Green Bay Packers

76 feliratkozó

több mint 5 éve
Sanco Green Bay Packers 2 732 — Rest of the World fan
Egy érdekes cikk:

 fuzovelkifele.com/2018/12/mi-van-akkor-ha-aaron-rodgers-a-hibas-green-bay-packers/

Btw improvizációra és áthívásokra nehéz gameplant írni, szóval én az is-is -el értenék egyet.
Mondom ezt úgy, hogy imádom és tisztelem Rodgerst.
gordon
Nagyon jó cikk és ha nem szemellenzővel nézzük a dolgokat, akkor csakis maximálisan egyetérteni lehet a leírtakkal. Nézve az elmúlt napokban, MM menesztése miatt gyújtott örömtüzeket, gondolkodtam, hogy kicsit védelmembe veszem, mert szerintem ezt nem érdemli. Ahogy már említette valaki, azért nem egy "Huey Jackson szintű munkát" hagy maga mögött. Ahogy én látom, vastagon benne volt az ő konzervatív játékfelfogása is a kudarcokban, de a mindenkori gm és a játékosok is sokat tettek érte: Crosby, Monty, CMIII és bizony Rodgers is, de lényegében Clark és Martinez kivételével mindenkit fel lehetne hozni egy-egy emlékezetes hibája miatt...
Ami Rodgers-t illeti, számomra nagyon feltűnő volt, ( és lényegében ezt a cikk is említi ) hogy az idei szezonban hiányoznak a pontos, hosszú bombák, amikor védő is van a közelben.
Lehet, az elmúlt szezonokban el voltunk kényeztetve ezen a téren, de rengeteg olyan elkapást lehetne felidézni, amikor Nelson, Hoodie Jones vagy éppen Adams is úgy kapta el ezeket a passzokat, hogy volt kb 30-40 cm amin belülre kellett, hogy érkezzen a labda, különben incomplete vagy INT. Idén, ha egyáltalán elindulnak ezek a passzok, akkor rendszerint yardokkal a társak elé érkeznek, amiből ugyan interception biztos nem lesz, de elkapásra esély sincs. És többször is a célpont Adams volt, nem pedig valamelyik rookie, aki épp "nem megfelelően futotta a route-ot".
Ennek fényében, én nem vagyok hanyatt esve a 21-1-es aránytól, szerintem jobban állna a csapat mondjuk egy 25-2-vel.
Viszont a másik oldalon, Rodgers védelmében annyit mindenképpen meg kell említeni - és ezt még senkitől sem olvastam -, hogy ugyan a sérülése után nem hagyott ki egyetlen meccset sem, viszont hosszú heteken át nem edzett a csapattal. És amikor a rendelkezésre álló elkapó gárdából mindössze kettővel, szerencsés napon hárommal van közös múlt - és abból az egyik Kendricks -, hattal viszont csak a nyári edzőtáborban volt alkalom ismerkedni, akkor a kémia kialakulása miatt baromi fontos lenne, hogy ne csak az éles meccsen tudjanak gyakorolni.
több mint 5 éve
James007 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 1 803
Egy érdekes cikk:

 fuzovelkifele.com/2018/12/mi-van-akkor-ha-aaron-rodgers-a-hibas-green-bay-packers/

Btw improvizációra és áthívásokra nehéz gameplant írni, szóval én az is-is -el értenék egyet.
Mondom ezt úgy, hogy imádom és tisztelem Rodgerst.
gordon
Provokativ, hatásvadász cikk. Minden sorát simán lehetne cáfolni, de minden sorában van némi igazság is. Az életben semmi nem fekete, vagy fehér. Arra szolgál, hogy a hívőket és az ellendrukkereket összeeressze.
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Egy érdekes cikk:

 fuzovelkifele.com/2018/12/mi-van-akkor-ha-aaron-rodgers-a-hibas-green-bay-packers/

Btw improvizációra és áthívásokra nehéz gameplant írni, szóval én az is-is -el értenék egyet.
Mondom ezt úgy, hogy imádom és tisztelem Rodgerst.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Szerintem nem kell MINDENT Aaron Rodgersnek alárendelni, mert Aaron Rodgers a Green Bay Packers "alárendeltje". A kezébe kell adni a labdát, alátenni normális stratégiát és főképp egy kiegyensúlyozott csapatot. Jó, kreatív edzőkkel.

Rá kell építeni a csapat alapját, de a jövőt feladni nem kell sem érte, sem miatta. Egy sikeres franchise hosszútávon gondolkozik, a fenntarthatóságban. A Packersnél sem hülyék ülnek, Gutekunst meg nekem kifejezett keménykezű, de megfontolt vezetőnek tűnik (eddig). Ha Rodgers miatt nem fejlődik a csapat, akkor továbblép és megpróbálja megtalálni az utódját. Ez várhatóan max 5 év, de a franchise tovább él...
Fast Willie
Alárendelés alatt taktikát,draftrol emberek kiválasztását értem!
Mert szerintem még tutti van 2 de jobb esetben 4 brutál év Aaronba ahol még a tudása legjavát tudja adni !!! Kérdem én ha van egy olyan irányitód aki képes lehet egy megfelelő edző irányitása alatt kvázi 2-3 Super Bowlt nyerni akkor te nem áldozol be ennek mindent ???Én személyszerint gondolkozás nélkül Igen ! És miért is ?? Nagyon egyszerű a válasz.Leszámítva a Patst itt minden csapat összetenné a két kezét ha 5 év alatt 2 Bowlt tudna nyerni !De vissza kanyarodva mi történik akkor ha Rodgers ki öregszik és én rá építettem a csapatot a válasz roppant egyszerű SEMMI!!!!Majd szépen el kezdem újra építeni a csapatot akár egy másik elgondolás alapján vagy megpróbálok egy hasonló stílusú QB hozni mint Rodgers és szépen beíllesztem a helyére!
Mert ha őszinte akarsz lenni minden csapat ezt csinálja csak lehet nem 5 év távlatában ha nem 7 10 15 év távlatban gondolkodva!!!
És még egyszer mondom balgaság lenne nem Aaronra szabni az egész "frencsájz" formáját ha egy korszakos zseni áll a rendelkezésedre akivel simán nyerhetsz a benne lévő tehetség és potenciál alapján 2-3 Super Bowlt!!
Ugye hallod 2-3 Bowlt mondtam még 15 év távlatába is szurkolók csapat tulajok gondolkozás nélkül elfogadnák ,hisz sok csapatnak még az 1 is hatalmas siker lenne, sőt sok csapat annak is örülne ha stabil PO résztvevő lehetne nem ,hogy még Bowlt is nyerhetne nem is egyet hanem rögtön kettőt !
Szóval Igen ha nekem ilyen irányitóm lenne én igen is szinte mindent alá rendelnék neki !!!És megpróbálnám kihozni belőle a maximumot ! Mert kitudja mikor lesz újra ilyen tehetségű irányítóm mint ő !!!!

Miért Hívja át a játèkokat ????
Szerintem erre roppant egyszerű a válasz nem bízik az edzőjében!!!
És mint tudjuk okkal nem bízott az "EX"edzőben!
Szerintem ha egy új és nagyonfontos olyan edzőt kap akiben maximállisan megbízik ez a probléma azonnal megfog szűnni !
Én így látom a dolgokat!!
De ez csak egy vélemény személyszerint az enyém !
Rózsa Sándor betyár (ex Bundi)
11 év alatt nem nyert kettőt, nem látom, hogyan nyer 5 év alatt kettőt. Nem kizárólag McCarthy miatt nem nyert kettőt, tegyük hozzá, és ne állítsuk már be MM-et egy Hue Jacksonnak, mert nem az! Volt olyan eset is, hogy még védelme is volt a GB-nek, mégis volt náluk jobb csapat, ilyen ez a popszakma (kiegészítve azzal, hogy az NFC mostanában erősebb az AFC-nél, sokkal több a potenciális kihívó, mint odaát, ahol a Pets dolga ezért is könnyebb, meg sok más okból jók)
Fast Willie
Senki nem állította be úgy !!! Én biztos nem !
De abba szerintem sokan egyet értenek itt velem ,hogy Rodgersnek 1 nél azért több gyűrűjének kéne lennie !
És kövezzetek meg de én azon a véleményen vagyok ,hogy ez igen is McCarthy felelőssége!!!És erről ,hogy nem így van senki nem fog tudni meggyőzni !!!!
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 650

JéBé Green Bay Packers 6 627
Nem kell itt senkit alarendelni, amikor nyertunk sem volt a csapat senkire epitve vagy alarendelve. Egyszeruen ossze jott egy jo brigad egy zsenialis Rodgerssel. Rodgers meg mindig zsenialis, egyaltalan nem vele kell foglalkozni itt szerintem. Teljesen mindegy milyen mentalitasu, karizmaju edzo jon, ha jo csapatot, kreativ offenset epit nem lesz semmilyen problema, ahogy McCarthyval sem volt amig potens tudott lenni.

Szerkesztette: JéBé
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Szerintem nem kell MINDENT Aaron Rodgersnek alárendelni, mert Aaron Rodgers a Green Bay Packers "alárendeltje". A kezébe kell adni a labdát, alátenni normális stratégiát és főképp egy kiegyensúlyozott csapatot. Jó, kreatív edzőkkel.

Rá kell építeni a csapat alapját, de a jövőt feladni nem kell sem érte, sem miatta. Egy sikeres franchise hosszútávon gondolkozik, a fenntarthatóságban. A Packersnél sem hülyék ülnek, Gutekunst meg nekem kifejezett keménykezű, de megfontolt vezetőnek tűnik (eddig). Ha Rodgers miatt nem fejlődik a csapat, akkor továbblép és megpróbálja megtalálni az utódját. Ez várhatóan max 5 év, de a franchise tovább él...
Fast Willie
Alárendelés alatt taktikát,draftrol emberek kiválasztását értem!
Mert szerintem még tutti van 2 de jobb esetben 4 brutál év Aaronba ahol még a tudása legjavát tudja adni !!! Kérdem én ha van egy olyan irányitód aki képes lehet egy megfelelő edző irányitása alatt kvázi 2-3 Super Bowlt nyerni akkor te nem áldozol be ennek mindent ???Én személyszerint gondolkozás nélkül Igen ! És miért is ?? Nagyon egyszerű a válasz.Leszámítva a Patst itt minden csapat összetenné a két kezét ha 5 év alatt 2 Bowlt tudna nyerni !De vissza kanyarodva mi történik akkor ha Rodgers ki öregszik és én rá építettem a csapatot a válasz roppant egyszerű SEMMI!!!!Majd szépen el kezdem újra építeni a csapatot akár egy másik elgondolás alapján vagy megpróbálok egy hasonló stílusú QB hozni mint Rodgers és szépen beíllesztem a helyére!
Mert ha őszinte akarsz lenni minden csapat ezt csinálja csak lehet nem 5 év távlatában ha nem 7 10 15 év távlatban gondolkodva!!!
És még egyszer mondom balgaság lenne nem Aaronra szabni az egész "frencsájz" formáját ha egy korszakos zseni áll a rendelkezésedre akivel simán nyerhetsz a benne lévő tehetség és potenciál alapján 2-3 Super Bowlt!!
Ugye hallod 2-3 Bowlt mondtam még 15 év távlatába is szurkolók csapat tulajok gondolkozás nélkül elfogadnák ,hisz sok csapatnak még az 1 is hatalmas siker lenne, sőt sok csapat annak is örülne ha stabil PO résztvevő lehetne nem ,hogy még Bowlt is nyerhetne nem is egyet hanem rögtön kettőt !
Szóval Igen ha nekem ilyen irányitóm lenne én igen is szinte mindent alá rendelnék neki !!!És megpróbálnám kihozni belőle a maximumot ! Mert kitudja mikor lesz újra ilyen tehetségű irányítóm mint ő !!!!

Miért Hívja át a játèkokat ????
Szerintem erre roppant egyszerű a válasz nem bízik az edzőjében!!!
És mint tudjuk okkal nem bízott az "EX"edzőben!
Szerintem ha egy új és nagyonfontos olyan edzőt kap akiben maximállisan megbízik ez a probléma azonnal megfog szűnni !
Én így látom a dolgokat!!
De ez csak egy vélemény személyszerint az enyém !
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 650
Szerintem nem kell MINDENT Aaron Rodgersnek alárendelni, mert Aaron Rodgers a Green Bay Packers "alárendeltje". A kezébe kell adni a labdát, alátenni normális stratégiát és főképp egy kiegyensúlyozott csapatot. Jó, kreatív edzőkkel.

Rá kell építeni a csapat alapját, de a jövőt feladni nem kell sem érte, sem miatta. Egy sikeres franchise hosszútávon gondolkozik, a fenntarthatóságban. A Packersnél sem hülyék ülnek, Gutekunst meg nekem kifejezett keménykezű, de megfontolt vezetőnek tűnik (eddig). Ha Rodgers miatt nem fejlődik a csapat, akkor továbblép és megpróbálja megtalálni az utódját. Ez várhatóan max 5 év, de a franchise tovább él...
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 931
Azert ha igaz, h Arians azert passzolta le ilyen gyorsan a lehetoseget, mert "lám McC kirugasat is csak elintezte Aaron", es onallositotta magat, (tul-)gyakran athivogatja onkenyesen a jatekokat - akkor nem lesz konnyu karizmatikus edzot talalni melle (ld. Moss tweetje). Pl. JMD titka is valoszinuleg abban van, h TB hisz benne - vegrehajtja game plan-t es a NE tipusu szervezeti kultura nem is fogadja el az onalloskodast (nyilvan nem a jatek olvasasbol adodo athivasra gondolok). Velemeny?
jossbeaumont
Arians azért passzolta le, mert korábban is megmondta, hogy a Browns padjára ülne le egyedül, mivel nekik szurkol.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Aki Aaron Rodgerst bántja az nem igazi szurkoló ! Vagy egyszerűen amnéziás vagy csak valakit szánt szándékkal bántani akar ! Ez az ember éveken keresztül szívét lelkét kitette a csapatért ,mindig 110%-on harcolt a sikerért !És igen lehet az útóbbi hónapokban ez a 110% csökkent 100% vagy esetleg 90 %!De legyünk öszinték a Malac ex edző kezei alatt (ha ilyen inkompetens fönökünk lenne a meloba és nap mint nap a hülyébnél hülyébb feladatokat bízna ránk mi ,hogy teljesítenénk a munkánkban ???🤔Azért ezt a kérdést mindenki tegye fel magának!)egy percig ne csodálkozzunk ,hogy Aaron is "megcsömörlöt" egy picit !
Na és azt sem szabad elfelejteni,hogy Rodgers ti álltalatok nevezett "lélektelen" játékával is sokkal de sokkal jobb mint a liga legtöbb irányitója!!!Ezt nagyon nem kéne elfeeljteni ! Plusz azt sem,hogy hol lennétek nélküle??????

+1 Ja és tényleg mutassatok még egy irányítót akit kiskocsival visznek az öltözőbe és rákövetkező hetekben mint ha mi sem történt volna (pedig a sérülés nem múlt el )ugyan úgy küzd és hajt ha nem jobban a csapat sikeréért mint előtte !!!!!
Rózsa Sándor (betyár)
Bocsanat, de mint az itt kibontakozott vita elinditoja, kenytelen vagyok kozbeszolni. A dolog onnan indult, h nem neheziti-e meg egy igazan karizmatikus edzo leigazolasat, hogy Arod kicsit "allam az allamban" lett GB-ben.
Valami itt felre lett erteve: aktivan verjuk a hatsot az anyafoldbe, h Favre utan Aaron jutott. Ha ugy erted, h nem mindannyian tiszteljuk amit letett csapattal es edzokkel, aztan csapat es vegul gyakorlatilag edzo nelkul, akkor nagyon rosszul erted.
Maximalisan ertjuk es tiszteljuk azert ahogy jatszik, jatszott. Az teny, soha nem volt "olyan/ugy" neman lojalis a szervezethez, edzokhoz, mint Wilson, vagy Brady.
De a kiindulo kerdes nem is ez volt...
Es ha szabad, azert ne nevezzuk ezen a helyen a GB-t ujra SB gyozelemhez es szamtalan rajatszashoz vezeto, itt megis tisztelt edzott McCarthyt "Malac ex edzonek".
Ha ti rosszabb evek kinlodasa utan feneken rugtatok volna Carroll-t, most nem lehetne ilyen csapatotok.
Sztem GB-ben ugyan mindenki kicsit fellelegzett a megfaradt McC tavozasa utan, de azert ettol sajnos nem kezdodik holnap uj aranykor (de azert remelem), es sok felresiklott dolgot kell egyenesbe hozni. Sajnos a vilag legjobb QBje, akar ki is az, sem tud egyedul csodat tenni az NFL-ben.
Szoval az "aki itt bantani akarja..." mondatodra: Nem akarja.
jossbeaumont
Nálunk nem voltak hosszú kínlódós évek !
Sorry a Malacért ! (A malacot valamelyik eredménykövetőböl vettem egy itteni szurkolótol,és szigóruan a külsejére utaltam vele)
+megjegyezném ez sok zsír rohadtúl ártalmas az egéségére szegénynek
Aaron szerény vélleményem szerint igen is lehet állam az államban !
Ide olyan edző kel aki mindent Aaron mögé és alá helyez ! (Carroll részben ezt megtette pl.közölte a Legion tagjaival nem lehet zrikálni Wilsont de az egy más tészta ezt példának hoztam)
Azt kel megérteni hogy mindent Aaron kepességeire kel szabni ,akár mint egy kiskirály mivel a képessége és tehetsége ,na meg a valós tudása ezt kívánja meg !Ha ezt egy új edző felismeri és ezalapján cselekszik akár már jővőre SB esélyes csapat vagytok!
Max 2-3 embere van szükségetek a csapatba amit a mostani draftról simán össze tudtok szedni,mivel még viszonylag előröl is fogtok húzni köszönhetően a mostani tabellán elfoglalt helyeteknek!

Egy szó mint száz szerintem értelmes edző a ligában azonnal Aaron Rodgers köré akar csapatot épiteni mert tudja ,hogy a pali a liga eddigi története szerint a valaha volt legjobb top 5 irányitója közé tartozik ! Én ha edző vagyok ŐT AKAROM QB ÉS KÉSZ !!!!

Útóirat:Nem akartam senkit megbántani, csak a józan paraszti vélleményemet írtam le amit 8 hónappal a sportág megismerése után fogalmaztam meg e adott témában !!!!
több mint 5 éve
jossbeaumont Green Bay Packers 1 122
Aki Aaron Rodgerst bántja az nem igazi szurkoló ! Vagy egyszerűen amnéziás vagy csak valakit szánt szándékkal bántani akar ! Ez az ember éveken keresztül szívét lelkét kitette a csapatért ,mindig 110%-on harcolt a sikerért !És igen lehet az útóbbi hónapokban ez a 110% csökkent 100% vagy esetleg 90 %!De legyünk öszinték a Malac ex edző kezei alatt (ha ilyen inkompetens fönökünk lenne a meloba és nap mint nap a hülyébnél hülyébb feladatokat bízna ránk mi ,hogy teljesítenénk a munkánkban ???🤔Azért ezt a kérdést mindenki tegye fel magának!)egy percig ne csodálkozzunk ,hogy Aaron is "megcsömörlöt" egy picit !
Na és azt sem szabad elfelejteni,hogy Rodgers ti álltalatok nevezett "lélektelen" játékával is sokkal de sokkal jobb mint a liga legtöbb irányitója!!!Ezt nagyon nem kéne elfeeljteni ! Plusz azt sem,hogy hol lennétek nélküle??????

+1 Ja és tényleg mutassatok még egy irányítót akit kiskocsival visznek az öltözőbe és rákövetkező hetekben mint ha mi sem történt volna (pedig a sérülés nem múlt el )ugyan úgy küzd és hajt ha nem jobban a csapat sikeréért mint előtte !!!!!
Rózsa Sándor (betyár)
Bocsanat, de mint az itt kibontakozott vita elinditoja, kenytelen vagyok kozbeszolni. A dolog onnan indult, h nem neheziti-e meg egy igazan karizmatikus edzo leigazolasat, hogy Arod kicsit "allam az allamban" lett GB-ben.
Valami itt felre lett erteve: aktivan verjuk a hatsot az anyafoldbe, h Favre utan Aaron jutott. Ha ugy erted, h nem mindannyian tiszteljuk amit letett csapattal es edzokkel, aztan csapat es vegul gyakorlatilag edzo nelkul, akkor nagyon rosszul erted.
Maximalisan ertjuk es tiszteljuk azert ahogy jatszik, jatszott. Az teny, soha nem volt "olyan/ugy" neman lojalis a szervezethez, edzokhoz, mint Wilson, vagy Brady.
De a kiindulo kerdes nem is ez volt...
Es ha szabad, azert ne nevezzuk ezen a helyen a GB-t ujra SB gyozelemhez es szamtalan rajatszashoz vezeto, itt megis tisztelt edzott McCarthyt "Malac ex edzonek".
Ha ti rosszabb evek kinlodasa utan feneken rugtatok volna Carroll-t, most nem lehetne ilyen csapatotok.
Sztem GB-ben ugyan mindenki kicsit fellelegzett a megfaradt McC tavozasa utan, de azert ettol sajnos nem kezdodik holnap uj aranykor (de azert remelem), es sok felresiklott dolgot kell egyenesbe hozni. Sajnos a vilag legjobb QBje, akar ki is az, sem tud egyedul csodat tenni az NFL-ben.
Szoval az "aki itt bantani akarja..." mondatodra: Nem akarja.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Aki Aaron Rodgerst bántja az nem igazi szurkoló ! Vagy egyszerűen amnéziás vagy csak valakit szánt szándékkal bántani akar ! Ez az ember éveken keresztül szívét lelkét kitette a csapatért ,mindig 110%-on harcolt a sikerért !És igen lehet az útóbbi hónapokban ez a 110% csökkent 100% vagy esetleg 90 %!De legyünk öszinték a Malac ex edző kezei alatt (ha ilyen inkompetens fönökünk lenne a meloba és nap mint nap a hülyébnél hülyébb feladatokat bízna ránk mi ,hogy teljesítenénk a munkánkban ???🤔Azért ezt a kérdést mindenki tegye fel magának!)egy percig ne csodálkozzunk ,hogy Aaron is "megcsömörlöt" egy picit !
Na és azt sem szabad elfelejteni,hogy Rodgers ti álltalatok nevezett "lélektelen" játékával is sokkal de sokkal jobb mint a liga legtöbb irányitója!!!Ezt nagyon nem kéne elfeeljteni ! Plusz azt sem,hogy hol lennétek nélküle??????

+1 Ja és tényleg mutassatok még egy irányítót akit kiskocsival visznek az öltözőbe és rákövetkező hetekben mint ha mi sem történt volna (pedig a sérülés nem múlt el )ugyan úgy küzd és hajt ha nem jobban a csapat sikeréért mint előtte !!!!!
több mint 5 éve
twitch(4thline) Green Bay Packers Wisconsin Badgers 659 — twitch@citromail.hu
De miert nem volt vezer? Evek ota szenvedunk, sokadik szezonban amikor jol lathatoan mar tenyleg minden vegleg tonkrement mit kene csinalnia? O jol jatszik, nem alibizik, nem nyilatkozik senkirol rosszat. Az hogy a testbeszeden, a gesztusain latszik hogy a fasza tele volt mar az egesszel az szerintem ertheto. A McCarthyval valo konfliktusa is nyilt titok volt de o sosem ment bele nyilvanosan a mocskolodasba, az eredmenyek miatt abszolut jogos volt a turelem elfogyasa foleg ugy hogy o vegig teljesitett...
JayB
Legegyszerűbb, ha a  packershungaryclub.hu/ Week 13 – Értékelőből idézek:

"Legelsőként Aaron Rodgers "lélektelen" játéka érdemel pár szót. Lehangoló volt látni, ahogy Mr. 135 millió dollár mosolyogva, nevetgélve, szemmel láthatóan vidáman konstatálta még a saját rossz passzait is. Semmi tűz, semmi győzni akarás nem látszott rajta, ami számunkra (és biztosan sok rajongó számára) eléggé lélekromboló volt. Ez a viselkedése nem azt a Rodgerst mutatta, akit megszoktunk és szeretünk, a harcos, mindig "éles" és veszélyes QB gurut. "
több mint 5 éve
uatu Indianapolis Colts 902 — uatu@freemail.hu
Úgy látszik sokan már elfelejtették, hogy az első héten Rogers-t úgy lezúzták, hogy abból az irányítók 99%-a fél szezont pihen, erre ő visszajött és megnyerte a meccset. Aztán összeszorított fogakkal, sántikálva is kiállt hétről hétre. Ennél többet mit vártok? Álljon be a secondary-be is?
több mint 5 éve
JéBé Green Bay Packers 6 627
De miert nem volt vezer? Evek ota szenvedunk, sokadik szezonban amikor jol lathatoan mar tenyleg minden vegleg tonkrement mit kene csinalnia? O jol jatszik, nem alibizik, nem nyilatkozik senkirol rosszat. Az hogy a testbeszeden, a gesztusain latszik hogy a fasza tele volt mar az egesszel az szerintem ertheto. A McCarthyval valo konfliktusa is nyilt titok volt de o sosem ment bele nyilvanosan a mocskolodasba, az eredmenyek miatt abszolut jogos volt a turelem elfogyasa foleg ugy hogy o vegig teljesitett...
több mint 5 éve
twitch(4thline) Green Bay Packers Wisconsin Badgers 659 — twitch@citromail.hu
Lehet, hogy AR igen is önállósította magát már sok esetben. De ha te vagy az egyik legjobb és látod, hogy a behívott play az előző 10 alkalommal sem sikerült, 11. -jére te nem önállósítottad volna magad?
Egy nagyon mélyre nyúló gondolat volt valahol megpengetve még pár hete valahol. Mégpedig, hogy tud-e annyira rossz lenni minden idők egyik legjobb irányítója, hogy a csapat annyira gyenge legyen, hogy menesszék a vezetőedzőt. Ez egy elég 22-es csapdája, ahol ha még hiszünk is kicsit az ilyen irányú összeesküvés elméleteknek, akkor AR egy átlagos szezonja eddig minimum 8 győzelmet jelentett. És AR általában nem átlagos, szóval legtöbbször bent voltunk a PO-ban.
Akkor csinálja ezt karrierje végéig? Adja a maxot ami láthatóan a PO-ig elég de tovább nem? Vagy áldozzon be egy évet és legyen kicsit tudása alatti, és lám egyből hol áll a csapat.
Teszem hozzá az átlag alatti AR is 1 INT-el áll idén és 99-es QBR-je.

35 éves, van talán még 3-4-(5+?) éve.
Én nem tudom mennyire van tudatosság a teljesítménye mögött, hogy ki akarta rúgatni MM-t, de ha volt is én egy percig se hibáztatnám ezért.
alatriste
Ezen nem feltétlenül a pályán kellett volna munkálkodnia...A Lambeau Field fagyott gyepén azért igazi vezéreként is viselkedhetett volna a 100 szezonját "ünneplő" csapatnak....
több mint 5 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 056 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Lehet, hogy AR igen is önállósította magát már sok esetben. De ha te vagy az egyik legjobb és látod, hogy a behívott play az előző 10 alkalommal sem sikerült, 11. -jére te nem önállósítottad volna magad?
Egy nagyon mélyre nyúló gondolat volt valahol megpengetve még pár hete valahol. Mégpedig, hogy tud-e annyira rossz lenni minden idők egyik legjobb irányítója, hogy a csapat annyira gyenge legyen, hogy menesszék a vezetőedzőt. Ez egy elég 22-es csapdája, ahol ha még hiszünk is kicsit az ilyen irányú összeesküvés elméleteknek, akkor AR egy átlagos szezonja eddig minimum 8 győzelmet jelentett. És AR általában nem átlagos, szóval legtöbbször bent voltunk a PO-ban.
Akkor csinálja ezt karrierje végéig? Adja a maxot ami láthatóan a PO-ig elég de tovább nem? Vagy áldozzon be egy évet és legyen kicsit tudása alatti, és lám egyből hol áll a csapat.
Teszem hozzá az átlag alatti AR is 1 INT-el áll idén és 99-es QBR-je.

35 éves, van talán még 3-4-(5+?) éve.
Én nem tudom mennyire van tudatosság a teljesítménye mögött, hogy ki akarta rúgatni MM-t, de ha volt is én egy percig se hibáztatnám ezért.

Liverpool Fc fan
több mint 5 éve
gamerkr Green Bay Packers 10 223 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Ebbe senki nem lat bele de lassan ott tarunk hogy Rodgers egy arogans csavo aki mindenkinel nagyobbnak kepzeli magat es barki legyen az edzo fel kell kotnie a gatyat.😀 Vicces
JayB
 eu.jsonline.com/story/sports/nfl/packers/2018/12/07/packers-morning-buzz-damarious-randall-criticizes-mike-mccarthy-firing/2221777002/

Browns free safety Damarious Randall called out the Packers for firing Mike McCarthy, blaming their 4-7-1 record on bad personnel moves instead.

“I don’t know,’’ Randall said when asked if the game has passed McCarthy by. “They traded away all their good players and they expect Aaron Rodgers to just be magical. The magic hasn't been so magical lately. But other than that, I don’t know.’’

kezdődik

több mint 5 éve
JéBé Green Bay Packers 6 627
Ebbe senki nem lat bele de lassan ott tarunk hogy Rodgers egy arogans csavo aki mindenkinel nagyobbnak kepzeli magat es barki legyen az edzo fel kell kotnie a gatyat.😀 Vicces
több mint 5 éve
jossbeaumont Green Bay Packers 1 122
Azert ha igaz, h Arians azert passzolta le ilyen gyorsan a lehetoseget, mert "lám McC kirugasat is csak elintezte Aaron", es onallositotta magat, (tul-)gyakran athivogatja onkenyesen a jatekokat - akkor nem lesz konnyu karizmatikus edzot talalni melle (ld. Moss tweetje). Pl. JMD titka is valoszinuleg abban van, h TB hisz benne - vegrehajtja game plan-t es a NE tipusu szervezeti kultura nem is fogadja el az onalloskodast (nyilvan nem a jatek olvasasbol adodo athivasra gondolok). Velemeny?
több mint 5 éve
nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 3 613
Többen leírtátok, hogy jobb ha a PO-ba se jutunk, mert esetleg maradna MM.
Most, hogy nincs MM és esélyünk is vagy 10%, tegyük oda magunkat?
Tactful Cactus
En igazán csak Bears meccsre koncentrálnék , nekünk idén az lehet a Sb , h őket oda vissza , ennél nagyobb célt pláne Po sanszot én nem látok .
több mint 5 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 12 656
Többen leírtátok, hogy jobb ha a PO-ba se jutunk, mert esetleg maradna MM.
Most, hogy nincs MM és esélyünk is vagy 10%, tegyük oda magunkat?

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 5 éve
Peszinter Ferenc 709 — 中国加油
• Lead NFL in throwaways
Pep71
Rodgers legmegbízhatóbb elkapója=bárki az oldalvonalon kívül. Picket se szedtek róla.

Seattle elleni konferencia döntő után kellett volna már váltani.
Pep71
Így van.
több mint 5 éve
Pep71 Green Bay Packers 2 049
Snapshot of #Packers stagnation under Mike McCarthy this year:

• Lead NFL in pass rate on first down despite Aaron Jones' 6.5 YPC on 1D
• Lead NFL in passes outside the numbers
• Lead NFL in throwaways
• 7th-lowest play action rate
• 9th-lowest pre-snap motion rate

Elment mellette a liga, de voltak jó évei, Seattle elleni konferencia döntő után kellett volna már váltani.
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Attól azért tartok, hogy mert beszólt Aaronnak (jó, tudom, a csapatnak is) és ki is rúgták, nehogy azt vetítse előre ami Favre utolsó éveiben volt, hogy én a HOF playa fontosabb vagyok mint a franchise.
Gergőbácsi
Az elv maga valóban szomorú, de a tény az tény. ARod több jelenleg mint a Green Bay.
alatriste
Akkor már csak - remélem jó pár sikeres év múlva - abban bízhatunk, hogy a váltás ugyanolyan sikeres lesz, Arod és Brett között volt.
Gergőbácsi
Akkor ránk gyújtja a franchise-t a többi csapat. 😀
alatriste
Amíg Hall of Fame-irányítókkal 16 és 11 év alatt egy-egy bajnoki címet szereztek, addig szerintem senki sem fogja sajnálni tőlük ezt 😊