New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 6 éve
topin New England Patriots 1 947
Miért, idén hány LB-vel toljuk? Néggyel?
Ott van Hightower, ott van Rivers. Ott lesz mellettünk a három LB-s felállásoknál Van Noy, ott van most már Flowers is, Roberts is, Langi is. Miért KELL még?
Wyatt
Azért Roberts helyett bárkit hozhatunk sokkal előrébb vagyunk.

Van 4 TOP100-as cetlink és még egy a 4. körben ami értéket képvisel, és az LT posztot leszámítva kb mindenhol megvagyunk. Nyilván oda is jön majd valami veterán, akár visszatér Waddle/Flemming akár másik játékos formájában.

Idénre úgy fest ismét nem kell egyik draftoltnak sem azonnal kezdő helyet kapnia. Így nyugodtan pallérozódhatnak a háttérben akár DE, akár LB, akár CB posztot nézzük. Sőt simán van lehetőségünk bármelyiket a TOP100ból QB-ra ellőni, mert nincs égetően nagy szükség sehol. De ha kiesik bárki akkor használható újoncot tudunk bevetni, nem UDFA-t, bármelyik posztot is mélyítsük Robertsnél, RIchardsnál jobb emberekkel. Én őket nem szeretném a rosteren tudni szeptemberben.

Sérülés esetén azért nem mindegy, hogy Lee, Roberts, Richards kerül sorra vagy egy potenciálisan jobb, hosszútávon magasabb plafonnal rendelkező újonc játékos.

RB-t nem húznék a 4. körnél előbb, de OT, DE, LB, S, CB simán jöhet depthnek és a jövőre nézve kezdőnek. Sőt így, hogy nincs kifejezetten need, így akár korai TE draft is lehet. De aztán az is lehet, húzunk valami RB-t korán, mert idénre nézve ez is belefér. A kérdés, hogy jövőre kivel mit tervez az öreg, mert annak fényében fogunk huzigálni a drafton leginkább.
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Miért, idén hány LB-vel toljuk? Néggyel?
Ott van Hightower, ott van Rivers. Ott lesz mellettünk a három LB-s felállásoknál Van Noy, ott van most már Flowers is, Roberts is, Langi is. Miért KELL még?
Wyatt
Megmondom mi kell még... egy sérülésmentes szezon az front 7-től és akkor happy minden, de ha kiesik 1 is olyanok leszünk mint a tavaly
ParadSEC
Nem hinném, hogy most is kiesik az első két ember a posztról 😊

Nem lehet sajnos minden posztot agyonbiztosítani 😊

több mint 6 éve
Sinisa New England Patriots 2 789 — Gràcies Pep!
Miért, idén hány LB-vel toljuk? Néggyel?
Ott van Hightower, ott van Rivers. Ott lesz mellettünk a három LB-s felállásoknál Van Noy, ott van most már Flowers is, Roberts is, Langi is. Miért KELL még?
Wyatt
Roberts helyett inkabb egy UDFA lehetne? 😉

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 000 — Patriots fan
Miért, idén hány LB-vel toljuk? Néggyel?
Ott van Hightower, ott van Rivers. Ott lesz mellettünk a három LB-s felállásoknál Van Noy, ott van most már Flowers is, Roberts is, Langi is. Miért KELL még?
Wyatt
Megmondom mi kell még... egy sérülésmentes szezon az front 7-től és akkor happy minden, de ha kiesik 1 is olyanok leszünk mint a tavaly

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Miért, idén hány LB-vel toljuk? Néggyel?
Ott van Hightower, ott van Rivers. Ott lesz mellettünk a három LB-s felállásoknál Van Noy, ott van most már Flowers is, Roberts is, Langi is. Miért KELL még?

több mint 6 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 000 — Patriots fan
Marquis Flowers 1 év max 2,55 millió.
April Wine
Kieg. Lb pipa már csak 1 kezdőt kell szerezni

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 6 éve
April Wine New England Patriots 256
Marquis Flowers 1 év max 2,55 millió.
több mint 6 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 384
Szvsz ezért a nyugi, illetve ezért nem/sem kapott Solder itt 15 millió/éves szerződést.
tomi-tomi
Tévedés. Ajánlottak neki ekkora összeget, csak kondíciókkal. A NYG meg nem tett a szerződésbe kondíciókat.

több mint 6 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
én ezt a Cannon átpakolását nem tartanám jó ötletnek, maradjon csak ott ahol elit teljesítményt tud hozni
nyilván ha van egy franchise LT-d, akkor a rookiet nem teszed a helyére, de mivel most nincs ellenben van egy elég jó RT így nem marad más mint bal oldalon kezdetni, de majd a draft után visszatérünk rá ha OT-t húzunk elsőre

ha Scarék tényleg ennyire biztosak lennének a két FA OT kezdő szintjében akkor szerintem már rég visszaigazolták volna őket (aztán lehet ez is a HT-DMC-Jules féle teszteld a piacod majd utána beszélgetünk stratégia), de jelenleg nekem inkább tűnik egy sima "felszopásnak" ez a dec-januári nyilatkozat

Garcia edzésbe állásának örülök, mert akkor tényleg felesleges a projekt OT pick, szóval vagy elől húzunk vagy más posztokra költjük a draft cetliket
ZERO_L
én azt olvastam, hogy mindkettőnek megtettük az ajánlatunkat de ők tesztelni akarják a piacot.
szvsz kezdő lóvéra vágynak
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 341 — situational football
én ezt a Cannon átpakolását nem tartanám jó ötletnek, maradjon csak ott ahol elit teljesítményt tud hozni
nyilván ha van egy franchise LT-d, akkor a rookiet nem teszed a helyére, de mivel most nincs ellenben van egy elég jó RT így nem marad más mint bal oldalon kezdetni, de majd a draft után visszatérünk rá ha OT-t húzunk elsőre

ha Scarék tényleg ennyire biztosak lennének a két FA OT kezdő szintjében akkor szerintem már rég visszaigazolták volna őket (aztán lehet ez is a HT-DMC-Jules féle teszteld a piacod majd utána beszélgetünk stratégia), de jelenleg nekem inkább tűnik egy sima "felszopásnak" ez a dec-januári nyilatkozat

Garcia edzésbe állásának örülök, mert akkor tényleg felesleges a projekt OT pick, szóval vagy elől húzunk vagy más posztokra költjük a draft cetliket

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
...
valamiért nagyon nem kapkodunk, hogy rendbe tegyük a kecske vakoldalának védését, biztos meg van a forgatókönyv, de számomra kicsit furcsa, hogy eddig húzzuk, ha csak nem a drafton fogunk komoly értéket adni egyért
ZERO_L
Lehet, hogy az a forgatókönyv, hogy Scar úgyis megoldja.
Kollega
Scar decemer-január környékén azt mondta, hogy Waddle is és Flaming is kezdő kaliber, csak a Pats-nél mindkét kezdő poszt megoldott. Garcia is edzésbe állt a hírek szerint. Szvsz ezért a nyugi, illetve ezért nem/sem kapott Solder itt 15 millió/éves szerződést. Ráadásul TB zsebérzékenysége legalább egy nagyságrendet javít a pass protection (OT) megítélésén.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 6 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
...
valamiért nagyon nem kapkodunk, hogy rendbe tegyük a kecske vakoldalának védését, biztos meg van a forgatókönyv, de számomra kicsit furcsa, hogy eddig húzzuk, ha csak nem a drafton fogunk komoly értéket adni egyért
ZERO_L
Lehet, hogy az a forgatókönyv, hogy Scar úgyis megoldja.

We are all PATRIOTS!
több mint 6 éve
kolok1972 New England Patriots 2 426 — Pats fan
Meglepődnék ha egy rookie LT-re bíznak a 41 eves TB vedelmet,utoljara Light volt kezdo LT rookiekent 2001-ben,igaz azota osszvissz 2 LT-nk volt,de Solder sem LT volt rookie szezonjaban,hanem tobbnyire RT es csak Light visszavonulasa utan a 2. szezonban lett LT. Valoszinubbnek tartom tovabbra is hogy Cannon megy at atmenetileg LT-be. Nyilvan huzunk ettol fuggetlenul OT-t,de en meglepodnek ha Ő day 1 starter LT lenne.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 341 — situational football
Tobin 790e $ alapbér + 25e $ workout bonus, caphit 655e $. 458e $ garantált sérülés esetén.
April Wine
Fleming és Waddle még utazgatnak, az egyik szerintem visszatalál majd.
draftról is érkezik majd egy T project aztán Scarr feladata lesz , hogy kineveljen valakit.
gordon
ide egy Day1 starter LT kéne a draftról nem pedig egy projekt, én pl 10 helyes feltradet sem tartom kizártnak

azt meg erősen kétlem, hogy Fleminggel vagy Waddlelel komolyan számolnánk a (kezdő) poszton, hisz akkor Solder eligazolása után azonnal visszahoztuk volna vmelyiket

valamiért nagyon nem kapkodunk, hogy rendbe tegyük a kecske vakoldalának védését, biztos meg van a forgatókönyv, de számomra kicsit furcsa, hogy eddig húzzuk, ha csak nem a drafton fogunk komoly értéket adni egyért

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 3 559 — Patriot
Tobin 790e $ alapbér + 25e $ workout bonus, caphit 655e $. 458e $ garantált sérülés esetén.
April Wine
458e $-ért garantáltan sérült lesz?
több mint 6 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Tobin 790e $ alapbér + 25e $ workout bonus, caphit 655e $. 458e $ garantált sérülés esetén.
April Wine
Fleming és Waddle még utazgatnak, az egyik szerintem visszatalál majd.
draftról is érkezik majd egy T project aztán Scarr feladata lesz , hogy kineveljen valakit.
több mint 6 éve
April Wine New England Patriots 256
Tobin 790e $ alapbér + 25e $ workout bonus, caphit 655e $. 458e $ garantált sérülés esetén.
több mint 6 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 000 — Patriots fan
Bánatos fa..om mi lesz itt holnap?? Még 1 ST player... 😀
ParadSEC
Nyugi nem lesz semmi "szemeteles"... Mégis mit keresne egy fórumon egy jatekos szerzodteteserol folyo vita,mikor offseason van,amikor ezen kivul egy csomo erdekes dolog tortenik nap mint nap...
kolok1972
😀 vita az jó csak ne legyen személyeskedés. 😉

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 6 éve
kolok1972 New England Patriots 2 426 — Pats fan
Bánatos fa..om mi lesz itt holnap?? Még 1 ST player... 😀
ParadSEC
Nyugi nem lesz semmi "szemeteles"... Mégis mit keresne egy fórumon egy jatekos szerzodteteserol folyo vita,mikor offseason van,amikor ezen kivul egy csomo erdekes dolog tortenik nap mint nap...

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 6 éve
HanSolo New England Patriots 641 — Watson
Az ST nyeri a bajnokságot.Ennyike.
több mint 6 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 000 — Patriots fan
Bánatos fa..om mi lesz itt holnap?? Még 1 ST player... 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 6 éve
Sinisa New England Patriots 2 789 — Gràcies Pep!
THE PASTOR IS BACK!
 twitter.com/MikeReiss/status/976204333250498560

(zizu, holnap ne fejeld ketté az első szembejövő olaszt 😉 )
ZERO_L
Biztos csak 11 játékos lehet egyszerre a pályán az ST-ben? 😉

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 341 — situational football
THE PASTOR IS BACK!
 twitter.com/MikeReiss/status/976204333250498560

(zizu, holnap ne fejeld ketté az első szembejövő olaszt 😉 )

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
ESPN bmeg megint kitett magáért...
Ne ismétlem NE nyisd meg, mert úgy is csak clickbait
ZERO_L
Egy clickbait, amire rá se lehet clickelni. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
CP továbbra se visszahordo ennyiért, hanem gunner és meccsenkent kb. 3-4 labdaérintésre jó támadó opció is. Így teljesen értelmetlen a kérdés, hogy kell e ennyiért visszahordo.
fodi91
Végül is csak háromszor vezette a kick return átlag rangsorát, van öt visszahordott TD-je.
tomi-tomi
Tényleg nem megy át, hogy arra gondolok, hogy returner+gunner+támadó opció is egyben? 😊 Persze lehetett volna szerencséseben fogalmazni, de az is szóból szerintem egyértelmű.
fodi91
Ha az ember vak/betűfelismerésből felmentett és nem veszi észre a mondat végén az "is"t, akkor igen. 😊