NFC North csevegő

20 feliratkozó

 
több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 11 178
Az OL miatt minket is gyakran elfog a sírógörcs, de az az igazság, hogy bármilyen gyengék is, az utóbbi években nem miattuk estünk ki a PO-ból, hanem a D miatt, illetve Rodgers sérülései is mindig akkor jöttek, ha kiment a zsebből és elkezdett futkározni. Szóval igen, nagyon gyengék (papíron meg a pályán is), de igazából nem az OL a legnagyobb problémánk, hanem a pass rush teljes hiánya (amin egy öregedő Peppers nem tudom, mennyit tud segíteni).

több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
2. A Green Bay támadófala:
Evan Dietrich-Smith és Marshall Newhouse távozásával tovább fogyott a fal létszáma (azt nem merem írni, hogy gyengült). Annak a falnak amelyik a 2013as évben is jópár meccsen hozott botrányos teljesítményt.
Bazzani
azért a Bulaga, Lang, Tretter, Sitton, Sherrod, Bakthiari, Barclay névsor nem annyira rossz, draftról is érkezhet még valaki. Newhouse-ért nem kár, Tretterben meg állítólag nagyon bíznak centerként. csak hát ugye a szokásos sérülések... a Packersnél jelenleg szerintem az ILB a legnagyobb need.casaubon
Én annyit láttam belőlük, hogy a Lions DL átment rajtuk mint kés a vajon (lásd Hálaadás napi meccs), de más meccseken sem láttam a passzblokkolást jónak.
Futásnál Lacy előtt jól nyílt az út.Bazzani
valóban sokszor mentek át rajtuk, de a felsoroltak fele egész évben sérült volt. ha idén nem dől ki egynél több ember, akkor azért jobbak lesznek.casaubon
Hát nem tudom, ha én HC lennék akkor vinnyognék rendesen a GMnek emiatt a hetes miatt.
Bulaga 4 idényéből csak a rookie-t játszotta végig tavaly ugye semmi.
Tretter 0 meccses NFL tapasztalat.
Sherrod 3 év alatt 12 meccs.
Barclay 14meccses tapasztalat.
Sitton és Lang aki rendben vannak és évek óta stabilan játszanak.
Én ide biztos hoztam volna egy olyan FA játékost (OT) aki egészségileg stabil.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 4 éve
casaubon Green Bay Packers 834
2. A Green Bay támadófala:
Evan Dietrich-Smith és Marshall Newhouse távozásával tovább fogyott a fal létszáma (azt nem merem írni, hogy gyengült). Annak a falnak amelyik a 2013as évben is jópár meccsen hozott botrányos teljesítményt.
Bazzani
azért a Bulaga, Lang, Tretter, Sitton, Sherrod, Bakthiari, Barclay névsor nem annyira rossz, draftról is érkezhet még valaki. Newhouse-ért nem kár, Tretterben meg állítólag nagyon bíznak centerként. csak hát ugye a szokásos sérülések... a Packersnél jelenleg szerintem az ILB a legnagyobb need.casaubon
Én annyit láttam belőlük, hogy a Lions DL átment rajtuk mint kés a vajon (lásd Hálaadás napi meccs), de más meccseken sem láttam a passzblokkolást jónak.
Futásnál Lacy előtt jól nyílt az út.Bazzani
valóban sokszor mentek át rajtuk, de a felsoroltak fele egész évben sérült volt. ha idén nem dől ki egynél több ember, akkor azért jobbak lesznek.
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
Én a Bears részre reagálok:
Secondarybe jön CB és S is a draft első 4 köréből. Így a depth is meglesz, még ha rookieként ugye nem is életbiztosítás. A védőfal jóval nagyobb gond, de oda lesz ellőve az első 4 kör (köztük vélhetően az 1/14) maradék két pickje. Ha ebből a 4-ből sikerül csak 2 (többet le se merek írni) évekre meghatározó játékost hozni, már előrébb lesz a csapat.

Hixon egy olyan igazolás, aki lehet a végső rostert sem éri meg. Nem látom én ezt olyan feltétlenül rossz döntésnek. Megnézik mit tud ST-ben, aztán max utolják.tüsi91
Egyrészt ez a biztos jön nálam kérdéses, egyelőre csak szeretnéd, hogy jöjjön. 😉
Másrészt akkor van ugye Tillman, Jennings meg a róka meg két borzasztó backup. Ez ölég sovány.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
2. A Green Bay támadófala:
Evan Dietrich-Smith és Marshall Newhouse távozásával tovább fogyott a fal létszáma (azt nem merem írni, hogy gyengült). Annak a falnak amelyik a 2013as évben is jópár meccsen hozott botrányos teljesítményt.
Bazzani
azért a Bulaga, Lang, Tretter, Sitton, Sherrod, Bakthiari, Barclay névsor nem annyira rossz, draftról is érkezhet még valaki. Newhouse-ért nem kár, Tretterben meg állítólag nagyon bíznak centerként. csak hát ugye a szokásos sérülések... a Packersnél jelenleg szerintem az ILB a legnagyobb need.casaubon
Én annyit láttam belőlük, hogy a Lions DL átment rajtuk mint kés a vajon (lásd Hálaadás napi meccs), de más meccseken sem láttam a passzblokkolást jónak.
Futásnál Lacy előtt jól nyílt az út.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 4 éve
LN Green Bay Packers 3 011 — Packers fan
jó elemzés Bazza de még annyira az elején vagyunk a dolgoknak hogy a needeket van lehetőség befoltozni, már csak az a kérdés hogy a draftról vagy a waivelt játékosokból történik meg. A Bears D-nél jelenleg a jó passrush nagyobb need szvsz, ebben a csoportban csak úgy lehet érvényesülni, a jó secondary az inkább képes betlizni. Ahogy említetted jó a Lions elkapógárdája Tate-tel, csak Staffordnak oda is kell dobnia nekik... és ez a Packersre és a Bearsre is igaz sztem, úgyh a csoportot a minél jobb passrush inkább befolyásolja mint egy jó sec.davemayer
Nálunk is inkább a D-ben van need, mint O oldalon. Persze C ésTE kell (hacsak a C kérdés valóban Tretterrel megoldott). Esetleg Lang lehet C (összességében majd egy meccsnyi időn át adott fel Rodgersnek az utolsó meccseken), Barclay G (talán itt futás mellett passzhoz is jobban blokkolna) és Bulaga RT. A bal oldal meg adott, Bakhtiari remélem fejlődik.
Ami erős need az a S és ILB.
Passrush terén az lesz az érdekes, hogy Peppers-el mi a szándéka Capers-nek. Elvileg ugye OLB lenne, de szerintem elférne CM mellett, mint DE a vakoldalon. Ha mégis OLB, akkor kellene egy DE is, lehetőleg még a draft elején.
több mint 4 éve
casaubon Green Bay Packers 834
2. A Green Bay támadófala:
Evan Dietrich-Smith és Marshall Newhouse távozásával tovább fogyott a fal létszáma (azt nem merem írni, hogy gyengült). Annak a falnak amelyik a 2013as évben is jópár meccsen hozott botrányos teljesítményt.
Bazzani
azért a Bulaga, Lang, Tretter, Sitton, Sherrod, Bakthiari, Barclay névsor nem annyira rossz, draftról is érkezhet még valaki. Newhouse-ért nem kár, Tretterben meg állítólag nagyon bíznak centerként. csak hát ugye a szokásos sérülések... a Packersnél jelenleg szerintem az ILB a legnagyobb need.
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 6 556 — "Grammar maci"
jó elemzés Bazza de még annyira az elején vagyunk a dolgoknak hogy a needeket van lehetőség befoltozni, már csak az a kérdés hogy a draftról vagy a waivelt játékosokból történik meg. A Bears D-nél jelenleg a jó passrush nagyobb need szvsz, ebben a csoportban csak úgy lehet érvényesülni, a jó secondary az inkább képes betlizni. Ahogy említetted jó a Lions elkapógárdája Tate-tel, csak Staffordnak oda is kell dobnia nekik... és ez a Packersre és a Bearsre is igaz sztem, úgyh a csoportot a minél jobb passrush inkább befolyásolja mint egy jó sec.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
Én a Bears részre reagálok:
Secondarybe jön CB és S is a draft első 4 köréből. Így a depth is meglesz, még ha rookieként ugye nem is életbiztosítás. A védőfal jóval nagyobb gond, de oda lesz ellőve az első 4 kör (köztük vélhetően az 1/14) maradék két pickje. Ha ebből a 4-ből sikerül csak 2 (többet le se merek írni) évekre meghatározó játékost hozni, már előrébb lesz a csapat.

Hixon egy olyan igazolás, aki lehet a végső rostert sem éri meg. Nem látom én ezt olyan feltétlenül rossz döntésnek. Megnézik mit tud ST-ben, aztán max utolják.
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
Kicsit felkavarnám itt az állóvizet, remélem másnak is lesz véleménye a témában.

Top 5 legjobb igazolás:
1. Golden Tate WR Seattle->Detroit
Már rögtön az elején lehet majd elfogultsággal vádolni, de szerintem ez egy bombaigazolás. Pont egy ilyen biztoskezű, slotban és szélen is használható, igazi szemétláda hiányzott a Lions offense-ből. Megatron tökéletes párja lehet. Ha érkezik még egy mélységi célpont is a draftról akkor secondary legyen a talpán aki megállítja őket. Pláne ha Stafford el is találja az elkapókat...
2. Linval Joseph DT New York G.->Minnesota
Ki emlékszik már a Williams falra? Szerintem egyre kevesebben. Joseph tökéletes (és fiatal) megoldás Floyd mellé a fal közepére. Ha szélről is érkezik majd nyomás akkor újra félelmetes lehet a Vikings DL.
3. LaMarr Houston DE Oakland->Chicago
Tavaly csak az nem futott 100yardokat a Bears ellen aki nem akart. Ebben hatalmas segítség lehet Houston aki remek a futás elleni védekezésben. Passrush terén nem elit de az (a mackó drukkerek szerint) remélhetőleg középről és a másik oldalról érkezik.
4. Captain Munnerlyn CB Carolina->Minnesota
Egy olyan csoportban ahol ennyi remek elkapó van nagyon kell a jó secondary minden csapatnak. Munnerlyn remek nickel corner lesz aki akár a szélen is bevethető.
5. Willie Young DE Detroit->Chicago
Young orvosolhatja a mackók passrush problémáit. Idén kiderülhet, hogy eddigi játékát csak a Suh-Fairley párosnak köszönheti vagy saját erőből is elismert passrusher lehet. Jó döntést hozott a Bears stáb amikor magukhoz édesgették.

Top4 legrosszabb döntés:
(csak négy kirívóan nagy hülyeséget találtam, de bárki idegondolhatja a fejvakarós részben említettek bármelyikét)
1. Everson Griffen túlfizetése:
Továbbra sem gondolom azt, hogy Griffen tehetsége és eddigi teljesítménye arányban van azzal a fizetéssel amit kapott. Biztos vagyok benne, hogy Zimmer jó játékost csinál belőle, de ezt ennél jóval kevesebbért is megtehette volna avagy ezen az áron minőségi(bb) játékost is hozhattak volna.
2. A Bears secondary foltozás:
M.D. Jennings , Ryan Mundy , Danny McCray hát nem egy félelmetes névsor. Biztos remek ST játékosok dehogy a védelemben nem sok hasznuk lesz az hótziher. Főleg ha passrush kérdés nem javul kellően. Abba meg belegondolni is rossz (nekünk persze jó), hogy Tillman vagy Jennings kiesése esetén kik a cserék.
3. Darryl Tapp:
Willie Young Chicagoba igazolása után a Lions vezetősége Tapp-ban látta a megoldást. A szurkolók többsége meg legszívesebben pengét nyelne örömében. Megint egy sokszor levitézlett valakikedvence. Reméljük Devin Taylor szintet lép idén mert különben nagyon fájó lesz Young távozása.
4. Domenik Hixon:
Nademost komolyan minek? Értem én, hogy kellenek veterán játékosok, de Hixon semmi olyat nem fog hozzátenni a Bears játékához amit az eddig rosteren lévők ne tudnának.

3 fejvakarós döntés:
1. Peppers a Packersben:
Rengeteg véleményt és ellenvéleményt olvastam a témában. Én egyelőre azirányba hajlok, hogy ez akár jól is elsülhet. Maga a szerződés nem vészes, Peppers akár ki is virágozhat egy új sémában. Vagy nem.
2. Pettigrew újraigazolása (ennyiért):
Aki olvassa a Lions topikot az nyilván tudja, hogy én örültem a hírnek de megértem azokat akik szerint badarság ennyit adni egy lyukaskezű TE-ért. Remélem az én igazamat bizonyítja majd, de egyelőre ez is egy kétkedést kiváltó döntés.
3. Cassel újraigazolása:
Ha Casselt backupnak hozták vissza akkor ez egy jónak mondható igazolás, de ennyit akkor sem adtam volna érte. Ha benne látják 2014ben a kezdő irányítót akkor aligha jó megoldás. Nálam ő is a sokszor levitézlett kategória.

Megoldatlan kérdések:
1. Ki lesz a vikingek kezdő irányítója?
Meglepődnék ha nem érkezne a draftról egy olyan irányító akiben a jövőt látják Vikingországban.
2. A Green Bay támadófala:
Evan Dietrich-Smith és Marshall Newhouse távozásával tovább fogyott a fal létszáma (azt nem merem írni, hogy gyengült). Annak a falnak amelyik a 2013as évben is jópár meccsen hozott botrányos teljesítményt.
3. A Bears secondary kérdése:
Erre már kitértem korábban és a Bears topikban is van róla hosszabb elemzés. Szerintem csak egy újabb Tillman sérülésre vannak attól, hogy cafatokra szedje őket bárki.
4. A Lions secondary:
Azért helyeztem hátrébb őket mint a Bears sec mert itt legalább a passrush kérdése megoldott. Az új stábnak igencsak fel kell kötnie a gatyát ha javítani akarnak a passzvédekezésen.
5. A Chicago védőfal közepe:
Ratliff és Paea a két kezdő jelenleg. Az egyik sérülékeny a másik szar nem jó. Donald lehet a megoldás?


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
Az NFC North összes idei FA mozgása egy helyen:
 profootballtalk.nbcsports.com/2014/03/16/nfc-north-free-agency-update/


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
MacPhisto Detroit Lions Michigan Wolverines 2 264 — Detroit vs. everybody
Akerst hiányolom az all-star csapatból 😊

God forgives, Detroit doesn't. Since the Lions last won their division, every NFC team has won their division at least three times.
DET UM
több mint 5 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 4 724 — E/1
egy jopofa lisztes zsak! 😀 YD

több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
 espn.go.com/blog/nfcnorth/tag/_/name/2013-nfl-all-division-team

Kalil és Loadholt hát felnevettem... Mondjuk lehet ennyire rossz a másik 2 csapat ilyen téren 😀Toca
LT poszton tudnánk miről beszélni (vagy sírni 😀)Kampman
S Webb ilyen játékosok mögött csere? Bushrod nálunk jó volt, bár én Webbhez viszonyítok, szóval sok esetben egy jó pofa lisztes zsák is jobb lett volna. Mills korrektül játszott.
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 11 178
 espn.go.com/blog/nfcnorth/tag/_/name/2013-nfl-all-division-team

Kalil és Loadholt hát felnevettem... Mondjuk lehet ennyire rossz a másik 2 csapat ilyen téren 😀Toca
LT poszton tudnánk miről beszélni (vagy sírni 😀)

több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 11 689 — Vikings fan
 espn.go.com/blog/nfcnorth/tag/_/name/2013-nfl-all-division-team

Kalil és Loadholt hát felnevettem... Mondjuk lehet ennyire rossz a másik 2 csapat ilyen téren 😀
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 11 689 — Vikings fan
Hát ezt divizión belül bukta el a Bears 2-4-es div mérleggel nehéz.
Mondjuk a GB szerintem még mindig a legjobb csapat a divizióban, viszont az hogy ennyi és ilyen sérülések után sem tudta senki megelőzni őket ez a divizió balfaszsága...Toca
A Bears NFC mérlege 4-8. Ez is a legalja. A GB a legjobb csapat, ha van Rodgers. Már a jelenléte is nagyon sokat számít. S tegnap jól se játszott. A Lions szétesett mentálisan, a Bearsnek nem volt védelme etc, etc. A Vikingsnál meg nincs irányító, AP csodaévét pedig lehetetlen megismételni.tüsi91
Nem kell csodaév , egy értelmes edzővel mondjuk aki Cassel berakása után senki másban nem bízik és pontosan tisztába vagy játékosai pozitív és negatív dolgaival mi is ott lettünk volna 8 győzelem körül.
Remélem Leslie kirugásával és ezzel Musgrave múltá vállása megfogja mutatni a csapat valód erejét.
Hát ha még értelmes QB-MLB duó is érkezne, de hát azért ennyire ne rohanjunk előre.

Kíváncsi vagyok mi lesz velünk és a Lions-sal mindkét csapatban nagyobb fantáziát látok, most egy jó HC-val ki is jöhet.
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
Hát ezt divizión belül bukta el a Bears 2-4-es div mérleggel nehéz.
Mondjuk a GB szerintem még mindig a legjobb csapat a divizióban, viszont az hogy ennyi és ilyen sérülések után sem tudta senki megelőzni őket ez a divizió balfaszsága...Toca
A Bears NFC mérlege 4-8. Ez is a legalja. A GB a legjobb csapat, ha van Rodgers. Már a jelenléte is nagyon sokat számít. S tegnap jól se játszott. A Lions szétesett mentálisan, a Bearsnek nem volt védelme etc, etc. A Vikingsnál meg nincs irányító, AP csodaévét pedig lehetetlen megismételni.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 11 689 — Vikings fan
Hát ezt divizión belül bukta el a Bears 2-4-es div mérleggel nehéz.
Mondjuk a GB szerintem még mindig a legjobb csapat a divizióban, viszont az hogy ennyi és ilyen sérülések után sem tudta senki megelőzni őket ez a divizió balfaszsága...
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
TC előtti tipposzlop a csoportra:

Packers 10-6
Vikings 8-8
Bears 8-8
Lions 8-8

Vélemények?tüsi91
A Bearst eltalátam.... A csoportgyőztest eltaláltam.
több mint 5 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 4 724 — E/1
Na végül ki nyerte ??? xD

hogy iylen szerencsétlenek legyetek....(macik és cicák)xD 😀😀

több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
Biztos?

Sobri Jóska
Biztos.
Lényeg, hogy az oroszlán ropja a csárdást.
Úgyis a foci a lényeg, de ennél a mostaninál rosszabb nem lehet.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 14 423 — Aki NER az nyer!
Komolyan eljöhet az a nap amikor az NFC North-ot 8-8al meg lehet nyerni? Mert itt 9-7nél egyik csapatnak sem nagyon lesz jobb mérlege, max a mackóknak ha megverik a vikingeket és beindulnak mint a szerelemvonat.

Hamár off. Együtt néztem a kislánykámmal a Hálaadás meccs első félidejének a végét + a halftime show-t. Szerintem egyedül ő volt a szereplőkön kívül aki végigtáncolta a tűzforró srác produkcióját mert annyira tetszett neki a táncoló oroszlánfigura. Egyszer lehetne végre Eminem.Bazzani
Biztos?


több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 692 — Ahogy én látom:
Komolyan eljöhet az a nap amikor az NFC North-ot 8-8al meg lehet nyerni? Mert itt 9-7nél egyik csapatnak sem nagyon lesz jobb mérlege, max a mackóknak ha megverik a vikingeket és beindulnak mint a szerelemvonat.

Hamár off. Együtt néztem a kislánykámmal a Hálaadás meccs első félidejének a végét + a halftime show-t. Szerintem egyedül ő volt a szereplőkön kívül aki végigtáncolta a tűzforró srác produkcióját mert annyira tetszett neki a táncoló oroszlánfigura. Egyszer lehetne végre Eminem.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Bears:

Amikor egy Kellen Clemens által vezetett Rams offense 35 pontot ér el ellened, kombinálva 260 futott yarddal ott nincs miről beszélni. Ha még csak egyedi esetről lenne szó, de Briggs kiesése óta a Redskins, a Packers, a Lions és a Ravens is minimum 170 yard felett futott.

Na most játszol AP ellen, ez egy elég kedvezőtlen matchup. Utána játszol a Dallassal egy 40-40 közeli eredményt, majd mész a Brownshoz, ahol jó a védelem, de az offense kevésbé acélos, ez jó lehet. A Philly meccsről is nehéz mit mondani 200+ futott yard ott is kinéz az ellennek. A Packers pedig Rodgerssel a széteső védelmünk ellen nem sok jóval kecsegtet. Örültem a Packers legyőzésének, de nem volt az igazi. Az igazi az lesz, mikor Rodgerssel a sorukban verjük meg őket.

Szóval én azt mondom: Packers, Eagles L. A másik 3 meccs talán meglehet, de reálisan inkább 2 győzelem 1 vereség. A vége 8-8.tüsi91
Mikor ilyen a védelem telejsítménye, mindenki rossz match up. De egy látványos javuláshoz sem kell ihletett állapotban játszani. Bostic egyszer simán elesett. Nem megbotlott a saját lábában, nem megcsúszott, nem rúgta fel senki, egyszerűen térdre rogyott. Pedig jó pozícióban volt, 0 yard, és punt helyett lett 11 yard, és 3 másik down, a végén TD. Ha ott nem esik hasra, visszakapjuk a labdát 6 pontos hátrányban. Nem mondom, hogy ennyit múlott a győzelem, nem modnom, hogy elég annyit tudni egy NFL játékosnak, hogy tudjon állni két lábon, de ha ezt a szintet már hozzák, akkor máris le lehetünk nyűgözve, hogy váó, sokkal jobb a védelem. Perrsze semmi nem garantálja, hogy elérik egy totyogós szintjét.

Off: tegnap melóztam egy irodában elég sokáig, az egyik ürge behozta a kislányát az bölcsiből. Cukiságszint: mega. Ő éppencsak, de megállt a saját kis lábacskáin. Felrakni a pályára safetynek, egyből győzünk.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson