Jacksonville Jaguars

29 feliratkozó

több mint 5 éve
Stoki Jacksonville Jaguars 2 323 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Koyack sensei lesz a megmentőnk, meglásd... 😉
Stoki
Így legyen 😊

Bár kicsit tartok a Steelers-től, mert tavaly kétszer is nyertünk ellenük és gondolom vissza akarnak vágni. Ráadásul jó formában vannak velünk ellentétben 😕
dioadam
Én teljes nyugalommal ülők majd le meccset nézni. Annyi esélyünk van nyerni, mint mókusnak az erdőtűzben. Okokat lást feljebb. #tudomnelegyeknegatív #demitcsináljakhaszarokvagyunk?
iktriad
Én is sajnos, nyilván irónia volt, még a "Bills Koyack" is kevés lenne már a lelkemnek!
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ramsey szerint kommunikációs hiba volt az első hosszú Ebron TD-nél(én is ezt mondanám, főleg ha ezzel Todd Wash alatt is vághatom a fát...csak az a bibi, hogy már korábban is volt hasonló estekre példa...)

Továbbá elmondta, hogy a rejtélyes hétfői tweetje a "fake fanok, fake whatever-öknek" szólt. Köszönjünk a mélyen szántó gondolataidat Jalen. Sokat segítettek most is.

Bouye játékára jó esély van, ez jó hír.
Josh Walker (a csere-cseréjének a cseréje) játékára viszont egyre kevesebbm kvázi 0. Ha a szintén nem 100%-os (és itt most nem az agyára gondolok kivételesen) Ereck Flowers fogja védeni Bortles vakoldalát, akkor a Steelersnek lesz vagy 6-8 sackje, ebből T.J. Wattnak egyedül kb 4-5. Tegnap erre még bónusznak A. J Cann is meghúzta a hamstringjét.
Csodás lenne kiállni egy Parnell-Omameh-Shatley-Norwell-Flowers O-fallal az egyik legjobb front 7 ellen....Már a Steelersnek, nem nekünk.

Koyack sensei lesz a megmentőnk, meglásd... 😉
Stoki
Így legyen 😊

Bár kicsit tartok a Steelers-től, mert tavaly kétszer is nyertünk ellenük és gondolom vissza akarnak vágni. Ráadásul jó formában vannak velünk ellentétben 😕
dioadam
Én teljes nyugalommal ülők majd le meccset nézni. Annyi esélyünk van nyerni, mint mókusnak az erdőtűzben. Okokat lást feljebb. #tudomnelegyeknegatív #demitcsináljakhaszarokvagyunk?

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
dioadam Jacksonville Jaguars 546
Koyack sensei lesz a megmentőnk, meglásd... 😉
Stoki
Így legyen 😊

Bár kicsit tartok a Steelers-től, mert tavaly kétszer is nyertünk ellenük és gondolom vissza akarnak vágni. Ráadásul jó formában vannak velünk ellentétben 😕

Szerkesztette: dioadam
több mint 5 éve
Stoki Jacksonville Jaguars 2 323 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Koyack sensei lesz a megmentőnk, meglásd... 😉
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nos Bouye, ha limitáltan is, de edzett ma. Nem edzett Meeks, Ankou és Josh Walker. Ereck Flowers meg limitált volt. A végén még Omameh fog LT-t játszani vasárnap.... Marrone szerint azt is tud, ha kell....
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Úgy tűnik ez az öntörvényűség nem új dolog Jalennél.
 twitter.com/zach_goodall/status/1062071155522068481
Egyébként Wash átrakta őt az Indy meccs második felében pár snap erejéig FS-be. Hm.
iktriad
Ne higyj el mindent Ik, amit az "elemzők" mondanak. Nézd meg a coaches filmet, a Colts play hívásait, a Jags védekezését. Church képtelen volt levédekezni a Colts TE-ket, ezért a meccs egy szakaszában kiküldték szélre cornerbe (mármint Church-öt), a kevésbé veszélyes Colts elkapókra vigyázni, és Ramseyt tették be Church helyére abban bízva, hogy ő jobban meg tudja majd fogni Ebron/Doyle-ékat. Ráadásul Reich a 3TE-s bunch felállásokkal alapból jól meg is zavarta a védelmet. Nem azért volt a tanácstalanság, mert Ramsey átment rouge-ba, hanem mert felkészületlenül érte őket, és keresték, hogy kinek kit kellene fognia.

A vegyes zóna+emberezés egyébként nem először van a Jags playbookban, játszottak ilyent már korábban is. Nem gyakran veszik elő, de időnként előveszik (pl. tavaly a playoffban nem is egyszer). Szóval, ha azt látod, hogy a védelem alapból zónázik, de Ramsey (vagy valaki más) viszont emberezik, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a játékos lett önjáró. Lehet, hogy így lett hívva a játék.

(Zárójelbe: ez a védelmi séma amit a Jags játszik, jól ismert, a koordinátorok számára nyitott könyv. Ráadásul a Jags nem is bonyolítja, lényegében 2 felállást variálnak. Ez csak akkor működhet jól, ha kiváló játékosok vannak a védelemben, akik patentül megcsinálják ami ki van osztva számukra, különben egy jobb OC egy potensebb QB-val keresztben lenyeli. Lehet, hogy az utóbbi pár hétben azért voltak ilyen vegyes zóna+man játékok, mert hiányzik a másik oldalról Bouye, és a támadókat akarták vele off-guard kapni. Bouye rohadtul hiányzott ebből a védelemből vasárnap. Ha vissza fog térni, onnantól valószínűleg jobban fog működni a dolog megint. Hogy a tavalyi szinten-e, a turnover gyár is beindul-e, az más kérdés. Azt azért sokkal nehezebb dió évről évre hozni.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Jagsnél a héten megpróbálnak úgy visszatalálni a helyes útra, hogy visszahozzák a tavalyi embereket

Koyack után Patrick Omameh is visszajött. Norwell kezdheti félteni a helyét. Na jó, nem. 😊
 twitter.com/zach_goodall/status/1062440412588228609
Rajta kívül még jött a Redskins 2015-ös 5. körös pickje, a LB Martrell Spaight. Idén a Dolphinsnál próbálkozott és produkált egy szerelést, viszont tavaly pl. elég sokat játszott a Washingtonban.

IR-re ment Linder, és a 3. UDFA rookie CB Dee Dalaney gondolom visszamegy a practice squadba, ha nem kell senkinek waiveren. Ez jó jel, mert azt jelenti, hogy Bouye lába javul. Bár ha csak Meeks jön vissza az is nagy nyereség. Mondjuk ezen a héten jobb lenne Bouyet visszakapni....

Ezen kívül hoztunk workoutra pár támadó és védőfalembert is.
 twitter.com/caplannfl/status/1062470760265117698

Zach Goodall alapos elemzése a nagy Ebron TD-ről.
 twitter.com/zach_goodall/status/1062544296170135553
Remélem egy darabig ez volt az utolsó eset, amikor Jalen teljesen más sémát játszik, mint amit Wash kér tőle.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Jaguars PR-osa Tad Dickman 😀 😀
kiegtem

Hat igen, a Hill-es nyilatkozat eleg nagykepu es bicskanyitogato volt sztem (meg ha tenyeket is kozolt...). Karma is a bitch.

Az meg azert meglepne, h Caldwell-t veszik elo. A draftok az utobbi 4-5 evben azert nem sikerultek rosszul, es az FA igazolasok is bevaltak tobbnyire. Iden meg kellett vna erositeni az OL-t, h tavalyhoz kepest meg jobb legyen a csapat. Jott Norwell + draftoltatok OT-t. Nem jottek meg be, de szerintem nem rosszabb az idei keret, mint a tavalyi.
Amit fel lehet neki roni, az az h Fournette jott 1/4-en, ma meg latjuk, h Watson + Mahomes hogy nyomjak.
Meg az, h ARob-ot meg Hurns-t is elengedtek. ARob a fajobb, de tavaly nelkule is ment az offense, igy ezt is meg lehet magyarazni.
Kivancsi vagyok mi lesz nalatok hosszu tavon. Sajnos van egy rossz eloerzetem, hogy ha nem lesz gyorsan valtozas (amihez 1 W eleg lenne sztem), akkor a sorozatosan top5ben huzo Jags idoszaka ter vissza, nem a PO eselyes. Aminek esku orultem, kijart a csapatnak meg a szurkoloknak. De ha nem tud nyerni a csapat, akkor nehezebb lesz itt tartani a sajat draftoltakat is. Pedig a tavalyi Jags def-hez hasonloan tehetseges vedelmet sztem nem lattam meg, miota nezem a ligat. Kemenyet, talan statokra jobbat igen, de annyi talent van a def-ben, hogy az vmi elkepeszto.
Lehet edzokrol beszelni, de ha lenne itt egy fra QB...
Hihetetlen milyen szerencsesek vagyunk (mi Colts fanok), h PM utan jott egybol Luck...soha tobbe nem akarok olyan evet, mint a 2011-es volt...
Borbinho
Tad nagyon jó arc. Itt egy remek írás, hogy miként került a mostani helyére.
 www.forbes.com/sites/jerrybarca/2018/05/21/how-to-get-a-start-in-the-nfl-with-the-jacksonville-jaguars-tad-dickman/
Érdemes twitteren is bekövetni ilyen nyalánkságokért. .
 twitter.com/TDickman89/status/1061721439726903301

Fournette Mahomes /Watson helyett és Taven Bryan már Coughlin sara, mert hivatalosan ő mondja ki a végső szót draft idején. Meg az egész terített betli idei offseasonunk kb. összes döntése is.

Caldwell elbaszott 3 Top 3 -as picket, benne a franchise QB-vel, plusz ott van még Gus Bradley kinevezése, mint HC(és ha Shao nem lép közbe az utolsó percben Coughlin kinevezésével, akkor Marrone helyett Mike Smith lenne most a Jags vezetőedzője...). Gus remek ember, de csak Hue Jacksonnak, meg az Eagles egykori tulajának van rosszabb mérlege HC-ként az NFL történetében.... Ennyi elég indok a kirúgáshoz. Most is csak azért GM még, hogy Coughlinnak ne kelljen napi adminisztrálós ügyekkel foglalkoznia, ami már sok lenne neki így 70-en túl(meg szerintem kedve sincs hozzá sok).

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 458 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
A Jaguars PR-osa Tad Dickman 😀 😀
kiegtem

Hat igen, a Hill-es nyilatkozat eleg nagykepu es bicskanyitogato volt sztem (meg ha tenyeket is kozolt...). Karma is a bitch.

Az meg azert meglepne, h Caldwell-t veszik elo. A draftok az utobbi 4-5 evben azert nem sikerultek rosszul, es az FA igazolasok is bevaltak tobbnyire. Iden meg kellett vna erositeni az OL-t, h tavalyhoz kepest meg jobb legyen a csapat. Jott Norwell + draftoltatok OT-t. Nem jottek meg be, de szerintem nem rosszabb az idei keret, mint a tavalyi.
Amit fel lehet neki roni, az az h Fournette jott 1/4-en, ma meg latjuk, h Watson + Mahomes hogy nyomjak.
Meg az, h ARob-ot meg Hurns-t is elengedtek. ARob a fajobb, de tavaly nelkule is ment az offense, igy ezt is meg lehet magyarazni.
Kivancsi vagyok mi lesz nalatok hosszu tavon. Sajnos van egy rossz eloerzetem, hogy ha nem lesz gyorsan valtozas (amihez 1 W eleg lenne sztem), akkor a sorozatosan top5ben huzo Jags idoszaka ter vissza, nem a PO eselyes. Aminek esku orultem, kijart a csapatnak meg a szurkoloknak. De ha nem tud nyerni a csapat, akkor nehezebb lesz itt tartani a sajat draftoltakat is. Pedig a tavalyi Jags def-hez hasonloan tehetseges vedelmet sztem nem lattam meg, miota nezem a ligat. Kemenyet, talan statokra jobbat igen, de annyi talent van a def-ben, hogy az vmi elkepeszto.
Lehet edzokrol beszelni, de ha lenne itt egy fra QB...
Hihetetlen milyen szerencsesek vagyunk (mi Colts fanok), h PM utan jott egybol Luck...soha tobbe nem akarok olyan evet, mint a 2011-es volt...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Úgy tűnik ez az öntörvényűség nem új dolog Jalennél.
 twitter.com/zach_goodall/status/1062071155522068481
Egyébként Wash átrakta őt az Indy meccs második felében pár snap erejéig FS-be. Hm.
iktriad
oke,h Ramsey 1/5 meg tenyleg elso eveiben az egyik legjobb CB-volt (es a tehetsege meg mindig megvan), de ilyenert jobb helyeken azonnali padoztatas jar, ha nem cut.
Oke,h serult Bouye, de az mi, hogy mast jatszik, mint a tobbi 10 tarsa? meg ha jottek volna a pickek az egyenieskedesebol sem mentseg.
nekem ez eleg durva,h nem is az elso eset, kovetkezmenyek nelkul
Borbinho
azért egy cut erős lenne. az offseason azért izgalmas lesz.
winston
Igen, nagyon izgi lesz, mikor a Jags tavasszal lehívja az 5. éves opcióját...

Mindeközben Jalen twitter feedjén.
 twitter.com/jalenramsey/status/1062370797497524224
iktriad
mennyi eselyt latsz ra, h holdoutolni fog?
nekem van egy olyan erzesem, h Donald lavinat inditott el az ideivel. persze nem mindenkinel, hanem akik premier poszton jatszanak es kiemelkedoek is (ami Ramseyre igaz).

szerk: sorry, beneztem. a 2020as szezon elott fog holdoutolni, nem jovore 😀
Borbinho
Ha a Jags alapvető prioritásnak érzi az újraigazolását, akkor nem lesz itt semmilyen holdout. Coughlin és Caldwell is úgy vigyáz rá, mint a hímes tojásra. (Ezzel kiidegelve Hallorant, amikor még itt volt. 😊 ) Emlékszem TC még a védelmébe vette a nyilatkozatai idején, szóval a kvázi GM-ünknek augusztusban semmi baja nem volt vele. Más kérdés, hogy ez a hozzáállás azóta változott-e... (Caldwell véleménye szvsz mindegy, mert sanszos, hogy januárban majd ő lesz az egyik áldozati bárány, akit majd a csalódást keltő szezon miatt kiraknak...).

Marrone szokta kritizálgatni Ramseyt nyilvánosan is ha hibázott, lásd tegnap, de pl. Jalen tegnapi twitteres megjegyzésével kapcsolatban Marrone igyekezett a "kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon" diplomáciai elvet szem előtt tartva nyilatkozni.
 twitter.com/danielrpopper/status/1062094459360428033

Amúgy Jalenből egy tavalyihoz hasonló szezon után kinéztem volna valami holdoutot már jövőre is, de így, hogy neki (sem) megy úgy mint tavaly, szerintem beéri majd az idei "OTA-ket kihagyom, a kötelező edzésekre jövők" mutatvány megismétlésével.

Mellesleg valaki tegnap megjegyezte, hogy mióta Ramsey visszapofázott Tyreek Hillnek a KC meccs előtt, hogy ő a saját posztján lett Pro Bowl és All Pro játékos, nem returnerként, azóta 0-5-el áll a Jags.

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 458 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Úgy tűnik ez az öntörvényűség nem új dolog Jalennél.
 twitter.com/zach_goodall/status/1062071155522068481
Egyébként Wash átrakta őt az Indy meccs második felében pár snap erejéig FS-be. Hm.
iktriad
oke,h Ramsey 1/5 meg tenyleg elso eveiben az egyik legjobb CB-volt (es a tehetsege meg mindig megvan), de ilyenert jobb helyeken azonnali padoztatas jar, ha nem cut.
Oke,h serult Bouye, de az mi, hogy mast jatszik, mint a tobbi 10 tarsa? meg ha jottek volna a pickek az egyenieskedesebol sem mentseg.
nekem ez eleg durva,h nem is az elso eset, kovetkezmenyek nelkul
Borbinho
azért egy cut erős lenne. az offseason azért izgalmas lesz.
winston
Igen, nagyon izgi lesz, mikor a Jags tavasszal lehívja az 5. éves opcióját...

Mindeközben Jalen twitter feedjén.
 twitter.com/jalenramsey/status/1062370797497524224
iktriad
mennyi eselyt latsz ra, h holdoutolni fog?
nekem van egy olyan erzesem, h Donald lavinat inditott el az ideivel. persze nem mindenkinel, hanem akik premier poszton jatszanak es kiemelkedoek is (ami Ramseyre igaz).

szerk: sorry, beneztem. a 2020as szezon elott fog holdoutolni, nem jovore 😀

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Úgy tűnik ez az öntörvényűség nem új dolog Jalennél.
 twitter.com/zach_goodall/status/1062071155522068481
Egyébként Wash átrakta őt az Indy meccs második felében pár snap erejéig FS-be. Hm.
iktriad
oke,h Ramsey 1/5 meg tenyleg elso eveiben az egyik legjobb CB-volt (es a tehetsege meg mindig megvan), de ilyenert jobb helyeken azonnali padoztatas jar, ha nem cut.
Oke,h serult Bouye, de az mi, hogy mast jatszik, mint a tobbi 10 tarsa? meg ha jottek volna a pickek az egyenieskedesebol sem mentseg.
nekem ez eleg durva,h nem is az elso eset, kovetkezmenyek nelkul
Borbinho
azért egy cut erős lenne. az offseason azért izgalmas lesz.
winston
Igen, nagyon izgi lesz, mikor a Jags tavasszal lehívja az 5. éves opcióját...

Mindeközben Jalen twitter feedjén.
 twitter.com/jalenramsey/status/1062370797497524224

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag

Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
 twitter.com/jalenramsey/status/1061980681952288768
nem tul pozitiv hozaallas. gyorsan tenni kene valamit, mert eleg hamar szeteshet az oltozo ha nem jonnek a W-k.
Borbinho
Pontosan. Elcserelni a nudliba. Hosunknek talan nem artana elgondolkoznia azon, hogy mit tett le eddig az asztalra, mire fel jar a pofaja, de ami a lenyeg, az az, hogy ebben az idenyben mit muvel o. Mert masra mutogatni kurva egyszeru, de amikor az elmult fel evet vegig kellett pofazni es szetosztani a liga kubeit meg rajoskodni, akkor persze az elen jart. Amikor teljesiteni kellene, akkor viszont ebben a szezonban eddig nem tul meno.

De nyilvanvaloan mindenki hibas, csak Ramsey nem. Mert ő a kiraly. Valakinek el kellene magyaraznia neki, hogy nem o a vilag kozepe, a csapat fontosabb az egyeneknel, es a nehez idokben pont hogy a hozza hasonlo kalibereknek kellene osszefogni az oltozot, nem pedig tovabb rohasztani.

Ettol a mentalitastol en rosszul vagyok, ez az, amit en egy lassan felszivodo es halalos meregnek gondolok. Pontosan ugyanezert tapsikoltam nagyban, amikor Moncrief epp egy rivalishoz irt ala, a csavo hasonlo cirkuszt nyomott Indianapolisban, cserebe allandoan serult is volt meg, pluszban a csavo lusta volt, nem edzett normalisan es baszott az egesz vilagra. Amikor Luck megserult es jonni kezdtek a zakok, ot meg elovettek a kritikan aluli produkciojaiert, akkor meg rogton elkezdett osztani mindenki mast.

A Coltsnal egyebkent egy nem is olyan regi nyilatkozatban utaltak ra, hogy Ballard hallani sem akart rola, hogy megtartsa, pedig Reich mondta neki, hogy neki kellene.

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
 twitter.com/jalenramsey/status/1061980681952288768
nem tul pozitiv hozaallas. gyorsan tenni kene valamit, mert eleg hamar szeteshet az oltozo ha nem jonnek a W-k.
Borbinho
 twitter.com/RealMBB/status/1062029699361239040
Tony Adams
Lageman ezt többször fel is rótta neki a szokásos hétfői elemzéses résznél (16:15-től látható az első, hosszú Ebron TD-nél az elváltása, 16:56-tól pedig Ramsey zónázik, miközben mindenki más embert fog...)

Ez elég gyerekes viselkedés a részéről. Ez a 3. éve, lassan neki kéne vezető szerepet betöltenie, ehhez képest egyre inkább árt a saját csapatának. Coughlinnak el kéne beszélgetnie vele, ha esetleg Marronera és Washra már nem hallgat. Utóbbi szerintem már kvázi tény. Marrone talán még talán tud hatni rá.

Hol van már a tavalyi hó?...
 twitter.com/HaysCarlyon/status/1062148334545223680

És mivel a szezonunk lassan annyi, Zach Goodall kinyomozta, hol voltak idén egészen biztosan idén Jaguars scoutok.
 www.lockedonjaguars.com/jaguars/2018-nfl-draft-tracking-the-jacksonville-jaguars-scouting-staff/

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 171 — Colts Fan
 twitter.com/jalenramsey/status/1061980681952288768
nem tul pozitiv hozaallas. gyorsan tenni kene valamit, mert eleg hamar szeteshet az oltozo ha nem jonnek a W-k.
Borbinho
 twitter.com/RealMBB/status/1062029699361239040
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Lindernek is ennyi volt a szezon, műtik a térdét. A Top 3 támadóink egyike is kiszáll. Championship és Shatley time.

Visszajött viszont Ben Koyack. Grinnage ment el a keretből, hogy helye legyen.

Bouyeval játékával kapcsolatban Marrone azt mondta, szerdán okosabbak leszünk. Nem lenne baj, ha RmBo tudná fogni a Bell-JuJu párost.

Flowersnek szintén a bokája fáj, remélem nem tud majd vasárnap játszani vele.

 twitter.com/jalenramsey/status/1061980681952288768
nem tul pozitiv hozaallas. gyorsan tenni kene valamit, mert eleg hamar szeteshet az oltozo ha nem jonnek a W-k.
Borbinho
Marrone válasza erre:
 twitter.com/phillip_heilman/status/1062082640436695041
Ja és Ramsey inkább mással törődjön, mint a kritikával. Pl. a saját játékával.
 twitter.com/phillip_heilman/status/1062084113669201920

Szerkesztette: iktriad
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 458 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 twitter.com/jalenramsey/status/1061980681952288768
nem tul pozitiv hozaallas. gyorsan tenni kene valamit, mert eleg hamar szeteshet az oltozo ha nem jonnek a W-k.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 458 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 www.colts.com/video/highlight-colts-seal-win-on-last-minute-jacksonville-fumble

en tegnap 6 perccel vege elott biztos voltam benne, hogy kikapunk. annyi eselyt kaptunk, hogy eldontsuk a meccset, h megszamolni se lehet, de egyikkel se tudtunk elni. nem sok meccset lehet ugy megnyerni, h nem szerzel pontot a 2.felidoben...
megnyugodtam egy picit, hogy jogos volt a fumble. en fixre vettem, hogy lent volt a terde, es johet majd a Jags. foleg azok utan, hogy a palyan is azt fujtak. emiatt nem is orultem a W-nek, picit ugy ereztem, h hazai palya (az Alie-Cox TD is fura volt nekem, de arra minden szaki azt mondja, h idei szabalyokkal TD...).
A fenti videon az utolso kameraallasbol erdemes nezni.
Az elso kamerabol csak az latszik, hogy akkor pattan ki a laszti, amikor mar lent van a terde, meg az, h mar nem teljesen fedi a keze a lasztit, hanem inkabb mar alulrol probalja a mellkasahoz szoritani (nem szembol preseli magahoz).
Az utolso kameraallasbol viszont tisztan latszik, hogy meg boven a laban allt, amikor mar mozgott az oleben a laszti Moore stripje miatt.
 i.imgur.com/dnuOf5u.jpg

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
Fournette 24 futás 53 yard (a sok hét kihagyás után sérülésből visszatérve)
Yeldon 3 futás 12 yard
Hyde 3 futás 5 yard

Most egyébként komolyan azért adtunk egy draftjogot Hyde-ért, hogy pár hétre pótoljuk Fournette-et (semennyire nem sikerült, nem feltétlen a futók hibájából), majd elássuk a pad végén?
Maka
szerintem jövőre jött Yeldon helyett. eddig valóban harmatgyenge.

A-Rob pedig viragzik chicagoban, de nekem nem csak emiatt fajt, hanem mert a kedvenc jags jatekosom volt, bar nyilvan ezt coughlin nem vette sajnos figyelembe.
több mint 5 éve
Maka Jacksonville Jaguars Boise State Broncos 2 745
Fournette 24 futás 53 yard (a sok hét kihagyás után sérülésből visszatérve)
Yeldon 3 futás 12 yard
Hyde 3 futás 5 yard

Most egyébként komolyan azért adtunk egy draftjogot Hyde-ért, hogy pár hétre pótoljuk Fournette-et (semennyire nem sikerült, nem feltétlen a futók hibájából), majd elássuk a pad végén?

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 232 — a new hope (again)
Mondjuk az uccsó fumbli is vicces, mert a mi meccsünkön egy ugyanilyet vissza adtak a brownsnak. De hát ki lepődik már meg ilyenen...
peach
Én is szeretem, mikor a játékos már semmilyen százalékkal nem birtokolja a labdát, amikor fumble-t ítélnek.

Külön vicc, hogy a pályán azt ítélték, hogy down by contact. Ez egy 100%-os bizonyíték az ellentettjére?
Maka
Kövezzetek meg, de szerintem ez sima fumble volt. Nyilvánvalóan senki nem fogja így a labdát, elkezdett kicsúszni a kezéből, nem volt kontroll, ennyi.
npetiii
Sztem is. De a brown-falconsos meg kb ugyanezt down by contactnak ítélték. Csak ott elsőre fumble volt, majd azt változtatták meg down by contactra. Szóval megint az van, hogy ugyanazok a szabályok szerint egy időben játszottak két meccset és kb egy ugyanolyan szitut totálisan ellentétesen ítéltek meg videózás után. Éljenek a szabályok!

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Maka Jacksonville Jaguars Boise State Broncos 2 745
Sajnos teljesen egyet kell értsek ezzel az írással.
 www.lockedonjaguars.com/jaguars/tom-coughlin-is-to-blame-for-the-jaguars-2018-struggles/
És ebben még nincsenek bent a sok-sok-sok fejvakarós FA döntés sem, pedig főleg a cutokban elsősorban TC dönt. Arról már nem is beszélve, hogy az idei drága FA-i közül a többség hatalmas csalódás, az élűkön Norwellel.
iktriad
Norwell elhozása jó döntés volt, akkor. A liga egyik legjobb G-ja, ami akkor nagyon kellett. most valamiért ő is alulteljesít, de akkoriban azért mi is örültünk a dolognak, nem véletlenül. varázsgömbje még coughlinnak sincs. nekem robinson elengedése fáj a legjobban, pedig pénz lett volna rá, csak odaadtuk moncriefnak, az már akkor is wtf húzás volt.
winston
Abból a szempontból nem volt wtf, hogy Moncriefnál tudtad mit kapsz, A-Robnál meg azért volt kétely, hogy a térdszalagszakadásból hogy jön vissza. Persze én se értettem egyet. Azzal persze senki nem számolt, hogy ezúttal Lee száll ki az egész szezonra, meg hogy Cole-nak lesz egy highlight reel elkapása, cserébe több labdát nem lesz képes elkapni az egész kurva szezonban.

Szerkesztette: Maka

https://www.facebook.com/makamazsom/
https://twitter.com/makamazsom