Minnesota Vikings

38 feliratkozó

több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
kicsit beleolvastam a nfc north csoportforumokban. én eddig úgy gondoltam elég erős a csoportunk, de olvasva a többieket inkább mindenki azt mondja gyenge a csoportunk. ti mit gondoltok erről?
Pyrrus
Szerintem is korai még erről nyilatkozni. Viszont én öldöklő harcot várok a csoporton belül, úgy látszik nincsenek nagy különbségek a csapatok között, össze-vissza fogjuk verni egymást. Aminek könnyen az lehet a vége, hogy csak a csoport győztes fog playoff-ot játszani. Nekünk most kell felpörögni, jó lenne legalább egy 3-1-et lehozni a bye week előtt, ami a sorsolást elnézve nem megugorhatatlan feladat. És akkor két hét pihenővel, önbizalom telve mehetnénk Chicago-ba, ami sok mindenről dönthet.
Olinho18
Én nem hiszek a nagy korbeveresben 5-1-1-et tippelek a Macik otthon megvernek.
Toca
Bolond egy szezon ez, nehéz jósolgatni, mindenesetre a három hazait illene hozni. Én annak örülnék, ha minden csapatrész hétről hétre felfelé menne, vagy legalábbis konzisztensen hozna egy jó szintet, és nem lenne hullámzás. Ha így lenne, akkor a PO-ra összeállhatna valami nagyon szép. Persze ehhez sokminden kell, sérülések elkerülése, magánéleti zűrök hiánya, csillagok együttállása... Akárhogy is, szerintem jó csapatunk van, és a stáb (de legalábbis a vezető edző) szintén rendben van. Ennek valahol ki kell jönnie!
Szabolcs_76
Egy biztos az idei szezonban nem unatkozunk egyik meccsen sem. 😀
több mint 5 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765

Toca Minnesota Vikings 18 548 — Vikings fan

Én nem hiszek a nagy korbeveresben 4-1-1-et tippelek a Macik otthon megvernek.

Szerkesztette: Toca
több mint 5 éve
Olinho18 Minnesota Vikings 68
kicsit beleolvastam a nfc north csoportforumokban. én eddig úgy gondoltam elég erős a csoportunk, de olvasva a többieket inkább mindenki azt mondja gyenge a csoportunk. ti mit gondoltok erről?
Pyrrus
Szerintem is korai még erről nyilatkozni. Viszont én öldöklő harcot várok a csoporton belül, úgy látszik nincsenek nagy különbségek a csapatok között, össze-vissza fogjuk verni egymást. Aminek könnyen az lehet a vége, hogy csak a csoport győztes fog playoff-ot játszani. Nekünk most kell felpörögni, jó lenne legalább egy 3-1-et lehozni a bye week előtt, ami a sorsolást elnézve nem megugorhatatlan feladat. És akkor két hét pihenővel, önbizalom telve mehetnénk Chicago-ba, ami sok mindenről dönthet.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 548 — Vikings fan
kicsit beleolvastam a nfc north csoportforumokban. én eddig úgy gondoltam elég erős a csoportunk, de olvasva a többieket inkább mindenki azt mondja gyenge a csoportunk. ti mit gondoltok erről?
Pyrrus
Ez így 5 forduló után teljesen felesleges kérdés.
Bearsnek diven kívüli sorsolás alapján akár 8-2-vel is állhat Diven kívül (Pats, Rams ami nem lesz meg) ők elsősorban ezért lesznek szerintem elől.
GB bukdácsol a Lions nehezen kezdett de azóta elkapta a Patset például.
Én gyengének nem mondanám, de konf döntőbe (akár elődöntőbe) magunkon kívül nem látok esélyes csapatot (és még azért nekünk is fejlődni kell).
Persze ha a Bears mondjuk az előző meccs formáját hozza és Rodgers megint god modet tol még lehetnek, de azért nem reális.
több mint 5 éve
nexion218 3 959 — Washington Gyapotkombájnz fan
Csak összefoglaló alapján mondom, de tényleg királyul hajigál Kirk nyomás alatt.
kristóf17
Kirk KURVAJÓ. Minden évben javít vmit a játékán. Nálunk a legutolsó fika az az volt, hogy a necces meg hosszú passzokat nem engedi el, de úgy látom idén ezt javította ki. Bár nyilván segít, hogy Thielen-nek meg Diggs-nek hajigál, nem pedig a mi noname kutyaütőinknek...😀 Én nagyon sajnálom, hogy nem maradt nálunk, mert ugye már évekkel ezelőtt elcseszték a FO-ban, de nálatok meg legalább tényleg sikere lehet.

"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
kicsit beleolvastam a nfc north csoportforumokban. én eddig úgy gondoltam elég erős a csoportunk, de olvasva a többieket inkább mindenki azt mondja gyenge a csoportunk. ti mit gondoltok erről?
több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
.....nem is értem miért a sport2ön néztem, de most utoljára. 😀
Pyrrus
S akkor mut mondjunk mi, úgy nyálztak Joseph TDjre, hogy azt hittem helyben egymást másféle örömökben részesítik 😀 csak azért nézem tvn mert kényelmesebb 😊
dande
Bazzeg amikor Joseph napszemcsiben szívta az oxigént és Ricsi vonyít, hogy ez sport történelem, mert ilyet ő nem látott azt hittem besírok...
Egyébként kurvára kéne Cook, mert az ilyen elejtett hátra passz pl. most belefért, de máskor nem fog.
Toca
cook meg mondjuk +2secces fal 😀

kristóf17 Indianapolis Colts 3 403 — Colts fan
Csak összefoglaló alapján mondom, de tényleg királyul hajigál Kirk nyomás alatt.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
.....nem is értem miért a sport2ön néztem, de most utoljára. 😀
Pyrrus
S akkor mut mondjunk mi, úgy nyálztak Joseph TDjre, hogy azt hittem helyben egymást másféle örömökben részesítik 😀 csak azért nézem tvn mert kényelmesebb 😊
több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
huh..win. és ez a legfontosabb. A védelem picit visszatükrözte tavalyi fényét. Jospeh futása nekem egyből "akit buldózernek hívtak" jutott eszembe, csodás.
cousins számomra még mindig az a QB aki nekünk kellett ,DE....
a viknigs betegségek továbbra is megvannak: missed field goal és pocsék fal!
a magyar kommentátorok meg .....nem is értem miért a sport2ön néztem, de most utoljára.
megvan a 2dik win és ez a lényeg,jöhet a többi 😀
több mint 5 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765
Na ez egy fontos W. A védelem nagyon nagyot javult, bár kicsit hullámzó volt ma is. Cousinst továbbra sem tudjuk megvédeni, de hál istennek nyomás alatt is rohadt jól dobál. Futójáték még mindig kevés, legjobb futónk kis túlzással Joseph volt. De a lényeg a win!
Most fújjunk egy nagyot és készüljünk fel tisztességesen az Arizona ellen! Bár a Bills meccs után mi már senkit nem veszünk félvállról. Remélem.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
Gratula, remélem esetlegesen a POban visszavágunk 😉
több mint 5 éve
KGYM_FK Minnesota Vikings 55
 twitter.com/NicholasJOlson/status/1047873949223280640

Erről beszéltem, Barr All-22 alapján kicsit máshogy néz ki.

It makes good sense to revere the sun and the stars, because we are their children.
több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
Azt beszélik leigazoltuk Jonathan Wynn defensive end-et a Practice Squad-ba. Egyre kevesebb esély látszik Griffen játékára.
A legnagyobb gond, hogy gyakorlatilag nincs hely a fizetési sapka alatt ( kb. 500K), ehhez az igazoláshoz is ki kellett vágni egy csere LB-t. Ha Griffent sérült listára teszik, akkor a rájátszásra talán visszajöhetne (leghamarabb 8 hét múlva, ha jól tudom a szabályt), de addig is 11.6 milliót foglal a sapka alatt, tehát igazolni a helyére nem nagyon lehet, még ha lenne is valami frankó DE elérhető. Kiváncsi vagyok mi lesz.
Én visszahoznám B-Rob -ot, birtam a csávót, mindig néztem a 96 questions-t. 😀
Szabolcs_76
B-Rob! na igen ő nagyon hiányzik!
több mint 5 éve
KGYM_FK Minnesota Vikings 55
Én Barrt azért nem engedném el ennyire. Van egy lehetősége, hogy coastol, vagyis csak lézeng, de azért valljuk be, Kendricks sem hozza azt a vadállatot, mint tavaly. Barr a rendszer áldozata jórészt, azért Kupp sem azért szerezte a TD-t, mert Barr annyira coverelni akarta, hanem mert olyan merev a felállás Harry Smith kivételével, hogy könnyű mismatcheket beszopni.

Richardsont meg az első négy hét alapján csúnyán újraigazolnám, elég baszó a fal belseje Linvallal meg vele így.

It makes good sense to revere the sun and the stars, because we are their children.
több mint 5 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765
Azt beszélik leigazoltuk Jonathan Wynn defensive end-et a Practice Squad-ba. Egyre kevesebb esély látszik Griffen játékára.
A legnagyobb gond, hogy gyakorlatilag nincs hely a fizetési sapka alatt ( kb. 500K), ehhez az igazoláshoz is ki kellett vágni egy csere LB-t. Ha Griffent sérült listára teszik, akkor a rájátszásra talán visszajöhetne (leghamarabb 8 hét múlva, ha jól tudom a szabályt), de addig is 11.6 milliót foglal a sapka alatt, tehát igazolni a helyére nem nagyon lehet, még ha lenne is valami frankó DE elérhető. Kiváncsi vagyok mi lesz.
Én visszahoznám B-Rob -ot, birtam a csávót, mindig néztem a 96 questions-t. 😀
több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
úgy látom a Bears meg a Packers egérutat akar nyerni. Remélem most már elkezdünk felzárkózni.
Pyrrus
Ebben a szezonban bárki agyonverhet bárkit, ez most hétvégén kiderült, de ha reálisan nézzük, akkor jó esetben 5-3-1 mérleggel megyünk by week -re. A jövő heti Eagles elég meleg, de az utána lévő négyet (vs Cardinals, @ Jets, vs Saints, vs Lions) hozni kellene, különben nehéz lesz a PO.
Szabolcs_76
Az Eagles ellenit engedjétek el, utána haladhattok 😉 😛
dande
nem állunk jól a csoportban úgyhogy most nem tehetjük meg sorry 😀
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
úgy látom a Bears meg a Packers egérutat akar nyerni. Remélem most már elkezdünk felzárkózni.
Pyrrus
Ebben a szezonban bárki agyonverhet bárkit, ez most hétvégén kiderült, de ha reálisan nézzük, akkor jó esetben 5-3-1 mérleggel megyünk by week -re. A jövő heti Eagles elég meleg, de az utána lévő négyet (vs Cardinals, @ Jets, vs Saints, vs Lions) hozni kellene, különben nehéz lesz a PO.
Szabolcs_76
Az Eagles ellenit engedjétek el, utána haladhattok 😉 😛
több mint 5 éve
Pyrrus Minnesota Vikings 662
hát Zimmer sajtótájékoztatójából az jött le hogy a magasra stuffolt védelem rohadtul nem azt hozza amit kell. az offense meg nos bármi fura most az viszai a csapatot a hátán
Pyrrus
Mondjuk ehhez nekem Zimmer se kellett 😀
Toca
nos 4 mecs lement. hozzuk a W-ket innentől és gond nem lesz! "csak"16 W kell 😀