New York Giants

49 feliratkozó

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 348
Lehet fikázni Eli-t reggelig, de itt évek óta nincs fala, nem volt mobilis fajta soha, hogy ezt ellensúlyozza, de ő úgy játszik ahogy kérik tőle, és még nem is jól sajna, de Ha ez a hívás, akkor ez lesz, már áthívni sem meri a játékot csak nagyritkán. Eljárt felette is az idő, de Jóval nagyobb gond nála az edzői stáb akik ezt tudják felmutatni ezzel a játékosállománnyal. Elterelhetjük a figyelmet a problémáról egy bűnbak kereséssel, de a végén úgyis kiderül hogy sajna alkalmatlanok erre a feladatra és “mehetnek vissza a balett a ugrálni”. Eli meg visszavonul és ha nem is 5, de 10 éven belül HOF lesz, ezeknek meg a nevére sem fogunk emlékezni.
ozibozi
Senki nem azt mondta hogy csak ő a hibás, de 22 millát eszik a capből, na akármennyire szar a fal és a hívás ezért a pénzért kurva kevés.
És lehet az ő pénzét kéne nyáron falra koltenetek,ha sikerül QBt húzni .
Toca
Ez Így van, de ez nem az ő sara, hanem aki ezt kifizeti. Szándékot se hallottunk egész idáig hogy itt változzon vlm. Azért azt ne várjuk el senkitől hogy magától lemond sokmillió akármitől. Ezért vannak erre szakosodott szakemberek.mellesleg ismerjük a hála fogalmát, NFL körökben/is/
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Lehet fikázni Eli-t reggelig, de itt évek óta nincs fala, nem volt mobilis fajta soha, hogy ezt ellensúlyozza, de ő úgy játszik ahogy kérik tőle, és még nem is jól sajna, de Ha ez a hívás, akkor ez lesz, már áthívni sem meri a játékot csak nagyritkán. Eljárt felette is az idő, de Jóval nagyobb gond nála az edzői stáb akik ezt tudják felmutatni ezzel a játékosállománnyal. Elterelhetjük a figyelmet a problémáról egy bűnbak kereséssel, de a végén úgyis kiderül hogy sajna alkalmatlanok erre a feladatra és “mehetnek vissza a balett a ugrálni”. Eli meg visszavonul és ha nem is 5, de 10 éven belül HOF lesz, ezeknek meg a nevére sem fogunk emlékezni.
ozibozi
Senki nem azt mondta hogy csak ő a hibás, de 22 millát eszik a capből, na akármennyire szar a fal és a hívás ezért a pénzért kurva kevés.
És lehet az ő pénzét kéne nyáron falra koltenetek,ha sikerül QBt húzni .
több mint 5 éve
Zet New York Giants 1 334
Lehet fikázni Eli-t reggelig, de itt évek óta nincs fala, nem volt mobilis fajta soha, hogy ezt ellensúlyozza, de ő úgy játszik ahogy kérik tőle, és még nem is jól sajna, de Ha ez a hívás, akkor ez lesz, már áthívni sem meri a játékot csak nagyritkán. Eljárt felette is az idő, de Jóval nagyobb gond nála az edzői stáb akik ezt tudják felmutatni ezzel a játékosállománnyal. Elterelhetjük a figyelmet a problémáról egy bűnbak kereséssel, de a végén úgyis kiderül hogy sajna alkalmatlanok erre a feladatra és “mehetnek vissza a balett a ugrálni”. Eli meg visszavonul és ha nem is 5, de 10 éven belül HOF lesz, ezeknek meg a nevére sem fogunk emlékezni.
ozibozi
Teljesen egyetértek ezzel. Miféle Bajusz2.0 hívásai és gameplan-je van az edzői karnak? Kritikán aluli. Ahogy az is, amikor a védelem simán bukja a 3&14, 3&8-akat.
több mint 5 éve
ironroy New York Giants 1 850 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
Felkészül Lauletta? Vagy hány szar meccs kell még, hogy "kipróbáljuk" ? Teher alatt nő a pálma ugye 🌴
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 348
Ez mind igaz, de bárki is jön nem lehet egy ucsó fal mögé tenni őt sem, mert. Biztos volt többször hogy ő cseszte el, láttuk, de itt az egész koncept szar, és ha ő hozná a maxot magábòl az is csak szoros vereségeket eredményezne hosszútávon. Arról meg hogy ilyen 3-5 éves távlatban ott vagyunk a top dropban, na arról aztán főleg nem tehet.
több mint 5 éve
gyurczi New York Giants 2 343 — Giants fan
Engem a leginkább az a hiányossága zavar, hogy nem tudja meghosszabbítani a játékot egyáltalán. Nagyon lassú már ehhez a játékhoz, illetve a pontatlansága. Már tavaly is szembetűnő volt, most is kijött. A biztonsági passzok is bosszantanak, de a folyamatos dropparádénak, meg a nyomás kezelésének ez az egyenes következménye. Itt lehet mentsége, de az alul-, túldobásnál, illetve lassúság esetén nincs. De emiatt is az edzőket hibáztatom, mert ezeket látniuk kellene.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 394 — Így remélem megfelelek nektek.....
Lehet fikázni Eli-t reggelig, de itt évek óta nincs fala, nem volt mobilis fajta soha, hogy ezt ellensúlyozza, de ő úgy játszik ahogy kérik tőle, és még nem is jól sajna, de Ha ez a hívás, akkor ez lesz, már áthívni sem meri a játékot csak nagyritkán. Eljárt felette is az idő, de Jóval nagyobb gond nála az edzői stáb akik ezt tudják felmutatni ezzel a játékosállománnyal. Elterelhetjük a figyelmet a problémáról egy bűnbak kereséssel, de a végén úgyis kiderül hogy sajna alkalmatlanok erre a feladatra és “mehetnek vissza a balett a ugrálni”. Eli meg visszavonul és ha nem is 5, de 10 éven belül HOF lesz, ezeknek meg a nevére sem fogunk emlékezni.
ozibozi
Nem bántásból meg felmentve az edzői stábot de volt egy elég komoly jelenet, amikor valószínű hosszabb játék lett volna, erre Eli kidobta biztonságira oldalra, amiből semmi játék lett. Sumus pedig láthatóan azon bosszankodott bizony nem ez lett volna a játék, amit ez esetben lett is volna módja Elinak megpróbálnia.
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
Lehet fikázni Eli-t reggelig, de itt évek óta nincs fala, nem volt mobilis fajta soha, hogy ezt ellensúlyozza, de ő úgy játszik ahogy kérik tőle, és még nem is jól sajna, de Ha ez a hívás, akkor ez lesz, már áthívni sem meri a játékot csak nagyritkán. Eljárt felette is az idő, de Jóval nagyobb gond nála az edzői stáb akik ezt tudják felmutatni ezzel a játékosállománnyal. Elterelhetjük a figyelmet a problémáról egy bűnbak kereséssel, de a végén úgyis kiderül hogy sajna alkalmatlanok erre a feladatra és “mehetnek vissza a balett a ugrálni”. Eli meg visszavonul és ha nem is 5, de 10 éven belül HOF lesz, ezeknek meg a nevére sem fogunk emlékezni.
ozibozi
Én sem Eli-ban látom az elsődleges problémát még mindig, de azért szemmel láthatóan volt olyan play amikor Shurmurnek is tele volt a töke az alibi passzal amit Eli csinált, akkor nyilván nem ez volt a hívás.
Mindentől függetlenül köv draftkor be kell húzni az utódot, utána már csak az a kérdés, h mikor kerüljön pályára.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 348
Lehet fikázni Eli-t reggelig, de itt évek óta nincs fala, nem volt mobilis fajta soha, hogy ezt ellensúlyozza, de ő úgy játszik ahogy kérik tőle, és még nem is jól sajna, de Ha ez a hívás, akkor ez lesz, már áthívni sem meri a játékot csak nagyritkán. Eljárt felette is az idő, de Jóval nagyobb gond nála az edzői stáb akik ezt tudják felmutatni ezzel a játékosállománnyal. Elterelhetjük a figyelmet a problémáról egy bűnbak kereséssel, de a végén úgyis kiderül hogy sajna alkalmatlanok erre a feladatra és “mehetnek vissza a balett a ugrálni”. Eli meg visszavonul és ha nem is 5, de 10 éven belül HOF lesz, ezeknek meg a nevére sem fogunk emlékezni.
több mint 5 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 594
Nem vagyok benne biztos, de szerintem Osweiler még elérhető.

több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
csak azért nem lesz ebből 1-15 mert a w17 a dallasnak is mindegy lesz már

Eliza - hogy nem tűnjön úgy, szarik az egészre - kérhetne új szerződést, fele zsetonnal, amiből lehetne ép OL-embereket venni
vittore
Minek akarod barmenyiert is itt tartani?
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 348
Valaki írta, aki nyomon követi az ifi ligát, hogy állítólag a 2020 qb classból érdemes meríteni anélkül hogy sokat áldoznál, de ez már minket nem érint, mert simán top 3 ban tudunk húzni idén is ezzel az edzői bandával minden erőlködés nélkül.
Átgondolva a dolgokat jobb is ha maradnak, mert legalább jókat draftolgatunk pár évig, amíg a népharag elűzi őket, mert a tulajék is évek óta bénáznak, és addig fognak várni megint...😕
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
Én mondtam, h aki itt még optimista volt az pofára fog esni.. nincsenek véletlenek, ez a csapat jelenleg nemhogy PO közelében sincs, de egyértelműen ennek az amúgy gyenge NFC East-nek is a leggyengébb csapata. Az Eagles pedig egy pocsék matchup volt nekünk, ezt előre lehetett tudni, szavakkal az ilyesmit nem lehet kompenzálni..
Jövőre hozni kell az első körös QB-t mindenképpen és OL-t kell építeni, ennek kell alárendelni mindent, amíg ez nem történik meg addig ilyen meccseket leszünk kénytelenek nézni.
Szesze
én még elhittem hogy erre a meccsre valami elfogadható (ami nem feltétlen győzelem ) kompetitív játékot összehozunk!és szerintem még a pesszimistábbak sem gondolhattak azért ennyire harmatgyenge produkcióra...
azt éreztem hogy felkelni nem szabad így gyorsan lepörgött a meccs..
már esküszöm csak röhögtem az egészen kb!kezdve a nyitó visszahordással aztán az az Eli Int...a balszerencsés dolgok stb...
de ott 14:3-nál az a 3 checkdown passzos drive (pfff...) ott lehelte ki ez a csapat a lelkét végleg!
mostanában már leszálltam Eliról de kíváncsi vagyok ki az aki még mindig úgy gondolja hogy nem lennénk jobbak Weedennel pl...ez már méltatlan sajnos Hozzá!
a rémülettel vegyes enervált tanácstalanság a szemében rossz nézni...
yooker
Én is jobbat reméltem, de ez volt a papírforma sajnos.
A többivel kapcs meg egyértelmű a helyzet: jövőre OL építés+első körös QB.
több mint 5 éve
yooker New York Giants 7 318 — Expect the Best !
Én mondtam, h aki itt még optimista volt az pofára fog esni.. nincsenek véletlenek, ez a csapat jelenleg nemhogy PO közelében sincs, de egyértelműen ennek az amúgy gyenge NFC East-nek is a leggyengébb csapata. Az Eagles pedig egy pocsék matchup volt nekünk, ezt előre lehetett tudni, szavakkal az ilyesmit nem lehet kompenzálni..
Jövőre hozni kell az első körös QB-t mindenképpen és OL-t kell építeni, ennek kell alárendelni mindent, amíg ez nem történik meg addig ilyen meccseket leszünk kénytelenek nézni.
Szesze
én még elhittem hogy erre a meccsre valami elfogadható (ami nem feltétlen győzelem ) kompetitív játékot összehozunk!és szerintem még a pesszimistábbak sem gondolhattak azért ennyire harmatgyenge produkcióra...
azt éreztem hogy felkelni nem szabad így gyorsan lepörgött a meccs..
már esküszöm csak röhögtem az egészen kb!kezdve a nyitó visszahordással aztán az az Eli Int...a balszerencsés dolgok stb...
de ott 14:3-nál az a 3 checkdown passzos drive (pfff...) ott lehelte ki ez a csapat a lelkét végleg!
mostanában már leszálltam Eliról de kíváncsi vagyok ki az aki még mindig úgy gondolja hogy nem lennénk jobbak Weedennel pl...ez már méltatlan sajnos Hozzá!
a rémülettel vegyes enervált tanácstalanság a szemében rossz nézni...
több mint 5 éve
vittore New York Giants 1 322 — Giants fan
csak azért nem lesz ebből 1-15 mert a w17 a dallasnak is mindegy lesz már

Eliza - hogy nem tűnjön úgy, szarik az egészre - kérhetne új szerződést, fele zsetonnal, amiből lehetne ép OL-embereket venni
több mint 5 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 810 — No es importante
azért ez a kemény nem a zsíros kerény:

To a large extent, this was the offense the Giants wanted to run, and of the Giants’ first seven drives only two of Eli Manning’s completions went beyond the line of scrimmage. One for about one yard in the air, and another for about two yards in the air.

úgy, hogy van egy OBJ a fedélzeten ...
csebi
Aki shurmurtól mást remélt, annak van egy rossz hírem...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Gantlemann nem volt hülye..minek húzott volna 1/2-ön irányítót mikor övé lesz jövőre az 1/1 😊 ..nem is lehet más cél ebben a szezonban.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 15 348
Amíg nem takarítják el ezt a bajusz 2.NulláT tök mindegy kit draftolunk, ki az irányító, mert ez még egy jó csapattal is csak egy középszerű szart fog tudni kihozni belőlük. Töketlen és még fogalmatlan is erre a pozícióra, ezt a játékosok is tudják, látható az egész.
Ha van egy kis szerencsénk OBJ mellé állnak még páran, és a vezetőség kénytelen lesz lépni.
😕

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 959 — Lucas Scott
azért ez a kemény nem a zsíros kerény:

To a large extent, this was the offense the Giants wanted to run, and of the Giants’ first seven drives only two of Eli Manning’s completions went beyond the line of scrimmage. One for about one yard in the air, and another for about two yards in the air.

úgy, hogy van egy OBJ a fedélzeten ...

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
KGYM_FK Minnesota Vikings 55
Csak én láttam úgy, hogy a defense izomból tankolt? Lomhán mozogtak, minden tackle előtt vártak még két lépést, meg se próbáltak sokszor szerelni.

It makes good sense to revere the sun and the stars, because we are their children.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Évek óta két dolog történik.
1. Amikor a legjobban oda kellene tenni magunkat, akaratgyenge, puha banda lép pályára.
2. Ha nem az 1. verzió van, akkor az ellenfél edzői stábja "outcoach"-ol minket.

Ma hajnalban ennek a kettőnek a keveréke lehetett, ami borzasztó, nézhetetlen fost hozott = ha így folytatódik, tényleg mi leszünk az új Browns.

Amennyiben Shurmur jó edző, 1-3 év kell, hogy jó csapat legyünk. Az offense 1 vagy 2 személyből áll (Barkley és Beckham), a defense pont akkor törik meg, amikor be kellene mutatni egy big playt, a special team pedig többet árt, mint használ (kivéve idén Rosas-t).

Omameh helyett egy random néző is jobb lenne.
Jenkins meg elmehet a picsába.
Zet
Varhatsz bármit az offensetol ha a fal és az iranyitod is gyenge.
Egyébként ez a csapat ha az Ofalat picit építik minden újonc irányító álma lehetne.
több mint 5 éve
gyurczi New York Giants 2 343 — Giants fan
Nekem a legnagyobb csalódás, hogy ennyire nem ismerték fel, hogy Eli már messze nem megoldás, Oline ide vagy oda.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 5 éve
Zet New York Giants 1 334
Évek óta két dolog történik.
1. Amikor a legjobban oda kellene tenni magunkat, akaratgyenge, puha banda lép pályára.
2. Ha nem az 1. verzió van, akkor az ellenfél edzői stábja "outcoach"-ol minket.

Ma hajnalban ennek a kettőnek a keveréke lehetett, ami borzasztó, nézhetetlen fost hozott = ha így folytatódik, tényleg mi leszünk az új Browns.

Amennyiben Shurmur jó edző, 1-3 év kell, hogy jó csapat legyünk. Az offense 1 vagy 2 személyből áll (Barkley és Beckham), a defense pont akkor törik meg, amikor be kellene mutatni egy big playt, a special team pedig többet árt, mint használ (kivéve idén Rosas-t).

Omameh helyett egy random néző is jobb lenne.
Jenkins meg elmehet a picsába.

Szerkesztette: Zet
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 20 959 — Lucas Scott
Én mondtam, h aki itt még optimista volt az pofára fog esni.. nincsenek véletlenek, ez a csapat jelenleg nemhogy PO közelében sincs, de egyértelműen ennek az amúgy gyenge NFC East-nek is a leggyengébb csapata. Az Eagles pedig egy pocsék matchup volt nekünk, ezt előre lehetett tudni, szavakkal az ilyesmit nem lehet kompenzálni..
Jövőre hozni kell az első körös QB-t mindenképpen és OL-t kell építeni, ennek kell alárendelni mindent, amíg ez nem történik meg addig ilyen meccseket leszünk kénytelenek nézni.
Szesze
én a védelemmel is kezdenék vmit. lement 6 meccs és 3-4 meccsen nem volt labdaszerzésünk? rengeteg a lyuk, az sem segített sztem h bárkit kiraktunk, akit ki lehetett az előző rezsim játékosai közül. viszont egyértelmű, hogy Elinak meg kell köszönni szezon végén, a szerződése meg is engedi a cutot, nyernénk rajta 17 millát. az már legalább 2 OL ember plusz az újonc irányító.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 5 éve
KeyG Baltimore Ravens 7 983
Barkley-ban sok örömötök lesz. A csávó egy állat. Tudom nehéz pozitívnak lenni, de 1-2 év és csapat lesz itt.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers