New Orleans Saints

44 feliratkozó

több mint 5 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...

Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.

Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...

A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.

Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
peach
Pont ezért mesterterv, hogy elhidd, hogy nem az, miközben mégis az 😁
gabokocka
Ezexerint te átlátsz a szitán... Még szerencse, hogy veletek csak a szezon végén játszunk, mert ez alapján ott nehezebb dolga lesz SP-nek a megtévesztéssel. 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 5 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...

Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.

Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...

A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.

Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
peach
Ezexerint téged már meg is vezetett... Zseniális az ember, na... 😀

Remélhetőleg a csapatod is így fog járni. 😀

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 5 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...

Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.

Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...

A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.

Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
peach
Altattunk.
több mint 5 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 095 — playoffs???
De a kányákat le kell nyomni akkor is 😉

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Persze, hogy hülyeség 😊 Ez már ilyen lelki kapaszkodó. Az biztos hogy a Bucs-t lekezelően vártuk, a Browns egyébként meg egy egész vállalható csapat képét mutatja két meccs alapján.

Ezen a héten elválik, hogy mennyire sikerül felszívni magát a srácoknak. Közel sincs baj, ha kikapunk, csak vállalható játékkal tegyük ezt.

több mint 5 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 681 — Keep pounding
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...

Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.

Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...

A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.

Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊
peach
Pont ezért mesterterv, hogy elhidd, hogy nem az, miközben mégis az 😁

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 232 — a new hope (again)
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...

Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.

Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...

A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.

Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.
Rutin
Bocs, de ez ritka nagy hülyeség. Ha nem balfasz a browns és 0-2vel fordultok a falconsra akkor payton mesterterve az volt, hogy ha kikaptok akkor kis túlzással el is szálljatok a 3. hét után? Briliáns mondhatom 😊

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Sokat gondolkodtam ma, és elmondom szerintem mi van...

Azt gondolom, hogy SP ugyanazt tolja, mint tavaly ilyenkor, és direkt csak kb. a playbook feléből játszott a csapat az első két fordulóban.
Tette mindezt annak érdekében, hogy teljesen kiszámíthatatlan lehessen a csapat most vasárnap a Falcons számára.

Más magyarázatot nem tudok arra, hogy egy tavalyi contender csapat ennyire ötlettelenül játsszon...

A terve 50%-ban működött, hiszen 1-1-gyel állunk.

Remélem, igazam lesz, és akkor lenyomjuk a vörös kányákat vasárnap.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 14 232 — a new hope (again)
Nem látom, hogyan tudnánk nyerni a Falcons ellen.
PEEtör
Az a baj, hogy mi részünkről én igen 😀 nem dőlök be sarknak, majd ha lehozunk O részről egymás után 3 értelmes meccset akkor talán elkezdek hinni neki...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 017 — WHO DAT!!!!
Nem látom, hogyan tudnánk nyerni a Falcons ellen.
PEEtör
Azért ne felejtsd el, hogy ott sem lesz D.Jones, Neal a védelemben és Freeman sem az O részéről.
Szerintem nem megoldhatatlan feladat. Amúgy is csoportrangadó bármi megtörténhet. 2012-ben amikor 8-0-val álltak sem gondoltam, hogy lehet esélyünk legyőzni őket aztán mégis...

több mint 5 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Nem látom, hogyan tudnánk nyerni a Falcons ellen.
több mint 5 éve
Fattyu New Orleans Saints 1 818
Szenvedés, kín volt ez a két meccs! A tegnapi meg főleg.
Remélem, hogy ez a forma időzítés miatt van, és a 7. héttől fogunk szintet lépni. Akkor kezdődik igazàn a szezon.
Szàmítottam valami ilyesmire, de enyhébb formában.
Átértékelve Én 3-2vel nagyon is elégedett lennék. Ebben a pillanatnyi helyzetben ez tünik reàlisnak.
Az elkövetkező 3 meccsből minden tekintetben a hétvégi a legfontosabb. A hangulat kedvéért + A csoport ellenfelek ellen nem jó lenne 0-2-vel àllni!

több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 017 — WHO DAT!!!!
El kéne már felejteni a zónázást, PatRob, Lattimore sem érzi otthon magát benne,
Gyurma Pappa
Nem is értem én sem, Lattimore tipikusan cover corner. Vagy állítsd rá egy emberre és azzal menjen végig, vagy a pálya egyik oldalán legyen végig az adott elkapóval. Ez a zónázás eleve halott ötlet mert sem a cb- k sem az lb-k nem képesek végrehatani

több mint 5 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
es a Bucs vezeti az NFC South-ot - epic, na ezt milyen oddsal adtak volna 2 hete

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Nyilván nem ment fel senkit, de azért erősen relativizálja az eredményeket, hogy Bucs közben ugyanazt a show-t lenyomta Phillyben, mint nálunk, illetve azért a Browns múlt héten egy rúgóval volt rosszabb a Steelersnél is.

Ettől nem lett jobb a helyzet, csak jelzem, hogy nem szabad kiindulni a tavalyi eredményekből.

DA legnagyobb baja mindkét meccsen kijött: képtelen alkalmazkodni. A Bucs Fitzpatrickkal meglepte, pedig tudni kellett volna jól, hogy mire számítson két-három olyan elkapóval, ami náluk van. A Browns-t, amíg hozta a saját konzervatív játékát, meg is fogtuk, de amint ritmust váltottak, teljesen reménytelen playekkel foglalkoztunk, lásd a 4&5. Most sorolhatnám, hogy hányszor nem blitzeltünk, amikor lehetett volna, illetve kellett volna, meg sorolhatnám a számomra is egyértemű hibákat. El kéne már felejteni a zónázást, PatRob, Lattimore sem érzi otthon magát benne, Crawleynak meg mindegy, ezen a két meccsen igen szar volt.

Pozitívum, hogy Marcus Williams viszont jó meccset tolt, és a LB sor is mutatott valamit, legalábbis magához képest. Bár Anzelone-t még mindig nem értem, hogy miért is jó LB...

több mint 5 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Amikor Taylor 4th&5-nél 47 yardról beverte azt a TD-t... na, akkor asszem a pulzusom is megállt pár másodpercre.
Szánalmas volt...

Jól fog jönni 4 hét után a bye-week, már látom.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 5 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Ingram rettentően hiányzik...ez eddig nagy szenvedés, de bízzunk bennük.Ha a 6.hét után is ugyanilyen szarok leszünk , na akkor van baj.

több mint 5 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Borzasztó.
Csapat, amelyiknek 1 épkézláb futója, és 1 épkézláb elkapója van. Mondjuk utóbbi néha elhagyja a labdát.

Csak abban reménykedhetünk, hogy ismét a harmadik héten, csoportrivális ellen, idegenben, a semmiből támadunk fel, mint tavaly.

Mert most gyakorlatilag a semminél tartunk. Mélyebben, mint tavaly ilyenkor.
Rutin
Nem hittem volna, hogy Ingram ennyire hiányzik, pláne idén. Az is botrányos, hogy itt van Smith, aki elméletileg brillírozott előszezonban, és itt is volt egy szép elkapása, Meredith meg pályát sem látott még. Nem tudom elhinni, hogy ennyire rosszak lennének, h ne kapjanak több vagy egyáltalán lehetőséget.

Thomas és Kamara. Egy értelmes csapat kiveszi Kamarát, és Thomas néha fellép a cirkuszban.
több mint 5 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 9 982 — #neverpunt
Fitzpatrcik be akarja érni Brees-t a 400 yardos meccsek számában
Gyurma Pappa
ahhoz még játszania kell vagy 10 évig

több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Fitzpatrcik be akarja érni Brees-t a 400 yardos meccsek számában

több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 017 — WHO DAT!!!!
Legalább nem 0-2 zsinórban ötödször 😀

több mint 5 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints 5 095 — playoffs???
így van. ez kevés.....

több mint 5 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Borzasztó.
Csapat, amelyiknek 1 épkézláb futója, és 1 épkézláb elkapója van. Mondjuk utóbbi néha elhagyja a labdát.

Csak abban reménykedhetünk, hogy ismét a harmadik héten, csoportrivális ellen, idegenben, a semmiből támadunk fel, mint tavaly.

Mert most gyakorlatilag a semminél tartunk. Mélyebben, mint tavaly ilyenkor.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 588 — Egyéb témák lakó
Most arra legyünk büszkék hogy egy kickerrel voltunk jobbak a Browns-nál?
DA összekaphatná magát, de nagyon
atapapa
Ezen dühöngök én is, hogy végig kontroll alatt tartottunk őket, amint ritmusváltottak, bumm... A Falcons meg fogja enni ezt a D-t