Green Bay Packers

76 feliratkozó

több mint 8 éve
Eligor Green Bay Packers 37
Azért nem említek klasszikus NT-t, mert az 5 DB miatt gyakran alkalmazunk 2 DL-es felállást.
alatriste
Hát ez marha erős túlzás
több mint 8 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Guion maradásával én nagyon kis esélyt látok B.J. maradására. A DLünkbe kell még egy húzó név. Akkor a szakadék Daniels és a többiek között, hogy zongorázni lehetne. D. Jones - Guion - Pennel itt lesz jövőre is, és mennyiségre ez a 4 játékos már ad is egy megfelelő alapot, de kell még 1 ember aki Daniels szintjét meg tudja közelíteni. Mike a liga egyik legvesélyesebb 34-es DE-je az irányítóra és a futás is jól fogja. Nekünk elég lenne egy all down DL ember aki futás ellen pusztít, ha nem erős a PR-a se gond mert erős az OLB állományunk, Daniels remek és D. Jones is egész jó a siettetésbe. Kell egy olyan B.J. Raji aki volt karrierje első pár évében. Azért nem említek klasszikus NT-t, mert az 5 DB miatt gyakran alkalmazunk 2 DL-es felállást.

Liverpool Fc fan
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
ne felejtsuk el Goodsont sem, igaz, tul sokat nem szeretnem a palyan latni CB-kent, nem sokat volt fenn iden, de amit dobtak ra, szinte minden elkapas lett.

viszont, ha Hayward mehet, akkor Rajit valoszinuleg megkinaljak egy szerzodessel, egyikuk biztosan belefer a keretbe.
casaubon
Kivéve, ha a szokásoktól eltérően szétnéz TT a FA piacon ILB ügyben.
LN
Egy TE sem lenne rossz.
több mint 8 éve
zsoltee Green Bay Packers 1 373
Minusz egy FA akit újra igazolunk úgy néz ki

The Milwaukee Journal-Sentinel expects the Packers to let CB Casey Hayward walk in free agency.
gamerkr
Randall és Rollins is egyaránt sikeres rookie szezonon vannak túl,Gunter pedig ígéretes. Ha valakit,akkor Haywardot nyugodt szívvel engedném el.
Nelson87
Valamilyen szinten szerencsejáték de ne felejtsük el, hogy ott van még a draft is. Hátha megint sikerül 1-2 stealt összehoznia TTnek CB fronton is. (az FA-t nem említem : D )

Individual commitment to a group effort – that is what makes a team work, a company work, a society work, a civilization work. - Vince Lombardi
több mint 8 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
ne felejtsuk el Goodsont sem, igaz, tul sokat nem szeretnem a palyan latni CB-kent, nem sokat volt fenn iden, de amit dobtak ra, szinte minden elkapas lett.

viszont, ha Hayward mehet, akkor Rajit valoszinuleg megkinaljak egy szerzodessel, egyikuk biztosan belefer a keretbe.
casaubon
Kivéve, ha a szokásoktól eltérően szétnéz TT a FA piacon ILB ügyben.
több mint 8 éve
casaubon Green Bay Packers 2 132
ne felejtsuk el Goodsont sem, igaz, tul sokat nem szeretnem a palyan latni CB-kent, nem sokat volt fenn iden, de amit dobtak ra, szinte minden elkapas lett.

viszont, ha Hayward mehet, akkor Rajit valoszinuleg megkinaljak egy szerzodessel, egyikuk biztosan belefer a keretbe.
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Mivel gyakran játszunk 5 DB-el azért kicsit át gondolnám ezt a helyzetet.
A safety sor kezdőihez kétség sem férhet. Burnett a liga egyik legjobb SS-je, Ha-ha pedig egy jó játékos, remek pick volt.
Shields a csapat egyértelmű No1 CB-je. Ha nincs Hayward akkor Rollins és Randall marad a már említett Gunterrel.
Az egység mindenese Hyde, aki bármelyik pozícióba berakható közel azonos átlagos teljesítménnyel. Mivel Safety csere nem nagyon van Hyde ez elsőszámú beugró oda, akkor pedig a 3 CB-en túl már csak Gunter marad.

Ha a játék oldalát nézem Haywardot megtartanám. Ha az üzleti részét, akkor érthető, hogy nem akarunk még egy Shields nagyságú szerződést odarakni egy játékos elé, amikor van két ilyen ígéretes játékosunk.

Hiányozna, a CB sorunkból régóta a kedvencem volt.
alatriste
Tolsztojt idézve, minden az anyegin múlik!
Nem kérdés, hogy Shield szerződéséhez fogható pénzt nem ér Hayward. (talán még maga Shield sem)
Viszont gondolva az esetleges sérülésekre, illetve arra, hogy rotációban is jó játékosok állhassanak fel, egy évi 4-5 millás szerződésért már érdemes lenne megtartani. Persze látva mit kapott tavaly a FA piacon House, aki cserejátékos volt, ennyiért bolond lesz maradni.

Szerkesztette: SBL
több mint 8 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Mivel gyakran játszunk 5 DB-el azért kicsit át gondolnám ezt a helyzetet.
A safety sor kezdőihez kétség sem férhet. Burnett a liga egyik legjobb SS-je, Ha-ha pedig egy jó játékos, remek pick volt.
Shields a csapat egyértelmű No1 CB-je. Ha nincs Hayward akkor Rollins és Randall marad a már említett Gunterrel.
Az egység mindenese Hyde, aki bármelyik pozícióba berakható közel azonos átlagos teljesítménnyel. Mivel Safety csere nem nagyon van Hyde ez elsőszámú beugró oda, akkor pedig a 3 CB-en túl már csak Gunter marad.

Ha a játék oldalát nézem Haywardot megtartanám. Ha az üzleti részét, akkor érthető, hogy nem akarunk még egy Shields nagyságú szerződést odarakni egy játékos elé, amikor van két ilyen ígéretes játékosunk.

Hiányozna, a CB sorunkból régóta a kedvencem volt.

Liverpool Fc fan
több mint 8 éve
Nelson87 Green Bay Packers 730 — Mr. Bigtime-Hotshot
Minusz egy FA akit újra igazolunk úgy néz ki

The Milwaukee Journal-Sentinel expects the Packers to let CB Casey Hayward walk in free agency.
gamerkr
Randall és Rollins is egyaránt sikeres rookie szezonon vannak túl,Gunter pedig ígéretes. Ha valakit,akkor Haywardot nyugodt szívvel engedném el.
több mint 8 éve
gamerkr Green Bay Packers 10 223 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Minusz egy FA akit újra igazolunk úgy néz ki

The Milwaukee Journal-Sentinel expects the Packers to let CB Casey Hayward walk in free agency.

több mint 8 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Megatron
Forte

AP a következő célpont!

Liverpool Fc fan
több mint 8 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
Guion 3 év 11,25 millió. Raji körül melegedik a levegő.
alatriste
Bizony.
Aztán majd Ted cserélgeti a comp. pickeket jövőre 😀
Vic idén 2 db 4. kört tippel (jó esetben) Williams és House miatt.
több mint 8 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Guion 3 év 11,25 millió. Raji körül melegedik a levegő.

Liverpool Fc fan
több mint 8 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 12 656
Valamint Kevin Greene!
 www.youtube.com/watch?v=MQSXPZd63Es

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Tudom, hogy most mindenki Super Bowl lázban ég, de ha már Packers fórum, legyen itt rögzítve, hogy Favre apó Hall of Fame-be került!!!!!
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
"Mivel eléggé fagyos a hangulat a topicba.."
Szerintem nem fagyos a hangulat. Azt hiszem az idei kiesést már mindeki megemésztette és reménykedve várjuk a következő szezont. Már csak alig több mint 200 nap.😊

Egyszerűen csak leült a társaság, mint az iszap.
Ezért is örültem ennek a szép hosszú írásnak. Végre egy kis élet!😊

Abszolult egyetértek MaG1Xx-szel, jöhetnek az ilyen írások!
több mint 8 éve
Eligor Green Bay Packers 37
Cobbnak a 830 yardjára és 6TD-jére megint csak nem lehet azt mondani, hogy rossz volt, de tőle viszont sokkal többet vártunk volna. No1 elkapó kellett volna legyen, de sajnos ő egy Elit No2, akinek ez a lépcsőfok talán túl magas volt. Amíg az ellenfélnek a legjobb CB-je vigyáz Nelsonra sokszor a safety-vel is kitolódva Cobb megtalálja a helyet és hoz egy a tavalyihoz hasonló szezont. De ha az ellenfél jobban tud rá figyelni, "csak" egy jó elkapó, akit le lehet védekezni.alatriste
Nelson X receiver, Cobb nem. Nem az volt a feladata hogy no1 wr legyen ahogy Te mondod... ezt azért illik figyelembe venni.
Eligor
Félreértettél.
Hiába slot, ha van egy WR-ed 10M ért, az legyen leader ha kiesik Nelson. Nem posztilag értettem a no1-t hisz Cobb gyakran indul a fal mellől, de nagyobb szerepet kell betölteni ekkora fizetéssel, ha kiesik a valóban No1 elkapó. Többször kell kisegíteni a láthatóan szenvedő QB-d azzal, hogy üresre játszod magad. Jó volt idén is Cobb, de nem tudott segíteni abba, hogy feledjük, hogy Jordy IR-en van.
alatriste
Nem ez a feladata, nem ezért kapja a 10 milliót. Adams vagy Jones feladata lett volna, hogy Nelsont pótolja, Jones nem alkalmas rá, Adams pedig nem tudott felnőni ehhez. Tudta ezt minden ellen is, ezért jutott Cobbra erősebb coverage mert nem volt deep threat amire komolyabban figyelni kell. Cobb egy slot receiver és annak kiváló, rengeteg opcionális routeja van, de mivel sem Jones, sem Adams nem jelentett veszélyt simán lehetett duplázni akár LBvel is
több mint 8 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Cobbnak a 830 yardjára és 6TD-jére megint csak nem lehet azt mondani, hogy rossz volt, de tőle viszont sokkal többet vártunk volna. No1 elkapó kellett volna legyen, de sajnos ő egy Elit No2, akinek ez a lépcsőfok talán túl magas volt. Amíg az ellenfélnek a legjobb CB-je vigyáz Nelsonra sokszor a safety-vel is kitolódva Cobb megtalálja a helyet és hoz egy a tavalyihoz hasonló szezont. De ha az ellenfél jobban tud rá figyelni, "csak" egy jó elkapó, akit le lehet védekezni.alatriste
Nelson X receiver, Cobb nem. Nem az volt a feladata hogy no1 wr legyen ahogy Te mondod... ezt azért illik figyelembe venni.
Eligor
Félreértettél.
Hiába slot, ha van egy WR-ed 10M ért, az legyen leader ha kiesik Nelson. Nem posztilag értettem a no1-t hisz Cobb gyakran indul a fal mellől, de nagyobb szerepet kell betölteni ekkora fizetéssel, ha kiesik a valóban No1 elkapó. Többször kell kisegíteni a láthatóan szenvedő QB-d azzal, hogy üresre játszod magad. Jó volt idén is Cobb, de nem tudott segíteni abba, hogy feledjük, hogy Jordy IR-en van.

Liverpool Fc fan
több mint 8 éve
Eligor Green Bay Packers 37
Cobbnak a 830 yardjára és 6TD-jére megint csak nem lehet azt mondani, hogy rossz volt, de tőle viszont sokkal többet vártunk volna. No1 elkapó kellett volna legyen, de sajnos ő egy Elit No2, akinek ez a lépcsőfok talán túl magas volt. Amíg az ellenfélnek a legjobb CB-je vigyáz Nelsonra sokszor a safety-vel is kitolódva Cobb megtalálja a helyet és hoz egy a tavalyihoz hasonló szezont. De ha az ellenfél jobban tud rá figyelni, "csak" egy jó elkapó, akit le lehet védekezni.alatriste
Nelson X receiver, Cobb nem. Nem az volt a feladata hogy no1 wr legyen ahogy Te mondod... ezt azért illik figyelembe venni.
több mint 8 éve
zsoltee Green Bay Packers 1 373
Mindig megfogadom, hogy nem írok ennyit, de hát ez van. A védelmet ismét külön veszem, mert lassan megtelik az oldal engedélyezett karakter mennyisége (ha egyáltalán van).
alatriste
Én jobban szeretek olvasni, mint írni, úgyhogy nyugodtan jöhetnek az ilyenek, főleg uborkaszezonban, mikor egyébként sincs téma.
Egyébként meg teljesen egyetértek a leírtakkal. : D

Individual commitment to a group effort – that is what makes a team work, a company work, a society work, a civilization work. - Vince Lombardi
több mint 8 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 055 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Véget érte egy újabb mozgalmas, sok beszédtémát szolgáltató szezon. Kissé deja vu-m van, hogy újra egy Cards elleni hosszabbításos vereséggel, de hátha a történelem tényleg ismétli önmagát, és akkor a következő idényben igazán szép szezonunk lesz. (2009 OTban rögtön vereség Glendale-ben, 2010 SB win!).

Mivel eléggé fagyos a hangulat a topicba is, és ma szabad vagyok mint a madár, nézzünk egy 2015-ös szezon értékelőt, 16-os kitekintésekkel.

10-6, csoport második hely teljesen megérdemelten a Vikings mögött. Miért? Nem ezúttal nem a védelem volt túl kevés mint ahogy azt megszokhattuk. Idén a támadósorban voltak komoly hibák.
Csak 23. a csapat Total Offenseben, és mindössze 25. a passzolás terén. Egész éves téma volt, hogy idén szenvedett a támadósor. Ellenben a védelem! 15. a csapat az engedett yardokat tekintve úgy, hogy 6.! a passzvédekezés, és futás ellen is csak 21.-ek, ami ismerve az előjeleket mindenképpen nagy előrelépés.

De nézzük is meg posztról-posztra. FIGYELEM HOSSZÚ LESZ!
QB:
Aaron Rodgers, Scott Tolzien, Brett Hundley. A csapat akadozó támadójátékában mindenki ludas volt idén, de Rodgerst érheti a legkevesebb szidalmazás. Megannyi pillanatban tartotta támadásban a csapatot kiváló lábmunkája, és rögtönöző képessége réven. A prototípusa az NFL QB-nak. PM feje, Brees pontossága, Eli szabaduló képessége, és ha nem is Wilson lába, de remek atletikussága révén bármikor képes FirstDown-t elérni futva is. Egy dolog hiányzik már csak, Brady győzni tudása. Önmagához képest gyengébb szezonja volt, de nem volt idén egyszerű éve...
Nézzünk át a Backup helyzetre. Meccset kihagyni idén hál istennek nem kellett AR-nek, így Tolzien végig ülte a padon a meccseket, míg Hundley tanult az edzéseken. Scott szerződése lejár, így nagy az esélye, hogy jövőre Hundley lesz már a vonal mellett. Érdekes lesz a 3. QB kiléte, talán újabb hátsó körös pick, vagy UDFA igazolás. Kíváncsi leszek Hundley PreSeason játékára majd.

RB:
Eddie Lacy, James Starks, John KUUUUHN (FB), John Crockett, Aaron Ripkowski (FB).
Lacira idén alig lehetett ráismerni

és nem kevés túlsúllyal nyomta végig az évet. Két ezer yardos szezon után az idei 750yard + 3TD-s szezonja nagyon gyengécske volt. A 4.1-es futásonkénti átlagán csodálkozom kicsit, mert aki nézte hétről hétre a meccseket azt tudja, hogy a sok 0 yardos futása mellett néha egy 2-3 yardos már igazi felüdülésnek számított. Persze főleg az év végén volt egy két nagyobb megindulása, aminek az eredménye most meg is látszik a statisztikán, de nem volt meg Lacyben idén az ami az elmúlt két évében, hogy nyugodt szívvel odaadtad volna neki mind a három down-t, mert tudod, hogy lekésőbb harmadikra úgy is megcsinálja.
Nem véletlen röppentek fel a hírek, hogy ha nem ad le egy jó 10 kilót (pontos számra nem emlékszem), jövőre könnyen a padon találhatja magát. Szvsz nem fog ilyenre sor kerülni, és nagyon bízom benne, hogy teljesen fitten érkezik majd meg a training campbe, és újra az az all down RB lesz aki régen volt.
Ugyan nem akartam teletűzdelni képpel a hsz, de ez idekívánkozik:

Starks viszont remek volt idén. 600futott és 7 híján 400 elkapott yarddal minden tekintetben karrierje legjobb évén van túl. Egy jó formában lévő Lacy mögött nem kap annyi lehetősége amennyi kijárna neki, de megmutatta idén is, hogy megvan benne a first RB lehetőség. A szerződése lejár, de a megtartása kötelező! Telesen más típusú futó, aki gyors, fordulékony, remek irányváltásokra képes és mindig benne van a nagy játék lehetősége.
Kuhn, Ripkowski. Előbbit úgy gondolom senkinek sem kell bemutatni, míg utóbbi rookieként főleg Spec.Team playa ként tevékenykedett idén. Kuhn szerződése lejár, de úgy gondolom, csak rajta áll a döntés, hogy játszik-e még egy évet. Amennyiben az igen mellett dönt szinte biztos megegyeznek a felek valahol a veteránminimum környékén (nagyon remélem!). Piszkosul hiányozna, hogy amikor csak a labda hozzá kerül felhördül az egész stadion, és nem csak hazai pályán! Ripkowski mint special teamer jól játszott idén, ahogy az egész spec team egység, és talán a legjobb mester taníthatja neki a mára már kihalóban lévő FB poszt csínját bínját.
Crockett még nagyon nyers játékos, UDFA ként került a csapathoz, de a 3. számú RB pozícióért vívandó harcban komoly esélye lesz. Stílusában Starksra hasonlít, de az idei 9 futásából túl sok nem derült ki.

TE:
Richard Rodgers, Andrew Quarless, Justin Perillo, Kennard Backman
Kezdjük most hátulról. Backman az egyik 6. körös választottunk volt a drafton, de 10% alatt volt a pályán még a Spec. Teamban is, az O-ban pedig 11 snap (1%). Úgy gondolom, hogy harcba lesz az 53-ért jövőre, de ha csak az idei szerepét nézzük Practice Squad is lehetséges.
Perillo tavaly érkezett draftolatlan újoncként és bár Spec. Teamben ő is nagyjából annyit volt pályán mint Backman, O-ben több mint 100 snapje volt és megszerezte élete első elkapásait (11/102yard) és a Lions elleni vereség alkalmából első NFL TD-jét is. A 3. számú TE pozícióért eséllyel indul jövőre is, ha csak nem találunk ígéretesebb játékost hátsó körben vagy a draftolatlanok között.
Quarlessnak peches szezonja volt sérülések miatt, és végül IR is lett a vége. A szerződése lejár és én kissé fájó szívvel, de kiengedném FA-re. Csere TE-t pedig keresnék vagy FA-n (TT say no), vagy a drafton.
Félre innen rusnya népség megjött Ricsi Rodgers a szépség! 500 yard 8 TD, nem rossz szezon, bár látva a WR-ek idei kálváriáját lehetett volna talán kicsit produktívabb is, de nem volt rossz. Megbízható célpont (58 catch mellett csak 2 drop), egy jobban haladó O-ben AR-el tud ő ennél jobbat is. Nagy a bizalom felé a névrokonától, és a 8TD-je is mutatja, hogy sokat segített idén a RZban.
Úgy gondolom, noha vannak nála jobb TE-k is a ligában, fölösleges lenne túl magas picket ide lőni, vagy FA-n valami nagy nevű veterán srácot idehozni egy valag pénzért. Ha 2. 3. körben nagyon csúszna, az egyik kedvenc TE prospectünk, talán el lehet lőni a posztra egy picket, de én nem szomorkodom, ha jövőre is akár az összes meccsen Ricsi Rodgers lesz a kezdő TEünk. A csere pozíció viszont nálam egyenlőre kiadó.

WR:
Jordy Nelson , Randall Cobb, James Jones, Ty Montgomery, Davante Adams, Jared Abbrederis, Jeff Janis
Hm. Aki szerint Jordy Nelson nem elit, csak kússzon fel nfl.com-ra és nézze meg tavaly AR és a csapat mit nyújtott vele, és idén mint nélküle. Az egész éves gyenge forma rá vezethető vissza. Nem szabadott volna, hogy egy elkapó kiesése ennyire megfogja a csapatot, és talán a vezetőség is elkövetett egy két hibát, de Jordy kiesése kivette a játékunkból a 15yardnál hosszabb passzokat, és egy jó kezdés után a támadójátékunk teljesen kiismerhető volt.
Cobb és Jones volt aki Nelson hiányában a vállára vette a csapat elkapójátékát. Jones ahhoz képest, hogy Oaklandból és New Yorkból is el lett küldve, a szezon előtt FA ről felkapva hozott majd 900 yardot és 8TD-t. Minden elismerésem az övé, de sajnos látszottak a korlátai. Egy jobb CB akár egy teljes meccsre le tudta radírozni a pályáról, és Jones nem képes 1yardnál jobban elszakadni. 1 éves szerződést kötöttünk vele, így idén FA lesz. Én hálás vagyok neki, hogy ki tudta segíteni a csapatot Jordy nélkül, de jövőre a sok fiatal mellett szerintem már túl sokan lennének.
Cobbnak a 830 yardjára és 6TD-jére megint csak nem lehet azt mondani, hogy rossz volt, de tőle viszont sokkal többet vártunk volna. No1 elkapó kellett volna legyen, de sajnos ő egy Elit No2, akinek ez a lépcsőfok talán túl magas volt. Amíg az ellenfélnek a legjobb CB-je vigyáz Nelsonra sokszor a safety-vel is kitolódva Cobb megtalálja a helyet és hoz egy a tavalyihoz hasonló szezont. De ha az ellenfél jobban tud rá figyelni, "csak" egy jó elkapó, akit le lehet védekezni. Bár többet vártunk tőle, az elkapósor de talán az egész csapat citromdíját idén mégis egy másik játékos kapja: Davante Adams. Tavaly harmadhegedűsként remek volt, idén viszont ő zuhant a legnagyobbat. Pedig nem mondhatja, hogy nem próbáltuk naggyá tenni. Rengetegszer dobott felé AR, de csak nagyon ritkán tudta fontos pillanatokban megcsinálni a játékot. 1v1-be rengetegszer levette a védője, jópár dropp, és sokszor már kínos erőlködés. Montyt, Abdit vagy Janit sokkal szívesebben néztük volna már a szezon felétől, de míg előbbi egy peches sérülés miatt majd egész évben maródi volt (a szezon első 6 meccse után már nem tudott játszani, milyen érdekes, a bye week utáni 8. fordulótól kezdett el összeomlani az O). Addig Abbrederist és Janist valahogy csak a PO-ra tudtuk elővenni. Pedig láttuk, hogy a Cards ellen amikor már mindenki más kiesett, milyen lendületesen ment velük a csapat, és Janis pedig a két meccsben tartó óriási elkapásával örökre beírta magát a Packers drukkerek szívébe.
Jövőre ismét lesz Nelson, remélem a POban nyújtott teljesítmények alapján lehetőséget kap majd a már említett két fiatalember, Cobb-ra is kevésbé fognak tudni figyelni, Montgomery felépül, Adams pedig összekapja magát, és elfelejti az idei évet, AR pedig csak azon kell majd aggódjon, melyik tiszta célpontot dobja meg. Bár szezon közben sokszor voltam elkeseredett a WR-ek miatt, ha ez az egység egészséges, és nem padoztatjuk a remek célpontokat!, akkor valóban fölösleges ide erősítés.

OL:
David Bakhtiari LT - Josh Sitton LG - Corey Linsley C - T. J. Lang RG - Bryan Bulaga RT.
Don Barclay T, Lane Taylor G, J. C. Tretter C/G/T/szertáros/pályamunkás/édesapámf*sza.
Akik szoktak olvasni, tudják, hogy szeretek a falembereinkről beszélni 😀, megpróbálok rövid lenni de úgy se fog sikerülni.
Az OL idén sz*r volt. De még milyen sz*r. Rodgerst az elmúlt 2 évben sackelték annyiszor mint idén (48).
Sorban:
Bakhtiari egy három évvel ezelőtti negyedik közös LT, ideális esetben is a fal leggyengébb tagja. 5+ sack, holdingok, fasle startok. NFL átlag alatti, de ha a fal többi része hozza a tőle elvárható játékot, TE, FB, RB vagy egyéb módokon besegítve neki nem vészes a játéka. Idén szvsz ő semmivel se játszott rosszabbul mint ezelőtt, csak a társai most nem nyújtották azt az elit szintet mint pl tavaly.
Sitton (egykori 4. kör) bár ProBowl választott lett, sőt second team All-Pro, idén az utóbbi évek leggyengébb teljesítményét hozta. Vicces, hogy még így is benne van a liga nagyjából top 10 G-jába. A 6.5 engedett sack több mint amit az ezt megelőző 5!! évben együttvéve összehozott (és ebbe volt 2 idény 0 sackel is). Idén lesz 30, de a liga egyik legjobb embere passprot-ban. Utolsó évébe kanyarodik a szerződése (17-ben FA lesz), biztos vagyok benne, hogy rá fog szolgálni a hosszabbításra majd, és meg is kell majd neki adni, ha csak nem fog valami érthetetlen módon meredeken zuhanni majd a teljesítménye jövőre (kétlem). Nagyon biztos pontja a falnak.
Linsley tavaly az 5. körben lett draftolva, és azóta amikor játékra alkalmas ő a kezdő C. Tavaly egy kicsit neki is jobb szezonja volt, idén ő is többször engedett nyomást mint rookieként, de egy stabil kezdő, akinek játékára nagyon nagy panasz sose volt.
T. J. Lang (ismét egy egykori 4. körös OL tag) a fal idei legjobbja. 1.5 sack és összesen 2 zászló. Emellett elit pass protectionba és a fal talán legjobbja a futás blokkolás terén. Nagyon sajnáltam, hogy nem hívták be a ProBowl-ba. Sittonnak se volt kifejezetten rossz szezonja (bár a sack idén nagyon sok lett ugye), de talán Lang jobban megérdemelte volna a behívót. Josh neve viszont még jobban cseng a szakmában.
Bulaga: A fal egyetlen nem középső körös embere, őt 2010ben az első körben hoztuk. Tavaly végre volt egy egészséges szezonja, és a RT között az elitben végzett. Idén sokkal többször verték meg mint tavaly, és sajnos 4 meccset ki is kellett hagynia. Így jöttek sajnos szép számmal sackek és nyomás is az oldaláról. Talán kicsit ráült az év elején kapott új szerződésére. Reméljük, hogy észbe kap és jövőre újra a 14-es formáját fogja hozni újra.
Ha a kezdő OL tud játszani olyan nagyon nagy baj talán nincs is, nem egy Dallasi falról van szó, de egy a zsebben ilyen jól mozgó QB előtt mint AR tudják hozni a megfelelő minőséget. A gond a pótlásnál kezdődik. Barclay a csapat csere T-je idén 5 meccsen volt kezdő amin nem kevesebb mint 10.5 sacket hozott össze. 14-ben nem játszott, 13-ban is volt 14 kezdő meccse 9.5 sackkel. A szerződése lejár és tilos meghosszabbítani. Rettenetes volt nézni, hogy nem csak a jobb, de már a középszerű pass rusherek is agyba főbe verik.
Taylor (G) és Tretter (C) mint belső csereemberek 2 ill 3 kezdő meccsel idén. Beugróként megállták a helyüket, és itt ki kell emelni Trettert, aki az idény végén Bakhtiari sérülése miatt már kezdő volt LT-ben miután Barclay játéka már veszélyesebb volt Rodgersre mintha beült volna egy chicagoi kocsmába. A két beugró srác összesen 0.5 sacket hozott össze, és remek munkát végeztek. Taylor re-signjét támogatnám is. A fal belső cseréi így rendben lennének, és a holtszezonban egy megfelelő T kellene csak találni. FA (talán idén végre hozunk 1-2 nevet), vagy a drafton 2.-3.-4. körben, aki ha beválik talán LT-be is kipróbálható mint kezdő, de legalább tudjon nyújtani egy erős csere szintet, mert láttuk mi a helyzet ha ez nincs meg.

Mindig megfogadom, hogy nem írok ennyit, de hát ez van. A védelmet ismét külön veszem, mert lassan megtelik az oldal engedélyezett karakter mennyisége (ha egyáltalán van).

Liverpool Fc fan
több mint 8 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 662 — Packers Suicide Squad
McCarthy betegsége miatt kórházba került.
 espn.go.com/nfl/story/_/id/14686306/mike-mccarthy-green-bay-packers-was-hospitalized-pulling-pro-bowl

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Matthews saját költségén kivitte a belső linebackereket (Ryan, Thomas, Palmer) a Pro Bowlra.
"They were with me through the entire year, so we’re out here just enjoying ourselves and having some fun.”
Szimpatikus gesztus tőle.
Ha jövőre is megteszi, remélem kicsit más lesz a névsor!
SBL
Jövőre is inkább odautaztatnád őket SB-re készülés helyett? 😉
FunHun
Természetesen nem!😊
Azért van az elején a "Ha".😉
több mint 8 éve
FunHun New England Patriots 1 377