New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ez esetben rosszul tippelsz kommentekből 😀

több mint 5 éve
Kókusz8 New England Patriots 89
Ha a kommentek alapján kellene megtippelnem a végeredményt, azt hinném, hogy 20 ponttal kikaptunk.
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 2 423 — Pats fan
Amibőla 2. FG-t kaptuk,az mi akart lenni? Onside vagy mi a tököm? Ott mi volt a terv? Wyatt,azért az első félidőben nem a Def miatt nem kaptunk rögtön az első negyedben 3 TD-t,hanem ahogy írod is inkább PM. miatt. Az elsőnél HT-t megint simán körbeszaladta talán Hill csak pontatlan volt a passz,de nekünk közünk sem volt hozzá,utána pedig tök üres terület,a 2.-nál egy endzone passz volt ami ha picit pontosabb a labda akkor TD,mert a WR már elszakadt a CB-től,a 3. meg a Kelce passz volt ott is kb 20 centin múlt a TD és ahhoz sem volt közünk. Szóval az elején is szar volt azért eléggé a Def. csak nekünk jól pattant a labda ill. Mahomes volt szerencsére picit pontatlan.
kolok1972
Én úgy láttam, hogy HT és néha más kifejezetten a QB-ra volt ráállítva, ebből is adódott a HT Int.
Azt a kicket én se értettem, rövidet akartak rúgni vagy ilyen pattogósat, hátha odaérünk vagy hozzáér valakihez?

Azért ne vegyük már el a DEF érdemeit, ne lássunk már "csak szerencse volt"-ot mindenbe.
Persze, ehhez a játékhoz kell a szerencse is, de akkor ezek szerint a csapat folyamatosan szerencsés és csak a vesztett meccseknél jön elő az igazi tudás vagy mi?
Solymi
Ebben sztem nem sok feleertheto volt... Nem mas meccsekrol,nem altalaban beszeltem,3 konkret playt emlitettem es csak arra reagaltam,hogy az elso felideji D rendben volt. Erre irtam azt,hogy a D megitelese az elso felido kapcsan masmilyen is lehetne,ha kap 21 pontot a 3 playbol,amibol egyikhez sem volt a D-nek semmi koze,Mahomes egyszeruen tuldobott olyanokat amiket eddig rendre megdobott. A D erdemeit ( ket IC,egyik RZ) ez nem csorbitja,hanem inkabb arnyalja.
kolok1972
Visszanéztem két esetet:

1st, 9:14, 3&8-nál túldobta Hillt - Flowers ott volt jobbról, majdnem megütötte a dobókezét, lehet, hogy hozzáért, ráadásul Hill szerintem ennél nagyobbat nem tudott ugrani.
1st, 3:33, 3&4-nél túldobta Kelcet, Clayborn benne volt az arcában, meg is lökte, Harmon is rajta volt, ehhez képest majdnem megdobta így is, amihez állításod szerint közük nem volt.

Nem azt mondom, hogy jó a védelmünk, de azt állítani, hogy fogalmatlanok és Mahomes csak azért nem dobta meg ezeket a labdákat, mert teázgatás közben lusta volt odatenni magát...

Egy olyan játékban, ahol centi, sőt milliméterek, pontosabban yardok, inchek és a szerencse dönt sokszor...

Az első félidőt ez a védelem jól hozta le, annyit meg tudtak tenni amennyi kellett, a második félidő már más tészta, ott a KC jól módosított..

Amúgy meg szerintem biztos tudnánk Pats oldalról is olyat találni, ami meg nekünk kedvezett volna.
Solymi
Erdekes a 3.at nem nezted vissza? Az elso play 10,03nal 2&10, sehol senki,nulla nyomas PM egyszeruen tuldobja a 10 yardoson tok ures Huntot,aki egyszeruen elfut HT mellett.
A masodiknal nem,nem er oda Flowers,pont el tudja engedni idoben,a CB Jones meterekre lemarad Hillrol,tehat a vedelemtol ez siman lehetett volna TD ha pontos a labda,itt max annyi lehetett a D erdeme hogy nem tudta tovabb tartogatni a labdat Mahomes.
A 3. playnel valoban Clayborne reszerol van nyomas ,de ettol fuggetlenul meg mielott odaerne siman el tudja dobni a labdat Mahomes a tokures Kelcenek a 11 yardoson akitol 2 meterre van a vedo.
Mahomesnak ilyen a stilusa,az utolso utani pillanatig kivar,igy nyujtja meg a playt,de ez nem azt jelenti hogy hu de jo lett volna a def. Nezd meg a Denver elleni meccsuket ott ugy dobta meg sokszor a labdat,hogy mar a laban csungott a vedo.
Szoval fenntartom,hogy a 3 playbol egyhez semmi,a masik kettohoz is minimalis koze volt a Defnek.
Hol irtam en olyat hogy azert nem lett ezekbol TD mert Mahomes lusta volt odatenni magat??? Annyit irtam,hogy a szokottnal pontatlanabb volt es ha 3 TD-t kapunk az elso negyedben akkor nem arrol szolna most a fama,hogy az elso felidoben meg rendben volt a def. Mar pedig ez nem a Def.en mulott hanem Mahomeson .
Az utolso bekezdesed vegkepp nem ertem,ennek mi koze ahhoz hogy a defmilyen volt?? Nem azt irtam,hogy ha ott 3 TD-t kapunk akkor mas lett volna a vege,mert ennek a bekezdesnek szerintem max ebben az osszefuggesben lenne ertelme.
kolok1972
Az elsőt nem néztem, mert nem akartam végignézni az összes playt, de ott igen, a védelem szúrta el.
A harmadiknál meg odaértek Mahomeshoz és lehet, pont az kellett ahhoz, hogy ne legyen Kelce-é a labda.

Én a Jags elleni meccset láttam, ahol dobott jókat meg ugyanilyen éppenhogynem labdákat is, szóval nekem az a szokott teljesítménye, de amúgy ez tökmindegy. Gunslinger típus, benne vannak ezek a dobások is, Bradytől se várom el, hogy megdobjon mindent.

Elhiszem, hogy nem vagy elégedett a védelemmel, én se vagyok az, de a mai teljesítményt beállítani úgy, hogy a KC vesztette el és nem a Pats nyerte meg...
Solymi
Ilyen kijelentést csak Te akarsz nekem tulajdonítani,mert én semmi ilyet nem állítottam. De egy jó csapat elleni ,győztes jó meccs után nem erről kellene szólnia a topiknak
kolok1972
Ne haragudj, de nekem abból, hogy szerinted nem a védelmen múlt a 3 TD, hanem a KC-n, ez jött le.
Nem volt tökéletes a védelem, de volt 2 INT-jük és azért abból a 3 esetből kettőben is nyomást helyeztek az irányítóra.
Solymi
Akkor lezaraskent meg1x utoljara ,hogy egyertelmu legyen. Nagy kulonbseg van akozott a kijelentes kozott,hogy ha ennel a 3 playnel TD-ket kapunk akkor mas lett volna a vegeredmeny es akozott,hogy valoszinu a szurkolok megitelese mas lenne a sajat csapatunk def.-ét illetoen ha egy negyed alatt 3 TD-t kapunk. En kizarolag az utobbit mondtam,az elobbit Te akarod mindenaron nekem tulajdonitani. Azt meg tovabbra is tartom,hogy a 3 jatek vegkimenetelere a D-nek nem volt erdemi befolyasa, Mahomesnak ilyen stilusa van,sokkal kevesbe zavarja ha mar 1 meterre van tole a vedo,mint mondjuk egy masik quasi rookie iranyitot. De elfogadom hogy Te ezt maskepp latod.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
Amibőla 2. FG-t kaptuk,az mi akart lenni? Onside vagy mi a tököm? Ott mi volt a terv? Wyatt,azért az első félidőben nem a Def miatt nem kaptunk rögtön az első negyedben 3 TD-t,hanem ahogy írod is inkább PM. miatt. Az elsőnél HT-t megint simán körbeszaladta talán Hill csak pontatlan volt a passz,de nekünk közünk sem volt hozzá,utána pedig tök üres terület,a 2.-nál egy endzone passz volt ami ha picit pontosabb a labda akkor TD,mert a WR már elszakadt a CB-től,a 3. meg a Kelce passz volt ott is kb 20 centin múlt a TD és ahhoz sem volt közünk. Szóval az elején is szar volt azért eléggé a Def. csak nekünk jól pattant a labda ill. Mahomes volt szerencsére picit pontatlan.
kolok1972
Én úgy láttam, hogy HT és néha más kifejezetten a QB-ra volt ráállítva, ebből is adódott a HT Int.
Azt a kicket én se értettem, rövidet akartak rúgni vagy ilyen pattogósat, hátha odaérünk vagy hozzáér valakihez?

Azért ne vegyük már el a DEF érdemeit, ne lássunk már "csak szerencse volt"-ot mindenbe.
Persze, ehhez a játékhoz kell a szerencse is, de akkor ezek szerint a csapat folyamatosan szerencsés és csak a vesztett meccseknél jön elő az igazi tudás vagy mi?
Solymi
Ebben sztem nem sok feleertheto volt... Nem mas meccsekrol,nem altalaban beszeltem,3 konkret playt emlitettem es csak arra reagaltam,hogy az elso felideji D rendben volt. Erre irtam azt,hogy a D megitelese az elso felido kapcsan masmilyen is lehetne,ha kap 21 pontot a 3 playbol,amibol egyikhez sem volt a D-nek semmi koze,Mahomes egyszeruen tuldobott olyanokat amiket eddig rendre megdobott. A D erdemeit ( ket IC,egyik RZ) ez nem csorbitja,hanem inkabb arnyalja.
kolok1972
Visszanéztem két esetet:

1st, 9:14, 3&8-nál túldobta Hillt - Flowers ott volt jobbról, majdnem megütötte a dobókezét, lehet, hogy hozzáért, ráadásul Hill szerintem ennél nagyobbat nem tudott ugrani.
1st, 3:33, 3&4-nél túldobta Kelcet, Clayborn benne volt az arcában, meg is lökte, Harmon is rajta volt, ehhez képest majdnem megdobta így is, amihez állításod szerint közük nem volt.

Nem azt mondom, hogy jó a védelmünk, de azt állítani, hogy fogalmatlanok és Mahomes csak azért nem dobta meg ezeket a labdákat, mert teázgatás közben lusta volt odatenni magát...

Egy olyan játékban, ahol centi, sőt milliméterek, pontosabban yardok, inchek és a szerencse dönt sokszor...

Az első félidőt ez a védelem jól hozta le, annyit meg tudtak tenni amennyi kellett, a második félidő már más tészta, ott a KC jól módosított..

Amúgy meg szerintem biztos tudnánk Pats oldalról is olyat találni, ami meg nekünk kedvezett volna.
Solymi
Erdekes a 3.at nem nezted vissza? Az elso play 10,03nal 2&10, sehol senki,nulla nyomas PM egyszeruen tuldobja a 10 yardoson tok ures Huntot,aki egyszeruen elfut HT mellett.
A masodiknal nem,nem er oda Flowers,pont el tudja engedni idoben,a CB Jones meterekre lemarad Hillrol,tehat a vedelemtol ez siman lehetett volna TD ha pontos a labda,itt max annyi lehetett a D erdeme hogy nem tudta tovabb tartogatni a labdat Mahomes.
A 3. playnel valoban Clayborne reszerol van nyomas ,de ettol fuggetlenul meg mielott odaerne siman el tudja dobni a labdat Mahomes a tokures Kelcenek a 11 yardoson akitol 2 meterre van a vedo.
Mahomesnak ilyen a stilusa,az utolso utani pillanatig kivar,igy nyujtja meg a playt,de ez nem azt jelenti hogy hu de jo lett volna a def. Nezd meg a Denver elleni meccsuket ott ugy dobta meg sokszor a labdat,hogy mar a laban csungott a vedo.
Szoval fenntartom,hogy a 3 playbol egyhez semmi,a masik kettohoz is minimalis koze volt a Defnek.
Hol irtam en olyat hogy azert nem lett ezekbol TD mert Mahomes lusta volt odatenni magat??? Annyit irtam,hogy a szokottnal pontatlanabb volt es ha 3 TD-t kapunk az elso negyedben akkor nem arrol szolna most a fama,hogy az elso felidoben meg rendben volt a def. Mar pedig ez nem a Def.en mulott hanem Mahomeson .
Az utolso bekezdesed vegkepp nem ertem,ennek mi koze ahhoz hogy a defmilyen volt?? Nem azt irtam,hogy ha ott 3 TD-t kapunk akkor mas lett volna a vege,mert ennek a bekezdesnek szerintem max ebben az osszefuggesben lenne ertelme.
kolok1972
Az elsőt nem néztem, mert nem akartam végignézni az összes playt, de ott igen, a védelem szúrta el.
A harmadiknál meg odaértek Mahomeshoz és lehet, pont az kellett ahhoz, hogy ne legyen Kelce-é a labda.

Én a Jags elleni meccset láttam, ahol dobott jókat meg ugyanilyen éppenhogynem labdákat is, szóval nekem az a szokott teljesítménye, de amúgy ez tökmindegy. Gunslinger típus, benne vannak ezek a dobások is, Bradytől se várom el, hogy megdobjon mindent.

Elhiszem, hogy nem vagy elégedett a védelemmel, én se vagyok az, de a mai teljesítményt beállítani úgy, hogy a KC vesztette el és nem a Pats nyerte meg...
Solymi
Ilyen kijelentést csak Te akarsz nekem tulajdonítani,mert én semmi ilyet nem állítottam. De egy jó csapat elleni ,győztes jó meccs után nem erről kellene szólnia a topiknak
kolok1972
Ne haragudj, de nekem abból, hogy szerinted nem a védelmen múlt a 3 TD, hanem a KC-n, ez jött le.
Nem volt tökéletes a védelem, de volt 2 INT-jük és azért abból a 3 esetből kettőben is nyomást helyeztek az irányítóra.

több mint 5 éve
Sugar611 Atlanta Falcons 1 064
 hosszabbitas.hu/amerikai/nfl/gronk-oneletrajz-engronk-gronkowski-konyv-patriots-superbowl
több mint 5 éve
ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football
hihetetlen milyen szélsőséges mérkőzés volt, remek játékok tömkelege után teljesen agyzsibbasztó megoldások mind a három csapatrésztől

ezektől a 3 playes TD driveoktól totálisan kiégtem a második félidőben, de amit Brady csinált ott majdnem lerúgtam a TV-t a falról, komolyan az a fumble egy rookienak is szégyenletes lett volna

Michelnek és a futójátéknak nagyon örülök, kíváncsi vagyok jövőhéten egy elit D# ellen is ennyire impresszívek lesznek

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 5 éve
bogjosi New England Patriots 1 129
Több linket ígérem nem osztok itt meg, de ezt még muszáj 😀
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.2885-15/43495885_289586298322291_1384790709446567795_n.jpg?stp=c160.0.482.481a_dst-jpg_s640x640&_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=18de74&_nc_ohc=dJWKKnP9d0wAX_gFYY0&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&oh=00_AfDhkWErgZp73qvDEh8FIfy4NG1Vu_qfpVIrTrk_FJc0iQ&oe=66043187
PATSGIRL💙❤️ on Instagram
4,470 likes, 103 comments - foxboro_faithful87 on October 15, 2018

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 2 423 — Pats fan
Amibőla 2. FG-t kaptuk,az mi akart lenni? Onside vagy mi a tököm? Ott mi volt a terv? Wyatt,azért az első félidőben nem a Def miatt nem kaptunk rögtön az első negyedben 3 TD-t,hanem ahogy írod is inkább PM. miatt. Az elsőnél HT-t megint simán körbeszaladta talán Hill csak pontatlan volt a passz,de nekünk közünk sem volt hozzá,utána pedig tök üres terület,a 2.-nál egy endzone passz volt ami ha picit pontosabb a labda akkor TD,mert a WR már elszakadt a CB-től,a 3. meg a Kelce passz volt ott is kb 20 centin múlt a TD és ahhoz sem volt közünk. Szóval az elején is szar volt azért eléggé a Def. csak nekünk jól pattant a labda ill. Mahomes volt szerencsére picit pontatlan.
kolok1972
Én úgy láttam, hogy HT és néha más kifejezetten a QB-ra volt ráállítva, ebből is adódott a HT Int.
Azt a kicket én se értettem, rövidet akartak rúgni vagy ilyen pattogósat, hátha odaérünk vagy hozzáér valakihez?

Azért ne vegyük már el a DEF érdemeit, ne lássunk már "csak szerencse volt"-ot mindenbe.
Persze, ehhez a játékhoz kell a szerencse is, de akkor ezek szerint a csapat folyamatosan szerencsés és csak a vesztett meccseknél jön elő az igazi tudás vagy mi?
Solymi
Ebben sztem nem sok feleertheto volt... Nem mas meccsekrol,nem altalaban beszeltem,3 konkret playt emlitettem es csak arra reagaltam,hogy az elso felideji D rendben volt. Erre irtam azt,hogy a D megitelese az elso felido kapcsan masmilyen is lehetne,ha kap 21 pontot a 3 playbol,amibol egyikhez sem volt a D-nek semmi koze,Mahomes egyszeruen tuldobott olyanokat amiket eddig rendre megdobott. A D erdemeit ( ket IC,egyik RZ) ez nem csorbitja,hanem inkabb arnyalja.
kolok1972
Visszanéztem két esetet:

1st, 9:14, 3&8-nál túldobta Hillt - Flowers ott volt jobbról, majdnem megütötte a dobókezét, lehet, hogy hozzáért, ráadásul Hill szerintem ennél nagyobbat nem tudott ugrani.
1st, 3:33, 3&4-nél túldobta Kelcet, Clayborn benne volt az arcában, meg is lökte, Harmon is rajta volt, ehhez képest majdnem megdobta így is, amihez állításod szerint közük nem volt.

Nem azt mondom, hogy jó a védelmünk, de azt állítani, hogy fogalmatlanok és Mahomes csak azért nem dobta meg ezeket a labdákat, mert teázgatás közben lusta volt odatenni magát...

Egy olyan játékban, ahol centi, sőt milliméterek, pontosabban yardok, inchek és a szerencse dönt sokszor...

Az első félidőt ez a védelem jól hozta le, annyit meg tudtak tenni amennyi kellett, a második félidő már más tészta, ott a KC jól módosított..

Amúgy meg szerintem biztos tudnánk Pats oldalról is olyat találni, ami meg nekünk kedvezett volna.
Solymi
Erdekes a 3.at nem nezted vissza? Az elso play 10,03nal 2&10, sehol senki,nulla nyomas PM egyszeruen tuldobja a 10 yardoson tok ures Huntot,aki egyszeruen elfut HT mellett.
A masodiknal nem,nem er oda Flowers,pont el tudja engedni idoben,a CB Jones meterekre lemarad Hillrol,tehat a vedelemtol ez siman lehetett volna TD ha pontos a labda,itt max annyi lehetett a D erdeme hogy nem tudta tovabb tartogatni a labdat Mahomes.
A 3. playnel valoban Clayborne reszerol van nyomas ,de ettol fuggetlenul meg mielott odaerne siman el tudja dobni a labdat Mahomes a tokures Kelcenek a 11 yardoson akitol 2 meterre van a vedo.
Mahomesnak ilyen a stilusa,az utolso utani pillanatig kivar,igy nyujtja meg a playt,de ez nem azt jelenti hogy hu de jo lett volna a def. Nezd meg a Denver elleni meccsuket ott ugy dobta meg sokszor a labdat,hogy mar a laban csungott a vedo.
Szoval fenntartom,hogy a 3 playbol egyhez semmi,a masik kettohoz is minimalis koze volt a Defnek.
Hol irtam en olyat hogy azert nem lett ezekbol TD mert Mahomes lusta volt odatenni magat??? Annyit irtam,hogy a szokottnal pontatlanabb volt es ha 3 TD-t kapunk az elso negyedben akkor nem arrol szolna most a fama,hogy az elso felidoben meg rendben volt a def. Mar pedig ez nem a Def.en mulott hanem Mahomeson .
Az utolso bekezdesed vegkepp nem ertem,ennek mi koze ahhoz hogy a defmilyen volt?? Nem azt irtam,hogy ha ott 3 TD-t kapunk akkor mas lett volna a vege,mert ennek a bekezdesnek szerintem max ebben az osszefuggesben lenne ertelme.
kolok1972
Az elsőt nem néztem, mert nem akartam végignézni az összes playt, de ott igen, a védelem szúrta el.
A harmadiknál meg odaértek Mahomeshoz és lehet, pont az kellett ahhoz, hogy ne legyen Kelce-é a labda.

Én a Jags elleni meccset láttam, ahol dobott jókat meg ugyanilyen éppenhogynem labdákat is, szóval nekem az a szokott teljesítménye, de amúgy ez tökmindegy. Gunslinger típus, benne vannak ezek a dobások is, Bradytől se várom el, hogy megdobjon mindent.

Elhiszem, hogy nem vagy elégedett a védelemmel, én se vagyok az, de a mai teljesítményt beállítani úgy, hogy a KC vesztette el és nem a Pats nyerte meg...
Solymi
Ilyen kijelentést csak Te akarsz nekem tulajdonítani,mert én semmi ilyet nem állítottam. De egy jó csapat elleni ,győztes jó meccs után nem erről kellene szólnia a topiknak

Szerkesztette: kolok1972

https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/43162151_945836568941647_8649986734538358784_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=U8tlj8ikHVsAX93S63U&_nc_ht=scontent.xx&oh=00_AfCNoWqx9bF9Xt3lsazGNDssEfOyiDZ913xjd7dnBIX9Dg&oe=66075A65
LFG | W (lay down @Rob Gronkowski -Gronk! Go to sleep!) | By Tom BradyFacebook
W (lay down @Rob Gronkowski -Gronk! Go to sleep!)

Let's gooo! [halkan "kiáltva"] .....my kids are sleepin' 😀 😀

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
Amibőla 2. FG-t kaptuk,az mi akart lenni? Onside vagy mi a tököm? Ott mi volt a terv? Wyatt,azért az első félidőben nem a Def miatt nem kaptunk rögtön az első negyedben 3 TD-t,hanem ahogy írod is inkább PM. miatt. Az elsőnél HT-t megint simán körbeszaladta talán Hill csak pontatlan volt a passz,de nekünk közünk sem volt hozzá,utána pedig tök üres terület,a 2.-nál egy endzone passz volt ami ha picit pontosabb a labda akkor TD,mert a WR már elszakadt a CB-től,a 3. meg a Kelce passz volt ott is kb 20 centin múlt a TD és ahhoz sem volt közünk. Szóval az elején is szar volt azért eléggé a Def. csak nekünk jól pattant a labda ill. Mahomes volt szerencsére picit pontatlan.
kolok1972
Én úgy láttam, hogy HT és néha más kifejezetten a QB-ra volt ráállítva, ebből is adódott a HT Int.
Azt a kicket én se értettem, rövidet akartak rúgni vagy ilyen pattogósat, hátha odaérünk vagy hozzáér valakihez?

Azért ne vegyük már el a DEF érdemeit, ne lássunk már "csak szerencse volt"-ot mindenbe.
Persze, ehhez a játékhoz kell a szerencse is, de akkor ezek szerint a csapat folyamatosan szerencsés és csak a vesztett meccseknél jön elő az igazi tudás vagy mi?

több mint 5 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 822 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Kellett ez a meccs, mert így körbeverés lehet az elején ebből. (Jags, Chiefs, Pats) ha nyer a Cheifs mindkét csapat ellen hátrányba kerülhettünk volna.

Az O a hullámvölgyet kivéve jó volt. Ez egyébként azért fura, mert nem csak simán nem jönnek be dolgaink ilyenkor, hanem agyzsibbasztó hülyeségekre vagyunk képesek. Mi a tökömet akart ott Brady?!? Lemegy sack, max punt és kész. És általában ez így is szokott lenni.

A D szerintem borzalom. És ennél sokkal jobb nem tudom lesz-e. Mindenki oda van HT-ért (bár ahogy látom wyatt sem annyira), szerintem elképesztően lassú és brutál rossz szögeket tud választani. Ok, most volt két-három komolyabb felvillanása, de néha úgy körbefutották, mint egy hegyet. És inkább ez volt többségben.

DMC is egy vicc meccsek óta. Nekem azért eszembe jutott meccs közben, hogy ki a safety edző, és nem mondom, hogy az ő hibája, de látva Harmon mozgását a 75 yardos TD-nél...azért a kisördög nem alszik bennem.

Hát az ST, meg mindennek az alja. (Gost most jó volt.) Ha nem rúgtuk TB-re a kirúgást, akkor kb 35-40-ig visszahozták.

De megvan a W és végül is ez a legfontosabb.
zinedine5
Jogos. De a Jags-Lions féle töketlenkedéshez képest egyértelműen van előrelépés azért. És ez azért minőségi offense volt legalább négy nagyon jó - azt ne mondjam, bluechip - játékossal. (Mahonesnek még korai a jelző.) De nem szeretnék a PO-ba Kansasbe (sem) látogatni.

Szerkesztette: Burkus
több mint 5 éve
kolok1972 New England Patriots 2 423 — Pats fan
Amibőla 2. FG-t kaptuk,az mi akart lenni? Onside vagy mi a tököm? Ott mi volt a terv? Wyatt,azért az első félidőben nem a Def miatt nem kaptunk rögtön az első negyedben 3 TD-t,hanem ahogy írod is inkább PM. miatt. Az elsőnél HT-t megint simán körbeszaladta talán Hill csak pontatlan volt a passz,de nekünk közünk sem volt hozzá,utána pedig tök üres terület,a 2.-nál egy endzone passz volt ami ha picit pontosabb a labda akkor TD,mert a WR már elszakadt a CB-től,a 3. meg a Kelce passz volt ott is kb 20 centin múlt a TD és ahhoz sem volt közünk. Szóval az elején is szar volt azért eléggé a Def. csak nekünk jól pattant a labda ill. Mahomes volt szerencsére picit pontatlan.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 003 — Ajmo Vatreni
Kellett ez a meccs, mert így körbeverés lehet az elején ebből. (Jags, Chiefs, Pats) ha nyer a Cheifs mindkét csapat ellen hátrányba kerülhettünk volna.

Az O a hullámvölgyet kivéve jó volt. Ez egyébként azért fura, mert nem csak simán nem jönnek be dolgaink ilyenkor, hanem agyzsibbasztó hülyeségekre vagyunk képesek. Mi a tökömet akart ott Brady?!? Lemegy sack, max punt és kész. És általában ez így is szokott lenni.

A D szerintem borzalom. És ennél sokkal jobb nem tudom lesz-e. Mindenki oda van HT-ért (bár ahogy látom wyatt sem annyira), szerintem elképesztően lassú és brutál rossz szögeket tud választani. Ok, most volt két-három komolyabb felvillanása, de néha úgy körbefutották, mint egy hegyet. És inkább ez volt többségben.

DMC is egy vicc meccsek óta. Nekem azért eszembe jutott meccs közben, hogy ki a safety edző, és nem mondom, hogy az ő hibája, de látva Harmon mozgását a 75 yardos TD-nél...azért a kisördög nem alszik bennem.

Hát az ST, meg mindennek az alja. (Gost most jó volt.) Ha nem rúgtuk TB-re a kirúgást, akkor kb 35-40-ig visszahozták.

De megvan a W és végül is ez a legfontosabb.
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Dorsett 3 playt volt fent összesen, Josh Gordon 63-at a 78-ból, kapja a terhelést rendesen 😊
ulpianus
Latod-latod, mar megerte megkerdeznem, fog-e jatszani. Csak es kizarolag emiatt eroltette ennyit BB.Solymi

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
Persze hogy hulyeseg. De komolyan, ekkora okorseget ne szopjon mar be senki.
ulpianus
Ez csak egy felvetés volt, a Giants ellen szándékosan beengedett TD-ből kiindulva ill. abból, hogy mennyire üresen volt az elkapó, ráadásul a Pats 2 perces drive-ok általában ülnek.

Ettől függetlenül ez a Patsnek volt jó, mert bőven maradt ideje, ja és egyetlen egyszer sem puntolt a csapat.
Az 1. driveban a 4. nekimenetel nem jött össze, a 6. drive az a félidő vége volt ill. a 8. volt egy fumble.
A 12-ből a többi 9 vagy TD vagy FG, igaz ebben benne van a HT INT is.

Szerk.:
Na, megnéztem a playt még egyszer, ha jól láttam slot pozícióból futott egy cross útvonalat, a bal oldalra, ami tök üres volt, az egy szem Safety volt ott. Mind a két McCourty lent volt, de mintha lett volna egy kis zavarodottság a play előtt, szerintem ezt a védelem szúrta el/ jól játszotta meg a KC és bezavartak.

Viszont, ha nincs meg Michel 3. és 1-es futása, akkor egy FG (ami látva az előtte lévőket sima), és kikapunk.
Wyatt
Ezt érdekes módon kiemelte BB és TB is, hogy tavaly ótvar rossz volt a csapat rövid yardos szituációkban és örülnek, hogy idén ez megy. Szóval ez volt az egyik indok amiért feltankoltunk erőfutókból.

Ja igen, és ha már ekézzük a spec teamet, jogosan, akkor azért jegyezzük meg, hogy Gost marha jó volt, 5/5, 50 yardossal és meccsnyerővel, ez most megint a régi önmagát idézte
Wyatt
Jaja, jó volt nagyon, pedig a végén nagyon izgultam, hogy ki ne hagyja ezt a sima FG-t.
A spec teamet viszont nagyon össze kell rakni, nem állapot, hogy ilyen nagy playeket beszopunk.
Marquis Flowerst kirakta a Lions, viszont esélytelen, hogy felvegyük, mert nincs annyi helyünk a sapka alatt.

Nem mondom, hogy ez egy AFC döntő szintű meccs volt, de azt látni, hogy ez a KC jelenleg bitang erős és a Jags után egy baromi jó erőfelmérő és 60 perces foci volt.

Reidék szerintem nagyon jó elemzést csináltak a szünetben és általánosságban jól fogták a passzjátékunkat, szerencsére a futásokkal nem tudtak mit kezdeni, habár ott is volt nem egy nagy stop, de az benne van, ha ennyit futtatjuk a labdát.

Dorsett 3 playt volt fent összesen, Josh Gordon 63-at a 78-ból, kapja a terhelést rendesen 😊

több mint 5 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 785 — SuperLOL
Persze hogy hulyeseg. De komolyan, ekkora okorseget ne szopjon mar be senki.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 21 796 — nabege2@yahoo.com
A tegnapi Miami-Chicago OT-ben történtek miatt én is rögtön mondtam, hogy ne csináljunk már semmit! Okos döntés volt!

Én az engedést totál hülyeségnek érzem, a 2. félidőben nem hasított úgy az O, hogy nyugodtan rájuk bízhasd magad.
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ja igen, és ha már ekézzük a spec teamet, jogosan, akkor azért jegyezzük meg, hogy Gost marha jó volt, 5/5, 50 yardossal és meccsnyerővel, ez most megint a régi önmagát idézte

több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nem hinném, hogy ilyenekre kellene gondolni, az mindenesetre tény, hogy nekünk jól jött, hogy a Chiefs gyorsan szerzett pontokat és maradt elég időnk visszatámadni 😊

Viszont, ha nincs meg Michel 3. és 1-es futása, akkor egy FG (ami látva az előtte lévőket sima), és kikapunk.

Nem tartom teljesen kizártnak ezt a gondolatmenetet persze, de azért 75 yard, 1 időkérés, 3:15 körüli idő hátra, talán annyit megoldhatott volna a védelem, hogy TD ne legyen, ha már az előrehaladást úgysem tudjuk megakadályozni.

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 7 309
Én pont azon gondolkodtam ott, hogy mernék-e passzoltatni vagy futtatni egyet, mert abban simán benne van a labdavesztés esélye. Yardokat nem kellett már menni, elég közel voltunk, így most én ezt nem tökösnek éreztem volna, hanem felesleges kockázatnak, egy kb biztos győzelem helyett izmozni, hogy menjünk még előre, akár legyen TD.

Kinek kellett ez a kockázat? Hogy Bradynek vagy Michelnek jobb legyen a statja? Előbbit a W jobban érdekli ennél, utóbbinak így sem volt rossz meccse, majd a kövin próbálkozhat tovább :Ö
Wyatt
Igen, ezen gondolkodtam én is. Dobni felesleges, mert lehet INT.
A futásra készülnek, ott simán lehet fumble/sack/INT, rövid yard.
Az nem volt valószínű, hogy blokkolják az FG-t ill. a távolság is megfelelő volt.

Arról mit gondolsz amit a Pats.hu-n írnak, hogy a Hill TD-t szándékosan játszatta meg BB?
Ott azért mehetett volna 2 pontra is a KC vagy megállíthatták volna az előrehaladást, habár a 2 perces drive-okban meg jó a csapat, szóval az FG távolság kvázi "adott" volt.