Washington Redskins [WAS]

Alapítás
1932
Liga
NFC
Divízió
E
Város
Landover, Maryland
Stadion
FedEx Field

Weboldal
http://www.redskins.com

Tulajdonos
Dan Snyder
Főedző
Jay Gruden
OC
Sean McVay
DC
Joe Barry

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 3 - 1982 (XVII.), 1987 (XXII.), 1991 (XXVI.)
NFL bajnokságok száma (1966 előtt): 2 - 1937, 1942
NFC Championship győzelmek száma: 5 - 1972, 1982, 1983, 1987, 1991
Divíziógyőzelmek száma: 13 - 1936, 1937, 1940, 1942, 1943, 1945 (NFL East), 1972, 1983, 1984, 1987, 1991, 1999, 2012 (NFC East)
Playoff részvételek száma: 23 - 1936, 1937, 1940, 1942, 1943, 1945, 1971, 1972, 1973, 1974, 1976, 1982, 1983, 1984, 1986, 1987, 1990, 1991, 1992, 1999, 2005, 2007, 2012

Boston, Braves, Redskins – a korai évek

1932.  július 9-én, a massachusettsi Bostonban új franchise alakult az amerikaifutball ligában. George Preston Marshall és társai a bajnokságból 1930-ban távozott Newark Tornadoes rosterét vették át és alakították újjá, Boston Braves néven. Ugyanezen nevet viselte akkoriban az egyik helyi baseballklub is. A Boston Braves amerikaifutball csapat 1932. október 2-án, Lud Vray vezetőedző irányításával játszotta az első mérkőzését, és 14-0-ra kikaptak annak rendje-módja szerint a Brooklyn Dodgerstől. Nem kellett azonban sokat várni az első győzelemre, hisz egy héttel később: Boston Braves - New York Giants 14-6. A Braves az első évében 46.000 (akkori) dollárra rúgó veszteséget termelt össze, és Marshallt egyedül hagyták partnerei, a csapat egyedüli tulajdonosa lett. A csapat a következő évben a Fenway Parkba, a Boston Red Sox otthonába költözött, és a tulajdonos Lone Star Dietz személyében új edzőt szerződtetett a csapat mellé, aki már bizonyított az egyetemi ligában. Dietz büszkén vállalta sziú származását, Preston pedig nyilvánvalóan az iránta való tisztelet jeleként átnevezte a franchise-t. Az új név: Boston Redskins.
Ehhez képest Dietz első éve a csapat mellett elég jelentéktelenre sikerült, 1933-ban a Skins 5-5-2-vel zárt. Október 8-án Cliff Battle 215 yardot futott és egy TD-t szerzett a Giants ellen, így ő volt az első a ligában, aki egy meccsen 200 futott yard fölé került. 1934-ben a csapat 6-6-tal zárt, a bizalom elfogyott Dietz iránt. 1935-ben Eddie Casey volt a főnök, de a szezon végén (2-8-1) Marshall búcsút vett tőle.
1936-ban érkezett a csapathoz a kiváló head coach Ray Flaherty, akivel a csapat végre elérte első sikereit, és aki hat esztendeig irányíthatta a gárda munkáját. 1936-ban a Redskins megnyerte az NFL keleti divíziót, az utolsó mérkőzésen 30-0-ra diadalmaskodva a Pittsburgh Pirates fölött. A lobbanékony Marshall azonban elégedetlen volt a Fenway Parkban tapasztalt nézőszámmal (a Pittsburgh elleni diadalra mindössze 4813-an váltottak jegyet) ezért a hazai pálya jogát eladta, ami hibának bizonyult. A Redskins első Championship döntőjére 1936. december 13-án, New Yorkban került sor, és ahogy kell, meg is nyerte a meccset a Green Bay Packers, 21-6-ra. Az 1936. esztendő még egy fontos eseményt hozott a Skins életében: draftolták a Texas Christian Universityről "Slingin Sammy" Baugh quarterbacket, aki az előrepasszos játék úttörője volt, nagyban előrevivő módon hozzájárulva az amerikaifutball fejlődéséhez.

A Redskins Washingtonban – a harmincas évek vége

1937 – A Redskins első évada washingtoni csapatként. Szeptember 16-án mutatkoztak be, 24492 ember előtt a Griffith Stadiumban, és meg is verték a nagy rivális NY Giantst 13-3-ra. A meccs hőse Ribley Smith running back volt, aki egy hatvan yardos TD futással hozta a győzelmet. 8-3-ra végzett a szezonnal ebben az évben a Redskins a Keleti Divízióban. A döntőben pedig a Bears nézett szembe a fővárosiakkal egy hideg chicagoi napon, és a Redskins megnyerte első NFL bajnoki címét. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Sammy Baugh, aki nem kevesebb, mint 352 yardot passzolt, így nagyban hozzájárult a 28-21-es győzelemhez.
1938-ban a Skins az új harci dal, a „Hail to the Redskins” dallamára vonult a harcmezőre, vagyis a futballpályára. A dal szövegét egyébként a tulajdonos George Preston Mashall felesége, Corrine Griffith, a korabeli némafilmsztár írta. Ekkor alakult a Washington Redskins Marching Band is, a klub saját fúvószenekara, mely látványos produkcióival azóta is szórakoztatja a csapat szurkolóit (rajtuk kívül még a Ravens rendelkezik saját zenekarral). A bajnoki cím megvédéséért folytatott harcnak végül egy 36-0-s vereség vetett véget, melyet a Giantstól szenvedett el a csapat a szezon utolsó meccsén.
1939-ben újra a legjobbak között szerepelt a Redskins a ligában, 8-1-1-es mutatóval fordultak a célegyenesbe, ahol megint csak a Giants állta útjukat, egy meglehetősen pontszegény, 9-7-es meccsen. Október 11-én, a Pirates ellen Frank Filchock 99 yardos TD passzt továbbított Andy Farkasnak. Ezt a rekordot azóta csak beállítani sikerült, hiszen megdönteni lehetetlen.

On the Warpath – negyvenes évek

1940-ben az első hét fordulóban nyerni tudott a rézbőrű alakulat, ezzel vezette az Eastern Divisiont. A következő három ütközetből viszont kettőt elvesztettek, így veszélybe került a részvétel a Championship Game-en. Végül megverték a Phillyt idegenben, így fogadhatták a Chicagot a döntő mérkőzésen, hisz 9-2-vel zárták a szezont. A Griffith Stadiumban aztán megtörtént a csapat fennállásának legszégyenletesebb szereplése, a Chicago Bears 73-0-ra győzedelmeskedett. Ez NFL playoff rekord. Állítólag a szeles város játékosai nagyon felszívták magukat azon, hogy a tulajdonos Marshall rájuk nézve sértő megjegyzéseket tett, még a rasszista kijelentésektől sem tartózkodva.
1941-ben a Skins nem jutott el a döntőig, a szezon 6-5-re sikeredett, ami kevés volt a dicsőséghez. Az utolsó meccsen a csapat a pozitív mérlegért harcolt, és meg is verte az Eaglest 20-14-re. A mérkőzést végigszurkolták a csapat kitartó híveinek számító fővárosi kormányzati és katonai dolgozók, annak ellenére, hogy azon a reggelen bombázták le a japánok Pearl Harbort.
1942-ben a Redskins 10-1-es mérleggel nyerte a Keleti Divíziót, mégis bosszankodtak, mert az egyetlen vereség a Giants ellen nem sokon múlott. 14-7-re nyertek a Nagy Alma csapatának játékosai, úgy, hogy a meccs végén a Skins offense-nek egyetlen yard hiányzott az egyenlítő touchdownhoz. A döntőben a washingtoni D szinte teljesen kikapcsolta a chicagoi támadókat, így győzedelmeskedett a Redskins 14-7-re. (Más forrás szerint 13-6-ra.) Órákkal a második Championship győzelem után a Skins vezetőedzője, Ray Flaherty hazája szolgálatába állt, csatlakozott a haditengerészethez. A Redskins mellett elért 56-26-3-as mutatója a csapat történetének legjobbja.
1943-ban az előző évi döntő újrajátszására került sor, ezt megelőzően a Giants felbosszantotta a Skinst egy győzelemmel, mire a fővárosiak 28-0-val vágtak vissza a chicagoi utazás előtt. Sid Luckman, a Bears QB-ja megoldhatatlan feladatot jelentett a washingtoni védelemnek, így a döntő 41-21-es vereséggel ért véget. A meccs nem éppen egyszerű körülmények között zárult. A Redskins tulajdonosát, George Preston Marshallt a rendőrség távolította el a stadionból, mivel összeszólalkozott és majdnem összeverekedett Ralph Brizzolaraval, a Bears elnökével. A meccs után az új edzőt, Bergmant azonnal kirúgták, és Dudley DeGroot lett a Skins vezetőedzője.
1944-ben a Redskins 6-1-1-gyel állt a szezon vége felé, de ez már a második év volt egymás után, mikor „sikerült” az utolsó két meccset elveszíteni, és megtorpanni a célegyenesben. A „bűnös” egyébként a Giants volt. A csapat így elbukta a Divisional Playoffot. A Redskins volt az első csapat, amely kialakított egy saját rádióhálózatot, hogy a délen élő szurkolók hallgathassák a meccseket.
1945 is olyan év, amelyről a Skins kronológia fájdalommal emlékezik meg. Sikerült borsot törni a Giants orra alá, a döntőben azonban a Rams bizonyult jobbnak a Municipal Stadiumban, mivel Joe Aguirre két mezőnygóljával 15-14-re nyertek a Kosok.
1946-ban Dudley DeGroot távozott, ám a háborúból hazatérő Ray Flaherty nem kapott head coach megbízást. A vezetőedző Turk Edwards lett, és a csapat hivatalos történetírása szerint is erősen közepes játékkal érte el a nem túl fényes 5-5-2-es szezonzáró eredményt.
1947-ben a legérdekesebb esemény a csapat körül egy draft ügy volt. A RB Cal Rossi egy évet kihagyott a főiskola után, végül 47-ben a Skins draftolta le. A játékos ugyanakkor úgy döntött, hogy nem akar mégsem a top ligában játszani, vagy legalábbis több pénzt szeretne. A hír természetesen eljutott Marshall fülébe, aki 50 cent fizetésemelést ajánlott, mivel ennyibe kerültek akkoriban a football-magazinok. A Skins egyébként abban az évben bűn rosszul játszott, 4-8-as mérleggel zárt.
1948 két gyengébb év után a playoff képét vetítette a csapat elé, tekintettel a kezdő 6-2-es mutatóra. Aztán három vereség véget vetett az álmoknak, és az agilis tulajdonos úgy rúgta ki Turk Edwardst, hogy a lába nem érte a földet. Az új főnök John Welchel lett, aki a következő évben, 1949-ben abban a kétes dicsőségben részesült, hogy az első Skins vezetőedző lett, akit szezon közben rúgtak ki. Welchel 3-3-1-es állásnál vehette a kalapját, és adhatta át a folyó ügyeket Herman Ballnak. Ball sürgősen begyűjtött még néhány zakót és a fővárosi csapat a nem túl fényes 4-7-1-gyel zárt, amit 1950-ben aztán a vetélytársak legnagyobb örömére sikerült 3-9-cel alulmúlni. Az egyetlen pozitívum ebben az évben: A Redskins lett az első csapat, amelynek mérkőzéseit már egész évben, szinte az egész országban közvetítették a rádiók.

A Redskins a rock ’n roll korszakban – 50-es évek

1951-ben a Ball-éra is gyorsan véget ért, elég volt ehhez az a körülmény, hogy a Redskins elvesztette az alapszakaszban az első három mérkőzését. Érkezett Dick Todd, akivel a csapat végül 5-7-tel végzett. Valami nagy dobás kellett a csapat helyretételére és felrázására, így a szezon végén leszerződtették a legendás Green Bay Packers edzőt, Curly Lambeaut.
1952 mégis 4-8-cal ért véget, és gyötrelmesen rossz játék jellemezte. Slingin’ Sammy Baugh, a legendás QB, aki az amerikaifutball képét alapvetően változtatta meg előrepasszaival, továbbá ötször nyerte meg a csapattal a keleti főcsoportot és kétszer a liga bajnokságát - visszavonult. Fekete napja volt ez a csapat akkori szurkolóinak.
1953-ban Lambeau legalább annyit elért a csapattal, hogy négy év után pozitívan zártak. Ez valamennyire bíztatólag hatott, ugyanakkor Lambeau mégsem vállalt a csapattal még egy szezont, így Joe Kuharich került a helyére, akivel sikerült 1954-ben elbukni az első öt meccset, így a rettenetes 3-9-es zárómérleg már nem is lepett meg senkit.
1955-ben a Redskins megvillantott valamit régi fényéből, időnként briliáns játékkal négy meccset nyertek zsinórban, ugyanakkor a rájátszás ebben az évben is álom maradt. Bár az előző évekhez képest egyértelműen javult a teljesítmény, a záró 8-4 az egykor volt dicsőséghez képest talán szolidnak mondható, ám a hozzáértők feltámadásként értékelték. Ennek köszönhetően Joe Kuharich az év edzője lett.
1956 megint felejthető teljesítményt, és ennek megfelelő 6-6-ot hozott.
1957-ben a Redskins a teljes és szégyenletes bukás ellen harcolt, ugyanis szezon közben álltak 2-6-1-en is. Ezt hozták ki végül 5-6-1-re az utolsó három mérkőzés megnyerésével.
1958 újra 4-7-1-gyel ért véget, és a vezetőség új edző után nézett, akit meg is talált Mike Nixon személyében, aki 1959-ben újra nyújtani tudta a 3-9-et.

Mivel 1958-ban kezdődött, az ötvenes évekről szóló beszámolóhoz illeszkedve kell megemlítenünk a hagyományos ellentétet, jószerivel utálatot, mely a Washington Redskins és a Dallas
Cowboys között fennáll. 1958-ban Clint Murchison Jr. egy olajmágnás, mindenképp szeretett volna egy franchise-t indítani a texasi Dallasban, ehhez azonban a működő klubok tulajdonosainak egyetértése kellett. Amikor aztán a franchise megvásárlása megtörtént, Marshall, a Skins tulajdonosa elállt a támogatástól, és hatalmas vita, valamint hosszas egyezkedés következett.
A változás akkor állt elő, mikor Barnee Breeskin, a „Hail to the Redskins” című harci dal szerzője eladta a Redskins indulójának jogait Murchison ügyvédjének. A megegyezés innentől nem sokat váratott magára. Marshall a „Hail to the Redskinsért” cserébe kénytelen volt lenyelni a békát, a Dallas Cowboys 1960-ban megkezdhette NFL szereplését. A csapatok, játékosok és főleg a szurkolók közötti zrikák azóta is napirenden vannak, nem véletlenül születnek olyan dalok, mint például a Redskins házi rapperének számító Chris Paul „I hate Dallas” című szerzeménye. Azonban azt is el kell mondanunk, hogy az ellentétek sosem változtak a szurkolók közötti erőszakcselekményekké, mivel az NFL-ben az európai futballra jellemző vandalizmus elképzelhetetlen.

A hatvanas évek – fény az alagút végén

1960 mindent alulmúlt: 1-9-2. A szezon végeztével Mike Nixon is búcsúzott a csapattól, működése során 4-18-2 volt az elért eredmény. Ez nem igényel kommentárt, így Bill McPeak jöhetett a helyére.
Az 1961-es év úgyszólván egyetlen kellemes eseménye a stadionváltás volt. Az öreg Griffith Stadiont elhagyó csapat átköltözött a DC Stadiumba, amelyet aztán 1969-ben RFK (Robert F. Kennedy) Stadiumra neveztek át, és egészen 1997-ig volt a Rézbőrűek otthona. Október elsején, a stadionnyitón a Redskins ahogy kell, kikapott 24-21-re a Giantstől. Vereség vereséget követett, 34-24-re aztán sikerült megverniük a Dallast a szezonzáró meccsen, ezzel elkerülték a teljes gyalázatot… A záró 1-12-1 megint nem igényel kommentárt.
1962-ben a tulajdonos Marshall meghallotta az idők szavát, a ligában utolsóként a Redskins is draftolt színes bőrű játékost, a WR Bobby Mitchell személyében, pedig korábban a csapat mindenható ura úgy nyilatkozott, hogy majd akkor fog fekete játékost igazolni, mikor a Harlem Globetrotters kosárcsapatban fehérek játszanak. Mitchell meghálálta a bizalmat, 11 TD-t ért el a szezonban. Nagyban ennek volt köszönhető, hogy a Redskins 5-7-2-vel végzett, nem rosszabbul. A fekete játékos szerződtetésében komoly szerepe volt a Kennedy-adminisztráció nyomásának is, nem mutatott túl jól egy faji alapon válogatott csapat a kormányzat központjában.
1963 már szinte hagyományosan rossznak mondhatóan sikerült – 3-11. Mitchell ebben az évben is villogott, ugyanakkor a QB Norm Stead huszonhét interceptiont dobált a szezonban, ami megint csak nem való a csapat történetének leginkább tündöklő oldalaira.
1964 megint egy vesztes szezon volt, 6-8, 1965-ben ugyanez a 6-8 volt a végeredmény, így a szezon végén Bill McPeak úgy távozott, hogy öt év alatt nem tudott pozitív szezont felmutatni. A Cleveland korábbi QB-je, Otto Graham követte.
1966-ban úgy nézett ki, hogy 11 év után a Redskins pozitív mérleggel zárja az évet. A Rézbőrűek 72-41-re verték a Giantst, a két csapat összesen tehát 113 pontot szerzett. Ez a mai napig álló pontrekord az alapszakaszban. A következő héten 34-31-re ütötték meg a Cowboyst Dallasban, ám az utolsó meccsükön kikaptak a Phillytől, így az eredmény egy nem túl erős 7-7 lett a végén.
1967-ben az utolsó meccsen kellett volna megverni a Saintst otthon, a DC Stadiumban, hogy 12 év után végre sikerüljön a Skinsnek pozitív mérleggel zárnia. Nem jött össze, 30-14 lett a vége, így 5-6-3-mal zárult a szezon. Ebben az időszakban a playoff (pláne az NFL megnyerése) már szóba se került.
1968: a rémálomnak csak nem akart vége lenni, a szezon 5-9-cel ért véget, úgy, hogy a Defense 358 (meccsenként átlagosan 25 és fél) pontot engedélyezett az ellenfeleknek. Az újabb vesszőfutás után aztán átvette a csapatot Vincent Lombardi, minden idők legnagyobb footballedzője az után, hogy tulajdonrészt ígértek neki (más források szerint meg is kapta) a Redskins franchise-ában.
1969-ben, mint már fentebb említettük a DC Stadium új nevet kapott, elkeresztelték Robert Kennedyről, a fiatalon meggyilkolt, elnökesélyes szenátorról. Ebben az évben tért meg a Mindenhatóhoz George Preston Marshall klubtulajdonos. Hetvenkét évet élt. Tizennégy év után a csapat pozitívan végzett: 7-5-2. Sonny Jurgensen quarterback a következőt mondta Lombardiról: „Többet tanultam tőle öt nap alatt, mint az azt megelőző 12 évben.”

Hetvenes évek – jó úton

1970-ben a Redskins újabb mélyütést kapott a sorstól: vastagbélrákban elhunyt Vince Lombardi. Bill Austin került a helyére, a csapat pedig megint negatívan, 6-8-cal zárt. Öröm volt az ürömben, hogy Larry Brown RB személyében az első Redskin is bekerült a statisztikai évkönyvekbe, aki áttörte a futott 1,000 yardos határt (1,125). A szezon végén George Allen lett az új head coach a csapat mellett, akit aztán Kuharich után másodikként választottak 1971-ben az év edzőjévé az NFL-ben, a Skins mesterei közül. A Skins megnyerte az első öt meccsét, és a záró 9-4-1 elegendő volt a Wild Cardra. Playoff!!! Huszonhat év után nézett szembe a rájátszásban a Redskins ellenfelével – ez a 49ers volt, San Franciscoban. Félidőben a Skins 10-3-ra vezetett, a 49ers azonban fordítani tudott, így a Redskins szezonja egy 24-20-as vereséggel ért véget. Ennek ellenére a korabeli beszámolók szerint leírhatatlan volt a boldogság a szurkolók között a rájátszásba jutás kapcsán.
1972. A burgundi színű sisakokat viselő Redskinek számára egy kilencmeccses győzelmi sorozat és a 11-3-as szezonzárás elegendő volt az NFC East megnyeréséhez. Az első playoff meccsen főként a defense tündökölt, így verték meg a Green Bayt 14-3-ra. Az ősellenség Dallast az NFC döntőjében 26-3-ra ütötte ki a Redskins, így aztán résztvevője lehetett a csapat a hetedik Super Bowlnak. A SB-ban azonban az a Miami volt az ellenfél, amely ebben az évben egyetlen hibát sem vétett. A Delfinek tizennégy nullára vezettek, és ugyan Mike Bass felhozta a Skinst egy 47 yardos visszahordással 14-7-re, de ezen a napon a Redskinsnek több babér nem termett, ez maradt a végeredmény. A Dolphins 17-0-val zárta a szezont, a hibátlan teljesítmény az óta sem sikerült senkinek.
1973-ban a Redskins nem esett össze, mint általában a Super Bowl vesztes csapatok. Nem nyerték meg az NFC Eastet, de 10-4-es mérleggel Wild Card meccset játszhattak. Ezt azonban elvesztették a Vikings ellen, változatos mérkőzésen, Minnesotában, 27-20-ra.
1974-ben a Skins megint 10-4-et produkált, Wild Cardot szerzett, Jurgensen a szezonban 1,185 yardot passzolt, ebből 11 TD és csak 5 INT született. Ismét gyorsan vége lett a playoffnak, a Rams verte a Rézbőrűeket, 19-10-re, Los Angelesben. A szezon után Jurgensen foglalkozott a visszavonulás gondolatával, így a Skins beszerezte Joe Theismann quarterbacket a CFL-ből. Elsőre valószínűleg nem tudták, milyen jó döntést hoztak.
1975-ben a fővárosiak megint esélyesek voltak a Wild Cardra, 8-4-gyel álltak dallasi látogatásuk előtt. A WR Charley Taylornak már csak két elkapásra lett volna szüksége, hogy felállítsa az új NFL rekordot, de nem sikerült neki. A Cowboys elintézte a Skins továbbjutási reményeit 31-10-es győzelmével. Egy héttel később ugyan összejött Taylornak az új rekord, de a Skins megint kikapott, és csoportharmadikként zárt, 8-6-tal. Ugyanakkor Taylort az év újonc támadójává választották.
1976-ban a Skins hat éven belül az ötödik playoff szereplési jogot szerezte meg 10-6-tal, és a running back Mike Thomas nyerte az év újonc támadójátékosa kitüntető címet a szezonvégi szavazáson, nem kevesebb, mint 1,101 yardot összeszaladva. Aztán megint a Minnesota jelentette a rájátszásban az akadályt, 36-20 oda, viszlát, 1976-os szezon!
1977-ben, a hagyományosan erős NFC Eastben, a 9-5 nem volt elég a playoffhoz. A szezon végén George Allentől búcsút vett a vezetőség, Jack Pardee vette át a csapatot, hét pozitív mérleggel zárt esztendő után.
1978-ban Joe Theismannt nem kevesebb, mint 41 alkalommal sackelték. (Jó erős lehetett a támadófal.) A kiváló QB ilyen körülmények között passzolt össze az alapszakaszban 2,593 yardot, ám ez a csapatnak csak a 8-8-hoz, és búcsúhoz volt elég.
1979-ben Theismann 2,797 yardot passzolt, ebből nem kevesebb, mint 20 TD átadást hajtott végre. az utolsó meccsen a Skins már 34-21-re vezetett a záró negyedben a Dallas ellen, végül azonban vesztett. A Skins a vereség árát alaposan megfizette, hiszen lemaradt a rájátszásról.

Nyolcvanas évek – Hail to the Redskins!

1980-ban nagyon hiányzott a csapatnak a futó John Riggins, így a rájátszásról álmodni se lehetett. A 6-10-es, meglehetősen sovány zárás után távozott Jack Pardee, és egy bizonyos Joe Gibbs vette át a helyét. Ezt a nevet később megtanulták az amerikaifutball hívei.
1981-ben a csapat az első nyolc meccséből hatot vesztett el, és a szurkolók élesen követelni kezdték Joe Gibbs menesztését. Aztán a szezon felétől éreztetni kezdte a hatását Gibbs befektetett munkája, és a további nyolc mérkőzésből hatot behúztak a fővárosiak. 8-8 lett a vége, Gibbs megmenekült.
1982-ben Gibbs megtartása mondhatni kifizetődött. A Skins 2-0-lal kezdte a szezont, ám ekkor egy kéthónapos játékossztrájk következett. A szünet után visszatérő játékosok gyorsan meg is nyertek hat mérkőzésből ötöt, nem mellesleg Mark Moseley PK elnyerte az NFL MVP címet. Ő volt az első kicker, aki elnyerte ezt az elismerést. A playoffban a Skins folytatta a harci menetelést. Elsőként a Lionst tudták le 31-21-gyel, majd a Vikingssel rendezték a korábbi sérelmeket, egy 21-7-es győzelem formájában. Az NFC döntőben a dallasiaknak kellett beérniük egy 31-17-es vereséggel, és a Redskins, fennállása során másodszor, Super Bowlt játszhatott. A mérkőzés visszavágója volt a tíz évvel korábbi döntőnek, a Delfinek ellen. A negyedik negyed elején a Dolphins vezetett a kickoff return visszahordást követően 17-13-ra, bár ezt megelőzően a Phins offense egyszerűen nem rúgott labdába a Skins védelme ellen. John Riggins 43 yardos fantasztikus futása eredményeként aztán 27-17-re győzedelmeskedett a fővárosi alakulat. Negyven évet kellett várniuk a sikerre, de újra lábaik előtt hevert az NFL. Talán nem véletlen, hogy John Rigginst választották a Super Bowl MVP-jévé, és Joe Gibbs állása biztonságba került.
1983-ban rosszul indult a szezon, a Skins otthon, az RFK-ben kapott ki az ősi rivális Dallastól 31-30-ra. A következő tizenöt meccsükből viszont csak egyet tudtak elveszíteni, így 14-2-vel nyerték meg az NFC Eastet. 541 pontot gyűjtöttek az alapszakaszban, ami új NFL rekord volt, a QB Joe Theismann lett az NFL MVP és az év támadójátékosa. Azóta is emlegetik a 37-35-ös thrillert, amit végül a Skins nyert meg a LA Raiders ellen, vagy a Packerstől idegenben elszenvedett 48-47-es vereséget. A playoffban a Skins először a Ramssel végzett 51-7-re, majd egy fantasztikus meccs következet a 49ers ellen. A negyedik negyed elején még 21-0-ra vezetett a Washington, de a csodálatos Joe Montana hirtelen kiosztott három touchdown passza után a Skinsnek szüksége volt Mark Moseley mezőnygóljára, negyven másodperccel a vége előtt. A végeredmény 24-21 lett, és jöhetett a Super Bowl. A Washington Tampában nézett szembe a LA Raiderssel a XVIII. Super Bowlon. Gyorsan kiderült, hogy ez nem a fővárosiak napja, a félidei nagyszünetben 21-3 volt az állás a kaliforniaiak javára. Mark Moseley sem tudott segíteni, a Raiders 38-9-re nyert, a címvédés nem sikerült.
1984-ben a csapat rosszul kezdett, ám Gibbs szezon közben összekapta a csapatot, és 11-5-tel nyerték az Eastet. A menetelés az NFC döntőben ért véget, a Bears az RFK-ben tudta legyőzni a rézbőrűeket, 23-19-re.
1985-ben a 10-6 nem volt elég a rájátszáshoz, pedig a playoffot már kezdte természetesnek venni a Skins közönsége. Két súlyos veszteség érte a csapatot ebben az évben. A Giants elleni egyik meccsen Theismann lába tropára ment, ami az irányító karrierjének végét jelentette. Így lett kezdőjátékos Jay Schroeder. Ha ez nem lett volna elég, a szezon végén John Riggins is bejelentette visszavonulását.
1986-ban a Skins Jay Schroeder vezetésével, 12-4-gyel zárt, ám a bivalyerős csoportban ez csak a Wild Cardhoz volt elég. A mérkőzésen a Skins defense nem engedte érvényesülni az LA Rams támadóit, így 19-7-es siker lett a vége. Egy héttel később a fővárosi csapat Chicagoba utazott, ahol sokkolta a védekező felfogású SB győztes Bearst. 27-13 lett a vége, úgy, hogy a Skins defense összesen 87 yardot engedélyezett a Bearsnek a második félidőben. Az NFC döntőn azonban a csapat simán kikapott 17-0-ra a Giantstól, egy hideg, esős napon, a Meadowlandsben.
1987-ben a Skins nagyrészt tartalékokkal és helyettesítőkkel volt kénytelen felvenni a harcot az ellenfelekkel, egy játékossztrájk kapcsán. A tartalékok többek között elintézték a Dallast Texasban, 13-7-re, és a sztrájk után, Schroederék visszatérésével nem lehetett megállítani a csapatot a playoff előtt. 21-17-re verték a Bearst a rájátszás első körében, többek között Darrell Green akrobatikus, 52 yardos punt returnjéval. Aztán a Vikingst tudták le otthon 17-10-re, megint jöhetett a Super Bowl. A Skins harmadszor játszott nagydöntőt hat éven belül, ezúttal a Broncos volt az ellenfél, San Diegoban. Az elején cudarul álltak a dolgok, de a nagyszünetre 10-0-ről fordított a Redskins 35-10-re. A szünet után aztán nem volt kérdés. Doug Williams lett a meccs MVP-je, mivel négy TD passzt dobott, ebből kettő ötven yardnál hosszabb volt, összteljesítményként 340 yard szerepelt a neve mellett. A teljesen ismeretlen RB Timmy Smith ötvennyolc yardos TD-t futott, a meccs végére pedig 204 yardot szaladt össze, nem kicsit megjavítva a Super Bowl rekordot. A döntő végén 42-10 állt az eredményjelző táblán, és aznap este, aki addig nem tudta, hát megtanulta a „Hail to the Redskinst” az éneklő szurkolóktól.
1988-ban a QB Doug Williamst felváltva sújtották a sérülések és a szerencsétlen interceptionok, és bajnoktól meglepő 7-9-es negatív mérleggel zárták az alapszakaszt a fővárosiak.
1989-ben új ember, Mark Rypien szerepelt a QB poszton, és a Skinsnek meg kellett nyernie az utolsó négy meccsét, hogy 10-6-tal továbbjuthasson. Nem jött össze. Az utolsó mérkőzésen sikerült kikapniuk a Dallastól 13-3-ra, így elúszott a rájátszás. Ez volt egyébként a Dallas egyetlen győzelme abban a szezonban, ami további jelentős frusztrációt okozott a Redskins híveinek.

Gibbs-szel és Gibbs után – a kilencvenes évek

1990-ben a fővárosi csapat kettőt megnyert első három meccséből, ám a harmadik héten, a Dallas idegenbeli legyőzése során megsérült Rypien. Stan Humpries vezetésével aztán a következő öt meccsből hármat el is bukott a gárda. Rypien felépült, így végül 10-6-tal a Skins Wild Card csapat lett. Egy esős-csúszós meccsen 20-6-ra verték a Phillyt idegenben, de egy héttel később véget ért a szezon. 28-10-re kaptak ki a 49ers otthonában.
Az 1991-es szezont a Skins egy elsöprő, 45-0-s győzelemmel kezdte, a Lions ellen az RFK-ben. A csapat magabiztosan vezette az NFC Eastet, 11-0-nál tartott, és jó esély látszott egy hibátlan szezonra. November 24-én aztán hazai pályán törte szét az álmokat a Dallas… Vereség 24-21-re. Az alapszakasz végül 14-2-vel zárult, jöhetett az Atlanta feletti diadal az első playoff meccsen (24-7). Egy héttel később a Lionson gázolt keresztül a csapat (41-10) és készülhetett a negyedik Super Bowljára egy évtizeden belül. A mérkőzés során végig a fővárosiak vezettek a Bills ellen, és magabiztos, 37-24-es győzelmet arattak. Harmadszor lett tehát övék a Lombardi trófea, a meccs MVP-je a QB Mark Rypien lett.
1992-ben rosszul indult a szezon, mert egy edzőtábori sérülése kapcsán Rypien kiesett, így sikerült a csapat első mérkőzésén (MNF) kikapni a Dallastól 23-10-re. Ezután sem szaladt a szekér, éppen hogy sikerült összehozni a playoffot 9-7-tel. A Wild Card körben 24-7-re győztek Minnesotában, a szezon során a legjobb játékukat produkálva. A lendület eddig tartott, a következő héten 20-13-mal búcsúztatta Skinst a San Francisco. Ez a mérkőzés a Joe Gibbs éra végét jelentette, a kiváló head coach visszavonult, hogy saját csapatára koncentráljon a NASCAR világában. (Gibbs ott is hatalmas sikereket könyvelhetett el, de ez egy másik történet.)
Richie Petitbon vezetésével vágott neki a fővárosi alakulat az 1993-as évnek. Az új főnök jól debütált, a Dallast kapták el 35-16-ra a Monday Nighton. Ez azonban csak felvillanás volt, a szezon vége szégyenteljes 4-12 volt, a legrosszabb eredmény abban az évben az NFC-ben. Szemléltetésképpen: Rypien az egész szezonban négy (!) TD passzt jegyezhetett. Nem csoda, hogy Pettibonnak megköszönték a szezon végén az együttműködést. A csapatot Norv Turner vette át.
1994-ben a kiváló Turner is tehetetlen volt, mivel a QB poszton nem sikerült megfelelő pótlást szerezni. Így nem csoda, hogy a szezon egy újabb borzalmas 3-13-mal ért véget.
1995-ben Gus Frerotte bizonyíthatott a QB poszton. 2,751 yardot dobált össze, 11 TD-t passzolt, és ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az előrelépést jelentő 6-10 lett a végső mérleg. A Skins a hat győzelemből hármat playoff csapatok ellen szerzett, megverte az az évi SB győztes Dallast is.
1996 felemás év volt. A Redskins megnyerte hét meccsét az első nyolcból. A feltámadás azonban rövid életűnek bizonyult, a következő hét mérkőzésből hatot elbuktak, így a playoff remények el is úsztak. December 22-én búcsúzott el a Redskins az RFK Stadiumtól, méghozzá méltóképpen, hiszen 37-10-zel intézték el a Cowboyst.
1997-ben már a tulajdonosról, Jack Kent Cooke-ról elnevezett stadionban léphetett pályára a Skins, a marylandi Landoverben. (Az akkori híradásokban Raljon szerepel a stadionnak helyet adó helység neveként, mert a tulajdonos két testvéréről, Ralphról és Johnról így nevezte el a birtokát.)  A sors furcsa fintora, hogy Cooke nem érhette meg a stadion megnyitását, áprilisban, öt hónappal a nyitás előtt meghalt. Szeptember 14-én a Skins méltón emlékezett a főnökre, az első mérkőzésen, az új pályán megverte a Cardst 17-13-ra, a beszámolók szerint drámai izgalmak közepette. A későbbiekben már alábbhagyott a lendület, a szezont végül 8-7-1-gyel zárta a gárda.
1998 gyalázatos, 2-9-es szezonkezdéssel indult, így Trent Green váltotta Gus Frerotte-ot a quarterback poszton. A szezonzárás így is negatívan, 6-10-zel történt, Frerotte és Green távozott, az irányítóposztra szerződtették Brad Johnsont.
1999-ben a New York ismert bankárai közé tartozó Daniel Snyder vásárolta meg a Redskinst. Sürgősen megszabadult a Raljon helységnévtől, és a stadiont névhasználati jogait is értékesítette. A jogokat a FedEx szerezte meg, mely nevet a mai napig viseli a stadion. A FedEx egyébként több forrás szerint a legnagyobb a ligában, több mint 91000 ülőhellyel. Ebben az évben a Skins megnyerte az NFC Eastet, 10-6-tal, nem kis mértékben a QB Brad Johnson működésének köszönhetően. Az első playoff mérkőzését a FedExen sikeresen hozta a fővárosi gárda, 27-13-ra a Lions ellen. A következő körben jött el a búcsú ideje… Mégpedig drámai körülmények között. A negyedik negyed legvégén 14-13-ra vezetett a Bucs, ám a Skins mezőnygól lehetőséghez jutott. Az 52 yardos FG azonban kimaradt, a center Dan Turk snapje rossz volt, így az eredmény nem változott. Az elrontott snap azóta is viták tárgyát képezi.

2000-ben Deion Sanders és Bruce Smith leigazolásával a Skins az esélyesek között találta magát. Ennek megfelelően meg is nyertek az első nyolc meccsükből hatot, Brad Johnson sérülése után viszont elbuktak a következő ötből négyet. Váratlanul lecserélték Norv Turnert Terry Robiskie-re, és a végén felemásan 8-8-cal zárult az idény. Az idény végén aztán Marty Schottenheimer general manager lett a head coach is.

2001-ben Brad Johnsont Jeff George követte a QB poszton, a Redskins az első két mérkőzését a figyelemreméltó 3-67-es különbséggel vesztette el, ebben benne volt egy 0-37-es MNF is, a Green Bay ellen. Tony Banks lett az új irányító, még három vereség következett, majd egy drámai, hosszabbításos győzelem a Carolina ellen. Ezután, mintegy varázsütésre öt győzelem jött egymás után. Az idény 8-8-cal végződött, majd a szezon végeztével Schottenheimer távozott, miután a tulajdonos Snyder kivásárolta a szerződéséből.

2002-ben Steve Spurrier érkezett a csapathoz, mint vezetőedző. Spurrier addigra komoly nevet szerzett magának az egyetemi ligában, mint támadógéniusz. Az új főnök bevezette a Redskinsnél az úgynevezett fun ’n gun támadórendszert, melyet így ismertet az egyik hozzáértő: Passing ... and a lot of it. Értelemszerűen a Skins tüzelt minden célpontra, ugyanakkor a türelmetlen Spurrier felváltva játszatta a QB poszton Danny Wuerfelt, Shane Matthewst és a rookie Patrick Ramseyt, márpedig az nemigen vezet jóra, ha a mester nem tudja eldönteni, ki a kezdő irányítója. Ezalatt Stephen Davis csak 820 yardot futott össze, mivel a passzjátékon volt a hangsúly, így a Redskins 7-9-cel zárt, az NFC East harmadik helyén. Ebben az évben jegyezte a Redskins franchise a hetvenedik évét az NFL-ben, és 2002-ben fejezte be karrierjét a legendás CB, Darrell Green. Green nem véletlenül került be a Hall of Flame-be, két évtizedet harcolt végig a Redskins védekező egységének tagjaként.

2003-ban a Skins több kulcsjátékost is elrabolt a Jetstől a free agency révén, így került a fővárosba az elkapó Laveranues Coles, a PK John Hall és a KR Chad Morton. Mivel első meccsüket egy különleges csütörtöki szezonnyitón a FedExen épp a Jets ellen játszották, úgy nézett ki, hogy a New Yorkból érkező csapatot jól elkapják. Ehhez képest egy vérszegény 16-13-mal sikerült hozni a meccset. A következő héten 17-0-ról álltak fel, és győztek 33-31-re úgy, hogy az irányító Ramsey (25 passz 356 yard) és a WR Coles (11 elkapás 180 yard) egyaránt pályafutása legjobbját nyújtotta. Vereségek és győzelmek követték egymást, Patrick Ramsey sérült lábbal volt kénytelen kivenni a részét a küzdelemből. Az utolsó három meccs megint vereség volt, köztük egy 27-0 a Dallastól. 5-11 állt a csapat neve mellett a tabellán végül. Steve Spurrier nem akart tovább dolgozni a szezon után az NFL-ben, és lemondott. Bruce Smith ebben az évben szerezte meg az egy pályafutás során véghezvitt sackek rekordját. A tulajdonos Snyder úgy érezte, hogy kell tennie valamit a csapat dicsőségének helyreállításáért, és újra elhívta a Hall of Famebe választott Joe Gibbst, kezdjen valamit a Redskins-szel. A jó irányba tett lépések egyike volt, hogy megérkezett a csapathoz a futó Clinton Portis.

2004 – Joe Gibbs 1992 óta nem volt amerikaifutball csapat élén, csak az autóversennyel foglalkozott. A Skins hívei mind azt vallották vagy legalábbis remélték, hogy a deres hajú mester visszavezeti a csapatot a dicsőség mezejére. A dolgok nem is indulhattak volna jobban, Clinton Portis 64 yardos TD futása hozzájárult a Buccaneers 16-10-es legyőzéséhez. Az álmok azonban gyorsan halványultak, a következő négy mérkőzést sikerült elveszteni, jól jött a Chicago elleni 13-10-es győzelem és a bye week. Ám a csapatot nem sikerült jó irányba állítani, csoportutolsók lettek, 6-10-zel. Portis ugyan megtette a magáét, de ez nem segített. Sokan úgy gondolták, hogy Gibbs túlságosan sokáig volt távol az oldalvonaltól, és gondot okoz neki, hogy ezen évtized alatt megváltoztak a szabályok, például rövidebb lett a támadásidő. Többen úgy vélekedtek, hogy többször, döntő helyzetekben azért nem kért időt, mert egyszerűen lemaradt róla.

2005-ben, a defense megbízható működésének köszönhetően a Redskins 9-7-es győzelemmel rajtolt a Bears ellen – John Hall háromszor szerzett mezőnygólt. A második meccsen, Dallasban, 3:46-tal a vége előtt 13-0-ra vezetett a Cowboys, mikor a Skins következett támadásra. 4 és 15-nél Mark Brunell küldött egy 39 yardos TD passzt Santana Mossnak. A kezdés után visszaszerezték a labdát, majd következett egy újabb, ezúttal hetvenyardos Brunell-Moss összjáték, a Cowboys szurkolók pedig kulloghattak lógó orral haza. Ezután vereségek és győzelmek úgyszólván felváltva következtek. A Bucs elleni meccsen Mike Alstott úgy „szerezte meg” a floridai csapat utolsó pontjait, hogy nem is haladt át a labda a gólvonalon, azonban a pontokat elkönyvelték, a Skins kikapott 36-35-re. Három vereség következett (köztük egy OT a Chargers ellen a FedExen), és kevesen bíztak a playoffban, ám a Redskins újfent csodás feltámadást mutatott be, öt győzelem formájában, (Rams, Cards, Cowboys, Giants, Eagles), és az így kialakult 10-6 a rájátszást jelentette. A siker nagyban köthető Portis ténykedéséhez, aki 1,516 yardot és 11 TD-t futott össze, miközben a hétköznapok során is felhívta magára a figyelmet, meglehetősen egyéni, színes ruhatárával. A playoff első meccsén a Skins bosszút tudott állni a Buccaneersen, először Portis futotta meg szokásos touchdownját, majd a brutális free safety, Sean Taylor tett hozzá egy, ötvenegy yardos fumble visszahordást a csapat teljesítményéhez. A támadók a továbbiakban nem igazán jeleskedtek, de ennyi is elég volt a 17-10-es győzelemhez, a védők kiváló munkája mellett. Az offense gyengélkedését a következő mérkőzésen a védelem már nem tudta ellensúlyozni, így történt, hogy 20-10-es győzelemmel a Seahawks jutott a döntőbe.

A 2006-os év nem indult túl jól, Clinton Portis vállsérülést szenvedett az első preseason meccsen, és kiesett a küzdelemből. (Ilyesmi okokból utálják az edzők döntő többségükben a preseason meccseket.) Az ő visszafogott teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy a Skins az első hét meccséből összesen kettőt nyert meg. A bye week után következett egy hatalmas, izgalmas győzelem a Cowboys ellen. Döntetlen állásnál, a mérkőzés utolsó percében, a Skins 47 yardjánál jutott mezőnygól lehetőséghez a Cowboys, tehát a Skins erősen vesztésre állt. Mike Vanderjagt field goal kísérletét azonban a Skins kiváló cornerbackje, Troy Vincent blokkolta, és a kirobbanó Sean Taylor meg sem állt a labdával a Dallas 45 yardos vonaláig. Az őt fékezni igyekvő játékos ténykedése kapcsán 15 yardos büntetést kapott a Cowboys (facemask). A mérkőzés játékideje lejárt, ám az NFL szabálykönyv szerint egy meccs nem érhet véget a védekező csapat élő büntetésével, tehát 30 yardon kapott még egy lehetőséget a Redskins, 0:00 óraállásnál. Nick Novak, a kicker nem hibázott, és a Skins megszerezte harmadik győzelmét a szezonban. Ezután egy vereség következett az Eaglestől, és mivel már nem látszott remény a playoffra, Joe Gibbs úgy döntött, hogy a QB poszton cserét hajt végre, és Brunell helyett az előző évi első körös választottat, Jason Campbellt kezdte játszatni. A Bucs elleni vereség után Campbell úgy viselkedett, mint egy tapasztalt veterán, mikor 17-13-ra győzelemre vezette csapatát az utolsó negyedben, a Panthers ellen. Ezután viszont már csak a Saints leigázása sikeredett, és a szezon a meglehetősen vérszegény 5-11-es mutatóval zárult.

2007 sosem feledhető év a Washington Redskins történetében. A fiatal irányító Campbell továbbra is élvezte Gibbs bizalmát. Az első mérkőzésen dobott két interceptiont, ám a védelem hathatós közreműködésével sikerült felülkerekedni a Miamin (OT 16-13). A következő héten újabb győzelem következett, a védelem nem engedélyezett TD-t a Sasoknak (20-12). A Giants elleni kisiklás után 34-3-ra amortizálták a Lionst. Ezen a meccsen Campbell hibátlan volt, és Mike Sellers két TD-t szerzett. Jött egy vereség a Packerstől, majd egy szerencsés győzelem a Cardinals ellen (21-19). Az utolsó negyedben a Cards 13 pontot szerzett, és egy onside kick után 55-ről rálőhették a mezőnygólt… A labda szerencsésen eltekeredett a kapu mellett balra. Egy brutális méretű vereség a csúcsformában lévő Patstől (7-52) és a NY Jets hosszabbításos legyőzése után aztán következett egy ötmeccses vereségsorozat, és Sean Taylor elvesztése.
November 26-án, floridai otthonában lőtték le a behatolók a kiváló, többszörösen Pro Bowlba választott free safetyt. Családja is a lakásban tartózkodott, nekik szerencsére nem esett bajuk. A bűnözők (akiket később elfogtak, ismerősei voltak a játékosnak) szétlőtték Taylor egyik artériáját, és a védő kritikus állapotban került a Jackson Memorial kórházba. A televíziók élőben közvetítettek a kórház elől, és nem túlzás állítani, egész Amerika imádkozott a fiatal játékos életéért. Egy nappal később, november 27-én Sean Michael Taylor, életének huszonötödik évében eltávozott közülünk. A liga a játékos halála után elrendelte, hogy valamennyi csapat valamennyi játékosa viselje a sisakján a 21-es számot, Taylor mezszámát. A játékos tudását és képességét jól jelzi, hogy bár elhunyt, a rajongók beszavazták a Pro Bowlba, a legjobb free safety játékosként.
A következő mérkőzésen a Redskins saját pályáján fogadta a Buffalo Billst. A mérkőzés előtt megemlékeztek Taylorról, és a csapat az első védekező játékára tizenegy helyett csupán tíz játékossal állt fel, így jelezvén, Taylor velük van. A meccs végén a zaklatott lelki állapotú Gibbs elrontott egy időkérést, az ezért kapott yardbüntetést kihasználva a Bills field goalt rúgott, és megnyerte a mérkőzést. A Washington Redskins 5-7-tel állt, elvesztette öt mérkőzését egymás után, elvesztette egy kulcsjátékosát Taylor személyében. A csapatot a hozzáértők jelentős része gyakorlatilag leírta. A Washington Redskins azonban nem tartozik a leírható csapatok közé.
A következő mérkőzésen Jason Campbell is távozott a csapatból az idény hátralévő részére, megsérült a térde. A veterán Todd Collins kellett, hogy átvegye az offense vezetését, aki tíz évig ült különböző NFL csapatok kispadján, mint tartalék QB. A Bears 24-16-os legyőzése sokakat meglepett. A Giants 22-10-es, idegenbeli legyőzése már egalizálta az idénybeli mérleget (7-7) és miután a megtáltosodott Skins 32-21-re verte idegenben a Vikingst, sokak meglepetésére egyszerűvé vált a képlet: Ha a Redskins legyőzi a Dallast, bejut a playoffba. Legyőzte, méghozzá meggyőző különbséggel, 27-6-ra. Todd Collins a rá hárult négy alapszakasz mérkőzésen nem dobott interceptiont.
A playoff menetelés gyorsan véget ért, a csapat Seattle-be látogatva kikapott 35-14-re, de mindenki tisztelettel adózott a Redskins teljesítményének, és csodálatos feltámadásról beszélt. A veterán Joe Gibbs ezen mérkőzés után visszavonult a vezetőedzői poszttól, és mint szakmai tanácsadó működik a Redskins mellett. Elmondása szerint soha nem fogja elfelejteni, amit a legnehezebb időkben a Redskins csapata mellett átélt, és el sem tudott képzelni olyan egységet és összefogást, mint ami a csapatot a 2007-es szezon második felében jellemezte. Higgyük el neki.

A 2008-as szezonnak új vezetőedzővel vágott neki a Washington Redskins. Jim Zorn a Seahawkstól érkezett, és mint elsőéves head coach, bizonyítási vágytól fűtötten. Zorn teljesen új játékszisztéma bevezetését jelentette be, ez a west coast, melyet ez idáig a fővárosi csapat sosem alkalmazott. A west coast lényege a rövid passzos játékban keresendő, és kérdés volt, hogy mennyire fog feküdni a dolog Jason Campbell QB-nek. Az offseason során a csapatnál lezajlott a szokásos játékosmozgás, a legjelentősebb szerzemény a védő Jason Taylor volt, aki Miamiből költözött a fővárosba. (Majd később sérültlistán töltötte szinte az egész szezont.)
Nagyon röviden a preseasonról: a csapat reményteljesen kezdett, hiszen Hall of Fame meccsen elkapták a Coltst, majd a Bills és a Jets következett, a hívők némelyike vérmes reményeket tápláltak már ekkor. A preseason második felében azonban először a Carolina verte péppé a fiúkat 47-3-ra, majd a zárómeccsen a Jax is diadalmaskodott 24-3-ra a Redskins felett. A preseason második felében mutatott erőtlen támadójáték előre vetítette a sötét jövőt.
Mely sötét jövő el is kezdődött az alapszakasz első mérkőzésén. A Skins csúnyán leszerepelt a Giants ellen idegenben. A mérkőzés a híradások szerint kimondottan gyenge volt, a Skins összesen egy touchdownra volt képes. Egyes véleménynek szerint Zorn játékhívása erőtlen, túlságosan konzervatív volt, és egy nem túl dicsőséges 7-16-os vereség jelentette a szezonkezdetet.
A hazai idénykezdetet a New Orleans Saints elleni győzelem jelentette. A változatos mérkőzésen sok szerep jutott a kickereknek. A negyedik negyedben először a running back Portis húzott be egy nyolcyardos TD futást, majd egy briliáns Campbell-Moss összjáték következett, 67 yardos átadás, és a mérkőzés megnyerése, győzelem.
A harmadik mérkőzésen a később a playoff talán leghősiesebb csapatának bizonyuló, Super Bowl résztvevő Arizona Cardinals volt az ellenfél. A meccs végeredménye egy viszonylag sima 24-17-es győzelem.
A Redskins 2008-as teljesítményére a következő héten, a Dallas elleni idegenbeli győzelem kapcsán figyelt fel a liga. Az igen izgalmas, látványos mérkőzésen hibátlanul működött a west coast játékmód, a végeredmény 26-24. George Allen óta Jim Zorn volt az első rookie vezetőedző, aki első meccsét megnyerte Dallasban a csapattal. A meccs vége nagyon szoros volt, a dallasi onside kick eredményességéhez nagyon kevés kellett volna. Mindenképp dicséret illeti Shaun Suishamet, aki négy mezőnygólt rúgott a mérkőzésen.
A csapat hívei visszafojtott lélegzettel várták, miként fog teljesíteni a Redskins a másik nagy rivális, az Eagles otthonában. A kezdeti Philly vezetés után a mérkőzés megfordítását egy trükkös játék jelentette: Chris Cooley tight end Antwaan Randle Eltől, és nem Jason Campbelltől kapott egy 18 yardos TD passzt. Természetesen Clinton Portis is megfutotta a magáét, a Skins RB ebben az időszakban folyamatosan a liga két-három legjobb futója között szerepelt.
A hatodik héten jött az első hidegzuhany: a nem túl acélos St. Louis Rams a FedEx Fielden tudott győzedelmeskedni a burgundi-arany csapat ellen. A támadójáték akadozása előrevetítette a későbbi mérkőzések kínlódását, 19-17-re győzött a Rams.
A következő két derbit a Cleveland és a Detroit ellen abszolválta a Redskins, ám ezeken a mérkőzéseken is jellemző volt a vékony offense szereplés. A Browns ellen az ég segítette meg a fővárosiakat, a clevelandiak rúgója a meccs végén nem találta el a Skins kapuját 54 yardról. A harmatgyenge, a szezont 0-16-tal záró Lions ellen sikerült egyedül 2008-ban a Skinsnek hét pontnál nagyobb különbséggel nyernie: 25-17. A mérkőzés után a csapat hat-kettővel állt a második helyen az NFC Eastben, igen jó esélye volt a playoffra. Ekkor kezdődött a mélyrepülés.
A későbbi SB-győztes Steelers érkezett a FedEx Fieldre, és olyan könnyedén győzött, hogy rossz volt nézni. Jason Campbellt a félelmetes Steelers D nem kevesebb, mint hétszer sackelte, a Redskins összesen két eredményes field goalt tudott bemutatni a vasmunkások 23 pontjával szemben. A Skins ezen az estén viselt először burgundivörös mezt a burgundivörös nadrághoz, hát nem hozott sok szerencsét. A Redskins irányítójának addig csodájára jártak, hiszen a szezon feléig nem dobott interceptiont. Nos, ezen az estén Campbell két passzt is adott az ellenfél védőinek, ami láthatóan megviselte az irányítót.
A bye week után a Skins az ősi rivális Cowboyokat fogadta, Sunday Night meccsen. A mérkőzés előtt egy hónapra kiesett Tony Romo, a Dallas QB-ja, mert eltörte a dobókeze egyik ujját. A nagy kérdés az volt, a visszatérő irányító képes lesz-e a nélküle kínlódó csapatát győzelemre vezetni. Mint kiderült, sikerült. A nem túl kiemelkedő mérkőzésen a Dallas 14-10-re nyert, a Skins mérlege pedig 6-4-re alakult.
A tizenkettedik héten a Redskinsnek kötelező volt nyernie. A 2008-as szezonban kimondottan gyenge teljesítményt nyújtó Seahawks volt az ellenfél, Zorn, és az idény közben leigazolt, majd nem sokra rá cutolt  Shaun Alexander majdhogynem hazai pályára lépett, hisz mindketten Seattle-ben töltöttek hosszú éveket. A meccset megnyerték a vörös-sárgák, de egyáltalán nem könnyen. Oroszlánrészt vállalt Portis a maga 143 yardjával, ugyanakkor a meccs végén a Seahawks megszerezte a labdát, és ha Hasselbeck nem dob interceptiont, ki tudja mi történhetett volna… Mindenesetre a 20-17-es győzelemmel a Redskins 7-4-re alakította mérlegét.
A következő mérkőzés előtt egy félórás ceremónia keretében vették be az előző évben meggyilkolt Sean Taylort a Redskins Ring of Fame-be. Ennek az eseménynek fel kellett volna ráznia a Skins hetek óta szenvedő, kínlódó támadósorát. (A Skins defense ugyanakkor szépen lassan a liga legjobb öt-hat védősora közé emelkedett, a sok tapasztalt veterán tette a dolgát, rájuk nem lehet panasz.) A mérkőzést a Giants nyerte 23-7-re. Ismét jellemző volt a végtelenül konzervatív, majdhogynem gyáva playcalling, és a kiégett, enervált támadójáték.
Ez a teljesítmény jelentkezett aztán a Ravens ellen is. A Hollók magabiztos 24-10-zel hozták ezt a ki-ki meccset, mely mindkét csapat számára a playoff remények továbbélésért jelentette. A mérkőzés után Clinton Portis sértődött rádiónyilatkozatot adott, melyben nehezményezte, hogy a Ravens ellen Zorn edző hanyagolta őt. A nézeteltéréseket később tisztázták.
A sors kegyéből úgy alakult a tabella állása, hogy a Redskins továbbjutási reményei megmaradtak a vereség ellenére, de az utolsó utáni esély megragadásához szükség lett volna a harmatgyenge Bengals legyőzésére. Ez sem sikerült. A Skins egyetlen touchdownt abszolvált a mérkőzésen, Santana Moss révén. A fullback Mike Sellers kétszer is lehetőséget kapott, hogy egy yardról beerőltesse a labdát a Tigrisek végzónájába, nem jött össze… Mint ahogy a mérkőzés után egyértelművé vált, immár csak matematikai esély maradt a rájátszásra.
A szezon utolsó előtti találkozóján, egy nem túl felemelő összecsapás keretében a Redskins 10-3-ra diadalmaskodott az Eagles ellen. Ez már semmit nem jelentett, a Skins így is kiesett, ebben a fordulóban a playoff matematikai esélye is elszállt a Falcons győzelmével. A meccs végén Reggie Brown néhány inchre kapta meg a labdát a fővárosiak végzónájától, de a levegőben úszó WR-t Fred Smoot és LaRon Landry kívül tartotta a gólvonalon. Gyönyörű jelentet volt. (A vereség ellenére az Eagles mégis továbbjutott Wild Carddal, így a két örök rivális, a Cowboys és a Redskins maradt le a rájátszásról, utóbbi a nem túl dicső csoportnegyedik helyen.)
A szezon utolsó mérkőzésén a Skins San Franciscoba látogatott, és az első félidőben végre viszonylag életteli támadójátékot mutatott. A második félidőben fordított a 49ers, melynek szezonvégi teljesítménye előre jelzi, hogy a következő sorozatban számolni kell Singletary legényeivel. A meccs vége 27-24 lett oda, így a szezon a se hideg, se meleg 8-8-cal, és csalódottsággal ért véget.
A szezon előtt a szakkommentátorok általában alárendelt szerepet és negatív szezont jósoltak a csapatnak az újonc edzővel. Az viszont igaz, hogy a Redskins 2008-as tündöklését és bukását csak a Denver Broncos hasonló cselekedete múlta felül.
A szezon után megmaradt a tulajdonosi bizalom a vezetőedző Jim Zorn iránt, de eléggé egyértelműnek látszott, hogy a támadásokkal valamit kezdeni kell. Igaz, hogy Santana Moss 1000 yard fölött kapott el, Clinton Portis pedig 1487 yardot futott össze, ám Moss remek elkapó, tehát tőle ez nagyjából elvárható teljesítmény, Portist pedig a szezon második felére lebontották az ellenfelek védői. Jason Campbellt a 19. helyre rangsorolták 84.3 QB ratinggel, maga a támadósor pedig tizenkilencedik lett az NFL offense listáján. Az ellenfél red zone-jában véghezvitt passzjáték pedig huszonharmadik lett a ligában. Ugyanakkor a kiválóan teljesítő defense lassanként vérfrissítésre szorul, jó páran fognak hamarosan kiöregedni.
Tekintettel a következő év kemény schedule-jére, volt mit tenni a 2009-es szezon előtt a Washington Redskins körül.

2009-ben a Washington Redskins a hetvenhetedik szezonját élte meg a Nemzeti Futball Ligában. Az offseasonban érdekes játékosmozgások zajlottak. Öt órával az új szabadügynök igazolási időszak kezdete után a csapat aláírt egy hét évre szóló, 100 millió dolláros szerződést Albert Haynesworth-szel. A Titans, a kiváló védő eredeti klubja vizsgálatot kért az ügyben az NFL-től, mondván, hogy a fővárosi csapat túl korán állapodott meg a játékossal, de a liga végül mindent rendben talált. (Haynesworth később nem villogott úgy a szezonban, mint a Titansnél, de elég tisztességesen teljesített.) Szerződést kötött a burgundi-arany csapattal Derrick Dockery is, továbbá DeAngelo Hall is újra, hat évre, ötvennégymillióért. Távozott Jason Taylor, Marcus Washington és Shawn Springs. A 2009-es drafton a Skins kincset lelt Brian Orakpo személyében, aki az egyetemi ligában defensive endet játszott, ám remekül bevált a Skinsnél linebackerként is.
A preseasonban a Skins rém gyengén teljesített, előrevetítve a későbbi folytatást. A Redskins a szezont a Giants Stadionban kezdte, tehát az egyik csoportrivális volt az első ellenfél. Az első negyedben csak egy Giants mezőnygól született, a második negyedben aztán előbb Eli Manning továbbított egy 30 yardos touchdown passzt Manninghamnek, majd értékesítettek egy INT visszahordást. A Washington a félidőt touchdownnal zárta, Hunter Smith nyolcyardos field goal fake-je után, de így is 17-7 volt a kékeknek. A harmadik negyedben egy Skins FG-ra a házigazda kettővel felelt. Az utolsó fontos esemény Chris Cooley TD-je volt. Nem sikerült fordítani, Skins-Giants 17-23.
A Redskins hazai nyitómeccsét a Rams ellen játszotta. A Washington képtelen volt touchdownt szerezni, a támadójátékot ugyanúgy nyomorúságosként írhatjuk le, mint az egész szezonban a későbbiek során. A St. Louis szerzett egy TD-t, ennek ellenére három mezőnygól segítségével megszületett a ritka 2009-es Redskins győzelmek egyike, a végeredmény 9-7 lett.
A harmadik héten a Redskins Detroitba látogatott, ahhoz a Lionshoz, amely sorozatban tizenkilenc alapszakasz vereséget jegyzett akkorra. Az esélyes tehát papíron a Washington volt, ám a Lions félidőben már 13-0-ra vezetett. A harmadik negyedben Jason Campbell ötvenhét yardos TD passzt továbbított Santana Mossnak, ám a záró játékrészben a Lions running backje, Maurice Morris futott két yardot a végzónába. A kétpontos kísérletet a Lions bebukta, Rock Cartwright szerzett egy TD-t válaszul, de a Redskins végül veszített. (14-19)
A Redskins második hazai ellenfele a Buccaneers volt. Az első negyedben a Kalózok szereztek pontokat, pontosan hetet, mivel a Washington elvesztette a labdát a saját 10 yardján. Egy mezőnygól után a félidőben már 10-0-ra vezetett a Bucs. A második félidőben a Skins kínkeservesen fordított, és megszületett a második győzelem, 16-13-ra. Következett egy négymeccses vesszőfutás, amelynek első két állomása során a Skins kikapott az adott mérkőzésig nyeretlen Panthers és Chiefs ellen is (utóbbi mérkőzésen Zorn a padra ültette a szünetben Campbellt, és Todd Collins kapott lehetőséget). A Skins-Chiefs meccs után olyasmi történt, ami ritka egy NFL csapat életében: az alelnök Vinny Cerrato elvette Jim Zorntól a játékhívás jogát. Sokan vélekedtek úgy, hogy Zornnak egy ilyen döntés után le kellett volna mondania, egy ekkora békát nem nyel le az ember. Zorn maradt a helyén, bár nem volt tökéletesen világos a továbbiakban, hogy mi is a feladata a csapat mellett. A játékhívás ettől kezdve egy Sherman Lewis nevű, tanácsadónak becézett ember dolga lett, aki korábban offensive coordinator volt a Minnesotánál, a Green Baynél és a Detroitnál, de már évek óta nem foglalkozott a sportággal. Utólag elmondható, hogy ez a döntés, a hierarchia ilyen fajta megbontása semmiféle pozitív hozadékkal nem járt.
A hetedik héten a Skins kiemelt meccset játszott a Monday Night Football keretében, a csoportrivális Eagles ellen. Már az első negyedben eldőlt nagyjából a mérkőzés DeSean Jackson 67 yardos TD futásával, valamint Witherspoon kilencyardos INT visszahordásával, 27-17 lett a végeredmény a Sasok javára.
A bye week utáni első ellenfél az Atlanta Falcons volt, idegenben. A mérkőzés kísértetiesen hasonlóan kezdődött, mint az előző, az ellenfél szerzett 14 pontos vezetést, és a meccs során a Skins csak kullogott az eredmény után, a vége 31-17 lett a Sólymoknak. Az egymást követő vereségek azért is voltak elkeserítőek, mert a defense a liga elitjébe tartozott a mutatott játékkal, Fletcher, Carter, Haynesworth, Landry, Orakpo, McIntosh, Hall, Rogers, mind az NFL legjobbjai közé tartoztak posztjukon. Ám ez mit se ért, ha a támadók csak szenvedtek a pályán, meccsről meccsre. A szaksajtóban sorra jelentek meg a cikkek, felváltva kritizálva a playcallingot, Jason Campbell enervált játékát, és a támadófal gyöngeségét, mint a passzjáték és a futások gyengeségének fő okát.
A következő héten a Redskins megverte a Broncost 27-17-re a FedExen, (Hunter Smith, a punter egy trükkös játékban rúgás helyett 35 yardos TD passzt továbbított Sellersnek) ám ez csak fellángolás volt, mert egy fordulóra rá a Cowboys stadionban, egy igen alacsony színvonalú mérkőzésen következett az újabb zakó. Ekkortájt történt, hogy a csapat elsőszámú futója, Clinton Portis (aki sérülés miatt csak nyolc meccset játszott a szezonban) nyilvánosan is bírálni kezdte a vezetést, a játékhívást és úgy általában mindent a csapat körül. A Redskinsnél jól észrevehetően eluralkodott a káosz, és kitartóan terjedtek a pletykák Jim Zorn menesztéséről. A tizenkettedik héten a fővárosi rézbőrűek a Lincoln Financial Fieldre látogattak, és begyűjtötték újabb vereségüket az Eaglestől, így a csapat csoporton belüli mérlege 0-4-re módosult.
A tizenharmadik héten a Skins azt a New Orleans Saints-t fogadta, amelyet akkor már nyilvánvalóan a Super Bowl egyik esélyese volt, és győzni érkezett Washingtonba. A Redskins a szezonban talán a legjobb produkcióját nyújtotta ezen a napon. Az első negyedben Fred Davis (aki a sérült TE Chris Cooley-t pótolta meglepően jól, hat TD-jével a csapat legeredményesebbje lett 2009-ben) volt eredményes, majd Suisham berúgott egy field goalt, így a rézbőrűek tíz pontos előnyt szereztek. A második negyedben Campbell újabb TD passzt jegyzett, (ezúttal Devin Thomas volt a célpont) ám a Szentek nem hazudtolták meg hírnevüket, a nagyszünetben 17-17 volt az állás. A harmadik negyedben újabb mezőnygól után következett a második Campbell-Thomas TD összjáték, a Skins hétpontos előnnyel vághatott neki az utolsó negyednek. Mivel a záró negyedben csak Suisham újabb mezőnygóljára futotta, míg a Saints tíz pontot szerzett (Drew Brees tanítani való, 53 yardos passzt továbbított Robert Meachemhez) következhetett a hosszabbítás. A Saints rúgója, Garrett Hartley döntötte el a meccset, 18 yardról értékesített lehetőségével (33-30). A Washington Redskins mérlege 3-9-re módosult, és ezzel a matematikai esélyét is elvesztette a playoffba jutásnak.
Újabb olyan mérkőzés következett a tizennegyedik héten, melynek során a Skins elfogadható játékot mutatott, 34-13-ra verve az Oaklandet, idegenben.
A tizenötödik héten a Redskins hazai pályán fogadta a New York Giantst, és nem meglepő módon újabb súlyos pofonba szaladt bele. A mérkőzés előtt a tulajdonos Daniel Snyder bemutatta az új general managert, Bruce Allen személyében (ő annak a George Allennek a fia, aki a hetvenes évek első felében volt a Skins vezetőedzője, és 1972-ben Super Bowlba vezette a csapatot). A mérkőzésen a washingtoniaknak több örömük nemigen akadt, a Giants győzedelmeskedett 45-12-re.
Furcsa epizódja volt a találkozónak, mikor a punter Hunter Smith trükkös játéka interceptionbe fulladt, tanulságául annak, hogy a trükkös játékokat nem érdemes annyit erőltetni, hogy már számítson rájuk az ellenfél.
A Redskins mérlege 4-10-re változott, miáltal bekövetkezett az a kevéssé dicsőséges esemény, hogy a burgundi-arany színű csapat harmadik alkalommal veszített tíz, vagy annál is több mérkőzést egy szezonon belül, 2004 óta.
A FedEx Field közönségétől a tizenhatodik játékhéten búcsúzott el a 2009-es szezonban a Redskins – egy 17-0 arányú, megalázó vereséggel, melyet az örök rivális, a Dallas Cowboys mért a csapatra. A Redskins elvesztette valamennyi mérkőzését az NFC East többi együttese ellen, a mérlege 4-11-re módosult, és egyúttal elkönyvelhette az első, nulla szerzett ponton zárt mérkőzését, a Giants elleni, 0-36-tal végződött, 2005-ös fiaskó óta. A csapat hívei és vélhetőleg a játékosai is úgy várták a szezon végét, mint a megváltást, de az alakulatnak még el kellett látogatnia a napfényes Kaliforniába, a búcsúpofonért.
A szezonzáró mérkőzés nem kezdődött rosszul, az ellenfél 13-0-s vezetését sikerült megfordítani a rézbőrű támadóknak, először Todd Yoder, majd Mike Sellers kapott Campbelltől TD passzt. A második félidőben azonban a két Skins mezőnygólra a Chargers tíz ponttal tudott válaszolni (23-20 a Chargersnek), így alakult ki a szezonzáró 4-12-es állás. A mérkőzés utáni napon, tehát a Redskins offseasonjának első napján menesztették Jim Zorn vezetőedzőt, aki nem sokkal később a Ravensnél bukkant fel, mint QB coach. Zorn helyét a fővárosban rövidesen az edzőlegenda Mike Shanahan foglalta el, és megkezdődött a felkészülés a 2010-es megmérettetésre.

(...)

A csapat főedzői

Lud Wray (1932)
Lone Star Dietz (1933-1934)
Eddie Casey (1935)
Ray Flaherty (1936-1942)
Dutch Bergman (1943)
Dudley DeGroot (1944-1945)
Turk Edwards (1946-1948)
John Whelchel (1949)
Herman Ball (1949-1951)
Dick Todd (1951)
Curly Lambeau (1952-1953)
John Kuharich (1954-1958)
Mike Nixon (1959-1960)
Bill McPeak (1961-1965)
Otto Graham (1966-1968)
Vince Lombardi (1969)
Bill Austin (1970)
George Allen (1971-1977)
Jack Pardee (1978-1980)
Joe Gibbs (1981-1992)
Richie Petitbon (1993)
Norv Turner (1994-2000)
Terry Robiskie (2000)
Marty Schottenheimer (2001)
Steve Spurrier (2002-2003)
Joe Gibbs (2004-2007)
Jim Zorn (2008-2009)
Mike Shanahan (2010-2013)
Jay Gruden (2014-)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

George Allen, edző (1971-1977) Beiktatva: 2002
Cliff Battles, RB (1937) Beiktatva: 1968
Sammy Baugh, QB (1937-1952) Beiktatva: 1963
Bill Dudley, RB (1950-1951, 1953) Beiktatva: 1966
Turk Edwards, OT (1937-1940) Beiktatva: 1969
Ray Flaherty, edző (1937-1942) Beiktatva: 1976
Joe Gibbs, edző (1981-92, 2004-07) Beiktatva: 1996
Darrell Green, CB (1983-2002) Beiktatva: 2008
Russ Grimm, OG (1981-1991) Beiktatva: 2010
Chris Hanburger, LB (1965-1978) Beiktatva: 2011
Ken Houston, CB (1973-1980) Beiktatva: 1986
Sam Huff, LB (1964-1967, 1969) Beiktatva: 1982
Deacon Jones, DE (1974) Beiktatva: 1980
Stan Jones, DT (1966) Beiktatva: 1991
Sonny Jurgensen, QB (1964-1974) Beiktatva: 1983
Paul Krause, S (1964-1967) Beiktatva: 1998
Curl Lambeau, edző (1952-1953) Beiktatva: 1963
Vince Lombardi, edző (1969) Beiktatva: 1971
George Preston Marshall, tulajdonos (1937-1969) Beiktatva: 1963
Wayne Millner, WR (1937-1941, 1945) Beiktatva: 1968
Bobby Mitchell, WR (1962-1968) Beiktatva: 1983
Art Monk, WR (1980-1993) Beiktatva: 2008
John Riggins, RB (1976-1979, 1981-1985) Beiktatva: 1992
Dave Robinson, LB/PK (1973-1974) Beiktatva: 2013
Deion Sanders, CB (2000) Beiktatva: 2011
Bruce Smith, DE (2000-2003) Beiktatva: 2009
Charley Taylor, WR (1964-1975, 1977) Beiktatva: 1984


Visszavonultatott mezszámok

33 - Sammy Baugh