New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ne túlozzunk, nem volt az egy teljes félidő 😊
Amennyire akkor képben volt a Miami, ha nincs a sérülés, akkor az nem 24–0, hanem 28–0. Na most, hogy a beugró újonccal nem mentünk bele további dobálgatásba, az annyira nem meglepő, inkább az ennyire rövid memória 😊

Az első körök cseréjét pedzegető gondolatmenetnél engem az érdekel, ki lenne az szerintetek, akiért ez megérné? Utána majdnem két kör elmenne pick nélkül. Van olyan, aki akkorát tolna itt a szekéren? Én jobban örülnék jelenleg, ha jönne egy plusz 1. kör valamilyen formában (persze lehetne top15 azért), amiből két fasza tehetséget tudunk húzni, egy drága újonc helyett. Aztán lehet, hogy április környékén valakire simán rákérném az említett verziót, hogy őt meg tudjuk szerezni 😊

több mint 7 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Kicsit más témára evezve.

Hightower előző héten nem játszott és annyira nem látszott meg a hiánya, ráadásul sokat sérült is. Van Noy egész jó játékosnak tűnik itt, ott van McClellin is, Elandon Robertsben is van fantázia, plusz ott van IR-n Freeny is tartaléknak.

Elképzelhetőnek tartjátok, hogy HT-t sem tartjuk meg, hanem pl taggel elcseréljük valahova, akár egy 2. körért?
ervinator
BB-nél minden elképzelhető, de ez nekem WTF move lenne. Mindig ügyelt rá, hogy a védelem váza (NT-ILB-S) prémium szinten legyen meg.

A jó depth (és HT sérülékenysége) az alkudozásban fog segíteni, de szvsz HT megkapja 4-5 éves, tisztességes szerződését.

(Freeny nagyon tartalék, MekkElek kellemes rotációs játékos, Van Noy eddig főleg a játékintelligenciáját bizonyította - egy hónap után zöld pöttyös sisak, Roberts újoncévében egy (igen tiszteletreméltó) skill-jét mutatta be igazán - kinéz magának egy gap-et és azon irgalmat nem ismerve berongyol, érkezzen ott bárki.)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 7 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Tomi nem ertem mit probalsz mondani ajanlok egy par nyelvtan orat.
A tobbieknek koszonom az ertelmes valaszt 😀
En nem azt mondom hogy Garo nem jo QB , csak azt hogy a pecc mindenkibol tud jo iranyitot csinalni foleg 1-2 meccsre amikor az ellenfel meg nem is ismeri a tetszoleges QB-t (hogy a jelenbol idezzek Matt Barkley most 2 meccsig jo volt aztan kiderult h megse lesz o fr QB)
több mint 7 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 588
Kicsit más témára evezve.

Hightower előző héten nem játszott és annyira nem látszott meg a hiánya, ráadásul sokat sérült is. Van Noy egész jó játékosnak tűnik itt, ott van McClellin is, Elandon Robertsben is van fantázia, plusz ott van IR-n Freeny is tartaléknak.

Elképzelhetőnek tartjátok, hogy HT-t sem tartjuk meg, hanem pl taggel elcseréljük valahova, akár egy 2. körért?

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 588
Legyen igazad, de ezek közül bármelyik nagyon kemény lenne. Azért csak az 1/1, vagy 1/2, vagy 1/3 pickről beszélünk így hirtelen (jó a Barnáknak még van egy 1/10 is)...
Boston
Nem, én sem gondolom, hogy TOP3 cetlit adnának érte. De egy 1/3 for Jimmy+1/nagyon sok már elképzelhető. Vagy 2. és 3. kör eleje. Vagy a BigSey cseréhez hasonlóan 2018/1.
tomi-tomi
Speciel ezért kérdeztem, hogy szerinted ki lehet esélyes az 1+4 körre.

49ers, Bears, Browns top 10-ben fog választani, ami az Eagles pick kivételével top 5.
Az 1/3 for Jimmy+1/32 az érdekes variáció lehetne, és alighanem vonzó is a fent említett csapatoknak.

Ha 1+4 a tervünk, akkor a 2+3 eleje nekem annyira nem tetszene.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 016 — Ajmo Vatreni
A fr. QB olyan hiányosság, hogy az sok pénzt és picket megmozgat, akár nem teljesen megalapozottan is.

Lásd pl. Tannenhill 1/8-át, vagy 95 millióját.
zinedine5
1. nem tudom mi abaj az 1/8-al ha ugyanazon a drafton RG3 ment el 1/2-re
2. egy átlagnál jobb irányító most ennyibe kerül
Adirotor
1. Semmi, csak, 1/8-nál senki nem tudta megmondani, hogy mi lesz belőle. Lutri. Nagyobb lutri mint, egy NFL szinten edződött QB, akit láttak már játszani.
2. Az árt meg pont azért írom, hogy egy átlag irányító ennyibe kerül.

Tehát mondjuk egy 1st rd picket adni Jimmy-ért aki egy milliót keres jövőre és egy fr. QB ígéretét hordozza nem nagyobb kockázat mint, bárkit behúzni egy 1/10-el.
Gerappa ezzel szemben sokkal nagyobb potenciált mutatott hat negyed alatt. Ha végignézed ezt a másfél meccset, akkor az opcióit rendszeresen végigolvasó, jó zsebérzékenységű, kifejezetten pontos irányítót látsz, aki a liga egyik legbonyolultabb támadósémáját futtatta meglepő hatékonysággal.
Például a Phins védelmét cincálta szét apró, pici darabokra. Ja, s mindezt Gronk nélkül.
tomi-tomi
1. szétcincálta az erős túlzás 232 yardal xD ( megjegyzem tanny 387-et passzolt)
a 31-24 es végeredmény se erősíti meg ezt az állítás
2. ha annyira jó garoppolo, akkor miért akarjátok annyira draftpickre cserélni?
Adirotor
1. Egy félidő alatt, mivel megsérült a 2. negyed végén.
több mint 7 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 331 — dart@freestart.hu
A fr. QB olyan hiányosság, hogy az sok pénzt és picket megmozgat, akár nem teljesen megalapozottan is.

Lásd pl. Tannenhill 1/8-át, vagy 95 millióját.
zinedine5
1. nem tudom mi abaj az 1/8-al ha ugyanazon a drafton RG3 ment el 1/2-re
2. egy átlagnál jobb irányító most ennyibe kerül


Gerappa ezzel szemben sokkal nagyobb potenciált mutatott hat negyed alatt. Ha végignézed ezt a másfél meccset, akkor az opcióit rendszeresen végigolvasó, jó zsebérzékenységű, kifejezetten pontos irányítót látsz, aki a liga egyik legbonyolultabb támadósémáját futtatta meglepő hatékonysággal.
Például a Phins védelmét cincálta szét apró, pici darabokra. Ja, s mindezt Gronk nélkül.
tomi-tomi
1. szétcincálta az erős túlzás 232 yardal xD ( megjegyzem tanny 387-et passzolt)
a 31-24 es végeredmény se erősíti meg ezt az állítás
2. ha annyira jó garoppolo, akkor miért akarjátok annyira draftpickre cserélni?
Adirotor
Bizonyára nem emlékszel már rá, de azt egy félidő alatt dobta ellenetek Gerappa. Úgy, hogy közötök sem volt a mérkőzéshez a sérüléséig 😉
Szerk:: + diszkréten lefelejtetted azt a 2 INT-et, amit a Tannehill mellé repesztett, ha már megnézted a statisztikát ugye...

Szerkesztette: Boston

Do your job
több mint 7 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
...
2. ha annyira jó garoppolo, akkor miért akarjátok annyira draftpickre cserélni?
Adirotor
Szerintem pont, hogy annyira nem is akarjuk. De azért van az pénz, ezért ilyen magas az ára.

De azért bennem megmozdult valami, hogy hirtelen miért is kell tesztelni vele a piacot. Lehet, hogy sérülékenynek tartja a stáb. Mondjuk ezt nem is mondtam, mielőtt jól lehülyéztek és jó eséllyel igazatok is lenne.

We are all PATRIOTS!
több mint 7 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 923 — Steelers fan
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊
tomi-tomi
És meglátásod szerint lesz olyan csapat, akik megadják ezt érte? - és ha igen, akkor mely csapat(ok)?
ervinator
Szvsz kis alkudozással simán el fogják vinni.

Flynn beállt 1 meccsre a Packersbe, azon megdöntötte a franchise single game pass y és TD rekordot, és ezzel elvitte a Seahawks kezdő QB-nak. Olyan szerződéssel hogy 20 misi/ 9 garantált. Egy top offenseben rövid távon Flynn is tudott future hall of famernek látszani, pedig ugye nem az.

Másrészt ha azt nézzük hogy azok a QB-k akiket tőletek elvittek (Cassell, Hoyer, Mallett, mittudomén) mire vitték, akkor lehet hogy mégsem akkora deal ... de minden évben van 1-2 csapat ahol bepánikol a front office, azoknak tökéletes választás Garoppolo.
több mint 7 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
1. szétcincálta az erős túlzás 232 yardal xD ( megjegyzem tanny 387-et passzolt)
a 31-24 es végeredmény se erősíti meg ezt az állítás
2. ha annyira jó garoppolo, akkor miért akarjátok annyira draftpickre cserélni?
Adirotor
1. A tények ne zavarjanak a trollkodásodban! Ehhez megfelelő felület számodra a Phins topik. (Vagy ki tudja?)
2. Igen, gondolkodni kéne, hogy erről legyen saját gondolatod. Ha ez nem megy (miért is menne?), akkor olvass vissza.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 7 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Legyen igazad, de ezek közül bármelyik nagyon kemény lenne. Azért csak az 1/1, vagy 1/2, vagy 1/3 pickről beszélünk így hirtelen (jó a Barnáknak még van egy 1/10 is)...
Boston
Nem, én sem gondolom, hogy TOP3 cetlit adnának érte. De egy 1/3 for Jimmy+1/nagyon sok már elképzelhető. Vagy 2. és 3. kör eleje. Vagy a BigSey cseréhez hasonlóan 2018/1.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 7 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
A fr. QB olyan hiányosság, hogy az sok pénzt és picket megmozgat, akár nem teljesen megalapozottan is.

Lásd pl. Tannenhill 1/8-át, vagy 95 millióját.
zinedine5
1. nem tudom mi abaj az 1/8-al ha ugyanazon a drafton RG3 ment el 1/2-re
2. egy átlagnál jobb irányító most ennyibe kerül


Gerappa ezzel szemben sokkal nagyobb potenciált mutatott hat negyed alatt. Ha végignézed ezt a másfél meccset, akkor az opcióit rendszeresen végigolvasó, jó zsebérzékenységű, kifejezetten pontos irányítót látsz, aki a liga egyik legbonyolultabb támadósémáját futtatta meglepő hatékonysággal.
Például a Phins védelmét cincálta szét apró, pici darabokra. Ja, s mindezt Gronk nélkül.
tomi-tomi
1. szétcincálta az erős túlzás 232 yardal xD ( megjegyzem tanny 387-et passzolt)
a 31-24 es végeredmény se erősíti meg ezt az állítás
2. ha annyira jó garoppolo, akkor miért akarjátok annyira draftpickre cserélni?
több mint 7 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 331 — dart@freestart.hu
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊
tomi-tomi
És meglátásod szerint lesz olyan csapat, akik megadják ezt érte? - és ha igen, akkor mely csapat(ok)?
ervinator
Szerintem nagyjából ezen az áron el fog menni. 49ers, Bears, Browns a fő esélyesek.
tomi-tomi
Legyen igazad, de ezek közül bármelyik nagyon kemény lenne. Azért csak az 1/1, vagy 1/2, vagy 1/3 pickről beszélünk így hirtelen (jó a Barnáknak még van egy 1/10 is)...

Szerkesztette: Boston

Do your job
több mint 7 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
+arizona
Megy neki a quick release és lábbal is veszélyes.
Nekem két dolog jött le a hírből. Van érdeklődés de nem akarunk mindenképpen megválni tőle.
több mint 7 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊
tomi-tomi
És meglátásod szerint lesz olyan csapat, akik megadják ezt érte? - és ha igen, akkor mely csapat(ok)?
ervinator
Szerintem nagyjából ezen az áron el fog menni. 49ers, Bears, Browns a fő esélyesek.


Cassel esete utan: semelyik
Adirotor
Nos, nekem mindig meglepetést okoz, amikor ilyen négy-öt szavas kinyilatkozáshoz veszi a bátorságot valaki.

Egyrészt sokak fejéből kimegy, hogy a 2. körért még megkapták Vrabel-t, aki azon kívül, hogy lehozott egy-két jó évet, még Tamba Hali-t is bevezette az NFL-be.
Cassel-ről mindenki tudta a 2008-as idény után, hogy egy átlag körüli irányító. 2008 előtt a saját lábában hasra eső balfék volt. Senki nem várta tőle (főleg nem a KC), hogy űrszámokat fog hozni.
Gerappa ezzel szemben sokkal nagyobb potenciált mutatott hat negyed alatt. Ha végignézed ezt a másfél meccset, akkor az opcióit rendszeresen végigolvasó, jó zsebérzékenységű, kifejezetten pontos irányítót látsz, aki a liga egyik legbonyolultabb támadósémáját futtatta meglepő hatékonysággal. Például a Phins védelmét cincálta szét apró, pici darabokra. Ja, s mindezt Gronk nélkül.
Szóval, Cassel és JimmyG - nem feltétlen ugyanaz a minőség, s szerintem ezt a piac is vissza fogja igazolni.

szerk. Pedig nem beszéltünk össze. 😊

Szerkesztette: tomi-tomi

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 7 éve
fodi91 196
Cassel és Garoppolo között a legnagyobb különbség az upside. Cassell-ről már akkor is lehetett tudni, hogy maximum egy korrekt game manager lehet, míg Garoppolo-ban ennél sokkal több lehet.

Egyébként lehet Casselt szarozni meg minden, de az ő története gyakorlatilag egy csoda. Úgy lett Pro-Bowler, PO-ban résztvevő, nagy szerződést kötő QB, hogy az egyetemen egyetlen TD passza sem volt.

Szerkesztette: fodi91
több mint 7 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 016 — Ajmo Vatreni
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊
tomi-tomi
És meglátásod szerint lesz olyan csapat, akik megadják ezt érte? - és ha igen, akkor mely csapat(ok)?
ervinator
Cassel esete utan: semelyik
Adirotor
Szerintem ez így hibás leegyszerűsítése a dolognak.

Egyrészt Cassel nem volt akkora blama a Chiefsnek, mint ahogy sugallod. Mégiscsak PO, meg probowl volt.
Másrészt ő 2/1-ért ment el és félig sem volt ilyen jó híre.

Ráadásul én már Cassel előtt is elmondtam, hogy egyetlen olyan csapat kell, aki benne látja a jövőt. Volt is ilyen. És mindig van is. A fr. QB olyan hiányosság, hogy az sok pénzt és picket megmozgat, akár nem teljesen megalapozottan is.

Lásd pl. Tannenhill 1/8-át, vagy 95 millióját.
több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
fun fact az utolsó hétre

 twitter.com/BenVolin/status/814156071484977153



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Cassellel bejutott a KC a rájátszásba 😛
Wyatt
A houston is weedenn/hoyerrel tavaly
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Cassellel bejutott a KC a rájátszásba 😛

több mint 7 éve
Adirotor Miami Dolphins Notre Dame Fighting Irish 3 944 — AFC: Miami NFC: Rams ; gurulós: Everton
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊
tomi-tomi
És meglátásod szerint lesz olyan csapat, akik megadják ezt érte? - és ha igen, akkor mely csapat(ok)?
ervinator
Cassel esete utan: semelyik
több mint 7 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 588
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊
tomi-tomi
És meglátásod szerint lesz olyan csapat, akik megadják ezt érte? - és ha igen, akkor mely csapat(ok)?

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Na helyes. Kivancsi vagyok, megprobalunk-e ezen tornazni, vagy inkabb nem hagyjuk hogy csokkenjen az ara 😀 bar az is erdekes, kik maradnanak vele fent, Edelman talan pihi, de kit tudunk meg?

több mint 7 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Schefter szerint Gerappa kikiáltási ára 1. + 4. kör. 😊

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 7 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Amikor már mindent elértél másodhegedűsként, akkor ki kell magadat próbálnod. Lehet, hogy sohasem lesz belőle jó HC, de azt biztosan nem állja meg, hogy meg se próbálja.

We are all PATRIOTS!