Seattle Seahawks

60 feliratkozó

több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mondjuk megjegyzem, hogy voltak, akik szerint „Mackért sem ad valaki két 1. kört, mikor a liga történetének legjobb szerződését kell megadni majd neki”, aztán valahogy meglett, nem a draft előtt, hanem az idény előtt ráadásul. Az üzletet az ronthatja, hogy idén tényleg sok a jó edge a drafton | (off, de én Clowney elhozatalát passzoltam emiatt, és húztam inkább a draftról) | , de pl egy PO-csapat simán bevállalhat ekkora árat érte (lásd még Cooks cseréit). Én mondjuk örülnék, ha maradna, mert itt már bevált, ebben a sémában már állat szinten tolja, így legalább tudom, hogy erre a számíthatok majd a kövi 5 évben 😊

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 819 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Szóval akkor Clark marad Seattleben. 😊
 twitter.com/AdamSchefter/status/1119731515791945728
több mint 5 éve
Duff Seattle Seahawks 3 026
Íme ekkor lehet majd(az eredménytől/mutatott játéktól függően) isteníteni Wilsont/elküldeni Carollt a picsába. Idén 5 főműsoridős találkozót kapott a Seahawks.
https://pbs.twimg.com/media/D4ZiGx2UwAAfcth.jpg
iktriad
Minden szezon elején minden csapat topikjában elhangzik, hogy uh de nehéz a sorsolás, de itt kivételesen nekem ez most relatíve könnyebbnek tűnik.
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
Ezek olyan Joe Flacco mekkora ász a playoffban féle statok, kb. annyit érnek. 😊 De tök mindegy, Wilson k*b* jó irányító. És fiatal. Nem emlékszem olyan esetre az NFL történelemben amikor egy bizonyított, hof kaliberű irányítót elengedett volna a csapata. Lesérülve, megvénülve lehet, de ideális korban, egészségesen? Nonszensz.
peterk2005
A statok kozott van W szammal, TD %-al, passer ratinggel, comeback-kel foglalkozo is. A logikad alapjan barmilyen (es minden) hasonlo stat felesleges.
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 819 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Íme ekkor lehet majd(az eredménytől/mutatott játéktól függően) isteníteni Wilsont/elküldeni Carollt a picsába. Idén 5 főműsoridős találkozót kapott a Seahawks.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ezek olyan Joe Flacco mekkora ász a playoffban féle statok, kb. annyit érnek. 😊 De tök mindegy, Wilson k*b* jó irányító. És fiatal. Nem emlékszem olyan esetre az NFL történelemben amikor egy bizonyított, hof kaliberű irányítót elengedett volna a csapata. Lesérülve, megvénülve lehet, de ideális korban, egészségesen? Nonszensz.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
1. Russell Wilson has the most wins by a quarterback in his first seven seasons in NFL history. Wilson is one of five quarterbacks with 75 or more wins in any seven-season span of a career. Tom Brady is the only player who has managed to do this twice.

2. Russell Wilson has the 2nd-highest passing touchdown percentage in the Super Bowl era (minimum 3,000 attempts). Out of 3,291 attempts, Russell has thrown 196 touchdowns. His most productive year came in 2018, where he had a touchdown percentage of 8.2% (35 touchdowns, 427 attempts).

3. Russell Wilson has the 2nd-highest career passer rating (100.3) in NFL history. The only player to top Wilson is Aaron Rodgers who has a career passer rating of 103.1. Wilson's highest single game passer rating came in 2018 against the Detroit Lions where he recorded a perfect 158.3 passer rating.

4. Russell Wilson is tied for the most 4th-quarter comebacks (21) and game-winning drives (27) since entering the league in 2012, including postseason. One of his most memorable 4th-quarter comebacks happened in the 2014 postseason. Down 7-19 in the fourth quarter, the Seahawks came back to beat the Packers in overtime and clinch the NFC Championship.

5.Russell Wilson has the highest 4th-quarter passer rating (109.6) since 1991 among quarterbacks with 500 or more attempts. In 2017, Wilson finished the season with a 134.1 4th-quarter passer rating.

6.The Seahawks have a +269 point differential in the fourth quarter since 2012, the best in the NFL.

 www.nfl.com/photoessays/0ap3000001025270
több mint 5 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 594
Már csak egy Nasir Adderley pick meg egy Clark szerződés kell a tökéletes tavaszhoz. Utóbbi meleg lesz. ^.^

több mint 5 éve
rva Dallas Cowboys 4 004 — Me for President!
BB a Patriots lényege, nem Brady.
Amadeus
erre majd térjünk vissza 2 ével Brady visszavonulása után 😉
(nem azt mondom, hogy Brady a lényeg, hanem hogy a másik nélkül az egyik nem ér annyit. 2+2=5 ebben a helyzetben)

Szerkesztette: rva
több mint 5 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
 twitter.com/DangeRussWilson/status/1118342295592398848/video/1
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem is értem ezt a sok pénz, kevés pénz vitát. Kiveszed Wilsont a Hawksból és egy 6-10-es csapat lesznek azonnal. Kiveszed Clarkot, és maradnak ugyanúgy 10-6-os csapat.

Tudom én, hogy szar ügy, hogy Wilson miatt esetleg nem lehet megtartani Clarkot, de van fontossági sorrend. A Patsből ne induljunk ki. Az egy egyedi helyzetben levő csapat, olyan helyzetben amiben a történelemben kevés csapat volt. All time HOF QB plusz all time HOF ezdő együtt, hosszú-hosszú évekig. Sőt, ilyen hosszan még nem is volt. Ezért nyertek ennyit, és nem fele ennyit, ahogy a korábbi párosok, akik csak 6-8-10 évig dolgoztak együtt. Ők húsz éve nyomják, kétszer annyi belefért, mint azoknak akiknek 10 év jutott korábban.

Az irányítót meg kell fizetni, kerüljön bármibe is. Főleg a Wilson kaliberűt. A roster minősége nem ezen fog múlni. Veteránokból - akiktől a pénzt elveheti WIlson - nem lehet elit rostert építeni. Húsz milliós edge rusher, 16 milliós OL fizetések mellett ez lehetetlen. akár 20, akár 30 milliót keres a QB. Egyetlen valamirevaló edge rusher rookie fizetése és veterán fizetése között nagyobb a különbség, mint 10 millió, és az csak egyetlen edge rusher, ami még nem tesz elitté egy rostert. Elit rostert csak úgy lehet építeni, ha az elit játékosok jelentős része fiatal. Akkor viszont a 30 milliós QB fizetés is bele fog férni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Pedig úgy vót hogy mi jàtszunk hálaadáskor... Hüp hüp
több mint 5 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
 usatftw.files.wordpress.com/2014/11/b3gkygiciaag88a.png?w=1000
folyt.köv

Thanksgiving games....
Bears @ Lions
Rams @ Cowboys
Seahawks @ 49ers
több mint 5 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 000 — Patriots fan
Reszletkerdes. Attol fuggetlenul viszont magat Wilsont meg kellett fizetni, o sem szemet meg onzo, mert elment mellette a liga fele, es azt akarta, hogy rendezodjenek a viszonyok.
Stez
Jaja.
Lehet hogy ezért ki fogtok röhögni, de szerintem ez egy abszolút team-friendly szerződés lett. Álljunk neki kicsit távolabbról.

Lehet hogy a jelenlegi pénzek közt csúcsfizu, de ha azt a skálát veszem alapul, hogy mennyire kurvára lehúzhatott volna minket lóvéval, akkor ez igen csapatbarát lett. Várható volt a csúcs, és ahhoz képest alig lőtt fölé, kb másféllel kap többet ami lófasz.
Én simán látom azt, hogy a 38-at is odaadtuk volna, ha nagyon ég a ház.
Vagy egy kissebb, de fullgarantáltat.
Vagy cap%-osat. Ami a végén karcolhatta volna a 40-et is.

De nem kellett.
Nálam ez B+os.

A szerződése közepe táján már bőven jó lesz ez, a végére meg a top10-ben sem lesz benne.
A draft óta diszkont áron játszott nálunk kvázi rinya nélkül, sztem hasonló szintű fr. irányítóval nem járt ilyen jól pénzügyileg csapat az utóbbi 8 évben mint mi.

(Brédit mondani nem ér, meg amúgy is muhaha.)
akdestroyer
Wilsonnak mindenképp faca a szerződés de így nem lesz pénz O falra mert a D-t s életben kellene tartani és csak a draft nem mindig fog segíteni...Meglátásom szerint marad minden a régiben Wilson fut az életéért csak több pénzért és a D marad reményteljes.

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 649
Reszletkerdes. Attol fuggetlenul viszont magat Wilsont meg kellett fizetni, o sem szemet meg onzo, mert elment mellette a liga fele, es azt akarta, hogy rendezodjenek a viszonyok.
Stez
Jaja.
Lehet hogy ezért ki fogtok röhögni, de szerintem ez egy abszolút team-friendly szerződés lett. Álljunk neki kicsit távolabbról.

Lehet hogy a jelenlegi pénzek közt csúcsfizu, de ha azt a skálát veszem alapul, hogy mennyire kurvára lehúzhatott volna minket lóvéval, akkor ez igen csapatbarát lett. Várható volt a csúcs, és ahhoz képest alig lőtt fölé, kb másféllel kap többet ami lófasz.
Én simán látom azt, hogy a 38-at is odaadtuk volna, ha nagyon ég a ház.
Vagy egy kissebb, de fullgarantáltat.
Vagy cap%-osat. Ami a végén karcolhatta volna a 40-et is.

De nem kellett.
Nálam ez B+os.

A szerződése közepe táján már bőven jó lesz ez, a végére meg a top10-ben sem lesz benne.
A draft óta diszkont áron játszott nálunk kvázi rinya nélkül, sztem hasonló szintű fr. irányítóval nem járt ilyen jól pénzügyileg csapat az utóbbi 8 évben mint mi.

(Brédit mondani nem ér, meg amúgy is muhaha.)
akdestroyer
Sztem ezzel a gondolatfoszlánnyal az a baj, hogy a szerződése közepe felé elkezdtek jobb esetben struktúrálni, rosszabb esetben jön az újratárgyalás.

Ne gondold, hogy RW tétlenül nézi, hogy kicsúszik a top5-10 fizuból, ha a teljesítménye stabilan magasan marad (amit 4-5 éves távlatban kétlek - kiindulva abból, hogy még Brady sem tudott 5 éven át mindig top lenni - de így is a liga legjava előtt járt - ingadozott a formája rendesen; mást pedig hirtelen nem is tudok, aki 5 éven át folyamatosan elit volt pl PO-ban)
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 649
Érdekes ez az elméket hogy ne fizessen a csapat 30-35+millót a QBnak.
Most akkor melyik a jobb:
A. Wilson 35millió
B. Foles/Alex Smith 22millió + 13millió szabadon elkölthető. pl idénről Preston Smith, vagy Earl Thomas.
C. rookie QB + 25-30millió elkölthető. De a rookie az rookie, rizikó, 4évig keres keveset aztán akkor dobod is ki mert nem fizeted meg. És eléggé ritka az hogy rookie QBval valaki SB esélyes. Mahomes majd kap 40milliót.

braxa88
Amelyikkel SB-t tudsz nyerni. Valaki mondja már meg hányat nyertek mondjuk az utóbbi tíz évben az A változatot(i.e. a ligában legjobban fizetett qb) választó csapatok. A másik kettőre én is tudok példát, nem is túl távolit...
Tessu
Manningék és ennyi.
Viszont lehet ez a pénz 2 év múlva kb 10. lesz a listán
Toca
van abban valami elragadó, ahogy a Patriots évről évre befűzi minden téren az oktatófilmet a ligának, és erre a legtöbb csapat pont azon a módon reagál, ami tovább erősíti a Pats uralmat. Aránylag kiegyensúlyozott - középszarnál minden poszton legalább valamivel jobb - keret, elit coaching, konzisztens rendszer, stabil szervezeti struktúra. Erre válaszul röpködnek a 25-35 milliós fizuk évente, meg építik a fejnehéz kereteket nem egy helyen középszerű edzőkkel.
Legyünk őszinték, a Seattle is akkor volt jó utoljára, amikor csapatként funkcionált, RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
Pats: Mondjuk azt megnéztem volna, hogy Garoppoloval és a menedzsmentjével mire jutottak volna anyagilag BB-ék, ha beválik McD rendszerében.

Nyugtával a napot, mert Tom Brady különleges helyzete (a cégkörnyezete és Kraft cégeinek összefonódása) egy egyedi premizálási mód. A legfontosabb poszton emiatt pont nincsen gondjuk hosszú évek óta, más csapatok meg kitörölhetik az elit keretükkel, ha a QB-juk egy kókler.

Ha nem mákolnak be egy ugyanilyen korszakos tehetséget (pl.: Lawrence), akkor szeretném látni, hogy hova jut a középszer átlag kerettel Bill. Ami valójában nem az, csak az eredmények miatt már nem kényszerülnek túlfizetni senkit, sőt sztem a jól teljesítők kifejezetten alulfizetettek. (Azt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy mondjuk az első három SB érában milyen kaliberű emberekből állt az a védelem.)
Fast Willie
Egyedi, ja. De ha a Patriots csinalja, mi akadalyoz mas csapatokat, hogy ugyanugy jarjanak el, ahogy a New England, ezaltal nyerve mondjuk a sapkaban helyet, amit penz visszacsorgatnak mashol? Semmi. Megis evrol evre kapjak az egyre brutalisabb penzeket az iranyitok. Es hogy oszinte legyek, az elmult iksz evbol en egyedul Irsayre emlekszem, aki kozolte, hogy nem Luck akarta a penzt, o ragaszkodott hozza, hogy Luck legyen a legjobban fizetett iranyito a ligaban, mert top jatekos, o pedig a segget is fenyesre fogja nyalni, hogy tudja, Indianapolis az o otthona. De attol meg Irsay is tehetett volna hasonloan, mint Kraftek, szoval o sem volt okos.

Es pont az a baj, hogy a Pats latja, hol lehet kiskaput talalni, de ezert nem ok a csalok, elvegre a rendszer megnezte Kraft okossagait, lattamozta es elfogadta. Lehet, hogy masok a hulyek, amiert nem csinaljak ugyanezt. Talan pont ezert van a New England eredmenyessegben ott, ahol, mert lelemenyes emberek ulnek az FO-ban.
Stez
Nem Kraftnak hívják a tulajt? A többi QB-nak és/v feleségének nincs cége?

Állítólag az öreg Rooney próbálkozott vmi hasonlóval - nem hivatalos forrás volt róla- hogy Roethlisberger képmásjogait egyösszegben megvegye "fizuként" Ben hozzátartozója cégétől kb 6-8 évvel ezelőtt, de a ligának nem teccet, mert az már BB sporttevékenységéhez kötődött
Fast Willie
Akkor megsem ugy csinalta, ahogy Kraftek, mert amig nekik lehet, addig a Steelersnek nem lehetett. Lehet keresni az osszeeskuves-elmeleteket, de nem, ez nem azert van, mert a New England kivetelezett, hiaba divat igy gondolkozni.

De egyebkent ha mar sporttevekenyseghez kotes, akkor a Seattle lazan rabukhatott volna Ciara dolgaira – aki nem mellesleg a vilagon igencsak ismert es keresett –, es pumpalhatna abbol az iranybol a penzt, aztan az egvilagon senki sem tudna rajuk kenni fenet sem, epp, ahogy a Patriotsnal megtalaltak a modjat, hogy mas modon tamogassak a jo oreg Bradyt.

Reszletkerdes. Attol fuggetlenul viszont magat Wilsont meg kellett fizetni, o sem szemet meg onzo, mert elment mellette a liga fele, es azt akarta, hogy rendezodjenek a viszonyok.
Stez
Szóval nem mondtam, hogy a Patssel ebből a szempontból kivételeznek.

Nekik volt lehetőségük meglévő cégekkel, áttételesen megoldást találni, ami szabályos, legfeljebb nem etikus.

Gondolom, ha most Wilson ilyen célból alapìtana egy céget, azt nem engednék.

Másrészt Kraft politikai és gazdasági befolyását nem lehet alábecsülni.

Roo-éknak nem volt TB-hez hasonló cégcsoportja, máshoz folyamodtak, ami átlátszóbb lett volna, de fogalmam sincs, hogy szabálytalan-e (pl képmáshoz való jog kvázi tulajdonjog, szóval miért is nem lehet kereskedelmi forgalomban értékesíteni szabadon??? ha történetesen a főnököd veszi meg, akkor ő...)

Véleményem szerint mindkettő ellentétes a szabályok szellemével, de az NFL is csak biznisz, abszolút következetlen. A fizetésektől a bíráskodáson át az eltiltásokig. A csapatok általi szabályszegések kezelését is beleértve...ez van
több mint 5 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 594
Reszletkerdes. Attol fuggetlenul viszont magat Wilsont meg kellett fizetni, o sem szemet meg onzo, mert elment mellette a liga fele, es azt akarta, hogy rendezodjenek a viszonyok.
Stez
Jaja.
Lehet hogy ezért ki fogtok röhögni, de szerintem ez egy abszolút team-friendly szerződés lett. Álljunk neki kicsit távolabbról.

Lehet hogy a jelenlegi pénzek közt csúcsfizu, de ha azt a skálát veszem alapul, hogy mennyire kurvára lehúzhatott volna minket lóvéval, akkor ez igen csapatbarát lett. Várható volt a csúcs, és ahhoz képest alig lőtt fölé, kb másféllel kap többet ami lófasz.
Én simán látom azt, hogy a 38-at is odaadtuk volna, ha nagyon ég a ház.
Vagy egy kissebb, de fullgarantáltat.
Vagy cap%-osat. Ami a végén karcolhatta volna a 40-et is.

De nem kellett.
Nálam ez B+os.

A szerződése közepe táján már bőven jó lesz ez, a végére meg a top10-ben sem lesz benne.
A draft óta diszkont áron játszott nálunk kvázi rinya nélkül, sztem hasonló szintű fr. irányítóval nem járt ilyen jól pénzügyileg csapat az utóbbi 8 évben mint mi.

(Brédit mondani nem ér, meg amúgy is muhaha.)

Szerkesztette: akdestroyer

több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Érdekes ez az elméket hogy ne fizessen a csapat 30-35+millót a QBnak.
Most akkor melyik a jobb:
A. Wilson 35millió
B. Foles/Alex Smith 22millió + 13millió szabadon elkölthető. pl idénről Preston Smith, vagy Earl Thomas.
C. rookie QB + 25-30millió elkölthető. De a rookie az rookie, rizikó, 4évig keres keveset aztán akkor dobod is ki mert nem fizeted meg. És eléggé ritka az hogy rookie QBval valaki SB esélyes. Mahomes majd kap 40milliót.

braxa88
Amelyikkel SB-t tudsz nyerni. Valaki mondja már meg hányat nyertek mondjuk az utóbbi tíz évben az A változatot(i.e. a ligában legjobban fizetett qb) választó csapatok. A másik kettőre én is tudok példát, nem is túl távolit...
Tessu
Manningék és ennyi.
Viszont lehet ez a pénz 2 év múlva kb 10. lesz a listán
Toca
van abban valami elragadó, ahogy a Patriots évről évre befűzi minden téren az oktatófilmet a ligának, és erre a legtöbb csapat pont azon a módon reagál, ami tovább erősíti a Pats uralmat. Aránylag kiegyensúlyozott - középszarnál minden poszton legalább valamivel jobb - keret, elit coaching, konzisztens rendszer, stabil szervezeti struktúra. Erre válaszul röpködnek a 25-35 milliós fizuk évente, meg építik a fejnehéz kereteket nem egy helyen középszerű edzőkkel.
Legyünk őszinték, a Seattle is akkor volt jó utoljára, amikor csapatként funkcionált, RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
Pats: Mondjuk azt megnéztem volna, hogy Garoppoloval és a menedzsmentjével mire jutottak volna anyagilag BB-ék, ha beválik McD rendszerében.

Nyugtával a napot, mert Tom Brady különleges helyzete (a cégkörnyezete és Kraft cégeinek összefonódása) egy egyedi premizálási mód. A legfontosabb poszton emiatt pont nincsen gondjuk hosszú évek óta, más csapatok meg kitörölhetik az elit keretükkel, ha a QB-juk egy kókler.

Ha nem mákolnak be egy ugyanilyen korszakos tehetséget (pl.: Lawrence), akkor szeretném látni, hogy hova jut a középszer átlag kerettel Bill. Ami valójában nem az, csak az eredmények miatt már nem kényszerülnek túlfizetni senkit, sőt sztem a jól teljesítők kifejezetten alulfizetettek. (Azt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy mondjuk az első három SB érában milyen kaliberű emberekből állt az a védelem.)
Fast Willie
Egyedi, ja. De ha a Patriots csinalja, mi akadalyoz mas csapatokat, hogy ugyanugy jarjanak el, ahogy a New England, ezaltal nyerve mondjuk a sapkaban helyet, amit penz visszacsorgatnak mashol? Semmi. Megis evrol evre kapjak az egyre brutalisabb penzeket az iranyitok. Es hogy oszinte legyek, az elmult iksz evbol en egyedul Irsayre emlekszem, aki kozolte, hogy nem Luck akarta a penzt, o ragaszkodott hozza, hogy Luck legyen a legjobban fizetett iranyito a ligaban, mert top jatekos, o pedig a segget is fenyesre fogja nyalni, hogy tudja, Indianapolis az o otthona. De attol meg Irsay is tehetett volna hasonloan, mint Kraftek, szoval o sem volt okos.

Es pont az a baj, hogy a Pats latja, hol lehet kiskaput talalni, de ezert nem ok a csalok, elvegre a rendszer megnezte Kraft okossagait, lattamozta es elfogadta. Lehet, hogy masok a hulyek, amiert nem csinaljak ugyanezt. Talan pont ezert van a New England eredmenyessegben ott, ahol, mert lelemenyes emberek ulnek az FO-ban.
Stez
Nem Kraftnak hívják a tulajt? A többi QB-nak és/v feleségének nincs cége?

Állítólag az öreg Rooney próbálkozott vmi hasonlóval - nem hivatalos forrás volt róla- hogy Roethlisberger képmásjogait egyösszegben megvegye "fizuként" Ben hozzátartozója cégétől kb 6-8 évvel ezelőtt, de a ligának nem teccet, mert az már BB sporttevékenységéhez kötődött
Fast Willie
Akkor megsem ugy csinalta, ahogy Kraftek, mert amig nekik lehet, addig a Steelersnek nem lehetett. Lehet keresni az osszeeskuves-elmeleteket, de nem, ez nem azert van, mert a New England kivetelezett, hiaba divat igy gondolkozni.

De egyebkent ha mar sporttevekenyseghez kotes, akkor a Seattle lazan rabukhatott volna Ciara dolgaira – aki nem mellesleg a vilagon igencsak ismert es keresett –, es pumpalhatna abbol az iranybol a penzt, aztan az egvilagon senki sem tudna rajuk kenni fenet sem, epp, ahogy a Patriotsnal megtalaltak a modjat, hogy mas modon tamogassak a jo oreg Bradyt.

Reszletkerdes. Attol fuggetlenul viszont magat Wilsont meg kellett fizetni, o sem szemet meg onzo, mert elment mellette a liga fele, es azt akarta, hogy rendezodjenek a viszonyok.

több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 649
Érdekes ez az elméket hogy ne fizessen a csapat 30-35+millót a QBnak.
Most akkor melyik a jobb:
A. Wilson 35millió
B. Foles/Alex Smith 22millió + 13millió szabadon elkölthető. pl idénről Preston Smith, vagy Earl Thomas.
C. rookie QB + 25-30millió elkölthető. De a rookie az rookie, rizikó, 4évig keres keveset aztán akkor dobod is ki mert nem fizeted meg. És eléggé ritka az hogy rookie QBval valaki SB esélyes. Mahomes majd kap 40milliót.

braxa88
Amelyikkel SB-t tudsz nyerni. Valaki mondja már meg hányat nyertek mondjuk az utóbbi tíz évben az A változatot(i.e. a ligában legjobban fizetett qb) választó csapatok. A másik kettőre én is tudok példát, nem is túl távolit...
Tessu
Manningék és ennyi.
Viszont lehet ez a pénz 2 év múlva kb 10. lesz a listán
Toca
van abban valami elragadó, ahogy a Patriots évről évre befűzi minden téren az oktatófilmet a ligának, és erre a legtöbb csapat pont azon a módon reagál, ami tovább erősíti a Pats uralmat. Aránylag kiegyensúlyozott - középszarnál minden poszton legalább valamivel jobb - keret, elit coaching, konzisztens rendszer, stabil szervezeti struktúra. Erre válaszul röpködnek a 25-35 milliós fizuk évente, meg építik a fejnehéz kereteket nem egy helyen középszerű edzőkkel.
Legyünk őszinték, a Seattle is akkor volt jó utoljára, amikor csapatként funkcionált, RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
Pats: Mondjuk azt megnéztem volna, hogy Garoppoloval és a menedzsmentjével mire jutottak volna anyagilag BB-ék, ha beválik McD rendszerében.

Nyugtával a napot, mert Tom Brady különleges helyzete (a cégkörnyezete és Kraft cégeinek összefonódása) egy egyedi premizálási mód. A legfontosabb poszton emiatt pont nincsen gondjuk hosszú évek óta, más csapatok meg kitörölhetik az elit keretükkel, ha a QB-juk egy kókler.

Ha nem mákolnak be egy ugyanilyen korszakos tehetséget (pl.: Lawrence), akkor szeretném látni, hogy hova jut a középszer átlag kerettel Bill. Ami valójában nem az, csak az eredmények miatt már nem kényszerülnek túlfizetni senkit, sőt sztem a jól teljesítők kifejezetten alulfizetettek. (Azt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy mondjuk az első három SB érában milyen kaliberű emberekből állt az a védelem.)
Fast Willie
Egyedi, ja. De ha a Patriots csinalja, mi akadalyoz mas csapatokat, hogy ugyanugy jarjanak el, ahogy a New England, ezaltal nyerve mondjuk a sapkaban helyet, amit penz visszacsorgatnak mashol? Semmi. Megis evrol evre kapjak az egyre brutalisabb penzeket az iranyitok. Es hogy oszinte legyek, az elmult iksz evbol en egyedul Irsayre emlekszem, aki kozolte, hogy nem Luck akarta a penzt, o ragaszkodott hozza, hogy Luck legyen a legjobban fizetett iranyito a ligaban, mert top jatekos, o pedig a segget is fenyesre fogja nyalni, hogy tudja, Indianapolis az o otthona. De attol meg Irsay is tehetett volna hasonloan, mint Kraftek, szoval o sem volt okos.

Es pont az a baj, hogy a Pats latja, hol lehet kiskaput talalni, de ezert nem ok a csalok, elvegre a rendszer megnezte Kraft okossagait, lattamozta es elfogadta. Lehet, hogy masok a hulyek, amiert nem csinaljak ugyanezt. Talan pont ezert van a New England eredmenyessegben ott, ahol, mert lelemenyes emberek ulnek az FO-ban.
Stez
Nem Kraftnak hívják a tulajt? A többi QB-nak és/v feleségének nincs cége?

Állítólag az öreg Rooney próbálkozott vmi hasonlóval - nem hivatalos forrás volt róla- hogy Roethlisberger képmásjogait egyösszegben megvegye "fizuként" Ben hozzátartozója cégétől kb 6-8 évvel ezelőtt, de a ligának nem teccet, mert az már BB sporttevékenységéhez kötődött
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 055 — WHO DAT!!!!
RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
Te pont az az ember vagy akinek fel lehet ajánlani a következő dealt:

Ha szerinted sok ez a pénz, akkor 3 év múlva, a 200+ milliós szerződések korában találkozunk ugyanitt, és megbeszéljük, hogy miért sok a 35m egy top5 QB-ért, aki nincs benne top15 legjobban megfizetettben a posztján.
😊

Te vagy a GM, kérdés: Russell Wilsont akarod, vagy megszerzed Kirk kapitányt 5m-val olcsóbban fullgariért? Na ugye. Most még csak vele tudok pedálozni, 3 év múlva ez lesz a trend. Mármint nem a fullgarantált, hanem az agyfasz pénzek, 40 körül (fölött?/!)
akdestroyer
Idén minden sportban ezek mennek, nem tudom, honnan jött. Félnek az éhenhalástól? 😀
Lásd pl.: Trout, Harper szerződése az MLB-ben, vagy az NBA-ben is egyre nőnek a bérek


több mint 5 éve
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 13 773 — !SuPeR6BoWL!
Bradyt az asszony tartja el Tom csak zsebpénzt keres magának 😂😂😂

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 5 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 594
Es pont az a baj, hogy a Pats latja, hol lehet kiskaput talalni, de ezert nem ok a csalok, elvegre a rendszer megnezte Kraft okossagait, lattamozta es elfogadta. Lehet, hogy masok a hulyek, amiert nem csinaljak ugyanezt. Talan pont ezert van a New England eredmenyessegben ott, ahol, mert lelemenyes emberek ulnek az FO-ban.
Stez
Tűpontos komment, egy kiegészítésem lenne a gondolatmenetedhez:

Igen, a NE jól ellavírozik a szürke zónában ezen a területen, és igazából nem is lehet csalózni, (mondjuk szabályosnak/etikusnak se mondanám)... teljesen mindegy, el van tűrve, ezért is szürke zóna szót használtam.

Oké csinálják.
Egy kérésem lenne csak: Ezzel a dologgal viszont pont ne építsük már Szent Tom aranyszobrát nagyon-nagyon magasra, olyan kijelentésekkel mint pl, "Lám Brady milyen okos mert lemond a pénzről hogy legyen pénz a keretre, és az SB címek őt igazolják" stb stb, mert ilyenkor a pofám leszakad.

És ez egy nagyon gyakori hivatkozás, (tudod hányszor kerül elő?) - és közben meg egy akkora bullshit, hogy engem fog el a szekunder szégyenérzet amikor valaki ezzel kezd el érvelni.
😀

Most ezt pont nem neked szól, csak szerintem a témához tartozik.

több mint 5 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 594
RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
Te pont az az ember vagy akinek fel lehet ajánlani a következő dealt:

Ha szerinted sok ez a pénz, akkor 3 év múlva, a 200+ milliós szerződések korában találkozunk ugyanitt, és megbeszéljük, hogy miért sok a 35m egy top5 QB-ért, aki nincs benne top15 legjobban megfizetettben a posztján.
😊

Te vagy a GM, kérdés: Russell Wilsont akarod, vagy megszerzed Kirk kapitányt 5m-val olcsóbban fullgariért? Na ugye. Most még csak vele tudok pedálozni, 3 év múlva ez lesz a trend. Mármint nem a fullgarantált, hanem az agyfasz pénzek, 40 körül (fölött?/!)

több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Érdekes ez az elméket hogy ne fizessen a csapat 30-35+millót a QBnak.
Most akkor melyik a jobb:
A. Wilson 35millió
B. Foles/Alex Smith 22millió + 13millió szabadon elkölthető. pl idénről Preston Smith, vagy Earl Thomas.
C. rookie QB + 25-30millió elkölthető. De a rookie az rookie, rizikó, 4évig keres keveset aztán akkor dobod is ki mert nem fizeted meg. És eléggé ritka az hogy rookie QBval valaki SB esélyes. Mahomes majd kap 40milliót.

braxa88
Amelyikkel SB-t tudsz nyerni. Valaki mondja már meg hányat nyertek mondjuk az utóbbi tíz évben az A változatot(i.e. a ligában legjobban fizetett qb) választó csapatok. A másik kettőre én is tudok példát, nem is túl távolit...
Tessu
Manningék és ennyi.
Viszont lehet ez a pénz 2 év múlva kb 10. lesz a listán
Toca
van abban valami elragadó, ahogy a Patriots évről évre befűzi minden téren az oktatófilmet a ligának, és erre a legtöbb csapat pont azon a módon reagál, ami tovább erősíti a Pats uralmat. Aránylag kiegyensúlyozott - középszarnál minden poszton legalább valamivel jobb - keret, elit coaching, konzisztens rendszer, stabil szervezeti struktúra. Erre válaszul röpködnek a 25-35 milliós fizuk évente, meg építik a fejnehéz kereteket nem egy helyen középszerű edzőkkel.
Legyünk őszinték, a Seattle is akkor volt jó utoljára, amikor csapatként funkcionált, RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
Pats: Mondjuk azt megnéztem volna, hogy Garoppoloval és a menedzsmentjével mire jutottak volna anyagilag BB-ék, ha beválik McD rendszerében.

Nyugtával a napot, mert Tom Brady különleges helyzete (a cégkörnyezete és Kraft cégeinek összefonódása) egy egyedi premizálási mód. A legfontosabb poszton emiatt pont nincsen gondjuk hosszú évek óta, más csapatok meg kitörölhetik az elit keretükkel, ha a QB-juk egy kókler.

Ha nem mákolnak be egy ugyanilyen korszakos tehetséget (pl.: Lawrence), akkor szeretném látni, hogy hova jut a középszer átlag kerettel Bill. Ami valójában nem az, csak az eredmények miatt már nem kényszerülnek túlfizetni senkit, sőt sztem a jól teljesítők kifejezetten alulfizetettek. (Azt sokan hajlamosak elfelejteni, hogy mondjuk az első három SB érában milyen kaliberű emberekből állt az a védelem.)
Fast Willie
Egyedi, ja. De ha a Patriots csinalja, mi akadalyoz mas csapatokat, hogy ugyanugy jarjanak el, ahogy a New England, ezaltal nyerve mondjuk a sapkaban helyet, amit penz visszacsorgatnak mashol? Semmi. Megis evrol evre kapjak az egyre brutalisabb penzeket az iranyitok. Es hogy oszinte legyek, az elmult iksz evbol en egyedul Irsayre emlekszem, aki kozolte, hogy nem Luck akarta a penzt, o ragaszkodott hozza, hogy Luck legyen a legjobban fizetett iranyito a ligaban, mert top jatekos, o pedig a segget is fenyesre fogja nyalni, hogy tudja, Indianapolis az o otthona. De attol meg Irsay is tehetett volna hasonloan, mint Kraftek, szoval o sem volt okos.

Es pont az a baj, hogy a Pats latja, hol lehet kiskaput talalni, de ezert nem ok a csalok, elvegre a rendszer megnezte Kraft okossagait, lattamozta es elfogadta. Lehet, hogy masok a hulyek, amiert nem csinaljak ugyanezt. Talan pont ezert van a New England eredmenyessegben ott, ahol, mert lelemenyes emberek ulnek az FO-ban.

több mint 5 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders 31 931
Érdekes ez az elméket hogy ne fizessen a csapat 30-35+millót a QBnak.
Most akkor melyik a jobb:
A. Wilson 35millió
B. Foles/Alex Smith 22millió + 13millió szabadon elkölthető. pl idénről Preston Smith, vagy Earl Thomas.
C. rookie QB + 25-30millió elkölthető. De a rookie az rookie, rizikó, 4évig keres keveset aztán akkor dobod is ki mert nem fizeted meg. És eléggé ritka az hogy rookie QBval valaki SB esélyes. Mahomes majd kap 40milliót.

braxa88
Amelyikkel SB-t tudsz nyerni. Valaki mondja már meg hányat nyertek mondjuk az utóbbi tíz évben az A változatot(i.e. a ligában legjobban fizetett qb) választó csapatok. A másik kettőre én is tudok példát, nem is túl távolit...
Tessu
Manningék és ennyi.
Viszont lehet ez a pénz 2 év múlva kb 10. lesz a listán
Toca
van abban valami elragadó, ahogy a Patriots évről évre befűzi minden téren az oktatófilmet a ligának, és erre a legtöbb csapat pont azon a módon reagál, ami tovább erősíti a Pats uralmat. Aránylag kiegyensúlyozott - középszarnál minden poszton legalább valamivel jobb - keret, elit coaching, konzisztens rendszer, stabil szervezeti struktúra. Erre válaszul röpködnek a 25-35 milliós fizuk évente, meg építik a fejnehéz kereteket nem egy helyen középszerű edzőkkel.
Legyünk őszinték, a Seattle is akkor volt jó utoljára, amikor csapatként funkcionált, RW kiemelésével - aminek következménye lesz, hogy Clark is megy - jó eséllyel maradnak helyben, vagy még csúszni is fognak.
Amadeus
megnézem majd azt az oktatófilmet, ha Brady visszavonul...
rva
BB a Patriots lényege, nem Brady.

criminal lawyer or criminal lawyer?