New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 6 éve
GOSB-4 New England Patriots 31
Hát én nem tudom, most külön megnéztem, eddig bennem fel sem vetődött, hogy gerincre ment volna sérülést okozva, szimplán rákúrta a testét a másikra. És ha ezt nézem, akkor egy direktbe, fejre menő legyilkolás vadászat céljából súlyos agykárosodás veszélyével, és egy rádőlök egy másikra, frusztráltságból nem egy kategória. Megnéztem újra, hát én most sem látom, hogy direktben a gerincére menne, hogy sérüljön meg (ellentétben JuJuval, aki direktben sérülésre ment rá), de oké, elfogadom, hogy ez történt, és ez esetben tényleg baszódjon is meg.

Wyatt
Uhh, Wyatt, azért nem kellene tompítani a dolgot. Valóban nem gerincre ment, de azért az enyhe túlzás, hogy rádőlt és nem fejre ment.
Szánt szándékkal, a lehető legnagyobb erőt összegyűjtve (a kis tipegések ugyebár) alkarral/könyékkel rábaszódott a fejére, "gyönyörű" pankrátor mozdulattal.
Gyakorlatilag KO-t adott a gyereknek.

 twitter.com/NFLRT/status/937422624598233089

Máshol is leírtam már, sajnálom Gronkot, mert ez nem ő, de azért nem kellene szerecsenmosdatásba kezdeni.
A tette semmivel sem magyarázható és nem is védhető.

Ami példákat meg GOSB-4 írt, attól meg égnek áll a hajam. Értem én, hogy a vízilabdás csajok megbüntették a gyereket és megérdemelte, de ha én pl. szülő lennék olyan szintén perelném be az edzőt, iskolát, sportklubot, hogy nem tud fegyelmezni és akár maradandó testi sérülésnek teszi ki a gyerekem, hogy attól koldulna.

Az meg amit ő művelt az is nonszensz. Vonulj le a pályáról, szólj a többieknek is, de ugyanolyan alattomos módon megpróbálni sérülést okozni a másiknak...te se vagy jobb. Szerencséd, hogy nem halt meg vagy tört be a koponyája vagy lett maradandó sérülése. Szurkolhatnál a csapatnak az intézetből vagy a börtönből.

Agyrém ez a szemet-szemért, fogat-fogért felfogás...És nem az élet ilyen, hanem te teszed ilyenné...tudod, hülyékkel nem kötelező együtt játszani, stb.
Solymi
Köszi.
Az erkölcsi magaslat jogos.
Bajnoki mecs volt.
Bírók vezették.
Szerinted nem ez az élet.
Senkit nem láttam 40 év alatt lemenni a pályáról. Törlesztést bármelyik mecsen.
Erkölcsileg helytelen. Irány az intézet és börtön.
Az élet az erkölcsi magaslat.

Továbbra is jelzem: NEM helyes és többé NEM történt ilyen. DE ez a sport (sajnos) és ilyen az élet. Benne van.
A személyeskedést kérem mellőzni. Ne ítélj, hogy ne ...
Azt hiszem tudod a végét.
Üdv és jobbulást a traumából amit okoztam.
GOSB-4
+
Javaslom nézd meg, olvasd el, a Derby selyemmalom történetét.

GOSB6

Lúdas Solymi New England Patriots 7 390

ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
Hogan visszatért és már a csapattal edz, státusza day to day

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 588
Én 2 dolgot mondtam Gronk-JuJu eltiltásával kapcsolatban: az egyik, hogy MINDEN sportban a játék utáni szabálytalanságot büntetik jobban - és ez nem véletlen.
Soldados
Én pedig pont azt mondom, hogy mindenhol sokkal jobban büntetik az előre kitervelt levadászást, amit Juju csinált. Ebből a szempontból irreleváns, hogy Gronk esetében már játék utáni volt, mert ettől még a meccs hevében született, ami Jujuról nem mondható el, hiába próbálod ezt felhasználni az érvelésed alapjául.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Szerintem nincs rendben. Amögé akarod bújtatni amit Juju csinált, hogy a mérkőzés hevében történt, pedig esetében pont nem áll ez fent. Burfict most nem csinált semmi kirivót, ami miatt rajta törleszteni kellett volna. Ez egy előre kitervelt levadászás volt. Ez Brown reakciójából is látható. Gronk esetében már beszélhetünk meccs hevéről akár halott volt már a play akár nem. Egyetértek Wyattel, hogy ha kettő között különbséget kellene tenni, akkor nálam is Juju kapna többet. De megérdemi mindkettő az eltiltást.
ervinator
Az, hogy más a véleményünk az rendben van. De ne adj olyat a számba, amit nem írtam. Nem bújtattam semmi mögé JuJu tettét, leírtam, hogy járt neki az eltiltás és megérdemelte. Továbbá egy szóval nem mondtam, hogy a meccs hevében tette. Sőt, egyetlen szóval sem mentegettem JuJu-t, ellenben ez többekről nem mondható el Gronk esetében.

Én arról beszéltem, hogy miért büntetik minden sportban jobban a játék utáni durvaságot, mint a játék közbenit és emiatt van az, hogy sokaknak nem tetszik a két ítélet. (Wyatt ezen HSZ-re írtam ugyanis)

De részemről befejeztem, én amit akartam, megbeszéltem Wyatt-tel és bár nem mindenben értettünk egyet - értelmesen, kulturáltan tettük, mivel ő értette, amit írtam.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 588
akkor nem ártana konzekvensen érvelni, mert ez a "játék hevében" bullshit-tel komolytalanná teszed az egész mondandódat
ZERO_L
"Egy play/játék közben elkövetett szabálytalanságra (még ha kirívóan is durva) mondják azt, hogy a játék hevében".

Az én érvelésem rendben van
Soldados
Szerintem nincs rendben. Amögé akarod bújtatni amit Juju csinált, hogy a mérkőzés hevében történt, pedig esetében pont nem áll ez fent. Burfict most nem csinált semmi kirivót, ami miatt rajta törleszteni kellett volna. Ez egy előre kitervelt levadászás volt. Ez Brown reakciójából is látható. Gronk esetében már beszélhetünk meccs hevéről akár halott volt már a play akár nem. Egyetértek Wyattel, hogy ha kettő között különbséget kellene tenni, akkor nálam is Juju kapna többet. De megérdemi mindkettő az eltiltást.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Mivel én hoztam fel a témát, célszerűnek tűnik, ha én vezetem tovább a beszélgetést más irányba. Már a következő körben playoffba juthatunk, ha

– nyerünk Miamiben
– a Bills kikap a Coltstól

Szal már a meccsünk előtt továbbjuthatunk, de szerintem erre nem kerül sor 😊
Wyatt
Az utóbbi napok legépítőbb gondolata. Mindannyiunk nevében köszönöm.
Peterman 80 yardot passzol, de megverjük a Coltsot. Bár lehet, hogy a 80 passzolt yard Bold prediction.
( Oli Khan megfog négy 11-est....és berúg hármat 😀 )
Helmut Zimmer
Lesz Brissettnek egy 60+os TD-passz, vezet a Colts 14 ponttal, de a végén simán kikap. Itt az enyém 😀
Wyatt
simaliba 😊
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mivel én hoztam fel a témát, célszerűnek tűnik, ha én vezetem tovább a beszélgetést más irányba. Már a következő körben playoffba juthatunk, ha

– nyerünk Miamiben
– a Bills kikap a Coltstól

Szal már a meccsünk előtt továbbjuthatunk, de szerintem erre nem kerül sor 😊
Wyatt
Az utóbbi napok legépítőbb gondolata. Mindannyiunk nevében köszönöm.
Peterman 80 yardot passzol, de megverjük a Coltsot. Bár lehet, hogy a 80 passzolt yard Bold prediction.
( Oli Khan megfog négy 11-est....és berúg hármat 😀 )
Helmut Zimmer
Lesz Brissettnek egy 60+os TD-passz, vezet a Colts 14 ponttal, de a végén simán kikap. Itt az enyém 😀

több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
akkor nem ártana konzekvensen érvelni, mert ez a "játék hevében" bullshit-tel komolytalanná teszed az egész mondandódat
ZERO_L
"Egy play/játék közben elkövetett szabálytalanságra (még ha kirívóan is durva) mondják azt, hogy a játék hevében".

Az én érvelésem rendben van, Te olvastál nem kellő figyelmességgel. Ha újra elolvasod, akkor azt látod, hogy nem a konkrét esetről írtam, hanem általánosságban arról, hogy miért büntetik jobban minden sportban a játék utáni durvaságot és kevésbé a játék közbenit, még ha kirívó is. Tehát én egy szóval nem mondtam, hogy JuJu játék hevében tette, ellenben itt elhangzott ez Gronkra, hogy frusztrált volt, mert ocsmányul fújnak ellene.

A defletegate-be pedig egyáltalán nem áll szándékomba belemenni. Főleg ha hiénaként vársz rá. 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Mivel én hoztam fel a témát, célszerűnek tűnik, ha én vezetem tovább a beszélgetést más irányba. Már a következő körben playoffba juthatunk, ha

– nyerünk Miamiben
– a Bills kikap a Coltstól

Szal már a meccsünk előtt továbbjuthatunk, de szerintem erre nem kerül sor 😊
Wyatt
Az utóbbi napok legépítőbb gondolata. Mindannyiunk nevében köszönöm.
Peterman 80 yardot passzol, de megverjük a Coltsot. Bár lehet, hogy a 80 passzolt yard Bold prediction.
( Oli Khan megfog négy 11-est....és berúg hármat 😀 )
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mivel én hoztam fel a témát, célszerűnek tűnik, ha én vezetem tovább a beszélgetést más irányba. Már a következő körben playoffba juthatunk, ha

– nyerünk Miamiben
– a Bills kikap a Coltstól

Szal már a meccsünk előtt továbbjuthatunk, de szerintem erre nem kerül sor 😊

több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Akárhogy is, én örülök annak, hogy GOAT nem foglalkozik más csapat játékosának eltiltásával és mondjuk Minitron nem karmázik Gronk pankrátorkodásán.
Boston
Újságíróként ezt elég jól tudom, hogy mennyire emberfüggő. Van, akit kérdezel, és elmondja az érzéseit, gondolatait, vki meg a szabványokat használja. Megkérdezték, ő válaszolt.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
Egy play/játék közben elkövetett szabálytalanságra (még ha kirívóan is durva) mondják azt, hogy a játék hevében.
Soldados
ezt képes vagy leírni egy védtelen játékos lemészárlása után úgy hogy Schuster még a földön fekvő Burfictnek el is kezdett magyarázni...

ez gondolom nem meríti ki nálad a "ott totális szándékosságról beszélnek" esetét, ügye?
ZERO_L
Akkor még egyszer: Én örülök, hogy eltiltották JuJu-t. Megérdemelte.

Ha ez nem válasz a kérdésedre, akkor sajnálom.
Soldados
akkor nem ártana konzekvensen érvelni, mert ez a "játék hevében" bullshit-tel komolytalanná teszed az egész mondandódat

teljesen felesleges a két esetet szétválasztani egymástól a síp megszólalástól függően, mind2 PÁLYÁRA NEM VALÓ cselekedett, nem kell ezt túl magyarázni

Mert indifferensnek éreztem a kérdéskörben. Nálam, ha valamelyik több eltiltást érne, az pont a másik. Így az egy-eggyel szerintem rendben van, meg legalább mindketten játszhatnak így a fontos meccsen ^^

Irányítóval szemben amúgy szerintem egyiket sem mernék meghúzni, mert irányítóval szemben tuti súlyosabbak lennének ezek a szankciók. Tippelném én.

Aztán bánat sem tudja, múltkor Wake megpróbálta szétrúgni Bradyt, még zászló sem volt. Mondjuk a Dolphinsnál amúgy is vannak érdekes esetek, mint Suh fojtogatása, vagy Hayes szemkinyomása, aztán azokkal sem volt gond
Wyatt
Pedig nem az szerintem. Ezekért a tettekért kaptak 1 meccset, ami lóf.sz. És bizony ezek után bármelyik tesztoszteronbomba gondolhatja úgy, hogy nagy frusztráltságában, mert 2 holdingot nem dobtak be ellene, a fekvő sztár QB-ba ugyanúgy beleszáll, mint Gronk tette. (Vagy bármelyik frusztrált safety játszhat headhuntot AB-n/Edelmanon, mint JuJu tette). És ha lent marad, akkor az a liga szégyene lesz. És itt jön be az, hogy nagyon meglepne, ha ezt Brady kapja Dupree-tól, akkor is 1 meccset tartanál jogosnak. És vajon a liga akkor is 1 meccset adott volna-e.

És ez szerintem reális veszély jelenleg a súlyozatlanság, következetlenség és leginkább az írott büntetéslajstrom hiánya miatt. Nekem ez a bajom és csak remélni tudom, hogy nem lesz igazam, nemcsak a mi meccsünkön, hanem egyáltalán.
Soldados
ezt a jövendölést már kicsit eltúlzod, hányszor volt WR-CB perpatvar ami ütésig fajult? egyikből sem lett komoly büntetés, aztán mégsem látod minden héten ahogy leállnának bunyózni

btw, nem láttalak nagyon aggódni a "következetlenség" és az "írott büntetéslajstrom hiánya" miatt a Deflatgate kapcsán... 😉

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Így van, nem kell mindig mindenben egyetérteni 😊
Arra én is látok esélyt, hogy erre hoznak valami új szabályzatot, amit majd nyilván kifelé is kell kommunikálni. A liga rendszere messze nem tökéletes, most az idióta Gordon füvezéseire három év off például viccesen hat bármi ilyen szabálytalansággal szemben. Persze ott is ott van, hogy hát de kérem, először volt két meccs, aztán egy szezon, amit tíz meccsre redukáltak, majd megint egy szezon, mert hülye volt. Na de talán most már benőtt a feje lágya 😊
Wyatt
Füvezésnél legalább van egy kidolgozott rendszer. Aki annyira hülye, hogy nem tartja be, az legalább tudja, mire számíthat. (Az megint más kérdés, hogy ezzel egyetértünk-e. Nyilván nem, mert röhejes, hogy spangli miatt éveket lehet kihagyni, míg testi épség veszélyeztetése miatt egy meccset, vagy egyet se, lásd Iloka.)

Viszont sztem a liga továbbra sem fog semmit kidolgozni sajnos, hogy miért mi jár.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 331 — dart@freestart.hu
Akárhogy is, én örülök annak, hogy GOAT nem foglalkozik más csapat játékosának eltiltásával és mondjuk Minitron nem karmázik Gronk pankrátorkodásán.

Do your job
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Így van, nem kell mindig mindenben egyetérteni 😊
Arra én is látok esélyt, hogy erre hoznak valami új szabályzatot, amit majd nyilván kifelé is kell kommunikálni. A liga rendszere messze nem tökéletes, most az idióta Gordon füvezéseire három év off például viccesen hat bármi ilyen szabálytalansággal szemben. Persze ott is ott van, hogy hát de kérem, először volt két meccs, aztán egy szezon, amit tíz meccsre redukáltak, majd megint egy szezon, mert hülye volt. Na de talán most már benőtt a feje lágya 😊

több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Rendben, legyenek súlyosabb szankciók, mert tényleg nem játék. És nem is azt mondom, hogy az egy meccs az oké. De ahogy írtuk lejjebb, volt Bradyvel szemben is konkrétan egy fordulóval korábban is sunyi, alattomos eset frusztráltságból. Ott még zászló sem volt, nemhogy eltiltás. Oké, meg sem sérült, szóval nem számít 😊

Legyen jobban szankcionálva a súlyos durvaság, és ennek nincs helye a pályán. Egyetértünk. Az egyetlen, amiben nem, az az, hogy szerintem JuJu tette súlyosabb volt, mert szerintem az direkt sérülésre ment, szemben Gronkkal, akinek nem az ellenfél kiütése volt a célja, pláne nem előre kitervelten. Engem nem is foglalkoztat, hogy mindkettőt eltiltották, mindkettőt egy meccsre (oké, legyen ez a jövőben nagyon súlyú), csak azt nem fogadom el, hogy Big Ben azt kifogásolja, hogy Gronk büntetésének nagyobb kellett volna lennie JuJuénál, mert szerintem – ha nem egyforma a bünti – akkor utóbbiénak kéne nagyobbnak lennie. De az rendben van, hogy egyforma a bünti
Wyatt
Hát akkor ebben nem fogunk egyetérteni. 😊 (Ami persze nem baj) A play utáni az mindig szándékos, és mindig a másiknak való fájdalomokozás a célja (direkt nem sérülésokozást írtam, pedig mivel fájdalmat akar okozni a másiknak, tulképpen mégiscsak az a cél). Ezért büntetik drákói szigorral minden sportban.

És ezért vélik nagyon sokan úgy, ahogy BigBen is. Egyetérteni nem kell vele, de szerintem felháborodni sem kell rajta, mert sokan látják így.

Nem láttam amúgy, amikor Bradyt megrúgták, de sajnos ez ide vezet, nagyon remélem, hogy viszonylag csendben telik le ez a pár hét, hogy aztán pontos bűnlajstrom kerüljön kidolgozásra az off-seasonban, különben eléggé meg fog szaporodni a brutalitás. (bár nincsenek illúzióim, hogy a liga kidolgoz egy egzakt büntetési tétellistát sajnos)

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mert indifferensnek éreztem a kérdéskörben. Nálam, ha valamelyik több eltiltást érne, az pont a másik. Így az egy-eggyel szerintem rendben van, meg legalább mindketten játszhatnak így a fontos meccsen ^^

Irányítóval szemben amúgy szerintem egyiket sem mernék meghúzni, mert irányítóval szemben tuti súlyosabbak lennének ezek a szankciók. Tippelném én.

Aztán bánat sem tudja, múltkor Wake megpróbálta szétrúgni Bradyt, még zászló sem volt. Mondjuk a Dolphinsnál amúgy is vannak érdekes esetek, mint Suh fojtogatása, vagy Hayes szemkinyomása, aztán azokkal sem volt gond
Wyatt
Pedig nem az szerintem. Ezekért a tettekért kaptak 1 meccset, ami lóf.sz. És bizony ezek után bármelyik tesztoszteronbomba gondolhatja úgy, hogy nagy frusztráltságában, mert 2 holdingot nem dobtak be ellene, a fekvő sztár QB-ba ugyanúgy beleszáll, mint Gronk tette. (Vagy bármelyik frusztrált safety játszhat headhuntot AB-n/Edelmanon, mint JuJu tette). És ha lent marad, akkor az a liga szégyene lesz. És itt jön be az, hogy nagyon meglepne, ha ezt Brady kapja Dupree-tól, akkor is 1 meccset tartanál jogosnak. És vajon a liga akkor is 1 meccset adott volna-e.

És ez szerintem reális veszély jelenleg a súlyozatlanság, következetlenség és leginkább az írott büntetéslajstrom hiánya miatt. Nekem ez a bajom és csak remélni tudom, hogy nem lesz igazam, nemcsak a mi meccsünkön, hanem egyáltalán.
Soldados
Rendben, legyenek súlyosabb szankciók, mert tényleg nem játék. És nem is azt mondom, hogy az egy meccs az oké. De ahogy írtuk lejjebb, volt Bradyvel szemben is konkrétan egy fordulóval korábban is sunyi, alattomos eset frusztráltságból. Ott még zászló sem volt, nemhogy eltiltás. Oké, meg sem sérült, szóval nem számít 😊

Legyen jobban szankcionálva a súlyos durvaság, és ennek nincs helye a pályán. Egyetértünk. Az egyetlen, amiben nem, az az, hogy szerintem JuJu tette súlyosabb volt, mert szerintem az direkt sérülésre ment, szemben Gronkkal, akinek nem az ellenfél kiütése volt a célja, pláne nem előre kitervelten. Engem nem is foglalkoztat, hogy mindkettőt eltiltották, mindkettőt egy meccsre (oké, legyen ez a jövőben nagyon súlyú), csak azt nem fogadom el, hogy Big Ben azt kifogásolja, hogy Gronk büntetésének nagyobb kellett volna lennie JuJuénál, mert szerintem – ha nem egyforma a bünti – akkor utóbbiénak kéne nagyobbnak lennie. De az rendben van, hogy egyforma a bünti

több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Mert indifferensnek éreztem a kérdéskörben. Nálam, ha valamelyik több eltiltást érne, az pont a másik. Így az egy-eggyel szerintem rendben van, meg legalább mindketten játszhatnak így a fontos meccsen ^^

Irányítóval szemben amúgy szerintem egyiket sem mernék meghúzni, mert irányítóval szemben tuti súlyosabbak lennének ezek a szankciók. Tippelném én.

Aztán bánat sem tudja, múltkor Wake megpróbálta szétrúgni Bradyt, még zászló sem volt. Mondjuk a Dolphinsnál amúgy is vannak érdekes esetek, mint Suh fojtogatása, vagy Hayes szemkinyomása, aztán azokkal sem volt gond
Wyatt
Pedig nem az szerintem. Ezekért a tettekért kaptak 1 meccset, ami lóf.sz. És bizony ezek után bármelyik tesztoszteronbomba gondolhatja úgy, hogy nagy frusztráltságában, mert 2 holdingot nem dobtak be ellene, a fekvő sztár QB-ba ugyanúgy beleszáll, mint Gronk tette. (Vagy bármelyik frusztrált safety játszhat headhuntot AB-n/Edelmanon, mint JuJu tette). És ha lent marad, akkor az a liga szégyene lesz. És itt jön be az, hogy nagyon meglepne, ha ezt Brady kapja Dupree-tól, akkor is 1 meccset tartanál jogosnak. És vajon a liga akkor is 1 meccset adott volna-e.

És ez szerintem reális veszély jelenleg a súlyozatlanság, következetlenség és leginkább az írott büntetéslajstrom hiánya miatt. Nekem ez a bajom és csak remélni tudom, hogy nem lesz igazam, nemcsak a mi meccsünkön, hanem egyáltalán.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
...
De az üzenet nagyon rossz, mert ahogy a Steel-topikban is írtam, majd a liga jól meglepődik, amikor a földön fekvő Bradybe/Benbe/Wilsonba beletérdelnek play után.
...
Soldados
Énemlékszem ilyen esetre. Se zászló, se utólagos eltiltás nem járt érte. Igaz, hogy nem rúgott nagyot Bradybe, csak viszonylag kicsit.

We are all PATRIOTS!
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Hát én nem tudom, most külön megnéztem, eddig bennem fel sem vetődött, hogy gerincre ment volna sérülést okozva, szimplán rákúrta a testét a másikra. És ha ezt nézem, akkor egy direktbe, fejre menő legyilkolás vadászat céljából súlyos agykárosodás veszélyével, és egy rádőlök egy másikra, frusztráltságból | miután ocsmány módon fújnak ellene hetek óta, ez persze nem kifogás, de azért ne tegyünk már úgy,
hogy egy direktbe levadászás és egy a pillanat hevében húzott hülyeség azonos szinten lenne alattomosságban
| , nem egy kategória. Megnéztem újra, hát én most sem látom, hogy direktben a gerincére menne, hogy sérüljön meg (ellentétben JuJuval, aki direktben sérülésre ment rá), de oké, elfogadom, hogy ez történt, és ez esetben tényleg baszódjon is meg.

De hogy ettől JuJu tette semmivel nem jobb, az hótziher
Wyatt
Én örülök, hogy eltiltották JuJu-t. Megérdemelte.

Viszont amit fordítva látunk. (És amit jó sokan fordítva látnak) Pont azért büntetik JOBBAN minden sportban a play, vagy játék utáni szabálytalanságokat (és ezt Te is tudod, hogy így van), mert ott totális szándékosságról beszélnek. Ráadásul itt egy fekvő ember hátába száll bele. (Lehet nem gerincre megy, de azt is simán eltalálhatná) Egy play/játék közben elkövetett szabálytalanságra (még ha kirívóan is durva) mondják azt, hogy a játék hevében.

Az okok... Hát az sehogy sem tud szépen hangozni, vagy mentségként szolgálni. Rossz fújásokra ez a válasz? Vagy néhány holdingra? Nem hinném. A "mi" magyarázatunk se jobb. Arra hogy AB-t, Bellt, BB-t levadászták 2 éve, vajon ez a válasz? Nem hinném.

A HSZ igazi lényege viszont az volt, hogy nagyon rossz az üzenet, amit a liga küldött, mert szerintem nagyon veszélyes hetek előtt áll(hat) a liga. És ennek kapcsán tényleg érdekelne konkrétan a Te véleményed, hogy vajon akkor 1 meccset tartanál jogosnak, ha Dupree száll így bele Bradybe? És szerinted Dupree is 1 meccset kapott volna, ha Bradyvel csinálja?

A baj az, hogy súlyozatlan, következetlen a liga, és ami a legnagyobb baj, hogy nem deklarált, hogy miért mi jár. És ez sztem nagyon-nagyon csúnya dolgokat szülhet, de remélem, nem lesz igazam.
Soldados
Én szerintem az alapvető különbség a két eset közül az volt, hogy Gronk rábaszódott, hogy akkor mindenki bassza meg, aztán jól van. Sérülésveszélyesnek az, de nem arra ment szerintem. Számomra sokkal, de sokkal durvább JuJu esete, mert ott előre megfontoltan, direktben sérülésre hajtva ment – és még utána volt pofája szövegelni is, ami külön széppé teszi az egészet. Nálam egy frusztrált játékos pillanat hevében elkövetett hülyesége kisebb bűn, mint szándékosan kivégzésre menni direktben. De ha te szerinted Gronk célja is ez volt, akkor elfogadom, hogy mindkettő köcsög és bassza meg. Én szimplán azt mondom, hogy nálam JuJu esete a rosszabb, ezek miatt. Azt nem mondom, hogy kapjon több meccset, mint Gronk, én azt mondom, ne kapjon Gronk többet, mint JuJu.
Wyatt
Hidd el, én is értelek. Én 2 dolgot mondtam Gronk-JuJu eltiltásával kapcsolatban: az egyik, hogy MINDEN sportban a játék utáni szabálytalanságot büntetik jobban - és ez nem véletlen. A másik, hogy a liga jelenlegi következetlen rendszerében "tisztalaposként" 1 meccset ad mindenre. Ilyen szempontból jogos az azonos büntetés, még ha másképp is gondolom a súlyozásukat. Ergó igazságos a döntés, csak nem értek vele egyet.

És továbbra sem válaszoltál a 2 kérdésemre. Pedig tényleg konkrétan a Te véleményed érdekel.
Soldados
Mert indifferensnek éreztem a kérdéskörben. Nálam, ha valamelyik több eltiltást érne, az pont a másik. Így az egy-eggyel szerintem rendben van, meg legalább mindketten játszhatnak így a fontos meccsen ^^

Irányítóval szemben amúgy szerintem egyiket sem mernék meghúzni, mert irányítóval szemben tuti súlyosabbak lennének ezek a szankciók. Tippelném én.

Aztán bánat sem tudja, múltkor Wake megpróbálta szétrúgni Bradyt, még zászló sem volt. Mondjuk a Dolphinsnál amúgy is vannak érdekes esetek, mint Suh fojtogatása, vagy Hayes szemkinyomása, aztán azokkal sem volt gond

több mint 6 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hát én nem tudom, most külön megnéztem, eddig bennem fel sem vetődött, hogy gerincre ment volna sérülést okozva, szimplán rákúrta a testét a másikra. És ha ezt nézem, akkor egy direktbe, fejre menő legyilkolás vadászat céljából súlyos agykárosodás veszélyével, és egy rádőlök egy másikra, frusztráltságból | miután ocsmány módon fújnak ellene hetek óta, ez persze nem kifogás, de azért ne tegyünk már úgy,
hogy egy direktbe levadászás és egy a pillanat hevében húzott hülyeség azonos szinten lenne alattomosságban
| , nem egy kategória. Megnéztem újra, hát én most sem látom, hogy direktben a gerincére menne, hogy sérüljön meg (ellentétben JuJuval, aki direktben sérülésre ment rá), de oké, elfogadom, hogy ez történt, és ez esetben tényleg baszódjon is meg.

De hogy ettől JuJu tette semmivel nem jobb, az hótziher
Wyatt
Én örülök, hogy eltiltották JuJu-t. Megérdemelte.

Viszont amit fordítva látunk. (És amit jó sokan fordítva látnak) Pont azért büntetik JOBBAN minden sportban a play, vagy játék utáni szabálytalanságokat (és ezt Te is tudod, hogy így van), mert ott totális szándékosságról beszélnek. Ráadásul itt egy fekvő ember hátába száll bele. (Lehet nem gerincre megy, de azt is simán eltalálhatná) Egy play/játék közben elkövetett szabálytalanságra (még ha kirívóan is durva) mondják azt, hogy a játék hevében.

Az okok... Hát az sehogy sem tud szépen hangozni, vagy mentségként szolgálni. Rossz fújásokra ez a válasz? Vagy néhány holdingra? Nem hinném. A "mi" magyarázatunk se jobb. Arra hogy AB-t, Bellt, BB-t levadászták 2 éve, vajon ez a válasz? Nem hinném.

A HSZ igazi lényege viszont az volt, hogy nagyon rossz az üzenet, amit a liga küldött, mert szerintem nagyon veszélyes hetek előtt áll(hat) a liga. És ennek kapcsán tényleg érdekelne konkrétan a Te véleményed, hogy vajon akkor 1 meccset tartanál jogosnak, ha Dupree száll így bele Bradybe? És szerinted Dupree is 1 meccset kapott volna, ha Bradyvel csinálja?

A baj az, hogy súlyozatlan, következetlen a liga, és ami a legnagyobb baj, hogy nem deklarált, hogy miért mi jár. És ez sztem nagyon-nagyon csúnya dolgokat szülhet, de remélem, nem lesz igazam.
Soldados
Én szerintem az alapvető különbség a két eset közül az volt, hogy Gronk rábaszódott, hogy akkor mindenki bassza meg, aztán jól van. Sérülésveszélyesnek az, de nem arra ment szerintem. Számomra sokkal, de sokkal durvább JuJu esete, mert ott előre megfontoltan, direktben sérülésre hajtva ment – és még utána volt pofája szövegelni is, ami külön széppé teszi az egészet. Nálam egy frusztrált játékos pillanat hevében elkövetett hülyesége kisebb bűn, mint szándékosan kivégzésre menni direktben. De ha te szerinted Gronk célja is ez volt, akkor elfogadom, hogy mindkettő köcsög és bassza meg. Én szimplán azt mondom, hogy nálam JuJu esete a rosszabb, ezek miatt. Azt nem mondom, hogy kapjon több meccset, mint Gronk, én azt mondom, ne kapjon Gronk többet, mint JuJu.
Wyatt
Hidd el, én is értelek. Én 2 dolgot mondtam Gronk-JuJu eltiltásával kapcsolatban: az egyik, hogy MINDEN sportban a játék utáni szabálytalanságot büntetik jobban - és ez nem véletlen. A másik, hogy a liga jelenlegi következetlen rendszerében "tisztalaposként" 1 meccset ad mindenre. Ilyen szempontból jogos az azonos büntetés, még ha másképp is gondolom a súlyozásukat. Ergó igazságos a döntés, csak nem értek vele egyet.

És továbbra sem válaszoltál a 2 kérdésemre. Pedig tényleg konkrétan a Te véleményed érdekel.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Most tényleg arról megy a vita hogy melyik volt durvább? Indítsunk szavazást de a szándékos verekedések se maradjanak ki meg a térdre vetődések vagy a megtaposások.
Matthew99
Elvekről, okokról, okozatokról és a büntetésekről megy a vita. Még csak véletlenül sem veszekedés. Ez neked miért fáj? Most írhatok én arról, milyen jó lesz január 21-én a Pats–Steelers meccs, de azért az még korai lenne kicsit 😛