Pittsburgh Steelers

63 feliratkozó

6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
Nem bánnám, ha The Chin bekopogtatna (hozáteszem, hülye lenne).

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.
kishaszi
Mi történt azóta a családdal?
Hol siklott félre a dolog?
Sobri Jóska
Ha tudnám, én lennék a GM. (Amúgy az Öreg halála miatt. Valahogy éreztem régen is, hogy itt azért mentek úgy a dolgok, ahogy, mert ő jelen volt.)
kishaszi
Miota meg lett a ket sb cim. Es az oreg ahogy en most mar mindig hivni fogom, kis kertesz eltavozott. Vele ment a csapata epitese, moralja es tartasa is.

Most mar sb cimek teren 6 al, inkabb csak futtassuk a kenyeret es cirkuszt a nepnek, szintentartas van. Nem erzem rajtuk azt az igazi sb win elotti osszetartast. Es azt sem hogy mindent megtennenek az sb win ert sem.

Sem a csapat. Lasd nem oldja meg a vedelem hibait 1.5 evig. Es meg most sincs. Gm szempontbol az erossebb offensbe jottek draftok korai korben. Mig a defbe gyengebb jatekosokat hoztak. Itt eldolt az hogy az amugy is eros off ra szamitanak. Nem erositik a def et. Akit barki szivatott tulsagosan.

Ok az hogy bell nem volt. Meg conner, de visszautott az off teljesitmenyeben. Es a def gyengeseget meg kevesbe tudta palastolni mint korabban.

De ha nem szarakodnak bellel. Talan most van egy happy offensunk. Igy meg vedelem nem ok. Off meg megint kerdojel. 22 milla dead moneyt be akarjak vallalni. Es most hirtelen talan bell is jo lesz.

Na ilyen palfordulasok gm teren. Csapat teren, nekiugrani egy szerzodeserol vitazo csapattarsnak, vagy hogy mennyit keres. Itt az az egyik legdurvabb dolognak szamit. Mert egyik off linemenre sem tartozik, hogy bell mennyit ker. Vagy hogy mit dont.

Ketto. Brown live facebookozasa, amikor tomlin a patset le as. h.le ozta. Mert az fontosabb volt hogy odaig elert es hogy ezt megossza. Bar lehet tudta, hogy eselyuk sincs pats ellen es csak kielvezte a dolgokat.

Ezutan jott bell kiulese ami elinditotta a lavinat. Neki ugrottak. Lehordtak mindennek. Szetszedtek a locker et. Na az igazan tiszteletre melto hogy mindent szethordanak a cuccaid kozul.

Aztan bedolt a szeker, ab duplazasa miatt. Es jott a ben radioban is kritizalta brownt. Aztan meg eddzesen is.
Es kijott a csapaton a fusztraltsag megjobban. Mivel tudtak, ha az off nem nyer mar reg ota, akkor a def nem birja meccsben tartani a csapatot. Szoval vagy off parade van. Vagy szivas. Hosszu tavon.

Aztan ev vegere belefaradt mindenki ebbe es jott meg jobban a szemelyeskedes.

Szerintem, ha rooney igazi jo kertesz bacsi itt van, nem kezdodik el ez a bell utalat feleslegesen. Mert mit nyertek vele?

Ketto utana leallitja pl akar abt is hogy facezzel otthon legyszives. Es nem csak tomlinnak kell tul elnezonek lennie mivel sztar elkapoja van.

Aztan rooney bacsi, talan mondta volna mind a haromuknak brown, big ben tomlin, hogy jo most eleg es beszeljetek meg mi van. Mi lesz. Es akar meg ugyanezt el tudom kepzelni bellel is. Nem hogy nagy szerzodest kap, De hogy mivel o is tiszteletben tartott mindenkit, nem engedte a tiszteletlenseget sem, igy ot is tiszteltek.

Most nincs ilyen. Tomlinnak eddzokent kell valahogy megoldania, amit eddig nem tul jol tett. Foleg hogyha tenyleg rahagyott mindig mindent abra. Bar en irtam korabban, hogy aki helikopterrel erkezik pitbol ideny elotti eddzesre az kicsit sok.

Bar ok megtehetik, de az nagyzolas. Ami megintcsak nem annyira volt elterjedt nalunk. Es igy talan az osszetartas sem lett meg a jatekosok kozott.
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.
kishaszi
Az az igazsag, hogy a tobbi lb def tag is neha viccet csinalt belole. Marmint nem szo szerint. De kicsit kiosztottak, mert hogy o torekeny lelek. Most eleg szar hete lesz mert 2 int et csinalt (a masodikkal eldontotte a meccset), de aztan mar megint elfelejtem hogy oldal passzt csinalt csak a vedo csapattars nem szamitott ra. De mindegy mienk maradt a labda. Vagy elejtette visszahordas kozben.

Lenyeg azt hiszem foote mondta is a teveben, hogy most lehet nem alszik majd a heten. Meg hogy eleg rossz hete lesz. Amit belinkeltem korabban videot. Szoval o inkabb volt kulonc. Mint hogy kovetendo pelda meg akar a mi locker roomonkban is.

De igen, nekem o az igazi minta pelda. Szereny. Kitesz magaert csapatert. Es a sajat focin kivul csaladjaert is. Igazi sportember. Meg ha a palyan vadallat is volt.

Es igazi szupersztarnak sem hitte magat, mert sajnos nem jott ki pl autogrammot osztani. Mig a tobbiek elveztek a rivaldafenyt. Mindegy igy lett Aaron Smith utolso eveben tole autogrammom.

Aztan azt betettem a pola kep ala.
6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.
kishaszi
Mi történt azóta a családdal?
Hol siklott félre a dolog?
Sobri Jóska
Ha tudnám, én lennék a GM. (Amúgy az Öreg halála miatt. Valahogy éreztem régen is, hogy itt azért mentek úgy a dolgok, ahogy, mert ő jelen volt.)

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 280 — Aki NER az nyer!
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.
kishaszi
Mi történt azóta a családdal?
Hol siklott félre a dolog?
Sobri Jóska
Sehol 😊

 www.youtube.com/watch?v=GnU5AV5s_lY
steelwolf

6 hónapja
steelwolf Pittsburgh Steelers Oklahoma Sooners 2 345 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.
kishaszi
Mi történt azóta a családdal?
Hol siklott félre a dolog?
Sobri Jóska
Sehol 😊

Le'Veon Bell#26
7996 yard & 42 TD
6 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 280 — Aki NER az nyer!
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.
kishaszi
Mi történt azóta a családdal?
Hol siklott félre a dolog?

6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
Amellett, hogy zseni volt, plusz egy végtelenül szerény fazon, ez a sok beképzelt majom példát vehetett volna róla, ami az alázatot és csapatszellemet jelenti. Ő igazi Steeler-lélek.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
A topic kommunikációjának káosza teljesen harmóniába került a Steelers történéseivel.

Sobri Jóska
Per pillanat inkabb: Wierd is relative (a furcsasag csak nezopont kerdese), Adams family vagyunk. : )

 www.turnbacktimetoysandgames.com/product-page/the-addams-family-weird-is-relative-board-game-1991 tarsas jatek, forditsd vissza az idot : )

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/0/04/The_Addams_Family.jpg
The Addams Family (1991 film)
The Addams Family is a 1991 American supernatural black comedy film based on the characters from the cartoon created by cartoonist Charles Addams and the 1964 TV series produced by David Levy. Directed by former cinematographer Barry Sonnenfeld in his screen directing debut, the film stars Anjelica Huston, who was nominated for a Golden Globe for her performance as Morticia Addams, Raúl Juliá as Gomez Addams, Christina Ricci as Wednesday Addams, Judith Malina as Grandma Addams, and Christopher Lloyd as Uncle Fester. The film focuses on a bizarre, macabre, aristocratic family who reconnect with who they believe to be a long-lost relative, Gomez's brother, Fester Addams, who is actually the adopted son of a loan shark intending to swindle the Addams clan out of their vast wealth and fortune. The film was noted for its troubled production; originally developed at Orion, the film went $5 million over budget due to constant rewrites throughout shooting; health problems of people involved in the filming and an overall stressful filming for Sonnenfeld himself, caused multiple delays. The rise in production costs from the film's $25 million budget to $30 million led...

De megoldjuk valahogy. Azt viszont hogy hogyan, majd kiderul maximum fel ev mulva.

Szerkesztette: gabor25
6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
Eltévedtél.
Itt káoszt max. a jelenléted okoz.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 15 280 — Aki NER az nyer!
A topic kommunikációjának káosza teljesen harmóniába került a Steelers történéseivel.

6 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 10 162
Bell és az AB saga hogy áll?
ThundersNFL
Szarul....Bell állítólag transition taget kap, AB-ról nem beszél senki, mert inkább a rendőrségi hírekben és a közösségi médiából tudjuk, hogy mi van vele
6 hónapja
ThundersNFL New England Patriots Michigan Wolverines 7 023 — !SuPeR6BoWL!
Bell és az AB saga hogy áll?

Go Pats! :cool:

2001-2003-2004-2014-2016-2018
6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
De most akkor sütinek írsz E/3-ban sütiről. Te is be koffisoppoltál? 😀 😀
kishaszi
sztender, hajlonganak a vattafák és dázen a mattere......
sutianap
Mindenki cuccol.
Megyek bektépkedem a Bróni Bajzát.
Komolyan nem tom mitől lett divat a demencia nálunk pár év alatt.
Wókingdedz.

Nincs olysn opció hogy a baromarcú kivásárolja magát?
Amit eddig keresett visszafizeti és szabadon mehet azonnal a 49esekhez.
Mekkora ötletem vsn vazze?

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
De most akkor sütinek írsz E/3-ban sütiről. Te is be koffisoppoltál? 😀 😀
kishaszi
Meg nem. : )

De neked akartam irni, hogy system error nem ertem hogy mire gondoltal. Es ide majdnem beirtam, hogy csak ugy mint neha sutit sem. De erre o besegitett a te dekodolasodba. Ennyi. Szoval neked irtam utana ismet. Csak kozben megkoszontem neki is. : )

Kettot az egyben. Nem szoktam egybe venni ket hszt surun. Es pont ezert. : )

Szerkesztette: gabor25
6 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Michigan State Spartans 8 411 — Haeana Aarai-tia
De most akkor sütinek írsz E/3-ban sütiről. Te is be koffisoppoltál? 😀 😀
kishaszi
sztender, hajlonganak a vattafák és dázen a mattere......

6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
De most akkor sütinek írsz E/3-ban sütiről. Te is be koffisoppoltál? 😀 😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
Egyre nagyobb bajban AB.

 www.espn.com/nfl/story/_/id/25938583/antonio-brown-pittsburgh-steelers-pushed-woman-ground-police-incident-report-says
thr_buddha
Drágz ár beeeed, értem..
kishaszi
System Error Error. A szovegertelmezo szotaram most nem tudta ezt leforditani. Mire gondoltal?
gabistar
sosevegyé trokot, legyé roxtár
sutianap
Na akartam irni, hogy neha sutinel is ez van. De koszi hogy kisegitettel. : ) Ezt meg jo volt nezni...Marmint a videot. Balhek stbk nelkul. Csak foci.

 www.steelers.com/video/steelers-pro-bowl-roll-call

Szerkesztette: gabor25
6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
Egyre nagyobb bajban AB.

 www.espn.com/nfl/story/_/id/25938583/antonio-brown-pittsburgh-steelers-pushed-woman-ground-police-incident-report-says
thr_buddha
Úgy fest teljesen lement a redőny. Kíváncsi vagyok, hogy el tudjuk - e egyáltalán passzolni vhova.

Az nem tudom volt-e már, de Colbert nyilatkozta, hogy jó eséllyel rátesszük a transation taget Bellre.
Gergőke
Én spekulációt olvastam egy insidertől Bell témában, de Én komoly hibának tartanám ezt. Kevés esélyét látom, hogy ne legyen csapat, amely nagy garantáltat vállal, amit mi tartani nem akarnánk. Így pedig nem kapnánk érte kompenzációs picket.
Klemó
Es mi van, ha bell pl floridaba akar menni. Es igy oda ad kedvezmenyt. De ha van tag rajta. A steelers meg azt mondja, hogy ennyiert fiam maradsz. Ez nem lehet benne? Mert most lenne az elso, hogy o donti el hogy hova akar menni es mennyiert.

Mas ugy latszik floridabol csak a baj jon a steelers re. Bar brown ugye le lett zarva. Nem lett feljelentes es egyeb kovetkezmenye, de ugy tunik o tudja hogy a 20 milla dead moneyt nem akarjuk benyelni szivesen. Es mintha mindent megtenne erte, hogy elkeruljon innen. Kb.

Mert pont az ellenkezoje van mint bellel. Ott o volt a gaz,  sports.yahoo.com/steelers-legend-hines-ward-takes-mike-tomlin-ben-roethlisberger-task-culture-001256827.html?guccounter=1

Itt a videoban elmondja Ward, hogy pl a mediaban a csapattagoknak, mint ben tette nem szabadna igy beszelni.
Es ahogy o mondja rolam tartsd a szadat csukva a mediaban. Ha csapattagok vagyunk. Es hogy ahogy ezt ben tette, azzal a fiatalok es a tobbiek is kovethetik amit o csinalt.

Es fel is hozta, hogy mi tortent bell eseteben is, ami csupan uzleti dontes volt. Es megis az ol es csapattagok azonnal raugrodtak a temara.
6 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Michigan State Spartans 8 411 — Haeana Aarai-tia
Egyre nagyobb bajban AB.

 www.espn.com/nfl/story/_/id/25938583/antonio-brown-pittsburgh-steelers-pushed-woman-ground-police-incident-report-says
thr_buddha
Drágz ár beeeed, értem..
kishaszi
System Error Error. A szovegertelmezo szotaram most nem tudta ezt leforditani. Mire gondoltal?
gabistar
sosevegyé trokot, legyé roxtár

6 hónapja
gabor25 Pittsburgh Steelers 3 008
Egyre nagyobb bajban AB.

 www.espn.com/nfl/story/_/id/25938583/antonio-brown-pittsburgh-steelers-pushed-woman-ground-police-incident-report-says
thr_buddha
Drágz ár beeeed, értem..
kishaszi
System Error Error. A szovegertelmezo szotaram most nem tudta ezt leforditani. Mire gondoltal?
6 hónapja
kishaszi Pittsburgh Steelers 4 913 — Steelers fan
Egyre nagyobb bajban AB.

 www.espn.com/nfl/story/_/id/25938583/antonio-brown-pittsburgh-steelers-pushed-woman-ground-police-incident-report-says
thr_buddha
Drágz ár beeeed, értem..

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
6 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 1 801
Egyre nagyobb bajban AB.

 www.espn.com/nfl/story/_/id/25938583/antonio-brown-pittsburgh-steelers-pushed-woman-ground-police-incident-report-says
thr_buddha
Úgy fest teljesen lement a redőny. Kíváncsi vagyok, hogy el tudjuk - e egyáltalán passzolni vhova.

Az nem tudom volt-e már, de Colbert nyilatkozta, hogy jó eséllyel rátesszük a transation taget Bellre.
Gergőke
Én spekulációt olvastam egy insidertől Bell témában, de Én komoly hibának tartanám ezt. Kevés esélyét látom, hogy ne legyen csapat, amely nagy garantáltat vállal, amit mi tartani nem akarnánk. Így pedig nem kapnánk érte kompenzációs picket.
6 hónapja
Gergőke Pittsburgh Steelers Michigan State Spartans 1 448 — Colts GM