Jacksonville Jaguars

29 feliratkozó

több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Jééé, lehet gépről is hozzászólni a topichoz 😀
Úgy látszik, csak kellően sokat kellett hozzá bénázni. Én csak a Red Zone-t láttam, de eléggé wtf érzésem volt. Jól néz ki a csoportotok, remélem, a hátralévő 10 fordulóból nem nyer hétszer két csapat is

Bryan miatt meg ne izgulj már ennyit, fogsz majd itt tapsikolni még a következő években 😉

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kezd 2008-as érzésem lenni... Remek rájátszást érő szezon (és Pats elleni PO vereség) után egyre inkább nagy faszságoknak tűnő döntések sora az offseasonban, egyre nagyobb sérüléshullám, az 1. körösünk a Floridáról egy nagy nulla(köszi Wyatt a felesleges hypeot, azt a teljesen foglalatlan mozdulatsort, amit Taven bemutatott Prescott hosszú futásánál nekem volt kínos nézni) és fokozatos és teljes szétesés a pályán. Még a 3-3-as mérleg is stimmel, innen lett 5-11 a vége, ebből az egyik W a 0-16-os Lions ellen jött (a másik mondjuk az ifjú Rodgers és a Packers ellen).

Múlt héten még lehetett mentegetni a D-t, hogy ők tulajdonképpen helyt álltak(ami igaz is volt - kaptak vállalható 23 pontot a liga legjobb támadósorától, és Mahomes nem dobott egy TD-t se). Ezen a héten már az ez a rész is terített betli volt. Az offensere meg már szót se érdemes vesztegetni. Vagy Blake bassza el, vagy az elkapói.

Jamaal Charles "nagy" igazolás volt (kb mint eddig Norwell) 5 futás, 5 yard. Meg volt 1 elkapása 5 yardért. De biztos remek volt a workoutja.

A jövő heti Texans meccs "must win". Ha azt bukjuk, nem lesz itt még a playoff se, nem hogy Super Bowl. Ha összekapjuk magunkat, és nyerünk akkor még van visszaút. De az utóbbi 2 hét formáját (meg a Texans 3 W-jét zsinórban) elnézve ez nagyon nem lesz egyszerű. Ha bukjuk a meccset, ott van vége a playoff reményeinknek idénre, gyenge divízió ide vagy oda.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jó hír - Flowers inaktív.
 twitter.com/Jaguars/status/1051547627001507840
Legalább ma nem nyírja ki Bortlest. Mondjuk azt nem vágom, kie lenne így a LT, ha történne valami Josh Walkerrel. Parnell átmegy LT_nek vagy a jövő RT-je, Will Richardsson áll be oda?

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Rapapapa szerint Ramsey ma este pálya lép Jerryworld gyepén.


Draftolásakor sima első körös billogot sütöttek rá azzal, rengeteg területen kell még fejlődjön, de minden adott hozzá, csak senki ne akarja őt a kezdőbe tenni egyből, mert Ő messze nem olyan képzett még.
Persze egész újonc szezonjában kezdő volt.
Én nem azt mondom, hogy a Giantsnél rontották el, de az simán benne van, hogy idő előtt került a pályára, ami rosszul hatott rá.
Húsrágó
Hát pedig a Giants b*szta el.
1/9-en nem viszel ki olyan játékost, aki nem azonnali impact player, hanem padoztatnod kell az újoncszerződése alatt, (kivéve QB-k).
Flowers kiváló pick lett volna egy körrel később ugyanitt, és akkor lehet vele kísérletezni.

Emlékszem, már aznap este is mindenki az óriásokon röhögött. 😀
Meg kb azóta is.
akdestroyer
Az akkori vezetőedző és még az akkori pozíciós edzője most itt van nálunk... Amúgy milyen furcsa az élet. Brandon Linderrel együtt játszott a Miami O-linejában. Linder azóta a liga egyik legjobb centere lett,ha épp nem sérült, Flowers meg az NFL bohóca...

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
JustoVillar Michigan State Spartans 588
Már csak Breshad Perriman kell ide WR-nek és kész is a Roster.
KeyG
Meg Manziel Bortles helyett 😀

Szombathelyi Haladás
Boston Celtics
Michigan State Spartans
Kansas City Royals
West Virginia Mountaineers
New Hampshire Wildcats
több mint 5 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 594
Draftolásakor sima első körös billogot sütöttek rá azzal, rengeteg területen kell még fejlődjön, de minden adott hozzá, csak senki ne akarja őt a kezdőbe tenni egyből, mert Ő messze nem olyan képzett még.
Persze egész újonc szezonjában kezdő volt.
Én nem azt mondom, hogy a Giantsnél rontották el, de az simán benne van, hogy idő előtt került a pályára, ami rosszul hatott rá.
Húsrágó
Hát pedig a Giants b*szta el.
1/9-en nem viszel ki olyan játékost, aki nem azonnali impact player, hanem padoztatnod kell az újoncszerződése alatt, (kivéve QB-k).
Flowers kiváló pick lett volna egy körrel később ugyanitt, és akkor lehet vele kísérletezni.

Emlékszem, már aznap este is mindenki az óriásokon röhögött. 😀
Meg kb azóta is.

több mint 5 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 024 — Jaguars fan
Jó poén, csak sajna nem tudok röhögni rajta....
 twitter.com/geoffschwartz/status/1050809467749769216
Még egy elgondolkodtató meglátás Schwartztól
 twitter.com/geoffschwartz/status/1050810968631070722
iktriad
Draftolásakor sima első körös billogot sütöttek rá azzal, rengeteg területen kell még fejlődjön, de minden adott hozzá, csak senki ne akarja őt a kezdőbe tenni egyből, mert Ő messze nem olyan képzett még.
Persze egész újonc szezonjában kezdő volt.
Én nem azt mondom, hogy a Giantsnél rontották el, de az simán benne van, hogy idő előtt került a pályára, ami rosszul hatott rá.

Amúgy volt egy fickó, akit az első körben draftoltak 2007-ben, a harmadik évére annyira szarul játszott, hogy szezon végén már a kezdő helyét is elveszítette ezért egy kondíciós pickért cserébe váltott csapatot, ahol kétszeres pro bowler lett és még mindig a ligában van. Igen, Reggie Nelson.

Szóval van ilyen eset is, és még mielőtt a Sátán görbe, szegecselt f@szát tuszkolnátok Ereck minden létező testnyílásába a gyors elhalálozását remélve: adjatok neki pár hetet! Nézhetetlen Nelson (aki be volt oltva szerelés ellen) is cserének ment a Bengalsba aztán pár forduló után már kezdő volt. Persze lehet, hogy a fickó tragédia marad, de az esélye legyen meg.
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Jó poén, csak sajna nem tudok röhögni rajta....
 twitter.com/geoffschwartz/status/1050809467749769216
Még egy elgondolkodtató meglátás Schwartztól
 twitter.com/geoffschwartz/status/1050810968631070722
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Szerintem már blokkolni próbált Blakenek, de a 70+ éves TC túl gyors volt neki...
 twitter.com/AllbrightNFL/status/1050812809800429568


Ha ez bekerül a kezdőbe, kábé ott lesz vége a szezonunknak elit D ide vagy oda.
 twitter.com/zach_goodall/status/1050809318520619009
Amúgy nálam ez a jelenet automatikus elutasítást jelentene, De olyan régen volt az az első heti meccs,,,,

Már csak Breshad Perriman kell ide WR-nek és kész is a Roster.
KeyG
Vagy Dez,

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
KeyG Baltimore Ravens 7 983
Már csak Breshad Perriman kell ide WR-nek és kész is a Roster.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Go Jags!
 twitter.com/geoffschwartz/status/1050127760625160195

Utánanéztem, pl. Luke Joeckel is FA még. Ok, ő se váltotta meg a világot, sőt, de basszus még őt is előbb visszahozom, mint hogy leigazoljam Flowerst. De Coughlin tudja...

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Philip Heilman másvéleménye Flowersről.
 twitter.com/phillip_heilman/status/1050809914472443910
(Szerencsére) csak 1 évre írt alá. Remélem veteránminimumért.

Az új csapattársai közül ASJ azért bízik benne.
 twitter.com/Aesj88/status/1050820630088740864
Lehet csak most ütött be nála a gyógyszer a hasfalműtéte előtt/után.... 😊 Én is bíznék benne, csak pl. az a gif ne lenne ott Seferian-Jenkins tweetjében...


De legalább végre egy életre megtanulja, miféle pass rusher Calais (segítek Ereck, nem speed).

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
No comment.
 twitter.com/Jaguars/status/1050808838092283904
Ja, de egyvalamit hozzáfűznék.
 www.youtube.com/watch?v=ujhImZbroIg
Csak a Giants meccse game tapeje elegendő oknak kellene, hogy legyen hogy 40 méteres póznával se érjünk hozzá, erre le is igazoljuk.

Ez azt is jeleni, hogy mostantól a múlt vasárnapi Chiefs meccsig 4 támadó snapet játszó Josh Walker jelenleg a jaguars kezdő LT-je (aki nem mellesleg leginkább RG...) És a cseréje Ereck Flowers. Na én mentem a lavórért, mert mindjárt jön vissza a vacsora....

Ideje kapcsolataba lépni Derrick "voodoo master/karate kid Harveyval, hogy szurkálja meg Chris Polinat és 2-3-szor Coughlin és Caldwell rongybabája is kapjon, csak a mihez tartás végett.

Még kettenm az OT Corey Robinson és a RB Thomas Rawls járt nálunk ma workouton.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Megint kezdődik a LS mizéria. Tinker megint IR-re került, A tavaly is pár hétre beugró Matt Overton jött újra a helyére. Felkészül Colin Hoiba...

Fournette, Hayden, Wells mellé Tre Herndon is out besorolást kapott. Ramsey játéka kérdéses (tegnap az edzésen sérült meg a térde). Marrone ma azt mondta az előbb, hogy kiemelten figyelik az állapotát a héten, szóval lehet ez nem a szokásos edzése lelazsálás Jalen részéről...
Ha Ramsey nem tudná vállalni a játékot, van 3 egészséges CB-nk, Bouye, Patmon meg Meeks... Benne van, hogy Meeks után Dee Delaneyt is fel kell hívni az 53-ba. Csak kit rakunk ki, most hogy Bennett és Greene sincs már a csapatnál?....

Szerencsére a hírek szerint Fournette, Hayden és Herndon is futott az edzésen ma. Remélem Leonard nem sérült rá a hamstringjére közben...

Elvittem Charles-t fantasyban, mar csak o mentheti meg kb az RB egysegem. --> vagy labdat se fog kapni, vagy elso cipelesnel megy o is IR-re...
Borbinho
Vagy ami a legvalószínűbb, olyan 3 yard/carry-s átlaggal fog futni.
iktriad
Ő csak a gyűrű miatt jött... 😊 😊 😊
Húsrágó
És egyelőre nem is lazsál.
 twitter.com/phillip_heilman/status/1050787529421656066
Kelleni fog, úgy hogy remélem van elég benya a tankban, hogy megoldja az 1. számú RB posztot minimum 3 hétre.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
Húsrágó Jacksonville Jaguars 3 024 — Jaguars fan
Elvittem Charles-t fantasyban, mar csak o mentheti meg kb az RB egysegem. --> vagy labdat se fog kapni, vagy elso cipelesnel megy o is IR-re...
Borbinho
Vagy ami a legvalószínűbb, olyan 3 yard/carry-s átlaggal fog futni.
iktriad
Ő csak a gyűrű miatt jött... 😊 😊 😊
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Dimitri Flowers jó sokáig volt nálunk a gyakorló csapatban, máris jött a helyére a Cowboy a idei 7. körös pickje RB Bo Scarbrough. Az Alabamára járt

A 3 vasárnap már biztos nem játszó mellett Tre Herndon se edzett ma se, így érik Meeks 2. bevetése.

Vasárnap megint Nantz és Romo kommentálja a meccsünket, eddig 1-1 velük a mérlegünk idén. Tony Corrente lesz a főzebra. Brrr.

Elvittem Charles-t fantasyban, mar csak o mentheti meg kb az RB egysegem. --> vagy labdat se fog kapni, vagy elso cipelesnel megy o is IR-re...
Borbinho
Vagy ami a legvalószínűbb, olyan 3 yard/carry-s átlaggal fog futni.
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 458 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Elvittem Charles-t fantasyban, mar csak o mentheti meg kb az RB egysegem. --> vagy labdat se fog kapni, vagy elso cipelesnel megy o is IR-re...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Úgy tűnik Fournette a 10. héten, a bye week után térhet majd vissza. Ha visszatérős IR-re raktuk volna az 1. hét után, amikor először megsérült, akkor is ebben az időpontban jöhetett volna vissza...

Akkor minimum a következő 3 meccsen jön a Yeldon-Charles duó megtámogatva néha David Williamsszel és RB Blakekel. Én minimum olyan 10 carryvel számolok minimum Charlesnak meccsenként a következő 3 héten, hacsak Hackett megint nem felejti el a futást.

BCC-s irás, hogy mire számíthatunk a 2 új futónktól.
 www.bigcatcountry.com/2018/10/9/17957512/what-can-the-jaguars-expect-from-jamaal-charles-and-david-williams
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ereck Flowers vizitál...úton a segítség 😊
Klaci79
Az ellenfél pass rushereienek? Ha leigazoljuk, megvoodooztatom Chris Poliant Deerrick Harveyval.
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 213
Ereck Flowers vizitál...úton a segítség 😊
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 303 — #NoStress
Ik,
Töröld a Playtime Percentage-os hsz.t, hogy mindenki mindenhonnan irhassom ide.
Sobri Jóska
Sajnos nem tudom, pedig hidd el sokat próbáltam. Ezért is volt az a sok hsz tegnap, hogy átkerüljön az a komment a 2. oldalra és itt ne okozzon gubancokat. Ezek szerint nálad még fent áll, Ha igen probáld meg 25 hszre beállítani 1 oldalt.
iktriad
Baszki, létrehoztad az elpusztíthatatlan hsz.t.
Király vagy.

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
vagy még egy komment kell? ja, így jó, csak ne menjetek a 2. oldalra 😀
Löfli
Azert ez igy eleg csabito annak aki nem tudja mi van ott 😀
Drip
Nem csöcs/fenékrázós gifet rejt az a hsz á lá Bears/Browns topik. Inkább egy kitörölhetetlen szörnyet.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ik,
Töröld a Playtime Percentage-os hsz.t, hogy mindenki mindenhonnan irhassom ide.
Sobri Jóska
Sajnos nem tudom, pedig hidd el sokat próbáltam. Ezért is volt az a sok hsz tegnap, hogy átkerüljön az a komment a 2. oldalra és itt ne okozzon gubancokat. Ezek szerint nálad még fent áll, Ha igen probáld meg 25 hszre beállítani 1 oldalt.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 303 — #NoStress
Ik,
Töröld a Playtime Percentage-os hsz.t, hogy mindenki mindenhonnan irhassom ide.

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 817 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Fournette és Hayden biztosan nem játszik vasárnap, mellé bónusznak Josh Wells se. Szóval Josh Walker, aki a Chiefs meccsig 4 az az négy darab snapet volt fent a támadóknál az NFL-ben tétmeccsen, vasárnap kezdeni fog! Mellesleg ő igazából RG. Szerintem DaMarcus Lawrenceék már kezdik nyalogatni az ujjaikat. Mondom ezt annak ellenére, hogy Walker nem volt olyan rossz vasárnap a Chiefs ellen. De lehet csak Parnell pocsék teljesítménye miatt tűnt ő ennyire jónak...

Yeldon kapja majd a carryk nagy részét, de Marrone szerint Jamaal Charles nagyon jó benyomást tett az edzői stábra a fizikumával és kíváncsi, mit tud hozzátenni a csapat játékához.

Nem hoztuk vissza a héten kirakott Brandon Wildst a practice squadba se, a RB/FB Dimitri Flowers érkezett 10.-nek a gyakorló csapatba. Az Oklahomára járt, az NFL-ben pedig a Jets alkalmazta.

Amúgy Rashad Greene se jött vissza, de az annyira nem tűnt fel senkinek, hogy én is csak most konstatáltam. Pedig milyen jó kis játékosnak tűnt még 2015-ben....

Londonban ugye Sir Blake Bortles még nem kapott ki,
Maka
Szóval akkor a Dallas elleni legutolsó meccsen igazából Henne játszott Bortles mezében 2014-ben? 😊
Tény azóta viszont 3-0 a mérleg Shao nemsokára saját stadionjában. bízzunk a hasonló folytatásban.
Egyébként igazad van, elnézve a hátralévő menetrendet, tényleg nem tűnik nagyon húzósnak csak
a; Bortles ne lenne olyan szeszélyes, mint az április időjárás
b; Nem kéne folytatódnia a trendnek, hogy minden meccsen kidől egy kezdő a támadóktól.*
c; Ne sérüljön le senki a D-ből. 😊

*Bár a támadóknál mindent elmond az eddigi sérültekről, hogy se Lee, se Cam hiányát eddig annyira nem érezzük, egyedül Fournette hiányzott nagyon a Titans ellen (a Chiefs ellen nem, mert Yeldon szvsz jó átlaggal futott, csak Hackett borzasztó korán kisatírozta a run playeket a papírjáról, kb mint Haley 1 éve ellenünk az 1. Steelers meccsen. Érdekesség, hogy az is az 5. héten volt,

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ASJ kiesést se fogjuk megérezni oly nagyon. Grantet meg majd max akkor, ha lesz a 2. meccs a Pats ellen a PO-ban...
És vasárnap megnézzük, milyen a csere cseréje LT-ben. (Bár mint feljebb írtam, a Cowboys nem éppen a legideálisabb ellenfél erre a pass rushuk miatt...).

Szerkesztette: iktriad