülni a labdával sackeknél 4 yardos sackből 12 yardosat csinálva, de ezzel már meg van büntetve a net yards / attempje.
Black_Adder
Siemian átlagban 2.72 mp alatt dob, Oswi 2.71 alatt, Lynch 2.70 alatt. Scramble-nél ezek a számok 4.64, 4.72, 5.36. Keeunomnál ezek a számok 2.73 és 4.65. Viszonyításképp a ligaátlag dobásnál 2.68 (de nagyon lehuzzák olyanok, mint Taylor vagy Wilson, akiknél ez a szám 3.10 felett) a scramble time pedig átlagban 5 körül van.

Igazából ebből csak az látszik, hogy Lynch scramble time-ja extrán sok a többiekéhez képest, tehát ha nem talál célpontot rögtön, akkor sokáig hajlamos tartogatni a labdát. A többiek körülbelül ugyanolyan gyorsan passzolnak is és tartogatják is a labdát.
Leonidasz007
Ha se a denver QBgroup, se a vikes QBgroup nem ter el kulonosebben a ligaatlagtol, vagy egyik a masiktol akkor tenyleg nincs nagy befolyasa. Azert koszonom.

(•_•)
( •_•)>⌐■-■
(⌐■_■)

YEEEEEEEAAAAAHHHHHHH
több mint 5 éve
Patrik007 Denver Broncos LSU Tigers 334

peach Atlanta Falcons 14 240 — a new hope (again)
Vannak tryoutosok is, köztük egy számomra (és Halloran számára is) ismert név.
 twitter.com/ryanohalloran/status/1006579957978415105
Nordly (Cap) Capi pár éve nagy előszezon sztár* volt Jacksonfalván, remélem itt is kap egy szerződést, és eljátszhatja ugyanezt nálatok is az előszezonban. 😊

*garbage timeban volt pár sackje
iktriad
Ezt pepitában nálunk is előadta, egy igazi edzésmenő a srác. A lehető legjobb helyre került. 😊

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...

Sziasztok!

Nektek mi a véleményetek Jordan Taylorról?
Én egy olyan elkapónak tartom, akiben sok potenciál van, csak eddig nem volt alkalma megmutatni.
Remélem bent marad a keretben, és Keenum hasznára tud lenni.
Gerichill
Én sose láttam, hogy képes lenne berobbanni és nem is vártam tőle többet. Most hogy érkezett még két (remélem nem bust) elkapó, szerintem végleg elfelejthetjük.
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
McDonald paycut.
Ilyet én még nem is láttam, hogy frissen igazolt játékos TC előtt lemond fizetése kb feléről...
 twitter.com/FieldYates/status/1006558107181428736

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
StormST Denver Broncos 10 814 — SB 50 Champion @ Grund
Sziasztok!

Nektek mi a véleményetek Jordan Taylorról?
Én egy olyan elkapónak tartom, akiben sok potenciál van, csak eddig nem volt alkalma megmutatni.
Remélem bent marad a keretben, és Keenum hasznára tud lenni.
Gerichill
Taylor az örök be-nem-vált ígéret, vannak villanásai, de valahogy sose sikerült neki még a WR3 posztot se kisajátítani, pedig azért már jó ideje a csapatnál van...

Szerintem van benne tehetség, de nem tudom, hogy mi kéne hozzá, hogy konstans kijöjjön belőle...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 522
Sziasztok!

Nektek mi a véleményetek Jordan Taylorról?
Én egy olyan elkapónak tartom, akiben sok potenciál van, csak eddig nem volt alkalma megmutatni.
Remélem bent marad a keretben, és Keenum hasznára tud lenni.
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 819 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Demariyus Thomas megsérült az 1. minicamp edzésnapon,., remélhetőleg nem komoly.

Egyéb történések az 1. minicamp napon.
 www.denverpost.com/2018/06/12/denver-broncos-mini-camp-day-1-recap/
Na kb ez a minimum Hallorentől, ahogy akár csak egy edzést is elemez.

Vannak tryoutosok is, köztük egy számomra (és Halloran számára is) ismert név.
 twitter.com/ryanohalloran/status/1006579957978415105
Nordly (Cap) Capi pár éve nagy előszezon sztár* volt Jacksonfalván, remélem itt is kap egy szerződést, és eljátszhatja ugyanezt nálatok is az előszezonban. 😊

*garbage timeban volt pár sackje

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 22 538 — “Sha-la-la-la-la-la, Thiiiiii-baut Pinot!“
akkor most megy ígyis a költözés ?
Heisman Trophy
???

Vagy somos hsz-ének 4. pontjára gondolsz?
Igor
én a broncosokra gondoltam 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
 www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=926bug.png
Black_Adder
Elhiszem, nem azért írtam. Én nem vagyok IT zseni, így magyarázatot se tudok, max ilyen nagyon vadakat erre a jelenségre, így ebben a pattanásig feszült hangulatban azokat magamban is tartom.
dawyd728
ilyen csak akkor fordul elő, ha tab & enterrel akarod elküldeni a linket, magyarul azt érzékeli a böngésződ, hogy meg akarsz nyitni egy másik oldalt 😀
Löfli
a küldés gombbal próbálom és küldtem már el korábban máshova mutató linket sikeresen...
És ha az oldal elhagyására kattintok, akkor nem a linkre visz, hanem vissza a Broncos topicba, csak a hozzászólásom nélkül.

De nem hinném, hogy a jövőben bármikor szükségét érezném az FD fórum beidézésének, aki akarja úgy is megtalálja.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
Patrik007 Denver Broncos LSU Tigers 334
Szóljatok ha véget ért a denveri pacicaharc (vagy mustangangbang)
Már persze ha lesz aki marad itt mérföld magasról tudósítani 😊
flzoli
A Broncos szurkolóknak amugy se sok jó jutott az elmúlt két évben. Felépülünk párhúzamosan a csapattal. Aztán akkor majd szívesebben megtöltjük a topicot élettel. Vagy igy vagy úgy.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 11 829 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Szóljatok ha véget ért a denveri pacicaharc (vagy mustangangbang)
Már persze ha lesz aki marad itt mérföld magasról tudósítani 😊

több mint 5 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 409 — Colts fan
Az az igazság hogy rohadt fárasztó már ez az egész, nemhogy értelmezni, olvasni alig tudom. Nekem ez már sok... eddig se voltam nagyon jelen itt, a szakmai tudásom egyenlő a nullával, nem tudok felállásról, taktikáról, játékosokról semmit, nem is érdekel már btw. Őszintén.

Van egy csomó értékes dolog az életetekben, biztos vagyok benne, szánjatok rá egy picivel több időt, mintsem ide irogassatok regényeket. Nekem megérte.

Minden jót nektek, komolyan, a legjobbakat, jó fejek vagytok. A vadló legyen veletek s természetesen az Úr is!

Szevasztok!
#JC6 (2005-2018)
#JC6
Indi topicban mindig elfér egy jó arc pluszba! 😉 (Mi sem értünk semmihez, csak stez és peterk néha úgy tesz 😀 )

Szerkesztette: kristóf17
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Az az igazság hogy rohadt fárasztó már ez az egész, nemhogy értelmezni, olvasni alig tudom. Nekem ez már sok... eddig se voltam nagyon jelen itt, a szakmai tudásom egyenlő a nullával, nem tudok felállásról, taktikáról, játékosokról semmit, nem is érdekel már btw. Őszintén.

Van egy csomó értékes dolog az életetekben, biztos vagyok benne, szánjatok rá egy picivel több időt, mintsem ide irogassatok regényeket. Nekem megérte.

Minden jót nektek, komolyan, a legjobbakat, jó fejek vagytok. A vadló legyen veletek s természetesen az Úr is!

Szevasztok!
#JC6 (2005-2018)
több mint 5 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 248 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
 www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=926bug.png
Black_Adder
Elhiszem, nem azért írtam. Én nem vagyok IT zseni, így magyarázatot se tudok, max ilyen nagyon vadakat erre a jelenségre, így ebben a pattanásig feszült hangulatban azokat magamban is tartom.
dawyd728
ilyen csak akkor fordul elő, ha tab & enterrel akarod elküldeni a linket, magyarul azt érzékeli a böngésződ, hogy meg akarsz nyitni egy másik oldalt 😀

Szerkesztette: Löfli

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!
több mint 5 éve
dawyd728 3 690
 www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=926bug.png
Black_Adder
Elhiszem, nem azért írtam. Én nem vagyok IT zseni, így magyarázatot se tudok, max ilyen nagyon vadakat erre a jelenségre, így ebben a pattanásig feszült hangulatban azokat magamban is tartom.
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 3 656 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Amikor mindenki elhagyta a csónakot, akkor is itt a Broncos fórumban tartott a meeting erről. Mint egy lélekvesztő hánykolódott a fórum, egy-két matróz még öntötte kifelé a vizet a kajütből. A Broncos fórum lakóit ez akkor sem zavarta és most sem.
A Broncos fórum tematikáját elsősorban a Broncos funok csoportja határozta meg ezidáig.
Van mit kibeszélni itt úgy látszik.
Amint látjuk, semmifelé Broncos téma nem merül itt fel a visszatérés óta.
Talán időt kellene hagyni. Vagy azért, hogy mindenki visszatérjen ide is, aki odaát is ír. Vagy azért, hogy alakuljon egy teljesen új, bowl.hu kompatibilis Broncos magyar szurkolócsoport.
Mondhatnám a Broncos mi vagyunk.
Újra leírom. Örülök, hogy szakavatott kezekbe került ez a fórum. Sokkal nagyobb az ára azonban, mint a hétszámjegyű összeg. Elveszítettük az egységet, az esszenciáját a felületnek.
Az egész hajcihőbe én bele lettem rángatva, mint egyszerű user. De akkor most már szeretnék világos választ kapni.
– Ami délelőtt még hatszámjegyű volt, most hogyan hétszámjegyű?
– És mennyi a pontos összeg? És újra felajánlom egyszerű userként, szívesen beszállok közösségi finanszírozásképp, és nem kérek érte töredék-tulajdonrészt.
– És kik lettek az új tulajdonosok?
– Magánszemélyek vagy cég áll mögötte?
– Vannak-e tervek arra vonatkozóan, hogy a fórum fejlesztések után az FK fóruma legyen és bemenjen alá?
– Vagy marad függetlenül bowl.hu, ahogy eddig is?

Én köszönöm, ha erre kapunk válaszokat, hogy világosabban lássunk, hogy kevesebb legyen a vakvágány.
Mondjátok el, nyíltan, őszintén.

Beteszek egy Keenum edzésvideót is a végére, hogy legyen Bronco vonatkozása a posztnak.

 youtu.be/z_-XgNEdXao
Zalán
A kérdéseimre a csevegőben kaptam választ, ha érdekes. Köszönöm. Még sok a fehér folt. Én várom a szerkesztők higgadtságát itt a bowl.hu-n, és azt, hogy ha lezárnak minden a tulajdonosváltással kapcsolatos ügyet, akkor világosan tájékoztatnak bennünket, hogy mi történt, és vázolják a közeljövőt a bowl.hu-val kapcsolatban. Addig pedig várom tőlük és mindenkitől a türelmet annak kapcsán, hogy az idő eldöntse, ki hova ír, várom a gesztust, hogy kimondjuk, ha így alakult, jó fórumázást, itt is, ott is, és ez az ajtó mindenki előtt nyitva a továbbiakban is.

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
 www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=926bug.png

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 883 — we almost always almost win
ugyanezt (az alsó) linket próbálva nekem nem küldi el