Los Angeles Rams

26 feliratkozó

több mint 5 éve
szata Los Angeles Rams 137
Ennyi szabálytalansággal nehéz nyerni, de szerencsére sikerült! Donald már fénykorát idézte a zászlóktól eltekintve! Parázs kis meccs volt és megvan a W! Szép volt!
több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
Húzós hét volt L.A.-ben. Lövöldözés az edzőközpont mellett, utána erdőtüzek, ami 45 embert és családjukat érint a csapatból (köztük 20 játékost és edzőt), akiket evakuálni kellett az otthonukból. A pénteki edzés emiatt törölve is lett. Remélem mindez nem fog meglátszani a csapaton vasárnap, jó lenne nyerni, de a Hawks ellen bármi lehet.

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
Mindezzel együtt és is azt mondom, hogy jókor jött ez a vereség, ebből lehet és kell is és biztos vagyok benne, hogy fognak is tanulni.
dogbite
Nagyon érett már ez a vereség! A Seahawks, Broncos és Packers ellen is összejöhetett volna már, de mindig volt legalább egy csapategység ami kihúzta a másik kettőt a szarból. A Saints ellen elfogyott ez a szerencse.
De ha nem itt, akkor a következő két meccs valamelyiken jött volna a vereség. És inkább a Saints üssön meg minket, mint a Seahawks vagy épp a Chiefs.
Szerintem jövő héten nyerünk és a Chiefs se tűnik lehetetlennek. És aztán jöhet a megérdemelt Bye Week. És persze jó lenne 10-1-gyel pihenni menni. FeedGurley, GoRams!
Pizsama
Az a durva, hogy a 3 TD hátrány, a borzalmas D ellenére gyakorlatilag a végéig meccsben voltunk, sőt volt esélyünk győzni. Azért 35 pontot kapni egy félidő alatt, nevetséges. Az, hogy innen felálltunk, nekem sokat elmond a csapatról. A vége csúnya volt, de míg a GB ellen már csak nézhettük volna ARod menetelését, itt a kezünkben volt a lehetőség. Ennek a vereségnek, terápiás értékűnek kell lennie. Biztos, hogy lesznek következményei, McVay világossá fogja tenni, hogy ez a D teljesítmény nem elfogadható.
Már aktiváltuk is Okoronkwo-t (Young-ot pedig elküldtük).
Még egy pozitívum: nem volt sérülés!

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 5 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 957 — pizsama@gmail.com
Mindezzel együtt és is azt mondom, hogy jókor jött ez a vereség, ebből lehet és kell is és biztos vagyok benne, hogy fognak is tanulni.
dogbite
Nagyon érett már ez a vereség! A Seahawks, Broncos és Packers ellen is összejöhetett volna már, de mindig volt legalább egy csapategység ami kihúzta a másik kettőt a szarból. A Saints ellen elfogyott ez a szerencse.
De ha nem itt, akkor a következő két meccs valamelyiken jött volna a vereség. És inkább a Saints üssön meg minket, mint a Seahawks vagy épp a Chiefs.
Szerintem jövő héten nyerünk és a Chiefs se tűnik lehetetlennek. És aztán jöhet a megérdemelt Bye Week. És persze jó lenne 10-1-gyel pihenni menni. FeedGurley, GoRams!

Szerkesztette: Pizsama
több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
Kár volt azért az első félidőért.
Lehetett rá számítani, hogy ki fogunk kapni, de így picit keserű a pirula. Sejtettem hogy a secondary lesz a gyenge láncszem, de hogy ennyire... Peters a legutóbbi két meccsen lazán 300+ yardot és minimum egy TD-t kapott. Thomas és Brees tegnap szénné égették. Ilyenkor nekem soknak tűnik az érte adott 2. körös pick. Ha így folytatja kétségesnek látom, hogy hosszabbítanánk vele, ez így nagyon-nagyon kevés lesz. De összességében az első félidei D teljesítmény kritikán aluli volt, ennyi fegyelmezetlenséget és rontott szerelést Fisher idejében láttam utoljára (mondjuk az nem volt régen). Az első félidőben nulla blitz és nulla nyomás, nem is értem. A második félidőre azért jött a szokásos kiváló adjustment és mindjárt más lett a játék, de könyörgöm, miért kell erre egy félidőt áldozni?
Az O legalább hozta nagyjából amit kellett, 21 pontos hátrányt kb. másfél negyed alatt dolgoztunk le, az szép volt. A végén nekem volt néhány megkérdőjelezhető playcall, de ezzel együtt nem panaszkodom.
Az egyik fordulópont a fake FG volt, amit egyébként sztem Hekker megfutott, bár én rúgattam volna. Persze lehet McVay gondolta, hogy mint kés a vajon mennek át rajtunk, úgyhogy itt kevés lesz a FG.. nem tudom.
Mindezzel együtt és is azt mondom, hogy jókor jött ez a vereség, ebből lehet és kell is és biztos vagyok benne, hogy fognak is tanulni. Nagyon fiatal PO csapat vagyunk a veretlenség terhe kimondatlanul is nyomja az embert, legalább most kicsit kikerülünk a rivaldafényből. Nagyon csodálkoznék, ha még egyszer ilyen gyalázatos D-t látnék egy félidőn át ebben a szezonban, szerintem (remélem) a jövő hétre vért fognak inni.
Go Rams!

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
 twitter.com/wingoz/status/1059234039624843264?s=21

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 5 éve
Pizsama Los Angeles Rams 2 957 — pizsama@gmail.com
Nem hiszem el mit művel Peters!
szata
Pedig hidd el. Több meccs óta mondom, hogy gond van vele. Csak mivel jöttek a W-k, basztak foglalkozni vele az edzők.
Kellett ez az L! Remélem észhez térnek páran a csapatnál.
több mint 5 éve
szata Los Angeles Rams 137
Nem hiszem el mit művel Peters!
több mint 5 éve
vszabolcs88 Los Angeles Rams 19
Gruden kivágta Bruce Irvint. Én szívesen látnám nálunk. 😊
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Ez a csapat két éve még a liga legalja volt, és az azt megelőző 10+ évben pedig no name senkik voltunk, közelében nem voltunk a ligának. Aztán jött McVay és kulturális sokkot hozott magával. Immár nem csak dumálunk a győzni akarásról, hanem mindent meg is teszünk érte és mindent ennek rendelünk alá, edzők játékosok, FO. (Lásd Gurley-t a GB meccs végi futásánál).
Snead-et pedig mióta elment Fisher mintha kicserélték volna, láncait levetette, folyamatosan tapossa a gázpedált. Persze, biztos, hogy lesznek áldozatok (Joyner, Barron, Easley, Suh?, Mannion? stb.) de ugyancsak biztos, hogy nem csak 1-2 jó évben gondolkodnak. Ahhoz, hogy ez a csapat újra beágyazódjon LA-be (azért az durva volt, hogy a GB elleni meccs gyakorlatilag nem volt hazai pálya), hosszú távú folyamatos versenyképesség szükséges. Én kinézem belőlük, hogy ezt megoldják.

Mindenesetre most a Saints ellen nagyon fel kell kötni a gatyát. Simán benne van a vereség, őket valahogy most "forróbbnak" érzem. Gyanítom, hogy Brees vasárnap 120 yardnál többet fog passzolni, továbbra is a secondary-nk a leggyengébb láncszem. Troy Hill-től eddig sem vártam sokat, de Peters nekem csalódás, sorozatban égetik meg nagy játékokkal. Joyner pedig - aki tavaly sziporkázott - gyakorlatilag eltűnt.
dogbite
Nem az a problema Petersszel, hogy sokszor megegetik. Iden megneztem 3-4 Rams-meccset, es folyton ot figyeltem, mivel mar ujonckent nagy kedvenc volt, a Chiefsben is birtam nagyon. Na most amit en eszrevettem, az az, hogy minden egyes alkalommal, amikor egy futo vagy elkapo a labdaval fele halad, es neki kellene szerelnie, akkor nem megy bele normalisan az utkozesbe. Nem teszi magat oda rendesen. A hetvegen is, amikor harom tarsa epp a golvonalnal probalta tartani a tamadot, o odament, es nem probalkozott besegiteni, hanem gyorsan hatraugrott, nehogy barki is hozzaerjen.

Es ezt folyamatosan latom rajta. Kimeli magat, mintha csak az lenne a celja, hogy veletlenul se seruljon meg, mert meg nem fizettek ot ki. Arrol nem is beszelve, hogy szetszort, dekoncentralt.

Reszben egyebkent emiatt is egetik eleg sokan. Csak amit ezzel mondani akartam, hogy szvsz egyaltalan nem az van, hogy o azert csalodas, mert visszaesett vagy belole is a Chiefs brutalis DB-nevelese csinalt volna kiralyt. Egyszeruen csak baszik bele az egeszbe. Varja a penzet. Csak hat magaval szur ki.

több mint 5 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 095 — playoffs???
A Saints def futás ellen elsö. Gurley is első. Ez sem lesz rossz meccs. Külsö futások, screen passzok. Ez szerencsére Kamarának is nagyon megy. A két világtalan secondary ellen jó elkapók. Kupp ha visszatér, akkor elöny a Ramsnél.



több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 017 — WHO DAT!!!!
Goffon lesz 3 sack. 😎💪😉
Kájzerszóze
Szvsz Breesen is 3, Donald által! 😁
steelwolf
Kíváncsi leszek a mi OL vs Rams DL párharcra, mert ugye a mi OL-ünk engedte a legkevesebb sacket, és a legkevesebb irányítósiettetést eddig a ligában, a Rams DL pedig a 8. legtöbb sacket szerezte eddig 22-t. Jó kis párharc lesz.


több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 8 833 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Goffon lesz 3 sack. 😎💪😉
Kájzerszóze
Szvsz Breesen is 3, Donald által! 😁
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 017 — WHO DAT!!!!
De jo kis témát indítottam 😉
A kutya is a dombra szarik, a mondás szerint....

A Rams egyértelmü SB runon van, akárcsak a Saints. Breesben még két jó szezon van kb., több már nem. Ennyi idöt írtok Ti is ennek a Ramsnek nagyjából. Kemény rivalizálás első meccse lesz vasárnap. Mindkét csapat socondary-je a leggyengébb csapatrészük.

Ki mit tippel a hétvégi meccsre?
Sok pont lesz, mindjuk 51,5 felett, nyer a Saints 3 ponttal. Goffon lesz 3 sack. 😎💪😉
Kájzerszóze
Szerintem kevés lesz az 51,5 felett. Én simán 70 fölé tippelnék, mondjuk az is több mint a 51,5 😀


több mint 5 éve
dogbite Los Angeles Rams 912 — What's Next?
Ez a csapat két éve még a liga legalja volt, és az azt megelőző 10+ évben pedig no name senkik voltunk, közelében nem voltunk a ligának. Aztán jött McVay és kulturális sokkot hozott magával. Immár nem csak dumálunk a győzni akarásról, hanem mindent meg is teszünk érte és mindent ennek rendelünk alá, edzők játékosok, FO. (Lásd Gurley-t a GB meccs végi futásánál).
Snead-et pedig mióta elment Fisher mintha kicserélték volna, láncait levetette, folyamatosan tapossa a gázpedált. Persze, biztos, hogy lesznek áldozatok (Joyner, Barron, Easley, Suh?, Mannion? stb.) de ugyancsak biztos, hogy nem csak 1-2 jó évben gondolkodnak. Ahhoz, hogy ez a csapat újra beágyazódjon LA-be (azért az durva volt, hogy a GB elleni meccs gyakorlatilag nem volt hazai pálya), hosszú távú folyamatos versenyképesség szükséges. Én kinézem belőlük, hogy ezt megoldják.

Mindenesetre most a Saints ellen nagyon fel kell kötni a gatyát. Simán benne van a vereség, őket valahogy most "forróbbnak" érzem. Gyanítom, hogy Brees vasárnap 120 yardnál többet fog passzolni, továbbra is a secondary-nk a leggyengébb láncszem. Troy Hill-től eddig sem vártam sokat, de Peters nekem csalódás, sorozatban égetik meg nagy játékokkal. Joyner pedig - aki tavaly sziporkázott - gyakorlatilag eltűnt.

Tactics win battles. Strategy wins wars.
több mint 5 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 095 — playoffs???
De jo kis témát indítottam 😉
A kutya is a dombra szarik, a mondás szerint....

A Rams egyértelmü SB runon van, akárcsak a Saints. Breesben még két jó szezon van kb., több már nem. Ennyi idöt írtok Ti is ennek a Ramsnek nagyjából. Kemény rivalizálás első meccse lesz vasárnap. Mindkét csapat socondary-je a leggyengébb csapatrészük.

Ki mit tippel a hétvégi meccsre?
Sok pont lesz, mindjuk 51,5 felett, nyer a Saints 3 ponttal. Goffon lesz 3 sack. 😎💪😉



több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Mondjuk Goff-nál azért az érem másik oldala, higy kidobsz-e egy rendszer QB-t, ha tökéletesre felprogoltad? Érzi az ütemeket, látja és használja a kulcsokat, felismeri (felismerteted vele) a nyomás irányait, a zónahatárokat, jó ritmusban passzol és handoffol option-nel.

Egy másik QB-val is eltarthat ennek betanítása két évig és az eredmény bizonytalan.

Szóval nehéz kérdés. Én az off egybentartása mellett vagyok, azzal, hogy néhány kulcsplayert a D-ben is meg kell tartani (Donald, Brockers, Joyner és egyik CB).
Fast Willie
Nem dobsz ki, ha annyiert meg tudod tartani, amit szerinted er.
Kidobod, ha sokkal tobbet ker, mint amennyit szerinted er, es ugy gondolod, hogy ebbol a penzbol jobban jarsz, ha hozol mast, meg mashol erositesz.

Goff most kapott egy top csapatot a segge ala, top edzovel. Innen rajta mulik, megmutathatja, hogy mit tud akkor, amikor jatszani is kell tenyleg, az ideny masodik feleben, es foleg a PO-ban.

Ez egy olyan dolog, hogy peldaul szerintem Romo egy nagyon jo kis iranyito volt, szep szamokat tudott produkalni, nyerni is. Aztan a legfontosabb meccseken megis valami tortent, ami miatt nem.

Nem mellesleg, azzal nem ertek egyet, hogy ido kell. Egy jo jatekosnak nem kell ido. McVay pedig idejott, es az egy evvel korabban meg totalis csod gyerekbol az elso idenyere egy korrekt starter QB-t faragott. Tehat ido nem kell, latszolag.
De pont jo lesz ez az 1-2 ev meg Goff szerzodesebol, hogy lassuk, a kieseses szakaszban mennyire tud jatszani. Illetve, hogy mennyire bir nyomas alatt teljesiteni, tekintve, hogy a Rams eljutott odaig, hogy mindenki gyurut var, ok az egyertelmu eselyesek mindenhol, es ha nem nyernek SB-t, akkor kis tulzassal mar oriasi csalodas az ideny, tortenjek barmi is azon kivul.

több mint 5 éve
Nünüke Los Angeles Rams 555
Èn nem ugy látom hogy se lové se draft pick.
Jövöre 35 Misi lesz a sapiban.
Suhval nem hiszem hogy hosszú távra terveztek volna,Whithwortal talán még tudnánk eggyezkedni ,Fowlerrel se muszáj hosszabitanunk és akár még Barrontól is megváhtunk vagy estleg Talibtól.

Draft Pick:1,4,5,6+ valsz kettö 3.körös és egy 7.körös compensatory picks.És ha Flowerst se tartanánk meg akkor vissza kapjuk a 3.körös pickkünket.
Szerintem igy már nem állnánk rosszabbul mint a legtöbb csapat.

Ami ezt a betárazást és hogy a következö 1-2 évben lehetöleg SB-t kell nyernünk szernintem semmi másról nem szól mint hogy a csapat Los angelesben kiépitsen egy szurkoló tábort maga körül,akik készek kiadni egy valag pénzt ha 2020 ban kész lesz az új stadion.
El kell adni a jegyeket a bérleteket a logekat stb.Az új stadionban biztosan nem lesznek jegyek 15-20 boxért.
Nem mehetünk egy 2,2 milliásdos stadionba egy fucking 7-9-el.

http://www.sportsgooru.com/2011-nfl-team-preview-st-louis-rams-2/
több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 860
Azért tartanám én bajosnak a jövőre tekintve, hogy oké, hogy megy a Whitworth, Suh, Brockers, Joyner négyes, és máris megoldható pl Goff szerződése, csak a ki jön helyükre kérdés az érdekes, úgy, hogy pénz nem nagyon marad, meg draftpick sem.

Persze, Donald egyedül is elviszi a balhét, de azért ha csak egyedül van, akkor legfeljebb megpróbálják izolálni, amennyire lehet, aztán úgyis többször járunk sikerrel, mint sem.

Most mindkét csapatrész fel van pumpálva ezerrel, megy is minden, mint az álom, de azért a védelem már most sem félelmetes | (ez az LB-sor még Fowlerrel együtt sem életbiztosítás azért) | , ha távozik három kiemelkedő kezdő, akkor azért benne van, hogy egy néhány évvel ezelőtti Saints jön ki belőle, hogy a védelem mindig képes lesz meccsben tartani a csapatot. Mármint az ellenfél csapatát. Draftpick és cap nélkül pedig nagyon nehéz lesz megfelelően pótolni őket, persze nem lehetetlen, csak tényleg úgy néz ki, mintha kicsit mindent vagy semmit játszana a csapat. Persze, ha meglesz a bajnoki cím, akkor senkit sem érdekel majd, ha szét kell robbantani az egészet, és nyilván a szurkolók remélik leginkább, hogy nem az lesz a vége, hogy tíz évre visszaveti ez a csapatot egy két éven belül.
Wyatt
emlékszel még arra a Chicagora, amelyik elment nagy nehezen az NFC döntőig? Urlacher, Tillman, Briggs, Roach, Chris Harris védelemre? Na, nem is nyertek semmit azzal a támadófallal végül, ami akkor (is) Cutler előtt volt. Ha nincs irányítód/nem tudod megvédeni, akkor szart sem érsz ebben a ligában. Szóval ez most erősen win now or never a Ramsnek.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Azért tartanám én bajosnak a jövőre tekintve, hogy oké, hogy megy a Whitworth, Suh, Brockers, Joyner négyes, és máris megoldható pl Goff szerződése, csak a ki jön helyükre kérdés az érdekes, úgy, hogy pénz nem nagyon marad, meg draftpick sem.

Persze, Donald egyedül is elviszi a balhét, de azért ha csak egyedül van, akkor legfeljebb megpróbálják izolálni, amennyire lehet, aztán úgyis többször járunk sikerrel, mint sem.

Most mindkét csapatrész fel van pumpálva ezerrel, megy is minden, mint az álom, de azért a védelem már most sem félelmetes | (ez az LB-sor még Fowlerrel együtt sem életbiztosítás azért) | , ha távozik három kiemelkedő kezdő, akkor azért benne van, hogy egy néhány évvel ezelőtti Saints jön ki belőle, hogy a védelem mindig képes lesz meccsben tartani a csapatot. Mármint az ellenfél csapatát. Draftpick és cap nélkül pedig nagyon nehéz lesz megfelelően pótolni őket, persze nem lehetetlen, csak tényleg úgy néz ki, mintha kicsit mindent vagy semmit játszana a csapat. Persze, ha meglesz a bajnoki cím, akkor senkit sem érdekel majd, ha szét kell robbantani az egészet, és nyilván a szurkolók remélik leginkább, hogy nem az lesz a vége, hogy tíz évre visszaveti ez a csapatot egy két éven belül.

több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 458 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Szóval nehéz kérdés. Én az off egybentartása mellett vagyok, azzal, hogy néhány kulcsplayert a D-ben is meg kell tartani (Donald, Brockers, Joyner és egyik CB).
Fast Willie
Donald ugye most kapott hosszutavut.
Brockersnel ket opciot latok, vagy megprobaljak elcserelni (3.liganapon 2.2M garantaltta valik a jovo evi 10.75M fizujabol, amibol jelenleg csak 750k garantallt), vagy hosszabbitanak vele megint 3 evet, es akkor jovore tudnanak 1-2 milliot sporolni.
35M cap space-e lesz jovore a Ramsnek.
FA lesz:
Suh, Joyner, Saffold, Fowler, akiknek nagy a dellajuk. Suh-nal nem latom azt a forgatokonyvet, amivel maradna. Discountot nem fog adni. Nagyon max ha iden mondjuk konf dontoig jut a Rams (v dontobe es ott kikapnak).
Joynernel kerdes mennyit akarna hosszutavunal, de ot nem erzem annyira potolhatatlannak, foleg ha megnezzuk, mennyikert irnak ala az fa safetyk.
Saffold sztem maradhat amiert eddig is jatszott, 6-7M/ev, es o se nagyon menne mashova, 9. evet kezdi a Ramsben.
Fowler nagyon szerencsetlenul indult, es nem is igazan tudott belelendulni eddig. Lehet ugy nezni,h nem sok szerep jutott neki a bivalyeros Jax D-ben, de azert erdekes h epizodszereplo volt, ahhoz kepest h 1/3. De nagyon fiatal is. Az a baj a potencialja miatt tuti, h valahol kapna egy nagy szerzodest, kerdes a Rams tudna-e matchelni. Persze az is lehet h vadallat lesz es miatta nyer SB-t a Rams, es valljuk be, Gurley + Donald szerzodesenel is neztunk Suh idehozatala utan, h honnan van ra della?
Littleton akinel ki kellene nyitni majd a penztarcat, o aki jelenleg ehberert jatszik. De egy LB-t konnyebb megoldani h beferjen a cap ala, mint egy Suh szintu DL-t.
Withworth-sel is lehetne egy 1 eves hosszabbitas, mert a 15M tul sok amit jovore vinne.
Peters-t meg itt lehet tartani 5.eves opcioval, persze azok utan h Donald holdoutolt iden, benne van h Peters is holdoutolna jovore.

a restructure-okkel talan mindenkit itt lehetne tartani jovore a kezdobol, foleg ha adna 1-2 jatekos discountot is, akik gyurure mennek. de valoszinubb 1-2 nagy nev elengedese, de nem lepodnek meg, ha jovore is hasonloan erositenenek (1-2 nagy nev FA-rol 1 evre, 3-4.koros pickek jo, contract evben levo jatekosokert). kvazi az adott evre legjobb csapatot tudnak ezzel a taktival mindig osszerakni. es amiket eladnak picket az adott draftrol, kvazi visszakapjak comp. pick-kent az egyel azutanira.

Les Snead be like:

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 525
Mondjuk Goff-nál azért az érem másik oldala, higy kidobsz-e egy rendszer QB-t, ha tökéletesre felprogoltad? Érzi az ütemeket, látja és használja a kulcsokat, felismeri (felismerteted vele) a nyomás irányait, a zónahatárokat, jó ritmusban passzol és handoffol option-nel.

Egy másik QB-val is eltarthat ennek betanítása két évig és az eredmény bizonytalan.

Szóval nehéz kérdés. Én az off egybentartása mellett vagyok, azzal, hogy néhány kulcsplayert a D-ben is meg kell tartani (Donald, Brockers, Joyner és egyik CB).
több mint 5 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 10 561 — Jedi Master
Sztem egyáltalán nem biztos, hogy Goff meg lesz tartva. Simán kinézem McVayből, hogy inkább a bivaly keretet tartja meg, erősíti tovább, 2020-ban meg elcseréli Goffot egy valag pickre, amiből draftol új QB-t.
gabokocka
kiemelkedő eredményt (értsd SB győzelem), ami McVay célja, csak elit QB-val lehet elérni.
Chargers LT
Tehat akkor Foles elit kube? Lehet, hogy rossz szemmel nezem ezt a sportagat, de szerintem a kozeleben sincs ennek, es inkabb az Eagles es Pederson rendszere csinalt belole nagy embert.
Stez
Annyira, mint Flacco...tehát nem kell kiforgatni 😊 Foles, aki beugrott pár meccsre, és ahogy mondod, a rendszerbe kiválóan illett és 110% jött ki belőle, nem keverném azokkal, akik konstans kezdők éveken át és hoznak remek teljesítményt az elmúlt 10-15 évben.
Chargers LT
Azért Folest Flaccohoz hasonlítani hülyeség, Flacco 11 éve kezdő QB egy közepes v annál jobb csapatnál.
KeyG
Természetesen csak a SB győzelemmel végződő PO tekintetében hasonlítottam hozzá 😊

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 5 éve
KeyG Baltimore Ravens 7 934
Sztem egyáltalán nem biztos, hogy Goff meg lesz tartva. Simán kinézem McVayből, hogy inkább a bivaly keretet tartja meg, erősíti tovább, 2020-ban meg elcseréli Goffot egy valag pickre, amiből draftol új QB-t.
gabokocka
kiemelkedő eredményt (értsd SB győzelem), ami McVay célja, csak elit QB-val lehet elérni.
Chargers LT
Tehat akkor Foles elit kube? Lehet, hogy rossz szemmel nezem ezt a sportagat, de szerintem a kozeleben sincs ennek, es inkabb az Eagles es Pederson rendszere csinalt belole nagy embert.
Stez
Annyira, mint Flacco...tehát nem kell kiforgatni 😊 Foles, aki beugrott pár meccsre, és ahogy mondod, a rendszerbe kiválóan illett és 110% jött ki belőle, nem keverném azokkal, akik konstans kezdők éveken át és hoznak remek teljesítményt az elmúlt 10-15 évben.
Chargers LT
Azért Folest Flaccohoz hasonlítani hülyeség, Flacco 11 éve kezdő QB egy közepes v annál jobb csapatnál.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 681 — Keep pounding
Sztem egyáltalán nem biztos, hogy Goff meg lesz tartva. Simán kinézem McVayből, hogy inkább a bivaly keretet tartja meg, erősíti tovább, 2020-ban meg elcseréli Goffot egy valag pickre, amiből draftol új QB-t.
gabokocka
kiemelkedő eredményt (értsd SB győzelem), ami McVay célja, csak elit QB-val lehet elérni.
Chargers LT
Tehat akkor Foles elit kube? Lehet, hogy rossz szemmel nezem ezt a sportagat, de szerintem a kozeleben sincs ennek, es inkabb az Eagles es Pederson rendszere csinalt belole nagy embert.
Stez
Annyira, mint Flacco...tehát nem kell kiforgatni 😊 Foles, aki beugrott pár meccsre, és ahogy mondod, a rendszerbe kiválóan illett és 110% jött ki belőle, nem keverném azokkal, akik konstans kezdők éveken át és hoznak remek teljesítményt az elmúlt 10-15 évben.
Chargers LT
De ha nem akarod keverni, akkor miert sorolod kozejuk Goffot is peldaul? Mert ugy irsz rola, mint ha valami zseni lenne (elit), ugyanakkor ezzel szemben pedig azert celzol ra te is, hogy McVay rendszere csinalt belole jo jatekost.

Itt a kerdes tovabbra is az, hogy McVay profital-e tobbet Goffbol, vagy a jatekos az edzobol. Szerintem utobbi, nem is kicsit. Es en szemely szerint nem tartom Goffot elitnek, de igazabol meg csak top7-nek sem a posztjan.

De engem nem is erdekel, hogy mit muvel, ha kiraly korulotte mindenki, engem az erdekel, hogy Goff mit muvel akkor, ha mondjuk Gurleynek es a vedelemnek nem megy, az ellenfel pedig egy olyan eros csapat, ahol a meccset neki kell megnyernie. Mert hat ez az, amire kevesen kepesek.

Es annyiban igaza van gabokockanak, hogy McVay zseni, o pontosan tudja, Goff mire kepes es mire nem, es ha ugy van, akkor szerintem is lesz toke ahhoz, hogy passzolja.
Stez
Én ezért is írtam, hogy Goff-nak tisztában kell azzal lennie, hogy McVay és egy jól összerakott csapat nélkül nem biztos hogy ilyen eredményeket tudna produkálni. Vannak erősségei, de gyengeségei is. Amiket McVay zsenije kompenzál.
Ezért kell majd észnél lennie mikor lejár a rookie szerződése. Nem követelhet olyan pénzeket, mint Rodgers vagy Cousins. Mert nincs, vagy nem lesz azon a szinten.
De persze ott a lehetőség hogy Goff végül kikupálódik és megtanul védelmet olvasni, és saját maga áthívni játékokat ha kell. De ameddig ez nincs meg benne, addig észnél kell lenni és meg kell becsülni hogy egy ilyen zseni vezetőedzője van!
Aztán persze az is lehet hogy Goff hiába maradna Rams játékos, McVay és Snead simán továbblépnek, ha úgy látják Goff kevés és/vagy drága, és helyette egy másik, jobb/olcsóbb (akár rookie) QB-vel több esélyük van.
Pizsama
De, olyan pénzeket fog követelni, hiszen van egy ügynöke, a számai ugyanolyanok lesznek, ergo nem fog kevesebbért aláírni, amikor lehet, hogy ez lesz az egyetlen nagy kontraktusa.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.