New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 6 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
Háát nem tudom..
Olvasva itthon és kinti oldalakon, ezt a Butler dolgot, nekem picit túl van ez dimenzionálva..
Nem hiszem, hogy kiderül, hogy ténylegesen mit is csinált amiért száműzve lett a meccsről. Az biztos, hogy nem a csapattal utazott Minnesotába, mert beteg volt és nem akarták, hogy megfertőzze a többieket. Csütörtöktől teljes értékű edzésmunkát végzett, úgyhogy egészséges volt. Twitter pletykák alapján állítólag a múlt héten 2x is késve érkezett a csapatszállásra, és marihuána fogyasztásra utaló jeleket találtak nála..Ha ez így volt, akkor biztos, hogy kiverte a biztosítékot, és doghouse előrevetítését sejtette. Azt tudjuk, hogy be lett nevezve a meccsre, sőt azt is tudjuk, hogy nem az volt a terv, hogy Rowe kezd, mert ezt ő nyilatkozta. Úgyhogy ezt a döntést közvetlenül meccs előtt hozta meg BB.
Több, mint valószínű, hogy emiatt sírt Butler a himnusz alatt, s ennek következtében volt maga alatt.
Tudom, hogy sokan jönnek itt a csapat morálról, döntési sémákról, alapszabályok megsértésenk rendjéről, annak folyamodványairól, s ezek tükrében akár érthető is lenne Butler padoztatása...
DE nekem az a kérdésem, hogy 3 évvel ezelőtt amikor Chandler Jones a Seahawks elleni SB előtt szintetikus marihuánával beállva egy szál pöcsben és takaróban megjelent a közeli rendőrösön teljesen szétütve, akkor ez a"erkölcsös, alapszabályok rendjének megsértése és annak mindenki által ismert következménye hova tűnt?
Ch. Jones miért játszhatott a SB-on? Miért kellett annyira a mi védőfalunkba a Hóx ellen? Akkor nem tudták volna a játékosállomány többi tagjával kiváltani?
Vagy akkor úgy gondolták, hogy nélkülözhetetlen a hiánya?
Akkor lehetett úgy gondolni, hogy taposson, zúzzon az év legfontosabb meccsén a csapat egyik legjobb védelmi játékosa, aztán szépen eltrédeljük?
Butler idén nem volt 100%-os formában, nem volt az az igazi Top Corner, aminek mi mindig is hittük. DE a védelmi felállások 97%-ban fent volt a pályán és szívét, lelkét kitette minden meccsen, még akkor is, ha többször megégették. Kemény, erőszakos CB, aki szeret ütközni, hajtani, aki kifejezetten erős blitzekben is. Hátratett kézzel is jobb a vonal mellett és slotban is mint Rowe, Bademosi, vagy Richards.
Amikor a védelmed össze van esve, s látod, hogy igazából a támadók jól muzsikálnak, de kellene azért 1-2 fontos stop a D#-től, akkor a csapat legjobban használt cornerét ülteted fegyelmezési okokból, és ST playákat küldesz fel a helyébe a pályára még a 4. negyedben is, amit az ellen támadókoordinátora megköszön és mosolyogja ki is használja????
A csapat egy, azaz egy védelmi stopra volt egy 6. gyűrűtől. Az Ertz TD drive-ban ha nem csinálják meg a 4. kísérletet a félpályánál akkor senki sem beszélhetne Eagles győzelemről.
Értem én, hogy kell a csapatmorál, az edzői következetesség, és mindenki tudja az alapszabályokat. DE amikor SB van, akkor az edzőnek is kutya kötelessége a legjobb játékosokat pályára küldeni a siker érdekében.
BB erre képes volt a Seahawks elleni meccsen. Engedett az elveiből, felküldte a PO-ban óriási baromságot csináló Ch. Jonest a pályára, meg is nyertük segítségével a 4. gyűrűt. Utána kivágta, elcserélte a csapatból.
Most tartotta magát az elveihez, büntetésből leültette a csapat legmeghatározóbb cornerét..
Az egész védelmet megrendítette, megosztotta ez a döntése. A meccsen indiszponáltan, kifejezetten szarul játszottak, egyetlen egy harmadik, vagy negyedik kísérletet sem tudtak kivédekezni.
Döntése igenis zavart okozott a D#-ben!
Nemhiába osztotta meg Browner azt a posztot, amit: "A meccs előtt az öltöző megosztásra került.." Nemhiába lájkolta ezt Hightower, Collins, Dennard, Ty Law..
Szerintem ezzel a döntéssel BB nem volt következetes, csak makacs.
Döntése kihatott az egész védelem munkájára a meccsen, mert olyan embereket küldött fel, akik nem tudták megoldani a feladatukat. Nem volt doyourjob.
Úgy gondolom, hogy Butlerrel lényegesen nagyobb esély lett volna 1-2 védelmi stopra. Ennek ő nem adott esélyt. Meg is lett az eredménye.
BB döntései miatt a csapat legrosszabb védelmi játékát mutatta be hétfő hajnalban a SB-ok történetében. 41 kapott pont, egyetlen egy 3. vagy 4. kísérletes védekezés nélkül.. Pont.
Kedvelem, szeretem BB-t. Egy zseninek tartom, kivételes edzőnek. De most nagyon mellé nyúlt. Az én személyes véleményem az, hogy az ő makacsságán ment el ez a meccs.

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 6 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
ha egy része igaz annak amit Butlerről írnak /fű, késés, balhé/ akkor totál egyetértek BBvel hogy nem játszott a meccsen /elég ideje van a csapatnál ahhoz hogy tudja e tetteinek következménye van/, a személyes véleményem még hogy az idei formájában egyáltalán nem hiszem hogy tényező lett volna /nagyon úgy érzem hogy őt hazavágta az előző offseason/
több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 711 — Keep pounding
Ha egyszer kivételt teszel, akkor mi gátolja a többi játékost abban, hogy megszegje a szabályokat? Mondhatják, hogy múltkor x mégis játszhatott, akkor y most miért nem? Így dől be egy rendszer. Gondoljátok végig hány olyan játékos lett elcserélve, akit papíron nem kellett volna, aztán mégis Tampában, Arizonában, tököm tudja még hol találta magát. Ennek az eredménye sztem a 8 SB részvétel és az 5 gyűrű, Lehet, egy-egy meccs így másképp alakul, de maga a rendszer működik, amit mi sem bizonyít jobban, hogy arról vitatkoztok mi miért szar, miközben egy játékra voltatok kb a 6. gyűrűtől.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
Sinisa New England Patriots 2 789 — Gràcies Pep!
Anélkül, hogy részleteiben tudnám Butler mit követett el, el tudom fogadni es akar meg is ertem BB döntését, hogy Butler ezen az SB-n nem fog jatszani.

Egy dolgot nem ertek, miért nem volt inaktív ebben az esetben?
Britt / Branch / Hollister nem tudott volna segíteni?
Így a 46 kapásból csak 45 lett.

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 21 894 — nabege2@yahoo.com
Ugyanonnan egy hozzászólás:
2018. 02. 06. 09:01 Lalika
Én mint vezető edző ha bármit megtehetek, hogy meglegyen a 6. gyűrű akkor megteszem.
Butler késett meg füvezett meg ordibált vele. Semmi baj. Amikor kitisztul behívom az irodámba a védelmi koordinátorral együtt. Majd közölöm vele, hogy itt és most elvágtad a f@szod öreg kereshetsz magadnak másik csapatot. De mivel SB van ezért a következőket teheted. Vagy nézed a lelátóról a mérkőzést vagy utoljára odateszed magad a pályán mert a saját érdeked is, hogy jól csináld és neked sem mindegy, hogy jövőre napszámért gürizel egy benzinkúton vagy egy érdemes csapatnál milliókkal tömöd a zsebed.
De ez én vagyok vezetőedzőként.
több mint 6 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 390
Másolva a Pats.hu-ról:

 www.si.com/nfl/2018/02/05/malcolm-butler-benching-eagles-passing-scheme-super-bowl-52?utm_campaign=sinow&utm_source=twitter.com&utm_medium=social&xid=socialflow_twitter_si

"A cikk arról szól, hogy az Eagles Offense játékterve arra épült, amit a Panthers csinált foxboro-ban. A Butler nem játszatás a saját bevallásuk szerint ( az Eagles egyik Offense coach-a szerint) 2 hatalmas mismatch-et generált, 1-et a slotban, ahol Agholor sebességből verte az emberét, a másik pedig Rowe-on, mert őt ismerték a Philly időszakból, és tudták, nem fogja tudni megállítani AJ-t.
Meg voltak lepődve, hogy Butler nem játszott ( de köszönték szépen)"

 www.si.com/nfl/2018/02/05/malcolm-butler-benching-eagles-passing-scheme-super-bowl-52?utm_campaign=sinow&utm_source=twitter.com&utm_medium=social&xid=socialflow_twitter_si

Egyébként bennem totál kettős érzéseket szül az ami Butlerrel történt. Egyrészt megértem amit BB tett, másrészt a tudat, hogy ezen mehetett el az SB/meg se próbálták vele, ez iszonyat durva.

A Patriots egyébként nem a kultúra miatt nyerte szét magát, hanem azért, mert lassan húsz éve együtt dolgozik egy, a klubjára sokat fordító remek tulajdonos, a valaha élt (egyik) legjobb irányító, és a valaha élt (egyik) legjobb edző.
peterk2005
Ezzel csak részben értek egyet, mert a rendszernek része a kultúra is. Ez a kettő összetartozik. Érdemes megnézni a 30 for 30: Two Bills dokumentumfilmet, nagyon szépen felvázolja, hogy Parcells és BB miért sikeresek.

A határokról meg annyit, hogy egy bizonyos Lawrence Taylor aludhatott a Giants csapatmeetingeken, mert oda-vissza tudta a DEF gameplant 😀
Kíváncsi lettem volna rá mint edzőre.

több mint 6 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 9 750 — 49ers GM
Az egész mentalitását dobja sutba a csapatnak, ha enged az elveiből, csak azért, mert Super Bowl. Az egész franchise arra épül, hogy nincs kivételezés, hogy még Brady-t is lehet szapulni a hibáiért, hogy azonnal repül, akinek nem tetszik valami (Collins), egy ilyen kultúrában egyszerűen nem lehet precedenst teremteni azzal, hogy "vétettél a csapat szabályai ellen, de most Super Bowl van, ezért elnézzük". Ha BB ilyen lenne, az egész Pats fele ennyi sikert nem ért volna el az irányításával, ebben biztos vagyok. Plusz ez egy megállíthatatlan folyamatot indít el, a következőre majd az AFC-döntő is kiemelt esemény, aztán jöhetnek a PO-meccsek, meg persze mondjuk egy idei Pitts meccs az alapszakaszból a hazai pálya előnyéért, a sok "most az egyszer elnézzük", aztán szét is esik az egész szervezet.somoskovig
Úgy beszélünk az egészről, hogy azt sem tudjuk, hogy mi történt. 😊 De mindegy, miért is ne. Tisztában vagyok vele, hogy az az "irodalmi", abból lehet hőskölteményt faragni, ha az elvek szentek. Mindenki ezt szereti. Én is, mert az ember szeret így gondolkodni (szerencsére). Nézd meg, kaptál vagy húsz lájkot azonnal a postodra. Mindenki szereti az elveket, az egyenességet (legalábbis leírva 😊 ). Én is. Ha nem az én postomra reagáltál volna, lehet, hogy tőlem is kaptál volna lájkot. 😀

De azért ha kicsit megkapargatod, akkor pl. feltűnhet, hogy az a Sobri volt az egyik lájkolód, aki egyébként a fórum egyik fő cinikusa. Menj be a pol topicba, olvass vissza, hogy mi ír. Ömlik belőle a cinizmus a "gyakorlatiasság", a "célszerűség", a "józan ész" címén. Ugyanazt az elvet tapossa bele a sárba, amire itt most nagy lájkot adott neked. Nem kritikaként mondom, mindenkiben benne van ez a kettősség. Sobri történetesen tényleg önmaga itteni antitézise a poltopicban - vagy itt az ottani antitézise -, de ő sose volt átlagos. 😊 És annyiban igaza van, hogy a merev idealizmus nem életképes. Márpedig a "semmit nem nézünk el" az merev.

Szó nincs arról persze, hogy engedni kell minden fegyelmezetlenséget. Eszemben nem volt ilyent állítani. Azt se tudjuk, hogy Butler mit csinált. Én csak azt mondom, hogy nincs olyan, hogy nincs mérlegelés. Dehogy nincs. A Patriotsnál is van. Brady simán leordíthatja MJD fejét, és max születik két cikk róla és megy tovább a világ. Ha Burkhead csinálná ugyanezt, akkor másnap nem lenne állása. Belichick így büntet. szó nincs merev ragaszkodáshoz és következetességhez. Figyelembe vesz több tényezőt is. És nem esik amiatt szét az öltöző, mert Brady maradhat, Burkhead meg nem. Vannak olyan dolgok ami miatt szét tud esni, na azokat természetesen nem szabad hagyni. De a többi esetben mérlegelsz, és ha a pro fontosabb mint a kontra, akkor a pro-t választod. Brady esetében alig lehet elképzelni olyan kontrát, ami legyőzné a pro-t. Ő mindig játszik. Butler helyzete más. Őnála máshol van a határ, máshol húzódik, hogy melyik a fontosabb: az, hogy játsszon, vagy az, hogy fegyelmezve legyen. De akárhol is a határ, a határt figyelembe véve születik a döntés a profi sportban. És ha a döntés rosszul lövi be a határt, akkor az a döntés rossz.

(Halkan megjegyzem - ezt már általánosabb értelemben is írom -, hogy ha tényleg az elvek tényleg sikeresen tudnák működtetni a profi sportot, akkor nem lehetne video-gate meg leeresztő labda sem (akár tényleg leeresztett, akár nem). mert nem lenne rá szükség. Az elvek elegek lennének. Nem akarom újramelegíteni ezeket a történeteket, remélem érted mire célzok. Ha az egyik van, akkor a másik nem lehet és fordítva. A kettő kizárja egymást.

A Patriots egyébként nem a kultúra miatt nyerte szét magát, hanem azért, mert lassan húsz éve együtt dolgozik egy, a klubjára sokat fordító remek tulajdonos, a valaha élt (egyik) legjobb irányító, és a valaha élt (egyik) legjobb edző. Ezért. Belichick futatthatna akármilyen kultúrát, ha nem lenne ennyire tehetséges edző, nem érne vele sokat. De tehetséges, és ezért nyer. Ahogy mindenki, ahol ilyen mesterhármas összeáll. Kultúrától, elvektől függetlenül. Legyen az a hetvenes évekbeli Steelers, a nyolcvanas évekbeli Niners, a kilencvenes évekbeli Bulls (NBA), Wayne Gretzky és az Oilers, vagy éppen a mostani Warriors (szintén NBA). Amíg együtt van a nyerő gárda, addig nyertek, nyernek. Amikor szétesik, szétesett onnantól nem.)

peterk2005
Összekevered az erkölcsöt az elvekkel. Az elv a Pats esetén szerintem annyi, hogy mindent a győzelemért, és ehhez mindenki beáll a sorba és tudja a helyét. Nyilván Brady helye máshol van, mint Burkhead helye, minden szervezetben mást szabad a különböző szinteken. Egy jól működő cégnél is máshol van a tolerancia egy vezetővel és egy gyári munkással szemben. Ettől még a saját szintjén mindenkinek tudnia kell a szabályokat és az ezek megszegésének következményeit.

Valóban nem tudjuk, hogy Butler mit csinált, de azt feltételezni az egyik legracionálisabb szervezetről és annak vezetőjéről, hogy azért mellőzi a játékosát, mert nem tetszik a pofája vagy reggel szorulása volt, az szimplán butaság. Butler olyat tett, amiért megbüntették, átlépte a saját határát. Ez nem a határ hibája, és nem a döntés rossz, hogy ezért büntetést kapott. És ha Brady a meccs előtti estén atom betépve hajnali 3-kor két kurva társaságában ért volna vissza a szállodába, akkor BB Hoyer-t játszatta volna a meccsen. Mert senki nem szegheti meg a saját szintjének szabályait.

Az meg, hogy ki mit és miért lájkol, pont nem érdekel, ennek elemzésére kár volt két bekezdést szánni. 😊

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Az egész mentalitását dobja sutba a csapatnak, ha enged az elveiből, csak azért, mert Super Bowl. Az egész franchise arra épül, hogy nincs kivételezés, hogy még Brady-t is lehet szapulni a hibáiért, hogy azonnal repül, akinek nem tetszik valami (Collins), egy ilyen kultúrában egyszerűen nem lehet precedenst teremteni azzal, hogy "vétettél a csapat szabályai ellen, de most Super Bowl van, ezért elnézzük". Ha BB ilyen lenne, az egész Pats fele ennyi sikert nem ért volna el az irányításával, ebben biztos vagyok. Plusz ez egy megállíthatatlan folyamatot indít el, a következőre majd az AFC-döntő is kiemelt esemény, aztán jöhetnek a PO-meccsek, meg persze mondjuk egy idei Pitts meccs az alapszakaszból a hazai pálya előnyéért, a sok "most az egyszer elnézzük", aztán szét is esik az egész szervezet.somoskovig
Úgy beszélünk az egészről, hogy azt sem tudjuk, hogy mi történt. 😊 De mindegy, miért is ne. Tisztában vagyok vele, hogy az az "irodalmi", abból lehet hőskölteményt faragni, ha az elvek szentek. Mindenki ezt szereti. Én is, mert az ember szeret így gondolkodni (szerencsére). Nézd meg, kaptál vagy húsz lájkot azonnal a postodra. Mindenki szereti az elveket, az egyenességet (legalábbis leírva 😊 ). Én is. Ha nem az én postomra reagáltál volna, lehet, hogy tőlem is kaptál volna lájkot. 😀

De azért ha kicsit megkapargatod, akkor pl. feltűnhet, hogy az a Sobri volt az egyik lájkolód, aki egyébként a fórum egyik fő cinikusa. Menj be a pol topicba, olvass vissza, hogy mi ír. Ömlik belőle a cinizmus a "gyakorlatiasság", a "célszerűség", a "józan ész" címén. Ugyanazt az elvet tapossa bele a sárba, amire itt most nagy lájkot adott neked. Nem kritikaként mondom, mindenkiben benne van ez a kettősség. Sobri történetesen tényleg önmaga itteni antitézise a poltopicban - vagy itt az ottani antitézise -, de ő sose volt átlagos. 😊 És annyiban igaza van, hogy a merev idealizmus nem életképes. Márpedig a "semmit nem nézünk el" az merev.

Szó nincs arról persze, hogy engedni kell minden fegyelmezetlenséget. Eszemben nem volt ilyent állítani. Azt se tudjuk, hogy Butler mit csinált. Én csak azt mondom, hogy nincs olyan, hogy nincs mérlegelés. Dehogy nincs. A Patriotsnál is van. Brady simán leordíthatja MJD fejét, és max születik két cikk róla és megy tovább a világ. Ha Burkhead csinálná ugyanezt, akkor másnap nem lenne állása. Belichick így büntet. szó nincs merev ragaszkodáshoz és következetességhez. Figyelembe vesz több tényezőt is. És nem esik amiatt szét az öltöző, mert Brady maradhat, Burkhead meg nem. Vannak olyan dolgok ami miatt szét tud esni, na azokat természetesen nem szabad hagyni. De a többi esetben mérlegelsz, és ha a pro fontosabb mint a kontra, akkor a pro-t választod. Brady esetében alig lehet elképzelni olyan kontrát, ami legyőzné a pro-t. Ő mindig játszik. Butler helyzete más. Őnála máshol van a határ, máshol húzódik, hogy melyik a fontosabb: az, hogy játsszon, vagy az, hogy fegyelmezve legyen. De akárhol is a határ, a határt figyelembe véve születik a döntés a profi sportban. És ha a döntés rosszul lövi be a határt, akkor az a döntés rossz.

(Halkan megjegyzem - ezt már általánosabb értelemben is írom -, hogy ha tényleg az elvek tényleg sikeresen tudnák működtetni a profi sportot, akkor nem lehetne video-gate meg leeresztő labda sem (akár tényleg leeresztett, akár nem). mert nem lenne rá szükség. Az elvek elegek lennének. Nem akarom újramelegíteni ezeket a történeteket, remélem érted mire célzok. Ha az egyik van, akkor a másik nem lehet és fordítva. A kettő kizárja egymást.

A Patriots egyébként nem a kultúra miatt nyerte szét magát, hanem azért, mert lassan húsz éve együtt dolgozik egy, a klubjára sokat fordító remek tulajdonos, a valaha élt (egyik) legjobb irányító, és a valaha élt (egyik) legjobb edző. Ezért. Belichick futatthatna akármilyen kultúrát, ha nem lenne ennyire tehetséges edző, nem érne vele sokat. De tehetséges, és ezért nyer. Ahogy mindenki, ahol ilyen mesterhármas összeáll. Kultúrától, elvektől függetlenül. Legyen az a hetvenes évekbeli Steelers, a nyolcvanas évekbeli Niners, a kilencvenes évekbeli Bulls (NBA), Wayne Gretzky és az Oilers, vagy éppen a mostani Warriors (szintén NBA). Amíg együtt van a nyerő gárda, addig nyertek, nyernek. Amikor szétesik, szétesett onnantól nem.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 889 — Eagles & Seahawks fan
Sziasztok srácok!

Nagyon nagy, történelmi meccs volt ez a valaha volt legtöbb yarddal. Óriási megtiszteltetés megrengetni ezt a dinasztiát egy ilyen fiatal, nagy sztár nélküli CSAPAT-tal.

Számomra személyesen mindent jelentett ez a meccs, 15 évnyi sportrajongás alatt pont mindig a reménytelen oldalon álltam. Ez a meccs minden átkot ledöntött rólam és hasonlóan az Eagles-ről is. A GOAT és Belichick ellen egy ilyen szenzációs meccsen így nyerni... 20 év múlva is meg fogom nézni, ezt megígérhetem. És nem lenne ugyanaz a győzelem, ha nem ellenetek lett volna, ha nem játszotok így és nem kellett volna 120%-ot nyújtanunk.

3 titeket is érintő szakmai észrevétel:

1. Ez a 2 csapat idén más ligában játszott, mint a többiek. Offense oldalon mindenképp. Talán még a Steelerst és a tavaly Falconst tudom idevenni, de az összes többi csapat ÉVEKKEL le van maradva. 1150 yard... nem emberi.

2. Ebből következően én nem hibáztatnám a védelmeket sem. Mostmár oda jutottunk, hogy ezeket a támadógépeket lehetetlen megállítani ha nem hibáznak. Az, hogy "csak" 74 pontot hozott 1150 yard, az szvsz a védelmek dícsérete. A kulcs az O fal, ahol out of their minds játszottak a srácok nálatok is. A ligaelit falunk alig tudott odaérni, ami nem semmi.

3. Ha Butlerről igazak a hírek, akkor Belichick 1000%-osan jól döntött. Erre építettétek az utóbbi 15 évet, nehogy már most akarjatok változtatni. Amúgy sem váltotta volna meg tegnap Butler a világot, nem volt jó matchupja sem. Az, hogy az öreg nevezte a keretbe, inkább az a kisebb csoda és azt mutatja, hogy pont hogy feszegeti a saját elveit miattatok, a siker miatt, mert ha valaki megsérült volna, akkor beküldi. Nagy mázlisták vagytok vele, az NFL történetének legjobbja továbbra is.

Jövőre újra tali!
több mint 6 éve
kolok1972 New England Patriots 2 426 — Pats fan
Ertem... Tehat Te vateszkent megmondtad,hogy mi lesz es be is jott,en kis balga,meg csak nyavalyogtam... Rendben...
kolok1972
ha képtelen vagy felfogni mi a különbség egy folyamat elején történő siránkozáson és aközött, hogy az idény vége felé vannak fenntartásai az embernek, akkor nagyon nincs miről beszélnünk
(ha te most önigazolásodat látod a szeptemberi jajgatásért akkor meg főleg)

(Egyébként szerintem nem büntiről lehetett szó. Ha igen, az nem jó jel, akkor az öreg öregszik, és elkezdett rosszul dönteni. De szerintem inkább egyszerűen beteg volt még és gyenge, vagy tényleg úgy gondolták, hogy ezekhez a méretes - és Jeffery esetén nem túl gyors - elkapókhoz a kis termetű Butler a rosszabb megoldás. Valamiért BB sose favorizálta Butlert, sose hitt benne igazán. Idén azért látszott, hogy legalábbis részben talán joggal. De persze az is lehet, hogy simán túlgondolták.)
peterk2005
igen, azért akart szerződést ajánlani mert sosem bízott benne... jesus fuck

azért halkan megjegyzem, remélem nem töröm össze a lelki világodat, de BB-nek már eddig is voltak rossz döntései, nem tegnap és nem az offseason-ben kezdte el...
ZERO_L
Ha Te keptelen vagy felfogni,hogy a jajgatás es a nyavalygas ,esetleg sirankozas azok nem azonos fogalmak a csapat vedelmenek mar 5 fordulo utan jol lathato szerkezeti,rostermenedzselesi -velemenyem szerinti-hibainak ( pass rush totalis hianya,egyetlen kezdo szintu ,de serulekeny lb a csapatban,DT allomany melysege) megfogalmazasaval akkor nincs mirol beszelnunk.
kolok1972
ja de te inkább előbb jajgatsz, ahelyett hogy végignéznéd esetleg a bestever edző mégis mit kezd vele... te döntésed, csak ne háborodj fel ha emiatt kapsz egy kis savat

végig lehetne menni a rosteren, hol és mi hiányzott viszont olyat nem fogsz találni, amit ne próbáltak volna meg orvosolni... ja, hogy nem minden leigazolt FA, kukázott játékos lett all-pro/használható játékos, hát ez bizony benne van
(Ha úgy gondolták, hogy Butler a méreteivel, képességeivel nem jó matchup az más történet. Az érthető indok lenne, akkor is, ha kiderül, hogy nem volt jó ötlet. És persze az is, ha beteg volt, vagy valami hülyeséget csinált amiről nem tudunk. De csak elvből, egy Superbowlban hiba ültetni.)
peterk2005
De amikor a védelmed Richards és Bademosi duó bevetésével sem javul fel (vajon miért?) és egy stop kell a bámulatosan játszó támadóknak, akkor miért nem rakod be Butlert, mikor láthatóan hiába gondoltad, hogy nem jó matchup, totál nem működik ez a terv.topin
Nem tudom a választ. Csak arra reagáltam, hogy a "Pats elvek fontosak" indokolhatja ezt. Nem, nem indokolhatja, hacsak nem csinált valami valóban nagy marhaságot Butler. De arról valószínűleg tudnánk.

Az egész mentalitását dobja sutba a csapatnak, ha enged az elveiből, csak azért, mert Super Bowl. Az egész franchise arra épül, hogy nincs kivételezés, hogy még Brady-t is lehet szapulni a hibáiért, hogy azonnal repül, akinek nem tetszik valami (Collins), egy ilyen kultúrában egyszerűen nem lehet precedenst teremteni azzal, hogy "vétettél a csapat szabályai ellen, de most Super Bowl van, ezért elnézzük". Ha BB ilyen lenne, az egész Pats fele ennyi sikert nem ért volna el az irányításával, ebben biztos vagyok. Plusz ez egy megállíthatatlan folyamatot indít el, a következőre majd az AFC-döntő is kiemelt esemény, aztán jöhetnek a PO-meccsek, meg persze mondjuk egy idei Pitts meccs az alapszakaszból a hazai pálya előnyéért, a sok "most az egyszer elnézzük", aztán szét is esik az egész szervezet.
somoskovig
Az a baj, hogy nem tudjuk mi történt...
Számomra BB mindig is egy zseni marad, de az elvei miatt lesznek akiknek nem lesz a szíve csücske és bizony azokat baromira nem fogja vigasztalni, hogy de BB nyert 5 SB-t de épp akkor amikor a játékosa voltam az érthetetlen döntése miatt nem nyertem gyűrűt. Ma már említettem, de azért TB fejében is tuti megfordul, hogy lehoztam a meccset 505 yarddal és 3 TD-vel, erre BB csökönyössége miatt a védelem nem tudta hozni ami elvárható és -1 gyűrű? Én értem amit mondasz, szurkolóként elfogadom, de nem biztos, hogy el tudnám ezt viselni a csapat alkalmazottaként. Amire baromi nagy esély van 😀 😀 😀
NB2
alkalmazottként ezt szokják meg, kb az első meeting után, az öreg nem árul zsákbamacskát, pontosan megmondja mit vár el de azt maximálisan be kell tartani

nem tudom ki nézte végig, de érdemes megnézni a Two Bills-t, Parcells sem volt egy könnyű eset, elég magasra is rakta mércét, amit el is várt mindenkitől, BB sem tesz másként
ZERO_L
Megkaptam a választ,nem érted mi a kulonbseg a ketto kozott... Gyk : nem a savazassal van a bajom,hanem hogy a savazokbol lettek a legnagyobb megmondoemberek,miutan kiderult raadasul,hogy a kritikak jelentos resze valos problemat takart.
Az meg kulon vicces,hogy velem kapcsolatban emlegetsz onigazolast egy olyan poszt utan,ami sajat magad idezesevel kezdodik (szerenyen) es azzal folytatodik,hogy sajnos bejott amirol PO elott irtam... LOL

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 390
Ezt most jól értem, hogy szerinted egy HC-nak fontosabb hogy befenyítse a no2 CB-t mint egy SB win?
Jan
Megfordítva a dolgot:
Mindenki tudja mi a szabály és mi a következmény. Senkinek és semmilyen körülmények között nincs kivétel.
Ha nem tartod be, akkor nem csak magaddal szúrsz ki, hanem a csapattársaiddal, edzőiddel, az egész szervezettel, a szurkolókkal.

Mondjuk nem tudom miért lepődünk meg ezen egy olyan edzőnél aki a Navynél nevelkedett.

Amúgy hasonló esetért Chandler Jones is repült.

Valszeg fejben nem volt 100-as Butler. Helyette jött be Rowe, ami még nem volt probléma, Chung kiesésével meg tetőződtek a bajok. Bademosinak voltak jó meccsei, ez nem tudom mennyire volt az.
És azért azt se feledjük h Butlert is nem egyszer megégették a meccseken. Nem slotba való CB, de ezt már írta itt vki.

több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
(Ha úgy gondolták, hogy Butler a méreteivel, képességeivel nem jó matchup az más történet. Az érthető indok lenne, akkor is, ha kiderül, hogy nem volt jó ötlet. És persze az is, ha beteg volt, vagy valami hülyeséget csinált amiről nem tudunk. De csak elvből, egy Superbowlban hiba ültetni.)
peterk2005
De amikor a védelmed Richards és Bademosi duó bevetésével sem javul fel (vajon miért?) és egy stop kell a bámulatosan játszó támadóknak, akkor miért nem rakod be Butlert, mikor láthatóan hiába gondoltad, hogy nem jó matchup, totál nem működik ez a terv.topin
Nem tudom a választ. Csak arra reagáltam, hogy a "Pats elvek fontosak" indokolhatja ezt. Nem, nem indokolhatja, hacsak nem csinált valami valóban nagy marhaságot Butler. De arról valószínűleg tudnánk.

(Egyébként szerintem nem büntiről lehetett szó. Ha igen, az nem jó jel, akkor az öreg öregszik, és elkezdett rosszul dönteni. De szerintem inkább egyszerűen beteg volt még és gyenge, vagy tényleg úgy gondolták, hogy ezekhez a méretes - és Jeffery esetén nem túl gyors - elkapókhoz a kis termetű Butler a rosszabb megoldás. Valamiért BB sose favorizálta Butlert, sose hitt benne igazán. Idén azért látszott, hogy legalábbis részben talán joggal. De persze az is lehet, hogy simán túlgondolták.)
peterk2005
Az egész mentalitását dobja sutba a csapatnak, ha enged az elveiből, csak azért, mert Super Bowl. Az egész franchise arra épül, hogy nincs kivételezés, hogy még Brady-t is lehet szapulni a hibáiért, hogy azonnal repül, akinek nem tetszik valami (Collins), egy ilyen kultúrában egyszerűen nem lehet precedenst teremteni azzal, hogy "vétettél a csapat szabályai ellen, de most Super Bowl van, ezért elnézzük". Ha BB ilyen lenne, az egész Pats fele ennyi sikert nem ért volna el az irányításával, ebben biztos vagyok. Plusz ez egy megállíthatatlan folyamatot indít el, a következőre majd az AFC-döntő is kiemelt esemény, aztán jöhetnek a PO-meccsek, meg persze mondjuk egy idei Pitts meccs az alapszakaszból a hazai pálya előnyéért, a sok "most az egyszer elnézzük", aztán szét is esik az egész szervezet.
somoskovig
Ezt most jól értem, hogy szerinted egy HC-nak fontosabb hogy befenyítse a no2 CB-t mint egy SB win?
Jan
Nem érted jól.

több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 4 923 — Steelers fan

Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 930
Állítólag a héten kétszer késve ért vissza a szállóba, és marihuanaval kapták el, plusz ugye lekéste a csapatgépet. Mármint Butler. Ha igaz, akkor szerintem BB csoda, hogy nevezte. Mondjuk az, hogy nyilvánosan alázta a partvonalon talán nem volt pedagógiai szempontból a legjobb döntés, persze ha a védelem valami “csoda “ folytán csinál egy azaz egy db stopot a 4. negyedben, akkor meg senki nem emlegeti.
Nekem talán azt mutatja, hogy BB még egy SB-n is hosszutávon gondolkodik.
vpi
valószínűnek tartom, hogy csapaton belül sem verték nagy dobra, hogy ne essen szét az öltöző a döntő előtt, Butlernek meg szóltak, hogy kussoljon. Nem fog meglepni, ha ő is és HT is megy Collins után a levesbe.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 3 562 — Patriot
Állítólag a héten kétszer késve ért vissza a szállóba, és marihuanaval kapták el, plusz ugye lekéste a csapatgépet. Mármint Butler. Ha igaz, akkor szerintem BB csoda, hogy nevezte. Mondjuk az, hogy nyilvánosan alázta a partvonalon talán nem volt pedagógiai szempontból a legjobb döntés, persze ha a védelem valami “csoda “ folytán csinál egy azaz egy db stopot a 4. negyedben, akkor meg senki nem emlegeti.
Nekem talán azt mutatja, hogy BB még egy SB-n is hosszutávon gondolkodik.
több mint 6 éve
topin New England Patriots 1 947
HT milyen forum-on es mit írt?
Vagy ez meg a Browner-es flame?
Sinisa
Csak a lájkra utaltam, ami elég kifejező lépés egy vezértől. Nem örülök ennek a nyomkodásnak..
több mint 6 éve
Sinisa New England Patriots 2 789 — Gràcies Pep!
HT IR-en van, szerintem semmi infója nincs arról hogy mi történt.
Solymi
Tehát 2018ban nem tud informálódni a védelem vezére senkitől mert IR-en van..értem..

És csak úgy hobbiból lájkol BB-re nézve cinkes postot.
topin
Akkor legyen, hogy van infója, de mint csapatkapitánynak nem így kellene viselkednie.
Lehet csapatot akar váltani? 😛
Solymi
HT milyen forum-on es mit írt?
Vagy ez meg a Browner-es flame?

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
NB2 New England Patriots 21 894 — nabege2@yahoo.com
Ha viszont igaz a késés és a fő, akkor Butler egy idióta!
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 343 — situational football
Ertem... Tehat Te vateszkent megmondtad,hogy mi lesz es be is jott,en kis balga,meg csak nyavalyogtam... Rendben...
kolok1972
ha képtelen vagy felfogni mi a különbség egy folyamat elején történő siránkozáson és aközött, hogy az idény vége felé vannak fenntartásai az embernek, akkor nagyon nincs miről beszélnünk
(ha te most önigazolásodat látod a szeptemberi jajgatásért akkor meg főleg)

(Egyébként szerintem nem büntiről lehetett szó. Ha igen, az nem jó jel, akkor az öreg öregszik, és elkezdett rosszul dönteni. De szerintem inkább egyszerűen beteg volt még és gyenge, vagy tényleg úgy gondolták, hogy ezekhez a méretes - és Jeffery esetén nem túl gyors - elkapókhoz a kis termetű Butler a rosszabb megoldás. Valamiért BB sose favorizálta Butlert, sose hitt benne igazán. Idén azért látszott, hogy legalábbis részben talán joggal. De persze az is lehet, hogy simán túlgondolták.)
peterk2005
igen, azért akart szerződést ajánlani mert sosem bízott benne... jesus fuck

azért halkan megjegyzem, remélem nem töröm össze a lelki világodat, de BB-nek már eddig is voltak rossz döntései, nem tegnap és nem az offseason-ben kezdte el...
ZERO_L
Ha Te keptelen vagy felfogni,hogy a jajgatás es a nyavalygas ,esetleg sirankozas azok nem azonos fogalmak a csapat vedelmenek mar 5 fordulo utan jol lathato szerkezeti,rostermenedzselesi -velemenyem szerinti-hibainak ( pass rush totalis hianya,egyetlen kezdo szintu ,de serulekeny lb a csapatban,DT allomany melysege) megfogalmazasaval akkor nincs mirol beszelnunk.
kolok1972
ja de te inkább előbb jajgatsz, ahelyett hogy végignéznéd esetleg a bestever edző mégis mit kezd vele... te döntésed, csak ne háborodj fel ha emiatt kapsz egy kis savat

végig lehetne menni a rosteren, hol és mi hiányzott viszont olyat nem fogsz találni, amit ne próbáltak volna meg orvosolni... ja, hogy nem minden leigazolt FA, kukázott játékos lett all-pro/használható játékos, hát ez bizony benne van
(Ha úgy gondolták, hogy Butler a méreteivel, képességeivel nem jó matchup az más történet. Az érthető indok lenne, akkor is, ha kiderül, hogy nem volt jó ötlet. És persze az is, ha beteg volt, vagy valami hülyeséget csinált amiről nem tudunk. De csak elvből, egy Superbowlban hiba ültetni.)
peterk2005
De amikor a védelmed Richards és Bademosi duó bevetésével sem javul fel (vajon miért?) és egy stop kell a bámulatosan játszó támadóknak, akkor miért nem rakod be Butlert, mikor láthatóan hiába gondoltad, hogy nem jó matchup, totál nem működik ez a terv.topin
Nem tudom a választ. Csak arra reagáltam, hogy a "Pats elvek fontosak" indokolhatja ezt. Nem, nem indokolhatja, hacsak nem csinált valami valóban nagy marhaságot Butler. De arról valószínűleg tudnánk.

(Egyébként szerintem nem büntiről lehetett szó. Ha igen, az nem jó jel, akkor az öreg öregszik, és elkezdett rosszul dönteni. De szerintem inkább egyszerűen beteg volt még és gyenge, vagy tényleg úgy gondolták, hogy ezekhez a méretes - és Jeffery esetén nem túl gyors - elkapókhoz a kis termetű Butler a rosszabb megoldás. Valamiért BB sose favorizálta Butlert, sose hitt benne igazán. Idén azért látszott, hogy legalábbis részben talán joggal. De persze az is lehet, hogy simán túlgondolták.)
peterk2005
Az egész mentalitását dobja sutba a csapatnak, ha enged az elveiből, csak azért, mert Super Bowl. Az egész franchise arra épül, hogy nincs kivételezés, hogy még Brady-t is lehet szapulni a hibáiért, hogy azonnal repül, akinek nem tetszik valami (Collins), egy ilyen kultúrában egyszerűen nem lehet precedenst teremteni azzal, hogy "vétettél a csapat szabályai ellen, de most Super Bowl van, ezért elnézzük". Ha BB ilyen lenne, az egész Pats fele ennyi sikert nem ért volna el az irányításával, ebben biztos vagyok. Plusz ez egy megállíthatatlan folyamatot indít el, a következőre majd az AFC-döntő is kiemelt esemény, aztán jöhetnek a PO-meccsek, meg persze mondjuk egy idei Pitts meccs az alapszakaszból a hazai pálya előnyéért, a sok "most az egyszer elnézzük", aztán szét is esik az egész szervezet.
somoskovig
Az a baj, hogy nem tudjuk mi történt...
Számomra BB mindig is egy zseni marad, de az elvei miatt lesznek akiknek nem lesz a szíve csücske és bizony azokat baromira nem fogja vigasztalni, hogy de BB nyert 5 SB-t de épp akkor amikor a játékosa voltam az érthetetlen döntése miatt nem nyertem gyűrűt. Ma már említettem, de azért TB fejében is tuti megfordul, hogy lehoztam a meccset 505 yarddal és 3 TD-vel, erre BB csökönyössége miatt a védelem nem tudta hozni ami elvárható és -1 gyűrű? Én értem amit mondasz, szurkolóként elfogadom, de nem biztos, hogy el tudnám ezt viselni a csapat alkalmazottaként. Amire baromi nagy esély van 😀 😀 😀
NB2
alkalmazottként ezt szokják meg, kb az első meeting után, az öreg nem árul zsákbamacskát, pontosan megmondja mit vár el de azt maximálisan be kell tartani

nem tudom ki nézte végig, de érdemes megnézni a Two Bills-t, Parcells sem volt egy könnyű eset, elég magasra is rakta mércét, amit el is várt mindenkitől, BB sem tesz másként

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 390
HT IR-en van, szerintem semmi infója nincs arról hogy mi történt.
Solymi
Tehát 2018ban nem tud informálódni a védelem vezére senkitől mert IR-en van..értem..

És csak úgy hobbiból lájkol BB-re nézve cinkes postot.
topin
Akkor legyen, hogy van infója, de mint csapatkapitánynak nem így kellene viselkednie.
Lehet csapatot akar váltani? 😛

több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Új rekordot állítottunk fel: csapat ennyi yarddal még sohasem kapott ki!

A Patriots 613 yardot haladt az összecsapás során, ez a legnagyobb mennyiség, amellyel egy csapat valaha vereséget „tudott” szenvedni. Az alapszakaszban a San Francisco 1992-ben 598 yarddal kapott ki, a rájátszásban pedig épp most a Steelers 545-tel kapott ki a Jaguarstól.

több mint 6 éve
manuszka86 New England Patriots 2 042 — Patriots fan
Kering egy ilyen a twitter vilagaban:
A family friend who I trust, is well connected in law enforcement and was in Minny this week with local cops told me Butler missed curfew, got caught with weed when he came back late to hotel, and subsequently had a meltdown on coaches
Spigo
Hát ha ennyi esze volt,akkor csak gratulálni lehet neki.....mondjuk ez egy tök jó ajánlólevél egy free agentnek végül is tavaszra, de hát ő tudja 😊

több mint 6 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 930
Kering egy ilyen a twitter vilagaban:
A family friend who I trust, is well connected in law enforcement and was in Minny this week with local cops told me Butler missed curfew, got caught with weed when he came back late to hotel, and subsequently had a meltdown on coaches
Spigo
mindezt SB előtt? Mondjuk ezért meg is érteném, hogy BB kirakta. (már, ha van valóságalapja)

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
topin New England Patriots 1 947
HT IR-en van, szerintem semmi infója nincs arról hogy mi történt.
Solymi
Tehát 2018ban nem tud informálódni a védelem vezére senkitől mert IR-en van..értem..

És csak úgy hobbiból lájkol BB-re nézve cinkes postot.
több mint 6 éve
topin New England Patriots 1 947
Ha Te keptelen vagy felfogni,hogy a jajgatás es a nyavalygas ,esetleg sirankozas azok nem azonos fogalmak a csapat vedelmenek mar 5 fordulo utan jol lathato szerkezeti,rostermenedzselesi -velemenyem szerinti-hibainak ( pass rush totalis hianya,egyetlen kezdo szintu ,de serulekeny lb a csapatban,DT allomany melysege) megfogalmazasaval akkor nincs mirol beszelnunk.
kolok1972
Úgy tűnik egyetlen Butler fegyelmezetlenség okán kerülhet ez előtérbe, mert az 5. forduló után kifejezetten jó volt a védelem. Aztán HT és Van Noy is kidőlt és azt is elbírták. Sose tudjuk meg, de ha Butler most nem csinál baromságot, akkor lehet kevesebbet kapunk és szóba se kerül ez az egész.

Ettől még talent hiány van, szerkezeti gond is van, roster manegment se volt a legjobb. És mégis megoldották. Na most a meccs előtt kiesik Butler és Richardsok maradnak pár órával a kezdés előtt. Akkor felesleges ezt elővenni, ha 20 pontot kapva meg fel sem merült volna.