NFC North csevegő

20 feliratkozó

 
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
Bears:

Amikor egy Kellen Clemens által vezetett Rams offense 35 pontot ér el ellened, kombinálva 260 futott yarddal ott nincs miről beszélni. Ha még csak egyedi esetről lenne szó, de Briggs kiesése óta a Redskins, a Packers, a Lions és a Ravens is minimum 170 yard felett futott.

Na most játszol AP ellen, ez egy elég kedvezőtlen matchup. Utána játszol a Dallassal egy 40-40 közeli eredményt, majd mész a Brownshoz, ahol jó a védelem, de az offense kevésbé acélos, ez jó lehet. A Philly meccsről is nehéz mit mondani 200+ futott yard ott is kinéz az ellennek. A Packers pedig Rodgerssel a széteső védelmünk ellen nem sok jóval kecsegtet. Örültem a Packers legyőzésének, de nem volt az igazi. Az igazi az lesz, mikor Rodgerssel a sorukban verjük meg őket.

Szóval én azt mondom: Packers, Eagles L. A másik 3 meccs talán meglehet, de reálisan inkább 2 győzelem 1 vereség. A vége 8-8.
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 11 173
A Falcons ellen Flynn vezetésével egy hihetetlen színvonalú meccsen kiszenvedjük a győzelmet a Lambeau-n (idegenben kikapnánk tőlük is), aztán jön 3 olyan meccs, ami még AR-rel se lenne egyszerű, Dallas idegenben, Pittsburgh otthon, Chicago idegenben. Ha megnyernénk mind a 4-et, akkor talán, hangsúlyozom TALÁN még megnyerhetjük a csoportot, de egyrészt a sorsunk már nem a mi kezünkben van, másrészt, nem biztos, hogy sok értelme van számolgatni úgy, hogy a kezdő irányítónk még mindig nem játszik és az elmúlt 5 meccsen nem tudtunk nyerni.

több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 5 033 — Bears & Illinois fan
Hogyan látjátok csapatotok esélyeit a hátralévő meccseken? Milyen végső alapszakaszmérleggel lennétek elégedettek? Mire lehet ez elég?

Íme az én jóslatom:
Hátralévő meccsek: Philly idegenben, Ravens otthon, Giants otthon, Vikings idegenben.
Négy meccsből kettőt meg kellene nyerni, legkisebb esély az Eagles ellen lesz. Valamiért a Giants ellenit érzem legjobban hozhatónak és a (talán) motiválatlan vikingek elleni utolsót.
Elégedett lennék egy 9-7es mérleggel, ami talán elég lehet a csoportgyőzelemhez (10 biztosan).
Sajnos benne van az is, hogy hármat elbukunk ami tuti a búcsút jelentené.Bazzani
Egy olyan mérleggel mi is elégedettek lennénk, viszont ha nem verjük meg a Vikingéket vasárnap, akkor kár ilyesmiről beszélni....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 691 — Ahogy én látom:
Hogyan látjátok csapatotok esélyeit a hátralévő meccseken? Milyen végső alapszakaszmérleggel lennétek elégedettek? Mire lehet ez elég?

Íme az én jóslatom:
Hátralévő meccsek: Philly idegenben, Ravens otthon, Giants otthon, Vikings idegenben.
Négy meccsből kettőt meg kellene nyerni, legkisebb esély az Eagles ellen lesz. Valamiért a Giants ellenit érzem legjobban hozhatónak és a (talán) motiválatlan vikingek elleni utolsót.
Elégedett lennék egy 9-7es mérleggel, ami talán elég lehet a csoportgyőzelemhez (10 biztosan).
Sajnos benne van az is, hogy hármat elbukunk ami tuti a búcsút jelentené.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
Én biztos nem. A Packerst sokkal előbbre tettem volna. A többiekre nagyjából ezt tippeltem volna.
több mint 5 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 4 724 — E/1
Nem tudom ki gondolta volna meg par hete,hogy 10 fordulo utan igy fog kinezni a csoport!? :-p

több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 691 — Ahogy én látom:
Linehant azért nem mondanám diletténsnak, mégiscsak összerakot egy passzban top3 offense-t.
Van három nagy hibája:
-RZ hatékonyság
-évek óta nincs konstans futójáték
-lassú kezdés (idén még nem szereztünk pontot az első drive-ból)
Nem mondom, hogy egy zseni, de vannak nála rosszabbak is.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 5 033 — Bears & Illinois fan
Tömörödik a csoport (kivéve Vikes). Így mit tippeltek a végére?(még ér fogadni) 😊

1. Packers 10-6
2. Lions 9-7
3. Bears 8-8
4. Vikings 5-11csi77
Én számszerűen nem mernék értékelni, mert ráfáztam már párszor. 😊
Abban én is biztos vagyok, hogyha Rodgers egészséges marad akkor a Packers simán húzza a csoportot. A Bears és mi valahol a WC hely alatt 8győzelem környékén leszünk, de a vikingekben nem látok még 4győzelmet bár nem bánnám ha megfognának pár NFC-s riválist.
Az valószinű, hogy idén sem az NFC North adja a bajnokot, a sajtosok az NFC döntőig talán elmennek.Bazzani
Szerintem nektek ez most egy sorsfordító meccs lesz, ha hozzátok a PO nem elérhetetlen, de vereség esetén tényleg a csoportban kell nagyon vitézkedni.......

A Vikingek pedig elkezdhetnék a hétvégén a felzárkózást, igaz a hazai pályán kívül nem sok szól mellettük.csi77
Eddig 0-2vel állunk otthon ... Vagyis 1-2 de az 1 az a Londoni meccs.
Nincs QBnk most épp Pondör próbálkozik újra, AP sérült nem igazán tudja a hirtelen visszaváltásait mutogatni márha játszik, az OC-n még a Lions OCnál is diletánsabb. Sérült a legjobb safetynk. Miénk a legrosszabb nickel CB , Rhodes is sérült. Bishop is IRen. Greenwayen kívül nincs értelmes LB-nk.
Én perpill azt se látom, hogy hogy fogjuk elkerülni a történelmi 1-15-t. Talán a Skinst otthon megfoghatjuk, bár szerintem kifiléznek.
Mi 1 dologban bízhatunk AP lehoz 1-2 meccset mert különben ha fogadnom kéne 1-15-re raknék.Toca
Szerintem, ha Pondert nem passzoltatnátok ennyit, fusson többet (láttuk, hogy azt tud), ki kellene használni ezt. AP idén is állat, ezeket a futásokat valamilyen trükkös játékokkal, rövid passzokkal kombinálva lehetne sikereket elérni. Csak sajnos (már amit én láttam tőletek), a playbook-otok nem lehet valami olvasmányos.... 😊 Elég csak Freeman szereplésére gondolni. Mondjuk a GB D futás ellen nagyon jó, mégis úgy érzem, hogy esetleg meg tudjátok lepni őket. Már csak a kisördög is ezt mondatja velem. 😊

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 11 680 — Vikings fan
Tömörödik a csoport (kivéve Vikes). Így mit tippeltek a végére?(még ér fogadni) 😊

1. Packers 10-6
2. Lions 9-7
3. Bears 8-8
4. Vikings 5-11csi77
Én számszerűen nem mernék értékelni, mert ráfáztam már párszor. 😊
Abban én is biztos vagyok, hogyha Rodgers egészséges marad akkor a Packers simán húzza a csoportot. A Bears és mi valahol a WC hely alatt 8győzelem környékén leszünk, de a vikingekben nem látok még 4győzelmet bár nem bánnám ha megfognának pár NFC-s riválist.
Az valószinű, hogy idén sem az NFC North adja a bajnokot, a sajtosok az NFC döntőig talán elmennek.Bazzani
Szerintem nektek ez most egy sorsfordító meccs lesz, ha hozzátok a PO nem elérhetetlen, de vereség esetén tényleg a csoportban kell nagyon vitézkedni.......

A Vikingek pedig elkezdhetnék a hétvégén a felzárkózást, igaz a hazai pályán kívül nem sok szól mellettük.csi77
Eddig 0-2vel állunk otthon ... Vagyis 1-2 de az 1 az a Londoni meccs.
Nincs QBnk most épp Pondör próbálkozik újra, AP sérült nem igazán tudja a hirtelen visszaváltásait mutogatni márha játszik, az OC-n még a Lions OCnál is diletánsabb. Sérült a legjobb safetynk. Miénk a legrosszabb nickel CB , Rhodes is sérült. Bishop is IRen. Greenwayen kívül nincs értelmes LB-nk.
Én perpill azt se látom, hogy hogy fogjuk elkerülni a történelmi 1-15-t. Talán a Skinst otthon megfoghatjuk, bár szerintem kifiléznek.
Mi 1 dologban bízhatunk AP lehoz 1-2 meccset mert különben ha fogadnom kéne 1-15-re raknék.
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 5 033 — Bears & Illinois fan
Tömörödik a csoport (kivéve Vikes). Így mit tippeltek a végére?(még ér fogadni) 😊

1. Packers 10-6
2. Lions 9-7
3. Bears 8-8
4. Vikings 5-11csi77
Én számszerűen nem mernék értékelni, mert ráfáztam már párszor. 😊
Abban én is biztos vagyok, hogyha Rodgers egészséges marad akkor a Packers simán húzza a csoportot. A Bears és mi valahol a WC hely alatt 8győzelem környékén leszünk, de a vikingekben nem látok még 4győzelmet bár nem bánnám ha megfognának pár NFC-s riválist.
Az valószinű, hogy idén sem az NFC North adja a bajnokot, a sajtosok az NFC döntőig talán elmennek.Bazzani
Szerintem nektek ez most egy sorsfordító meccs lesz, ha hozzátok a PO nem elérhetetlen, de vereség esetén tényleg a csoportban kell nagyon vitézkedni.......

A Vikingek pedig elkezdhetnék a hétvégén a felzárkózást, igaz a hazai pályán kívül nem sok szól mellettük.

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 11 173
Packers 11-5
Lions 9-7 (wild card)
Bears 7-9
Vikings 3-13

több mint 5 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 4 724 — E/1
Sima sajt PO...a masik 3 kuka! XD XD XD

több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 691 — Ahogy én látom:
Tömörödik a csoport (kivéve Vikes). Így mit tippeltek a végére?(még ér fogadni) 😊

1. Packers 10-6
2. Lions 9-7
3. Bears 8-8
4. Vikings 5-11csi77
Én számszerűen nem mernék értékelni, mert ráfáztam már párszor. 😊
Abban én is biztos vagyok, hogyha Rodgers egészséges marad akkor a Packers simán húzza a csoportot. A Bears és mi valahol a WC hely alatt 8győzelem környékén leszünk, de a vikingekben nem látok még 4győzelmet bár nem bánnám ha megfognának pár NFC-s riválist.
Az valószinű, hogy idén sem az NFC North adja a bajnokot, a sajtosok az NFC döntőig talán elmennek.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 5 033 — Bears & Illinois fan
Tömörödik a csoport (kivéve Vikes). Így mit tippeltek a végére?(még ér fogadni) 😊

1. Packers 10-6
2. Lions 9-7
3. Bears 8-8
4. Vikings 5-11

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 11 680 — Vikings fan
Tegyük hozzá, hogy perpill a Lionsnál félelmetesebb D-falat nem tudok mondani. Sullivannek Suh ütközése miatt nem volt könnyű játszani, ha fejben összerakják kicsit a falat még mindig jó lesz.
A kérdés hogy Ponder és a WR-ek illetve az O-Cordinator mennyire tud egy hangon beszélni, mert kétségkívül kkülön külön és együtt is nagyon leszerepeltek.
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
Azert az a Vikes OL... :-pZoliZoltán
Meccs előtt még őket éreztem kevésbé rossznak. Mint ahogy írtam passz ellen már előtte is szarok voltak. De a Lions DL nagyon domináns.

Most már nem raknám 1. helyre őket, bár halkan megjegyzem, ha minden esetben a necces dolgokat nem a Vikings felé ítélem vérig lettetek volna sértve.
több mint 5 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 4 724 — E/1
Azert az a Vikes OL... :-p

több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
Írok egy posztonkénti rangsorolást. Azt hiszem tavaly is volt. Nem látom értelmét, hogy a pontozzak és a végén összeadjuk őket, hogy lássuk ki a legjobb, mert az egyes posztok fontosságát akkor figyelembe kellene venni, hogy reális eredményt kapjunk. A kétes szituknál mindig hátrébb rakom a Bearst, nehogy a csoport egy bizonyos csapatának drukkereit vérig sértsek.

QB: azt hiszem ennél a posztnál sok vitázni való nincs a legjobbról. A második-harmadik helyen nehéz különbséget tenni, Ponder pedig eddig csak kevésszer játszott úgy, mint egy első körös.
1. Packers, 2. Lions, 3. Bears, 4. Vikings

RB/FB: Itt sem hiszem, hogy nagyon vitás kérdésekről kelljen beszélni, mármint az elsővel kapcsolatban. Adrian Peteron a liga legjobbja, remek FB dolgozik előtte. Tavaly könnyebb volt ez a rangsorolás, mert a Packersnek nem volt kimondott első számúja és a Lions sem rendelkezett Bushhal. Itt azért a Forte-Bush tandemet elég erősnek érzem, ha a futók minden feladatát (elkapás, blokkolás) is nézem.
1. Vikings, 2. Bears, 3. Lions, 4. Packers

WR: Brutálisan jó receiverek alkotják a csoportot (az egész divizió nagyon kiemelkedő a ligában, nem egy AFC East szerű, ahol az elmúlt 10 évben a Patsen kívül nem tudom volt-e 5 pozitív mérlegű szezon...). A GBnél 3 már bizonyító elkapó - kiváló a rendszer szó se róla (Jones, Nelson, Cobb), a Lionsnál a liga legjobb elkapója, a Bearsnél Marshall, a Vikingsnál vélhetően Jennings a fő célpont. S akkor ott van Broyles a Lionsnál, Jeffery a Bearsnél és a rookie Patterson a Vikingsnál. Az alapján rangsorolok, hogy a húzó embereket, hogyan rangsorolnám. Ha a WR corp mélységét és a fejldőési potenciált nézném (Jeffery) nézném a Bearst a Lions elé tenném. Valamint tényleg a GBnél egy annyira jól működő rendszerben vannak a srácok... de jó is lenne pár év múlva egy ilyen Chicagoban.
1. Packers, 2. Lions, 3. Bears, 4. Vikings

TE: Mindegyik csapat rendelkezik egy jó képességű, ám olyan TE-vel, akinél lehet negatívumot is mondani. Finley nagyon hullámzó, Bennettnek eddig 1 jó szezonja volt, Pettigrew a Lions Finleyje (Scheffler korrekt játékos), Rudolph pedig remek az RZ-ben, a mezőnyben sokszor eltűnik. Második-harmadik TE-ket beleszámítva sem sokkal könnyebb a helyzet. Itt roppant nehéz eldönteni. Rakom az utolsó helyre a Bearst, de éppúgy rakhatnám a második helyre is.
1. Lions, 2. Vikings, 3. Packers, 4. Bears

OL: Az első hely kérdése itt nem lehet vitatéma. A Vikings fala kiemelkedik a mezőnyből (mondjuk ha külön nézném a pass protectiont már nem így gondolnám). A Linehan rendszere sokat elmaszkíroz a Lions fal hiányosságaiból, a Bearsnél egyenlőre a reménykedés fázisában vagyunk, hogy sikerült a csapatrészt kimozdítani a trutyiból, a Packersnél viszont a sérülések miatt nem rózsás a helyzet.
1. Vikings, 2. Lions, 3. Bears, 4. Packers

Látható, ha pontoznám a posztokat az jönne ki nálam, hogy Lions, Vikings, Packers, Bears. Ez a sorrend pedig a valóságot közel sem fedi, mert egyes posztokon csupán pici különbségek vannak (lásd futó szekció, vagy TE), míg pl az irányítóknál jóval hangsúlyosabbak a különbségek, főleg Rodgers és Ponder közt.
A legfontosabb viszont talán ha magát az összképet, a teljes rendszert pontoznánk. A Bearsnél ez most nem lenne ildomos, hiszen új a stáb, s mi reménykedünk benne, hogy képesek leszünk felkapaszkodni a liga szintjére. A maradék 3 csapatot nézve a Packers utcahosszal vezet a rendszer hatékonyságát nézve, a másik két gárdánál egy-egy elit részleg van. Lions passz orientált, Vikings futásorientált. Mindkét együttes tett erőfeszítéseket a másik rész megerősítésére. Én azt hiszem, és tényleg ez csak a saját véleményem, hogy Peterson nem tud még 1 ilyen szezont hozni. Persze így sem áll meg 1300 yard alatt, ami szintúgy remek teljesítmény, de a 2000-nek a közelébe nem lesz. Emiatt én a Lions rendszerét tenném másodiknak, a Vikingst harmadiknak. Aztán Bears drukkerként reménykedek.
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
A védőrészleg esetén már nehezebb az összehasonlítás is, tekintve az eltérő formációkat. Green Bay 3-4, mindenki más 4-3, éppen ezért nem is a DL-t és az LB sort, hanem a fornt sevent rangsorolom.

Front 7:
DL: Jones-Pickettel-Raji hármas jól néz ki, Jonest jó fogásnak tartom. Raji talán nem futja be azt a karriert, amit jósoltak neki (erről tán megerősít egy Packers fan vagy megcáfol). A Lionsnál nagyon vad DL-t raktak össze. Suh elit játékos, Fairley is bontogatta aszárnyait, Jones és Idonije pedig jó játékosok a posztjukon. Ha még Ansaht is megtanítják focizni... A Vikingsnál Kevin Williams már nem az a játékos, aki volt, a fiatalok viszont megbízható szinten játszanak, ha nem is elitek, ellenben Allennel. A Bearst én magam sem tudom hova tegyem, elég hullámzó volt tavaly is az egység, Melton elit rusher, futás ellen kevésbé jó, Peppers még mindig az egyik legjobb 4-3-as DE. A Packersnél ugye a 3-as feladata nem elsősorban a nyomás generálása, míg 4-3nál ez is alapkövetelmény.

LB: Bishoppal erősödött a Vikings, Greenwood jó játékos, de nem véletlen, hogy annyi szerelése volt tavaly, Henderson viszont kimondottan gyenge pont. A Bears LB sor teljesen átalakulóban, mindenesetre jó munkásemberekkel töltötték fel a keretet, Briggs pedig tavaly ismét nagyszerű volt. A Lionsnál ez a poszt elég karcsú. A Packers a 3-4 miatt más elbírálás. Matthews klasszis, Perry-t még nem igen láttuk. Az ILB-k (Hawk és Jones ha jól rémlik) megbízható munkások.

Az a nehéz, hogy a Lions DL-t a legjobbnak tenném, míg a LB sort a leggyengébbnek, a Vikings DL is elég jó, az LB sort nem érzem annyira okénak. A Bearsnél nekem vannak kételyeim mind a DL-t, mind az LB sort nézve, együtt még sem tűnik annyira rossznak, a Packers pedig szintén vegyes képet mutat.
1. Vikings, 2. Bears, 3. Lions, 4. Packers

Secondary: Itt egyértelműen a Bearsé az első hely, megbízható safety duó, kiváló CB páros, igaz a keret mélysége problémás. A Packers hátsó alakzata korrekt. A Lionsnál az elmúlt években a secondary kapcsán leginkább a sérülés szó jut az eszembe. A Vikingsnál Smith remek rookie szezont zárt, de a többiek hagynak maguk után kívánnivalót, nem hiába jött Rhodes.
1. Bears, 2. Packers, 3. Lions, 4. Vikings.

ST:
K: Két jó és két kevésbé jó játékos. Akers és Crosby pocsék szezonon vannak túl. Walsh berobbant a ligába, Gould pedig az egyik legmegbízhatóbb kicker.
1. Vikings, 2. Bears, 3. Lions, 4. Packers

P: Két újonc, nem láttuk még őket, így ők lesznek az uccsó kettő. Masthay és Podlesh is jó szezont zárt legutóbb, nem a liga aljához tartoznak.
1. Packers, 2. Bears, 3. Lions-Vikings.

Ret: Cobb nagyon veszélyes fegyver a Packersnél. Hester miatt egykor az összes Packers-Lions-Vikings drukker csokis nadrággal figyelte a meccseket (főleg a Vikings drukkereknek van mesélni valója), sajnos azok az idők messze járnak. A Lions ST legendás, Bush azért egy hangyányival jobb, mint az általam nagyon kedvelt Logan volt (Bush lesz a returnek??), a Vikingsnál Harvin ebben is klasszis volt, most Patterson lesz tán?
1. Packers, 2. Bears, 3. Lions, 4. Vikings

Coverage: A Bears ST ebben legendásan jó, tavaly is az élmezőnyben végzett (bár azóta itt is új a coach). A Lions ST ugye egy kalap szamóca volt, a Vikings és Packers közül utóbbi tán egy hangyányival jobb.
1. Bears, 2. Packers, 3. Vikings, 4. Lions.
több mint 5 éve
Antman Chicago Bears 332 — Újra itt van a NAGY csapat
Ez egy olyan év amit kurva nehéz megtippelni. Szeretném azt hinni, hogy jó lesz a Lions. Én azt várom, hogy valaki megtöri végre a Packers uralmat.
Valamiért azt is gondolom, hogy a macik nem lesznek jók.

Vikings 10-6
Packers 9-7
Lions 8-8
Bears 7-9Bazzani
Nem is te lennél BAZ ha nem így vélekedsz.

több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 691 — Ahogy én látom:
Ez egy olyan év amit kurva nehéz megtippelni. Szeretném azt hinni, hogy jó lesz a Lions. Én azt várom, hogy valaki megtöri végre a Packers uralmat.
Valamiért azt is gondolom, hogy a macik nem lesznek jók.

Vikings 10-6
Packers 9-7
Lions 8-8
Bears 7-9


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
tüsi91 Chicago Bears 8 116
TC előtti tipposzlop a csoportra:

Packers 10-6
Vikings 8-8
Bears 8-8
Lions 8-8

Vélemények?
több mint 5 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
 www.youtube.com/watch?v=JUGNnSr6vyk

Nem akarok ráhugyozni az örömtűzre, de anélkül, hogy tudnád, mi Floyd mezszáma, bökjél rá, hogy ki az. Elvileg a legdominánsabb DL játékos. Mundjuk a Georgia interior OL első 2. körben kimegy jövőre, de Gurnette (?) szinte végig egy az egyben talán két párharcot veszített ellene, amúgy letakarította vagy 10szer. Louisville ellen is kb. ennyit csinált, az első félidőben még ennyit se.füligjimmy
Állítólag Warford is leradírozta. De ezt gondolom Te sokkal jobban tudod mint én.Bazzani
Akkor kezdődött számomra egy nagyon intenzív, viszonzatlan gay love, mikor megnéztem a Florida-Kentucky videót, és asszem valami outside zone futásnál Warford nemes egyszerűséggel ráhajította egy másik védőre. Egy az egyben semmit nem tudott vele kezdeni, és akkor láttam, hogy ez a gyerek 160 kilósan is elképesztően mozog, és messze kiemelkedik a csapattársai közül. All Rookie Team jövőre nem lesz túlzás.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 18 691 — Ahogy én látom:
 www.youtube.com/watch?v=JUGNnSr6vyk

Nem akarok ráhugyozni az örömtűzre, de anélkül, hogy tudnád, mi Floyd mezszáma, bökjél rá, hogy ki az. Elvileg a legdominánsabb DL játékos. Mundjuk a Georgia interior OL első 2. körben kimegy jövőre, de Gurnette (?) szinte végig egy az egyben talán két párharcot veszített ellene, amúgy letakarította vagy 10szer. Louisville ellen is kb. ennyit csinált, az első félidőben még ennyit se.füligjimmy
Állítólag Warford is leradírozta. De ezt gondolom Te sokkal jobban tudod mint én.


Only women wear rings.Lions Fan
Winners focus on the win, losers focus on the winners!Ryan Broyles
több mint 5 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Ha Cooper vagy Warmack lett volna az 1/20, akkor dühroham nálam. Nagyon happy voltam, hogy OL run volt és kimentek. Mikor láttam, hogy Long a Bears választása, sajnálom, de káröröm pillanatokat éltem át... Bostic-ról meg sokat elmond, hogy szerettem volna, ha a Vikes draftolja... 4. kör végén. Viszont Khaseem szép kis steal volt!

A Packers draft tetszett nekem, bár ez a "bizalom" a futók felé még visszasülhet. Ha idén nem teljesítenek, akkor majd jövőre az ő nyakukra is hoznak újakat??!!😊 Na jól megtömték a roster-t, és ilyenkor szokott jönni az, hogy 1 közülük igazi gyémánt lesz.

Lions draft-ja is jó, bár én rühellem Slay-t, de ha CB kellett, akkor gondolom feltérképezték alaposan. Ami fix, hogy egyik játékos se első napos impact playa, szóval mi még pont jókor megyünk Detroit-ba!😊Go Vikings!


Nem akarok ráhugyozni az örömtűzre, de anélkül, hogy tudnád, mi Floyd mezszáma, bökjél rá, hogy ki az. Elvileg a legdominánsabb DL játékos. Mundjuk a Georgia interior OL első 2. körben kimegy jövőre, de Gurnette (?) szinte végig egy az egyben talán két párharcot veszített ellene, amúgy letakarította vagy 10szer. Louisville ellen is kb. ennyit csinált, az első félidőben még ennyit se.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson